Lakatos Artúr
A falusi világ viszonyulása az első világháborúhoz
A romániai kommunizmus 1989-es bukását követően a román történetírás
egységes irányzatot képviselő jellege is megszűnt, a kiszélesedett
skálájú kutatási lehetőségek, a vélemény szabadabb kifejezése
meglehetősen tarkává tette. Habár mind a mai napig megtörténik az is,
hogy „komoly” munkaként elkönyvelve a legprimitívebb nacionalizmus
gondolatvilágával és kifejezéseivel ellátott könyvek is megjelennek,
akad azért elég sok üdítően mérsékelt, színvonalas munka is. Ezek közé
sorolható Eugenia Bârlea könyve (Perspectiva lumii rurale asupra
primului război mondial, Editura Argonaut, Cluj-Napoca, 2005, 315 o.),
mely az első világháború korabeli erdélyi román falusi élet képét vetíti
az olvasó elé.
A könyv első fejezete a XIX. századközép erdélyi társadalmi, gazdasági
viszonyait mutatja be, különös gondot fordítva az agrárviszonyokra. Nem
hanyagolja el a bank- és népbankrendszer fejlődésének bemutatását sem,
az erdélyi románság fejlődését, a demográfiai mutatók alakulását a
kivándorlások, járványok és elhalálozások tükrében. Ezekkel párhuzamosan
az akkori, a Monarchiában kisebbséget képviselő Román Nemzeti Párt
stratégiáját is elemzi. Aki egyáltalán nem ismerné a XX. század eleji
erdélyi román társadalmat, a bemutatásokon keresztül könnyen
megismerheti. A parasztság életkörülményei alfejezet bármilyen akadémiai
szintű tanulmánykötetbe is beillene, akárcsak a Munka és ünnepnapok c.
fejezet. Magát a stílust sajátos, derűs humor jellemzi, főleg írott
visszaemlékezésekre fekteti a hangsúlyt, és mindeközben nem minősíti se
pozitívan, se negatívan sem a magyar, sem a birodalmi politikát. Ennek, a
társadalmi élet bemutatásának szentelt fejezetnek a keretén belül a
parasztság életének bemutatására szánt alfejezetek nagyobb teret
foglalnak el, mint mondjuk azok, melyek a papság vagy a középosztály
életmódjának ismertetésével foglalkoznak.
A második fejezet címe A román falu helyzete a háború éveiben. Itt a
szerző sok levéltári anyagot használ, melyek a román állami és egyházi
levéltárak anyagából származnak. Mind statisztikai, mind pszichológiai
szempontból elemzi a rekrutálás, háborús költségek hatásait az emberek
életére. Érzékenységet mutat a paraszti gazdaságok helyzete iránt,
nemzetiségtől függetlenül szó van magyar és román parasztokról egyaránt.
Az erkölcsi téren beálló változásokat különösen kihangsúlyozza, ezeket
jól közelíti meg. A háború és ezen keresztül a halál közelsége a frontra
kerülő katonákat egyrészt megkeményíti, másrészt a holnap
bizonytalanságának tudatában mindenki intenzívebben igyekszik élni.
Ennek következtében az erkölcsök megromlanak, a szexuális élet és az
alkoholfogyasztás intenzitása megnő. Ezeket a szerző általános
jelenségekként fogja fel és így is próbálja érzékeltetni.
Szakmai szempontból értékes a román papság háborúhoz való hozzáállásának
elemzése. Ez távolról sem volt egységes, a görög katolikus és
pravoszláv egyházak papjai közül többen is híveiket hazafiasságra, a
Monarchia iránti hűségre buzdítják, mások ennek épp az ellenkezőjét
teszik az irredenta eszmék felkorbácsolásával. Külön alfejezet szól a
háborúban elesettekről, A falusi elit és ennek áldozatai az országért
címmel.
A harmadik fejezet a Háború és halál címet viseli, és antropológiai
elemzés jellegű. A szerző itt van igazán elemében, kiderül, hogy
mennyire jól dokumentált és mennyire jól ismeri a román paraszti
mentalitást. A könyv összességében véve ez az első olyan fejezet,
melyben az analógiákat nem a különböző erdélyi etnikumok, hanem az
összrománság keretén belül keresi. Ennek oka valószínűleg az, hogy nem
konkrét anyagi, hanem a mentalitás szintjén fellépő problémát tárgyal.
Általánosítva mutat rá arra, hogy míg a természetes elmúlás esetén a
beletörődés, addig a hirtelen fellépő, erőszakos halál esetében a
félelem az emberi psziché jellemzője. Értékes egyház- és vallástörténeti
szempontból az a két alfejezet, mely A tábori pap és tevékenysége,
valamint Az egyház és a háborúra vonatkozó diskurzusa címet viseli.
A negyedik fejezet A román katonák fogságban címet viseli, természetesen
az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében harcoló, fogságba eső román
katonákról szól. Ebben a fejezetben legfőképp az oral history
módszereivel dolgozik, annak ellenére, hogy ő maga nem találkozhatott az
idézett személyekkel. A főbb források ez esetben a visszaemlékezések,
naplók, levelek, és nem marad el a népi folklór sem. Ezek az orosz,
olasz vagy akár nyugati fogságba esett román katonák univerzumát
elevenítik meg, azok mindennapjaiból, tevékenységeikből,
gondolatvilágukból adnak ízelítőt. Éppen úgy helyet kap benne a
mindennapi kétkezi munka, például a mezőgazdasági tevékenység, mint
egyes szellemi szintű jelenségek, például a hadifoglyok nacionalista
vagy bolsevik eszmerendszerhez való viszonyulása.
Az ötödik és egyben legutolsó fejezet a Nagy Egyesülés címet viseli. Ez
az az esemény, amit a mindenkori nacionalista román történetírás a
legszívesebben kiemel és hosszasan elemez, no nem annyira kritikai
hozzáállással, mint felsőfokú díszítő jelzők és pátoszteljes ömlengések
tömkelegével. A szerző ez esetben úgy kerüli el a máskülönben
elkerülhetetlennek tűnő csapdát, hogy ezt az eseményt a kor többi
történésének keretébe helyezi. Fő gondolata az, hogy míg a háború végén a
Monarchia felbomlását követő zűrzavarban a legtöbb forradalom baloldali
jellegű volt, az erdélyi románság esetében a kollektív érzés a
nacionalizmus, a nemzeti eszme irányába mozdult el. Az elégedetlenséget a
spanyolnáthajárvány is fokozta. Szerinte a megmozdulásokat
elősegítették a magyarok által a román lakosság ellen elkövett
atrocitások, ugyanakkor rámutat arra is, hogy a legtöbb esetben a román
megmozdulások is egyszerű rablás céljával történtek, és a magyar
arisztokrácia, valamint a tehetős zsidóság ellen irányultak. Az ilyen
kényes kérdésben igyekszik nem általánosítani és a képet a valóság
objektív bemutatása érdekében árnyalni. Ír például arról is, hogy a
partiumi románság elleni atrocitások elkövetői között nemcsak magyarok,
hanem románok is voltak. A gyulafehérvári népgyűlésről a legvégén ír –
első és utolsó ízben a munka során –, megilletődve, pátoszteljes
hangvétellel, anélkül, hogy túlzásokba esne.
Összességében véve az egész munka olvasmányos és jól dokumentált.
Végigvonul rajta egyfajta derű, mely a negatív események olvasatát is
megkönnyíti, elfogadhatóbbá teszi. Sok folklórszöveget használ, ezeknek,
a dokumentáció mellett, hangulatkeltő szerepük is van. A könyv nagy
előnye az, hogy tónusa eltér az eddigi román történetírás sablonos
hangvételétől. Nem a dualista kor magyar arisztokráciája ellen íródott
panaszkrónika, az eseményeket, jelenségeket inkább magyarázza, mint
minősíti. Bármilyen nyelvre lefordítva értékes információforrás lehet
bárki számára.