A semmiből nem lehet improvizálni (Vámos Miklós a Törzsasztalnál)
Kőrössi P. József: Szép estét kívánok mindenkinek. Ez a Törzsasztal
ötödik estéje. Nyugodtan nevezhetjük ezt vándor-törzsasztalnak, hiszen
az ötödik esten a negyedik helyen vagyunk éppen. Konrád Györggyel a
nagyváradi városháza dísztermében találkozhattak, őt követte Závada Pál a
Városi Művelődési Házban, az elmúlt héten ugyanott Pablo Urbányi volt a
vendégünk, míg Spiró Györggyel a színház előcsarnokában beszélgettünk.
Mai vendégünk 1950-ben született, jogot végzett, s ide vezető utunkon
tudtam meg, hogy vannak váradi kötődései. Tizenegyedik regénye október
1-jén lát majd napvilágot, erről is sokat fogunk beszélni. Ő az Ab Ovo
kiadó egyik alapítója. Eddig 17 országban jelentek meg művei, s nyilván
sokan emlékeznek még arra a tévésorozatra, ami Lehetetlen címmel ment a
televízióban. A Törzsasztal ma esti vendége Vámos Miklós. Kezdjük hát a
váradi kötődéseiddel. Hiszen ez a gyerekkorodba vezet vissza.
Vámos Miklós: Kedves barátaim, ha szabad így mondanom, gyakorlatilag az
van, hogy gyermekkorom legszebb nyarait Nagyváradon töltöttem, mert egy
nagy-nagybátyám élt itt. Ha ülnének idős emberek a nézőtéren, mint ahogy
olyan idősek nem ülnek, akkor néhányan emlékezhetnének rá, úgy hívták,
doktor Szabó Sándor, nőgyógyász volt. Valahol a főutcán volt a
„műterme”, ő mindig így mondta, műterem. Azt állította ez a doktor Szabó
Sándor – néha doktor Szabó Alexandru volt, ki tudja, miért –, hogy Adyt
ő kezelte ki a vérbajból. Ezt elhittem, de aztán láttam, hogy
gimnáziumba járt, amikor Ady meghalt, tehát akkor mégsem. A feleségét
Sárikának hívták, ő Sárkányomnak. Édes ember volt. Szerettem. Míg aztán
meg nem halt. Ugye, minden történet így végződik, ha elég messzire
megyünk benne. Mint prózaíró, tanúsíthatom.
De van más. Apámról nem sok mindent tudtam, mert mikor először
felfigyeltem rá, hogy körömben időzik, akkor egy ősz hajú aggastyánt
láttam, aki senkivel nem volt hajlandó beszélgetni, még velem sem.
Szívbeteg volt és aztán meghalt. Egyszer elgondoltam, hogy írnék róla
egy regényt, hát nem tudtam róla semmit. Annyit tudtam, hogy pécsi,
akkor elmentem Pécsre, levéltár, meg minden, kiderült, hogy az ő apját
úgy hívták, Vámos Miklós, Pécsett volt cipőboltos, ellenben Nagyváradon
született. Hogy került Pécsre, nem tudom. Illetve sejtem, a felesége
Beremenden született. Őket a holokauszt, hogy úgy mondjam, letörölte a
föld felszínéről, és ennek a Vámos Miklósnak az apját úgy hívták, hogy
Weiszberger Mendel. Született Homonnán, jelenleg Humeni. Házassági
anyakönyvi kivonatát megtaláltam, tehát házasságkötése pillanatában
szegény Weiszberger Mendel Nagyváradon volt, mert itt kötötte a
házasságot, ellenben Budapesten a Baross utca 67-ben volt izraelita
szeszmérő. Majd a nevezett Vámos Miklós, tehát az atyai nagypapa
Nagyváradon megszületett. Miért nem szülték meg őt Budapesten? – kérdem
én.
Vannak furcsaságok, én például Pécsett fogantam. És minden jel arra
mutatott, hogy Pécsett fogok megszületni. De ekkor apámat egy fiatal
miniszter kiszemelte magának, hogy legyen a titkára. Úgy hívták, Rajk
László. Képzelhetik, mi történt azután. Apám mint marós munkálkodott,
rögtön a minisztériumból a marógép mellé került. Szóval ez a nagyváradi
eredet. Mi erős negyven percet sétáltunk Váradon, s minden olyan
ismerős, hogy el sem tudom mondani. Főleg a Fő utca, és amit én főtérnek
hittem, de most hallottam, hogy Bémer tér. Borzasztóan emlékszem rá. És
ki tudja még, mi mindenre.
Gyorsan megosztom Önökkel, hogy ez a nőgyógyász jól keresett, bár nem
pénzben. Az volt, hogy elmentünk a piacra, és ott azt mondták, hogy
„jaj, doktor úr, de jó, hogy jön, vigyen egy kis csirkét”. Mondta: „De
Sárkányom nem azért küldött, hanem marháért.” „De, de.” És akkor három
csirkét benyomtak a szatyrába, és a fizetést nem lehetett lebonyolítani.
Ez cserekereskedelem volt. És csak azért érdekes, mert jól ment neki
akkor is, amikor nem volt magánpraxisa. És akkor jártunk egy tilos
étterembe. Úgy értem, hogy nem volt engedélye. A Komsa lányok étterme
volt ez, ahol nem lehetett fizetni. Ennyi Nagyvárad.
K. P. J.: Miklós, mi úgy ismertük meg egymást, hogy Szigligeten
töltöttük a téli vakációt. Úgy szilveszter környékén, 91-ben vagy
92-ben, akkoriban gyakran jártunk le oda családdal, ti is. És ott egy
éjszaka hosszan beszélgettünk könyvkiadásról. Ha jól tudom, te akkoriban
alapítottad az Ab Ovo kiadót.
V. M.: Az Ab Ovo az úgy volt, hogy én hazajöttem. 1987-90 között az
Egyesült Államokban időztem, mint… szökevény. Ki tudom fejteni, de
mondjuk, ez a legpontosabb. És akkor itthon rendszerváltás volt, állati
boldog voltam, hogy nem vagyok itt, mert a volt baráti köröm mind a
parlamentbe került. Barátaim, tanáraim ott ülnek. A jelenlegi államelnök
éppúgy tanárom volt, mint az előző.
K. P. J.: Akkor mondhatjuk, hogy aki államelnök akar lenni, az…
V.M.: …tanítson engem valamire. Göncz Árpád anyám kollégája volt valami
mezőgazdasági vállalatnál, mint külker-levelező. És ezt az intim dolgot
csak azért merem elmesélni, mert a következő regényembe, átalakítva bár,
de beleírtam, jelen volt egy vállalati üdülőben Balatonszabadiban, ahol
én a férfiúi szüzességemet elveszítettem. Nem a szobában volt jelen,
csak az üdülőben. Szóval az államelnökökkel van valami.
Miniszterelnökökkel viszont soha.