Gittai István
Barátok, cimborák, múzsák
Hogy el ne szálljon, vesszen az éterben a szó, főleg ha Adyt idézi,
emlegeti egy-egy csésze kávé mellett Nagyváradon két értelmiségi,
nevezetesen Tóth János muzeológus és Tüzes Bálint magyartanár, nos, hogy
el ne szálljon, vesszen a szó, nevezettek úgy idézik Ady Endrét és a
huszadik század eleji Nagyvárad hangulatát, hogy az olvasónak óhajtása,
vágyódása támad ama mámoros éjszakákhoz, heves vitákhoz, amelyek
akkoriban városunkban izzottak, lobogtak, és amelyeknek kézzelfogható
eredménye lett a nagyhírű A Holnap antológia. Tüzes Bálint és Tóth János
beszélgetős könyve – Forró századelő* – végtére is nem annyira a
„Holdat” magát, mint inkább annak „udvarát” igyekszik feltérképezni.
Magyarán: Ady váradi barátait, újságíró cimboráit, szerelmeit
szándékszik emberközelibbé hozni. Már a nevek puszta felsorolása is
rendkívül izgalmas: Szűcs Dezső váradi aljegyző és újságíró, Halász
Lajos újságíró, Ady elválaszthatatlan ivócimborái, akiknek
polgárpukkasztó tréfáit ma és élvezettel csemegézi az ínyenc olvasó.
Bíró Lajos, aki Ady után három hónappal Párizsból érkezik Nagyváradra, a
Szabadság szerkesztőségébe, több ízben is párbajsegédje a költőnek. A
felsorolásból nem maradhat ki Fehér Dezső neve, a Nagyvárad
szerkesztője, később a Nagyváradi Napló szerkesztő-tulajdonosa, aki
másfél év után új lapjához édesgeti Ady Endrét. Fehér szerkesztői
szimata üdvösnek bizonyult: a Nagyváradi Napló példányszáma megugrott.
Továbbá olvashatunk a Tüzes–Tóth-kötetben Rádl Ödönről, a Szigligeti
Társaság örökös elnökéről, Pásztor Bertalanról, aki Debrecenből Váradra
csábítja Adyt, miként Marton Manóról és Adorján Emilről is, akik a
biztos anyagi támaszt jelentik.
A múzsák is szóba kerülnek kávézgatás közben, s a kevésbé ismert
nevekről, szerelmi afférokról is lekerül a titok fátyla. A nevek puszta
felsorolása mögött soha meg nem írt novellák, regényrészletek lebegnek:
Bilkey Irén primadonna, Marton Gabi, Rienzi Mária, Dapsy Gizella (Nil),
Kiváncsi Illi, Mylitta, Kicsi, Nyanyuci...
A Forrongó századelő legnagyobb erénye az életesség. És a hitelesség,
amelyet Tóth János gazdag „adatbázisa” szavatol, aki immár évtizedek óta
őre-igazgatója az Ady Endre Emlékmúzeumnak. És még valami: nem lehet
letenni a könyvet. Amikor pedig a végére ér az olvasó, fájlalja, igen,
nagyon, hogy nincsen tovább. Azaz mégis: a szelektív könyvészet
lajstroma, a tartalomjegyzék és a képmelléklet is végigolvasható. S ez
bármi szerzői agyba-főbe dicsérésnél többet jelent. Ez a Tüzes Bálint-i
márka! Az irodalomtanáré és a közíróé egyaránt. Pataki István ráhangoló,
kíváncsivá tevő előszaváról nem is beszélve.
* Europrint Kiadó, Nagyvárad, 2006.
