Korlátok és korlátozások. A prostitúció fogalmának telítődő kiüresedéséről
Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy van az, hogy bár a prostitúcióról lassan könyvtárnyi szépirodalmi, publicisztikai, orvosi, jogi és társadalomtudományi szöveg született már, sokan mégis a legegyszerűbbnek tűnő kérdést felejtik el feltenni: ki is a prostituált? Kiket azonosíthatunk prostituáltként? Kiütött fogú, százezer lejért útszélen mosolygó lányokat, netán a városközpontok drágább masszázsszalonjainak alkalmazottait, vagy titokban „üzletelő” tévés műsorvezetőket, esetleg szeretőiket gyakrabban cserélgető hölgyeket?
Hadd álljon itt elöljáróban a prostitúciót leíró tudományos, jogi és újságírói szövegek olvasásakor bennem keletkezett benyomás.
Prostituáltak vannak és lesznek, ez az egyik legősibb foglalkozás – nemcsak a mindennapi társalgások gyakori sztereotip fordulata, hanem meglepő módon a téma egyes elhivatott szakértői is előszeretettel használják. A tudományosnak ígérkező írásokban ezek a kijelentések nemcsak a kérdés (tudományos) tárgyalásának legitimálásakor, fontosságának hangsúlyozásakor bizonyulhatnak alkalmasnak az azokat használók körében, hanem elhárító funkciójuk is van: ebben az értelmezési körben a miértek megválaszolása már sokszor nem is elsőrendű, hiszen ott van válaszként a „mert vannak és lesznek”. Tárgyilagosság és objektivitás hamiskás álcájában e negatív előítéletekkel telített fogalom valójában egyneműsíti a szövegeket, használata kényelmes és biztonságérzetet ad a beszélő számára. Egyetlen fogalom, amellyel minden nehézség nélkül egy igen tarka populáció írható le.
Ez a fogalmi lazaság a jogi szabályalkotásban még megdöbbentőbb: bár társadalomtudományi kutatások egész sora teszi nyilvánvalóvá, hogy a prostituáltnak nevezettek számtalan környezeti hatás eredményeképpen választják ezt a „munkát”, a nemi diszkrimináció, a családi viszályok és társadalmi berendezkedések különféle diszkriminatorikus végrehajtó gyakorlatainak áldozatai, a kortárs jogalkotó diskurzusok eltekintenek ezektől a felismerésektől. A jogi szövegek „a prostituáltakról” beszélnek, és akárcsak kétszáz évvel ezelőtt, a rakoncátlan női test kordában tartását és – az orvostudománnyal karöltve – a nőket „fogyasztó” társadalom egészségének megőrzését célozzák.
Végül pedig: az előítéletekkel terhes közvélekedés, közvélemény nyelvét is ugyanez a minden bizonnyal tanult, egyszerűsített szóhasználat jellemzi. Nemrégiben az olasz Vittorio Emanuele di Savoia „prostitúciós” ügyeit szórta a nemzetközi sajtó. A történet arról szól, hogy Savoia hercegének közbenjárásával különböző gazdag urak jól ismert tévés sztárokhoz és modellekhez jutottak hozzá. Prostitúciós botránynak nevezték minden nyelven, anélkül, hogy az elemzők bármelyike is zavarba jött volna a fogalom használata miatt, és amiatt, hogy ezáltal – rejtetten bár – prostituáltnak neveztek olyan személyeket, akik addig – legalábbis a köznyelvben – nem minősültek annak.
Ha összevetjük ezeket a különböző típusú, de ugyanakkor egyazon fogalommal operáló szövegeket, azt látjuk, hogy a fogalom a maga könnyed használatában és túltelítettségében a változatlanság érzetét kelti, mégpedig úgy, hogy eleve önmagában hordozza az ítéleteket és előítéleteket, újratermeli azokat, és gyakorlatilag azt vesszük észre, hogy az ellenség, a deviáns alak, akit ezzel neveztünk meg, éppen e fogalom használata révén válik ugyanazzá. Ugyanolyanná tehető ma is, mint volt kétszáz éve, és általa válik ugyanazzá a szexuális normák megszegését különböző módon gyakorló nők mindegyike.
A fogalomhasználat körül mutatkozó problémának tehát két szintjét vélem felfedezni:
1. A kurva régen is kurva volt probléma. Az időbeliség, a változás kérdésének mellőzése, a prostituált fogalom besülése, beragadása.
Bár a fogalom korántsem ugyanazt a jelöltet jelöli, tehát egy időben változó kategóriával kell szembenéznünk, a változások ellenére a kérdést mégis hasonlóképpen próbálják évszázadok óta megfogni: a „testükkel rútul kereskedők” a közös fogalomhasználat révén a társadalom megkövült alakjaivá váltak. Ez a fajta szemlélet eredményezi az olyan összehasonlító munkákat is, amelyek időszámításunk előtti társadalmak „prostitúciós példáitól” a reneszánsz velencei kurtizánjain át a mai útszéli lányokig hoz példákat az intézmény „ősiségét” bizonyítandó.
Ez a változatlan jelleg teszi lehetővé, hogy ne csupán a fogalom, hanem a fogalomhoz társított jelzők, sztereotípiák, képzetek és félelmek átvihetők, átörökíthetők legyenek időről időre. Erre vonatkozóan úgy gondolom, elég szemléletes a saját, hazai példánk. A magát valamilyen meggondolásból áruba bocsátó nő a mai romániai társadalomban ugyanolyan betegségterjesztő, vérfertőző, ártalmas lény, mint amilyennek 300 éve látták elődei, ugyanúgy tabu, amiről nem illik, nem szokás és nem szabad beszélni.
•