Karcagi Magyar Margit 1956-ban született Karcagon, jelenleg Budapesten él, a Merényi & Társai Képzési és Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Mezőgazdasági és műszaki főiskolát végzett, 2003-ban kezdett el publikálni különböző folyóiratokban, főként verset és novellát.

Karcagi Magyar Margit

A toronyszálló felett

Erkélyén ülve fogyasztja vacsoráját. Az esti tájban gyönyörködik.

Előtte a híd, jobbra a folyó, körülötte a hegyek. Millió ragyogó mozgó pont, mintha csillagokkal zsúfolt éj borulna rá. Birtokosa a fényben úszó vár és a templomok.

Egész nap lakásában topog, olykor porszívózik, törölget, szellőztet, lemossa porcelán díszeit. Nem mozdul ki otthonából, a külvilág felzaklatná. Még a futárszolgálat embere sem léphet be hozzá. A kisablakon nyújtja ki a pénzt. A résnyire nyitott ajtón mohón rántja be a földre helyezett árut.

Este ünneplőbe öltözik. Gyertyát gyújt az erkélyen. Megterít. Körülötte tányérok és cifra szalvéták. Falatozása közben a fénytől lüktető táj igézi meg vagy ezredszerre.

Egy délelőtt ritmikus csattogás. Kinéz az ablakon, munkások, gépek sokasága. Táblát tesznek a grund közepén álló póznára, melyen egy magas épület fotója látható. 2004-ben megkezdik a Toronyszálló építését.

Agya lüktet, kattog, füle cseng. Félhangosan dadogja:

„Nem engedhetem meg, nem tehetik velem, elveszik a templomot, a várat…”

Hónapok múlva földből kinőtt daruk, gépek dübörögnek éjjel-nappal.

Kivágják a grund körüli nyárfást. Traktorok vontatnak vasláncra vert fákat, hangtalan nyögéssel verődnek sírjuk felé. Végigjajgatják az olajfoltos betonutat.

Emelkedik a torony. Olyan magasra nyúlik, hogy a lemenő nap sem látszik többé, nem ragyogja már be a lakást.

Este nem terít meg. Leoldalog a szálloda csillagfényű portájához. Botladozik az idegen környezetben. Rogyadozó lábakkal, zilált külsővel kéreti a szálloda igazgatóját. Hangja megremeg. Elegáns, fekete ruhás, energikus fiatalember közeledik, mosolyogva kezét nyújtja:

– Mit parancsol?

– Elvették az életemet… az életemet, maguk gyilkosok! Gyilkosok…

Akadozva szakadnak ki torkán a szavak. Hátrál, erőtlenül hagyja el a forgóajtós szállodát. Nem veszi észre a piros tiltást. Az úttestre lép.

Millió csillogó, mozgó pont veszi körül. Erősödik a fény. Segítő, meleg érintések terelik a fehérségben fürdő szűk folyosón. Arany ragyogás.

Újra előtte pompázik a vár és a templom.

Eric

Ömlik az eső. Kalapját füléig húzza. A szűk sikátor csillogó kövén szaporázza lépteit. Az utca üres. Egy halvány lámpa álmosan pislákol a sarkon. Öklét görcsben álló gyomra elé szorítja. Percenként hátranéz. Üldözője láthatatlan. Eléri a folyón átívelő hidat. Kifulladva megérkezik gyéren lakott utcájába. Házát nemes puritánság övezi. Keze, lába remeg súlya cipelésétől. Ázott kalapját felakasztja, kopasz fejét többször végigsimítja, bepárásodott szemüvegét törölgeti.

Lesiet titkos rejtekébe. Gőzölgő kémcsövek, szerkentyűk ritmikus kattogása. A nagyméretű akvárium falait csukák verdesik. Halálsikoly az üvegbörtön felett. Gyönyörködik élőlényeiben. Kísérletezésének alapanyagát a szürkén fénylő egyedek biztosítják. Gyomorsavuk a bennük lévő enzimeket is aktivizálja.

Kikap egyet. Rádobja egy hosszú, fél méter széles falapra. Bárddal koponyáját egy jókora ütéssel szétcsapja. Éles késsel felmetszi síkos testét. Műanyag pipettával kiszippantja gyomornedvét. Végigfolyatja a zöldessárga savat a fehér porcelántálka falán. Addig ismétli a műveletet, míg a pohár megtelik nyálkával. A halak maradványait saját emésztőnedvükbe sepri. Rövidesen mindenhol rend és tisztaság. Munkája mocskos részét elvégezte.

Föld alatti életterének következő állomásán, a zeneteremben erősítők, transzformátorok, hangfalak, keverőpultok. Mellette a trópusi hangulatot idéző szoba: vízesés, napfény, pálmafák, egzotikus madarak csivitelése, tengermorajlás, hintaágy, koktélok.

Éjfélkor érkezik Tom. Kitartóan rátapad a csengőgombra. Eric bosszúsan morog. Nehézkesen nyitja ki az ajtót. Mosolyt erőltet kövér arcára. Kelletlen mozdulattal betessékeli az éjféli betolakodót.

– Bocsánat a késői érkezésért, rengeteg dolgom volt.

Eric hangosan szusszant, majd a trópusi szoba hintaszékébe ülteti a hajlott hátú, riadt tekintetű férfit. Piros koktélt nyom a kezébe. Halk zene. Tom belekezd:

– Igyekeztem lemondani róla, de nem ment. Annyi baj ért, hogy szükségem volt rá. Kérem, segítsen!

Nyelve akadozik. Beszéde lassul. Beáll a teljes ellazulás.

Eric feltűri a „beteg” ingét. A feketére színeződött, szitához hasonló bőrfelületen alig talál helyet az intravénás injekciónak. A mindent megoldó dózis benyomása után kulcsra zárja a szobát. A szer két óra alatt hat. Átmenet nélküli állati üvöltés. Eric a zeneterembe ront. A kémlelőnyíláson kukkolja „áldozatát”. Keze szorgalmasan dolgozik. A torz emberi hangot keveri, átalakítja, erősíti. Pupillája kitágul, szapora lihegés, nadrágján nedves folt. Túloldalon az „éjféli utas” véres cafatokkal testén, mozdulatlanul, összerándulva fekszik a morajló tenger partján.

Eric meggyőződése, hogy jót tesz az emberiségnek a „gyengék” likvidálásával. A zeneszobában megpihenve ismét meghallgatja alkotását. A haláltusa maradványait az összegyűjtött emésztőnedvbe lapátolja.

*

Az FBI emberei kopogtatnak. Tom Eden felől érdeklődnek. Mindenkit kifaggatnak a gyéren lakott városrészben. Errefelé látták utoljára. A tudós ember levezeti őket a föld alatti birodalmába. A trópusi szoba idilljében sárga koktéllal kezükben hallgatják Eric legújabb kutatási eredményét. A nyomozó urak gyanútlanul távoznak.

Eric a szűk sikátor esőtől csillogó kövein ugrálva szaporázza lépteit. Percenként hátranéz. Üldözője láthatatlan, csak Tom szelleme kapaszkodik karjába. Berohan a házba. Kettőzve szedi a lépcsőt. A halak aritmikusan verdesik üvegházuk falát. Oxigénhiánytól tátognak, mint az éhes csecsemők anyjuk mellbimbaja után. Feltépi a trópusi szoba ajtaját. Tenger morajlása, egzotikus madarak csivitelése, lazító zene, piros koktél.

Nem bírja tovább… át akarja végre élni kísérletezésének minden részletét. A kézben intravénás löket. Nirvána. Két óra múlva állati üvöltés. A hintaszékre erősített gombot utolsó erejével megnyomja. Távolból hallja az átalakítók, keverők monoton kattogását. Még látja bőrének foszlását, de már nem érez semmit.

Napok múlva egy lelkes, fiatal nyomozótiszt csenget a tudósnál. A bejárati ajtó nyitva. Társaival lemennek a föld alatti helyiségekbe. Ragyogó rend. Portalan nikkelezett polcok. Makulátlan tisztaságú porcelántálkák. Vízkőmentes üvegek sokasága. Az akvárium falára száradt csukák maradványai émelyítő bűzt árasztanak.

Az álomszobában csend. Nincs zene. Nincs egzotikus madárcsivitelés. Nincs tengermorajlás.

A kőpadon élére hajtott nadrág, fehér ing, csíkos nyakkendő. Alatta barna félcipő, benne zokni. A hintaszék előtt felismerhetetlen massza szivárog.

– Fotóst gyorsan! Mintát venni! Ujjlenyomatokat! Labor! Jelentés estére az asztalomon!

*

A fiatal nyomozó kávéautomatának támaszkodva incselkedik egy dús keblű lánnyal.