A befogadás rétegei,

avagy a kánonközöttiség állapota

Boka Lászlónak a Komp-Press kiadónál megjelent kötetét – kellő idő hiányában – egy ültömben olvastam végig. Megelőlegezhetem a további, reménybeli olvasó számára, hogy az első nagy ívű tanulmány, a Látlelet… elméleti felvetései további elvárásokat gerjesztettek bennem, s mivel – szokásomtól eltérően – előkóstoló gyanánt nem böngésztem át a kötet tartalomjegyzékét, örömmel állapítottam meg, hogy a második tanulmány, majd a következő opusok éppen ezeket az elvárásaimat hivatottak kielégíteni. Kézzelfoghatóbban: a Látlelet és/vagy diagnózis címet és Egy korszerű(bb) kánonkoncepció esélye (f)elé? alcímet viselő munka olvasása közben konkrét óhajként felmerült bennem: milyen izgalmas, hasznos lenne a „szocialista realizmus” tomboló-romboló korszakának ilyetén fogalmi apparátussal és szemlélettel való elemzése. És lőn. Boka László, a kanonizáció történetének multidiszciplináris kutatója és elméleti továbbgondolója a teóriák ingoványos talajáról a praxis szilárdabb földjére lépve megírta és közvetlenül témafelvezető írása mellé helyezte az Ideologikus alakzatok az (1957 utáni) erdélyi irodalom fogadtatásában című esszéjét. Ezt a praxist művelve-folytatva sorjáztatja két egymást kiegészítő tanulmányát Az Ady-jelenség kanonizációs stratégiái a Nyugat 1909-es Ady-számában, illetve Egy új Ady-olvasás néhány lehetséges aspektusáról címmel. A kétosztatú könyv első részét a Bánffy-recepció kanonikus értéktételezéseinek „története” zárja, az irodalom peremére kiszorított író művei befogadás- és értékeléstörténetének monografikus igényű vázlataként. Ami fontos: a szerző irigylésre méltó tájékozottsággal mozog a kánon-kérdéskör szakirodalmában, kellő tárgyilagossággal és távolságtartással ismerteti, idézi, szövi a szövegébe, foglalja össze, elemzi és gondolja tovább a „céhmesterek” témába vágó munkáit. Úgy építi fel a maga remekét – ez itt nem a túlértékelés helye, csupán a „céhmetafora” kiterjesztése –, hogy nem esik a végső szentenciák kimondásának eredendő bűnébe. Mi több: diakróniával és szinkróniával kezelt tárgyi ismereteinek funkcionális kiteregetése jegyben jár az egészséges kétely revízióra és önrevízióra késztető erényével. Szkepszise alkotó jellegű, a cogito és a dubito imperativusát folyamatosan érvényesítendő jut el addig a lényeges felismerésig, mely szerint a jó kérdésfeltevés értékesebb, hasznosabb és továbbmutató, mint bármely cáfolhatatlannak tűnő válasz.

Hermeneutika és irodalomszociológia, kultúrhistória és befogadástörténet – a felsorolás folytatható –, megannyi „eszköz” Boka László, a kutató számára, aki úgy hajol egy-egy kor kánonjai, túl- vagy alulkanonizált írói, pontosabban műveik fölé, hogy nem csupán „művelkedik”, szövege nem csupán bizonyos jelenségek ismertetése, bizonyos teóriák sommázata, hanem rendszeresen vissza-visszatérő önvizsgálat is. Tudományának tárgyi tételezése, vizsgálata. In statu nascendi igyekszik megragadni az irodalmi történéseket, azok fejlődését, regresszióját, és közben újból és újból megkérdi: ennek és ennek a dolognak miért kellett éppen így bekövetkeznie, s a miérteket hogyanok, meddigek követik.

A könyv második, Praktikus szkepszis címet viselő osztata öt kritikát tartalmaz. Előbb a szegedi dekonstrukcionisták, a deKON-csoport három tanulmánygyűjteményét méltatva barátkoztatja meg az olvasót az újabb sütetű irodalmi törekvésekkel. Ezt követően kritikusi penzumát (is) teljesítve Zsidó Ferenc regényén, Agota Kristof Trilógiáján, illetve Balla Zsófia és Kinde Annamária egy-egy verskötetén „hajtja végre” a „praxis praxisát”.

Summa summarum: remélhetőleg a „céhmesterek” már kiitták Boka László „céhlegény” „céhpoharát”, de ami az imént elhangzott, ne tűnjék számára a szűkebb pátria provinciális dédelgetésének, ezért hadd nyomjunk egy barackot a kiadó és egyet a szerző fejére. Bizony, a korrektori munka elég sok kívánnivalót hagyott maga után, sok helyütt elmaradt a számítógépes elválasztóprogram hibáit kigyomláló emberi kéz közbeavatkozása, több központozási korrekcióval egyetemben. A szerzőt pedig kérve kérjük: ne essen az egy szuszra sokat mondani akarók hibájába. Kedvelt körmondat-katedrálisainak egyikét-másikát bontsa szerényebbre. Ezzel nem csupán a „recepciót” könnyíti meg, hanem önnön igényességét is munkálja. Ugyanis olykor annyira távol kerülnek bizonyos grammatikailag és logikailag összefüggő elemek egymástól, hogy sem a szerző, sem a lektor nem veszi észre: a bonyolult struktúrának tulajdoníthatóan – amúgy kapásból kijavítható – egyeztetési hibák csúsznak a szövegbe. Lásd a könyv 15. oldalának első, féloldalnyi terjedelmű produktumát…

Szilágyi Aladár

(Elhangzott 2004. november
25-én Nagyváradon,
a könyv bemutatóján.)