Kelet-közép-európai hősköltemény

Traian ªtef nevével a magyar olvasó leggyakrabban a 2000 és 2002 közötti időszakban, a Provincia ellenzéki kiadvány oldalain találkozhatott, jóllehet nem az irodalomkritikus vagy költő szerepkörében, hanem az akkoriban politikai kedélyeket felkavaró regionalizmusért síkraszálló véleménynyilvánítók egyikeként. Bár a „memorandistákról” kevés szó esik manapság, az általuk felvetett regionalizmuson alapuló geopolitikai problémák a politikai közbeszédben visszatérnek.

Talán ezeknek az éveknek a tapasztalata is kellett ahhoz, hogy 2002-ben rendhagyó műfajú, esszé (jellegű) költeményben elbeszélt történetekkel, lépjen olvasói elé. (Traian ªtef: Orbul ºi dintele de aur. Povestire eseisticopoematică. Piteºti, Editura Paralela 45, 2002.)

ªtef 20. századi fogantatású eklektikus krónikájában a történelem csapdájában kiutat kereső, néha túlélő egyén kaotikus közép-kelet-európai freskóját rajzolja meg.

A mindenkori politikától meghatározott, konfliktusokkal zsúfolt történetek kiúttalanak látszó tömkelegében a szerző sajátos morálfilozófiája vezeti olvasóját. A világtalan és az aranyfog* (Molnár Judit magyar fordítása) hőskölteményesszét Ioan Moldovan költő, kritikus posztmodern fogantatású írásműnek nevezi**, a szöveg formai jegyeit figyelembe véve I. Budai Deleanu Þiganiadájával hozza összefüggésbe, ahol a múlt és jelen történetek kronológiájának az egyén szempontjából nincs jelentőségük.

Hatalom és a kiszolgáltatottak, bűnösök és minduntalan bűnbe esők, az üldözők és üldözöttek között feltűnnek a még megmenthető és menthetetlen áldozatok. „Jön a zsidó színház. Jön a német színház. Jönnek a menekültek. Jönnek az oroszok. Jönnek a zarándokok. Jönnek a magyarok. Jönnek a németek. (…) Az a csapat nyer, amelyiknek sikerül a másikat az út végére kiszorítania.”

Nevezhetnénk a század apokaliptikus történetei egyikének is. A megtisztulás lehetősége adott, hiszen a templomot elérni a bűntől terhes völgy felett emelkedő dombon: akarat kérdése úgy, ahogy elszántság kérdése a templomot felépíteni. A bibliai Jelenések könyvére emlékeztető keresztény jelképek: a tizenkettes szám, a tűzkerék, a vágtató ló, a tizenkét férfi mellett sok, más konnotációjú szimbólumot is felvonultat a szerző, amelyek értelmezése kellő helyismeretet feltételez.

A hegy lábánál – amely lehet a Templomhegy vagy a Crăiasa – elterülő bűnös Alexandriá(k)ban, ott, ahol a politikai és társadalmi cirkusz porondján zajló rémálmokat generációk élik újra, a történetek szereplői többnyire két tábort alkotnak, s mivel az emberi természet is változó, ugyanaz a szereplő akár egyazon szövegszekvencián belül különböző alakban jelenik meg. Aki a történet kezdetén Gabriel atyaként válik ismertté, később Gábriel, majd visszatérő József és János alakját is felölti. Gabriel atya, a Világtalan, aki néha a Szerző arcvonásait viseli, helyzetéből adódóan a valóságot elutasítja.

Az írásmű tizenként fejezetének (énekek) visszaköszönő, meg nem oldott konfliktusa az írástudó(k) felelősségéből és a mindenkori hatalomhoz való viszonyából adódik. A Világtalan „látja, hogy csillan meg mindenki előtt az aranyfog és hogyan fut keresésére egész életén át, hogy csak az övé legyen, hogy beteljesítse neki minden gondolatát”.

A történet lehetne a hatalom megszerzésének és a hatalom ideológiájának a története is. A hatalom ideológiáitól indíttatva keríti be mindannyiszor Pétert, Nisztort, Józsefet, Illést, Margitot, Elenát, Magdolnát, Máriát vagy Rózát az Őrmester, a Szpáhi, a Kapitány vagy az Ezredes futószalagon gyártott csapata.

„A halálnak van egy aranyfoga – állítja a szerző. – Megmutatja neked, te keresni kezded, és amikor megtalálod, már késő. Nekünk megvan, Vakember, és mit sem használ, és ha közéjük dobnánk, megölnék egymást érte, inkább felejtsük el, keresse mindenki, az aranyfog mese, és ők nem élhetnek e nélkül, ők mindenképpen gyártanak maguknak egy aranyfogat, megmutatják a sokaságnak és a sokaság nem tudja, hogy vajon valóban valódi-e avagy hamis, de kételkedik, azért mind kételkednek és azért beszélnek egyesek folyton a valódiról vagy valóságosról, és nem a jelenvalóról, folyton ismétlődő színjáték, olyan aranyfog, ami mindig ahhoz kerül, aki nem érdemli meg vagy nincs rá szüksége, vagy nem tudja, hogy a tenyerében van.”

A nagyváradi Literator Kiadó jóvoltából a magyar olvasó is átverekedheti magát a szövegfolyamon. Biztonságos partra jutásáért Molnár Judit magyar nyelvű fordítása kezeskedik.

Tavaszi Hajna

*ªtef, Traian. A világtalan és az aranyfog. Költői esszébeszély. Ford. Molnár Judit. Nagyvárad, Literátor, 2004.

**Familia, 2002. november–december, 11–12. sz., p. 21–22.),l