Balázs Tibor

Balázs Tibor költő, könyvkiadó (Aranyosgyéres, 1958). A kolozsvári egyetemen szerzett tanári diplomát, Nagyváradról telepedett át Budapestre 1989-ben, ahol megalapította a Littera Nova kiadót. Első verskötete Kék sirályok címmel jelent meg a Kriterionnál, 1987-ben.

Az idegenség hatalmi képzetei Horváth Imre (1906–1993) költészetében

„Isten nem illik a világhoz.”1

Horváth Imre Szókratész című versében az énprovokáció nem áll meg a Julien Benda-i, a babitsi „írástudók árulása” gondolatkörénél, hanem a tamási etika actus humanusát eleveníti fel (szemben a kényszerűségek determinálta actus hominis-szel), mely értelmében csak a szabad személy lehet az erkölcsi tevékenység alanya:

„Fuvoláján új dallamot próbált,

míg töltötték a méregpoharat.

Csak az állja ki itt a próbát,

kinek halála életakarat.”2

Horváth Imre költészetében a jaspersi „megjátszott” és „hiteles” kudarc egyaránt jelen való:

„Nem a madár kell, csak a tolla,

ha zászlóként lengeti szárnya.

Nem is a toll – az is csak forma –

csupán a madár szárnyalása.

Nem is röpte, csak a röptének

elmosódó rajza az égen.

Még az sem – csak a repülésnek

képzete a képtelenségben!”3

A kudarc megjátszott: a költői énprovokáció akarja a kudarcot, hiszen minden dolog végét akarja: „a repülés képzetét a képtelenségben”. A kudarc hitelessé válik, hiszen az én nem a saját ontikai végességéről való tudását helyezi el valamilyen Isten nélküli dimenzióban, hanem éppen fordítva: azt a transzcendens örökkévalóságot akarja, amelyben a saját egylényegűséget mutat a személyes Istennel:

„Indulok az Isten elébe,

aki nálam nem megbocsátóbb,

aki ellen hozzá kiáltok,

aki tudja: voltam eretnek –

s aki önmagammal büntetett meg.”4

„A nem tervezhető és ésszerűen nem kívánható kudarcban tapasztaljuk meg a létet”5 – írja Jaspers. „Az elrejtett Isten egyre messzebbre húzódik vissza, ha általánosan és mindenkorra meg szeretném ragadni és föl akarnám fogni; de mérhetetlenül közel van valami egyszeri helyzet abszolút történetiségén keresztül való beszédében.”6 A lét megközelíthetőségét a romániai magyar költő is a filozófiai hitben látja. Isten megtapasztalhatóságát a feltétlen követelményben, a szabadságban, a határhelyzetekben, a kudarcban, a kommunikációban érzékeli:

„Én testvérem, lásd, pirulok miatta,

de nem tudom, kis életem ki adta –

és a halál célját sem ismerem.

Nem ismerem sem magamat, sem téged –

s e mindenható ismeretlenségek

roppant örvénye: az én Istenem.”7

Horváth Imre gondolatvilága ugyanakkor önellentmondásokkal terhelt, amikor a kor elvárásainak próbál megfelelni. Ugye te is unod már című 1939-es keltezésű négysorosa Mózes Hubának az 1972-es megjelenésű Férfiúdal – A baloldal költészete 1933–19448 című antológia szerkesztőjének értékelése szerint szintén emblematikus darab, holott a „kulináris” (Jauss) írásmű megkérdőjelezhető és megfellebbezhető analógiát posztulál a militarizmus és a pietizmus között:

„Ugye te is unod már

e kort, mely nem világít,

mint a katonák marsát,

mint a papok imáit?”9

„Mint híd alatt háló áldott szegények, oly szegény légy. Vagy náluk is szegényebb”10 – indítja Horváth Imre Ha egyszer hangod támad című, az elszegényedések, a tömegek anyagi nyomorának korszakában formálódott versét. A krisztológiai metaforát interiorizálja, írja újra, adaptálja, provokálja az alkotó, aminek minimális köze lehet a deklarált marxizmus baloldaliságához, hiszen a marxizmus egyenlőségen alapuló anyagi jólétet ígér, amit forradalmi úton lehet elérni, nem pedig a morál empatikus közvetítésével, az örökkévalóság ígéretével. A krisztológiai azonosulás vágya kimerül a beszéd teátralitásában.

A költői énprovokáció a lényeget nem érzékeli, azt, hogy az egzisztencia kudarcra ítéltetett a töredékes világban, hiszen a teljességre történő irányultságában éppen a teljességről kell lemondania:

„Jobb a vénnek, ki mindenkitől éhen

pusztulhat el. Nincs inge, ágya, fája...

Rabnak is jobb, ki bitóra ítélten

az óráit már ujjain számlálja.”11

A lévinasi filozófiában kifejtett létezés arctalanságával („il y a”) szembesül a költő anélkül, hogy eljutna a másik ember transzcendenciájának megmentéséig, hiszen megfeledkezik Isten – a világot és az ént egyaránt felülmúló – transzcendenciájáról. A krisztusi teleologikus léthelyzet ekként rongálódik irodalompszichológiai véges képletté, plágium-szociofotóvá.

A Ha egyszer hangod támad agitatórikus-programatikus gondolatának ugyanakkor szemléletesen és eszméltetően mond ellent a következő két sor:

„Tiszta légy, mint a gyolcs, mit sebre kötnek.

Légy oly szabad, mint a be nem kötött seb.”12

Mint ahogyan a valóban emblematikusnak tekinthető A sárga ház című költeményében (Horváth Imre a háború idején itt keres menedéket) az én társadalmi-politikai és ontikai idegensége egyaránt megjelenik:

„Fent a hegyen fénylik az idegosztály.

Tavasszal még te is ott fent napoztál –

s most mint árnyék lebegsz a zártosztályon.

Hitted-e, hogy Isten így kirostáljon?

[...]

És néhanap az élet bekopog.

Míg ideért, a színe lekopott.

És néhanap bekopog a halál –

s itt ő is mintha haldokolna már.”13

Az akárki világa itt szembesül a személyiség világával; a személyiség ebben a provokációban fordíthatja idegenségének hatalmi képzeteit az erőszak metanarratívája ellen.

A költői én ontikai bizonytalansága a heideggeri létezés kinnlevőségét feltételesíti: „hátha nem halál – csak halálka”.14

1 Horváth Imre: Égbe kiáltó (részlet), in Isten kezében. Romániai magyar költők istenes versei (válogatta és szerkesztette Lisztóczky László), Castrum, Sepsiszentgyörgy, 1993, 316. o.

2 Horváth Imre: Szókratész (részlet), in uő: Megrövidült végtelen. Versek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1987, 13. o.

3 Horváth Imre: Absztrakció (részlet), in i. m. 29. o.

4 Horváth Imre: Penitencia (részlet), in i. m. 51. o.

5 idézi Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése (ötödik javított és bővített kiadás), Szent István Társulat, Budapest, é. n. 418. o.

6 idézi Nyíri Tamás uo. 418–419. o.

7 Horváth Imre: Az én Istenem, in: Isten kezében, 17. o.

8 Dacia Kiadó, Kolozsvár, 1972, 55. o.

9 Horváth Imre: i. m. 55. o.

10 Horváth Imre: Ha egyszer hangod támad (részlet), in i. m. 55. o.

11 Horváth Imre: Nekik jobb (részlet), in i. m. 57. o.

12 Horváth Imre: Ha egyszer hangod támad, in i. m. 55. o.

13 Horváth Imre: A sárga ház (a X. és a XIII. részlet), in: Álmok szállodája. Erdélyi magyar költők 1918–2000 (válogatta és a bevezető sorokat írta Balázs Imre József) Kalota Könyvkiadó, Kolozsvár, 2002, 96–97.o.

14 Horváth Imre: Sánta képzet, in uő: Megrövidült végtelen, 64. o.