Kupán Árpád

Áchim L. András parasztvezér alakja a múlt század eleji nagyváradi sajtóban

1911. május 16-án valamennyi nagyváradi újság hírt adott egy országos szenzációvá vált tragikus eseményről, Áchim L. András békéscsabai országgyűlési képviselő és parasztvezér erőszakos haláláról. A Nagyváradi Napló külön tudósítót küldött Békéscsabára, hogy hitelesen tájékoztassa olvasóit az eseményről és várható következményeiről, szinte minden helyi lapban folyamatosan jelentettek meg terjedelmes cikkeket az ügy kapcsán. Áchim L(iker) András ekkor országosan ismert politikus, Nagyvárad régi ismerőse volt. Tulajdonképpen itt, Nagyváradon vált igazán népszerűvé még politikai pályafutása kezdetén. Népszerűségét sajátos módon egy városunkban lezajlott „politikai monstre pörnek" (ahogy a kortárs sajtó fogalmazott) köszönhette.

A Nagyváradi Napló 1907. március 30-án Áchim András a nagyváradi törvényszék előtt – Nagy politikai monstre pör címmel elsőként adott hírt az eseményről: „A jövő hónapban a legszenzációsabb izgatási sajtópörök egyike fog megindulni Nagyváradon. Sor kerül Áchim L. András, a csabai parasztkirály ellen nyomtatvány útján elkövetett osztályellenes izgatás címen megfogalmazott vádiratok megtárgyalására. Az ügyészség eddig hat közleményt inkriminált. Ezek közül a legnagyobb feltűnést keltett az a vádirat, mely a Lesz-e parasztsztrájk című cikkéért szólítja Áchim L. Andrást a vádlottak padjára. Ezzel megkezdődik azoknak a közleményeknek a tárgyalása, amelyekért Áchimot mandátumától a Kúria megfosztotta. A hatalmas monstre pörben a vádat dr. Baróthy Pál királyi alügyész fogja képviselni. Védő dr. Várady Zsigmond lesz. De védőtársakul fognak dr. Vázsonyi Vilmos és dr. Pető Sándor országgyűlési képviselők is funkcionálni."

A per előzményeinek megértéséhez tudni kell, hogy Áchim L. András ekkor már országosan ismert parasztpolitikus volt, aki a Magyarországon az 1890-es években kibontakozott agrárszocialista mozgalmaknak új irányt igyekezett adni. Jómódú nagygazda létére felkarolta a nincstelen és szegény parasztság ügyét. Azt hirdette, hogy az összparasztság érdekazonossága és a nagybirtokkal szembeni érdekkülönbség nagyobb, mint az egyes paraszti rétegek szembenállása. 1906-ban megalakította a Magyarországi Független Szocialista Parasztpártot, kiadta és szerkesztette a Paraszt Újságot. Programjának fő elemei a szegényparasztság védelmét követelő pontok, a hitbizományok és a papi birtokok állami megváltása s kis parcellákban a szegény parasztságnak haszonbérbe adása, a főrendiház megszüntetése, az ingyenes népoktatás, gyógyszer- és egészségügyi ellátás, valamint az általános és titkos választójog bevezetése voltak.

Ezzel a programmal megnyerte a békéscsabai, sőt az egész dél-alföldi parasztság bizalmát és támogatását. 1905-ben és 1906-ban nagy fölénnyel nyerte meg Békéscsabán az országgyűlési választást Zsilinszky Mihály államtitkárral és Barabás Bélával, az 1848-as párt alelnökével szemben, ennek ellenére a Kúria osztályellenes izgatás miatt mindkét esetben megsemmisítette a mandátumát. Ezek után került sor a nagyváradi perre, ahol hasonló váddal akarták elítélni. Nem véletlen, hogy védelmét Nagyvárad akkor legjelentősebb jogásza, dr. Várady Zsigmond vállalta fel, aki progresszív, szabadelvű gondolkodásáról volt közismert, s mint a nagyváradi szabadkőműves-mozgalom jelentős vezető személyisége, az Áchim programjában megfogalmazott céloknak is elkötelezett híve volt.

Nagyvárad legjelentősebb sajtóorgánumai, a Nagyváradi Napló, a Nagyvárad és a Szabadság polgári fogantatásuk ellenére nagy terjedelemben és nem titkolt szimpátiával számoltak be az Áchim-per eseményeiről. Az természetes, hogy a Nagyváradi Munkás Újság még határozottabban kiállt a perről szóló tudósításaiban Áchim ügye mellett. A Nagyváradi Napló még Áchim András Lesz-e parasztsztrájk? című inkriminált írását is közölte. Hangvételét az alábbi részletek is tükrözik:

„Azok a tulipános, honhazaffyakká vedlett nagygazdák, ezer, tízezer, százezer holdasok, népvért szipolyozó és rabigát vonó dédapáink zsírján ezer év óta hízó, nemzeti festékkel bemázolt, címeres embernyúzó milliomosok, akik a munkásnép nyomorának okozói, rettegve saját önmaguktól kovácsolt, jól megérdemelt és nem is oly túl messze jövő, biztosan bekövetkezendő szervezett munkásnép elodázhatatlan diadalától az ők évezredes gazságaik felett, fogvacogva bújnak a mi vérünk kipréselt és a mi rabszolgalányaink munkától feltört keze által hímzett selyempaplanjaik alá minden este, és a velük született embertelen becstelenségük tudata szülte rémes hallucináció által iszonyúan sápadva festett pofával ugranak ki pokollá vált, kígyófészekhez hasonló, drága brüsszeli csipkékkel díszített nyoszolyájukból minden reggel, és a sikító verkli-láda hangján hívják gaz pribékjeiket, kasznárjaikat, ziháló és behorpadt mellel kérdezik nyöszörögve, s percekig megismétlődve: lesz-e, oh kedves kasznár úr, lesz-e aratósztrájk?

(…) Ők maguk azok, akik zavart, sztrájkot csinálnak, illetve csináltatnak, akarnak csináltatni, lévén az egész politikai komédiának a politikai háttere is, hogy föltámasztva a zavart, először a kenyérkövetelés gondolatától még jó nagy időre elijeszteni a parasztot, másodszor a föltámasztott nagy zavarban egy csomó vért csapolni a félrevezetett parasztságból. Rámutatva aztán a lázadás elnyomásának ürügye alatt, talán maga a király és az európai közvélemény előtt, hogy »Íme, nézd nagyvilág és király, te még csak adni akartál a népnek jókat, és azt már el is fogta a vak láz és föllázadott, s mi kénytelenek lettünk őt lövetni, hogy béke legyen. Íme, ugye még nem érett meg a paraszt a jogra, ne add meg neki, oh király«, és ezáltal a honhaza vezetői két célt, két legyet ütnek egy csapásra. A parasztnak kenyér helyett golyóval és szuronnyal dugulna be a szája sok időre, s a nép még éretlen lévén a politikai jogokra, szerintök."

A cikk után a szerkesztő közölte az ügyész megállapítását is minden kommentár nélkül: „A vagyontalan néposztályokat a vagyonos néposztály ellen, a mezőgazdasági munkásosztályt a földbirtokos osztály ellen, s általában a parasztságot az úri osztály elleni gyűlöletre izgatta." (Nagyváradi Napló 1907. március 31.)

Az 1907. március 31-én beharangozott tárgyalásra két hónapos késéssel került sor, s a Nagyváradi Napló híradása szerint a tárgyalást akkor is elhalasztották. A lap így mutatta be Áchim Andrást: „Napok óta egyébről sem beszéltek Nagyváradon, mint Áchim L. Andrásnak a csabai parasztkirálynak izgatási pöréről. Nem csoda így, ha a tegnapi tárgyaláson az érdeklődők egész raja gyűlt össze a törvényszéki palota esküdtszéki termében, hogy ennek a szenzációsnak ígérkező sajtópernek a tárgyalásait végighallgassák. Mikor Áchim András megjelent a tárgyaláson, természetesen minden szem őfelé fordult. Pompás alakja van: magas, derék szál ember. Arca rendkívül szimpatikus. Nem egyedül jött, hozott magával hazai híveiből jó néhányat."

Az első halasztást még több is követte, melyekről mindig beszámoltak a helyi lapok. Végül 1908. március 15-én a Nagyváradi Napló A csabai parasztkirály a vádlottak padján – Hétfőn veszi kezdetét a nagyváradi esküdtbíróság előtt Áchim L. András sajtópörének monstre tárgyalása címen közölte a zárótárgyalás kezdetét. A cikkből ez alkalommal még nagyobb rokonszenv olvasható ki a parasztvezér irányában: „Megyénk lakosságának figyelme fordul ezeken a napokon feszülten, aggódó és bizakodó érdeklődéssel a nagyváradi esküdtek ítélőszéke felé. Áchim L. András az Alföld népének bálványozott vezetője, ízig-vérig a magyar föld gyermeke, minden gondolata ennek a földnek a szabadságáért villan föl, minden érzése e föld fiainak boldogulásáért dobban meg. Nem lehet a csabai parasztkirályt az izgatók köznapi fogalma alá vonni, hiszen nem a véletlen sodorta őt arra a sorsra, hogy a magyar parasztság jólétének fanatikus apostola legyen. Áchim L. Andrást a puszta szülte, az nevelte föl. A mai viszonyok ilyen népvezéreket szülhetnek. Áchim L. Andrásra szükség volt az Alföld síkságain, különben nem lenne ezer és ezer híve, rajongója, követője. Ez a különös tehetséggel megáldott modern parasztkirály nem izgató, nem agitátor, nem csóvavető, hanem megértő és megbecsülendő teremtménye a mai magyar szociális viszonyoknak."

A „monstre per" négy napig tartott. Az első nap legfontosabb eseménye Áchim L. András meghallgatása volt. A Nagyváradi Napló ezúttal is rokonszenvét fejezte ki a vádlott iránt: „A nagyváradi esküdtek előtt kétségtelenül régóta ült olyan érdekes és rokonszenves vádlott, mint Áchim L. András. Egész megjelenése azt a hatást kelti, hogy ez az ember harcra, küzdelemre termett, hogy az Alföldnek ez a végtelen szeretetnek örvendő apostola önzetlenül, a meggyőződés mély lelkesedésével és hitével vette vállaira azokat a súlyos, nagy feladatokat, amelyeket elvégeznie, megoldania sikerült is. Ez a harc hozta őt a vádlottak padjára."

A másik jelentős lap, a Nagyvárad más szemszögből mutatja be Áchim András népszerűségét: „A pör iránt nagy az érdeklődés, de nemcsak Nagyváradon, hanem a vádlott szűkebb hazájában, Békés megyében is, ahonnan mintegy 200 híve kísérte el a parasztkirályt. A rajongó emberek, a parasztpárti vezér fanatizált katonái tengelyen, egész szekértáborral jöttek el, hogy imádott apostoluk közelében lehessenek. A törvényház esküdtszéki terme, ahol a nevezetes pört tárgyalják, egész nap zsúfolva volt hallgatósággal. A földszinti padsorokban és a karzatokon szorongtak a gubás, ködmenes nagypipájú békési atyafiak, kiknek egy része a folyosón rekedt. Nagy áhítattal hallgatták vezérük minden szavát, amit a bíróság előtt ejtett, s ugyancsak imponált nekik, éppúgy, mint az esküdteknek is. Áchim András nyugodt, férfias fellépése, sok talpraesett megjegyzése, okos, határozott védekezése mindenkit meglepett, akárcsak a feltűnő politikai nyilatkozatai is."

A nagyváradi közönség a legnagyobb érdeklődéssel a hírneves védőügyvéd, dr. Várady Zsigmond beszédét várta. A Nagyváradi Napló, melynek a híres jogász is külmunkatársa és gyakori vezércikkírója volt, így számolt be erről: „Harmadik napja tart immár ez a rendkívül érdekes tárgyalás, melyen az államhatalom képviselője és a parasztkirály védői folytatnak közelharcot. Valóságos elméleti viaskodást vet föl egy feltörekvő társadalmi mozgalom hősének múltja, küzdelme, eszmevilága fölött. A tárgyalóterembe ezekre a napokra az osztályharcnak, a népforrongásoknak, az államhatalom ellentálló szívósságának összeütközése tette át színhelyét.

A tegnapi nap fő eseménye dr. Várady Zsigmond védőbeszéde volt. Dr. Várady Zsigmond hatalmas szónoki talentuma, nagy elméje azokat is bámulatba, eksztázisba ejtette, akik természetesen remeket vártak az ő védelmétől. A gondolatoknak és eszméknek az özönével, az igazságoknak és a szívhez szóló rideg tényeknek a gazdagságával és a lelkesedés színpompájával fordult az esküdtek felé, s hívta fel őket az igazmondásra. A védőbeszédnek rendkívüli hatása volt" – állapítja meg a cikkíró. Megállapításának igazolására hosszabb részleteket idéz a védőbeszédből (amit mi terjedelmi okokból nem tehetünk meg).

Az ügyész, dr. Váry Albert vádbeszédében kénytelen volt megállapítani: „A mai általános forrongás Magyarországon mind hevesebbé lesz, s ez a forrongás nem teljesen indokolatlan. A társadalmi rend formája sok kívánnivalót hagy maga után. Az elégedetlenség a haladás legbiztosabb alapja. Ez készíti elő a társadalmi fejlődést." Ugyanakkor megállapította, hogy: „Ezt a haladást erőszakkal, gyűlölséggel kikényszeríteni lehetetlen. (…) Áchim L. András cikkei izzó gyűlöletet tartalmaznak. Az ő cikkei megingatják a nép szívében a tiszteletet minden iránt, ami szent. A cikkek a haza fönntartó elemeit, az úri és birtokos osztályt gyűlöletes színben tüntetik fel. Ezek nem kortes cikkek, mert nem az ellenpártot támadják, hanem osztályokat tesznek gyűlöletessé."

A tárgyalás negyedik napján született meg a döntés, melyről részletes beszámolók, kommentárok jelentek meg valamennyi lapban. A Nagyváradi Napló így értékelt az Áchim Andrást felmentették című cikkben:

„Tegnap délután 12 tisztességes, feddhetetlen életű polgár kimondta, hogy Áchim L. András nem követett el semmiféle izgatást, büntetendő cselekményt akkor, amidőn cikkeiben a mai társadalmi rend ellen síkraszállt. Az esküdtszék a békéscsabai parasztkirályt az ellene emelt összes vád alól felmentette. (…) Túlzás lenne, ha ezt a felmentést mint egy szabadabb véleménynyilvánítás biztos hajnalhasadásának jelét üdvözölnénk. Ennyire ezt a verdiktet akkor, mikor országszerte súlyos ítéleteket hoznak izgatási pörökben, becsülni nem szabad. De örömmel és lelkesedéssel kell fogadnunk a verdiktet annak bizonyságául, hogy Nagyvárad polgárai között a reakciónak, a politikai kufárkodásnak, az igazságtól való irtózásnak nincs akkora ereje, hogy megbénítsa őket ítéletük kimondásában. Az esküdtek verdiktje szankció ebben az esetben arra, hogy büntetlenül feltárhatja bárki azokat a társadalmi visszásságokat, amelyeket lépten-nyomon talál, melyeket tűrni nem lehet, amelyeket orvosolni kell.

(…) Áchim L. András írásaiban a törvény rideg betűinek mérlegelésével izgatást, bűnt látott a Kúria, a polgárság 12 tagja ehhez nem akart csatlakozni. Áchim L. András ezek a cikkek miatt elveszthette mandátumát. De mandátum helyett megnyerte a szentesítést, a jóváhagyást arra, hogy az ő népének boldogításán, a haladás elősegítésén, siettetésén szabad munkálkodnia. A közvélemény – melyet ez a 12 polgár képviselt – nem volt hajlandó sem a kormánykörök antiszociális politikájához, sem a Kúria tiszteletet parancsoló véleményéhez csatlakozni. A csatát, – amely lázas izgalommal folyt négy napon keresztül – elvesztették mindazok, akik Áchim L. Andrást, az ő munkáját, az ő eszméit el szerették volna fojtani."

A Nagyvárad című lap, amely ekkor a függetlenségi és 48-as párt hivatalos lapjaként jelent meg, a fentiektől eltérően, de végső soron szintén együttérzéssel kommentálta a felmentő ítéletet: „(…) 12 békés polgár kimondta róla, hogy cikkeivel, melyben az úri osztály ellen fakadt ki lobogó indulattal, bűnt el nem követett, amely következtében a bíróság a vád terhe és következményei alól felmentette; hívei pedig az utcán diadalmenetben végigkísérték egy egész nagy város közönségének szeme láttára, füle hallatára, lelkesen, zajosan, viharosan tüntetve vezérük mellett.

(…) Az olyan események, aminő a nagyváradi esküdtszék verdiktje, hatalmas útmutatással szolgálnak arra, hogy szociálpolitikánknak mely irányba kell haladni. Az új idők politikájának egy tengelye lehet: a nép. S különösen a mi magyar göröngyünk derék jó népének, a mi magyar parasztjainknak fölsegítése, amelynek sóhaja végigzúgja a századokat, elhal a Tiborcok nyögésében, és néha tör ki a Dózsák viharában. Az Áchimokat feleslegesekké, működésüket tárgytalanná kell tenni. Ez legyen országunk vezetőinek legfőbb gondja. (…) Nem akarjuk mi e szerény sorokkal az izgatást dicsőíteni, de azt a fájdalmat, amely a nádfedelű kunyhókból, a nagyvárosok pincelakásaiból hallatszik, mi is halljuk, mint a nagyváradi esküdtek. És hibáiban, tévedéseiben is tudjuk szeretni a népet, mint ahogy a betegséget mindig gyógyítani, a szegénységet mindig szeretni kell."

Áchim a felmentését követően is folytatta parasztpárti politikáját, s népszerűsége még nagyobb lett. Az országos politikába az 1910-es választások után tért vissza, amikor paraszt hívei újból bejuttatták az Országgyűlésbe. Közben ellenségeinek tábora is tovább gyarapodott, a földbirtokos-dzsentri osztály, főleg a békéscsabai előkelőség nem nézte jó szemmel, hogy a parlamentben folytatja harcát a nincstelen és szegényparasztok érdekében.

1911 májusának első hetében politikai ellenfelei sajtóhadjáratot indítottak ellene a fővárosi Friss Újság című lapban. A parasztkirály birodalmában címen cikksorozatot közöltek, politikai ellenfelei: dr. Zsilinszky Endre, Seiler Elek főszolgabíró, Szeberényi Zs. Lajos lelkész, Körösi László főjegyző, Székely Lajos ügyvéd és a községi bíró zsarnokoskodással, ellenségeskedés szításával s képtelennél képtelenebb állításokkal vádolták meg. Végül Áchim is felvette a kesztyűt és saját lapjában cikksorozatot indított Békésmegyei fotográfiák címmel. Elsőként a Békésmegyei Friss Újság május 13-i számában Zsilinszky Endréről írt vitriolos hangú, leleplező cikket. A megtámadott személy két fia, a 26 éves Zsilinszky Endre ügyvéd és a 24 éves Zsilinszky Gábor vegyészmérnök (tanársegéd a berlini egyetemen) két nappal később behatoltak Áchim lakásába, s a parasztvezér a verekedéssé fajult szóváltás közben két pisztolygolyótól halálosan megsebesült.

Áchim L. András tragikus halálát, majd a pert, amelyet a két elkövető ellen folytattak, nagy együttérzéssel tárgyalta ismét a váradi sajtó. Az ellenzéki Nagyvárad különkiadásban számolt be a véres tragédiáról, majd a következő napon vezércikkben emlékezett meg Áchimról. „Áchim András halálával nem csak egy magyar országgyűlési képviselő távozott az élők sorából, nem csupán a politikusok sora ritkult meg, hanem a magyar parasztság egyik hatalmasan kimagasló alakja és vezére, a népét határtalanul szerető és érte fanatikusan küzdő harcos veszett el benne. A parasztkirály pusztult el Áchimban, akinek ellenfelei adták ezt a jelzőt, de akire csakugyan ráillett a király elnevezés abban az értelemben, hogy amit tett, amiért szenvedélyes temperamentumának egész erejével küzdött, azt mind a népnek, mind a magyar parasztságnak az érdekében tette. Lehet ennek a rendkívül érdekes egyéniségnek a harci modoráról, a taktikájáról és az agitatórius működésének helyességéről vitatkozni, az intenció helyességéről, küzdelme céljának nemességéről vitatkozni nem szabad és nem lehet, mert az minden kétséget kizárólag a legszebb volt: a magyar parasztság szomorú és nyomorúságos sorsának a javítása.

Áchim András, aki úgy képzettségénél, mint vagyonánál fogva szintén felcsaphatott volna úrnak, mint megannyi iskolázott és vagyonos társa, megmaradt parasztnak, s mint ilyen vette föl a harcot a magyar közigazgatás közismert túlkapásaival szemben. És ez volt a végzete. Apostolok szerepére vállalkozott, s csak természetes, hogy vállalkozása mártírúmmal végződött.

Őserő lakott ebben a hatalmas, szép szál magyar parasztban, aki fanatikusan bízott a maga igazában. Ezt az őserőt csak növelte és hatványozta az a határtalan szeretet, mellyel az ő elhagyott népe körülvette, s melynek a föltétlen bizalma a vezéri szerepre juttatta.

De a ravatal mellett hagyjuk el a Magyarországon mindent megmételyező politikát, amely Áchim András tragikusan szomorú szerencsétlenségének okozója, minthogy az egész borzalmas ügy a bíróságok hatáskörébe tartozik. De minden politikától és minden jogászi szemponttól eltekintve mélységes fájdalom fog el bennünket, hogy két magyar zsentlemén akármilyen oknál fogva is mint egy kutyát a saját vackában, úgy lövi le a magyar parasztvezért, a magyar országgyűlés tagját, a családapát. És erre a hírre ismét borzalmas távolságokat és tátongó űrt érzünk a mi szegény országunk és a művelt nyugat között."

A Nagyváradi Napló, amely ekkor a kormányon lévő nemzeti munkapárt félhivatalos lapja volt, ezúttal visszafogottabban írt Áchimról, sőt bizonyos kritikát is megfogalmazott irányában. „Áchim L. András, az utolsó évtized politikai küzdelmeinek egyik legnevezetesebb hőse hunyt el. Értékes ember volt, a nép véréből való, s kivételes egyéni tulajdonságai predesztinálták is, hogy vezér legyen. Áchim népvezérsége vadul, zabolátlanul, szinte romantikus félelemnélküliségben haladt előre, s tartani lehetett, hogy az a mély gyűlölet, amelyet hazájában felkavart, egyszer az ő szép, okos fejére fog lesújtani. Be kár, hogy nem látta be idejekorán azt, hogy a társadalmat a szeretettel sokkal jobban lehetne némileg rendbe hozni, mint a gyűlölettel, be kár, hogy sorsa akként fejeződött be, ahogy azt józanabb gondolkozású hívei és barátai olyan szomorú bizonyossággal megsejtették."

A Nagyváradi Munkás Újság, a szociáldemokrata párt helyi lapja nem titkolt szimpátiával fogalmazta meg Áchim nekrológját: „(…) Áchimot mi jóakaratú embernek ismertük, aki a békéscsabai parasztbirtokosok szervezésével, az öntudatra nevelésével határozott eredményt, sőt sikereket ért el. (…) Külön pártot alapított Békéscsabai Országos Parasztpárt címen, és a kisbirtokos parasztság érdekeinek védelmét tűzte programul. Működését ugyan teljes rendszertelenség, pillanatnyi politikai sikerekre való törekvés jellemezte, azonban a magyar radikalizmus ügyének, a demokratikus fejlődésnek így is nagy szolgálatot tett. Békéscsaba és környéke parasztságát valósággal felrázta a gondolat nélküli lelki tespedésből. Irtó harcot folytatott a közigazgatás panamista heréi ellen, terjesztette a demokratikus választójog és a szekularizáció eszméjét. Főleg a békéscsabai helyi »intelligencia« ellen vívott kemény, késhegyig menő harcot, leleplezte kis üzelmeiket, népellenes törekvéseiket, teljesen megtörte a nép feletti uralmukat és tekintélyüket. A csabai urak valósággal ördögöt láttak benne, gyűlölték, őt tartották megrontójuknak. Ez a gyűlölet okozta vesztét. Igazi úri magyar elintézés. Néhány erős, nyomtatott sorért, ami nekik meg van engedve, saját lakásán megtámadni valakit; ez a Balkán és a magyar dzsentri-krakéler igazi jellemvonása."

Nem lenne teljes az a kép, melyet a nagyváradi sajtó Áchimról tragikus halála alkalmából felvázolt, ha nem idéznénk a Tiszántúl című lap véleményét is. Ez az újság köztudottan konzervatív és elkötelezetten katolikus szellemiségű volt, és tendenciózus nézetet alakított ki a parasztkérdésről, valamint az agrárszocializmusról. Ennek szellemében fogalmazta meg Áchim halálára írt vezércikkét is. Így aztán nem meglepő, hogy egészen másképpen értékelte a személyt és az eseményt, mint a többi nagyváradi lap, elkerülhetetlennek állítva be a tragédia bekövetkeztét:

„A parasztkirályt elérte szerencsétlen végzete: botjával ráütött egy úriemberre, s az négy revolverlövéssel leterítette.

Áchim András a mai magyarságnak egyik sajátszerű alakja. A férfiszépség, a rajongó lelkesedés, a szónoki készség, kitartó akaraterő, mellyel megáldva kezdette pályáját, vezérszerepre tették hivatottá. De nem volt meg mindezekre az erkölcsi alapja, és hiányzott a kellő műveltsége: a parasztkirályban bizony mentül kevesebb volt a király, és túltengett a paraszt.

Azon az úton, amelyen Áchim elindult, és ahogyan elindult és haladt, csak katasztrófába kellett zuhannia.

Erőszakos, nyers, kíméletlen természetének alapja a parasztgőg volt, a legexkluzívebb gőg ezen a világon. Az a gőg, amely lenézi a szellem fensőbbségét, mely legázolná az »urat«, de csak azért, hogy magát tegye úrrá, s a kivasalt cilinder helyébe a báránybőr süveget tegye. A demokrácia folytonos hallattatása mellett ő volt az egyenlőség élő tagadása, mindössze a társadalmi rétegeket fordította föl, s nem fölülről kezdte számolni, hanem alulról.

Nem volt a népnek barátja, csak szavával. Nem a maga elég szép vagyonát osztogatta szét, hanem a más vagyonának szétosztását – ígérte. De voltak elvei, kiforratlan, megvalósíthatatlan elvei, s mikor azt hirdette, hogy ezeknek az érdekében kell küzdenie, nem válogatta a fegyvert. Ütött a szavával, ütött a tollával, s ütött a botjával. És ez volt az utolsó ütése, erre revolvergolyóval feleltek. Elítélendő az a mód, ahogyan a botütésért Áchimon elégtételt vettek. A revolvergolyó éppen olyan visszatetszést kelt, mint Áchimnak előző szereplése. Sajnálatos tünet mind a kettő, s a legsajnálatosabb, hogy a magyar közéletben szereplő egyének, társadalmi osztályok küzdelmeiben a bot és a revolver harca kezd felbukkanni. Aggasztó tünet. Mindenkinek azon kell lennie, hogy a tünet maradjon meg a maga elszigeteltségében, s Áchim katasztrófája legyen szomorú tanulság, de jól megszívlelendő tanulság, itt is, ott is. Bottal és revolverrel csak becsületbe gázolni és vért ontani lehet, de a kor problémáit nem megoldáshoz, hanem katasztrófához viszik." (Tiszántúl, 1911. május 16.)

A Tiszántúl még egy vezércikket szentelt az Áchim-ügynek, A csabai temetés után címmel, melyben újból a bírálat helyettesíti a részvétet.

„A csabai parasztvezér tragédiája véget ért: nagy gyászpompával, impozáns részvéttel kísérték el utolsó útjára, melyre felvonult a csendőrség nagy csapata is, és készenlétben volt a katonaság is, hogy az esetleges zavargásoknak idejekorán elejét vehessék.

A vezérét vesztett nép nyugodtan viselte magát. Úgy mondják, ez a magatartása nemcsak annak tulajdonítható, hogy a fegyveres erő imponáló számban vonult fel, hanem annak a körülménynek is, hogy a tragikus véget ért népvezérnek nem volt már olyan csorbíthatatlan nimbusza, és a nép nem viseltetett iránta olyan rajongással, mint azelőtt.

A tragikus véget ért néptribun kiváló agitatorius, népszónoki tehetség volt, intelligenciája is nagyobb volt, mint a többi parasztvezéré, de korántsem elegendő ahhoz a szerepkörhöz, amelyre ő vállalkozott. És éppen azért, mert intelligenciája kevés volt ahhoz, hogy a szó igazi és nemes értelmében vezére legyen a népnek, nem tudott irányt kijelölni a nép törekvéseinek, nem tudott eszmét adni, hanem csak követte a szocialista népárulók nyomdokait, elérhetetlen vágyakat keltett a népben, s gyűlöletet szított az urak iránt."

A vezércikkíró vázolta, hogy szerinte melyek lennének a parasztság felemelkedésének útjai: rászoktatni őket a belterjes gazdálkodásra, megszabadítani az uzsorások karmai közül s a pálinka pusztításától, meg kellene kedveltetni velük a kultúrát, hogy ne vonják el gyermekeiket az iskolától, s végül a közigazgatás hiányosságait is fel kellene számolni. Szerinte „ezekre és más hasonló kérdésekre nem tudott és nem is igen akart kadenciát mondani a népvezér. Hogy mégis foglalkoztassa a népet, illetőleg hogy ő vezethesse azt, uszította folyton az urak és a hatóságok ellen, s ez lett a végzete". (Tiszántúl, 1911. május 18.)

Áchim temetéséről a Nagyváradi Napló kiküldött tudósítója 1911. május 18-án már meglehetősen rezignált hangon számolt be: „Eltemették hát Áchim Andrást, és a koporsóját utolsó útjára kísérő nép soraiban nem tört ki lázadás, mint azt sokan, és főképpen az élő parasztkirály gyűlölt ellenfele, a csabai úriosztály aggódva várta. Az a lobogó harci tűz, amelyet az élő Áchim András szított, feldúlva vele egész Békésvármegye társadalmi nyugalmát, mintha az ő agitátori lelkével együtt hamvadt volna el. Az ő népe, az ő fanatikus hívei is belenyugodtak abba, hogy a hadviselésben kegyetlen, senkin sem könyörülő, embertelen, egzisztenciákon végig gázoló pusztító vezérüknek úgy kellett elhullni a csatatéren a gyűlölet, a bosszú gyilkos kezétől, ahogy elhullt. A gyűlölet, amely éltető eleme volt, lett a tragikuma, férfikora delén gyilkos fátuma."

Ez a belenyugvó, megadó hang mintegy előrevetítette az Áchim-ügyet lezáró, a Zsilinszky testvérek ellen indított per várható kimenetelét. Miután a tragikus esemény lassan elvesztette aktualitását, a váradi lapok is csak rövid hírekben számoltak be a perről. A Nagyváradi Napló Fölmentő ítélet a csabai pörben című cikkében a következőket közölte: „Zsilinszky Gábort és Endrét erős felindulásban elkövetett, halált okozó súlyos testi sértés bűntettében mondták ki bűnösnek, amelyet azonban jogos önvédelemben követtek el. (Az esküdtek verdiktje.) A bíróság ennek alapján a vádlottakat teljesen felmentette. Gyula város értelmisége az ítéletet általában helyesléssel fogadta. A nép körében nagy az elkeseredés, miért is intézkedéseket tettek a rendzavarások meggátlására, csendőrség és rendőrség kirendelésével…"

Az ügy fellebbezés után a budapesti esküdtszék elé került. Az 1912. január 17-én megtartott zárótárgyalásról a Nagyváradi Naplóban egész oldalas tudósítást olvashatunk. A szerkesztő végül az alábbi visszafogott kommentárral tett pontot az ügy végére, mintegy az olvasókra bízva a saját véleményük megfogalmazását: „A budapesti esküdtszék a tegnap megpecsételte azt az ítéletet, amellyel a gyulai polgárbírák ártatlanoknak mondták ki a Zsilinszky fiukat Áchim meggyilkolásában. Tegnap ismét felmentő verdikt hangzott el. A budapesti esküdtek még tovább mentek, mint a gyulaiak. Nem enyhítették a Zsilinszky fiuk tettét azzal, hogy önvédelemből cselekedtek, hanem mindjárt az első főkérdésre nemmel válaszoltak. A Zsilinszky testvérek nem bűnösök…

Minden szónak el kell némulnia az ítélet nyomán. Ez a verdikt immár nem tűri a kétséget. Nem tudunk belelátni az esküdteknek a lelkébe, s nem tudjuk megmondani: mi vezette őket erre az igazmondásra. Az ő dolguk. A földi igazságszolgáltatásnak – immár így kell lenni – nincs megtorlásra oka a fiukkal szemben. Ezek az esküdtek – úgy hirdették – tisztán láttak, nem voltak elfogultak, nem vezethette őket semmi egyéb, mint a tiszta igazságos ítélkezés kimondása. És ha ők úgy találták, hogy Áchim L. András meggyilkolása, ha ezt a Zsilinszky fiuk apjuk gyalázatának lemosása kedvéért követték el, nem bűn, akkor kételkedő és háborgó lelkiismeretünknek is meg kell nyugodnia ebben…"

A mai olvasók a korabeli közlemények alapján képet alkothatnak a 20. század eleji Magyarország társadalmi-politikai viszonyairól, Nagyvárad korabeli sajtójának véleményformáló szándékáról és szerepéről.

Végül engedtessék meg egy szubjektív megjegyzés. Nemrég jártam Békéscsabán, és tapasztalhattam, hogy Áchim kultusza ott még most is élő és eleven. Egykori háza ma tájház és emlékmúzeum, nevét a város egyik legnagyobb lakótelepe őrzi. Egy Békéscsabát bemutató, népszerűsítő kiadványban, ahol felsorolják a csabai jeles személyeket (mintegy 35 nevet), természetesen ott van az ő neve is, sőt ezek közül csak kilencnek közlik a fényképét, s ő ebbe a válogatásba is bekerült. Bajcsy-Zsilinszky Endréről, aki később maga is kisgazda politikus lett, s megszerkesztette pártjának háborúellenes és demokrata újjászületést hirdető programját, és aki a magyar függetlenségi harc vértanújaként végezte életét, Békéscsabán nincs s nem volt utca elnevezve.

Kupán Árpád történész, érdemes tanár (Dobra, 1938). Kolozsváron szerzett történelemtanári diplomát 1958-ban, tanított Zetelakán, Kárásztelken, Mezőtelegden, volt levéltáros, vezetett diákszínjátszó kört, helytörténeti kutatásokat folytatott. Ismeretterjesztő közíró, Mezőtelegd társmonográfusa, Nagyváradon él.