Hollócsapda

Annak idején „önös szándékkal" hirdettük meg kéthavonta megjelenő lapunk, a Várad prózapályázatát. Rövid folyóirat-szerkesztői tapasztalatunk elegendő volt ahhoz, hogy megállapítsuk: verset, közölhetőt sokan írnak, olykor Köröst lehetne rekeszteni a költői produktumokkal; a nyomdafestéket érdemlő jó novella, elbeszélés, karcolat viszont ritka, mint a fehér holló. Lapszámról lapszámra jelentkező prózahiányunkon kíséreltük meg segíteni a pályázat közhírré tétele révén. Ezért állítottunk „csapdát" reménybeli szerzőinknek – lehetőségeink szerint –, némi pénzmag felcsipegetésének ígéretével mézezve meg az elibük kivetett madzagot. Nos, a hollóraj nehezen kapott szárnyra, többnyire unalmasan fekete, legfeljebb banálisan szürke, olykor giccsesen tiritarka madarak koptatták csőrüket redakciókalitkánk ajtaján. Szomorú tapasztalat, hogy gyakorta sikertelen, erőtlen szárnypróbálgatások tanúi lehettünk…

A fehér hollók egyike-másika mégis ránk talált, s immár másodízben közölhetünk kisebb kévényit az általuk behordott termésből. Előző lapszámunkban Oláh József, Merényi Krisztián, Simon István és Kocsis Csaba kapott teret, a legfrissebben Csató Ildikó, D. Mészáros Elek és Murányi Sándor Olivér számára adunk spáciumot a megjelenésre.

A pályamunkák minősítését, valamint az eredményhirdetést még egy lapszámmal elhalasztottunk, mert az eddig felhasznált hét pályamű mellett még lapul a fiókunkban két-három olyan írás, amelyik meghaladja a közölhetőség szintjét.

Szilágyi Aladár

Ui.

Tisztelettel kérjük az Orvok árnyéka című elbeszélés szerzőjét, lépjen velünk kapcsolatba, ugyanis kézen-közön eltűnt a jeligéjét feloldó boríték, s a pályamunkára ő maga elfelejtette a jeligéjét felvezetni. Nemcsak a szerzőt szeretnénk azonosítani, hanem szívesen közölnők is az Orvok árnyékát.