Visky István

Szilvásújfalvi Imre pere

A 17. századi váradi református egyházkormányzati reformmozgalom története

A Bihar vármegyei bíróság 1612. február 22-én hivatalának azonnali elhagyására, teljes vagyonvesztésre és meghatározatlan ideig tartó börtönfogságra ítélte Szilvásújfalvi Anderkó Imre váradi református lelkipásztort és esperest. Az ítélet szerint Szilvásújfalvi felforgatta az egyházi és a polgári rendet, lázított, hűtlenségre vetemedett, Istent káromolt és gyilkolt. A kitűnő tehetségű és lánglelkű református lelkipásztor hosszú évekig tartó meghurcolása és fejedelmi beleegyezéssel való elítélése Nagyvárad történetének első egyházi koncepciós pere volt.

A per előzményei

Földrajzi helyzeténél, társadalmi felépítésénél, vallási, lelki beállítottságánál és nem utolsósorban szellemi örökségénél fogva Várad mindig nyitott volt az új szellemi áramlatokra. A 16–17. században a városból származó diákok bejárták Európa legrangosabb egyetemeit, és onnan nemcsak a kor szellemi vívmányait és műveltségének nyomtatott bizonyságait hozták haza, hanem egy olyan társadalmi modellt is, amelyik biztosítéka volt a szellem és a hit szabad fejlődésének.

A 16. században a reformáció nemcsak az egyházi élet tanbeli kérdéseit helyezte új alapokra, hanem a helyreállított keresztyén hitet is az elvont tanrendszerből társadalmi életformává és szemléletmóddá emelte. A keresztyén hit és életforma protestáns rendszerét a maga teljességében Kálvin János fogalmazta meg, s az nagyon hamar elterjedt egész Európában. A kálvinizmus a szentírási életgyakorlatot mindenekelőtt a személyes életben, aztán az egyházkormányzatban, majd pedig a társadalomban, a gazdaságban és a tudományokban is érvényesítette. A kálvinizmus egyházi és társadalmi kiindulópontja az Isten rendje szerint élő szabad ember méltósága volt.

A kálvinizmus társadalomformáló ereje már a 16. század végén, az angol puritanizmusban megjelent. Az angol puritanizmus elsődleges célul tűzte ki a szabadon gondolkodó ember függetlenségét, amelyet nem csak a hierarchikus episzkopális egyházi berendezkedés elutasításával, hanem a politikai élet szentírási elvek szerinti gyökeres reformjával ért el.

A reformációt elfogadó majdnem mindegyik államban az egyházi és a társadalmi rend gyökeres megreformálása hamar végbement. Ebben az időben jött létre Svájc és Hollandia máig működő demokratikus egyház- és államrendje.

A gyorsan fejlődő reformált nyugati kálvinista egyházak és társadalmak képe mély benyomást tett az Erdélyből és Magyarországról peregrinált1 diákokra. A hazatérő diákok részéről természetes volt az az igény, amelyik a reformációt nemcsak az elvont dogmatikai2 rendszerekre, hanem az éppen formálódó református egyház kormányzatára és a magyar társadalmi viszonyokra nézve is érvényesíteni akarta.

Erdélyben és Magyarországon a reformáció évtizedeinek futótűzszerű lendületét a 16. század végére erős intézményesülés váltotta fel. A reformált felekezetek között is megjelentek a tanbeli ellentétek, emellett a tridenti zsinat (1545–1563) után a katolikus egyház is erős teológiai és politikai ellenreformációba kezdett.

Erdélyben és Magyarországon a védekezni kényszerült református egyház egyre sürgetőbb feladata lett, hogy megfogalmazza önmagát, rögzített dogmákba öntse tantételeit, intézményeit világos és a politikai hatalom számára is áttekinthető struktúrába szervezze. Mivel a reformációnak a magyar területeken alig volt társadalmi hatása, ezért a szabad ember méltóságának protestáns eszményképe ismeretlen volt a társadalmi és egyházi közgondolkodásban. A magyar reformáció ügye eleve kudarcra lett volna ítélve, ha a kezdeti években a magyar nemesi rendeknek jól felfogott gazdasági és politikai érdeke nem állt volna a kibontakozó magyar reformáció mellé. Ennek a politikai támogatásnak az egyik feltétele a reformáció társadalmi képének a „magyar viszonyokra" való alkalmazása volt. Egy polgári szabadságjogokat követelő, szabad egyház létrejötte elképzelhetetlen volt a 16. századi magyar feudális társadalmi rendszerben.

A magyar református egyház már a kezdet kezdetétől patronátusi egyház volt, azaz a nemesi patrónusok és fejedelmek többé vagy kevésbé nyilvánvaló háttértámogatásával született meg és fejlődött fokozatosan. A gyors intézményesülést és szerkezeti-szervezeti letisztulást tehát a „más"-tól való elhatárolódás mellett ez a patronátusi rendszer is befolyásolta és siettette.

Erdélyben és a csatolt részeken3 a reformáció egyházát pontosan körülhatárolt politikai szempontok engedték megszületni. Az egyházkormányzat ebben a helyzetben kardinális kérdés volt mind az államhatalom, mind az egyház számára. Az erdélyi fejedelemség eleve jól átlátható, hierarchikus egyházmodellt tudott csak elfogadni, ahol az egyházi vezetők feje a püspök, aki képviseli az egyházat az állammal és az államot az egyházzal szemben. A sokat emlegetett tordai vallásszabadságot (1568) is csak ilyen feltételekkel lehetett kimondani.

A sajátos magyar reformáció átvette ugyan a kálvini teológiai tanrendszert, de egyházkormányzatában megőrizte a katolikus episzkopális berendezkedést. Csupán a török hódoltság és a csatolt részek közé beékelődött tiszáninneni tájegységnek (Abaúj, Borsod, Gömör, Kishont, Torna, Ung és Zemplén vármegye) sikerült a bizonytalan politikai befolyás következményeként 1734-ig megőriznie püspök nélküli, szabadabb egyházkormányzati formáját. Erdélyben és a csatolt részeken viszont a 16. századtól kezdve fokozatosan erősödött meg és kanonizálódott a református püspöki intézmény.

A magyar református egyház sokáig az episzkopális rendszerben vélte megtalálni autonómiájának biztosítékát, ám a történelem folyamán pár kivételtől eltekintve a püspöki tisztség politikai értelmű tisztség volt, s erre inkább az államnak, mint az egyháznak volt szüksége.

A holland és angol egyházi és társadalmi változásokat látva a külföldön tanuló magyar diákok számára nyilvánvalóvá vált a kálvinizmus elmélete és a magyar református egyházgyakorlat között feszülő ellentmondás. Mivel a 16–17. században a társadalmi haladás és reformok letéteményese csak a reformált egyház lehetett, a magyar peregrinusok számára nyilvánvalóvá lett, hogy az egyház politikafüggő berendezkedésének megváltoztatása nélkül eleve reménytelen a társadalmi változások sürgetése. Ez a felismerés több mint ötven évig húzódó belharcot hozott a magyar református egyházba; az egyik oldalon a reformáció egyházkormányzati és társadalomszemléleti kiteljesítését szorgalmazó magyar puritánok, a másikon az egyház belső rendjét és kialakult struktúráit mindenáron védő hierarchia állott.

A Váradon lezajlott Szilvásújfalvi-per ennek az évtizedekig tartó belső küzdelemnek volt az első összecsapása.

Egyházi állapotok Váradon
a 16–17. század fordulóján

Miután Martinuzzi Fráter György váradi katolikus püspököt alvinci birtokán meggyilkolták4, a város fejedelmi civitas5 lett. A fontos stratégiai helyet elfoglaló város a reformáció mozgalmával politikai szempontokból szimpatizáló Izabella királyné fennhatósága alá került. A királyné híve, Varkocs Tamás váradi főkapitány 1557 júniusában a katolikus püspökségi javakat lefoglaltatta, és a katolikus egyházi apparátust Nagyvárad vidékéről elűzte. Ennek a fordulatnak köszönhetően a tiszántúli tájegységen már az 1530-as évektől jelen levő reformáció nagyon hamar hivatalos rangra emelkedett a városban és környékén.

1559 júliusában református zsinatot tartottak Váradon, 1562-ben pedig a Tiszántúl reformátusai itt választottak maguknak szuperintendenst6 a debreceni Méliusz Juhász Péter személyében.

Az 1562-es szuperintendens-választással kezdődően sajátos egyházi helyzet alakult ki a Tiszántúlon. Ez a tájegység a Tiszától keletre, a bihari dombokig húzódott. Politikailag és közigazgatásilag egységes volt ugyan, szellemi téren viszont annál megosztottabb. A Tiszántúlt két város, Debrecen és Várad uralta. A 16. század elején és derekán Debrecen volt a vagyonosabb, ami maga után vonta a művelődés gyors és magas színvonalú elterjedését. Várad Vitéz János püspöksége7 óta inkább katonai, mint szellemi központ volt, ez hozzájárult ahhoz, hogy Martinuzzi halála után, 1558-ban Izabella királyné az általa uralt területek fővárosává tette. A két település között között a 16. század közepétől kezdve Várad 1660. évi pusztulásáig – a mélyben meghúzódó – szellemi versengés folyt,8 ami javára vált mind a két város művelődésének. Szilvásújfalvi pere több vonatkozásban is hordozza a két város rivalizálásának jegyeit.

A Szilvásújfalvi-per idején Várad fejedelmi város és Erdély kapuja volt ugyan, a református egyház központja mégis Debrecenben volt.9

A bécsi béke10 után a független Erdély fejedelmei nemcsak támogatták a reformációt, de maguk is reformátusok voltak. Ennek egyik következménye az volt, hogy az erdélyi fejedelemség ezekben az évtizedekben református jelleget, míg a református egyház kormányzata fejedelmi jelleget öltött. Ennek az összefonódásnak volt az eredménye a sajátosan magyar református intézmény, a református püspöki hivatal megszületése.

Az a tény, hogy a fejedelem és az ország vezető emberei mind református vallásúak voltak, a református egyház anyagi és politikai védelmét, szellemi nyugalmát is jelentette.

A nyugalomnak és a bizonyos értelemben vett uralomnak az állapotában a református egyház vezetőinek figyelme az egyház belső alkotmányi és hitelvi kérdései felé fordult. A hitelvi kérdések nagyon hamar elnyerték végső formájukat,11 a 16. század vége és a 17. század eleje az egyházjogi kérdések és az egyházi jogalkotás ideje volt.

Egy teljhatalmú püspök

A 16. század végétől a 18. század elejéig12 a református egyház kormányzása csaknem kizárólag a lelkészek kezében volt. A zsinatokon a lelkészek hozták az egyházi életre meghatározó hitelvi és gyakorlati szabályrendeleteket. Ennek alapján a legmagasabb tisztséget viselő lelkész – a püspök – jelentős egyházi és társadalmi szerephez jutott. A 17. század elején az esperesek is csak olyan módon tölthették be tisztségüket, hogy jogkörüket a püspöki jogkör részleges átruházásával nyerték.

A katolikus egyháztól eltérően a református püspöki tisztség nem külön ordó13 volt ugyan, azonban ha erős és uralkodó egyéniség viselte a püspöki tisztet, és akart is élni a hatalommal – bár csak első volt az egyenlők között –, ténylegesen felette állott a többi lelkésznek és uralkodott14 rajtuk.

Ilyen uralkodó egyéniség volt a 17. század elején a tiszántúli református egyházkerület püspöke, Hodászi Pap Lukács.

Hodászi Lukács szülei a Várad melletti Hodosról származtak, Lukács püspök Váradon született valamikor a 16. század közepén.15 Hodászi Lukács a váradi református kollégiumban végezte el alaptanulmányait, ezután 1580–1585 között Wittenbergben, a lutheránus teológia fellegvárában és Heidelbergben, a német reformáció nagy hírű egyetemén tanult. Hodászi Lukács uralkodáson és erőn alapuló egyházkormányzata a püspök erőszakos jellemén kívül a wittenbergi éveknek is tulajdonítható. A német lutheránus egyházkormányzati modell hierarchikus, a politikai erőre épített rendszer volt, amely nagyon közel állhatott Hodászi szigorú egyházi rendről vallott nézeteihez. A sors játékos fintora, hogy Hodászi Lukács nagy ellenfelét, Szilvásújfalvi Imrét 1592-ben ugyanarról a wittenbergi egyetemről szabad kálvinista gondolkozása miatt zárták ki.

A külföldi peregrináció után 1585-ben Hodászi Lukács Báthori István fejedelem udvari lelkésze lett Ecseden. 1596-ban Debrecenbe került elsőlelkésznek, majd 1597-től Debrecen esperese lett. 1603-ban visszahívták Ecsedre lelkésznek, de 1604-ben Debrecenben püspökké választották, miután 1607-ben újra Debrecenbe ment lelkésznek.

Hodászi Lukács akaratos jelleme már püspökségének első éveiben megmutatkozott, egyelőre az egyház javára. 1605-ben Bocskai István elé vitte a református papi árvák ügyét, majd a zavaros időkben el-elmaradó lelkipásztori fizetés rendezését érte el a fejedelemnél.

Hodászi Lukács nem volt élhetetlen ember. Bocskai István hirtelen halála után az ettől kapott egyházi privilégiumokat azonnal elismertette Báthori Gábor fejedelemmel, kiegészítve pár személyes kiváltsággal is. Báthori Gábor – számítva a református egyház és református főurak támogatására – külön fejedelmi diplomával erősítette meg Hodászit a püspöki tisztségben, ezenkívül mind őt magát, mind egész családját nemessé tette, gyarapodó birtokait az adózás alól mentesítette.16

A fejedelmi diplomával a debreceni püspök politikai és társadalmi tekintélye hirtelen megnőtt. Debrecen városában ő számított az egyetlen döntéshozó szervnek, ő intézkedett az egyházi és a társadalmi élet valamennyi területén. Hatalmának semmi nem állt útjába: polgárokat és lelkipásztorokat kénye-kedve szerint feddett, pénzbüntetéssel sújtott, láncra veretett és bebörtönzött.17 Kálvinistának nem nevezhető egyházkormányzati és társadalmi nézeteiről vastag könyvet írt.18

Hodászi Lukács püspök személyéhez kötődik a magyar politikai költészet és személyiségkiszolgáló líra megszületése is. A hatalmaskodó püspök hajbókolói közé tartozott egy Debreceni S. János nevű kicsapott diák is, aki tehetségét gyakorlati haszonra fordította. Militaris congratulatio címen dicsőítő éneket írt Bocskai István fejedelemről, de országosan híressé a Hodászi Lukács püspök temetésére19 írt eposzával vált. A búcsúztató versnek szánt eposz nem érte el célját, inkább nevetségessé tette a néhai püspököt:

Méz beszédű Lukács pap, drágább myrtus olajnál,

Bizonyságunk a szép nap, szebb valál a sáraranynál,

Minket már a sas majd elkap, hogy tőlünk eltávoztál,

És a farkasoknak hagyál.20

Szilvásújfalvi, a lánglelkű21 váradi lelkész

Hodászi Lukács debreceni püspök túltengő hatalmaskodása ellen Váradon emeltek szót. A bécsi béke után a római katolikus egyház Váradon és környékén gyakorlatilag megszűnt hivatalosan létezni. A váradi református egyház a nyugalom éveiben hatalmas léptekkel fejlődött mind gazdaságilag, mind szellemileg. A nyugat-európai szellemi és tudományos újdonságok és a szabad tudományos gondolkodás erőteljesen jelen volt a váradi közéletben és művelődésben. Nem véletlen, hogy váradi lelkész emelte fel a hangját a hatalmaskodó püspök ellen.

A Szilvásújfalvi-per érthetetlenül kegyetlennek tűnik, ha egyszerűen csak egy lelkipásztor és püspöke közötti konfliktusnak tekintjük az évekig húzódó pereskedést. Szilvásújfalvi, amikor szembeszállt Hodászi Lukáccsal, akkor nem csupán annak személye ellen emelt kifogást, hanem mindenekelőtt a református egyház episzkopális rendszerét és a püspökség intézményének hitvallásszerűségét kérdőjelezte meg. A református egyház politikailag sugalmazott és támogatott rendszerével való szembefordulás nem egyszerűen csak egyházi függelemsértést jelentett, de politikai felforgatást is. Ez indokolta a fejedelmi beavatkozást az egyházi pernek induló eljárásba.

Szilvásújfalvi Anderkó Imre fellépését nem csak igazságtalanságot nem tűrő jelleme, hanem mindenekelőtt a külföldi egyetemjárása alkalmával tapasztaltak befolyásolták.

Szilvásújfalvi a Zemplén megyei Szilvásújfaluban született.22 Iskoláit a nagy hírű és tudományosan magas színvonalú sárospataki főiskolán végezte.23

A Zemplén vidéki származás fontos szempont Szilvásújfalvi püspökellenes fellépésében. A tiszáninneni tájegység egyházi tekintetben esperességekre volt felosztva, és bár az esperesek püspöki hatáskörrel bírtak a maguk egyházmegyéjében, ez az egyházkormányzati forma sokkal inkább kifejezésre juttatta az azonos tájegységben élő gyülekezetek közös önkormányzatát és a lelkészek közötti egyenrendűséget.24

Szilvásújfalvi sárospataki tanulmányai befejezése után pár évig sárospataki köztanító volt, majd 1589-től a nagybányai iskolában tanítóskodott. 1591– 1595 között Wittenbergben tanult; ott kiemelkedő tehetségére hamar felfigyeltek, és a kollégium diákfelügyelőjévé tették. A német diáktársak nem nézték jó szemmel ezt az előléptetést, és mivel Szilvásújfalvi több hitvita alkalmával is ragyogó érveléssel és vitakészséggel sikeresen védte meg a kálvinizmust a lutheranizmussal szemben, a Formula Concordiae el nem fogadására való hivatkozással Wittenbergből „eltanácsolták".25

Wittenberg után rövid ideig Heidelbergben, a német protestáns teológia fellegvárában tanult, ahol szoros barátságot kötött az egyetem egyik haladó szellemű professzorával, Pareus Dáviddal. Pareus személyisége döntő hatással volt Szilvásújfalvi teológiai fejlődésére, mivel Pareus nemcsak kálvini nézeteket vallott – amiért többször is ellentétbe került a német választófejedelmekkel –, hanem a kor tekintetében sajátos egyházközéleti és gyülekezetkormányzati alapelvet is hirdetett, az ókori görög demokratizmusra épülő „élni és élni hagyni" elvét. Nem véletlen, hogy a per folyamán Szilvásújfalvi többször is a neves teológus segítségét kérte a védelemben.

Mielőtt Szilvásújfalvi Heidelbergből hazatért volna, rövid kitérőt tett Angliában is. Ő egyike volt azoknak az első magyar peregrinusoknak, akik Angliát is megjárták. Rövid angliai útja mély hatást tett rá. Angliában megismerkedett a presbiteriánus mozgalom törekvéseivel, ugyanakkor tanúja is volt az egyre fokozódó véres puritánüldözéseknek. Megismerte Cartwright26 irodalmi küzdelmeit a püspöki egyházszervezet ellen, és látta Whitgift27 érsek önkényes és kegyetlen intézkedéseit is a puritánok ellen.

Peregrinációjából hazaérkezve Szilvásújfalvi Anderkó Imre a debreceni református kollégium professzora lett. Debrecenben és a tiszántúli tájegységen hamar híre ment tudásának, minden egyházi gyűlésen és vitafórumon jelen volt. Egykori tanárának, Szikszai Fabricius Balázsnak latin–magyar szótárát 1597-ben sajtó alá rendezte, valamint összegyűjtötte és teológiai mérlegelésnek vetette alá a használatos református halotti énekeket, ezeket aztán ki is adta Debrecenben 1598-ban.28 Számos könyvet és kiadványcímet rendszerezett, ezért Szilvásújfalvit a magyar bibliográfia megteremtőjének is tekintik, mivel ő foglalkozott először tudományos igénnyel a bibliográfiával.

Több verset is írt,29 versei főleg vitázók, ironikusak. Legcsípősebb versét a helmeci református lelkésszel vitázó, váradi születésű Monoszlói András veszprémi katolikus püspök ellen írta.30 Szilvásújfalvi tudományos tevékenységének legvitatottabb része az asztrológiával foglalkozó tanulmányai. Nagy jártasságot mutat a 17. század hajnalán nagyon divatos csillagjóslás tudományában. A kor meghatározása szerinti tudományos módszerekkel ő is összeállított évnaptárakat. Legérdekesebb naptára az 1598-ban írt jóslatgyűjteménye, amelyben pontosan megjövendölte II. Rákóczi György majdnem hatvan év múlva bekövetkező szerencsétlen lengyel hadjáratát, amelynek nyomán Erdély történetének egyik legnagyobb romlása következett be, és amely közvetve kiváltója volt az 1660-as török büntetőhadjáratnak, amelyben Várad is porig romboltatott.31

Szilvásújfalvi tudós ember volt, ezért szinte mindegyik egyházi zsinaton kikérték a véleményét. Még debreceni rektor korában részt vett az 1597-es és az 1598-as zsinatokon, az 1599-es zsinat rendelte debreceni lelkésznek. Az 1600-as tasnádi és az 1601-es nyírbátori zsinaton kiemelten a jeles férfiak (viri excellentes) között említik.

Hodászi Lukács és Szilvásújfalvi Anderkó Imre párharca

Szilvásújfalvi gyorsan felfelé ívelő pályáját Hodászi Lukáccsal való kapcsolatba kerülése akasztotta meg. Az 1604-es év nagyon jól kezdődött Szilvásújfalvi számára, ugyanis február 22-én a Csengerben tartott zsinat debreceni esperessé választotta. Az ötvenes éveinek elején járó kiváló lelkipásztor tehetségére és tudományára hamar felfigyelt a tiszántúli lelkésztársadalom. Esperessé választása nemcsak tudományos tevékenységének az elismerése volt, hanem demokratikus, nyitott eszméinek az elfogadását is jelentette. Ilyen szélesebb támogatottságra utal az a tény is, hogy Hodászi Lukáccsal kiéleződő ellentétében komoly támogató csoport állt a háta mögött.

Az 1604. február 22-én tartott zsinat viszont Hodászi Lukácsnak is nagyon kedvezően alakult, mert az ekkor Ecseden szolgáló lelkészt ezen a zsinaton választották a tiszántúli református egyházkerület püspökévé. Erről a zsinatról nem sok tudósítás maradt fenn, de tény, hogy utána már az első hetektől kezdve ellenséges volt a viszony Hodászi püspök és Szilvásújfalvi esperes között. Vannak, akik Szilvásújfalvi amiatti csalódásával magyarázzák a dolgot, hogy nem őt választották püspöknek. Ez azért sem valószínű, mert egyrészt Szilvásújfalvi vehemensen ellenezte a püspöki tisztséget, másrészt pedig ő kifejezetten esperes akart lenni, hogy a Tiszántúlon is meghonosítsák a Tiszáninnen már gyakorolt, püspök nélküli, esperesek által megvalósított egyházkormányzati modellt. Gyanítható, hogy a csengeri zsinat előtt szóbeli megegyezés lehetett a lelkészek között arról, hogy esperest választanak, de az azelőtt elhunyt püspök helyébe új püspököt nem.

A zsinati jegyzőkönyvből kitűnik32, hogy nem egyházi emberek is jelen voltak a zsinaton. Ezekről a világiakról nem tudni pontosan, hogy kik voltak, de valószínű, hogy fejedelmi küldöttek lehettek. Ez esetben a fejedelmi udvar akarata lehetett Hodászi püspökké választása.33 Sajnos nem ismeretes a két új tisztviselő székfoglaló beszéde, de valószínű, hogy Hodászi nem hagyott kétséget a lelkészekben és az új esperesben az eljövendő egyházkormányzási gyakorlatot illetően.

1604 és 1606 között Hodászi Lukács püspök és Szilvásújfalvi Anderkó Imre esperes között nyílt ellentétre nem került sor. Hodászi bár tiszántúli püspök volt, mégis Ecseden tartózkodott, ami lehetőséget adott Szilvásújfalvinak Debrecenben a szabadabb mozgásra. A korabeli ellentétekről és vitákról nem maradt fenn feljegyzés, de ismerve a két egyházi férfiú jellemét és gondolkodásmódját, nem lehet kétség afelől, hogy az 1604–1606-os évek növekvő feszültségben teltek el. Kétely nem férhet hozzá, hogy Szilvásújfalvi nem rejtette véka alá véleményét a hatalmaskodó püspökről, és az is valószínű, hogy a debreceni és Debrecen környéki lelkészek körében Szilvásújfalvi vezetésével megindult egyfajta egyházi ellenzékiség. Ez már csak azért is elképzelhető, mert a püspök viszonylag távol, Ecseden élt, és onnan kormányozta az egyházkerületet. Szilvásújfalvi ellenállása mindenekelőtt az egyházi demokratizmus követelésében nyilvánult meg. Azokban az években Európában gyorsan terjedtek egy Hollandiába menekült francia teológusnak, Petrus Ramusnak logikai és teológiai tanulmányai, amelyekben arisztoteliánus alapokon kifejtette a demokratikus egyházkormányzás elméletét is. Ezt a művet mindenképpen ismerhették Debrecenben is.

Hodászi Lukács tisztában lehetett a debreceni egyházi életben megjelent új elvek veszélyével, mert 1607-ben Debrecenbe helyezte át püspöki hivatalát, oly módon, hogy 1607 elején a debreceni gyülekezet első lelkészévé választották. Azt, hogy Hodászi Lukács debreceni lelkésszé választását valóban a gyülekezet kezdeményezte vagy felsőbb érdekből történt így, ma már nehéz megállapítani. Tény, hogy Hodászi debreceni lelkésszé választásakor még Szilvásújfalvi volt a debreceni lelkész és esperes, s Hodászi megjelenése után nyilvánvalóan el kellett hagynia Debrecent.

Szilvásújfalvi nyilvános fellépése Hodászi püspök ellen azonnal a debreceni lelkészválasztás után elkezdődött, ami arra enged következtetni, hogy a debreceni lelkészválasztás nem folyhatott minden külső beavatkozás és kényszerítés nélkül.

A vitatható debreceni lelkészválasztást követően szinte mindegyik zsinat állandó témája Szilvásújfalvi ügye. Mivel a debreceni lelkészség Szilvásújfalvira nézve teljesen ellehetetlenült, Szilvásújfalvit 1607 végén már Váradon találjuk, mint főlelkészt. Váradon 1603-tól Alvinczi Péter volt a főlelkész, akit az előbb említett csengeri zsinat váradi esperessé nevezett ki 1604-ben. Alvinczi viszont a Bocskai-féle Bihar környéki harcok idején elhagyta a Habsburg-uralom alatt levő Váradot, és 1605 elején Hodászi Lukács kifejezett kérése ellenére sem ment vissza váradi lelkipásztornak.34 Hodászi jól sejtette, hogy Várad ellenzéki lelkész „kezébe kerülve", lévén erős közigazgatási központ, a kialakuló egyházi ellenzéknek is központja lehet. Ezt a lehetőséget Szilvásújfalvi is átlátta, mert azonnal megragadta a kínálkozó alkalmat, hogy váradi lelkész legyen.

Szilvásújfalvi váradi lelkészsége azért is okos döntésnek bizonyult, mert Várad esperesi szék is volt, és mivel Alvinczi távozásával az esperesi tiszt is megürült, a bihari traktus örömmel hívta a nagy tudású, szabad keresztyén gondolkodást hirdető lelkészt esperesnek is.

Váradra kerülésével Szilvásújfalvi azonnal igyekezett kihasználni helyzeti előnyét, és a püspökmentes egyházkerületet hivatalosan is szervezni kezdte. Életének kutatói közül sokan úgy állítják be harcát, mint elszigetelt próbálkozást az egyházi kormányzás megváltoztatására. A Szilvásújfalvi-jelenség viszont mozgalom volt, amit mindenekelőtt az bizonyít, hogy Szilvásújfalvi szabad egyház35 megalakítását kimondó felhívására azonnal három egyházmegye36 is válaszolt és felsorakozott mellette.

Szilvásújfalvinak az egyház demokratizálását célzó mozgalma rövid időn belül egész Erdély és Magyarország területén ismert lett, és nemzetpolitikai kérdéssé vált. Az episzkopalizmus ellen indított harcra még a kívülállók is felfigyeltek. Pázmány Péter, a híres magyar ellenreformátor is megemlékezik Kalauzában a váradi kálvinista prédikátorról, aki nem csak a „prédikáló székből nyílván kiáltotta, hanem egy nehány zsinaton erősen vitatta, hogy a Debrecenben lakó kálvinista szuperintendens [Hodászi Lukács] maga az Antikrisztus."37 A vita nem pusztán az ehhez hasonló – a korízlésnek teljesen megfelelő – jelzős szerkezetekkel folyt, Szilvásújfalvi komoly bibliai érveket is felhozott a püspöki hivatallal szemben. Erről maga Pázmány tudósít, akinek fent említett művében található leírása szerint a váradi kálvinista prédikátor „azzal erősítette ezt a bizonyságot, hogy az apostolok egyenlők valának hatalomban, egyiknek felsőbbsége, birodalma nem volt a másikon".

Szilvásújfalvi ellenzéki mozgalmának növekvő lendülete határozott válaszlépésre késztette Hodászi Lukács püspököt.

Hodászi, az elterebélyesedő ügy gyors elfojtására, a mozgalom központjába, Váradra hívott össze zsinatot. Az 1608. október 12-én Váradon tartott zsinatról csak töredékes adatok maradtak fenn, az egyik ismeretlen jelenlévő beszámolója nyújt támpontokat a zsinati tárgyalás rekonstruálásához. Érdekes megfigyelni, hogy Hodászi püspök kifejezetten Szilvásújfalvinak a püspöki hivatal ellen viselt személyes ellenállásaként mutatta be az ügyet, figyelmen kívül hagyva annak szélesebb támogatottságát. Hodászi végig általános érvekkel védte a püspöki hivatalt, Szilvásújfalvi viszont jól felépített válaszában a református püspöki hivatal jogi ellentmondásait állította szembe Hodászi érvelésével.

Hodászi kifejtette, hogy az egyházi hatalom és a szolgálat lehetősége nem a pápánál vagy a püspöknél, hanem a szeniorok gyűlésénél, az egyházkerületi presbitériumoknál38 van. Ők a hatalmat nem testi, hanem lelki karddal, igével gyakorolják, vezetőjük a püspök. A lelkipásztorok hatalma és tekintélye szolgálatukkal egyenlő. A püspökök csak a jó kedvéért elöljárók, a lényeget tekintve előadók, kik a gyűléseket összehívják, ott kérik a véleményeket, s a határozatokat, mint kormányzók, végrehajtják.

Szilvásújfalvi a püspöki hivatallal szembeni érveit három fő kérdéscsoportba foglalta. Az elsőben kijelentette, hogy minden elméleti indoklás ellenére a gyakorlatban a püspökség „pápás zsarnokság", másodszor a püspökök által kiszabott fenyítés és uralkodás visszaélést jelent az egyházi hatalommal, harmadszor pedig Szilvásújfalvi komoly kifogást emelt a szolgálatra való kibocsátáskor elhangzó lelkészi eskütétel több pontja ellen; ezekben a lelkész engedelmességi esküt tesz, amivel a püspök visszaélhet.39

A zsinaton valószínűleg nem bontakozhatott ki tudományos vita, mert az 1608. október 12-i zsinati jegyzőkönyv szűkszavú feljegyzéssel ér véget: „Az egyház egy dögvésze, pestise, a Szilvási [sic!] Imre által támasztott lázongások, Isten jóvoltából lecsendesíttettek."40

Az, hogy mennyire nem „Istentől csendesíttetett el" Szilvásújfalvi, nyilvánvalóvá vált már a következő évben, amikor Hodászi ismét zsinatot kénytelen összehívni Váradra Szilvásújfalvi ügyében.

Az 1609 júniusában összehívott váradi zsinatot Hodászi taktikusan szervezte meg. Szándéka szerint, ha egy széles képviseleten alapuló zsinaton, más egyházkerületekből is részt vevő püspökök és esperesek ítélik el Szilvásújfalvit, akkor az előtt a lánglelkű váradi lelkész is fejet kell hogy hajtson. Erre a zsinatra Hodászi többek között meghívta a tiszáninneni espereseket is. Ez azért fontos, mivel Szilvásújfalvi gyakran hivatkozott a tiszáninneni egyházkerület püspök nélküli egyházkormányzati rendszerére.

Az elképzelés alapja a szintén diktatórikusan kormányzó zempléni esperes, Miskolczi Csulyak István41 megnyerése volt, aki a kéz kezet mos elvét követve szigorúan elítélte Szilvásújfalvi törekvéseit. Miskolczi Csulyak István egyházféltő igyekezetét Isten nem fogadhatta minden fenntartás nélkül, mert jó húsz év múlva épp Miskolczi Csulyak István esperességében, a sárospataki kollégiumban kezdi meg működését és harcát a magyar puritanizmus legnagyobb harcosa, Tolnai Dali János. Miskolczi akkor több mint hét hosszú évig fog küszködni a másik lánglelkű lelkésszel, Tolnaival.

Az 1609-es zsinat Szilvásújfalvi ügyével kapcsolatban a legszigorúbban elrendelte, hogy „a prédikátorok és esperesek, mikor a hivatalukba beállítattnak, a szuperintendens iránti engedelmességre eskü mellett köteleztessenek".42

A három egyházmegyét is a háta mögött tudó Szilvásújfalvit nem némította el a szigorú zsinati rendelet. A többszöri sikertelen zsinati elítéltetés után Hodászi Lukácsnak alaposan át kellett gondolnia a kialakult helyzetet. Szilvásújfalviék egyházkormányzati reform ügyének évekig tartó elhúzódása egyre inkább nyilvánvalóvá tette Hodászi Lukács tehetetlenségét. Az egymás után meghozott zsinati elítélő határozatok nemhogy elcsendesítették volna a közigazgatási reformokat sürgető Szilvásújfalvit, hanem a kérdést széles társadalmi körökben is elterjesztették. Hodászi Lukács 1610-re kifogyott minden eszközéből, amellyel megállásra kényszeríthette volna a lánglelkű lelkipásztort. 1610 elején már nemcsak Hodászi Lukács püspöki tekintélye forgott kockán, hanem a magyar református egyház egész kormányzati felépítménye is ingott, legalábbis Váradon és környékén.

A szabad egyházmegyei önkormányzat és autonómia létrehozását megakadályozandó, Hodászi Lukács a fejedelmi jogtámogatást hívta segítségül. Ezzel – a magyar református egyház történetében először – az egyházi vezetés államigazgatási eszközöket vett igénybe egy egyházi kérdés rendezésében.

1610. november 7-én Hodászi Lukács ismét zsinatot hívott össze Váradra. Meghívta a felvidéki, kassai, zempléni espereseket, akik egyházkormányzati szempontból voltak hivatottak elítélni az egyházmegyei önigazgatás gondolatát. A más tájakról érkezett esperesek és lelkészek mellett a zsinaton jelen volt Tasnádi Ruber Mihály43 erdélyi református püspök is. Tasnádi püspök nem az erdélyi egyházkerület küldötteként jött Váradra, hanem Báthori Gábor fejedelem megbízásából, a zsinati jegyzőkönyv szerint „a zenebonának eligazítására"44. A mindenkori erdélyi püspök hivatalból tagja volt a fejedelmek mellett szervezett államtanácsnak, így a református püspök egyike volt az ország főurainak.

A zsinatról fennmaradt feljegyzések szerint – amelyeket maga Hodászi Lukács jegyzett le – a zsinat parázs hangulatban zajlott. A zsinati meghallgatáson Szilvásújfalvi ismételten Antikrisztusnak nevezte Hodászi Lukácsot, emellett megvádolta a püspököt, hogy visszaél hatalmával, amikor lelkészeket pénzbüntetéssel sújt, láncra veret vagy rabságba vet. A kikerekedett vitában bizonyosan Hodászi sem maradt adós, mert Szilvásújfalvit még a jegyzőkönyvben is káromló, hazug, hitvány embernek nevezi.45

A zsinaton Szilvásújfalvi végig kitartott álláspontja mellett, hogy a püspöki hivatal a református egyházban eltörlendő. A Szilvásújfalvi ügyével foglalkozó egyházi vezetők levélben közölték Szilvásújfalvi tételeit Pareus Dáviddal, a kor híres heidelbergi professzorával. Pareus válasza Szilvásújfalvi álláspontjára nézve volt kedvező.46 Az 1610-es zsinaton a fiatal felszentelendő lelkészek is szembesülhettek Szilvásújfalvi ügyével, mivel a Hodászi püspök által összeállított, kötelező vizsgának számító vitatételek több pontjában is az új mozgalmat kellett értékelniük. Miután Hodászi a vizsga bevezetőjében Szilvásújfalvit eleve turbátornak47 nevezte, a pályakezdők Szilvásújfalvira nézve esetleg kedvező értékelése valószínűleg a vizsgán való megbukást jelentette.

Az 1610-es novemberi váradi zsinaton kimondták Szilvásújfalvi azonnali hatállyal való eltávolítását a váradi lelkészségből és esperességből. A zsinat reverzális48 aláírásához kötötte a lehetőséget, hogy Szilvásújfalvi Magyarország vagy Erdély területén lelkipásztori tisztet viseljen. A reverzális jogsértő volt, mert azonkívül, hogy Szilvásújfalvi kötelezte volna magát hibái elismerésére és bocsánatkérésre, a kötelezvény megfosztotta volna őt bármiféle jogorvoslattól. A reverzális tételesen felsorolta, hogy Szilvásújfalvi lemond igazának kereséséről, és nem vesz igénybe semmiféle jogorvoslatot, nem fordul a fejedelem kegyelméhez, és kötelezi magát, hogy ha még egyszer ügyét bárhol felhozza, akkor a hatóság megfoghassa és elítélhesse, bárhol legyen is.49 Szilvásújfalvi nem írta alá a kötelezvényt.

Szilvásújfalvi reverzálisa bekerült a hivatalos iktatott iratok közé, ám az ide került iraton a felsorolt feltételek alatt már szerepelt Szilvásújfalvi aláírása: „Ego Emericus Ujfalvi50 his conditionibus subscripsi."51 Szilvásújfalvi elfogadó aláírása viszont hamisítvány, mivel az aláírás Hodászi Lukács keze írásával van leírva.52 A Hodászi Lukács által leírt jegyzőkönyv szövegével egybevetve nyilvánvaló, hogy Hodászi Lukács odahamisította Szilvásújfalvi aláírását. Azt, hogy Hodászi valóban hamisítani akarta az aláírást, vagy csak mérgében kanyarította oda Szilvásújfalvi elfogadó nyilatkozatát, ma már nehéz eldönteni. Tény, hogy ennek az aláírt reverzálisnak az alapján indították meg két év múlva Szilvásújfalvi ellen a polgári pert.

A per

Az 1610-es zsinat kimondta ugyan Szilvásújfalvinak a váradi lelkészségből való eltávolítását, ám a gyakorlatban ennek nem tudtak érvényt szerezni. A Szilvásújfalvit támogatók tábora minden bizonnyal nagyon megcsappant a zsinati ítélet nyomán, de ennek ellenére Szilvásújfalvi nem engedelmeskedett az ítéletnek, és a váradi gyülekezet támogatásával lelkész maradt gyülekezetében.

Az 1610-es zsinat után Szilvásújfalvi fellépése már nem is annyira az egyházkormányzati reformot helyezte előtérbe, mint inkább a Hodászi Lukáccsal fennálló személyes ellentétet. A zsinat után néhány héttel Szilvásújfalvi elkezdte támadni Hodászi Lukácsot, s válogatott szidalmakkal illette.

1612-ben a Szilvásújfalvi-ügyben veszélyes precedenst látó Báthori Gábor fejedelem maga vette kézbe az ügyet. Máig tisztázatlan, hogy Báthori saját kezdeményezésére vagy Hodászi Lukács folyamodványára53 határozta el Szilvásújfalvi ügyének végleges lezárását. Tény, hogy a fejedelem pontos tényismeretek alapján indíttatta meg az eljárást Szilvásújfalvi ellen.

Báthori Gábor fejedelem 1612. január 7-én keltezett rendeletében utasította Rhédey Ferencet, Várad főkapitányát és Bihar vármegye főispánját, hogy Szilvásújfalvi ügyét választott bírósággal vizsgáltassa meg, és ha a lelkészt bűnösnek találnák, ítélkezzenek felette: „Minthogy fejedelmi tisztünk szerint minden Rendekre gondot akarunk viselni, kiváltképpen az Isten tisztességére és az ekklesiában való egyezségnek megmaradására, intjük kegyelmeteket, hagyjuk és parancsoljuk serio, hogy mihelyt a generalis synodus Szilvásújfalvi Imrét deponálja, mindjárt kegyelmetek megfogván, törvényt szolgáltassanak reája és amit a törvény hoz, kegyelmetek minden excusálást hátra vetvén, halogatás nélkül legitime exequalja kegyelmetek."54

Hodászi Lukács nyilván tudott a fejedelem leveléről, mert 1612. február 15-re zsinatot hívott össze Váradra, ahol a zsinati küldöttség rövid úton „deponálta"55 Szilvásújfalvit és átadta a zsinaton már jelen lévő polgári hatóságoknak. A fejedelem levele, a februári zsinat és Szilvásújfalvi azonnali elítélése sejteni engedi Hodászi Lukács és Báthori Gábor fejedelem megegyezését, vagy legalábbis egyeztetését, bár ennek írott nyoma nincs.

Szilvásújfalvi polgári pere 1612. február 21–22-én folyt le a váradi vár egyik épületében. A per jegyzőkönyve fennmaradt, ezért tételesen ismeretesek a Szilvásújfalvi ellen felhozott vádak, illetve Szilvásújfalvi védőbeszéde.

A hosszú vádiratból kiderül, hogy Szilvásújfalvi nem csak egyházkormányzati kérdésekben került szembe az egyházi hatóságokkal. Különösen a sákramentumok kiszolgáltatásának kérdése üt el a többi vádponttól. A sákramentumok kapcsán kialakuló vita mibenléte nem ismeretes, de valószínű, hogy Szilvásújfalvi a kálvini hagyományokat követve nem akarta mindenkinek kiszolgáltatni a jegyeket, hanem csak a hűséges egyháztagoknak. Már csak azért is lehet erre gondolni, mivel harminc évvel később a magyar puritanizmus mozgalma szintén kifogást emelt a sákramentumok 17. századi református gyakorlata ellen.

A vádirat jogi szempontból furcsa keveréke a teológiai hitvitának és a becsületsértési pernek. Várad polgári bíráskodásának illetékessége legfeljebb csak Szilvásújfalvinak Hodászi Lukáccsal szemben elkövetett becsületsértésére terjedhetett ki, bár a becsületsértés nagyon tág határok között értelmezett fogalom volt még a 17. században. A vádirat kifejezetten egyházi és teológiai kérdéseket hozott fel Szilvásújfalvi ellen, ezekben viszont a polgári bíróság nem lehetett illetékes. Nyilvánvaló, hogy a polgári törvénykezés ítélete Báthori Gábor fejedelem beavatkozására született.

A Szilvásújfalvi ellen elmondott vádbeszéd nagyon hosszú, részletesen kitér a lelkész által okozott minden valós vagy vélt sérelemre. A kétnapos per jegyzőkönyve egységes ugyan, de valószínű, hogy az első nap teljes egészében a vádanyag ismertetésével telt el:56 „Nyilván vagyon kegyelmeteknek, mint legyen dolga Szilvás Ujfalvi Imrének, ki ennek előtte Váradi Prédikátor volt, az Ecclesiákat sok időktől fogva megháborítván az igaz tudomány ellen, és az tanítók ellen, kiváltképpen az Szuperintendens ellen sok káromló és szidalmazó beszédeket szólott. […]. [A vádirat hat fejezetre van tagolva, mindegyik fejezet egy vádponttal kezdődik, amelyet aztán részletesen kifejt a vádirat.]

Elsőben incidisti in notam infidelitatis [hűtlenségre vetemedtél] […]

Másodszor perjurus [hitszegő] vagy, mert nem egyszer már az Ecclesiában letett hitödet megszegted […]

Harmadszor scandalosus [botránkoztató] vagy, mert oly botránkozást szerzettél, hogy már nem csak a közösséget, hanem sok fő tudós embereket is csaknem elfordítottál hitegetéseddel. […]

Negyedszer blasphemus [istenkáromló] vagy, mert azt mondottad, hogy az mely Szent Sacramentumokat mi kiszolgáltatunk is, nem igazak. […]

Ötödször innovator [újító] vagy. […]

Hatodszor homicida [embergyilkos] vagy, mert hitünkben, nevünkben, tisztességünkben, tudományunkban […] megöltél. […]"

Szilvásújfalvi a legnagyobb református egyházi tekintélyre, Kálvin Jánosra hivatkozott, és saját védelmében megpróbált válaszolni az ellene felhozott vádpontokra: „Hogy Pápának mondottam [Hodászi püspököt] nem írtam elsőbben, sem nem én mondottam: Antichrisztusnak mondatik communiter minden valaki az Christusnak tisztiben piszkál. […] Quoad praecipua capita accusationis attinet [Ami pedig a vádpontokat illeti], infidelis [hűtlen] nem vagyok, mert az Isten házában híven szolgáltam tehetségem szerint, én akár Erdélyhez, akár a Fölföldhöz tartsam magamat, szabad vagyok vele. Ha ő kegyelméhez hűséggel tartoztam, ő kegyelme én hozzám azzal tartozott és sok dolgokat ellenem nem kellett volna cselekedni.

Perjurus [hitszegő] sem vagyok, mert az mire megesküdtem, abban igyekeztem eljárni, ez a viszálykodás is abban esett, hogy abban igyekeztem eljárni. Ő kegyelme is megesküdött, hogy a Pápa tudományát rontja, de mostan pedig építi.

Scandalosus [botránkoztató] sem vagyok, mert nem scandallom az igazságnak tanítása, arról való írás, disputáció, kérdéskedés.

Blasphemus [istenkáromló] sem vagyok, akik azok, suo loco megmondják.

Innovator [újító] sem vagyok, mert nem innovator az, aki az igazságban törekedik.

Homicida [embergyilkos] sem vagyok az tisztesség dolgára nézve, mert senkit tisztességében meg nem sértettem, ha mit keményen szólottam, az religióra nézve szólottam, mint Christus és az Apostolok. […]

Babyloni kurvának azért mondottam ő kegyelmét Püspök Uramot, hogy az éghez az földet öszve elegyítette."

A per befejeztével 1612. február 22-én Szilvásújfalvit a váradi vár tömlöcébe vetették, majd pár nappal később más elítéltekkel együtt rabláncon a huszti várba szállították, és ott bezárták.

Szilvásújfalvi perének utóhangjai

Miután az 1612. február 22-én kimondott ítélet következtében Szilvásújfalvit bebörtönözték, a váradi református egyházközség nem maradt sokáig lelkész nélkül. A váradi lelkészi állást Baranyai Decsi István nyerte el. Baranyai Decsi István váradi lelkésszé való megválasztása sokáig szóbeszéd tárgya volt egyházi és társadalmi körökben. A 18. század végén élt Keresztesi József57 váradi lelkész-esperes egyháztörténeti protocollumának egyik lapján Baranyai Decsi István neve mellett az a bejegyzés található, hogy „ennek feleségét szerette Báthori Gábor fejedelem"58. A köztudottan nagytermészetű Báthori Gábor fejedelemnek rövid pályafutása alatt számos szerelmi ügye volt Erdély-szerte. A politikai vonzatokkal is bíró Imreffyné-féle affér mellett Báthori Gábornak számos helyi vonzatú kapcsolata is volt. Valószínű, Keresztesi József is egy ilyen heves, de rövid kapcsolatra céloz Báthori Gábor és Baranyai Decsi István lelkész felesége között. Arról nem szólnak a korabeli feljegyzések, hogy Baranyai Decsi István váradi lelkészi kinevezése és a fejedelemnek ennek feleségével folytatott viszonya között van-e összefüggés. A kor viszonyait tekintve könnyen elképzelhető, hogy a fejedelem a váradi elsőlelkészi hivatallal szelídítette meg a lelkész férfiúi büszkeségét.

Szilvásújfalvinak nem kellett sokat raboskodnia a huszti várbörtönben. Báthori Gábor fejedelmet 1613. október 27-én a váradi vár Velencére néző kapuja mellett meggyilkolták. Bethlen Gábornak, az új fejedelemnek egyik első ténykedése Szilvásújfalvi ügyének rendezése volt. Bethlen Gábor fejedelem valószínűleg jól ismerhette Szilvásújfalvi mozgalmát, mert maga a fejedelem is jártas volt az egyházi és hitbeli kérdésekben. Bethlen Gábor, bár valószínűleg igazságtalannak tartotta a Szilvásújfalvi ügyében hozott ítéletet, mégsem rehabilitálta a lelkészt. Mivel annak elítélése nemcsak egyházi, hanem politikai kérdés is volt, Bethlen Gábor nem vállalhatta rehabilitálásának kockázatát, hiszen tisztában lehetett azzal, hogy az amúgy is törékeny erdélyi közállapotokat könnyen összezavarhatja egy ilyen döntés. Másrészt pedig a zavaros időkben Bethlennek valószínűleg nem volt szüksége a lánglelkű lelkész újító mozgalmára, és Szilvásújfalvi mozgalmának teológiai helyessége ellenére nem akarta bolygatni a fontos politikai háttértámogatást adó református egyházat.

Bethlen Gábor Szilvásújfalvit is megsegítette, és a református egyháznak is igazat adott, amikor Szilvásújfalvi meghatározatlan időre szóló börtönrabságát örökös száműzetésre változtatta.

1613-ban Hodászi Lukács is elhunyt. Mire Szilvásújfalvi kiszabadult a fogságból, nagy ellenfele már nem élt. Hodászi Lukács utóda a tiszántúli egyházkerület püspöki székében Milotai Nyilas István lett. Milotai Hodászi Lukács temetésén hosszú beszédben méltatta az elhunyt püspök érdemeit, ami nyilvánvalóvá tette, hogy Milotai is Hodászi egyházkormányzati politikáját fogja követni. Valóban, Szilvásújfalvi reformkövetelése után több mint húsz évig fel sem merült a református egyházkormányzati reform kérdése.

A száműzetésre ítélt Szilvásújfalviról nem sokat tud az egyháztörténet. Nincsenek arról híradások, hogy ismét elkezdte volna reménytelen küzdelmét. Valószínű, hogy szabadon bocsátása után nem hagyta el azonnal Erdély és Magyarország területét, mert 1615. május 15-én egy Milotai Nyilas István által összehívott zsinat még foglalkozott Szilvásújfalvival: ismételten megfosztották palástviselési jogától. Ezen a zsinaton felolvastak egy Pareus Dávid által Szilvásújfalvi ügyében írt levelet. Pareus tudta, hogy Szilvásújfalvit börtönbe vetették, mert megkésett levele nem volt a legkedvezőbb az akkor már nem is élő Hodászira és a magyar református egyházkormányzatra nézve. Pareus egyenesen megírta, hogy a magyar reformátusok „superintendenst ismervén, maguk között visszaállítják a pápai zsarnokságot és [a magyar református zsinatok] visszaélnek az egyházi hatalommal, mivel a superintendensnek hatalmat adnak, hogy a hibázó lelkészeket bebörtönöztesse".59

Milotai Nyilas István püspök valószínűleg nem fogadta el Pareus Dávid érvelését, mert a Szilvásújfalvi-ügyet lezártnak tekintve 1615. május 29-én olyan levélben kereste meg az összes erdélyi és magyarországi vármegyét, amelyben a száműzött tudós férfiút veszedelmes emberként festi le, és megtiltja, hogy valahol valaminek felvegyék.60

Szilvásújfalvi a következő évben még egyszer feltűnik az írott forrásokban. A méltatlanul elűzött és palástjától véglegesen megfosztott váradi lelkész bujdosásában eljutott Kolozsvárra is. A kolozsvári városi számadás-könyvbe 1616. február 2-án a kolozsvári sáfárpolgár, Ombozi Pál bejegyezte, hogy „Bíró uram hagyásából szegény prédikátornak, melyet a religióért rabságban tartottanak az ellenkező atyafiak, annak elszabadulván adtam borra, húsra és kenyérre fl[orenos] 26." A lap szélén más, de ugyanabból a korból származó kézírással be van jegyezve: „Emericus Wj faluj." Ugyanabban a számadáskönyvben február 3-án még egy beírás van: „Adtam ismét az szegény prédikátornak B[iro] V[ram] h[agyásából] ételre és italra való költségekre tt fl[orenos] 16."61

A bujdosó lelkészt valószínűleg a kolozsvári első lelkész és esperes közbenjárására segítették meg ilyen bőkezűen. Kolozsvár református lelkésze és esperese Maróti Traszki Lukács volt, akit régi jó barátság fűzött Szilvásújfalvihoz. Az ő közbenjárására adtak Szilvásújfalvinak salvus conductust62, ami biztosította a számkivetett lelkipásztor számára, hogy máshol is kapjon élelmet és szállást, valamint megóvta a tudós férfiút attól, hogy útközben megalázzák.

Szilvásújfalvi Kolozsvárról kelet felé ment, utolsó feljegyzésünk róla Bod Pétertől származik, aki szerint „az idegen földön nyomorultul hólt meg".63 Az idegen föld a Moldvai Fejedelemség lehetett, mert Szilvásújfalvi kelet felé hagyta el az Erdélyi Fejedelemséget, és soha nem tért vissza. Mivel 1616-ban már közel hetvenéves volt, valószínűleg nem tudta sokáig hordozni megaláztatását és nem élhetett már sokat.

Szilvásújfalvi Anderkó Imre volt a református egyházkormányzat püspöki rendszere ellen fellépő első magyar puritán lelkész. A lánglelkű lelkész emléke még sokáig élt váradi gyülekezetében és a váradi kollégiumban, amelynek ifjúsága nem szűnt meg ápolni maga között a hajthatatlan férfiú eszméit.

Szilvásújfalvi váradi tevékenysége és puritanista nézetei előkészítették Várad puritán korszakát. Az 1640–1660 között virágzó váradi puritán kör lelkészei és tanítói továbbépítették a Szilvásújfalvi által megfogalmazott eszméket. Várad egyházi élete, művelődése és a váradi schola a váradi puritanizmus két évtizedében élte meg mindenkori történetének virágkorát.

Jegyzetek

1 peregrináció – lat. külföldi egyetemjárás

2 dogmatika – gör. egy vallás vagy felekezet tanítását összesítő tanrendszerrel foglalkozó tudomány

3 Csatolt részek, lat. Partium – a török megszállás alatt nem lévő, az erdélyi fejedelemséghez csatolt magyarországi részek: Ugocsa, Szatmár, Bihar, Temes vidéke.

4 1551. december 17.

5 civitas – lat. város, tájegységi központ

6 szuperintendens – lat. egyházi elöljáró, szellemi vezető, képviselő, a 16. század végére már a katolikus püspöki tisztség attribútumaival rendelkező református hivatal

7 1445–1465

8 Várad 1660. évi pusztulása után Debrecen vette át a tájegység szellemi vezetését. Debrecen szellemi „elsősége" az 1848-as szabadságharc után fokozatosan megszűnt, az 1900-as évek hajnalán Ady számára már Várad a Pece-parti Párizs.

9 A református egyház tekintetében Debrecen vitathatatlan elsősége abból adódott, hogy a Tiszántúl első református szellemi vezetője, Méliusz Juhász Péter debreceni lelkész volt. Az ellenreformáció idején – amikor Várad még jóformán romokban hevert – Debrecen volt a magyar kálvinizmus végvára és őrizője. Nem véletlenül hívták Debrecent a 17–18. században a kálvinista Rómának.

10 1606

11 1567-ben Debrecenben fogadták el a református egyház első statútumát, az Articuli Maiorest.

12 1713-ban állították fel Erdélyben a Főkonzisztóriumot, ahol az egyházi és a politikai vezetők közösen kormányozták az egyházat. A Főkonzisztórium felállítása mindenekelőtt a politikai hatalom egyházi befolyásának növelésére, a kormányzó rendek nyomására történt.

13 A katolikus püspököt a felszentelés alkalmával a többi lelkész fölé rendelik – azaz ordinálják.

14 Gyakorlatilag a 17. század elején csak a fejedelem korlátozhatta egy református püspök hatalmát.

15 Csernák Béla 1934-ben megírt alapos egyháztörténeti munkája Hodászi püspököt hodosi születésűnek említi, de Zoványi Jenő szerint a püspök Váradon született. In: Zoványi: A Tiszántúli Ref. Egyházkerület története, Bp., 1920.

16 Az erdélyi fejedelemség irataiból közli Tóth Ferenc. In: A helvetiai vallástételt követő túl a tiszai […] püspökök élete, Győr, 1812, 78–79. p.

17 Tóth Ferenc: i. m. 82. sk.

18 Assertiones ortodoxae de potestate ecclesiastica… Az egyház hatalmának ortodox visszakövetelése, Debrecen, 1611.

19 1613. május 13.

20 Lukács pap éneke, in: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból. I–II., szerk. Kovács Sándor Iván, Bp., 1998–2000.

21 Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában nevezi Szilvásújfalvit lánglelkűnek.

22 Valamikor a 16. század közepén. Mivel 1587-től már sárospataki köztanító, ekkor legalább 22–26 éves kellett hogy legyen, azaz 1550–1560 körül születhetett.

23 A Várad–Debrecen szellemi vetélkedéshez hasonlóan a 17. századtól kezdődően létezett egy Sárospatak– Debrecen akadémiai rivalizálás is. A 17. században Sárospatak I. Rákóczi György fejedelem és Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony támogatását élvezte, de a 18. század végére a leghíresebb magyar protestáns iskola már a debreceni kollégium volt. Vö. Csokonai leírása a Debreceni kollégiumról.

24 A török hódoltság és a csatolt részek közé beékelődött tiszáninneni tájegységnek (Abaúj, Borsod, Gömör, Kishont, Torna, Ung és Zemplén vármegye) a bizonytalan politikai befolyás következményeként 1734-ig sikerült megőriznie püspök nélküli, szabadabb egyházkormányzati formáját.

25 A lutheranizmus és a kálvinizmus a 16. század derekán még összefonódó teológiai rendszerek voltak, de a század végére nemcsak hogy különváltak, de szembe is fordultak egymással több teológiai kérdésben. Legjelentősebb ellentét az úrvacsora kérdésében merült fel. A lutheránus egyház 1577-ben megalkotta a Formula Concordiae nevű hitvallást, amivel hivatalosan is elkülönült a kálvini református egyháztól.

26 Thomas Cartwright (1535–1603. december 27.) angol puritán teológus, író. Puritán nézetei miatt több évig börtönben volt, élete második fele száműzetésben és bujdosásban telt el.

27 John Whitgift (1530–1604) angol püspök, hercegprímás, az angol puritanizmus kegyetlen üldözője. Tevékenysége szorosan összefonódik az angol royalista politikával, Erzsébet királynő bizalmas papja, a királynő halála után ő koronázta királlyá I. Jakabot. Whitgift halála után díszes emlékművet építtetett neki I. Jakab, de az emlékmű az annak otthont adó templommal együtt porig égett 1867-ben.

28 Halott-temetés korra való Énekek

29 Verskiadásaihoz kapcsolódó érdekesség, hogy Derecskei Ambrus váradi lelkipásztor Pál apostol leveleihez írt kommentárkönyvének végén a két jövőbeli ellenfél, Szilvásújfalvi is és Hodászi is egy-egy latin nyelvű köszöntőverset közölt.

30 Monoszlói András (Nagyvárad, 1552 – Bécs, 1601. december 11.): római katolikus püspök, egyházi író és szónok, hitvitázó. 1574-től a nagyszombati latin iskolában tanár. Később pozsonyi kanonok, prépost, végül veszprémi püspök. Az ellenreformáció katolikus hitvitázó irodalmában Telegdi Miklós munkásságát folytatta, Pázmány Péterét pedig előkészítette.

31 A próféciát Szalárdi János idézi 1662-ben megírt Siralmas magyar krónikájában: „Ezerhatszázötvenhétben, Mikor, ember, jutsz ennyiben / Rezzen világ minden részben, / Mert a Magyar percen ebben / Avagy úgy kezd ködben lenni, / Vagy az Halys visszafolyni, / Az nagy Taurus elolvadni, / Kis Halcyon adattatni. / Azért kérlek így ügyedben, / Jobbítsd magad életedben stb." ( Halys a leghosszabb törökországi folyó, amelyik Európa felől folyik Kis-Ázsia felé, a visszaforduló Halys itt a török áradatot jelképezi, amelyik 1660-ban valóban elöntötte Erdélyt; Taurus Erdély egyik középkori szimbóluma, Halcyon a középkorban egy misztikus madár-hal, amely befolyásolja a pusztító viharokat.)

32 Herepei János: Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, Bp.–Szeged, 1965, II., 315–319. p.

33 Erre nézve konkrét adatok nincsenek.

34 Csernák Béla: A református egyház Nagyváradon, Nagyvárad, 1934, 120. p.

35 Szilvásújfalvi szabad egyházszervezete semmiképpen nem tévesztendő össze az angol puritanizmus egyik radikális ágával, az independentizmussal, amely mereven elutasított minden kapcsolatot az egyes gyülekezetek között. Szilvásújfalvi és a magyar puritanizmus elutasította a püspöki hivatalt és az egyházi hierarchiát, helyette olyan, tájegységen (egyházmegyén) alapuló, gyülekezetek közötti életközösséget akartak kialakítani, amelyet a rendszeres időközökben választott esperes szellemi értelemben vezet. Nem véletlen, hogy a magyar puritanizmus legnagyobb alakja, Tolnai Dali János is esperesi minőségben vívta harcát a konzervatív egyházi hierarchiával szemben.

36 A fennmaradt adatokból nem derül ki egyértelműen, hogy melyik három egyházmegyéről van szó, valószínűleg Bihar vidéki egyházmegyék lehettek. Az mindenképpen bizonyos, hogy a három traktus alapján legalább 50-60 lelkész vett részt a mozgalomban, és még legalább ugyanennyi tanító.

37 Pázmány Péter: Isteni igazságra vezérlő kalauz, 1613. In: Frankl Vilmos: Pázmány Péter és kora. I. kötet, Bp., 1868, 127. p.

38 A 17. század elején presbiteren elöljáró lelkészt, esperest értettek, nem laikus gyülekezeti képviselőt. Ezt majd az 1730-as évektől kezdve a magyar puritánok honosítják meg a református egyházban.

39 A vitatételek ismertetése: Nagy Géza: Fejezetek a magyar református egyház 17. századi történetéből, Bp., 1985, 201–204. p. alapján

40 Csernák Béla: i. m. 141. p.

41 A mindenben akkurátus Miskolczi Csulyak István 1609-es váradi látogatása alkalmával esperesi naplójába pontosan feljegyezte a váradi vár akkori külső-belső állapotát. Feljegyzései fontos adalékok a váradi várról. Közölve: Keresztúri József: Compendiaria description […] episcopatus et capituli M[agno] Varadiensis, Nagyvárad, 1806, 236. p.

42 Csernák Béla: i. m. 142. p.

43 Tasnádi Ruber Mihály 1605– 1618 között volt Erdély református püspöke, 1606-ban megalkotta a róla elnevezett ruberiánus kánonokat, az erdélyi református egyházkerület első rendszeres és átfogó egyházi kánonját. Tasnádi Ruber Mihályhoz kötődik a református kánonalkotás híres mondata, miszerint a püspök non vino sese ingurgitantes, azaz ne legyen borivó. (Cannones seu Articuli, art. XII.) Hasonlóképpen hozzá kötődik a lelkészek kihágásaira kiróható pénzbüntetés tételes meghatározása.

44 Csernák Béla: i. m. 142. p.

45 Csernák Béla: i. m. 142. p.

46 Érdekes módon a zsinati jegyzőkönyv nem közli sem a vitát tételesen, sem Pareus válaszlevelét, illetve álláspontját. A vita anyagát Pareus Dávid ez ügyben írt leveleiből ismerjük. Közli: Debreceni Ember Pál: Historia ecclesiae reformate in Ungaria et Transylvania, Utrecht, 1728, 348–353. p.

47 turbator – lat. agitátor, izgató, felveszejtő

48 reverzális – lat. kötelezvény

49 Csernák Béla: i. m. 144. p.

50 Érdekes megemlíteni, hogy az 1610-es zsinati jegyzőkönyv végig Ujfalvinak írja Szilvásújfalvit, ami arra enged következtetni, hogy Szilvásújfalvit megfosztották nemesi rangjától és mint parasztembert állították a bíróság elé. Ezt a jogorvoslatot megtiltó reverzális is megerősíti, mivel parasztember nem fellebbezhetett a fejedelemhez, kisnemes viszont igen.

51 Én, Ujfalvi Imre ezeket a feltételeket elfogadom. Közli: Tóth Sámuel: Adalékok a tiszántúli ev. ref. egyházkerület történetéhez. 1. füzet, Debrecen, 1894, 19. p.

52 Tóth Sámuel: Adalékok a tiszántúli ev. ref. egyházkerület történetéhez, 1. füzet, Debrecen, 1894, 20. p.

53 Ilyen irat nem maradt fenn a fejedelmi iratok között.

54 Csernák Béla: i. m. 145. p.

55 deponálni – lat. letenni, eltenni, elhagyni, átlépni

56 Kivonatolva és mai olvasatra átírva. Közli: Buzogány Dezső: Harc a tiszta evangéliumért, Kolozsvár, 1999, 99–100. p.

57 Keresztesi József, 1782–1787 között váradi lelkész. Több értékes egyháztörténeti és helytörténeti művet írt.

58 Keresztesi József: Protocollum. 2. lap. (kézírás) Közli: Csernák Béla: A református egyház Nagyváradon, Nagyvárad, 1934, 282. p.

59 Csernák Béla: i. m. 145. p.

60 Milotai ezt a levelet Szatmárról írta. Csernák Béla: i. m. 144. p.

61 Közli: Ágoston István: A magyarországi puritanizmus gyökerei, Bp., 1997, 54. p.

62 salvus conductus – lat. menlevél

63 Bod Péter (1712–1769) erdélyi egyházi és irodalomtörténeti író. Historia Hungarorum ecclesiastica (I–III. Lugduni Batavorum, 1888–90).

Visky István (Nagyvárad, 1976) református lelkipásztor. Szülővárosában érettségizett a Lorántffy gimnáziumban, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végzett. Jelenleg Debrecenben készül doktorátusra újkori egyháztörténetből, és a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium hallgatója. A Református Szemlében publikál, a Kis Tükör c. református hitbuzgalmi lap belső munkatársa.