Az üdvtörténet mint kasszasiker

Az Egyesült Államokban és Európában a katolikus és protestáns közösségek egymással versenyezve népszerűsítik Mel Gibson sokat vitatott filmjét, A passiót. Keresztyén és zsidó szervezetek állásfoglalásokat tesznek közzé. A film kapcsán a Vatikán is nyilatkozik. A passió vetítése után sokan órákig zokogtak, mások térden csúszva mentek ki a mozitermekből. Egy örök történet. Egy film, és ami mögötte van.

A Seattle Catholic című egyházi hetilap minden idők legjobb bibliai feldolgozásának tartja a passió történetét bemutató filmet. Nem véletlen a katolikus fórumok lelkesedése, mert a film nemcsak egy szentírási történet adaptációja, hanem egyháztörténeti premier is, ugyanis a műalkotás kapcsán a Vatikán is állást foglalt. A Szentszék szóvivője, Joaquin Navarro-Valls azt nyilatkozta az Il Messaggero című olasz lapban, hogy őszentsége a pápa is megtekintette a filmet, és mivel a pápa nem fűzött kommentárt a műalkotáshoz, ez nyilvánvaló üzenet volt arra nézve, hogy a film elnyerte a Szentszék placetjét.

A passió története Jézus életének utolsó 12 óráját dolgozza fel. A cselekmény az utolsó vacsora után kezdődik és Jézus feltámadásáig tart. A film első jelenete az Olajfák hegyén játszódik, ahol a magányos Jézust a kopasz asszonyként megjelenő Sátán kísérti meg. A film ezután érezhetően csak nagy vonalakban fut végig a szenvedéstörténet ismert fejezetein: Jézust elfogja a templomőrség, elhurcolják a szakállukat simogató farizeusokhoz, Pilátus elé kerül. A jól megformált jelenetek látványosak, de tartalmatlanok. A rendező nem formálja meg karaktereit, illetve azokat klisékbe zárja: a Jézust követő asszonyok érzékeny tekintettel a háttérben húzódnak meg, a farizeusok és a papok sátánian gonoszak és cinikusak, Pilátus jelentéktelenül gyáva, Heródes feslett, sőt gyaníthatóan homoszexuális, a zsidó nép ostoba és manipulálható, Jézus bársonyosan talányos és megfejthetetlen. A film fájdalmasan elsiklik az ok-okozati összefüggések felett, nincs tekintettel Jézusnak és tanítványainak a kapcsolatára, úgy egészében figyelmen kívül hagyja Jézus szellemi világát. A filmnek ez az első fele zavaróan üres, nincs benne dráma, csak egy tehetetlen sodródás. A cselekmény ilyenszerű légies vezetése szándékosan elringatja, eltompítja a gyanútlan nézőt.

Annál inkább megelevenedik a film második fele. Mel Gibson valósággal kéjeleg a véres jelenetekben. Jézus Pilátus elől való elhurcolásától kezdve a film mintha nem is Jézusról szólna, hanem a brutális szadizmusról. Jézus személye jelentéktelenné válik, a főszerepet a véresre tépett emberi test látványa foglalja el.

Miután a film jó rendezői fogásokkal a nézőt teljesen feszültségmentesíti, hirtelen az egész filmteret elönti a vér és az embertelen erőszak. A sokkoló végül is nem maga az erőszaktenger, hanem az a mód, ahogy a rendező kiszolgáltatott helyzetbe hozza többször is a nézőt, hogy aztán embertelen brutalitással szembesítse.

Jézus megkorbácsolásának jelenete után a néző úgy érzi, hogy a véres szenvedés már nem fokozható. És valóban, miután a kamera lehetetlenül lassan végigmutatja, ahogy a fémdarabokkal összefont bőrkorbács beleakad Jézus hátának felhámjába, és véres húscafatokat tép ki Jézus testéből messze spriccelve a vért, a tombolás alábbhagy és következik a klasszikus keresztre feszítés jelenete. A néző szinte megkönynyebbül az ismerős jeleneteket látva, hogy most mindjárt vége van ennek a szörnyűségnek. Mel Gibson viszont ismét csapdát állít. Premier plánban mutatja a zuhanó kalapácsot, hallani a szeg pengését. A néző ösztönösen becsukja a szemét. A jelenet még párszor ismétlődik, amíg a néző felismeri, hogy tulajdonképpen a képek csak jelzik a felszegezés aktusát, maga a szeg húsba mélyedése ki van vágva. Amikor már mindenki megnyugodva nézi a lecsapó kalapács monoton járását, hirtelen vágás következik, kicsit kinyit a kép és a felkészületlen néző premier plánban láthatja, miként reccsennek az ízületek és fröccsen a vér a rozsdás szegek nyomán a sovány emberi tenyérből. A látvány sokkoló.

Hiába a film levezető jelenetei a feltámadásról, a vér és emberi brutalitás után a néző kővé meredve ül a sokkhatástól.

A mélyen katolikus Mel Gibson filmjének kedvező vatikáni fogadtatása ellenére több protestáns és zsidó szervezet megfogalmazta fenntartásait A passióval kapcsolatban. A protestáns szervezetek a film szentírási hitelességét kérdőjelezik meg, míg a zsidó körök a film kapcsán antiszemitizmussal, sőt, a zsidók elleni rejtett hangulatkeltéssel vádolják a hollywoodi neves színész-rendezőt.

A hatalmas nemzetközi siker ellenére komolyan felmerül a szentírási hitelesség kérdése, mivel a film az evangéliumokban nem szereplő jelenetekre építkezik. A keresztút-stációk 16. századi katolikus hagyományára és egy 19. századi német apáca, a katolikus egyházban boldoggá avatott Anne Catherine Emmerich látomásai alapján írt könyvére épül. Míg az evangéliumok sehol nem említik, hogy Jézus elesett volna a keresztúton, Jézus ezt a filmben háromszor is megteszi. Az evangéliumok szempontjából szintén nem hiteles Jézus találkozása anyjával a Via Dolorosán, valamint a Veronika-jelenet, amelyek mind helyet kapnak a filmben, a keresztút-stációk hagyománya szerint. Az első képsorokban, az Olajfák hegyén a Sátán személyes megjelenésével lejátszódó kísértés-jelenet szintén nem bibliai esemény, hanem az Emmerich-látomásokból került a filmbe.

A film megdöbbentő ugyan, de nem mély. Szinte egyetlen kérdést sem vet fel Jézus élete és halála kapcsán. Nem keres és nem ad választ olyan kérdésekre, hogy Jézus akarta-e a halált vagy csak belesodródott. Nincs megjelenítve Jézus Olajfák hegyi belső vívódása, nincs szó a félelemről, a filmből teljességgel hiányzik Jézus és tanítványai kapcsolatának a bemutatása. A film egyetlen dolgot fejt ki, a brutálisan kegyetlen szenvedést.

A szenvedésnek ez az összefüggéseiből kiragadott bemutatása valóban erősen katolikus ízűvé avatja A passiót – véli több protestáns kritikus is.

Bár Mel Gibson tagadja, a film mégis felveti a zsidók felelősségét Jézus halálában. Az antiszemitizmus vádját magáról nehezen elhárító film ezen a ponton kapta a legtöbb bírálatot. Miután a film a II. vatikáni zsinat tanításával ellentétben nem tette egyértelművé Jézus zsidó származását, a zsidók felelőssége végig belengi a filmet.

A passió a látványra épít. Eredeti szövege latin, arámi és görög, a feliratozás alig követhető, gyakorlatilag érdektelen. A látvány uralja a filmet. A látvány erős érzelmeket vált ki, ezek az érzelmek pedig a zsidó nép irányába csapnak ki. Nem alaptalan az antiszemitizmus vádja: az egyesült államokbeli Denverben a film gyülekezeti megtekintése után egy pünkösdista lelkész „A zsidók ölték meg az Úr Jézust" feliratú transzparenst akasztott ki a temploma falára.

A film figyelmen kívül hagyja azt a tényt is, hogy Jézust nem azért ölték meg a zsidók, mert ő volt a Messiás, hanem azért, mert Messiásnak mondta magát, amivel a zsidó törvények szerint halált érdemlő istenkáromlást követett el. Ez is tagadhatatlanul felveti a feldolgozás hitelességének a kérdését.

Nagy érdeme ugyanakkor A passiónak az, hogy nyitva hagyja a miért? kérdését. Míg a Máté evangéliuma, a Jézus szenvedését feldolgozó másik nagy klasszikus film, Pasolininek a 70-es években forgatott alkotása kényszeredetten meg akarja válaszolni az örök kérdést, hogy miért halt meg Jézus Krisztus, addig Mel Gibson teljesen nyitva hagyja ezt, lehetőséget adva ezzel a nézőknek, hogy maguk keressék meg a választ az Egyház első számú fundamentális kérdésére.

Visky István