Vizi E. Szilveszter

A magyar tudományosság szerepe az Európai Unióban

Elbúcsúzott a 20. század, az az évszázad, amely a tudomány exponenciális fejlődésének köszönhetően eddig a legtöbbet adta az emberiségnek. Az emberiség több tízezer éves történetének utolsó száz évére esik a tudomány fejlődésének 99 százaléka. Az elmúlt évszázadban a tudomány gyors fejlődésének köszönhetően a gazdaság szerkezete teljesen átalakult, hatékonysága a tudomány eredményességétől vált függővé, a gazdaság – követve a tudományt – globalizálódott. A világban új kihívások jelentkeztek.

Amíg a századfordulón egy áru értékének kb. 70-80 százalékát a nyersanyag értéke adta meg, addig ma már kb. ugyanilyen arányban részesedik a befektetett szellemi tőke. Az Európai Unió knowledge-based societyt, azaz tudás alapú társadalmat épít. Korunk sajátos jelensége, hogy felértékelődött a szürkeállomány, a szellemi tőke, az a nyersanyag, amelynek tartalékai nem végesek, kimeríthetetlenek, s amelyben Magyarország gazdag.

A 2001. január 4-i Nature-ben megjelent egy cikk, melynek címe Genius loci. Arról szól, hogy a 20. századot Magyarországon csinálták. Ez egyébként az alcíme ennek a cikknek. A 21. században az Európai Unióban, de lassan az egész világon a nemzetek rangsorát nem nagyságuk vagy katonai erejük, hanem szellemi potenciáljuk fogja megszabni. Tudomásul kell venni, hogy egy új képlet kezdi uralni a világot: tudás plusz információ egyenlő hatalom. Ha itt, Erdélyben az oktatást, a továbbképzést, beleértve a fejlett országokban egyre nagyobb teret hódító, egy életen át tartó tanulást, az új ismeretek terjesztését és az idegen nyelvek tanulását megfelelő módon támogatjuk és lehetővé tesszük, akkor a magyar humán erőforrás is felkészült lesz, hogy a számítógépek merevlemezein tárolt adatokat innovatív módon hasznosítsa.

Ezzel nemcsak a szellemi tőke újratermelését biztosítjuk, de az itt gyártott termékekhez olyan mennyiségű szellemi tőkét fogunk tudni hozzáadni, hogy az ország profitrészesedése is jelentősen megnő.

Álljon itt példaként az ICT (Information-Communication-Technology) hihetetlen gyors térhódítása, fejlődése és a gazdaság iránta megnyilvánuló igénye. „A nemzet tagjainak általános műveltsége teszi a közerőt” – mondotta 1830-ban Széchenyi. „…egy országnak a nagysága attól függ, hogy mennyiben járul hozzá a közös emberi értékekhez" – vélekedett Nobel-díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert. A két vélemény között 150 év telt el, és mégis mindkét korban igaz volt és érvényes ma is. A tudós ember tudja csak igazán megérteni, mit jelent kisebbségben lenni, hiszen a tudós a tankönyvek igazságait, többségi álláspontját feszegeti és dönti meg – ezáltal olykor hosszabb-rövidebb időre abszolút kisebbségben marad. Hogy igazát, tudását védje, el kell tudnia fogadtatni önmagát. Az elfogadtatásnak különböző eszközei és intézményes keretei lehetnek. A tudóstársadalomra az jellemző, hogy a többséget meg lehet győzni tudományosan megalapozott érvekkel. Mert ezzel a többség is közelebb jut az igazsághoz, márpedig minden tudós tevékenységének ethosza az igazság keresése. Tehát a többség is érdekelt a kisebbségi vélemény elfogadásában. Azért volt fontos a tanácskozás a kisebbségi önkormányzatiságról, autonómiáról, amelyet a Pro Minoritate Alapítvány szervezett Budapesten.

Mint köztudott, a magyar kultúra és nyelv könynyen kihalhatott volna a 17. században, a pusztító török jelenlét hatására. Valóságos csoda, hogy nem így történt. A herderi jóslat sem következett be, később se. A következő századokban Magyarországra betelepülő németek, szlovákok, horvátok, szerbek, zsidók, románok, cigányok jól érezték magukat, ami azt bizonyítja, hogy a magyarság mindig vendégszerető, befogadó nemzet volt. Közben természetesen a mai napig németek, szlovákok, horvátok, szerbek, zsidók, románok, cigányok is maradtak.

Sajnos nagyon kevesen tudnak arról, hogy Magyarország sokszor élen járt a kisebbségiek megértésében. II. András (1205–1235) magyar király 1224-ben az erdélyi németek számára kiváltságlevelet adott (Andreanum), amely a szászok lakta területet is megjelöli (Terra Saxonum), és saját bíráskodást, papjaik kijelölését biztosítja. A tordai országgyűlésen, 1568-ban az erdélyi fejedelemség területén vallásszabadságot biztosítanak (vallási türelem).

Meggyőződésem, hogy a kisebbségek önkormányzati joga, a kisebbségi autonómia az egyik leghatékonyabb jogi és politikai eszköz Európa biztonságában. A kisebbségi népcsoportok autonómiája ugyanis nemcsak a hatalomban, hanem a felelősségben való osztozkodásnak, a disztributív nemzetiségi politikának is a legfontosabb eszközrendszere.

Az ókori demokráciák városállamainak autonómiájától a közép- és újkor egyházi, iskolai autonómiaformáin keresztül a közösségi önkormányzat bizonyult a legjobb megoldásnak a különböző részérdekek megjelenítésében és egyeztetésében. Az autonómiák kialakítása, amint azt Dél-Tirol, Katalónia vagy éppen Skócia és Wales példái bizonyítják, a belgiumi 70 ezres német vagy éppen a jelenleg kétségkívül még törékeny koszovói béke is illusztrálja: a konfliktusok megelőzésében és kezelésében, a szimbolikus és valóságos hatalom valósághű reprezentációjának a biztosításában, a többség és kisebbség közötti termékeny párbeszédben, a kistérségek és régiók közötti különbségek, illetve az etnikai előítéletek felszámolásában egyaránt rendkívül fontos jogintézmény.

Magyar szempontból különösen fontosnak tűnhet a dél-tiroli, katalóniai autonómiamodelleknek az a rendkívül fontos eredménye, hogy a kulturális, nyelvi jogok biztosítása mellett az önkormányzati jogaikat gyakorló közösségek körében az elvándorlás gyakorlatilag elhanyagolható szintre csökkent. Az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai kisebbségi magyar közösségek számára saját ügyeik saját kézbe vétele, a helyi döntési jogkörök, a végrehajtáshoz szükséges eszközök biztosítása minden alapítványi támogatásnál többet jelenthetne ahhoz, hogy valóban boldogulhassanak szálláshelyükön, szülőföldjükön. S ez ter-mészetesen az érintett államoknak is ugyanilyen fontos érdeke kellene hogy legyen. Sőt értéke is, hiszen nem csupán az illető ország belső stabilitásához, hanem a jelenleg nem könnyű helyzetben lévő kisebbségi régiók gazdasági megerősödéséhez is az önkormányzatiságon, a regionális autonómiaformákon keresztül vezet a leggyorsabb út.

A Velencei Bizottság döntésével, mely szerint az anyaországnak jogai, sőt kötelezettségei vannak a kisebbségi sorban élő honfitársait illetően, átlépett a nemzetállam klasszikus értelmezésén, sőt gyakorlatán. Meggyőződésem, hogy a kisebbség jognövekedése, kulturális és gazdasági gyarapodása korszerű és európai gondolat, mivel végeredményben a többség érdekeit is szolgálja. De ezt először mindig a többségnek kell megértenie!

A magyar nyelv a nemzet fenntartó ereje. A 21. században a tudásanyag gyors elévülési ideje miatt a továbbképzés, átképzés egyre fontosabb szerepet fog játszani. Az Akadémia társadalmi szerepvállalásának új formája a Matávval közösen indított Mindentudás Egyeteme című előadás-sorozat. Ebben világhírű tudósok, akadémikusok és vezető professzorok tudományterületük legérdekesebb és legújabb eredményeiről, aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat közérthetően olyan széles nyilvánosság előtt, hogy ez már méltán nevezhető a tudás társadalmi mértékű terjesztésének. Hiszen a két közszolgálati televízióban, a közszolgálati rádióban, négy országos napilapban és több folyóiratban, valamint a legnézettebb internetes portálon hozzáférhetők az előadások. A kezdeményezés minden várakozásunkat meghaladó, példátlan sikere azt bizonyítja: igenis jóval nagyobb igény van ma Magyarországon, fiatalok és idősebbek között egyaránt a tudományos ismeretek terjesztésére, mint azt a médiakínálat sugallja. Hetente három egyetemi előadóteremben a lépcsőket is elfoglalják az érdeklődők, az internetről naponta tízezres oldalletöltéssel tájékozódnak, háromszázezren nézik a televíziós adásokat. Ők már az Akadémia tudósainak partnereiként részesei a tudás alapú társadalomnak. Ugyancsak az Akadémia új típusú partnerségének megvalósulása az, ahogyan egy vezető céggel, a Matávval létrehozta a Mindentudás Egyetemét.

Eötvös Loránd, az Akadémia elnöke mondta 1902-ben, Bolyai János születésének centenáriumán: „…csak az az igazi tudomány, amely világra szól; s ezért, ha igazi tudósok és – amint kell – jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlóját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt határainkon túl is meglássák, és megadhassák neki az illő tiszteletet.” Gondolatainkban és cselekedeteinkben egyidejűleg kell a nemzetit és a nemzetközit, a hagyományt és az újdonságot kifejeznünk, gyakorolnunk és mindenki számára érthetővé tennünk. Mert a modernség a hagyomány tisztelete nélkül gyökértelen, mert nem lehet jövőt a múlt, az előzmények ismerete nélkül építeni. Magyarország nem olcsóbb munkabéreivel, hanem nagyon jól képzett munkaerejével, nemzetközi színvonalú kutató-fejlesztő szakembereivel lesz az EU tagországainak egyenrangú társa. Hogy mindaz, amit elmondtam, megvalósítható, az részben igazolható azzal is, hogy olyan nagy cégek, mint a General Electric, a Nokia, a Knorr-Bremse, az Audi stb. idehozták kutató-fejlesztő részlegeiket.

A modern tudományban etikai, erkölcsi problémák merülnek fel minden egyes tudományos felfedezés, minden egyes tudományos feladat végrehajtása során, de főleg a tudomány eredményeinek alkalmazása során. Ezért a tudományos megismerés etikai problémáiról, például a fenntartható ipari fejlődés, a génsebészet, az atomenergia felhasználásának kérdéseivel kapcsolatban folyó viták nem tekinthetők időleges, átmeneti jelenségnek.

Ez a tudományfejlődés új szakaszáról tanúskodik, a tudomány megnövekedett szerepéről a társadalom és minden egyes ember életében, és az etika egyre növekvő fontosságát jelenti az emberiség jövője szempontjából. Korunk alkotó értelmiségének tehát az a feladata, hogy a tudás monopolizálása helyett az információs forradalom adta lehetőségekkel élve a technikai eszközök, a kép- és hangrögzítés és -továbbítás új módszerei, a televízió, a számítógép, a világháló segítségével az ismereteket, a kultúrát mindenki számára hozzáférhetővé, fogyaszthatóvá tegye. A globalizálódó világban az esélyegyenlőség ilyen formában való megjelenítése egy új típusú demokrácia világméretű elterjedését teszi majd lehetővé, de csak akkor, ha az ismeretek mellé morális tanulságokat is szolgáltatunk.

Tehát az ismeretek terjesztése nemzeti érdek, a Kárpát-medencében élő magyar kultúrnemzet érdeke. Az Európai Unión belül az érvényesülés egyedüli lehetősége a „kiművelt emberfő”. Kányádi Sándor ezt így fejezte ki csodálatosan: „Aki megért és megértet, / Az egy népet megéltet."

Ezért kell, hogy az egyetemi oktatásban a természettudományok tudásanyaga mellett a szellemtudományokat és az erkölcsi, etikai tanulságokat is oktassuk, azaz az értékek teremtése mellett az értékek tiszteletére is neveljük a nemzedékeket.

Az EU-csatlakozás kihívásai

Azt hiszem, ha feltesszük azt a kérdést: mit ér a tudós, ha magyar, akkor Magyarországon kívül sokkal hamarabb halljuk azt a választ, hogy nagyon sokat. Külföldön nagyon, de nagyon sokra értékelik a magyar tudomány eredményeit, amelyekkel hozzájárult a világörökséghez, a világ fejlődéséhez. Nyugodtan mondhatom, hogy a magyar tudományban ma is megvannak azok a nagy alakok, nagy egyéniségek, akik erőteljesen fogják befolyásolni a rólunk kialakított imázst. Azt a kérdést is feltettem bevezetőmben, hogy vajon miért nem képeztünk nemzeti öntudatot abból, amiből kellett volna: Bolyaiakból, Semmelweisekből, Szent-Györgyi Albertekből, Csonka Jánosokból, Szilárd Leókból, Wigner Jenőkből, Gábor Dénesekből, Márton Áronokból, Mindszenty Józsefekből vagy akár Apor Vilmosokból, Szentágothai Jánosokból; vagy miért nem vagyunk büszkék arra, amire lehetünk? Nos, akkor azt kell mondani, sajnos ez egy magyar tulajdonság. Ezen változtatni kell. Ha a külföld így ítél meg minket, hogy a hely szelleme, a genius loci a századelőn Budapesten volt (lásd: Nature 2001. január 4-i száma), amely befolyásolta a világ folyását, a világ fejlődését, a világörökség gyarapítását, akkor nekünk magyaroknak is büszkéknek kell lennünk. Kevés büszkének lenni, tenni is kell.

A tudományban a legjobbaknak, a legértékesebbeknek a legtöbbet kell kapniuk, és a gyengébbeknek kevesebbet. A tudomány a világ, a gazdaság mozgatóereje. Ez a 21. század üzenete.

A Nemzeti Kutatási Fejlesz-tési Program egyik sikere, hogy javította az egyetemek, karok és tanszékek, illetve a nagy- és kisvállalatok, valamint az egyetem közötti együttműködést.

Norman Macrea, a The Economist volt főszerkesztője írta: „A század elején Budapest volt Európa leggyorsabban fejlődő metropolisa. Ez a város tudósok, művészek és leendő milliomosok olyan seregét produkálta, amely csak Itália reneszánsz vá-rosállamaihoz fogható.”

1999 szeptemberében viszont azt írta a Science, az egyik legelőkelőbb tudományos lap, hogy: „If your main association with Hungary are goulasch and rhapsodies, it’s time for an update.” Igen, itt az idő, hogy Magyarország arculatát ne a gulyás és a rapszódiák befolyásolják döntően, természetesen ez is jellemzőnk, nem is kell szégyellnünk, hanem sokkal inkább tudományunkra, zenei életünkre, kultúránkra, művészetünkre kell büszkének lennünk, arra, ami minket leginkább jellemez. Mi ezekkel tudunk hozzájárulni a világ kultúrájához. A múltat pozitívan ítéljük meg, büszkék is lehetünk rá, de vajon képes lesz a magyar tudomány arra, hogy megismételje dicső múltját? Ez most a legfontosabb kérdés.

Ehhez kell mind a kutatók-fejlesztők részéről, mind a kormányzati oldalról összefogás, hogy amikor a 21. században az Európai Unió tudás alapú Európát épít, akkor mi magyarok szellemi tőkében gazdag nemzetként legyünk tagjai az Uniónak.

Hallatlan fontos szerepet játszik az, hogy magyarul tanulhattok, hogy van Partiumi Egyetem, hogy van Sapientia Egyetem, hogy a tudomány nyelvezete is édes anyanyelveteken jut el hozzátok. „Nincs más haza, csak az anyanyelv" – ahogy Márai Sándor mondja. „Az ország nyelve által munkálkodik; a harang is csak addig harang, amíg a nyelvét el nem veszti” (Jókai Anna). A déli harangszó is csak addig hirdeti a kereszténység győzelmét, a magyarok dicsőségét, amíg nyelve van. Ne feledjétek, hogy a szikla nem porlik, és a kő kő marad, ha „a láthatatlan lobogóját, a szót, a nyelvet meg tudjátok tartani”. Ez ereklyétek, kincsetek, de ez fegyveretek is. Ez utolsó jussotok, amit őseitektől kaptatok. A történelem helyre fogja hozni hibáját, és az EU 2007 utáni kibővülése után a kultúrnemzetek egyesülnek, a magyar is.

Mivel a világ titkainak feltárásából megszerzett tudás köztulajdon, annak továbbadása, terjesztése, megértése közérdek, tehát a tudósok, az írástudók felelőssége igen nagy. A 21. században, Európában a magyarnak büszkén kell viselnie magyarságát, magyar nyelvét, és ahogy talán Kodály és Bartók egyszerre tudott a magyar népzenéből meríteni és európai lenni, úgy kell nekünk is a 21. században magyarnak és európainak lenni egyszerre. Ez csak akkor lehetséges, ha bennünk elhal, ami nemegyszer gátolta fejlődésünket, a „civódó magyar”. Bolyai Jánosnak volt igaza, amikor azt mondta: „…emelkedjünk fel lehúzó gondjaink közül, nyújtsuk egymásnak jobbunkat, fogjunk össze, hogy egyszerre gazdagítsuk a magyarságot és az emberiséget, hogy kreatív együttműködéssel teremtsünk világraszóló alkotásokat.”

Elhangzott Nagyváradon,
a Partiumi Keresztény Egyetemen 2004. március 26-án.

Vizi E. Szilveszter 1936-ban született Budapesten, 1961-ben szerzett orvosi diplomát. 1980 óta klinikai farmakológus. A New York-i Albert Einstein College of Medicine pszichiátriai és aneszteziológiai tanszékének vendégprofesszora, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének egyetemi tanára. 1985 óta akadémikus, 2002 májusában a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották. Elsősorban az agy, az immun- és idegrendszer kutatásával, illetve a neurokémiai ingerületátvitel problémáival foglalkozik.