Tóth István

Új évezredek küszöbén

Valami elszabadult bennem:

lélegzek légüres terekben;

lakom üres házak homályát;

állok szökött őr helyett strázsát;

hallgatok erősödő telken;

némák nyelvén remeg a lelkem.

Zarándok-szavakká verődve,

önmagam elől is rejtőzve

- ki otthonában sosem fér meg -:

füvek-fák otthonába térek,

sejtve, hogy - mint elveszett tárgyat -

ha keresnek, meg sem találnak.

Elszéledt had meleg nyomában

kimegy törzsem alól a lábam;

lót-fut, akár egy kerge szolga,

mint hogyha száz gazdája volna,

s annak nyomában járna holtig,

aki elment, vagy sosem volt itt.

A sok messzire tévedt lábnyom

megszüli naponta hiányom.

A rögök, amik felsebeztek,

zsugorodva rám kérgesednek,

mintha e hozzám érő földön

nem kapna levegőt a bőröm.

Hogy tart itt mégis, ami nincsen,

e küszöbön, mely bent-sem, kint-sem?

A megcsalt föld, amit itt hagytak,

fellázadt porként miért zaklat?

Mért néz világtalanná válva

a kútvíz növekvő homálya?

Mért fordítja rám lapos arcát

a kő, e némán szóló vakság?

Mért fut a vadvíz lángja hozzám,

hogyha kialszik szél távoztán?

És mért körözök volt magamban,

ha már örökre itt maradtam?

- Tán az idők kezdete óta

csak gyalogolok ősi módra:

szürke rögök kétkedve néznek,

s mind vár újabb elhagyott fészek,

hol vigyázó társam, a Semmi

új távozók nevét jelenti.

S járok, a Semmi útitársa,

a múltak tetemrehívása:

ki a sorsával szembenéz még;

kinek visszhangozzák beszédét,

s üres terek ásító hangja,

feleszmél még egy pillanatra.

De élhet bár egyetlenegyszer,

ki százak lábnyomán veszett el?

Ki befagyott szájú világok

arcába hiába kiáltott?

Ki számok szögesdrótján átszól,

és nem kap választ odaátról?

Mért is firtatja, milyen hírt kap,

kit születésénél leírtak?

Kinek torkába füvet vetnek,

s tört edényként termi a csendet:

mindegy, hogy felérez - nem érez,

hallgat, s a csendje másoké lesz.

Valami elszabadult bennem:

lélegzek légüres terekben;

lakom üres házak homályát

állok szökött őr helyett strázsát;

hallgatok erősödő telken

némák nyelvén remeg a lelkem.

 Somostető, 2000 végén - 2001 elején

Tóth István költő, műfordító, egyetemi tanár (Tenkegörbed, 1923 - Marosvásárhely, 2001). Kolozsvárott szerzett diplomát francia-magyar szakon. Több önálló kötet, irodalmi, esztétikai, kritikai tanulmány, valamint egyetemi tankönyv szerzője. Kutatási területe a latin nyelvű reneszánsz költészet és az európai esztétika volt.