Egyed Emese

Örökség

Engel Károly emlékére

A nevetése elmúlt.

Eleven szeme zárva.

Száraz ujjai végleg

- kulcsolva imádságra.

Tudása átadatlan.

Végszava kimondatlan.

Magához hívta Isten.

Ütött az óra: indult.

Befogadta őt Isten.

Az elmúlandó - elmúlt.

A bölcs szavak vetése

vár a biztos tavaszra:

ébredésre, kelésre.

A végtelen derűben

megjelent egyszer ő is:

Ilonáját vezette.

Utána elment ő is.

Nagyvárad: hazavártad,

Őrzöd az ősi házat.

Meleg-perec-Kolozsvár:

végállomása voltál.

Búcsúzása is rá vall:

a nyár vitte magával

Hiánya már hűvösség.

Szétosztva az örökség.

(Pajzsod lefordítottam.

Harangot kondítottam.

Jóságod láthatatlan

baktat az utcazajban.)

Egyed Emese tanár, költő, a filológia doktora (Kolozsvár, 1957). Kolozsvárott a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom tanszékének adjunktusa, majd docense, 1998 óta tanszékvezető. Több önálló kötet szerzője, a Nemzetközi Magyar Filológia Társaság és az EME tagja.