A nemzetközi tanárkutatásról szóló ismertető második része a tanárok szakmai tevékenysége feletti kontroll problémáját elemzi.1 Az ismertetésből kiderül, hogy minden vizsgált országban pontosan meghatározottak azok az időkeretek, amelyeket a tanároknak szakmai tevékenységükre kell fordítaniuk. Ugyanígy jogilag és munkakör szerint egyaránt szabályozott, hogy milyen szakmai feladatok tartoznak a tanárok tevékenységi körébe. A tanulmány részletesen foglalkozik az intézményen belüli munkacsoportok szerepével is a tanári tevékenység feletti szakmai kontrollban. Különös érdeklődésre tarthat számot a tanári kompetenciáknak és a tanári munka etikai kérdéseinek az elemzése is.
A tanulmány első két fejezetében a munkaidő és a kötelező feladatok témakörét tárgyaljuk, különös tekintettel a csapatmunkára, a harmadikban a kompetenciákkal és az etikával kapcsolatos elvárásokat tekintjük át. Csak a tanárok munkaszerződéseiben, munkaköri leírásaiban vagy más hivatalos dokumentumban meghatározott munkaidőt, a kötelező feladatokat és a szakmai kódexeket vesszük figyelembe. Minden információ a teljes munkaidőben dolgozó tanárokra vonatkozik. A végzettséggel még nem rendelkező vagy pályakezdő tanárokat nem vizsgáltuk, ha rájuk speciális feltételek vonatkoznak.2
A tanárok munkaidejének meghatározása a tanítási órák száma szerint történik (néha hozzáadva ehhez az iskolákban végzendő speciális feladatokra fordított néhány órát), vagy az iskolában, illetve az iskolaigazgató által meghatározott más helyen elvégzendő feladatokra rendelkezésre álló órák szerint. Az órarendben meghatározott órákon kívül van egy általában határozatlan mennyiségű munkaidő, amelyet felkészülésre és a tanulói munkák javítására fordítanak, ez a tevékenység történhet az iskolán kívül is. A teljes munkaidő összes munkaórában van kifejezve, és ez, ha hivatalosan meghatározott, akkor inkább javasolt, mint formálisan megkövetelt. A tanítási órákon és/vagy az iskolai kötelezettségekre rendelkezésre álló órákon kívül végzett munkát nem ellenőrzik. Az egyes tanárok teljes mértékben úgy végzik munkájuknak ezt a részét, ahogy nekik tetszik.
A tanárok munkaidejét Európában hagyományosan a tanítási órák számával állapították meg. Ez megfelelt a tanári munka jellegének, amely két fő részre oszlott, egyrészt az órák megtartására, másrészt az azokra való felkészülésre és a javításra. Nagyon sok országban ezt a fajta munkaidő-meghatározást felváltotta egy másik, tágabb definíció, amely tartalmaz más típusú munkákat is.
Jelenleg négy olyan európai ország van – Belgium, Írország, Luxemburg és Németország –, ahol az alsó középfokú oktatásban dolgozó tanárok szerződéseiben még mindig a tanítási órák számában határozzák meg a munkaidőt. Németországban azonban (például Hamburg tartományban) vita folyik erről, és szakértői csapat dolgozik alternatívák kidolgozásán. Tíz országban a munkaórák teljes számát határozzák meg, amelyek a tanítási órák meghatározott számán túl magukban foglalják a tanárok által végzett összes feladatot.
Tizennégy országban megváltozott a munkaidő meghatározása, a tanítások órák száma mellett megjelölik az iskolában végzett speciális tevékenységekre, például a csapatmunkára, vezetési feladatokra stb. fordítandó órák vagy napok pontos számát is. Ezeknek az országoknak a többségében jelzik a teljes munkaidőt is.
Van három olyan ország – Hollandia, Svédország és az Egyesült Királyság (Anglia, Wales és Észak-Írország) –, ahol a munkaidőt ettől teljesen eltérően, a megkövetelt tanítási órák számának rögzítése nélkül határozzák meg. Hollandiában csak a teljes évi munkaidő és a tevékenységek vannak törvényben szabályozva. Svédországban a teljes évi munkaidőt 1767 órában állapították meg (amelyből legalább 1360 órát az iskolában kell tölteni). Ugyanakkor néhány svéd iskolában a tanítási órák számának meghatározására végzett korábbi számításokat még mindig alkalmazzák az új munkaidő keretében is. Az Egyesült Királyságban (Angliában, Walesben és Észak-Írországban) csak az órák számát állapítják meg (1265 óra az úgynevezett „elrendelt”). Ez alatt az idő alatt a tanároknak rendelkezésre kell állniuk arra, hogy az iskolában vagy az iskolaigazgató által jelölt egyéb helyen feladatokat végezzenek.
Számos országban nem változott a tanárok munkaidejének meghatározása, vagy csak csekély mértékben módosult a tanítási órák száma 1975 óta. Más országokban viszont szakítottak a szoros értelemben vett tanítási óra meghatározásával, és a munkaidőt tágabban értelmezik.3 Ehhez a változáshoz különböző feladatok is kapcsolódnak.
Néhány esetben ez azt jelenti, hogy el kell érni a tanárok munkaterhei mértékének társadalmi elismerését, ami különösen azért fontos, mert sok országban (például Ausztriában, Portugáliában, Finnországban, Izlandon és a Cseh Köztársaságban) a közvélemény szerint a tanárok a többi munkavállalónál kevesebbet dolgoznak. Általános, bár téves az a nézet, hogy a tanárok rövidebb munkaidőben dolgoznak, és hosszú szünidejük van.
A tágabb értelemben meghatározott munkaidő ezt a vélekedést kívánja megváltoztatni. Célszerű a közszférában más munkakörökben dolgozók munkaidejének megfelelő teljes óraszámot választani. Országoktól függően ezt heti vagy évi összesítésben adják meg. Amikor heti munkaidőt határoznak meg, akkor egyszerűen a más dolgozókra érvényes munkaórát (rendszerint 40 óra) adják meg. Az észtországi tapasztalat rávilágít arra, hogy mennyire fontos a más dolgozók munkaidejével történő összehasonlítás. 1994-ben új munkaidő-koncepciót vezettek be. Az általános munkaidőt heti 40 órában állapították meg, a tanárok munkaidejét pedig 32 órában, amelyből 20-24 óra tanítási óra volt. Ezt a munkaidő-koncepciót nem fogadták jól a tanárok, hangsúlyozták, hogy a tanítási idő, az órákra készülés és a tanítással összefüggő más tevékenységekre fordított idő jóval meghaladta a 32 órát. 2001-ben a kormány kiadott egy rendeletet, amely a tanárok teljes munkaidejét 35 órában határozta meg, ebből az alsó középfokú oktatásban 18-24 a tanítási órák száma.
A többhetes iskolai szünetek, amikor a tanítás teljesen leáll, megnehezítik a tanárok munkaidejének más dolgozók munkaidejéhez igazítását. Az éves alapon történő teljes munkaidő-meghatározás pontosabban kezeli a hosszú szünidőket, adottnak véve, hogy a szünetek idején kevesebbet, de a tanév során többet dolgoznak a tanárok. Talán Svédország és Izland áll legközelebb az ilyenfajta meghatározáshoz. Svédországban a teljes munkaidő évi 1767 óra (heti 45 óra), de a kiszámítás alapja valójában a heti 40 órás munkahét. Az iskolai szünetekben a tanároknak is szünet van, ennek az időnek egy része megfelel a szokásos „dolgozói szabadságnak”, másik része pedig az iskolaév során ledolgozott többletmunkaidő kompenzálása. Izlandon az iskolaévben 1800 óra (körülbelül heti 46 hivatalos munkaóra) a tanárok munkaideje. 2001 óta a korábbinál pontosabban állapítják meg a szerződésekben a heti és az éves időbeosztást. Ez jótékony hatással van a tanári szakma társadalmi státusára, és a közvélemény jobban megérti a tanárok feladatait. Ezeket a módosításokat a képzés megváltozása és béremelés is kísérte.
A munkaidő meghatározásához kapcsolódó másik kérdés a tanítási időn kívüli tanári tevékenységek szabályozása, mivel nagyon is igaz az, hogy néhány tanár sokkal több időt tölt a munkájával, mint a közszférában más szakmában dolgozók, míg mások csak a tanításra korlátozzák tevékenységüket, és néhány esetben szabadidejük egy részét más, fizetett tevékenységekre fordítják. Ez utóbbi különösen azokban az országokban igaz, ahol alacsony a tanári fizetés. Észtországban és Lettországban a tanárok még egy másik tanári állást is vállalhattak. Ez a helyzet azonban megváltozott, a 2002/2003-as tanévtől kezdve a tanárok már nem növelhetik munkaidejüket másodállásokkal. Akik a teljes munkaidőnél többet dolgoznak, azt túlórában teszik, és bizonyos korlátok között javadalmazás jár ezért. Máshol, például Görögországban vagy Lengyelországban a tanárok magánórák adásával, korrepetálással egészítik ki keresetüket.
Ilyen környezetben az „elrendelt” (iskolában töltendő) munkaidő növelését a keresetek átértékelésének kell kísérnie. De a munkaidő és a keresetek közötti kapcsolat minden országot egyformán érint. Ha a szünidőket megrövidítik, a heti munkaidőt megnövelik, a kereset kérdése valamilyen formában mindenképpen felmerül.
A munkaidő meghatározásában rejlő harmadik kérdés új feladatok kijelölése arra az időre, amikor a tanárok az iskolában tartózkodnak, és bizonyos fokú autonómia biztosítása az iskoláknak a humánerőforrások felhasználásában. Ez különösen nyilvánvaló azokban az országokban, ahol a munkaidőt nagyrészt annak alapján állapítják meg, hogy hány órát kell az iskolában tölteni (tanítási vagy egyéb feladatokkal). Amikor a munkaidőt az iskolában töltendő órák számával határozzák meg, az egyes tanárok tanítási óráinak számát már nem központilag rögzítik, hanem az iskolaigazgató állapítja meg. Ezt az eljárást azonban csak két országban, Svédországban és az Egyesült Királyságban (Angliában, Walesben és Észak-Írországban) alkalmazzák.
A munkaidő meghatározásával kapcsolatos negyedik probléma az, hogy nehéz pontosan szabályozni az órára készülésre és a javításra, értékelésre fordított időt. Öt országban, nevezetesen Dániában, Ausztriában, Izlandon, Norvégiában és Litvániában határozzák meg a tanárok egyéni munkával (készülés, javítás) töltendő munkaóráinak számát. Dániában 1996 óta nincs az órák hosszára vonatkozó rendelet. Évente összesen 375 órában állapították meg a tanárok egyéni munkaidejéhez kapcsolódó feladatokra fordítandó időt (készülés, a diákok munkájának nyomon követése, találkozás a szülőkkel iskolán kívül). Ez az „egyéni munkaidő”. A munkaidő többi részét az úgynevezett „iskolai munkaidő” tölti ki, idetartozik a tanítás, az órák közötti szünetek, közös készülés, együttműködés más kollégákkal és egyéb iskolai feladatok. Ausztriában a szolgálati kódex 2001/2002-es reformja szerint megváltozott a tanári munkaidő tervezésének módja. Ez a kódex egy évre határozza meg a munkaórák számát (hasonlóan más köztisztviselőkéhez), a tanítási órák számát, a készülésre és más tevékenységekre fordítandó órák számát. Izlandon 2001 óta pontosan megállapítják a tanítási órák számát, az iskolában eltöltendő időt és a teljes munkaidőt, valamint az órákra készülésre és javításra felhasználandó időt. A tanítási órákon túl egy egyezmény szerint Norvégiában is megszabják azt az időt, amikor a tanárnak az iskolában elérhetőnek kell lennie, valamint az egyéni munkára fordítandó időt. Mindkét szám változik az iskolatípustól és a tanított tárgytól függően. Litvániában törvény szabályozza a készülésre és javításra fordítandó órák számát, ez a tanított tárgytól, az osztálylétszámtól és az évfolyamtól függ.
Néhány országban más formában oldották meg a tanárok és más közszolgálati dolgozók munkaideje közötti kapcsolat problémáját. Luxemburgban például a tanárok munkaidejének kiszámítása hagyományosan azon az elven alapul, hogy egy óra tanítás egyenlő két, szokásos adminisztratív tevékenységekre fordított órával. Ennek alapján a köztisztviselők munkaideje heti 42 óra, a tanároké pedig 21 tanítási óra. A tanítási órák és a készüléshez/javításhoz szükséges idő között az ilyenféle kapcsolat – amely más országokban, például Belgiumban, Németországban, Spanyolországban, Ausztriában, Portugáliában, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában is létezik – a legújabb tendenciák nyomán nem maradt változatlan. A néhány országban általánosan tapasztalható, minden alkalmazottra vonatkozó munkaidő-csökkentési tendenciát rendszerint nem kísérte a tanárok tanítási óraszámának csökkentése, és ugyanígy nem csökkent arányosan a tanítási órák száma a viszonylag időigényes feladatok (például az iskolai terv kidolgozása csapatmunkában, belső értékelési tevékenységek) bevezetésével sem. Valószínűleg ezzel a két tényezővel magyarázható, hogy néhány országban a tanárok úgy gondolják, hogy túl nagyok a munkaterheik.
Az egyes országoktól függően az évi szabadságot napok vagy hetek számában adják meg. A legtöbb esetben mindenkire nézve azonos a szabadságnapok száma, és nagyon gyakran iskolaévre határozzák meg. Néhány országban a tanárok és a többi foglalkoztatott munkaidejének összehangolására tett kísérletek azt jelentik, hogy naptári évre adják meg ezeket a napokat. A legtöbb foglalkozás esetében a köz- és a magánszférában egyaránt együtt nő a szabadságnapok száma a szolgálati idővel. Számos skandináv országban és Olaszországban, Magyarországon és Szlovéniában ez a növekedés a tanárokra is vonatkozik.
A tanítási idő, az iskolában tanítással vagy más tevékenységekkel töltött idő és az egyéni munkára (órára készülésre, javításra, önképzésre) fordított idő meghatározása alapján összehasonlítható a tanárok munkaterhe a különböző országokban. Ez számos okból hasznos gyakorlat. A tanárok között sok országban tapasztalható nyugtalanság jelei az állandóan növekvő munkaterhekhez köthetők (például Belgium Francia Közösségében, Dániában, Görögországban, Spanyolországban, Franciaországban, Finnországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Izlandon, Lettországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában). A munkaidő növekedésére különböző magyarázatokat adnak. Például Görögországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban (Angliában és Walesben) a menedzsmentfeladatok növekedtek. Svédországban, az Egyesült Királyságban (Skóciában) és Romániában változott a tanterv. Dániában és Svédországban koordinálási feladatokat és csapatmunkát vezettek be. A vegyes tanulócsoportokkal kapcsolatban új feladatok jelentkeztek Spanyolországban, Svédországban és Lengyelországban. Belső értékelési tevékenységekben vesznek részt a tanárok Svédországban és Izlandon. Svédországban, Romániában és Szlovákiában a sajátos nevelési igényű tanulók integrálása jelentett újabb terheket. Kereszttantervi munkákról pedig Svédországból, az Egyesült Királyságból (Skóciából) és Lengyelországból érkeztek jelentések.
Svédországban javaslatok születtek a munkaterhek korlátozására, különösen az adminisztratív feladatok lehetséges minimumra csökkentésére és arra, hogy a tanári munka fókuszában újra a fő tanítási tevékenységek és a diákokkal való közvetlen foglalkozás álljon. Dániában nagy nyomás nehezedik a tanárokra azért, hogy tágabb, szociális-nevelési jellegű feladatokat vállaljanak magukra. Ezekben nem feltétlenül érzik magukat kompetensnek, és jobban szeretnének a tanításra koncentrálni. Hollandiában is megfogalmazódott az az igény, hogy a tanárok arra összpontosíthassanak, amire képezték őket, és ezért például pedagógiai asszisztensi, IKT-szakértői vagy tanácsadói állásokat hoznak létre az iskolákban. Hasonló folyamat zajlik az Egyesült Királyságban (Angliában és Walesben), ahol a munkaterhek az elmúlt években az egyik legfontosabb kérdéssé váltak. 2003 januárjában a kormány, a tanári szakszervezetek és a munkaadók aláírtak egy új megállapodást, amely a tanári munkaterhek problémáját szándékozott megoldani. A Színvonalemelés és munkateher-csökkentés (Raising Standards and Tackling Workload) című dokumentum négyéves tervet vázol a tanárok munkaóráinak fokozatos csökkentésére, valamint arra, hogy garantált idő álljon rendelkezésre a tervezésre, a készülésre és az értékelésre. Az iskolai tanárok bérezési és munkafeltételei című dokumentumot ennek megfelelően módosítják. A munkaterhek enyhítésére szolgáló javaslatok között szerepel az olyan adminisztratív és technikai karbantartási feladatok megnevezése, amelyeket nem a tanárok, hanem az ilyen feladatokra képzett munkatársak látnak el. Az Egyesült Királyságban (Skóciában) a tanárok munkakörülményeiről megjelent jelentés azoknak a feladatoknak a listáját is tartalmazza, amelyeket nem a tanároknak kellene elvégezniük, hanem más, alacsonyabb végzettségű vagy másfajta képzettségű szakemberekre (menedzsment és felügyelet stb.) lehetne bízni.
Ilyen összefüggésekben tanulságos lehet a tanítási órák számának és az iskolában töltendő időnek az összehasonlítása. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a tényleges munkateher (nemcsak a tantermekben végzett tevékenység, hanem az órára készülés és a javítás is) nagymértékben függ egyéb tényezőktől is. Például egy olyan változó, mint a tanár/diák arány, jelentősen megváltoztatja a javítással kapcsolatos munkaterheket. A munkaterhet növelő másik tényező azzal van összefüggésben, hogy melyik szinten történik a tantervkészítés. Az óratervezéshez és a készüléshez szükséges idő attól függ, hogy a tanárok központilag meghatározott tanterv szerint tanítanak, vagy részt kell venniük a helyi tanterv fejlesztésében, illetve teljesen önállóan dolgoznak. A központilag meghatározott tanterv részletessége és a megfelelő segédanyagok megléte is módosító tényező. Végezetül, a munkaterhek vizsgálatát nem lehet az összes munkaóra számának meghatározására szűkíteni. Sajátos körülmények között a bizonyos tevékenységek okozta stressz növeli a tanárokra nehezedő nyomást. A tantervi változások vagy az IKT bevezetésével kapcsolatos változások és az új értékelési követelmények is olyan tényezők, amelyek a munkaterhek növekedéséhez vezetnek.
Mindezek gondos figyelembevételével meg lehet kísérelni a tanárok munkaterheinek összehasonlítását. A fő probléma az összehasonlítást lehetővé tevő változó meghatározása. Két információs szintet választottunk, az egyik az évi tanítási órák száma, a másik pedig az iskolában vagy más meghatározott helyen eltöltendő idő.
Az évi tanítási órák száma lényeges különbségeket tár fel az egyes országok között. Egy skót tanár munkaterhe majdnem kétszerese lehet egy lett, litván vagy lengyel tanárénak. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a tanítási napok száma döntő tényező egy ilyen számításban, és egy éves skálán elvégzett összehasonlítást nem lehet a heti szinthez kapcsolni. Jelentős különbségek vannak abban a tekintetben is, hogy az óraközi szüneteket hogyan veszik figyelembe, ezt példázza a romániai és a lengyelországi helyzet összehasonlítása. Az óraközi szünetet Romániában a tanítási idő részének tekintik, ezért nem lehet abból levonni. Lengyelországban minden óra 45 perces, és általában 10 percesek a szünetek. Itt a tanítási időt 45 perces órák szerint számolják, de a tanárnak a szünet idejét is az iskolában kell töltenie.
A tanárok munkaidejét úgy is össze lehet hasonlítani, hogy megnézzük, mennyi időt kell az iskolában tölteni tanítással, segítő és konzultációs tevékenységekkel stb. Az összehasonlítást hátrányosan befolyásolja, hogy különbözőképpen határozzák meg az iskolai munkaidőt, mivel ez tartalmazza a szüneteket is, függetlenül attól, hogy a tanár mire használja azokat (tanulókkal való kapcsolattartásra, készülésre, javításra vagy pihenésre). Ráadásul néhány országban a tanárok órarendjében vannak készülésre és javításra kijelölt órák, így ezeket a tevékenységeket nem otthon kell elvégezni.
Az országok egyik csoportjában a tényleges tanítási időből származtatják azt az időt, amennyit a tanároknak az iskolában kell tölteniük. Ehhez hozzáadják a szüneteket, Olaszország, Finnország, Bulgária és Ciprus esetében pedig bizonyos heti vagy évi óraszámot a konzultációra, tantervkészítésre vagy egyéb olyan tevékenységekre, amelyek elvégzéséhez szükséges a tanárok iskolai jelenléte. Az országok egy másik csoportjában törvény írja elő az iskolában vagy egyéb meghatározott helyen elvégzendő feladatokra fordítandó időt.
Néhány országban a tanárok több mint ezer órát töltenek az iskolában egy évben. Logikusan ez a helyzet azokban az országokban, ahol meg van szabva, hogy a tanárnak mennyi időt kell a munkahelyén (az iskolában vagy valamilyen más meghatározott helyen) töltenie. Ez a szám Máltán 963 óra, Portugáliában 1063 óra. Görögországban és Észtországban a törvény szerint megkövetelhető a tanároktól, hogy körülbelül heti 30 órát az iskolában dolgozzanak. Spanyolországban heti 30 órát kell az iskolai területén tölteni, Portugáliában is ezt írja elő a törvény, bár a gyakorlat eltér ettől. Az Egyesült Királyságban (Angliában, Walesben és Észak-Írországban) a tanároknak minimum évente 1265 óra (hetente körülbelül 32,5 óra) időtartamban kell rendelkezésre állniuk. Az elrendelt idő általában nem tartalmazza a készülésre vagy a javításra stb. szánt időt. A tanároknak ezen felül le kell dolgozniuk a szakmai feladataik, többek között a fentiekben említett feladatok elvégzéséhez szükséges időt.
Ahol az iskolában végzett munkát a tanítási idő és a szünetek alapján határozzák meg, a számok évi 540 óra (Franciaország) és 1080 óra (Bulgária) között mozognak. Ezeket a számokat azonban minimumként kell értelmezni. A tanárok más feladatok elvégzésére is kötelesek az iskolában maradni, az ilyen órák számát azonban nem határozzák meg.
A tanítási vagy „a diákokkal együtt töltött” órák számát számos kritérium alapján lehet csökkenteni, ezek közé tartozik az életkor vagy a szolgálati idő hossza (a karrier előrehaladtával a tanítási órák száma csökken), a tanított tantárgy (mivel néhány tantárgyat másoknál munkaigényesebbnek tartanak), a foglalkoztatás státusa vagy a tanárok végzettsége.
Tíz országban létezik a szolgálati időhöz kapcsolódó variáció. Struktúrájukban nagymértékben különböznek, néhol fokozatos a csökkenés (Görögországban, Luxemburgban, Portugáliában és Cipruson) egy szerződésben rögzített kor fölött (például Németországban, Portugáliában, Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában és Szlovéniában) vagy az első diplomával kombinált szolgálati idő után (Romániában).
A tanított tantárgyhoz kötött variáció csak négy országban létezik, Finnországban, Bulgáriában, Romániában és Szlovéniában. Finnországban és Szlovéniában az anyanyelvet tanító tanárok óraszáma kevesebb, mint a más tárgyakat tanítóké. A készülésre/javításra fordított idő különbségei vezettek a tanítási órák számában jelentkező különbségekhez. Finnországban gyakran bírálják ezt a rendszert azzal, hogy a tantárgyakban bekövetkezett változásokat nem veszi figyelembe. Az anyanyelv tanítását mindig is a legmunkaigényesebbnek tartották, mert fogalmazásokat, esszéket kell javítani, ilyen feladataik azonban most már az idegen nyelvet tanítóknak is vannak. Szlovéniában a különbségtétel 1997-től érvényes, amikor az anyanyelvet tanító tanárok óraszámát egy órával csökkentették. 1990-ben az észt kormány tantárgyanként különböző óraszámokat állapított meg, 20 órát az anyanyelvet és irodalmat tanító tanároknak, 21 órát a matematikát és 22 órát a többi tárgyat tanítóknak. Ezeket a szabályozásokat azonban még nem hajtották végre.
A foglalkoztatási státushoz vagy végzettségi szinthez kötődő variációk csak nagyon korlátozott mértékben vannak jelen Németországban, Franciaországban, Luxemburgban és Romániában, ezekben az országokban a szolgálati idővel kombinálják ezeket a kritériumokat.
A tanításon és a készülésen/javításon túl a tanárok szerződésében különféle, kisebb-nagyobb munkaterhet jelentő tevékenységek is szerepelhetnek. Ebben a részben főleg azokat a tevékenységeket tekintjük át, amelyek jelentős munkaidőtöbbletet jelentenek. Meg kell jegyezni, hogy a gyakorlat nagyon eltérő az egyes országokban. Néhány országban azokat a feladatokat, amelyeket a tanároknak – ha a szabályozásokat szó szerint követnék – kötelezően kellene elvégezniük, a gyakorlatban önkéntes alapon végzik el. Más országokban a tanárok gyakran olyan feladatokat is vállalnak, amelyek a hivatalos dokumentumokban nincsenek előírva.
A tanári tevékenységek jelentősen különböznek az egyes országokban. A feladatokat két fő irányvonal mentén lehet megkülönböztetni, mindkettő speciális készségeket igényel. Az egyik esetben a tanárok egyedül dolgoznak, helyettesítik a hiányzó kollégákat, felügyelnek a diákokra, a tanárjelöltekkel foglalkoznak. A másik esetben inkább csapatban dolgoznak, tantervet készítenek, iskolaértékelést végeznek stb. Csak azokat a kötelességeket vesszük figyelembe, amelyeknek az elvégzését nem honorálják anyagilag vagy órakedvezménnyel.
A hiányzó kollégák helyettesítése sok országban a tanárok sajátos feladatai közé tartozik, például Belgiumban, Németországban, Spanyolországban, Írországban, Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában, Portugáliában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Liechtensteinben, Bulgáriában, Máltán, Szlovéniában és Szlovákiában. Az óraközi felügyelet is olyan feladat, amelyet a legtöbb országban kötelezően végeznek a tanárok. Ez válasz az előző részben a szünetek felhasználására vonatkozó kérdésre, ugyanis a szünetet a tanárok kevés kivétellel diákfelügyelettel töltik. A tanítási idő utáni gyerekfelügyelet kevésbé gyakori, de még mindig olyan tevékenység, amelyet számos országban figyelembe kell venni. Leendő tanárok és pályakezdők segítésére viszonylag gyakran kérhetik a tanárokat, és ezt a tevékenységet a tanárok arányos óraszámcsökkentés nélkül végzik. Három országban (Spanyolországban, Ausztriában és Svédországban) azonban ezt a feladatot csak gyakorlott tanárok végzik.
A tantervkészítés vagy kereszttantervi munka koordinálása közvetlenül befolyásolja a tanárok iskolai munkaidejét. Meg kell jegyezni, hogy néhány országban a tanároktól elvárják ilyen feladatok teljesítését annak ellenére, hogy a törvényes munkaidő meghatározása erre a munkára nem nevez meg semmilyen iskolai munkaidőt (ez a helyzet Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában). Ez vonatkozik Németországra is, bár néhány tartományban az iskolaigazgatók egy vagy két órával ideiglenesen csökkenthetik a tanárok óraszámát a csapatmunka elősegítése érdekében. Számos országban a belső értékelésben is részt vesznek a tanárok. Ismét kiemeljük, hogy ezt a tevékenységet, amely jelentős időbefektetést igényel, nem veszik figyelembe néhány tanár munkaidejének meghatározásakor (például Belgiumban, Lengyelországban, Szlovéniában és Szlovákiában).
Amint azt az előzőekben láttuk, számos országban a csapatmunka olyan munkaszervezési módszer, amely a tanároktól elvárt új feladatok végrehajtásához kötődik. A csapatmunkát az órarendi órákon túl a tanári együttműködésre formálisan megállapított idővel határozzuk meg és eszerint elemezzük. Idetartoznak olyan helyzetek, amikor a tanárok együtt dolgoznak az iskolai terv készítésében, interdiszciplináris tevékenységek végrehajtásában, a tantervtervezésben vagy saját iskolájuk belső értékelésében. Azt a fajta csapatmunkát, amikor több tanár együtt dolgozik egy diákcsoporttal akár a tanítási órán, akár más tevékenységek során, valamint a munkaközösség-vezetők által végzett koordinálótevékenységet nem vesszük figyelembe.
A legtöbb országban ilyen munkamódszerek elterjesztését törvénykezéssel, irányelvek megfogalmazásával vagy praktikusabban speciális források nyújtásával igyekeznek elősegíteni. Görögországban és az Egyesült Királyságban, ahol a tantervtervezési tevékenységeket és az iskola értékelésében való részvételt stb. a tanárok általános feladatai közé sorolják, az ilyen tevékenységekhez szükséges csapatmunka ösztönzésére nincsenek sajátos kampányok. Érdemes megjegyezni, hogy a csapatmunkát elősegíteni hivatott törvényi szabályozás vagy irányelvek meglétéhez nem kapcsolódik szisztematikusan a munkaidő olyan megállapítása, amelyben pontosan meghatározzák a csapatmunkával, a tanári megbeszélésekkel az iskolában szükségszerűen eltöltött időt. A csapatmunkához rendelkezésre álló sajátos források különböző formában, például a dokumentáció biztosításában vagy a csapatmunkának a képzésben való részvétele finanszírozásában jelenhetnek meg.
A tanároktól megkövetelhető rugalmasság fokának vizsgálatakor a következő három tényezőt vesszük figyelembe.
Ezzel a három tényezővel kíséreljük meghatározni a tanároktól elvárt rugalmasság fokát. Néhány ország a tanároktól az elvégzendő feladatok és a tanítási órák számát illetően is megkövetel bizonyos fokú rugalmasságot.
A legtöbb országban a tanítandó tartalmat (vagy az alkalmazott módszereket) a tantervben vagy az annak megfelelő szabályozókban határozzák meg, vagy a munkába álláskor vagy az állásinterjú során rögzítik. A tanárok az alapképzés során vagy a munkahelyen, a végső képzési fázisban szereznek információt a szakmai követelményekről.4 Általános szabályként megfogalmazható, hogy az iskolaigazgató vagy a tanfelügyelet/oktatási hatóság ellenőrzi, hogy a tartalom és a módszerek tekintetében a tanár megfelelően dolgozik-e. Ezzel szemben az értékek és az attitűdök vonatkozásában a szakmai gyakorlat ritkábban szabályozott.
Ebben a részben azt vizsgáljuk, hogy
Ilyen dokumentumok megjelentetésének három haszna van: informálja a tanárokat a szakmában tőlük elvárt attitűdökről és értékekről; olyan akkreditációs rendszert hoz létre, amelynek alapján lehetővé válik a tanári szakmai kompetenciák elismerése; ellenőrző és büntető módszert ad, mivel azok a tanárok, akik nem a kódexeknek megfelelően dolgoznak, kizárhatók a szakmából, vagy visszavonható az akkreditációjuk. Nem soroljuk a szakmai etikai kódexek közé a tantervben vagy más általános dokumentumban megfogalmazott követelményeket. Az etika fogalma országonként változó, és ezeknek a kódexeknek a tartalma is jelentősen eltérhet. Nem szabad elfelejteni, hogy az etikai követelmények szintjére vonatkozóan semmilyen következtetést nem lehet levonni abból, hogy egy bizonyos kódex nincs az adott országban. Mindenhol elvárják a tanároktól, hogy valamilyen etikai kódexnek megfeleljenek.