Egy gyakorta felvetődő oktatáspolitikai probléma, a pedagógusok jövedelmi viszonyainak kutatása kapcsán a szerző bemutatja, milyen kutatás-módszertani problémák jelentkeznek az oktatásstatisztikai adatok anomáliái miatt. Elemzés tárgyává teszi, hogy a pedagógusok problémája milyen módon jelenik meg a szélesebb szakmai nyilvánosságban és a szaksajtóban. Végül érinti azt is, hogy a pedagógusok bérezési viszonyait milyen lehetséges indikátorok mentén lehet valamelyest standard módon elemezni a hazai és nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban.
A pedagógusok bérezésének vizsgálata, szélesebb értelemben véve a pedagógusok munkafeltételeinek és -körülményeinek vizsgálata kiterjedt aktivitást, széles körű dokumentumelemzést és szintetizálást, esetenként kérdőíves felmérések elvégzését igénylő feladat. Tárgykörébe tartozik a különböző oktatási és munkaerő-piaci mutatók összegyűjtése és korrelálása, a pedagógusokra vonatkozó követelményrendszerek és juttatások rendszerének feltárása, illetve a demográfiai adatok és elégedettségi indexek felszínre hozatala geográfiai, temporális, intézményi, vezetési (management) stb. dimenziók mentén. Például olyan kérdésekre szükséges választ keresni, mint mekkora a keresetek szórása területenként, mennyi fizetést kapnak a pedagógusok fajlagosan egy megtartott óráért, az ország gazdasági teljesítőképességéhez képest arányaiban mennyit tesznek ki a pedagógusbérek, vagy a tanári jövedelmeknek mekkora részét képezik a nem bér jellegű javadalmak. Az elemzések hasznos információkkal szolgálhatnak az oktatási szektor több szereplője számára is. Az oktatáspolitikusok és döntéshozók többek között megismerhetik a rendszer állapotát, nemzetközi összehasonlításokból megtudhatják, melyik külföldi gyakorlatot lenne érdemes átvenni, prognosztizálhatják és szimulálhatják a későbbi állapotokat, döntéseik következményeit. A pályaválasztás előtt állók valós, sztereotípiáktól mentes képet kaphatnak a pedagógusi élet körülményeiről, a pályakezdők, illetve visszatérők pedig megbecsülhetik, hol, milyen intézményben, milyen beosztásban várnak rájuk olyan körülmények, amelyek a legjobban megfelelnek szükségleteiknek.
Kéri Katalin szerint a historiográfiai kutatásokban is egyre gyakrabban találkozhatunk számszerűsített adatok feldolgozásával, kvantitatív, statisztikai módszerek alkalmazásával. Voltaképpen a gazdaságtörténeti kutatásokban, mint amilyen a bérmozgások vizsgálata, már a 19. század végétől kezdve dolgoztak számadatokkal (Kéri 1996, 96.).
A pedagógusok munkakörülményeire és -feltételeire irányuló kutatások során különböző forrásokból (felmérések, hatósági kimutatások, könyvelések) a korábban említett változatos változókhoz összegyűjtik a releváns értékeket, azokat a vizsgálat szempontjainak megfelelően csoportosítják, felderítik a kontextuális tényezőket (törvényi szabályzatok, trendek, történelmi események stb.), és azokat megpróbálják összefüggésbe hozni a létrehozott adatbázissal, elemezve az oksági viszonyokat, levonva a következtetéseket. (Ezt a szakaszt egy Eurydice-jelentés találóan „kirakós játéknak” nevezte.)
A számszerűsített adatok tehát a kutatások alapjait képezik. A statisztikai eszközök extenzív alkalmazásának azonban óvatosságra kell intenie a kimutatások olvasóit. Egy dokumentumban a számok, grafikonok jelenléte azt a látszatot kelti, hogy a jelentésben levont következtetések megkérdőjelezhetetlenül megfelelnek az igazságnak. Statisztikai módszerek használatakor könnyű olyan hibákat véteni, amelyek legalábbis torzítanak az eredményeken (leggyakrabban a mintavételezés függetlensége és reprezentativitása sérül), valamint az eredményeket sokszor könnyű félreértelmezni (még ma is sokszor összemossák a korrelációt és a kauzalitást) (Herberg 1993).
A neveléstörténeti kutatások haszna – Kéri Katalin magyarázatában – többek között, hogy segítenek megérteni a jelenkori állapotokat, rálátást nyújtanak más országokban végbement folyamatokra, segítenek összefüggéseikben értelmezni a tényeket. Az említett igényeket igyekszik kielégíteni a Kulcskérdések az oktatásban elnevezésű Eurydice-sorozat, amely összehasonlító kimutatásokat és elemzéseket közöl az oktatási szektor állapotáról és aktuális folyamatairól a különböző országokban (Eurydice 2003, XI–XII.). Ezek mellett egy kutatási területen végzett munka vertikális áttekintése felszínre hozhatja azokat a plauzibilis feltételezéseket, amelyekre esetleg a kutatást végzők adatok hiányában kénytelenek voltak hagyatkozni, de fennállásukat azóta sem erősítette meg senki. Polónyi István és Timár János például, akik a magyar oktatás helyzetének változásait kronologikusan elemezték, a pedagógusképzésbe belépők negatív minőségi szelektáltságával kapcsolatban jegyzik meg, hogy annak empirikus bizonyítása „nagyon nehéz és kényes”, bár nyilvánvalóan fontos lenne (Polónyi–Timár 2001, 39.). Azonban más okok miatt is érdemes lehet a társadalomtudományi, oktatáspolitikai kutatások történetét tanulmányozni.
Amiért a legtöbb kutatási eredmény téves című cikkében Ioannidis matematikai levezetésekkel és szimulációval igazolja, hogy a nyilvánosságra hozott kutatási eredmények több mint fele valószínűleg téves. Ennek okát részben – ahogy korábban említettük – a statisztikai módszerek helytelen alkalmazásában, részben a kutatók a priori elfogultságában, illetve a kísérleti eredmények konfirmálatlanságában látja (Ioannidis 2005, 696–687.). Több olyan körülményt is említ, amelyek megléte erősítheti a gyanút, hogy egy kutatás eredményei nem teljesen valósághűek, és amelyek a pedagógusok munkakörülményeire és -feltételeire irányuló vizsgálatok esetében is fennállhatnak:
A pedagógiai historiográfia – Zsolnai József tudományrendszere szerint – az újraértékelésről és újraértelmezésről szól (Zsolnai 1996, 115.). Ujváry Gábor szerint „éppen a sorsfordító, a megszokott struktúrákat átalakító, új rendszereket építő időkben a legfontosabb visszatekinteni a történelemre” (Ujváry 1996, 8.). Ha így van, a hazai oktatásban állandóan fejüket felütő reformoknak köszönhetően még ürügyet sem kell keresnie senkinek arra, hogy ilyenfajta visszatekintésbe kezdjen.
A pedagógusok bérezésével foglalkozó publikációk és kiadványok számát és eloszlását áttekintve tájékoztatást kapunk arra nézve, hogy a témát a múltban mikor, mekkora érdeklődés övezte. Az OPKM-ben folyamatosan, a megjelenés időpontjában fogadják a pedagógiai témájú dokumentumokat az ország minden részéről, és figyelemmel kísérik a külföldi szakirodalmak egy részét is. Nyilvántartásuk az 1989-es évtől teljes (az azóta megjelent összes művet tartalmazza, beleértve a folyóiratcikkeket is), és visszamenőleg folyamatosan töltik fel.
A kimutatások elkészítéséhez kiválasztottuk a nyilvántartásban szereplő összes tételt, amelyek tárgyszavai között szerepeltek a „pedagógus” és a „bér” szavak. A találati listából elhagytuk az irreleváns elemeket (például amelyek Bertha Vincére vonatkoztak), végül elvégeztük a nevek kanonizálását (sokszor ugyanis ugyanaz a folyóirat más-más néven került rögzítésre) és a csoportosításokat megjelenési év, szerző és folyóirat szerint. Az adatfelvétel időpontja 2005. december vége volt.
A pedagógusok bérezésének szabályozását nagy vonalakban határozta meg az 1990-es önkormányzati törvény és az 1992-es közalkalmazotti törvény (Halász–Lannert 1998, 254.) Ez, valamint a 2002-es kormányváltás hatása jól leolvasható az 1. táblázatról. Kitűnik, hogy éppen 1989-ben, 1991-ben és 2002-ben született a legtöbb folyóiratcikk a témában, amelyek nagy része vélemény, interjú, vitaanyag. A könyvek, tanulmányok viszonylagos ritkasága csalóka lehet több okból is: egyrészt az OPKM nyilvántartása egyelőre nem teljes és nem elég részletes (például a Jelentés a magyar közoktatásról sorozat tárgyszavai között nem szerepel a „bérezés”, holott a kiadványok foglalkoznak ezzel a kérdéssel is), azonban a megjelent tanulmányok referenciaéve sem korlátozódik egyetlen évre, hanem általában egy hosszabb időszakot vesznek nagyító alá.
| Év | Folyóiratcikkek | Könyvek | Tanulmányok |
|---|---|---|---|
| 2005 | 3 | – | – |
| 2004 | 12 | 1 | – |
| 2003 | 13 | 1 | – |
| 2002 | 39 | – | – |
| 2001 | 22 | 1 | 2 |
| 2000 | 28 | – | 1 |
| 1999 | 19 | – | 2 |
| 1998 | 26 | – | 3 |
| 1997 | 13 | – | 1 |
| 1996 | 7 | – | – |
| 1995 | 7 | – | – |
| 1994 | 18 | – | – |
| 1993 | 14 | – | – |
| 1992 | 20 | 1 | – |
| 1991 | 35 | 3 | – |
| 1990 | 21 | 1 | – |
| 1989 | 53 | – | – |
| 1988 | 4 | – | – |
| 1986 | – | 1 | – |
| 1985 | – | 1 | – |
| 1984 | – | 1 | – |
| 1980 | – | 1 | – |
| Összesen | 354 | 12 | 9 |
Érdemes megfigyelni még a 2. táblázat adatait is, ezek jól mutatják, hogy szerzők szerinti csoportosításban listavezető helyre kerülnek a Pedagógusok Szakszervezetének munkatársai (Árok Antal vezetői, Szöllősi Istvánné a szervezet főtitkárának minőségében), valamint a korabeli oktatási miniszterek is kitűnnek publicisztikai tevékenységükkel, és ez nem minden esetben interjúbeszélgetést jelentett.
| Név | Publikációk száma |
|---|---|
| Árok Antal | 17 |
| Szöllősi Istvánné | 14 |
| Miksa Lajos | 12 |
| Pokorni Zoltán | 12 |
| Polónyi István | 6 |
| Környei László | 5 |
| Varga László | 5 |
| Nagy Mária | 5 |
| Lukács Péter | 4 |
| Borbáth Gábor | 4 |
| Magyar Bálint | 4 |
| Pálinkás József | 4 |
| Novák Gábor | 4 |
A 3. táblázatból leolvasható, hogy a közvetítést leggyakrabban a Köznevelés, a Pedagógusok Lapja és a Mentor vállalta magára, azonban a nagy példányszámú napi- és hetilapoknak sem róható fel a teljes érdektelenség, és ez több olvasóhoz eljutva szélesebb társadalmi diskurzust indíthatott meg.
| Folyóiratok, heti- és napilapok | Folyóiratcikkek száma |
|---|---|
| Köznevelés | 138 |
| Pedagógusok Lapja | 74 |
| Mentor | 30 |
| Heti Világgazdaság | 14 |
| Közoktatás | 7 |
| Népszabadság | 7 |
| Magyar Hírlap | 6 |
| Új Pedagógiai Szemle | 6 |
| Magyar Felsőoktatás | 5 |
| Új Katedra | 4 |
| Szakoktatás | 4 |
| Élet és Irodalom | 4 |
A pedagógusbérek kutatójának kézenfekvő forrása a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Munkaügyi Adattára, valamint a Munkaügyi Minisztérium Tájékoztatói. Némely esetben előfordulhat, hogy ezek a kiadványok jelentik a kevés számú lehetőségek egyikét a hiteles adatszerzésre, bár esetükben kétségkívül előfordulhat, hogy az adatsorok a kívántnál kevésbé részletezettek vagy nem elég frissek (Péteri 1990, 105.). Ennek ellenére viszonylag sok tanulmány használja fel a hatóságok kimutatásait, mint pl. Nagy 1997; Nagy 1998; Polónyi–Timár 2001, valamint az OKI Jelentés a magyar közoktatásról sorozata is támaszkodik rájuk. A Munkaügyi Adattár sorozat a foglalkoztatottságról és a nettó/bruttó keresetekről közöl adatokat Magyarország összes, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavégzőjére vonatkozóan, és a táblázatok csupán egyetlen sora foglalkozik az oktatási ágazattal (Víg 1995, 65.). Ez kontrasztba állítható az Eurydice kiadványaival, amelyek több országra kiterjedően, a teljes munkaidőben foglalkoztatott, állami iskolában dolgozó, kötelező oktatásban részt vevő, 10–16 éveseket tanító pedagógusok (tehát a teljes munkaerő-állomány egy erősen leszűkített része) alapbérével és bérkiegészítéseivel is foglalkozik (Eurydice 2003, XVI.).
Az adatok beszerzésének másik lehetséges módja a kutatás keretében elvégzett kérdőíves felmérés. Erre jó példa a Mit mondanak a pedagógusok? című felmérés, amelyben a Budapesten tanító pedagógusoktól személyesen érdeklődtek általában a pedagógusbérekre, valamint a saját jövedelmi helyzetre vonatkozóan (Bognár–Kozma 1985). Ehhez kapcsolódva a következő kérdéseket tették fel az adatközlőknek:
Ez a módszer a hatósági nyilvántartásokhoz képest komplementer információkkal szolgál. „Bár a havi jövedelemről rendelkezésre álltak a statisztikai adatok, ezeket pénzügyi szervek szolgáltatják, tehát a kifizetők oldaláról mutatják a pedagógusok jövedelmi helyzetét.” (Bognár–Kozma 1985, 38.) Ez és a feltett kérdések is sugallják, hogy a pedagógusok bérezését nem érdemes izoláltan szemlélni, hanem más tényezőkkel (jelen esetben a munkavállalók megelégedettségével) együtt célszerű vizsgálni, ha az okokra is kíváncsiak vagyunk.
Ehhez képest Varga Júlia teljesen más megközelítésben tanulmányozta a pedagógusok keresetét (Varga 2004). Vizsgálatában az Országos Munkaügyi Központ (tehát egy központi hatóság) adataira támaszkodva követte végig a közoktatásban foglalkoztatottak keresetének változásait 1992-től 2002-ig, és elemezte alapvető demográfiai (nem), foglalkoztatottsági (munkakör) és képzettségi (végzettség, praxisban eltöltött idő hossza) jellemzők függvényében. Feltérképezte a foglalkoztatottak összetételének változásait is, mindezt abból a célból, hogy a két információhalmazt összevetve következtetéseket vonjon le az összetétel hatásairól a pedagógusok bérpozícióira. Módszertanilag – Bognár–Kozma felméréséhez képest – újdonságot jelent, hogy a szerző már nem elégedett meg egyszerű statisztikai mérőszámok kalkulálásával (arány, szórás, módusz stb.), hanem a nyersadatok különböző csoportosításai között igyekezett összefüggéseket keresni, sőt szimuláció segítségével a 2002-es alapilletmény-emelés kereseti arányokra gyakorolt hatását prognosztizálta. Varga Júlia egyéb kutatásait (közöttük ezt is) felhasználja az Országos Közoktatási Intézet a Jelentés a magyar közoktatásról sorozat elkészítésében (Halász–Lannert 2003).
Az utóbbi évtized oktatáspolitikai és -gazdasági elemzéseinek gyakori forrásává vált az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Pillantás az oktatásra kézikönyvsorozata, amelynek 1992 óta évente jelennek meg új, aktualizált kötetei. A sorozat az OECD 1988-ban megkezdett INES (oktatási rendszerek indikátorai) programjának a terméke. Röviden összefoglalva: az oktatásügyi indikátorok olyan könnyen leolvasható, áttekinthető és nemzetközileg összehasonlítható mutatók, amelyek segítségével könnyen értékelhetővé válnak a nemzetek oktatási rendszerében zajló lényeges belső folyamatok. Az INES-program feladata az indikátorok kidolgozása és mérésük koordinálása nemzetközi szinten. Az adatgyűjtést részben a program keretén belül végzik el (pl. a PISA-vizsgálat is ilyen), de igénybe vesznek külső forrásokat is, mint például az IEA (Oktatási Teljesítményértékelés Nemzetközi Szövetsége) felméréseinek eredményeit, vagy az OECD munkaügyi adatbázisait. A Pillantás az oktatásra című kiadványban 31 OECD- és 15 további részt vevő ország szerepelt 2002-ben (Imre 2000, 7–19.).
Az évkönyv a tanári pálya ellátottságára és vonzerejére az alább felsorolt jellemző indikátorokat és szempontokat tartalmazza. Látható, hogy a változók köre bizonyos mértékig hasonló, de lényegesen szélesebb, mint Varga Júliánál volt. Több változó figyelése a rendszerszemléletet erősíti, hogy ne csak kimutatni, hanem esetleg magyarázni is tudjuk az egyes jelenségeket; emellett árnyaltabb képet festenek a valóságról (a pedagógusok bérezésével kapcsolatban például lényeges többletinformáció, hogy az OECD országaihoz képest Magyarországon nemcsak a pedagógusok reálkeresete, hanem az egy pedagógusra jutó átlagos óraszám is alacsony):
Az INES-programhoz bizonyos mértékig hasonló, szemléletében azonban eltérő tevékenységet folytat az Eurydice hálózata, amelynek Kulcskérdések az oktatásban sorozata 30 országot átfogóan tartalmaz elemzéseket. A sorozat harmadik kötete kifejezetten a tanárok munkakörülményeivel és a fizetésével foglalkozik, és deklarált célja, hogy megismertesse a különböző országok oktatási helyzetének jellemzőit, azok időbeni változásait és a döntéshozók változásokra adott reakcióit. Ehhez 2000-ben egy előfelmérést végeztek, és annak eredményei alapján a további vizsgálatokat a tanári hivatás foglalkozási tartalma, megkülönböztető jegyei és a szakma vonzereje köré fókuszáltak. Nagy vonalakban tehát a következő kérdésköröket vizsgálták: a leendő tanárok felkészültségének és a velük szembeni elvárásoknak a szintje, a tanárkereslet és -ellátottság kiegyenlítettsége, a tanárok munkakörülményei a különböző országokban és végül a három kérdéskör közötti kölcsönhatások. A pálya vonzerejében és a munkakörülmények között a bérezésnek természetesen nagy jelentősége van (Eurydice 2003, IX–XIX.).
A vizsgált népcsoportot tekintve az Eurydice-jelentés kizárólag a közszférában dolgozó, 10–16 éveseket tanító tanárokkal foglalkozik. Az adatok nagyrészt az UOE (UNESCO–OECD–EUROSTAT) adatbázisaiból származnak, amelyekre az OECD Pillantás az oktatásra kiadványai is nagyban támaszkodnak. Címszavakban többek között az alábbi, a pedagógusok munkakörülményeihez talán legszorosabban kötődő témák kerülnek terítékre:
A nemzetközi évkönyvek nem képesek helyettesíteni az átfogó helyi jelentéseket, de nem is ez a céljuk. Magyarországon ezt a szerepet jelentős részben az OKI által gondozott Jelentés a magyar közoktatásról című sorozat tölti be, amelynek kötetei 1996-ban, 1997-ben, 2000-ben és 2003-ban jelentek meg. A sorozat elsődleges célja a hazai oktatási rendszerben zajló jellegzetes folyamatok és fejlődési tendenciák bemutatása, elemzése és értékelése, számadatokkal és táblázatokkal alátámasztva.
Már utaltunk rá, az oktatásra vonatkozó adatok összegyűjtését 15-20 évvel ezelőtt nehezen leküzdhető akadályok tették problematikussá. „Az oktatás számára bármennyire is fontos a pedagógusbérek helyzete, viszonylag kevés információ áll rendelkezésre a kép tisztázásához. Pontosabban: intézményi és helyi, esetleg megyei tanácsi szinten még egyértelmű az oktatásügyben dolgozók tényleges helyzete, de az ország egészéről már kevés aggregált adat szerezhető meg.” (Péteri 1990, 105.) Ezeket a szavakat tanulságos összevetni a Jelentés szerkesztőinek hosszabban idézett bevezetőjével, mert jól tükrözi az egy évtized alatt e téren végbement fejlődést. „A közoktatási adatok bemutatását és elemzését továbbra is nagymértékben nehezítik a magyar közoktatás statisztikai és információs rendszerének azok a problémái, amelyekre egyébként e könyvben is kitérünk. Az adatok általában csak elég nagy késéssel állnak rendelkezésre, és nemegyszer az azonos nemű adatok is csak különböző forrásokból gyűjthetők össze. A pénzügyi és a létszámadatok gyűjtése eleve egymástól elkülönült rendszereken keresztül történik. A korábbi rendszeres kiadványok megszűnése és az adatfeldolgozás lassúsága miatt az alapvető közoktatási létszámadatok is gyakran csak több forrásból szedhetők össze. Akkor például, amikor egy-egy idősoros táblázatnál forrásként a közoktatási statisztikát jelöljük meg, előfordul, hogy az adatok négy vagy öt különböző kiadványból vagy adatbázisból származnak. A legfrissebb statisztikai adatok nem egy esetben a széles nyilvánosság számára még nem hozzáférhető, kizárólag elektronikus adathordozón elérhető formában álltak rendelkezésünkre. Az adatok hozzáférhetővé tételének lassúsága miatt sok olyan általunk feltételezett tendenciát, amelyek első jelei csupán 1996 vagy 1997 folyamán jelentek meg, nem mindig tudtunk bemutatni vagy egyáltalán érzékelni. Különösen sok nehézséget okoz az elemzésnél az, hogy bizonyos általánosan használt fogalmak és a hozzájuk kapcsolódó adatok mögött – ilyen ma már magának az iskolának vagy az intézménynek a fogalma is – nem mindig ugyanaz a valóság húzódik meg, mint korábban. A régi statisztikai fogalmak ezért gyakran csak megszorításokkal alkalmazhatók.” (Halász–Lannert 1998, 14.)
A 2003-as kiadás már nem szól erről a problémáról, azonban az OECD és az Eurydice évkönyveit mint két legfontosabb adatforrást nevezi meg. (Úgy tűnik, ez lett a trend, pl. Polónyi–Timár [2001] is sok táblázatot vett át tőlük.) Ehhez kapcsolódóan említik meg azt a problémát, amelyre már a korábbiakban is felhívtuk a figyelmet, és amelyet az előbbi idézet utolsó mondatában is megfogalmaztak mintegy hat évvel ezelőtt, bizonyos fogalmak eltérő értelmezése és a számítási módok különbözősége miatti összehasonlítások nehézségére (Halász–Lannert 2003, Előszó).
Külön érdekesség, hogy míg az első két Jelentést a szerkesztők háttértanulmányok alapján „lényegében maguk írták meg”, a későbbiekben minden fejezetet specialisták vettek gondjaikba, ezzel is jelezve az oktatásügy mint rendszer folyamatos bonyolódását és a szerkesztők elkötelezettségét a mélyelemzések iránt. A Pedagógusok című fejezetet – amelyben a pedagógusok bérezése is szerepel – 2000-ben és 2003-ban Nagy Mária írta (2003-ban Imre Nórával közösen), aki korábban is foglalkozott már a tanárok jövedelmével, vagyoni helyzetével, a szabályozás körülményeivel (Nagy 1997; Nagy 1998). A bérezést nem izoláltan, hanem olyan összefüggő rendszerben tárgyalja, amelynek része a foglalkoztatottság (elbocsátások, nyugdíjazások, iskola- és pályaelhagyások), a fizetések abszolút és relatív nagysága, a túlóra, az egy pedagógusra jutó óraszám, a tanár/diák arány, a bérrendszer, az előmeneteli lehetőségek, a karrierelképzelések, a munkafeltételek (a tanulók összetétele), a társadalmi elismertség, a pedagógusok jövőképe és a tanórákon kívül vállalt kötelességek. Ezeket a jellemzőket a szerző demográfiai, geográfiai stb. változók függvényében is vizsgálja, így nyújtva részletes képet a pedagógusok foglalkoztatásában, bérezésében és munkafeltételeiben végbemenő folyamatokról.
A rendszerszintű elemzéseknél lehetetlen nem említeni a szakmai körökben nagy visszhangot kiváltó Tudásgyár vagy papírgyár? című művet, amely már a legelső oldalon leszögezi: „A legsúlyosabb probléma, hogy az oktatás, különösen a szakképzés átlagos színvonala, eredményessége nem kielégítő, időben hanyatló. Ennek egyik fő oka a pedagógusok kirívóan alacsony keresete.” (Polónyi–Timár 2001, 7.) A szerzők a pedagógusok keresetét együtt vizsgálják az oktatás minőségével, a pedagógusképzéssel, a jelentkezők kiválasztásával, a munkaerő-piaci igényekkel és kínálattal, és az oktatási rendszer fejlődésével, fejlesztésével, valamint megoldást és végrehajtási tervet is kínálnak a pedagóguskeresetek rendezésére. A könyv előszavának zárómondatában olvashatjuk: „Fél évszázad halmozódó hibái és mulasztásai után nincs idő és mentség a további halogatásra, bármily nehéznek tűnjenek is a szükséges változtatások!” Újabb fél évszázad múlva már a historiográfusok lesznek a megmondhatói, milyen volt e szavak hatása.