A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai integrációjának nálunk kevéssé ismert modellje az olasz Scuola di Barbiana, amely a reformpedagógiai iskolakoncepciók sorába illeszkedik. A tanulmány áttekintést ad az iskola pedagógiai filozófiájáról, amelynek lényege a pedagógus és diák kapcsolatának egyenrangúsága, demokratikus jellege. A Scuola di Barbiana iskola a kapcsolódás pedagógiáját valósítja meg, azaz olyan tananyagok alapján folyik az oktatás, amelyek a gyerekek valós szükségleteit elégítik ki.
Az Európai Unió távlati fejlesztési tervében jelentős szerepet kapott a humán erőforrás fejlesztése, valamint az ehhez kapcsolódó iskolai nevelés és oktatás jövője is. Az Unió meghatározta az elsődleges nevelési értékeket, melyek humán oldalról biztosítani hivatottak az Unió gazdasági fejlődését és versenyképességét, a soknemzetiségű szövetség társadalmi életének zavartalanságát, biztonságát, kulturális színvonalát, és kialakította a saját emberképét.
Az Európai Unió elvárásainak megfelelő szociális, morális emberkép:
Az önfejlesztés és önérvényesítés szempontjából:
Ahhoz, hogy meg tudjunk felelni az elvárásoknak, szükség van az iskolában a sajátos nevelési igényű tanulók integrációjára, a szegregáció megszüntetésére, biztosítani kell a különböző társadalmi rétegekből származó gyermekek esélyegyenlőségét, a gyerekeknek pedig meg kell tanulniuk a másság elfogadását. Mindez szükségessé teszi új pedagógiai módszerek alkalmazását, melyek után kutatva bukkantam rá a Scuola di Barbiana néven ismert olasz pedagógiai mozgalomra. Ennek számos eleme adaptálható a mai iskolába úgy, hogy általuk az oktató-nevelő munka eredményeként a gyerekek az új elvárásoknak megfelelő emberré válnak.
Az iskolát és annak pedagógiai gondolatát, illetve módszerét Edoardo Martinelli Pedagogia dell’ aderenza című műve alapján mutatom be, aki tanulója volt ennek az iskolának, és saját tapasztalatai alapján ír az ottani oktató-nevelő munkáról. (Amennyiben a szövegben más szakirodalomból idézek, azt az adott helyen jelölöm.)
Ahhoz, hogy megértsük az iskola kialakulásának okát, meg kell ismernünk földrajzi helyzetét és az akkori társadalmi, gazdasági viszonyokat. Barbiana kis olasz hegyi falu, Firenzétől nem messze, a Mugello-völgyben helyezkedik el. A korabeli viszonyok között elszigetelt volt a környező településektől. Don Lorenzo Milani, a helyi plébános a második világháború utáni években alapította az iskolát, amelyet saját lakásának hátsó szobájában rendezett be. Az itt tanuló diákoknak többnyire anyagi okok miatt más lehetőségük nem nyílt a tanulásra. Mivel az iskola látogatása nem volt kötelező, csak a jól motivált gyerekek vettek részt a tanulásban (Győri 1989).
A rendkívül szegényes körülményeket az jellemezte, hogy nem voltak tankönyvek, egy összevont osztályban, egyetlen tanárral folyt a tanítás. Nem volt osztályozás, nem voltak vizsgák, nem ismerték a buktatást, sem az évismétlést, aminek ilyen körülmények között értelme sem lett volna. Az iskola ennek ellenére eredményesen működött, az ott tanuló diákok közül sokan sikeres külső vizsgát tettek, később pedig tanárok és kutatók váltak belőlük.
A hagyományos tantermi elrendezés – a katedra és azzal szemben a padokban ülő diákok – lassan átalakult és körkörös formát vett fel. Tanár és tanítvány elszigeteltsége, egymástól mereven elhatárolt pozíciója egyenrangú, demokratikus kapcsolattá alakult mester és tanítványai között.
Az oktatás-nevelés egész napos volt, reggel nyolctól este nyolc óráig tartott, néha még vacsora után is folytatódott. A szülők ezt értékelték, mivel egész nap dolgoztak, ingázóként csak este értek haza, és biztosabb helyen tudták a gyerekeket a plébánosnál, mint otthon vagy az utcán.
A kapcsolódás pedagógiájának alapvető jellegzetessége, hogy a tananyag kapcsolódott a környezethez, az emberi igényekhez és szükségletekhez. Don Milani az életből való, egyedi tanórákat szervezett. A tananyagot mindig a valóságból vezette le. Abból a környezetből indult el, ahol éltek. A diákok szervezték és alkották meg a saját ismereteiket. A résztől eljutottak az egyetemesig.
Saját maguk építettek színpadot, ahol ők adtak elő színdarabokat, megtanultak fényképezni, a filmet előhívni, nagyítani és fixálni. Az úton elfogtak egy viperát, és mielőtt elpusztították volna, alaposan tanulmányozták, és összehasonlították a látottakat azzal, amit a könyvekben olvastak róla.
A kapcsolódás nemcsak a tananyag és a környezet között állt fenn, hanem a plébános és tanítványai, a tanítványok családjai és Barbiana lakosai között is. Az iskolában a mester és a diákok közösen állapították meg a szabályokat, melyek így számukra is elfogadhatóak voltak.
Il laboratorio massimo a műhely, ahol a munka folyt. Saját készítésű eszközökkel – teleszkóp, teodolit, fotólabor – volt felszerelve, melyeket a különböző órákon használtak. A foglalkozások nem a hagyományos értelemben vett tanórák voltak, és sokszor nem is az iskolában zajlottak, hanem a szabadban, közvetlenül abban a környezetben, amelyről éppen tanultak. A tanulás folyamatában a következő eszközök, tantárgyak és tartalmak játszottak fontos szerepet.
Szótárak • Az iskolában majdnem minden szótár fellelhető volt, amelyik nem, azt a nagyobb városok között vasúton közlekedő „vonatkönyvtárból” kölcsönözték ki. Ezeket a szavak jelentésének és eredetének vizsgálatára használták, sokszor még az óra menetét is megszakították ezért.
Új technológiák • Kiemelt szerepet kapott az akkori modern multimédiás és kommunikációs eszközök használatának elsajátítása, ezekkel meg lehetett szüntetni a település elszigeteltségét.
Történelem–földrajz • Sajátos történelemszemléletet képviselt. Az események vizsgálata közben mindig a jelenkor eseményeitől indulva haladt visszafelé, ugyanis azt vallotta, hogy a diákok jobban meg tudják érteni azt, amiben élnek, mint ami évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt történt. Ehhez újságokat olvastak és levelezést folytattak, amit azután egymással megvitattak. A történelmi események tárgyalása során térképeket készítettek, ez szorosan összeforrt a földrajzzal, ily módon a tanultakat nyelvi, gazdasági és politikai jellegzetességekkel is illusztrálták.
Adózás • Ebben a hétköznapi életből vett tantárgyban a plébános szemléletes módszerekkel mutatta meg a diákoknak az adózási rendszer igazságtalanságát.
Idegen nyelv • Az idegen nyelvet a rádióból magnószalagra rögzített dalok, autentikus szövegek alapján vagy külföldi munkavállalás esetén idegen nyelvi környezetben sajátították el. Soha nem tanórán, hanem mindig a szabadidejükben. Nem a szabályok és a kivételek elsajátítása volt a cél, hanem a hatékony idegen nyelvi kommunikáció képességének elérése.
A mozgalom pedagógiájának alapvető jellegzetessége abban rejlik, hogy megváltoztatta a tanár és a diák kapcsolatát és tradicionális szerepét az oktatásban, valamint új módszert dolgozott ki az írás művészetének elsajátítására.
A diák passzív résztvevőből a tanulási folyamat aktív főszereplőjévé vált. Részt vett a közösségi szabályok megalkotásában, a tananyag létrehozásában, a tankönyv és más taneszközök elkészítésében. A tankönyv élvezete így egybeesett annak megalkotásával. Szerepet vállalt magában a tanítás folyamatában. Tanárrá vált, amikor a kisebbeket tanította azokra az ismeretekre, amelyeket ő már elsajátított. „A barbianai iskolában mi, a hegyvidék fiai, megtaláltuk identitásunkat és azokat az eszközöket, amelyek megadták nekünk azt a képességet, hogy teljességre juttassuk kultúránkat.”
Ilyen körülmények között a nevelő az ismeretek közvetítőjéből átalakul a logikai sémák és a rugalmas kontextus megalkotójává, létrehozza a fogalom és az annak megfelelő tettek összekapcsolódását és biztosítja azok elsajátítását. „A mi mesterünk előnyben részesítve a globális tájékozódást, nem volt tekintettel az órarendre vagy az egyes tudományágak lineáris folyamataira, soha nem választotta el az emberi kultúrát a tudományétól.”
Az oktatás folyamatában Don Milani plébános számára a szó volt a legfontosabb eszköz. Úgy vélte, hogy az írás művészete elsajátítható, ennek módszerét is kidolgozta. A szövegek megalkotása kollektív tevékenység volt. „Elsőként mindenki jegyzetlapokat tett a zsebébe, és ahányszor egy ötlete támadt, kivett egyet és feljegyezte. Minden egyes ötlet külön lapocskán volt. Azután minden lapocskát egy nagy asztalra terítettünk, és egyenként végignéztük őket, hogy kivegyük közülük az ismétléseket. Utána a lapokat fejezetekre bontva összekupacoltuk, és a fejezeteket szakaszokra osztottuk. Majd minden szakasznak megpróbáltunk nevet adni. Ha nem volt semmi mondanivalója, vagy túl sok dolgot tartalmazott, akkor néhány szakasz eltűnt, néhányból pedig kettő lett. A szakaszok megnevezésével megvitattuk a logikus sorrendet, mígnem megszületett egy logikus séma. Ezután papírra vetettük a szöveget, és sokszorosítottuk, hogy mindenki előtt ott legyen. [...] Elkezdődött a verseny, hogy ki fedezi fel a kihúzandó szavakat, a túl sok melléknevet, az ismétléseket, a valótlan állításokat, a túl nehéz szavakat, a túl hosszú és az egyszerre két koncepciót tartalmazó mondatokat. A végtermék mindig egy levél volt, egy olyan téma, amely automatikusan megalapozta a viszonyt a között, aki írta és a között, aki olvasta.” Ennek a kollektív munkának volt az eredménye számos levél, melyben sokat írtak a saját reformpedagógiai elképzeléseikről és azok megvalósításáról. Ezek közül a Levél egy tanárnőhöz és a Levél a tanulás öröméről címűek a legfontosabbak.
Igaz, hogy a barbianai iskola több mint 50 évvel ezelőtt jött létre, pedagógiai gondolata és módszerei tartalmaznak olyan elemeket, amelyeket a mai megváltozott körülmények között is innovációs lehetőségeknek tekinthetünk. Olaszországban a Don Milani-kísérlet keretében felélesztették egy nagy nevelési-oktatói „kaland” gyökereit, amely megváltoztatta az olasz iskolát. A Centro Formazione e Ricerca don Lorenzo Milani e Scuola di Barbiana nevű szervezet gondozásában számos oktatási intézménnyel együttműködve és don Lorenzo Milani pedagógiai módszereire alapozva számos projektet valósítottak és valósítanak meg most is, amelyek célja az egyenlő és szabad iskola létrehozása. Ez a „kaland” kijelölte tanárok ezreinek szakmai etikáját, és magában foglalja az opportunitás kiegyenlítését, a demokráciát és a kritikus szabadságot mindannyiunk számára.
Don Lorenzo Milani az egész napos foglalkoztatásban és az óraszámok jelentős növelésében látta a hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlőségét biztosító lehetőséget, akik számára a tanulás jelentette az egyetlen kivezető utat a szegénységből. Az iskolában megvolt a lehetőségük arra, hogy mindazt a tudást megszerezzék, amivel kitörhetnek elszigeteltségükből, és többre vihetik a szüleiknél. Jelenleg is fontos lenne, hogy a gyerekek tudásuk gyarapítására fordítsák az időt, mialatt a szüleik dolgoznak, ahelyett, hogy az utcán csavarogva vagy éppen otthon televíziót bámulva, számítógépes játékokkal játszva foglalják el magukat.
Az egész napos iskola ezenkívül lehetőséget nyújthat a kötelező tanórákon kívüli időben a tanulási nehézségekkel küzdők felzárkóztatására és a gyerekekben oly gyakran felvetődő, a kötelező tananyagon túlmutató kérdések megbeszélésére is. Az iskolai életben ugyanis sokszor nem jut elég idő arra, hogy a tanárok kizárólag egy tanulónak szenteljék a figyelmüket, pedig a sajátos nevelési igényű gyerekeknek éppen erre lenne szükségük.
A buktatás és az osztályzás elítélése és jogosságának, illetve hasznának megkérdőjelezése is megelőzte a korát. A pedagógiai módszer lényeges eleme volt annak felismerése, hogy az osztályzatokkal nem lehet motiválni azokat a tanulókat, akik problémákkal küzdenek, és a buktatás sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ezektől ugyanis még egyetlen gyerekben sem ébredt fel az alapvető és minden emberben benne rejlő tudás utáni vágy, a környezete iránti érdeklődés és a kíváncsiság.
A társadalomban zajló demokratizálódási folyamatnak az iskolai közösséget is el kell érnie, és a sajátos nevelési igényű tanulókkal szemben sem alkalmazhatók a hagyományos pedagógiai módszerek. A diákok már nem passzív befogadói a tanítási-tanulási folyamatnak, hanem aktívan közreműködnek abban. Mindez a tananyag kiválasztásában, az iskolai szabályok közös megalkotásában, valamint a társaiknak a tanulásban nyújtott segítségen keresztül valósulhat meg.
Az iskola elsődleges feladata, hogy az életre készítse fel a gyerekeket, ezért a tananyagnak szorosan kapcsolódnia kell a valósághoz és meg kell felelnie a modern követelményeknek is. A mai információs és tudás alapú társadalomban elengedhetetlen a tananyag folyamatos modernizálása, mindenekelőtt az olyan gyorsan változó műveltségi területek esetében, mint az informatika, a médiakultúra. Az iskolának használható tudást kell közvetítenie, és meg kell adnia lehetőséget a gyerekekben rejlő kreativitás kibontakoztatására.
A társadalmi és gazdasági változások miatt az iskolával szemben is megváltoztak az elvárások. Szükségessé vált az eddigi hagyományos pedagógiai módszerek felülvizsgálata és innovációja. A pedagógia a nap 24 órájában jelen van minden gyerek életében, és minden gyerek egyedi, s mindegyikük minden pillanata megint csak különbözik az előzőtől (Győri 1989).
Győri Anna: Alumnos de la Escuela de Barbiana: Carta a una maestra. Magyar Pedagógia, 1989. 2.sz.
Martinelli, Edoardo: Pedagogia dell’ aderenza. Casa Editrice Polaris, Vicchio de Mugello, Firenze, 2002.