Szociális gyermekvédelem és a makarenkói örökség

2003 májusában Poltava városában, a helyi pedagógiai főiskolán tartottak tudományos-módszertani konferenciát Szociális gyermekvédelem, hagyomány és jelen címen. Jelen írás alapjait a konferencia tanulságait összegző, hasonló címet viselő tanulmánykötet képezi. A kötet egyébként módot ad arra is, hogy a nemzetközi „makarenkológiáról” képet kapjunk. 1991 szeptemberében tizenhárom európai ország, Ázsia és Amerika szakmai képviselői hozták létre a Nemzetközi Makarenko Társaságot. Poltavában büszkék arra, hogy egykori diákjuk ma is világszerte elismert személy, hogy a Franciaországban kiadott „15 pedagógus, aki befolyásolta a XX. század pedagógiáját” címmel kiadott tanulmánykötetben többek között Rousseau és Pestalozzi mellett foglal helyet. (A kötetet a hazai szakirodalomban Kovács Sándor mutatta be – a szerk.) A főiskola névadójának és diákjának humanizmusát, töretlen pedagógiai optimizmusát, az ember értékébe vetett hitét vetik egybe az emlékezők. F. Pasko tanulmányából megtudjuk, hogy a marburgi Makarenko Intézet már 1945-ben publikált Makarenko-kéziratokat. Az A. P. Freser alapította intézetet ma G. Hillig vezeti. A nürnbergi Hans Hleckel szintén Makarenko nyomdokait követte, iskolájának névadója az egykori poltavai diák (ide bevándorlók gyerekei járnak). Ismert Makarenko-központ található Csehországban is, az olomouci egyetemen. Itt a közösség, a kollektíva esztétikai vonzerejét hangsúlyozzák. A magyarországi Makarenko-kört a debreceni Petrikás Árpád alapította – nyugtázzák az ukrán kollégák. A magyar szerző interpretációiból a követelmények rendszerének fontosságát emeli ki az elemző. Szó esik a varsói A. Levin és M. Bibljuk munkásságáról. Előbbi Freinet-vel és J. Korczakkal vetette egybe Makarenkót. Az angolszász világ makarenkóistáit is felidézi a kötet. John Johnson – szól az elemzés – univerzális fontosságúnak tartja Makarenko pedagógiáját. N. Chans az önéletrajz adatai alapján változatlanul marxistának minősíti Makarenko munkásságát. Két amerikai – T. Franklin és F. Charinger – a családi nevelésről szóló Makarenko nyomdokait követik. (Az amerikai tradícióból az 1926-ban Szovjetunióba látogató L. Wilson emelkedik ki.) Az angol Krasky Montessorival, a summerhilli Neillel, a flanagani Fiúk városával, az ausztriai gyermekfalvakkal, az izraeli kibucok nevelési mórszereivel veti egybe – mint rokon kezdeményezésekkel – az ukrán–orosz–szovjet pedagógus munkásságát.

Emilio Mettini egyenesen a német és az orosz – két külföldi – Makarenko-kutatói iskola különbségeit elemezte. A nálunk is jól ismert marburgi G. Hillig és a novgorodi A. A. Frolov munkássága áll vizsgálódása középpontjában, valamint a 2002-ben lezajlott Makarenko-konferencia anyagai (ezen magyar delegáció is képviseltette magát, Laurenszky Ernő a NÉKOSZ és a makarenkói életmű összehasonlítását végezte el). Hilliget Makarenko és a sztálinizmus, Makarenko és a hatalom érdekli mostanában. Az ifjú tanító világnézeti-politikai tájékozódását vette górcső alá, igazolja távolságtartását a trockizmustól, valamint Buharin és Sztálin befolyását mutatja ki már a 20-as évek elejétől. Mindezzel együtt – véli Mettini – a Makarenko-kutatások németországi irányzatának jellemző vonulata az életmű politikai sztereotípiáktól való megfosztása. A „szociális-politikai nézetrendszertől a pedagógiájához kell megtérni” – hangzik a hilligi olvasat.

Az olasz szerző szerint az orosz olvasatban pedig éppenséggel Makarenko pedagógiájából kell eljutni szociális-politikai következtetéseinek megértéséhez. A biztonságban, veszélyek nélkül végzett emberi tevékenység – nos, ez a makarenkói örökség az „orosz vonal” szerint. Mondhatjuk a 60-as évek végének Gáspárjával: „a pedagógiailag reprodukált társadalmilag releváns tevékenységek rendszere”.

A Szovjetunió összeomlása, ezzel párhuzamosan – sőt ezt megelőzően – a „szovjet” jelző értékvesztése, sőt értékfordulata sok vonatkozásban új helyzet elé állította a Makarenko-interpretátorokat. Nem egy térségben, így nálunk is a korábbi pedagógiai hérosz körüli csaknem teljes elhallgatás volt jellemző, vagy ami még rosszabb, egy műveletlen és tájékozatlan démonizálás erősödött fel: immár nem egyszerűen a Dzerzsinszkij-kommuna névadójához fűződő tradíció okán bélyegezték „csekistának” többször és nagy nyilvánosság előtt, de a publicisztikában egyenesen a sztálini bolsevizmus „verőlegényeként”, a „híres pofozkodóként” jelenik meg alakja. (Pataki Ferenc jóformán egyedül maradt okos, újraértelmező hűségével.) Aztán létezik „átmentő” értelmezés, amely lehántva a konkrét történelmi kontextust, az „általános emberi” dimenzióba emelve idézi, hivatkozik rá, ezen a szinten közhellyé szelídítve. Mások pedig a gyermekvédelem, a bentlakásos intézményben zajló nevelőmunka, rehabilitáció, reedukáció karanténjában próbálják őrizni a „nemes vadat”.

Még izgalmasabb ez a kérdés a volt Szovjetunióban, ahol a megkerülés, a felejtés semmiképpen sem járható stratégia. A mérlegre tétel, az új utódköztársaságok neveléstörténet-írásának szükségszerű kötelessége az értékelés. Annál is inkább, mert a magát konzekvensen szovjetnek (ráadásul írónak) nevező Makarenko pályája Moszkvában fejeződött be (írói munkássága – oroszul – jóformán itt látszott beteljesedni), miközben a világhírre jutó gyakorlati alkotások színhelye a szovjethatalmat kihirdető Ukrajna. A jeles marburgi Makarenko-kutató, Götz Hillig ugyan pontos filológiával éppenséggel orosz identitást igazolt, már-már Csehovot idéző lélektani jelenséget mutatva ki: a bugyogós, műveletlen ukrán adminisztrációt kívánta-vágyta felcserélni a fényesnek, modernnek hitt orosz-szovjet fővárossal, Moszkvával, s ebben a fénytörésben „sétálhatott a csapdába” a moszkvai szovjet ideológia s az annak alapján megjelenő – mint tudjuk – kegyetlen valóság igazolásához, elfogadásához. (Bár vannak ennél merészebb, egy már-már alternatív Makarenkót felmutatni engedő, engedni látszó információk is.) Mindenesetre az új Moszkva is vállalja Makarenkót a nagy nemzeti elődök közt, a Nemzetközi Makarenko Társaság székhelye az orosz főváros, de természetesen bejelenti igényét az új – polgári – Ukrajna is. Különösen Poltava, az egykori nagy események színhelye.

A reprezentatív konferencián, melynek résztvevői kutatók, pedagógusok szociális munkások, professzorok, akadémikusok, docensek és diákok voltak, az „Egyesítsük erőinket a gyermekek szociális és jogi védelmében” jelige alatt gyülekeztek, és kerestek választ az aktuális kihívásokra. A konferenciának sajátos hangulatot adott, hogy A. Sz. Makarenko születése 115. évfordulójának tiszteletére rendezték. Az ukrán kollégák summázata szerint „munkássága felbecsülhetetlen örökség a nevelésben, amely a mai napig megőrizte értékét és aktualitását”. Az ukrajnai gazdasági krízis, szociális hanyatlás és a totális morális károsodás vezet a családok széthullásához és a gyermekek hátrányos szociális helyzetbe kerüléséhez – hangzott a szakmai közmegegyezés, s ebben a komor háttérben kerestek megoldásokat a makarenkói életműben (vagyis röviden: a hagyománynak klasszikusan „szociálpedagógiai”, hagyományos szóval „gyermekvédelmi” elemeire tettek hangsúlyt).

A konferencia résztvevői egyébként ajánlással fordultak az államigazgatáshoz, a nevelési, oktatási és szociális intézmények helyi és központi vezetőihez, a nevelőotthonok és kollégiumok vezetőihez. Markáns, a társadalmat s a felelős ágenseket felelősségükre figyelmeztető, cselekvésre szólító, egyben a tradíciókat felelevenítő javaslataikat pontokba foglalták – tudósít a konferencia anyagát közreadó almanach. A konferencia résztvevői – túl azon, hogy a miniszterhez is elküldték a petíciót – az ukrán polgárokhoz fordulnak: a gyermekek fizikai és pszichikai épségének őrzése és védelme nemcsak közös, társadalmi morális feladat, hanem a stabil szociális és gazdasági fejlődés feltétele bármely ország számára.

A bevezető, a pedagógia általános szempontjait érvényesítő tanulmányok (előadások) után következő referátumok egy-egy intézmény (zömében a szociálpedagógia eszközrendszerét igénylő, alkalmazó bentlakásos, gyermekvédelmi intézmények) sikereiről, új irányú tájékozódásairól (pl. svéd hatásokról) számolnak be. A kirovgrádi Nadja Kalinicsenko kísérelte meg az általános iskola viszonyaira értelmezni a nagy előd tanításait. Hangsúlyaiban a munkára nevelés, a pedagógiai céllal szervezett termelőmunka jelent meg, és egy fontos, új tendencia: a Gorkij-telep hősét az ukrán pedagógiai hagyományban elhelyezni. A Makarenko utáni időszak (kis túlzással mondhatni a hruscsovi korszak) reprezentatív alakja jelenik meg, a nálunk is egykor jól ismert V. Szuhomlinszkij. A poltavai Ljudmila Kramuscsenko még szélesebb hagyományrendszert aktivált, ebben helyezvén el Makarenkót. V. G. Korolenko – a főiskola névadója – s F. D. Ivanov neve jelenik meg (róluk kevesebbet tud a magyar szakolvasó). A konferencia ünnepelt hőse munkásságában a „szociális gyermeknevelésnek és védelemnek szentelt életet”, hangsúlyozta ki, melynek középpontjában az „emberekbe vetett hit, szeretet és bizalom” mint pedagógiai „eszközrendszer” állt. (Íme egy kísérlet az életmű generalizálására: az etikai tartást szakmai erényként értékelni.) Mindazonáltal a „gyermekvédelmi narratíva” az erőteljesebb. A családok nevelési hiányosságaira a nevelőintézménynek kell válaszolnia, mégpedig a makarenkói kolónia, kommuna szellemében – vélte a szerző. Mondhatnánk: egy etatista nevelésfelfogást felidézve, alkalmazva a mai ukrán viszonyokra. „A statisztika szerint Ukrajnában jelenleg 39 intézet működik árva gyerekek részére, 58 pedig fogyatékos gyermekek számára. A számok megdöbbentőek – folytatja –, ha figyelembe vesszük, hogy sem háború, sem természeti katasztrófa, sem járvány nem sújtotta a felnőtt lakosságot. Felmerül a kérdés: miért lett ennyi gyerek árva? A válasz egyértelmű, a felnőtt korosztály lelkiállapota vezetett ahhoz, hogy az emberek elkezdtek inni, drogozni, züllött életmódot folytattak, a prostitúció és a bűnözés virágzott.”

A Szociális gyermekvédelem: hagyományok és a jelen címen megtartott konferencián több mint 100 résztvevő szólalt fel. Szavaik a felidézett tendenciát tükrözik. A válságtársadalom problémái jobbára a gyermekvilág kárára érvényesülnek, s ez a helyzet felértékeli az intézményes nevelés, a nevelőintézmények szerepét – foglalhatnánk össze a tanulságot. Ebben az analógiában látták a makarenkói örökség legfőbb elemét. Így keres eszmei-ideológiai támasztékot – nemzetközi hivatkozásokat is felhasználva (a konferencián itáliai szakemberek szólaltak meg) – az 1920-as évek legszebb szovjet hagyományában az ukrajnai szociálpedagógus szakma.

Felmerül a kérdés, mit tud a makarenkói metodikai örökségből felhasználni a mai nevelésügy. Kritika éri kemény fegyeleméért, katonai szigoráért, de mentségére szól, hogy volt bűnözőkkel kezdett dolgozni – véli az ukrán szakma. Kemény fegyelem, munka, egymás segítése, ez adta alapját egy igazi kollektívának. Ezzel együtt Makarenko meg volt győződve arról, hogy minden emberben rejlik szépség és érték. Az emberi szépség, vágy, mozgás, munka és morál – ezek az emberkép központi – máig követhető – értékei Makarenko pedagógiájában.

A kötetet eddig ismeretlen fotódokumentumok gazdagítják.