Figula Erika

Bántalmazók és bántalmazottak az iskolában

A szerző Szabolcs-Szatmár megyében végzett vizsgálata alapján elemzi az iskolai agresszió, az úgynevezett bullying-jelenség hátterét, előfordulásának gyakoriságát. A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a társaiktól agressziót elszenvedőknek az aránya magas, s a tanulóknak több mint egytizede rendszeresen agresszív módon terrorizálja gyengébb társait. A támadók között szignifikánsan magasabb a fiúk aránya, ezzel szemben az agresszió áldozatai között mindkét nem szinte azonos arányban fordul elő. Az életkor előrehaladtával jelentősen nő az agresszív magatartást tanúsítók előfordulásának gyakorisága.

A legkülönbözőbb forrásokból származó információk alapján azzal szembesülünk, hogy az élet minden területén jelentősen erősödik az agresszió, a terror, az erőszak, a gyűlölködés, az ellenségeskedés mindenféle formája. Ma már a világ számos pontján emelik fel a szavukat az emberek, a különböző szervezetek, a civil közösségek, s mindezek megfékezésének, kordában tartásának szükségességére hívják fel a figyelmet. Úgy tűnik, e cél érdekében nyíltan vagy burkoltan az egész társadalom megszólaltatik. A megoldások türelmetlen keresését számos esetben a tehetetlenség, a bizonytalanság, a bizalmatlanság, a félelem érzése hatja át, amely a társadalmi, közösségi közhangulat és az egyéni közérzet romlásához vezet.

Számos országban már felismerték, hogy az agresszió, az erőszak körébe tartozó jelenségek, történések és ezek hatása, következménye legérzékenyebben a gyermek- és fiatalkorúakat érinti. Külföldi kutatási eredmények, tudományos elemzések jelzik, hogy az agresszív viselkedés, az erőszakos magatartás, a zaklatás legkülönbözőbb formái, eszközei jelen vannak az intézményes nevelés közösségeinek, szereplőinek életében, hatásukkal, következményükkel számolni kell.

A témakörben számottevő új ismereteket, tapasztalatokat leginkább a skandináv országok, az USA, Japán, Kanada, Anglia, Olaszország, Németország iskoláiban végzett kutatások hoztak. Hazánkban nem volt még átfogó kutatás, jelenleg ez még elhanyagolt kutatási területnek minősíthető. Kutatási témám megválasztását egyrészt a már megjelent, tanulmányozható nemzetközi szakirodalommal való ismerkedés, másrészt a pedagógiai szakszolgálatokban és gyakorló pszichológusi munkámban szerzett tapasztalatok ösztönözték.

Az első időszakban a természetes környezetben feltárható, megismerhető köznapi tapasztalatok összegyűjtésére vállalkoztam: a szülőktől, a tanulóktól, a pedagógusoktól kapott információk alapján. A második időszakban a kiválasztott iskolákban, 505 fős tanulói mintán kíséreltem meg feltárni a jelenséget (az iskolai erőszak, zaklatás).

E tanulmányban (terjedelmi korlátok miatt) csak a köznapi tapasztalatokról és a vizsgálat során feltárt jelenségről számolok be. Tisztában vagyok azzal, hogy a téma összetettségéhez viszonyítva kezdeményezésem, elszántságom csak „ csepp a tengerben”. Bízom benne, hogy hozzájárulok a problémakör iskolai viszonyaink közötti feltárásához, az erről való tudásunk gyarapításához.

Gondolatok, köznapi tapasztalatok a zaklatásról, az erőszakról

Más térségekhez hasonlóan környezetemben s a szabálykövető többség körében rendkívüli érzékenység tapasztalható azok iránt a jelenségek iránt, amelyek az írott és íratlan társadalmi szabályok, normák ellen hatnak. Egyre inkább a nyíltan tárgyalt problémák körébe tartoznak azok a káros, mélyen fájó emberi törekvések (bántás, megalázás, zaklatás, féltékenység, irigység, igazságtalanság, gyűlölködés), amelyek rombolják a közösségek, az egyének életét, gerjesztik és mélyítik a konfliktusokat. A negatív cselekvésminták, érzelmek időtartamát, intenzitását kiváltó körülmények, tényezők meglehetősen összetettek. Egyre többen érzik úgy, hogy az állandó fenyegetettség, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság fokozatosan beépül mindennapjaikba, életük részévé válik. Az érintettek akár alulészlelik, akár túlészlelik ezek hatását, következményeit, egyre nehezebben tudnak úrrá lenni a helyzeten. Segítség nélkül nem vagy alig tudnak kikerülni a bajból.

A nevelési-pszichológiai tanácsadáson megjelent szülők ma már egyre nyíltabban beszélnek a szűkebb környezetükben kialakult nehézségekről. A munkahelyen belüli sértő, durva, megalázó gesztusokról, a családon belüli (a családtagok közti) erőszakos viselkedésekről, a lelki és fizikai bántalmazásokról éppen úgy, mint a gyermekeket ért családon belüli erőszakról, kihasználásról, iskolai sérelmekről, zaklatásokról. A kialakult helyzetre a szülők jelentős része a „ hétköznapok küzdelmeiben”, de leggyakrabban külső tényezőkben keresik a magyarázatot. Általában a munkahely elvesztése, egzisztenciális bizonytalanság, anyagi létbizonytalanság, perspektívátlanság, közömbösség, a társadalmi-környezeti kontroll gyengesége, az erkölcsi normák szabályozóerejének csökkenése, az erőszak terjedése, a média és a kortárscsoportok hatásának erősödése kerül szóba. A szülők többsége (társadalmi, gazdasági helyzetüktől függetlenül) a nehézségekkel szembesülve inkább hajlamos az önigazoló, önsajnáltató panaszkodásra, mint az új kihívásokhoz való alkalmazkodásra, a korán önállósodó fiatalok veszélyhelyzetének felismerésére, a családon belüli bajok, sérelmek orvoslására. Aggodalomra az adhat okot, hogy a szülők jelentős része problémájával magára marad, miközben felerősödnek azok a vélemények, amelyek megpróbálják csökkenteni, bagatellizálni a valós problémát.

A nevelési-oktatási intézményekben ma már a nevelőtestületi megbeszélések, a szülői értekezletek, a fogadóórák elmaradhatatlan témái közé tartoznak azok az iskolai történések, tanulói és tanári sérelmek, amelyek az erőszakos viselkedéssel, az agresszivitás növekedésével, a tanulók egymással (esetenként a tanárral) szembeni kegyetlenkedésével, zaklatásával, az iskola által közvetített értékek elutasításával, a szabályok, a normák megszegésével hozhatók összefüggésbe. A súlyosabb esetek egyre jobban próbára teszik a pedagógusok, a szülők és a tanulók problémaérzékenységét, cselekvőképességét, türelmét, önuralmát. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az iskolai erőszak növekedése nemcsak a tanulók, a tanárok munkájára, kapcsolatára, hanem a szülőknek a tanárokhoz, az iskolához való viszonyára is jelentős hatással van. A tanárok többnyire nagyobb terhelésről, a fegyelmezési jelenségek gyarapodó nehézségeiről, hivatásbeli közérzetük romlásáról, a kölcsönös bizalmi viszony (a tanár-diák, a tanár-szülő), kapcsolat lazulásáról, torzulásáról számolnak be. A szülők egyre „ hangosabban” olyan iskolai (környezeti, személyi, tárgyi) igényt fogalmaznak meg, amelyben a gyermekeik biztonságban lehetnek, amelyben minden intézményes feltétel adott ahhoz, hogy szükség esetén gyermekeiket megkíméljék és megvédjék a szándékos zaklatástól, megaláztatástól, az erőszakos cselekményektől. Nehezíti a helyzetet, hogy az iskola a család, a család az iskola jelzéseit az elvárhatónál óvatosabban és meglehetősen fenntartással kezeli. Mindkét részről gyakori a felelősség át- és elhárítása. Könnyen belátható, hogy sem a szülő, sem a tanár számára nem egyszerű feladat ma a szabálykövető, normatisztelő magatartás alapozása, fejlesztése, hiszen a családot és az iskolát körülvevő makro- és mikrotársadalmi környezetben a szülők, a tanárok és a diákok is napról napra szembesülnek az antiszociális viselkedés, a deviancia, az agresszió, az ellenségeskedés, a gyanakvás, a norma- és szabályszegés legkülönbözőbb formáival és ezek hatásával.

Alapfogalmak – a fogalmak jelentéstartalma

Bullying (agresszivitás): olyan agresszív viselkedési forma (erőszakoskodás, zaklatás, terrorizálás), amely ismétlődő jelleggel irányul gyenge, magányos egyénre, akinek nehézségei vannak önmaga megvédésében.

Bullyingáldozat: olyan személy, aki gyakran, illetve ismétlődő jelleggel válik negatív, támadó, erőszakos, zaklató, megfélemlítő akció célpontjává, áldozatává. Védekezésre való képtelenség jellemzi.

Iskolai erőszak (school violence): az agresszív viselkedés egyik fajtája. Olyan negatív cselekedet, mely a tanulók egymás közti; a tanulók tanárokkal vagy más iskolai alkalmazottakkal, a tanárok tanulókkal (esetleg szülőkkel) szembeni erőszakos viselkedésében nyilvánul meg. Az iskola világában a verbális, a fizikai és pszichikai erőszak számos formában regisztrálható.

Iskolai zaklatás (school bullying): az agresszív viselkedés egyik fajtája, amelyben a diákot egy vagy több társa (illetve egy vagy több személy) ismétlődően és hosszú időn keresztül negatív cselekedetnek teszi ki. Negatív cselekedetnek minősíthető, ha valaki szándékosan sérülést vagy kellemetlenséget okoz vagy próbál okozni. Megkülönböztethető: közvetlen zaklatás (ahol az áldozatot nyílt támadás éri); illetve közvetett zaklatás (ahol az áldozatot kiközösítik, szándékosan kizárják a csoportból).

Viktimizáció (victimization): meggyötrés, elnyomás. Mások meggyötrése, elnyomása, zaklatása, megfélemlítése.

Viktimizációs veszélyeztetettség: másokra nézve veszéllyel járó, kellemetlenséget, megaláztatást hozó, áldozattá-sértetté válást okozó, negatív kockázati tényezők, viselkedési formák.

Zaklatás: az agresszív viselkedés egyik fajtája. Akkor beszélünk zaklatásról, ha a három speciális feltétele jelen van: az agresszív viselkedés vagy sérelem okozása szándékos; ha ismétlődően és hosszú időn keresztül követik el; olyan interperszonális kapcsolatban zajlik, ahol a hatalmi egyensúly hiányzik (egyenlőtlen erőviszonyok alakulnak ki).

A bullying jelenség vizsgálata Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A vizsgálatot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében végeztem. A kiválasztott intézményekben a vizsgálatba bevont iskolai osztályok teljes létszámmal vettek részt. Az érintett közösségek összetételében semmilyen speciális válogatási szempont nem érvényesült, átlagos, úgynevezett „ normál” összetételű közösséggel dolgoztam.

A vizsgálatba bevontam tíz ötödik, tíz nyolcadik (általános iskolai) osztályt, és hat lakásotthonban (állami gondoskodás alatt álló) élő tanulót, összesen 505 főt.

Kutatásom e helyen bemutatott résztanulmányában az alábbi kérdésekre kapott választ (vizsgálati eredményt) összegzem:

• A mi viszonyaink között vannak-e bullyingban érintettek az iskolába járó diákok körében, és ha igen, milyen arányt képviselnek?
• Az érintettség körébe tartozó, megnevezhető (elkülöníthető) csoportokon belül vannak-e szignifikáns különbségek a főbb, objektív mutatók tekintetében?

Alapvető vizsgálati eszközként az önbeszámoló (self-report) adatgyűjtési módszert használtam, speciális, cél jellegű bullyingkérdőív segítségével. Ezt kiegészítettem a vizsgálati személyek viselkedésének természetes környezetben (az iskolában, a lakásotthonban) való megfigyelésével.

Kutatásomban bullyingnak azt az agresszív viselkedést tekintettem, amely tartós és ismétlődő jelleggel zajlik, egy vagy több diák gyakorolja egy gyengébb vagy magányos egyénen, és az agresszív aktusnak nincs nyilvánvaló kiváltó oka (nem reaktív agresszió).

Az iskolai erőszak, zaklatás jelenségének elemzése során a vizsgálatban részt vevő intézmények (osztályok) belső világáról, a tanulók viselkedéséről, köznapi magatartásáról számos új ismeretet szereztem. A vizsgálati eredmény ismeretében felelősséggel fogalmazhatom meg, hogy a tanulók közötti erőszak, agresszió, zaklatás számtalan mintázata regisztrálható. A jelenség körébe tartozó történések, események az általam feltételezettnél a tanulók nagyobb arányát érintik valamilyen formában. A nagyfokú érintettséget az 1. táblázat szemlélteti.

A vizsgálatban kiemelten kezelt objektív mutatók (a tanuló neme, életkora, élettere, osztálytípusa, az iskola helye) az 505 fős mintában 95–99%-os feldolgozhatósággal kezelhetők, értékelhetők voltak. Az érvénytelen, a kezelhetetlen adatok éppen az összmintához való viszonyításuk, a 0,2–5,0%-os (alacsony) arányuk miatt nem befolyásolták az eredményeket, az értékeket. Másként fogalmazva: a tanulók válaszadási készsége hozzájárult a feltárt eredmények mind pontosabb körvonalazásához, értékeléséhez.

A vizsgálat eredménye alapján valószínűsíthető, hogy a bullying/viktimizáció iskolai szituációjában való nagyfokú érintettség (áldozat: 26,14%, agresszív áldozat: 26,53%; támadó: 12,87%) jelentősen befolyásolja a tanulók személyiségfejlődését, a társas kapcsolataikat, a pszichés állapotukat, a közérzetüket és az iskolai elégedettségüket. Az a tény, hogy a tanulók 34,46%-a (szemlélő) nem érintett közvetlenül a történésekben, nem jelentheti azt, hogy erre a csoportra nem kell figyelni, kikerülhet a látókörből. A nemzetközi vizsgálatok eredményeivel egyezően a saját tapasztalataim is azt erősítik, hogy a szemlélők (szemtanúk) körében jelentősen nő az agresszív viselkedés gyakorisága az erőszakos, a támadó magatartás megfigyelése után. Megfigyeléseim azt jelzik, hogy az iskolai zaklatások, erőszakoskodások szemlélői az esetek jelentős részében nem tudnak a körülmények miatt „ kívülállók” maradni. Vannak akik a tettes segítőtársává, aktív vagy passzív támogatójává válnak; mások az áldozat védelmezésével próbálkoznak szerényen, és igen kevesen tudnak „ semlegesként” maradni, viselkedni.

A kapott eredmények alapján azt állapíthattam meg, hogy a fiúk és a lányok között szignifikáns a különbség. A mintában a két nem képviselői közel azonos arányban voltak (a fiúk 51%, a lányok 49%). Az áldozatok között jóval magasabb a lányok aránya (62,5%), mint a fiúké (37,5%). A támadók körében pedig a fiúk (72,6%) aránya magasabb, mint a lányoké (27,4%). A fiúk inkább a támadók és az agresszív áldozatok, a lányok pedig az áldozatok és a szemlélők szerepviselkedésében érintettek jobban.

Az életkor tekintetében a csoportok között szignifikáns különbséget találtam. Az áldozatok aránya a legmagasabb a vizsgálati csoportban a 10–12 és 13–15 évesek között. Az életkor előrehaladtával ez a mutató, főleg a középiskolai korosztályban kedvezőbb. Az agresszív áldozatok legmagasabb arányban a 10–12 évesek között vannak, s jelenlétük a 13–15. évre kedvezőbb. A támadók, a zaklatók száma a magasabb korosztályban (13–15 év) jelentősebb, mint a 10–12 évesek között. Az agresszív áldozatok és a szemlélők magas arányuk miatt mind a 10–12 évesek, mind a 13–15 évesek között figyelemre méltó „ bázist” jelentenek az iskolai zaklatás szituációjában fő szerepet betöltő áldozatok és agresszorok számára egyaránt. A tanulókkal folytatott személyes beszélgetés és az eredmények megfigyelése során többször megállapítottam, hogy a szemlélők és az agresszív áldozatok között nem csekély számban vannak azok, akik életkoruktól függetlenül potenciális áldozatoknak tartják magukat. Legtöbbször félelmükben és nem belső meggyőződésükből, nem agresszív hajlamuk miatt csatlakoznak az agresszorhoz, a bántalmazóhoz, az „ erősebb” emberhez. Ugyanebből a forrásból szerzett információn alapul az a nézetem is, hogy az iskola áttekinthetetlen, kellően nem tudatosított magatartási szabály- és normarendszere az „ idősebb” tanulóknak „ kedvez”. A konkrét konfliktushelyzetekben tetten érhető, hogy az idősebb (nagyobb) tanulók szinte természetesnek tartják, hogy „ joguk van” minden különösebb ok nélkül a kisebbek zaklatására, megfélemlítésére, megalázására.

Az osztálytípus vizsgálatában is szignifikáns különbség van a csoportok között. Az egész minta több mint 90%-át két osztálytípusból (5. és 8. osztály) és ennek megfelelő életkori szakaszhoz tartozók (10–12 évesek, 13–15 évesek) köréből választottam ki. Szinte az életkornak megfelelően, azonos módon jelentek meg az osztálytípusra jellemző érintettségi csoportok. Ez azért volt számomra különösen jelentős, mert ezzel részben kontrollálhatóvá vált a tanulók válaszainak hitelessége. Korábbi (életkori) válaszaikat erősítették meg.

A vizsgálatban az iskola helye szempontjából nem találtam jelentős különbséget a városi és a községi településen működő iskolák között egyetlen csoportban sem. Kimutatható, hogy a mi viszonyainkban a városi és községi iskolákban a bullying/viktimizáció jelensége élő valóság, mindenütt tetten érhető. Nincs viszont kiemelésre érdemes összefüggés az osztályok létszáma és az áldozatok, a támadók, az agresszív áldozatok, a szemlélők száma között. Kizárólag az regisztrálható, hogy a nagyobb létszámú osztályokban (akár városi, akár községi iskolában) az érintettség abszolút számai, arányai is nagyobbak a különböző csoportokban.

A két élettéri csoport (saját családban élők: 87,8%; állami gondoskodás alatt állók: 12,2%) éppen az abszolút számadatuk és a mintában szereplő arányuk, súlyuk miatt kevésbé volt összehasonlítható. Mindkét élettéri csoportban a vártnál magasabb az áldozatok, de különösen a szemlélők aránya. Az állami gondozottak között a támadás gyakran feszültséglevezetési mód, illetve a középpontba kerülés lehetséges eszköze. Közöttük a szemlélők többnyire „ várakozó” állásponton vannak, s adandó alkalommal támadóvá válnak.

A kutatás eredményét nincs szándékomban a vizsgálat körén kívül eső intézményekre vonatkoztatni, nem kívánok messzemenő következtetéseket, kinyilatkoztatásokat tenni. Ugyanakkor a tapasztalatok jelzésértékének, valódiságának fontosságát nyomatékosan hangsúlyozom. Különösképpen azért, mert a természetes körülmények között végzett megfigyeléseim és a pszichológusi munkám során szerzett tapasztalataim az itt feltárt és bemutatott eredményeket igazolják, erősítik meg. Tény, hogy az agresszió, a zaklatás, az erőszak jelensége iskoláinkban létezik. A feltárt adatok azt mutatják, hogy az iskolai agresszióban, zaklatásban, erőszakos cselekményekben a vártnál (az általam feltételezettnél) nagyobb arányban érintettek a tanulók. Az iskolai zaklatás, iskolai erőszak megértése, hatékony kezelése nem választható el azoktól a makro- és mikrokörnyezeti hatásoktól, amelyek a felnövekvő generációt folyamatosan érik. Munkámat elővizsgálatnak tekintem. Feltáró és figyelemfelkeltő jellege, eredménye, jelzésértékű lehet mindazok számára, akik felelősséget éreznek a gyermekvilág helyzetének jobbításáért. Továbbra is a viselkedés konkrét szintjén célszerű vizsgálni a történéseket. Ehhez igazi okfeltárásra való elszántságra, a kockázati tényezőket széles spektrumban számba vevő kutatási programokra van (lenne) szükség.