„Harag és elfogultság nélkül”

A magyar történelem és irodalom tanításának eligazító, segítséget nyújtó tanulmánykötetét adta ki az „Ember és polgár leszek” Pedagógiai Civil Egyesület. A 2003 karácsonyán megjelent hiánypótló kiadvány érdekessége, hogy bár az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyar Történeti Társulat Tanári Tagozata jelentette meg dr. Szabolcs Ottó sorozatszerkesztő gondozásában, a benne foglalt tanulmányokat egy nyugdíjas tanárokat és újságírókat összefogó nonprofit alapítvány, a tanítás ügye iránt elkötelezett pedagógusok egyesülete gyűjtötte össze (www.emberespolgar.hu).

Már a kötet címe is meghatározza a szerkesztők – Jahn Ágnes, Ruszinyák Márta, Zoltai Judit és Deák Jahn Gábor – alapállását: sine ira et studio („harag és elfogultság nélkül”). Vagyis olyan, 20. századi magyar történelmet, irodalmat, társadalomtörténetet érintő problémákat járnak körbe a szerzők, amelyek még ma is képesek indulatokat gerjeszteni és „megosztani”. Trianon, erdélyi magyar irodalom, a Horthy-korszak értékelése, antiszemitizmus, holokauszt, lágerirodalom, az 1944–45-ös fordulat, megszállás–felszabadítás, népiesek, földosztás-kollektivizálás, 1956, Kádár-korszak, Európa és Magyarország. Nem történelemtankönyvről van szó, nem az események leírásáról és egymás utáni felsorolásukról, hanem olyan problémakörök áttekintéséről, amelyek ugyan a tananyag részét képezik, mégsem eléggé „kibeszéltek”; olyan kérdések sokaságát vetik fel, amelyek tisztázása nélkül nem lehet megérteni a 20. század magyar társadalomfejlődését és jelenlegi problémáit. Hézagpótló kötet tanár és tanítvány számára egyaránt. Sok pedagógus megkapta a kötetet ingyen, remélhetőleg használják is. A szerzők nem szorulnak rá arra, hogy dicsérjük őket, mert az adott terület jó nevű, kiváló szakértői. Közös munkájuk olyan kézikönyv, amely a joggal sokat bírált Salamon Konrád-féle tankönyvet kiigazítja, kiegészíti, ugyanakkor szemléletet formál – „harag és elfogultság nélkül”.

Ormos Mária a magyar történelem általános fejlődését vázolja fel, ami azért nagyon fontos, mert a trianoni békét csak így lehet közelebb vinni a gyerekekhez és megértetni velük, hogy nem ragadható ki a magyar történelem organikus fejlődéséből. Ormos Mária tanulmánya nem érvényesít magyar szempontot, hanem az eseményeket, a trianoni békét sokoldalúan, objektíven fejti ki megvilágítva annak gazdasági és katonai következményeit. Mindezt közérthetően teszi.

Pomogáts Béla az erdélyi magyar irodalom egyik legjobb ismerője és értője. Tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy Erdély valódi életéről, az erdélyi magyarok szellemiségéről, az erdélyi magyar irodalomról politikai aspektusok nélkül kell beszélni. Történeti áttekintésében arra is felhívja a figyelmet, hogy Erdély történetének alakulásában a dualizmus kori felelőtlen magyar politika fontos szerepet játszott. Ezt a történelem- és irodalomtanítás szempontjából fontos kiemelni, mert ez a tény nem kap elég hangsúlyt. Az erdélyi értékek, mint az erdélyi önkormányzat, transzilvanizmus, nem eléggé ismert fogalmak. Fontos, hogy a középiskolai tanulmányok folyamán a gyerekek találkozzanak ezekkel az értékekkel, és megértsék, hogy a nemzeti szerves része az egyetemesnek és nem nacionalizmust jelent. Olyan jelentős írókra, költőkre utal a tanulmány, akik nincsenek benne a tantervekben.

L. Nagy Zsuzsa rendkívül izgalmas kérdéseket vet fel: Magyarország kiszolgáltatottsága Trianon után, a nagyhatalmi érdekszférák és Magyarország, mi a különbség a fasizmus és a nácizmus között, milyen jellegzetességei vannak a Horthy-rendszernek, szűk mozgástér vagy kényszerpálya alakította ki, hogyan függ össze a magyar háború alatti külpolitika és a világpolitika. Ebben a tanulmányban az összefüggések megvilágítása igazít el és nyújt segítséget tanárnak, diáknak egyaránt.

E kiadvány alapvetően elkötelezett arra, hogy felvillantsa a magyar történelem, irodalomtörténet és művelődéstörténet vitás és mély érzelmeket felkavaró fejezeteit. A köznyelv a „rázós” jelzőt használná e kérdések jellemzésére. Ebbe a sorba tartozik a holokauszt témája is. A szerkesztők Karsai László történészt kérték fel arra, hogy írja le gondolatait. A szerző meggyőződése, hogy a holokauszt beilleszthető a magyar és az egyetemes történelembe, egyedisége ellenére. Az egyediséget irracionalizmusa adja, vagyis az, hogy egy állam egy vallás minden képviselőjét kiirtani kívánja. A tanulmányban a szerző elemzi azt a folyamatot, melynek során Hitler eljut a zsidóság kiírtásának gondolatáig. Igen fontos, hogy ismerteti a Goldhagen-vitát, mert ez eléggé ismeretlen a magyar középiskolai történelemtanárok körében. Karsai László a Kasztner-kérdést is érinti, de szól a katolikus egyház, azaz XII. Pius magatartásáról is. Érinti a zsidók mentőit is, és tisztázza azt a gyakran hangoztatott rágalmat, hogy az ÁVH a zsidó bosszú eszköze volt. Karsai László dolgozata óriási jelentőségű: egyrészt valóban izgalmas kérdéseket vet fel, másrészt hiánypótló és eligazító ismeretanyagot ad. A pedagógusok gyakran azzal a problémával találják magukat szemben, hogy valamiről meg kell emlékezni, de nincsen elég ismeretük róla. Ezen segít ez a munka.

Rendkívül érdekes Zoltai Judit regényelemzése Semprun A nagy utazás és Kertész Imre Sorstalanság című műve kapcsán. A tanulmány bevezetése is fontos, mert felvázolja a háború és az irodalom kapcsolatát, új szempontot adva az irodalomtanításnak. Ezenkívül regényelemzési módszertant is kínál, nem elveszve a részletekben, hanem feltárva a nagy összefüggéseket, valóban összehasonlítást végez. Nagyon fontos ez a szemlélet, hiszen oktatásunk hajlamos arra, hogy elfeledkezzen az összefüggésekről, és kiragadott részleteket tanítson. Filozófiai jelentősége, hogy körbejárja a „szabadság” kérdését és az „idő” problematikáját.

Vida István tanulmánya már címében is izgalmas: „Megszállás, felszabadítás…”. A szerző már a bevezetőben tisztázza, hogy az 1945–48 közötti periódus a magyar történelem vitatott, átmeneti szakasza több szempontból megközelíthető. Ő a tudományt képviseli, amikor a magyarországi eseményeket a nemzetközi politika összefüggéseiben vizsgálja, tisztázva olyan alapfogalmakat, mint a hidegháború. Igen alapos elemzését adja a Moszkva–London–Washington-kapcsolatrendszernek, amelynek feltétlen függvénye volt a magyar politika alakulása. Itt, mint az előző tanulmányokban, hogy a nagy összefüggéseket tárják fel a szerzők. Vida István sokszempontúan elemzi az MKP általi hatalomátvételt és berendezkedést, bemutatja a különböző pártprogramokat. A tanulmányt követő interjúban a szerző kifejti a hadifogoly-problémát, amelyből rengeteg érdekes, új adat derül ki.

Lírai esszét írt Széchenyi Ágnes, elemezve naplókat, visszaemlékezéseket és nem utolsósorban pincenaplókat. A kötet talán legmegrázóbb tanulmánya. Alapvetően fontos Márai Sándor Szabadulás című regényének elemzése. Talán ez is segítség lehet abban, hogy Márai elnyerje méltó helyét a magyar irodalom középiskolai oktatásában. Ugyanilyen lényeges Déry Tibor ekkor született novelláinak ismertetése. Intellekuátlis izgalmat jelent az Illyés–Márai „rejtett” vita bemutatása. A szerző mély empátiával, de kritikusan képes a Márai–Illyés–Déry nagy hármast vizsgálni.

Az olyan tanulmánykötet, amelyik felvállalja azt, hogy betekintést ad eddig nem elég őszintén „kibeszélt” problémákba, nem kerülheti meg a földkérdést, a földosztást és a kollektivizálást. Gunst Péter a téma történész szakértője. Történeti áttekintése részletes, alapos és napjainkra is utaló. Nemcsak felveti a két háború közötti paraszti nyomor tényét, hanem adatokkal bizonyítja és részletesen magyarázza. Alaposan elemzi a paraszti életforma elemeit, vagyis a mindennapok analízisét adja, ami nélkülözhetetlen a történelemtanításban. A magyarországi történelemoktatásra jellemző, hogy elsősorban a politikatörténetre fektet hangsúlyt, és kimarad a mindennapok történelme, pedig a gyerekek számára ez érdekesen és kreatív módon feldolgozható. A tanulmány foglalkozik a kisüzemi termelés történeti összefüggéseivel, ezzel is utalva, ha áttételesen is, a jelenlegi problémákra. Kiemelkedő, hogy a szerző napjainkig áttekinti a mezőgazdasági politika történetét.

A kötet szerkesztőinek jó dramaturgiai érzékét dicséri, hogy e dolgozat után közlik Zoltai Judit tanulmányát Illyés Gyula Puszták népe című munkájáról. Lehet-e még újat mondani a magyar szociográfiai irodalmat megteremtő műről? A kötet tanúsága szerint lehet. Tóth Sándor cseléd bemutatásának elemzése izgalmas és egyben mintaértékű a magyar- és történelemtanárok számára. Zoltai Judit tanulmánya azért is fontos, mert a szociográfiai irodalomról kevés szó esik az iskolában.

Az 1956-os forradalomról a szemtanú és történész szemszögéből Litván György ír. Hitelesen, sokoldalúan közelíti meg a folyamatot. Arra a kérdésre, hogy miért Magyarországon került sor a forradalomra, sok szempontú választ ad. Ezek közül talán az egyik legizgalmasabb, amit a régi úri Magyarország összeomlásáról, a magyar középosztály bukásáról ír. Ennek következményei a mai napig is érezhetőek. A tanulmány fontos eleme a magyar kommunista mozgalom objektív bírálata, hiszen ez a szemlélet hiányzik a történeti szakirodalomból. A szerző segítséget nyújt az 56-os forradalom szakaszolásával is. A magyar fejlődés útja követhető nyomon ebben a munkában 1953-tól 1956 novemberének végéig. A tanulmányt követő beszélgetésben Litván György részletesen beszél a forradalom utáni megtorlásokról, amelyeknek maga is szenvedő alanya volt, és arról, hogy milyen volt a kapcsolata a későbbi demokratikus ellenzékkel, vagyis a fiatalabb generációval.

Révész Sándor a Kádár-korszakot elemzi, és foglalkozik az ellenzék történetével is. A bevezető nagyon fontos történelemszemléleti kérdéseket érint, a relativizmust, az átpolitizálást, az aktualizálást, az „én” történelemtudatát. Bemutatja Kádár János személyiségét és történelmi szerepét, kiemelve a nevéhez fűződő korszak kispolgári jellegét, amelyet a „szükséges és elégséges” jellemzett.

A kötet záródolgozata, Németh István írása szimbolikus jelentőségű is: Történelmi Európa-tervek és Magyarország. Ismételten a szerkesztők szakértelmét dicséri az összeállítás, mert az első és az utolsó tanulmány is Magyarország és Európa viszonyát vizsgálja. Talán így történelmileg is egy lezárult problémakört érintenek, hiszen Magyarország európai uniós tagságával értelmét veszti a trianoni béke, vagyis majdnem 65 év kellett ahhoz, hogy az ország a helyére kerüljön Európában. Németh István történeti áttekintést ad az európai tervekről és az ellenfolyamatokról, valamint részletesen ír a Páneurópa-gondolatról és annak magyarországi hatásáról.

„Ember és polgár leszek” a neve annak az egyesületnek, melynek tagjai összeállították ezt a Csokonai Vitéz Mihályt idéző kötetet. Sok ilyen egyesületre lenne szüksége a magyar pedagógiának és sok ilyen kiadványra. „Ember és polgár” – „harag és elfogultság nélkül”.