A szerző a társadalmi esettanulmány módszerének alkalmazásához mutat be egy konkrét tananyagot, amely a Magyar Úszószövetség 1996-ban történt eredményhamisítási botrányának egyes mozzanatait használja fel fontos etikai kérdések megvitatására. A közölt esettanulmány nemcsak a benne foglalt történet miatt, hanem modell jellege miatt is érdekes. Arra ad példát, hogy bármely közéleti jelenség tananyaggá szervezhető olyan módon, hogy az erkölcsi ítéletalkotáshoz szükséges sokféle képesség fejlesztését szolgálja.
Hajdanában, a „daliás” kilencvenes években sok időt töltöttünk együtt Arató Lászlóval1 különböző társadalomismereti tananyagok kidolgozásán munkálkodva. Ragyogó tervekkel, jóízű beszélgetésekkel, teával, kávéval, sörrel és a mamája (Olgi néni) által kínált finom falatokkal múlattuk a „szárnyas” időt. Szép lassan kialakult egy sokszínű társadalomismereti tananyag, amely kezdetben a Problémacentrikus társadalomismeret2, később pedig a Társadalmi esettanulmányok nevet kapta.
A Társadalmi esettanulmányok programja3 kezdetben igen kedvező fogadtatásban részesült. Több helyen4 „kipróbálhattuk” fakultációs programként, bekerült a szakközépiskolák ún. világbanki tananyagába, bővítését és terjesztését támogatta a Soros Alapítvány. A társadalomismereti tanári továbbképzések rendszeres szereplőivé váltunk, és a felsőoktatási intézményekben is sok-sok sikeres bemutatót tartottunk. Az évek folyamán azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Társadalmi esettanulmányok Magyarországon egyhamar nem lesz széles körben elterjedt „reguláris” társadalomismereti tananyag. Mi ugyanis a diákok aktív társadalmi részvételére és felelősségvállalásra szeretnénk építeni a társadalomismeret oktatását. A mai magyar iskolák túlnyomó többségében azonban ténylegesen nem működik a diákönkormányzat, az iskolának ezen a téren nincs kapcsolata az ún. helyi társadalommal, a diákok tehát a gyakorlatban nem sajátíthatják el az állampolgári felelősségvállalás és aktív részvétel alapelemeit.
Így aztán szép lassan be kellett látnunk, hogy a Társadalmi esettanulmányok további fejlesztése (bármennyire is jól éreztük magunkat a közös munka során, és bármennyire jók a kezdeti visszajelzések) nem lehet sikeres és hasznos vállalkozás – inkább csak amolyan „szélmalomharc”. Arató Lászlónak végül elege lett. Hosszú hezitálás után úgy döntött, hogy „kiszáll” a társadalomismeretből – a magyar nyelv és irodalom tantárgy fejlesztésének „csatatere” ígéretesebbnek tűnt számára. Kicsit nehezményeztem ezt a döntést, de az igazat megvallva már akkor sem az elért, vagy elérendő eredményeket sajnáltam, sokkal inkább a közös munka örömének elvesztését. Szerencsére nem vesztünk össze a dolgon, de találkozásaink jócskán megritkultak.
Akkor (a kilencvenes évek közepén) úgy éreztem, hogy türelmetlen volt és elárulta az „ügyet”. A dolog mélyen érinthetett, mert én meg Őt árultam el. Későbbi társadalomismereti írásaimban ugyanis „egyszerűen megfeledkeztem” Róla. Nem említettem sem akkor, amikor a magyarországi társadalomismereti oktatás korábbi próbálkozásait vettem sorra, sem akkor – és ez súlyosabb –, amikor saját törekvéseimet ismertettem. Ilyenek ugyanis lényegében nincsenek, hiszen a sokéves együtt dolgozás és vita során szétválaszthatatlanul összekeveredtek Arató Laci törekvéseivel és gondolataival.
Bocsánatot kell tehát kérnem ezért – a nyilván nem véletlen – amnéziáért. Mindezt abban a reményben teszem, hogy akár nosztalgiából, akár azért, mert ismét közös üggyé válik a társadalomismeret, fogunk még együtt tervezgetni, beszélgetni, teázni, kávézni, süteményezni…
A most következő írás a korábbi közös munka szellemében készült. Bízom abban, hogy az ilyen jellegű „életszerű tananyag” és készségfejlesztő komplex tantárgyi program ma már több tanártársamnak és érdeklődőnek tetszik, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt.
A Magyar Úszószövetség több magyar úszót egy meg nem tartott verseny hamis eredményeivel juttatott ki az atlantai olimpiára. Az állítólagos úszóversenyen, amelynek időpontjául 1996. június 6–8-át jelölték meg, tizenegy ifjúsági korú úszó elérte – papíron legalábbis – az „olimpiai nevezés szintidejét”, és résztvevője lehetett az olimpiának.
A Mai nap című napilap tényfeltáró újságírója (Volly György) még az olimpia előtt (1996. június 18.) nyilvánosságra hozta az interneten megtalált hamis jegyzőkönyvet és eredményeket, de sokáig úgy tűnt, hogy feledésbe merül az ügy.
1996. szeptember 9-én a Népszava felmelegítette a meghamisított jegyzőkönyv ügyét, s ennek nyomán kirobbant a botrány, amely néhány hétre a magyar sajtó meghatározó témája lett. Másnap a Magyar Úszószövetség vezetősége elismerte a hamisítás tényét, a Szövetség elnöke pedig lemondott.
A következő napokban a sportot felügyelő miniszter utasítására az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke vizsgálatot rendelt el a Magyar Úszószövetségnél, s a rendőrség is megkezdte a nyomozást a hamisítás ügyében.
Ami történt, arra nincs mentség. Én ugyan közvetlenül nem kaptam tájékoztatást az ügyről, de tisztségemből adódóan engem is felelősség terhel. Ezért is mondtam le tisztségemről, ami nem jelenti azt, hogy most már utánam a vízözön, a továbbiakban nekem már nincs felelősségem. Úgy érzem, hogy – megannyi más példával szemben – itt senki nem hárította el a felelősséget, és azt hiszem, ha a sportról beszélünk, ebből is lehet erőt meríteni. Valamennyien felelősek vagyunk, és meg is kell büntetni a vétkeseket, még akkor is, ha olyan emberekről van szó, akik nem egyéni haszonszerzésből, hanem sportszeretetük miatt nyúltak ilyen eszközökhöz. Mert nagyon remélem, hogy azért eddigi olimpiai sikereinket – Egerszegi, Rózsa, Czene eredményeit – senki nem vonja kétségbe, s azt sem, hogy szeretnénk Sydney-ben is hasonló eredményeket elérni. Nem akarom kisebbíteni a dolgot, de mivel a hamis jegyzőkönyv ügye már több hónapja közismert, úgy érzem, hogy a hamisítás felmelegítése inkább csak ürügy: egy tudatosan megszervezett lejáratási kampány folyik ellenem a Magyar Televízióban való érdekeltségeim miatt. Hogyan tovább? Én azért mondtam le, mert úgy érzem, hogy másokat is sújtok, ha tovább vezetem a sportágat. Ha az úszótársadalom, a szponzorok továbbra is belém helyezik a bizalmat, ha az elnökség újraválaszt, akkor megtörténhet, hogy továbbra is én vezetem a Magyar Úszószövetséget. |
A hamis jegyzőkönyvért én vagyok a felelős. Engem a következő indokok vezéreltek:
Az olimpiai siker persze közös volt, a kockázat és a felelősség pedig bennünket, a Magyar Úszószövetség vezetőit terheli. Egyébként az esetről már Atlantában tárgyaltam a Nemzetközi Úszószövetség igazgatójával, s jelentettem a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőinek is: s versenyzőink ennek ellenére rajthoz állhattak Atlantában. A nemzetközi szövetség vezetői elmondták, meghökkentő volt számukra, hogy a magyarokat magyarok jelentették föl, ők küldték meg a Magyarországon e tárgyban már megjelent újságcikket a Nemzetközi Úszószövetségnek. |
Az újságokból értesültem arról, hogy mi történt. Az olimpia előtti utolsó elnökségi ülésen értesültem arról, hogy rendkívül tehetséges tanítványomat mégis kiviszik Atlantába. Akkor a konkrét időeredményről nem volt szó. Amikor kiderült a „kozmetikázás”, nem éreztem lelkifurdalást, hiszen az egésznek nincs akkora jelentősége. Itthon sem mindig a tényleges időket írtuk be, mert ezzel próbáltuk segíteni a versenyzőnket. Gondolom, külföldön sincsen ez másképp. Persze hiba volt, hogy így csinálták, mert rossz fényt vet ránk, úszókra. Csalni nem etikus, elítélem a történteket, még akkor is, ha a magyar sportért tették. Nézze, az úszás mérhető, előbb-utóbb kiderül, ki mennyit tud. |
Először is a csalás közvetlen okáról beszélek. A Nemzetközi Úszószövetség roppant elnéző, ha egy ország egy versenyszámban egy versenyzőt indít. Ezt azért találták ki, hogy minél több ország versenyzője állhasson rajthoz az olimpián. Ha viszont már ketten indulnak egy országból ugyanabban a versenyszámban, főleg a komolyabb úszósporttal rendelkező országokból, akkor mindkét úszónak erős szintidőt határoz meg a Szövetség. Ha tehát a sztárok, például Egerszegi mögött még valakit indítani akarunk az adott versenyszámban, ő is csak szuper idővel állhat rajtkőre. A hamisítás hátterében számtalan ok áll. A szakmai oldal persze vitathatatlan. A fiatalokat versenyeztetni kell, szokják az olimpia légkörét, s valóban, ha a Magyar Úszószövetség Sydney-ben is hozni akarja korábbi sikereit, akkor már most támogatnia kell a fiatalokat. Természetesen sokféle anyagi érdek is fűződik mindehhez. Nem állítom, hogy maga a hamisítás közvetlenül anyagi hasznot hozott volna bárkinek is, de például több olimpiai versenyző több pénzt (nagyobb fejkvótát) jelent az egyesületeknek és a sportág egészének. Van persze egy személyes oldala is az ügynek: néhány edző így próbált kedvébe járni legkedvesebb tanítványainak. |
Kérdések, feladatok
Csoda egy találmány az internet, az ember összevissza kapcsolgat, s olyasmikre bukkan, amelyek megdobogtatják a szívét. Például ráakad egy június 6. és 8. közötti magyar olimpiai válogatóverseny eredménylistájára. Büszkén szemezget az eredményekből... Apró problémának tűnik, hogy a margitszigeti uszodában az említett időpontban műugró versenyt rendeztek, míg a Komjádi létesítményvezetője, Papp István szerint akkortájt senki sem szerződött velük.... Netán nem is volt verseny a Komjádiban?
Több mint másfél hónap kellett ahhoz, hogy választ kapjunk arra a kérdésünkre, valóban hamis adatokkal, nem létező időeredményekkel juttatott-e ki versenyzőket a Magyar Úszószövetség az atlantai olimpiára? Még július 18-án megírtuk, hogy fiatal sportolóknak kreálták papíron azokat az eredményeket, amelyekkel ott lehettek az ötkarikás játékokon. Akkor bizonyítékként beszéltünk Szabados Béla és Lakos Gyöngyvér szüleivel, akik elmondták, gyermekeik a kérdéses időpontban (június elsején) otthon voltak, egyikük sem versenyzett. A Komjádi Uszodában is elismerték, hogy nem rendeztek viadalt. Csak az Úszószövetségben nem reagáltak írásunkra, a munkatársak sebbel-lobbal keresték a jegyzőkönyvet, amelyet, mint kiderült, szöuli mellúszó olimpiai bajnokunk, Szabó József írt alá, s amely kijutott a világranglista készítőihez is. Az adatokat megkaptuk, az internetre föltett listát közöltük, mégsem történt semmi. Aztán tegnap faxot kaptunk Ruza József főtitkártól, amelyben a következők szerepelnek:
„Jelen bejelentésük, mely szerint a jegyzőkönyv valótlan eredményeket tartalmaz: igaz. Ezzel a kérdéssel a Nemzetközi Úszószövetség igazgatója már Atlantában, a versenyek megkezdése előtt foglalkozott, személyesen velem tárgyalt. Az összes körülmény ismeretében versenyzőink Atlantában rajthoz állhattak. A FINA vezetői is elmondták: meghökkentő számukra, hogy a magyarokat magyarok jelentették fel, ők küldték meg a Magyarországon korábban e tárgyban már megjelent újságcikket. A FINA tisztségviselője kilátásba helyezte, hogy az esetet jelenti a MOB-nak. Erre azonban tudomásom szerint nem került sor. A magyar csapat vezetőjének magam jelentettem a történteket. A Mai Nap közel két hónapja minderről írt.”
Amennyiben az olvasók figyelmesen elolvasták a főtitkár indokait, gondolom, ugyanúgy megdöbbentek, mint bármelyik magyar állampolgár. Mert mit is emleget a főtitkár? Hivatkozik elsőségekre, szakvezetői kérésre, az olimpiai légkörre, sportküldöttségek más példáira. Sokféle szempont, ám elfogadhatatlan. Mosakodik, másról beszél. Kérem, én csak anynyit kérdezek az olvasótól: kell-e nekünk, országunknak csalással szerzett bármilyen siker? Megérdemlik-e a milliókat, a kitüntetéseket azok, akik ilyen ügybe keveredtek? Milyen moralitás uralkodik abban a sportágban s a magyar sportban, ahol mindez megengedhető? A tények gúnyos beismerése egyenesen irritáló. A többi nem tartozik ránk.
Adhat-e a bank százmilliót olyanoknak, akik ezt nem tiszta eszközökkel használják fel? Mit értsünk azon, hogy magyar jelent föl magyart? Becsületre méltó az, hogy vagyunk olyanok, akik azt szeretnénk, ha a bűnösök elnyernék méltó büntetésüket. Milyen olimpiai bajnok az olyan, aki aláírja, hitelesíti a fantomverseny jegyzőkönyvét? Milyen edzők, vezetők azok, akik támogatják a csalást? Hol élünk? Milyen országban?
Ezúton is kérjük, ne lehessen lesöpörni a színről a becsületes állampolgárt, a sportszeretőket. Az elnök lemondott, mert belátta, felelős. Rádöbbent, hogy nem lehet megbújni olyan eredmények mögött, amelyek nem tiszta erkölccsel fogantak. Ha a civilizált világban valakik ilyet tesznek, bukott emberek. Hogyan tovább, magyar úszósport, magyar társadalom?
Jobb csendben maradni. Csak semmi válasz, egyszer talán csak megbocsátanak, inkább szívódj fel, menj el nyaralni. Máshol biztos melegebb van. A tanácsok bölcsek, jó szándékúak: csak hibázhatsz, mindenbe beleköthetnek, de nem és nem...
Itt van meleg. Lemondani lehet, mi több, ilyen helyzetben muszáj is. Hallgatni pedig ilyen helyzetben arany...
Abban sem értünk egyet (a szerző válasza Riskó Géza: By, by fantomok! című írására), hogy az úszóelnöki, de ugyanúgy a főtitkári tiszt hatalmat jelent. Inkább felelősséget. Pénzt kell szerezni, szponzorokat, szállodát, repülőjegyet, medencét. Békét kell teremteni, egységet, mindenkinek adni kell, amikor az Isten pénze sem elég. Ha a versenyzők nyernek, a sportvezető együtt tapsol a többiekkel, ha veszítenek, akkor már jobban figyelnek rá, ha pedig hiba van, akkor már ő áll a középpontban. Ez így helyes. Ez a hatalma. Ma ennek ellenére sem akarnak túl sokan elnökök lenni. Pedig egyre olcsóbban adják a sportágak bársonyszékeit. A szakértelmet messze felülmúlja egy-egy tízmilliós ajánlat. Mindegy, hogy honnan van a pénz, csak legyen. Az úszásban ma már tiszták a pénzek. Egy jegyzőkönyv volt hamis.
Tudomásom szerint minden érintett feltette miatta a kezét. Vágják is le? Volt pillanat, amikor azt mondtam, hogy én letörném. Bár ez nem téma, de talán elhihető, hogy az érintettek a történtek legnagyobb kárvallottjai. Nekik jobban fáj, mint bárkinek.
Az egyik, joggal tekintélyes sportvezető az ügy kapcsán azt nyilatkozta: bár az ő sportolói nem nyertek, de emelt fővel jöhettek haza... Mindannyian tudjuk, az a jó, ha nyernek, és akkor van emelt fő. Illetve attól is... Hogyan tovább?...
Úgy érzed, ezzel egy életre elveszett a sportág becsülete? Nem azoknak kell helyrehozniuk, akik elvesztették? Hogyan lehet ezt helyrehozni? Fogadd el még tőlem is, a joggal pellengérre állított egykori úszó tisztségviselőtől, hogy nagyon nyomasztanak ezek a kérdések. Én sem tudom, mi segít a legjobban. Lehet most bennünket szapulni, lehet segíteni is. Azt hiszem, most ez a nehezebb. Arra kérlek: segíts... Gyárfás Tamás, Az Úszószövetség lemondott elnöke
Tegnap Kisteleki István, az Úszószövetséget szponzoráló Aréna cég ügyvezető elnöke azzal kezdte, hogy négy évre 120-130 millió forintot adtak volna az úszóknak, de a történtek után megvárják a közgyűlést, mert a választások eredményétől függ a folytatás.
– Az eddigi vezetés garanciát jelentett arra, hogy jól gazdálkodik a pénzzel – tette hozzá Kisteleki.
– Tehát ha nem választják meg Gyárfást Tamást, akkor egy fillért sem adnak?
– Nézze, ilyen komoly összeget olyan kezekbe szabad csak adni, amelyekből nem folyik ki. Gyárfás Tamás és Ruza József éjt nappallá téve dolgozott a sportágért, mi pedig nekik szavazunk bizalmat. És hát ma az üzleti életben a bizalom a kulcsszó.
A négy évre 100 millió forintot adó CIB Bank PR-igazgatója, Agárdi Gábor azzal lepte meg a sportágat, hogy bejelentette, ha nem a korábbi vezetés viszi tovább az ügyeket, akkor fontolóra veszik támogatásukat.
– Képesek egyetlen személyhez kötni a szponzorálást? – kérdeztük.
– Több éve kiváló a kapcsolatunk Gyárfás Tamással. Persze nem miatta lettek elsők a bajnokok, de neki is sok köze van a sikerekhez.
Ruza József főtitkártól azt kérdeztük, tud-e arról, hogy a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
– Hadd indítsanak – felelte a sportvezető.
A szövetség társelnökét, Csepi Lajost is megszólaltattuk.
– Szerintem az úszótársadalom ki fog állni Gyárfás Tamás mellett – vélte Csepi.
Tegnapi számunkban a férfi válogatott edzője, Széchy Tamás azt sejtette, hogy a női csapatot irányító Kiss László kérte, hogy szépítsenek némelyek eredményén.
– Azt szerettük volna elérni – kezdte Egerszegi és Güttler felkészítője –, hogy a példátlan sikersorozat folytatódjék 2000-ben is. Nem anyagi megfontolások vezettek bennünket. Reméljük, a nemzetközi szövetség megszünteti ezt a kényszerű szintidős nevezést. Nem akarok besározni másokat, de kérdem én: sok-sok elképesztően gyengén úszó külföldi miként jutott ki Atlantába. Szomorú vagyok, hogy ez lett az egész vége. A tény persze tény.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung előkelő helyen foglalkozik a dologgal Csalni Magyarországért címmel. A szerző feltűnően általánosító, ironikus hangvételű írása szerint a magyarok tisztességes emberek: ha csalnak, csakis az országukért teszik. Az egész ügy – fejtegeti a cikkíró – lényegében szóra sem volna érdemes, ha nem vetné fel a kérdést: miként viselkedik a Magyar Úszószövetség más esetekben, amelyekben a nemzetközi szövetségek olyan szabályokat írnak elő, amelyek ártanak a nemzeti érdekeknek. Például doppingügyekben, toldja meg mondandóját egy övön aluli ütéssel a Frankfurter Allgemeine Zeitung glosszaírója. A beszámoló különben elismeri, hogy a csalással a magyarok egyetlen más ország sportolóját sem szorították ki a mezőnyből, jóllehet hatással voltak a versenyekre.
A sportot felügyelő belügyminiszter szerdán így nyilatkozott a jegyzőkönyv-hamisítással kapcsolatban az MTI sportszerkesztőségének: – A nap folyamán utasítást adtam az OTSH elnökének, hogy a sporthivatal vizsgálja ki az ügyet. Az elkészült anyag ismeretében döntöm majd el, milyen további lépésekre van szükség. Addig csak annyit mondhatok: ez a kínos eset árt a magyar sport jó hírének. Az ügyben a rendőrség hivatalból vizsgálatot indít.
A hamisítások miatti úszóbotrány végkifejlete a nemzetközi megítélésen is múlik. Megkérdeztük a Nemzetközi Úszószövetség főtitkárát, hogyan vélekedik az ügyről. Gunnar Werner lapunknak elmondta, hogy csütörtökön tartanak elnökségi ülést, ami után napvilágot lát a FINA (Nemzetközi Úszószövetség) hivatalos álláspontja. Gunnar Werner elöljáróban azonban cáfolta azt a magyar védekezést, hogy más alkalommal, más országban előfordult volna hasonló eset. Tehát ez a védelmi bástya is elveszni látszik.
Először is valakinek – magánszemélynek vagy jogi személynek – kezdeményeznie kell (feljelentést kell tennie), hogy megindítsuk a nyomozást. Újságcikkek, szóbeszédek alapján mi nem kezdeményezhetünk vizsgálatot. Úgy tudom, hogy a sporthatóság hamarosan belső vizsgálatot indít el, s valószínűleg kérni fogja tőlünk a hivatalos rendőrségi nyomozást is. A mi szempontunkból úgy vetődik fel a kérdés, hogy történt-e magánokirat- vagy közokirathamisítás vagy sem; történt-e vagyon elleni bűncselekmény vagy nem – például az olimpiai kiküldetés prémiumait illetően. Ehhez persze meg kell állapítani, hogy milyen szabály alapján történik az olimpiai nevezés, a prémiumok elosztása, az olimpiai versenyzőt adó sportklubok premizálása stb. A legfőbb kérdés persze az, hogy egy hamis jegyzőkönyvnek az olimpián való elindulás szempontjából történő felhasználása a mai magyar jogrendszer szempontjából jogi jelentőségű ténynek tekinthető-e.
Kérdések, feladatok
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) szakfelügyelője tudva, hogy több versenyző megadott nevezési időeredménye nem felel meg a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szabályainak, készített egy jegyzőkönyvet, mely szerint 1996. június 6–8. között Budapesten, a Komjádi Uszodában olimpiai válogató verseny zajlott, és ez alkalommal az érintett versenyzők a szükséges időket elérték. A jegyzőkönyvet a szakfelügyelő egyedül állította össze és két helyen aláírta... A nevezési lapokat a szövetség főtitkára a körülmények teljes ismeretében írta alá és továbbította aláírásra a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) illetékesének. Atlantában az úszóversenyek megkezdése előtt a FINA több vezetője információhoz jutott néhány magyar úszó nevezési idejével kapcsolatban, de semmiféle intézkedést nem kezdeményezett.
A Magyar Úszószövetség elnökségének vezetése az ügy áttekintése során az alábbiakat állapította meg.
... Az érintettek vállalják a felelősséget. A megállapításokat a főtitkár elfogadta, és felajánlotta lemondását.
A Magyar Úszószövetség elnökségének vezetése megköveti a nemzetközi és a hazai sportközvélemény minden olyan tagját, aki sajátjának tekinti az olimpiai eszmét, és egyértelműen kinyilatkoztatja azt a szándékát, hogy a továbbiakban elejét veszi minden hasonló lépésnek.
... a főtitkár lemondását a MÚSZ elnökségének vezetése, tekintettel a közgyűlés időpontjára, nem fogadta el.... A vizsgálat feltárta, hogy a szövetség lemondott elnöke a nevezési szabályok megsértéséről nem tudott, az ügyben tehát közvetlen felelősség nem terheli. Az elnökség vezetése elhatárolódik a sport szellemétől idegen, a nemzetközi és a hazai szabályok megsértéséhez vezető lépésektől, és elítéli a MÚSZ-iroda ez irányú lépéseit.
... A MÚSZ elnökségének vezetése javasolja, hogy a szakfelügyelőt tisztségéből azonnali hatállyal mentsék fel. Az elnökség a főtitkárnak az elmúlt három és fél évben kifejtett kiemelkedő munkája ellenére kezdeményezi, hogy a számára kilátásba helyezett kormánykitüntetést vonják vissza.
... A MÚSZ elnökségének vezetése a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti.
Régi ismerősöm, az egyik fővárosi szakosztály trénere fogadott az ajtóban, arcán széles vigyorral: „Te meg minek jöttél?” – kérdezte. „Ha fölhívsz telefonon, elmondtam volna az egész forgatókönyvet előre.” Megegyezünk, hogy most már hiába minden, visszavonhatatlanul itt vagyok. Vagy kétszázadmagammal, merthogy a magyar sportszövetségi közgyűléstörténet alighanem legnépesebb összejövetele volt a szombati. Még szép: néhány napja kegyetlen nagy botrány rázta meg a sportágat. A jegyzőkönyv-hamisítási ügy részleteiről csak az nem tud, aki nem akar tudni róla, úgyhogy ne is aprózzuk el magunkat, hallgassuk inkább a vastapsot, amely az eset kapcsán korábban lemondott elnök, Gyárfás Tamás pulpitusra vonulását kísérte.
...Színtiszta beszédet adott elő, nem amolyan szennyesmosó, vérlázítót, sokkal inkább – tanúságot téve nem kevés empatikus képességről azok irányában, akiket az átlagosnál jobban felidegesített, hogy egy sok tízmillió forintból gazdálkodó szövetség alkalmazottjai csalnak – megbánót, mindent meggyónót, de az esetleges folytatástól egyáltalán nem elzárkózót. Már-már bámulatos tudatossággal felépített szónoklatának leghatásosabb másodperceihez akkor érkezett, amikor felszólította a tagságot: „Tegye fel a kezét mindenki, aki szégyelli magát azért, mert ehhez a szövetséghez tartozik!” A jelenlévők túlnyomó többsége a parkettát vizslatta, kéz egy sem emelkedett. Aztán megkérdezte: „Van-e valaki, aki ki akar lépni a szövetségből?” Síri csend, tekintetek, mint fenn. Még nem volt vége: „Szét kell esnie ennek a szervezetnek a jövőben?” A hallgatás ezúttal nem a beleegyezés, nem az igenlés jele volt. Még hozzátette: ha a szégyen közös, az eredmények is azok; hogy mindent együtt kell mérlegre tenni; hogy a szponzorok kiállása a mostani vezetők mellett nemes indíttatású; hogy büszke a munkatársaira, akik nem próbálták elhárítani maguktól a felelősséget; hogy aki megbukott, annak vállalnia kell tettének következményeit, de ne kábítsuk egymást: nem az övék az egyetlen hasonló jellegű eset a világ sportjában; hogy elismeri, dilettánsok voltak. Az újabb vastaps után elmosolyodott a mellettem ülő edző, számtalan klasszis nevelője, és csak annyit kérdezett: „Még szavazunk?”
Nyilván nem is gondolta volna, milyen gyorsan. Dr. Csepi Lajos társelnök a félórával korábban elfogadott napirend módosítását kérte, s – a tervezettel ellentétben – már a program elején voksolást rendelt el az elnök személyére vonatkozóan. A 67 hivatalos küldött 65 igen és 2 nem szavazattal újra Gyárfás Tamást választotta a sportág első emberévé.
A folytatásról csupán egészen röviden. Gallov Rezső, az OTSH elnöke szelíden megjegyezte, hogy szívesebben szólt volna öt perccel korábban, értsd: a szavazás előtt. De ha már így alakult, elmondja, szerinte az a legfontosabb, hogy leszögezzük: a versenyzők ártatlanok, ők semmiről sem tehetnek, és az atlantai eredmények kifogástalan körülmények között születtek. Aján Tamás, a MOB főtitkára azt tartotta a leglényegesebbnek az eset kapcsán, hogy föltegye a kérdések kérdését: „Miért egymást marjuk mi mindig?”
Aján egyébként egy ideig elégedett lehetett, mert a teremben senki nem mart senkit, még akkor sem, amikor a hamisítás egyik közvetlen részese, Ruza József főtitkár újraválasztása került napirendre. 67-ből 64-en az ő tevékenységével is elégedettek voltak. Apró légypiszok volt a meisseni porcelánnal terített asztalon, hogy bizonyos dr. Antos Árpád – akinek az volt a dolga, hogy őrködjék az alapszabály megtartásán – állandóan közbeszólt. Hogy így nem helyénvaló, meg úgy szabálytalan, de mindahányszor megnyugtatták a jogászt, hogy a közgyűlés a sportág legfelsőbb szerve, ily módon mindent megtehet. Egy idő után a magyar úszósportban igen befolyásos salgótarjáni Jurij Gagarin Diák Sportegyesület képviselője is futott néhány kört, mondván, nem lesz az úgy jó, hogy sosem adnak szót a tagságnak, nem kérdezik meg a jelenlévőktől, hogy nincs-e valami hozzászólásuk, netán javaslatuk, nem kívánnak-e ellenjelöltet állítani, mi több, egyszer sem kíváncsiskodtak még, vajon nem tartózkodott-e valaki a szavazástól. De mondom, apró folt volt ez a patyolat tiszta abroszon, és nyilván érzéki csalódás csak a mondat, amely a hátsó sorokból ütötte meg a fülemet: „Ezt a jegyzőkönyvet vajon ki fogja aláírni?”
A Budai Központi Kerületi Bíróság tárgyalás mellőzésével hozott végzésében magánokirat-hamisítás vétsége miatt pénzbüntetésre ítélte a Magyar Úszószövetség jegyzőkönyv-hamisítási ügyének főszereplőit. Ruza József főtitkárt kilencvenezer forint, míg Hauer Pétert, a korábbi szakfelügyelőt tizenháromezer forint megfizetésére kötelezték. A végzés ellen nem lehet fellebbezni, de az érintettek tárgyalás tartását kérhetik, ha nem értenek egyet a döntéssel. Mint arról korábban már beszámoltunk: Ruzát a nemzetközi szövetség két évre eltiltotta a világversenyek látogatásától, így a főtitkár nem utazhatott el az augusztusi, sevillai Európa-bajnokságra sem.
A főtitkár lapunknak elmondta, hogy hivatalos értesítést még nem kapott a Budai Központi Kerületi Bíróságtól. Persze tudja, hogy menyibe kerül neki a hamisítás, és mivel törvénytisztelő állampolgár, nem kér ismételt tárgyalást, befizeti a kiszabott kilencvenezer forintos büntetést.
Nem örvend a közel százezer forintnyi mínusznak, bízott benne, hogy kisebb kanállal mérik a büntetését, amelyet egyébként megérdemeltnek tart. Elismeri hibáját, bár ma is úgy gondolja, hogy ezzel a cselekedetével több fiatal úszónak felejthetetlen emléket szerzett. Ruza József már többször is beszélt külföldi titkárkollégáival, akik egyáltalán nem ítélik el szabálytalansága miatt.
Kérdések, feladatok
• Nagyon szomorú vagyok. Én – naiv módon – egészen eddig az esetig hittem abban, hogy a sport valahogy kivételt képez ebben a teljesen lezüllött, erkölcstelen világban. Tudtam persze, hogy valóságos gladiátori szerepre kényszerítik a sportolókat, meg, hogy a pénz vált itt is meghatározóvá, de úgy gondoltam, hogy itt azért még érvényesül az, hogy mindenki azonos helyzetből indul, itt még egyértelműek a helyzetek, létezik olyan, hogy „fair play”, itt még igazság van és nem igazságok... Úgy látszik, tévedtem. Értem én persze, hogy miért van ez így, de én valahogy ezt már nem tudom elfogadni. • Nem értem, miért vannak felháborodva az emberek. A sport ugyanúgy működik, mint a szórakoztatóipar bármely ága. Amiben pénz van, ott sikereket kell elérni – minden áron. Lehet persze erkölcsről, becsületről papolni, de ebben a világban az csak az éhenhaláshoz elég. Nyilvánvaló, hogy más országok sportvezetői ugyanígy taktikáznak, mint a mieink tették. Ebben a világban csak így lehet talpon maradni. Semmiképpen nem lehet őket elmarasztalni, hiszen bizonyíthatóan a sportolókért, a magyar sport sikeréért cselekedtek. Úgy gondolom, hogy a következő évek sportsikerei igazolni fogják őket, s elhalványítják ezt az esetet. • Furcsa módon már nem is a csalás ténye háborított fel igazán, hanem a sportvezetők védekezése. Kezdem azzal, hogy az edzők, sportvezetők maguk is pedagógusok, az érintett sportolók pedig tizenéves gyerekek. Nézzük csak, hogy milyen mintát, „pedagógiai üzenetet” nyújtanak ezek a pedagógusok a gyerekeknek:
|
|
• Egyszerűen nem értem, hogyan engedhetik ezt a szörnyűséget. Egyértelmű bűntény történt: közokirat-hamisítás; a nemzetközi botrányról, erkölcsi szabályok áthágásáról már nem is beszélek. Mit lehet és mit kell erről még vitatkozni? Ez büntetőjogi ügy, ami a rendőrségre és a bíróságra tartozik. Ehhez képest megdöbbenéssel tapasztalom, hogy egy kisebb – bűnbaknak kikiáltott – bűnöst kivéve újraválasztották az úszószövetség elnökségét, hogy az állam és a különböző vállalatok újabb százmilliókat adnak a csalók kezébe, hogy lassan már hősnek kiáltják ki őket. Úgy gondolom, hogy semmiféle úszósiker nem igazolhat egy nyilvánvaló törvényszegést – bár ezzel nem kívánom vitatni a magyar úszók fantasztikus eredményeit. • Ez az egész jegyzőkönyv-hamisítási ügy legfeljebb annyiban érdekes, hogy jól tükrözi a magyar társadalom valóságos működését, beteges erkölcsi állapotát. Ami történt, legfeljebb csepp a tengerben. Az igazi bajnak azt tartom, hogy az ilyen esetek – nagyon sok volt belőlük az utóbbi években – teljesen szétzilálják a társadalmi szolidaritást, a társadalom erkölcsi rendjét. Ha mindennapos élményévé válik az embereknek, hogy a vezetők büntetlenül lophatnak, csalhatnak, törvényt szeghetnek, akkor hamarosan bekövetkezik a „mindenki harca mindenki ellen”. Nem lehet senkiben megbízni, az elvek, eszmények napi árfolyamon aprópénzre válthatóak. Vezetőink kapzsisága megmérgezi a társadalmat. • Meg tudom érteni őket. Nekik az volt a feladatuk, hogy a magyar úszókat minél jobban segítsék. Amit tettek, én sem helyeslem, de úgy gondolom, hogy csupán megtévedtek, átléptek bizonyos határokat, amelyeket nem lett volna szabad átlépniük. Én is azt mondom, hogy nem szabad az eset mellett szó nélkül elmenni, de azt sem gondolom, hogy meg kellene őket kövezni. Vállalták a felelősséget, szerintem meg kell adni számukra azt a lehetőséget is, hogy kijavítsák hibájukat. Végső soron igazából nem csaptak be senkit. Eddigi eredményeik alapján mindenképpen adni kellene nekik még egy esélyt. |
Kérdések, feladatok