A KOMA XXXVII. pályázata kapcsán meghívott pedagógusok olyan iskolákat képviseltek, ahol a testi fejlesztés és az egészségnevelés a pedagógiai program hangsúlyos része. A beszélgetés alátámasztja, hogy az egészség-központú gondolkodásba ágyazva a mindennapos testnevelés valóban kifejti áldásos hatását, s ez a hatás nem marad az iskola falain belül. Ismerve a magyar népesség egészségi állapotát, nem túlzás azt állítani, hogy társadalmi jelentőségű kezdeményezésről, modellértékű iskolai programokról van szó. A beszélgetés résztvevői: Egri Judit, a budapesti Tomori Pál Általános Iskola igazgatóhelyettese; Grosán Pál, a kecskeméti Vörösmarty Mihály Általános Iskola testnevelő tanára; Kemény Andrásné, a kunadacsi IV. Béla Általános Iskola testnevelő tanára és Lipták Gyula, a dunaújvárosi Barátság Általános Iskola igazgatója. A szerkesztőséget Földes Petra képviselte.
Kérem, röviden mutassák be iskolájukat, és azt a programot, amelyet a beszélgetésben képviselnek.
Grosán Pál: A pályázati kiírás nem jelentett újdonságot a kecskeméti Vörösmarty Mihály Általános Iskola számára, hiszen egy tizenöt éve folyamatosan működő programmal pályáztunk. Elsőként valósítottuk meg órarendi keretek között az átlagos (nem tagozatos) képzésben részt vevő diákok igényeihez és képességeihez igazítva a mindennapos testnevelés programját. A mostani pályázattal az volt a célunk, hogy bővítsük eddigi tevékenységünket.
Lipták Gyula: Korábban testnevelés tagozatos iskolában tanítottam. Akkor olvastam először arról a testnevelési programról, amelyet a kecskeméti iskolában valósítottak meg. Amikor 1991-ben a matematika tagozatos Barátság Iskola igazgatója lettem, az ő inspirációjuk alapján alkottam meg a pedagógiai programunkat. Ezt az első időben az önkormányzat is támogatta, négy éve azonban csak szponzorok útján, illetve saját gazdálkodásunk révén tudjuk működtetni a programot; így számunkra életmentő volt a KOMA-pályázaton elnyert támogatás.
Egri Judit: A budapesti Tomori Pál Általános Iskola korábban testnevelés tagozatos volt, sok híres sportoló – többek között Klampár Tibor is – hozzánk járt annak idején. Annak ellenére, hogy ma már nem testnevelés tagozatos az iskola, mindennap mindenkinek van testnevelésórája. A pályázat benyújtására az ösztönzött, hogy kiegészítette a kiírást egy számunkra nagyon vonzó anyag az életmódsportokról, amely megegyezett elgondolásainkkal. Az volt a kérdés, lehet-e, illetve hogyan lehet a testnevelésórának életmódot befolyásoló hatása. Tigrisbukfencet viszonylag ritkán vet az ember, mégis ezzel gyötörjük a gyerekeket. Ezzel szemben valóban nagy jelentőségű lehet az úgynevezett életmódsportokra megtanítani őket úgy, hogy élvezzék, szeressék azt, hiszen ez a tevékenység végigkísérheti őket egész életükön át. Mi azért pályáztunk, hogy ebben az irányban előbbre jussunk. Korábban is tettünk lépéseket errefelé: gyerekeink korcsolyázni, kajakozni, dzsúdózni járnak a testnevelésórán; ennek a finanszírozásához jelent segítséget a KOMA támogatása.
Kemény Andrásné: Kunadacson, a mi egészen pici iskolánkban mindössze 190 gyerek tanul. Régen, 12-13 évvel ezelőtt már volt mindennapos testnevelés, de anyagi okok miatt az önkormányzat visszavonta a támogatását annak ellenére, hogy a program szervesen illeszkedik iskolánk alapértékeihez. Az első tíz olyan iskola között voltunk, amely belépett az Egészségesebb Iskoláért Hálózatba. Természetbarát-szakkörön, osztályfőnöki vagy életvitelórán – ki-ki a saját területén – az egész tantestület ezzel a szemlélettel dolgozik. Mindennapos testnevelési programunkat, amellyel pályáztunk, inkább mindennapos testedzésnek nevezném, hiszen a testmozgás nem mindig a szokványos órai keretben zajlik. A heti öt alkalomból egy-kettő szabadabb tevékenységet jelent. Korábban is többször próbálkoztunk a mindennapos testnevelés újraindításával, de soha nem volt meg hozzá az anyagi háttér, ezért számunkra a program létét jelenti a KOMA pályázatán elnyert támogatás.
A mindennapos testnevelés egész iskolát érintő programjának a megalapozása és működtetése nagy energiát igényel a testnevelőtől. Ráadásul olyan területről – az életmódszerű mozgásról – van szó, amelynek a presztízse ma igen csekély Magyarországon. Mi motiválja a testnevelő tanárt, amikor nem a társadalmi és szülői elvárással sokkal inkább szinkrónban lévő mérhető teljesítmény, hanem az „átlagos” gyerekekre méretezett mozgás felé fordul?
Grosán Pál: Ez az ellentmondás jelen volt a mindennapos testnevelés programjának indulásakor, amelynek alapötlete a nyolcvanas évek közepén úgy indult el Csongrádról, hogy egy testnevelés tagozatos iskolában a többi – nem tagozatos – tanulóval is szerették volna mindennapos foglalkozások keretében megvalósítani a tagozatos tantervet. Ez képtelenség volt, hiszen a testnevelés tagozaton kifejezetten erre válogatott gyerekek számára elitképzés folyt, amely sportirányultságot feltételezett. A mindennapi testnevelésóra mellett a gyerekek szakági edzésekre jártak délután. Az iskolának általában nem a sportoló- és nem a bajnokképzés az elsődleges célja, hanem az, hogy mindenkinek megadja azt a mozgásmennyiséget, amely egészséges emberré fejlődéséhez szükséges. Nem szeretem a mindennapos testedzés kifejezést, mert ennek kapcsán az ember óhatatlanul az élsporthoz kötődő edzésre gondol. Szeretem viszont a „testnevelés” szót, hiszen valamennyi, iskolában zajló tevékenység közül ez az egyetlen, amelyben a „nevelés” benne van; ez pedig nem véletlen, hiszen a testnevelés teljes embert kíván. Lehet, hogy a mindennapos testnevelést manapság azért nem szeretik, mert a kifejezés évtizedekkel ezelőtt olyan miliőben született, amelyre ma már rossz szívvel emlékezünk. Attól még ez az elnevezés lehet nagyon is kifejező.
Egri Judit: Ezzel a megfogalmazással teljesen egyetértek, de hangsúlyozni szeretném, hogy a testnevelés nem azonos a testnevelésórával. A gyereknek természetes igénye és vágya a mozgás, amiről az iskola a maga kötelmeivel mindinkább leszoktatja. A mindennapos testnevelésnek az a legfontosabb célja, hogy ezt az egészséges, a gyermekben spontán meglévő mozgásvágyat erősítse, és olyan tevékenységeket mutasson, amelyek a gyereknek tapasztalatot nyújtanak az örömszerző mozgásról. Ez a felfogás nem egyeztethető össze a teljesítménycentrikus gondolkodással. Mindaddig, amíg a gyerekek a saját örömükre gyakorolhatják a magasugrást, és nem mint külső követelménnyel szembesülnek vele, addig önmagukkal és egymással versenyeznek. Amint az abszolút teljesítményt osztályozzuk, tönkretesszük a gyerekek örömét, pedig kihasználhatnánk azt a valóban egyedülálló lehetőségét, hogy egyetlen másik tantárgyban sem követhető nyomon olyan közvetlenül a teljesítménynövekedés, mint a testnevelésben. Az, hogy a gyakorlás következtében valaki tényleg magasabbat ugrik, vagy gyorsabban fut, az hallatlan megerősítés számára. Az erőfeszítés és a siker között egyértelmű a párhuzam.
Kemény Andrásné: Ezért az a fontos, hogy a gyerek önmagához képest mennyit fejlődik. Nem az a diák kap ötöst, aki öt méter húsz centit ért el távolugrásban. Az a lényeg, hogy mennyit ugrott a múlt héten, és ahhoz képest most mennyit tud. Egy szint elérésére mindenkinek törekednie kell. De ha valamelyik sportágban ügyetlen valaki, akkor nem azzal gyötröm, hanem megkeresem azt a fajta mozgást, amelyikben fejlődni tud. Fontos tényező az is, hogy a sportban, a csapatban barátok vannak. A matematika szakkörön nincs barát, ott feladatok vannak. A sportban a gyerekek küzdenek egymásért, figyelik és nem irigylik a másik teljesítményét. Ki-ki a maga teljesítményével járul hozzá a csapat sikeréhez.
Lipták Gyula: Ez valóban lényeges szempont, mert a gyerek nemcsak sportolni szeret, hanem versenyezni, győzni, kitűnni, szeret stabil ember lenni, csapathoz tartozni, de egyéniség is akar lenni, és ezt mind a testnevelés szolgáltatja számára. A mindennapos testnevelés programjában be lehet iktatni naponta legalább tíz perc játékot. A játéknál jobb nevelő pedig nem létezik, mert része a vereség és a győzelem, feltétele a szabályok betartása, és ami a legfontosabb, része a siker is. A sikert is meg kell tanulni, és a testnevelés keretében nem csak a legügyesebb gyerekeket taníthatjuk meg erre. Megtehetjük például, hogy úgy állítjuk össze a csapatokat, hogy a legkövérebb gyerek nélkül a csapat nem nyerhet, mert szükség van rá, például ő viszi a társát. Így sikerélményhez juthat egy olyan diák, aki e nélkül mindig utolsó lenne.
Amikor testnevelőként elvállaltam egy matematika tagozatos általános iskola irányítását, az volt a kitűzött célunk, hogy létrehozzuk az egészséges, sikeres gyermekek iskoláját. Meghatároztuk, hogy melyek azok a műveltségi területek, amelyekkel ezt el lehet érni. Így kapott prioritást az anyanyelv, az idegen nyelv, a matematika, az informatika, a hazaszeretetre nevelő tantárgyak és a testnevelés. Az említett öt tárgyból, csak a testnevelés segítségével lehet sikert elérni. A mindennapos testnevelést tehát azért vezettük be, hogy a tanulmányi terhelés elviselését támogassuk, illetve a testnevelés által is hozzásegítsük tanulóinkat a tanulmányi sikerek eléréséhez. A mindennapos testnevelésben lehetőség van arra, hogy a tanuláshoz szükséges tulajdonságokat megerősítsük: legyen erős, kitartó, becsületes és szorgalmas, ne legyen fáradékony, bírja a tanulással járó idegi és fizikai terhelést. Ha az ember nagy célokat tűz egy iskola elé, nem tudja megkerülni a mindennapos testnevelést, ezt bizonyítják a Barátság Iskola sikerei a különböző tanulmányi versenyeken.
Ugyanakkor a testnevelés nemcsak ebben az elvontabb értelemben nevel, hanem a testet az életkornak megfelelő fejlettséghez segíti. Nagyon fontos erről a közvetlen hatásról beszélni, mert erre a mai iskolásoknak elengedhetetlenül szükségük van. A tanulás ugyanis rendkívüli fizikai terhelést is jelent, ehhez járul a számítógép rendszeres otthoni használata és a médiából származó szórakozási lehetőségek, amelyek elvonják a gyerekeket a mozgástól. Régen egy faluban az egyetlen szórakozási lehetőség a focipálya volt, ahol testnevelőként meg lehetett mozgatni az egész lakosságot. Ma minden lakásban van egy csomó olyan szórakozási lehetőséget biztosító eszköz, amely odacsalja a gyerekeket, és amelynek az élvezete üléssel, evéssel és egészségtelen testhelyzetekben való elfoglaltsággal jár hosszú órákon keresztül. Pontosan arról a korosztályról van szó, amelyiknek a testi fejlődésére különösen figyelni kellene. A mai oktatási rendszer egyáltalán nem vizsgálja a testnevelés-tudomány oldaláról az egyes oktatási szakaszokat, és nem segíti szervezetten a gyerekek biológiai fejlődését. Ezért nem alkalmasak a fiatalok katonának, fáradékonyak, fizikailag nem képesek tanulni, otthon a felnőttek pedig türelmetlenek a családjukkal, a gyerekeikkel szemben. Azért türelmetlenek, mert nincs elég fizikai erejük ahhoz, hogy elviseljenek egy napot. Ezek élettani jelenségek. Ezért fontos, hogy a fiatalok mindennap megkapják a megfelelő testmozgást, ezzel kompenzálva a tanulás fizikai ártalmait.
Egri Judit: Valóban a gyerekek élettani szükségletei jelentik számunkra a legnagyobb motivációt, illetve ugyanez biztosítja a program sikerét. A 6–10 éves gyerekek alapszükséglete a mozgás. Bizonyított, hogy például számítástechnikából a második-harmadik osztályban két év alatt elsajátított ismereteket a gyerekek hatodik osztályban két hét alatt megtanulják. Viszont ha a megfelelő életkorban nem kapják meg a szükséges mozgást, azt többé nem lehet pótolni. Ennek következtében nemcsak a fiúk nem alkalmasak katonának, de arról is döbbenetes felmérési adatok vannak, hogy a nők milyen nagy százalékban nem tudnak szülni; császármetszéssel hozzák világra a gyereküket. Ez is a mozgáshiányra vezethető vissza. Ezért fontos, hogy a gyerekek megszeressék a mozgást. Nem is megszerettetésről van szó: segíteni kell megőrizni a mozgás szeretetét, hiszen a kisgyermekek – amíg le nem szoktatjuk őket róla – spontán módon élvezik a mozgást.
A másik többször felvetődött szempont a közösségi dimenzió. Hallatlan közösségformáló erejük van az órai versengéseknek, de talán még ennél is fontosabb az az élmény, amikor az iskola kivonul, és valaki mással méri össze az erejét. Hasonló élményt sem szavalóversenyen, sem tanulmányi versenyen nem lehet megélni. A XIII. kerületben rendszeresen szerveznek sportnapokat, versenyeket, nagyobb megmozdulásokat, ahol a gyerekeink gyűjtik a serlegeket. De ma már nem csak győzni járnak a versenyekre. Egyre többen olyanok is részt vesznek ezeken a megmozdulásokon, akiket nem a győzelem motivál, hiszen tudják, hogy nem ők lesznek a legügyesebbek. Ezért tartom jónak, ha az iskolák versengésében a részt vevő gyerekek számát is értékelik.
A mindennapos testnevelés olyan komplex tevékenység, amely jótékonyan hat a gyerekek fizikai és mentális fejlődésére, s amely szemléletével áthatja az egész iskolát. Hogyan épül be ez a szemlélet és a gyakorlat az iskolák pedagógiai programjába, és hogyan lehet biztosítani a hosszú távú működését?
Lipták Gyula: A mindennapos testnevelés mögött valóban olyan szemlélet áll, amelynek át kell hatnia az egész iskola működését és pedagógiai programját. A gyerekek harmonikus biológiai és fizikai fejlesztése érdekében az egész iskolai létet át kell gondolni. Egy jó testnevelő tudja, milyen pad szükséges ahhoz, hogy a gyerek úgy üljön, ahogyan ülnie kell, mely életkorban milyen időtartamban terhelhető, és melyik napszakban milyen hosszú és tartalmú tanítási periódusokat érdemes tervezni. Azt is tudja, mennyit kell a gyereknek a levegőn lennie, hogy el tudja viselni a terheléseket. Éppen ezért a testnevelőnek mindezekben segítenie kell. Ha ez a szemlélet nem tudja átjárni a tanulás egész folyamatát, akkor rossz a testnevelés. De a tanítás is rossz, ha a testnevelésben nem látja meg a lehetőséget, mert ezek végtelenül összefüggő, egymástól el nem szakítható tevékenységek. A mozgásos tevékenységekből nem maradhatnak ki a nevelők sem. Minden testnevelésórán testnevelő tanít, illetve az alsó tagozaton egy órát az osztálytanítónak kell tartania. Ezeken az órákon olyan játékos tevékenység zajlik, amelynek a vezetésére kifejezetten felkészítjük a tanítóinkat. Már csak azért is fontos, hogy a tanítóink együtt tudjanak játszani a gyerekekkel, mert a délelőtti tanítás és a napközis foglalkozások közötti egy órában is ilyen tevékenységet kell végezniük.
Grosán Pál: Amikor a mindennapos testnevelés jótékony hatását elemezzük, nem szabad megfeledkezni a feltételekről, hiszen rendkívül sok minden szükséges ahhoz, hogy egy ilyen program megvalósulhasson. Ha csak a testnevelő tanár személyére szűkítenénk ezt, akkor nem lennénk reálisak. Véleményem szerint egy hétágú csillagrajz fejezi ki leginkább a mindennapos testnevelés feltételrendszerét. A csillag ágai: az igazgató, a tantestület, a fenntartó, a testnevelő, a fogadóképes miliő (szülői környezet), a program és a létesítmények. Ezek mindegyikének jónak kell lennie ahhoz, hogy a program sikeresen működhessen. Ha a pedagógiai programot az önkormányzat nem fogadja el, ha az igazgató nem partner, ha a tantestület megvétózza a mindennapos testnevelést az óraszámharc során, már vége a kezdeményezésnek. Tehát a felsoroltaknak feltétlenül együtt kell működniük a program érdekében.
Egri Judit: A mi programunk alapköve, hogy testi, szociális és érzelmi nevelést folytatunk. Ez a három dimenzió a testnevelés során együttesen és állandóan jelen van, és ezek mentén építettük fel az egész pedagógiai programunkat. Talán ezért van az, hogy a támogatottsága gyakorlatilag százszázalékos. Pedagógiai programunk átdolgozása során kérdőíveket töltettünk ki a gyerekekkel, a szülőkkel és a pedagógusokkal, mert a kerettantervi óraszámok értelmében speciális programjainkban kénytelenek voltunk bizonyos csökkentéseket végrehajtani; szerettük volna megtudni az érintettek véleményét arról, hogy ezt minek a rovására tegyük. A testnevelés időkereteinek a csökkentése fel sem merült. A kollégáknál teljes volt a program támogatottsága, a gyerekeknél és a szülőknél pedig kilencvennyolc százalékos. Döntő fontosságú az önkormányzat támogatása. Meghatározó például, hogy a testnevelők megnövekedett óraszámához biztosítanak-e további státust és anyagi fedezetet. Számunkra nagy könnyebbség, hogy a mindennapos testnevelés valamennyi foglalkozását testnevelő tarthatja.
A gyerekekén kívül a tantestület és a szülők visszajelzése is hallatlanul fontos, hiszen itt egyfajta életmódprogramról van szó. Hogyan jelenik meg a program hatása a szűkebb és tágabb környezetben, hat-e a tantestület tagjaira, a szülőkre, a lakókörnyezetre?
Kemény Andrásné: A személyes példamutatás nagyon sokat számít. Mi felnőtt testmozgást is szervezünk. Sok szülő egy héten kétszer eljár ezekre a foglalkozásokra, és az a legtermészetesebb, hogy én is beállok közéjük. Ez hat a kollégáimra is, a mozgásos programjainkban az iskola tanárai is részt vesznek.
Fontos a gyerekek sikereinek a nyilvánossága is. Mivel kicsi az iskola és az egész község, az életünk gyakorlatilag nyilvánosan zajlik. A szülők büszkék a gyerekeikre. Ugyanolyan rangja van a sportban elért eredménynek, mint például a versmondó versenynek. Mára ott tartunk, hogy a község nyilvánossága előtt hirdetjük ki a sportversenyek eredményét, és a polgármester adja át a díjakat. Ha pedig valaki bekerül az újságba, az a hír körbejár a faluban, és kikerül az önkormányzati faliújságra is.
Egri Judit: Éppen a pályázat megírása kapcsán tapasztaltam, hogy a kollégáimnak milyen nagy szükségük van a mozgással kapcsolatos segítségre. Alig várják, hogy a testnevelők elvégezzék a gerinctorna-tanfolyamot, és velük együtt mozoghassanak. A pályázat alkalmából sokat beszélgettünk magunkról, és kiderült, hogy a pedagógusok hihetetlen nagy százalékának fáj a gerince, a válla, a háta. Azért is nagy felelősség hárul ránk, mert a mostani szülői generációnak nincs mozgásélménye. Ha akarná, se tudná azt a mintát nyújtani, amire a gyerekeknek szükségük lenne. Ha a tantestület részt vesz ebben a programban, azzal magunkon is segítünk, és megalapozzuk a pedagógiai munkánkat is.
Lipták Gyula: A programunk környezetre gyakorolt hatását a megmozdulásaink méretével tudom érzékeltetni. 380 gyerek jár az iskolánkba, és előfordult, hogy háromnapos kirándulásra 1200-an mentünk. Különvonattal, mert szülők, nagyszülők csatlakoztak hozzánk igen nagy számban. Tömegversenyekre rendszerint 10-12 busszal utazunk, hogy mindannyian elférjünk.
Grosán Pál: Nekem is hasonló tapasztalataim vannak. Ha meghirdetünk egy túrát, néha százan, százötvenen megyünk el. A budapesti tömegversenyeket rendszeresen megnyerjük az iskolával, mert többen vagyunk, mint a budapestiek. Nem kötelező eljönni, de ezek a rendezvények már családi programmá váltak, a legtöbb gyerekkel jön a szülő is. Azért alakulhatott mindez így, mert rendszeresen, hosszú időn keresztül ezzel a szemlélettel dolgoztunk, a szülők elfogadták, most már igénylik, sőt vannak olyan családok, akik egyszerűen kikövetelik, hogy ezeket az alkalmakat megszervezzük. A szabadidősport-tevékenységet rendkívül értékesnek tartom. Ha a gyerek sporttehetség, elmegy a sportegyesületbe, ott bizonyos sportágban kitűnhet. Viszont a gyerekek zömének olyan mozgásskálát kell nyújtanunk, amelyet művelni tud az egyéni életében. Ezek a mozgásos programok pedig a szülők bevonására is alkalmasak.
A programjuk mostani szakasza a KOMA támogatásával folyik. Mire használják fel a támogatást, és mekkora segítséget jelent a diákonként 2000 forint a program egésze szempontjából?
Lipták Gyula: Együtt kezeljük az állami normatívában szereplő ifjúsági sportköri támogatás fejenként 1200 forintos összegét és a KOMA támogatását, amely így tulajdonképpen a program egészét segíti. Sajnos azonban a két forrás együtt sem fedezi a mindennapos testnevelés költségeit. Komplex programunk működtetéséhez gyermekenként 4500 forintra van szükség. Véleményem szerint ebből az összegből az országban bárhol megvalósítható lenne a mindennapos testnevelés.
Grosán Pál: Az iskolai testneveléshez nekem már alig van szükségem új eszközre, hiszen régen beszereztem mindent hosszú pályám során. Ezért módunk van arra, hogy a támogatást gyógytestnevelési, egészségnevelési célokra fordítsuk. Olyan orvosi műszereket fogunk vásárolni, amelyek használatához nem kell orvosi szakértelem, de az iskolában szükség lehet rájuk, például vérnyomásmérőt, pulzusmérő órát, kéziszorítóerő-mérőt, bőrredő-mérőt szerzünk be; ez utóbbi szükséges a pályázatban előírt EUROFIT-méréshez. A támogatásból arra is elkülönítünk bizonyos összeget, hogy a gyógytestnevelőnk bérének egy részét finanszírozzuk.
Egri Judit: Mi a testnevelő kollégák gerinctorna-tanfolyamát fizetjük, valamint eszközöket vásárolunk, a pályázathoz tartozó felméréseket finanszírozzuk, illetve szeretnénk néhány pár korcsolyát venni az iskolának, hogy azok a gyerekek használhassák, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy korcsolyát vásároljanak.
Kemény Andrásné: Éveken keresztül mi nem jutottunk hozzá az 1200 forintos diáksportköri fejkvótához. Sokat kellett azért harcolnom, hogy ezt az összeget testnevelőként megkapjam, és magam számolhassak el vele. Voltak olyan évek, amikor semmiféle forrásunk nem volt a sportra. Ezért a KOMA támogatásából felszerelést is kell vásárolnunk. Továbbá gyógytestnevelőt fogunk hívni, mert sem a faluban, sem a közelben nincs, így a gyerekeink nem jutnak megfelelő ellátáshoz. Bár elvégeztem a gerinctorna-tanfolyamot, nem tartom magam elég felkészültnek ezen a területen. A mindennapos testnevelés többletóráinak a finanszírozására is ezt a keretet használjuk majd, hiszen a megnövekedett óraszámot az önkormányzat csak részben finanszírozza.
Egri Judit: Igazságosnak tartom, hogy a pályázati kiírás fejkvótaszerű támogatást hirdetett meg, és létszámarányosan támogatták az iskolákat.
Grosán Pál: Ez valóban így van, de a programok sikere és főleg további terjesztése érdekében a kötelező fejkvótának is legalább ilyen összegnek kellene lennie.
Lipták Gyula: Valóban időszerű ezen gondolkodni, hiszen bizonyos értelemben megszületett a mindennapos testnevelés törvényi lehetősége. A testnevelési órák számát ma a kerettantervi szabályozás szerint a kerettantervi maximum fölé szabad emelni, azaz a heti két vagy három testnevelésórán felül meg lehet tartani a negyediket és ötödiket is, és ez nem számít a kerettantervi órakeretbe. Ez roppant nagy eredmény, azonban csak elvi lehetőség, a gyakorlati megvalósíthatóságra – tehát a finanszírozásra – nem ad garanciát.
Egri Judit: Én nem vagyok ennyire elégedett azzal az eredménnyel, hogy a kerettanterv ma már biztosítja a mindennapos testnevelés lehetőségét. Alsó tagozaton már most kötelező mindennap testnevelésórát tartani, ezt egyszerűen tovább kellene vinni a felső tagozatra. A kamaszoknak, akiknek az életében nagy változás következik be, és amúgy is tele vannak feszültséggel, nagyon nagy szükségük lenne erre. Én azt a megoldást javasolnám, hogy mindazoknak az iskoláknak a számára, amelyek szeretnék és szakmai értelemben képesek lennének rá, biztosítani kellene a keretet ehhez a tevékenységhez. Ne legyen azonban egyik pillanatról a másikra kötelező, hiszen semmilyen tevékenység nem lehet sikeres szakmai hit és akarat híján. De azoknak, akik akarják, az anyagi fedezetet automatikusan biztosítani kellene.
Lipták Gyula: Meg kellene fordítani azt a nagyon rossz gyakorlatot, hogy csak akkor kaphat lehetőséget bárki, ha már felmutatott valamit. Példa erre a mindennapos testnevelési mozgalom, amelynek 15 év alatt sikerült eljutnia oda, hogy legalább a létezését nem vitatja a törvényi szabályozás. Abban is igaza van Juditnak, hogy a támogatás azoknak szóljon, akik meg tudják tölteni a programot pedagógiai tartalommal. Ezeknek az iskoláknak viszont nem pályázati úton, hanem alanyi jogon meg kellene kapniuk az anyagi támogatást.
Mi az, amit a saját programjukban modellértékűnek tartanak, ami a mindennapos testnevelés iránt érdeklődő többi iskolában is adaptálható lenne?
Kemény Andrásné: Ott kell lenni a közösségben. Nemcsak irányítani, hanem együtt mozogni, akár gyerekekről, tanárokról vagy szülőkről van szó. Nálunk könnyű megvalósítani ezt a családias légkört, hiszen kevesen vagyunk, természetes, hogy a tantestület is mozog, mert tizennégy embert nem nehéz összehozni. A gyerekekkel tűzharcjátékot vagy kézilabdát játszanak, részt vesznek a gimnasztikában, az ébresztő tornában is. Ezek a tevékenységek ma már a mindennapos testnevelési programunk részét képezik. A közös mozgásra való alkalmakat bármikor, bárhol lehet kezdeményezni.
Egri Judit: Az én ajánlásom az, hogy adjunk az életmódsportoknak nagyobb hangsúlyt. Nincs olyan iskola, ahol ne lehetne például felállítani egy pingpongasztalt, hogy ott játszhassanak a gyerekek. Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy olyan tevékenységeket ismerjenek meg a gyerekek, amilyeneket később egyedül vagy csoportosan maguk is tudnak művelni.
Grosán Pál: Sajnos ma az iskolákban nem is elsősorban testnevelőkre, hanem gyógytestnevelőkre lenne szükség. A magyar népesség egészségi állapota romlik, a testnevelésnek pedig követnie kellene a szükségleteket. A testnevelésnek minden korban volt egyfajta irányultsága attól függően, hogy a társadalom mit követelt tőle. Ha katona kellett, akkor katonai jellegű volt a képzés. Amikor jólét volt, akkor a testnevelés a l’art pour l’art mozgásokat, a mozgásos szórakoztatást képviselte. Most, amikor megállapítjuk, hogy beteg a nemzet, a testnevelésnek egészségügyi irányultságúnak kellene lennie. Ez a szemlélet 15 éve érvényesül az iskolánkban. Van rendes testnevelésóránk, ahol a tantervi anyaggal haladunk. Ezt kiegészíti egy jól működő orvosi egészségügyi felmérési rendszer, amelynek keretében a belépő elsős, az ötödikes és a kilépő nyolcadikos gyerek egészségi, fizikai állapotát felmérjük. Aki jelzi, hogy problémája van, annak további sportorvosi vizsgálatot javasolunk, melyet a vezető sportorvosnő végez az iskolában. Mindennek eredményeképpen rendelkezünk egy tizenöt éven át felgyűlt adathalmazzal, amely most van számítógépes feldolgozás alatt, s amely kimutatja, hogy a belépő gyerekek állapotához képest milyen javulást érünk el a programunkkal. Egyedülállónak számít az országban az is, hogy saját gyógytestnevelőnk van. Az egyik testnevelő kollégánk képezte át magát, és tökéletesen ellátja a rászoruló gyerekeket. Ez hatalmas könnyebbség, hiszen a rendszer annyira túltelített, hogy a gyerekek másképp nem jutnak megfelelő gyógytestneveléshez. Mindezeket a lehetőségeket kiegészítik ifjúsági sportköreink. Az igazi tehetségek most is kiválasztódnak, most is van olyan diákunk, aki tagja a válogatott keretnek, de tömegével nem fordulnak a gyerekek a sport irányába, mert az a mozgásmennyiség, amit az iskolai testnevelés keretében kapnak, elég nekik.
Lipták Gyula: A testnevelés óraszámának a növelése önmagában nem elég, ha nem társulnak hozzá más pedagógiai értékek. A Barátság Iskolában például a mindennapos testnevelés bevezetésével egy időben megszüntettük a dohányzást az iskola területén. A felnőttek sem dohányozhatnak az iskolában. Ez része a testnevelés, az életmód átfogó szemléletének. A nevelés és modelladás megmutatkozik például az étkezési kultúrában is. Ez nemcsak a kulturált táplálkozást jelenti, hanem önmagában azt, hogy a gyerek egyen; hozzájusson a betevő falathoz. Meg kell szervezni a tízórait és az uzsonnát is, mert a gyerekek gyakran nem kapják meg a szülőktől az ennivalót. Ha a gyereknek odadobnak egy százast, hogy vegyen magának valamit, kólát vagy rágcsálnivalót fog venni. Tehát a mozgáskultúrára, a tanulási és az étkezési kultúrára, valamint a környezetre egyaránt oda kell figyelni, hogy amikor csak teheti a gyerek, szabad levegőre menjen, a pihenését, a szabad idejét tartalmasan, szervezetten töltse. Ez érvényesül a tanítás mindennapjaiban, az óraközi szünetekben is. Például gyerekeink többsége tud síelni, de akik nem tudnak, azoknak kerékpáros és gyalogos vándortábort szervezünk. Aki a síszünetben nem síel, annak a jégpályára vagy az uszodába kell mennie. De biztosítani kell a korán jövő, illetve a sokáig az iskolában maradó gyereknek is azt a fajta mozgást, amit ő választ.
Egri Judit: Az egészséges életmódra nevelés, ezen belül a drogprevenció mondandója összecseng a mindennapos testnevelés filozófiájával. Aki a mozgás örömét megtanulja átélni, az nem fog a droghoz nyúlni. Hiszen a gyermekek többek között azért nyúlnak a droghoz, mert nem tudják az iszonyatos feszültséget kimosni magukból. Mindenkit ér kudarc, de emiatt nem kell a droghoz nyúlnia annak, aki ismeri a technikáját, hogyan kell ezt kidolgoznia magából.
Grosán Pál: Óriási terheket ró az élet ma egy gyerekre. Ezt néha valóban alig lehet elviselni. A család, az életkörülmények gyakran olyan problémát raknak rá, amelyet semmi mással nem lehet kompenzálni, csak egy örömöt nyújtó testmozgással, amely hosszan tartó jó közérzetet okoz. Sajnos ma nagyon sok olyan tanítványunk van, akinek ez az egyetlen esélye a mindennapi örömérzésre.