Zibolen Endre (1914–1999)
„Vizsgáljatok meg mindent, tartsátok meg a jót, s ha bennetek valami
jobb érlelődik, azt tegyétek igazsággal és szeretettel.” E szavakkal
fejezte be Pestalozzi utolsó művét, a „Hattyúdal” című tanulmányát.
Ez jutott eszembe, amikor hírt kaptam arról, hogy 1999. szeptember
14-én, 85 éves korában meghalt Zibolen Endre, a sokunk által tisztelt
és szeretett Bandi bácsi. Neve és élete összeforrt a nagy svájci pedagóguséval:
legjelentősebb alkotása az általa szerkesztett, jórészt az ő fordításában,
bevezető tanulmányával 1959-ben közreadott „Pestalozzi válogatott
művei” két kötete. Ehhez szorosan kapcsolódott az 1984-ben megjelent
„Johann Heinrich Pestalozzi” című könyve.
Pestalozzi idézett mondata örökségként és programként vonult
végig Zibolen Endre teljes életén, életművén.
Lelkiismeretes tudós volt, a neveléstudomány kiemelkedő
képviselője a 20. század második felének viharos hazai évtizedeiben.
Pályakezdése, első szakmai tájékozódása az 1930-as évek második felére
esett. A háború alatt megismerte a szovjet hadifogság keserveit, hogy
utána reménykedhessen a háború utáni első évek nagy társadalmi-pedagógiai
álmainak megvalósulásában. De azután jöttek az „50-es évek” s a többiek...
Alapelve ekkor is ez volt: „mindent megvizsgálni”, s ami jó, azt felkarolni,
kifejlésre segíteni. E nehéz évtizedek szűkös körülményei között teljes
mélységében ismerte s igaz tudósként kellő kritikával kísérte az akkori
„közép-kelet-európai” pedagógiát, közoktatás-politikát éppen úgy,
mint a legjelentősebb „nyugati” neveléstudományi áramlatokat, a pedagógiával
kapcsolatos pszichológiai, szociológiai, filozófiai felfogásokat.
A jót, az igazat kereste minden új kezdeményezésben, tisztelve mindegyik
felfogás képviselőjét, akkor is, ha az nem volt vele azonos felfogású.
Súlyos csalódások is érték, de ezeken felül tudott emelkedni. Mindig
a jobbat akarta, ezért lett egyik vezető személyisége az 1956 októberének
elején tartott balatonfüredi pedagógiai konferenciának, majd viselte
ennek következményeként a félreállítást. De eszmei ellenfelei – elismerve
tudományos képességeit – tisztelték annyira, hogy ismét alkotói lehetőséget
biztosítottak számára.
Hihetetlenül tevékeny ember volt, kiváló szervezőkészséggel
megáldva. Ő szervezte 1963-tól – ezt mindig büszkén emlegette –, majd
igazgatta 1968–1978 között a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpontot.
Itt indult meg az egyetemi-főiskolai oktatási elmélet hazai kutatása,
de a jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező intézmény a felsőoktatási
gyakorlat, a pedagógusképzés számára is – a pártközpont szorításai
közepette – maradandóan hasznos szolgálatokat tett.
Nyugdíjba vonulása után is számos szakmai testület, bizottság
tagjaként, titkáraként, elnökeként eredményesen tevékenykedett. Jelentős
szerepe volt az 1970-es években megjelent Pedagógiai Lexikon létrejöttében;
utolsó munkái az 1997-ben kiadott új Pedagógiai Lexikon számára készült
szócikkei voltak.
Életének alapeleme a fáradhatatlan alkotás
volt. Ezt jelzi például, hogy a hadifogságban a környékbeli orosz
népiskolákban folyó tanítást igyekezett megismerni; hogy az 1956 utáni
OPK-beli száműzetése idején talált rá a sok-sok aprómunkát igénylő
kutatási területére, a Brunszvik-kori óvodaügyre; hogy élete vége
felé, már súlyos betegségtől gyötörve, nehéz fizikai-pszichikai állapotban
még azt újságolta nekem, hogy régi holmijai között egy Prohászka Lajossal
kapcsolatos iratot talált s azt szeretné feldolgozni.
Zibolen Endre – Pestalozzihoz hűen – a szeretet embere volt.
Nagyon szerette családját; szerette az embereket, a társaságot, a
beszélgetéseket; híres anekdotázó volt (ennek köszönhető a „Beszélgetés
Zibolen Endrével” című kötet 1988-ból). S szeretetéből jutott a neveléstörténeti
kutatók fiatalabb generációinak is. Mindig készen állt a segítésre,
tanácsadásra, ösztönzésre; mély tudásából, széles körű tájékozottságából
mindig meríthettünk. Hallgattuk megfontolt kritikáját munkáinkról;
gyakran korholt, zsörtölődött, de türelemmel vitatkozott velünk, kezdőkkel,
megértően hallgatva ellenvetéseinket. Magam nagyon sokat köszönhetek
neki: a vonzó emberi-szakmai példát, a rengeteg emberi-szakmai segítséget.
S azért különösen hálás vagyok, hogy megajándékozott barátságával:
sokat gazdagodtam ezáltal tudásban, lelkiekben, szellemiségben egyaránt.
Kedves Bandi bácsi, pályafutásod ezen a földön befejeződött.
Bár mi is „igazsággal és szeretettel” élhetnénk életünket, végezhetnénk
munkánkat, ahogyan Te tetted! Hiszen az a mondat nemcsak Pestalozzié,
de a Te hattyúdalod is, számunkra örökül hagyott jó tanácsod: „Vizsgáljatok
meg mindent, tartsátok meg a jót, s ha bennetek valami jobb érlelődik,
azt tegyétek igazsággal és szeretettel.”
Mészáros István