S. Bálint Mária

Agyonprofanizált nyelvoktatás

Külföldi tapasztalataim nyomán régóta füstölgök magamban az ellen, amit tennem kell. Német nyelvet oktatok magas szinten, alacsonyan repülve. Mi magas mégis? A mai nyelvvizsgarendszer nyelvtanismereti követelménye. Miért szállunk alacsonyan? Mert a megkövetelt témák szókincse sehogy sem képes olyan szinten szerveződni, hogy a bemagoltatott, agyongyakoroltatott nyelvtani ismereteket ésszerűen és hatékonyan alkalmazni lehessen. Miért tartjuk gimnazistáinkat a Gundel-palacsinta és a bevásárlás csínjának-bínjának ismerete szintjén? Most, amikor már generációk nőttek fel ezeken a témákon, miért nem lehet ezen túlhaladni? Ezekről a kötelező profán témákról elég kimerítően tanulnak az általános iskolások, kár ezeken ismét „erőszakot tenni”, hogy újfent taníthatóak legyenek az unalomba süllyedés veszélye nélkül. Észre kellene vennünk, hogy a nyelvvizsga követelményszintje nem ehhez az iskolarendszerhez készült. A gimnáziumnak nem lehet már célja csupán a nyelvvizsgára való felkészítés. Vagy pedig az állandóan terítéken levő nyelvvizsgareformnak sokkal forradalmibbnak és korszerűbbnek kell lennie.

Aki osztályokat, tanulócsoportokat utaztat ki német vagy angol nyelvterületre, valószínűleg egyetért velem. Ott senkit sem érdekel a lecsó vagy a paprikás csirke elkészítési receptje. Csupán udvariasságból és interkulturális érdeklődésből senki sem fog megtanulni újdonságot főzni vagy egyáltalán főzni és felhagyni a félkész-, készételek fogyasztásával vagy a vendéglőbe, Burger Kingbe járással. Az általunk itthon kivesézett témákról esetleg mellékesen eshetne szó, ehhez a 14 éves korig megszerzett ismeret bőven elegendő volna, de még sohasem hallottam, hogy ezekre a területekre tévedt volna a beszélgetés. Sőt udvariassági szabályok tiltják/tiltották, hogy társaságban a saját mesterségünkről, fizetésünkről, vagyoni helyzetünkről (ház, autó, nyaraló), rokonságunk kiterjedéséről, főzésről-evésről csevegjünk.

Egyre szélesebb körű azonban az EU törekvése arra, hogy nemzetközi ifjúsági találkozókra, interkulturális tanulásra, kapcsolatfenntartásra, toleranciára, a béke megerősítésére ösztönözze a fiatalokat. Az országot képviselő kiváló, közép- vagy felsőfokú tesztmegoldó tanulónk kuka marad, amikor az ifjúság társadalmi helyzetéről, a társadalomban elfoglalt helyéről, társadalmi meghatározó szerepéről, környezet- és természetvédelmi gyakorlatról kell beszélni a jelent és a jövőt illetően. Elismerem, hogy ide olyan ismeretek kellenek, amelyekhez nemcsak nyelvtudás, hanem tárgyismeret is szükséges. De a nyelvi eszközt nekünk kellene biztosítanunk hozzá.

Az EU cselekvő, a társadalmi problémák megoldásában részt vevő fiatalságot akar. De fordítva is megfogalmazhatjuk: az EU elfogadta (és messzemenően támogatja), hogy az ifjúság cselekvő, hangját, véleményét hallató, a körülötte zajló események sorát befolyásoló réteg akar lenni, akit a felnőttek komolyan vesznek. Tíz a száma azoknak az egymással összefüggő vagy egymástól független ifjúsági találkozóknak, amelyeken tanulóimmal részt vettem, és ez a szándék mindenhol megfogalmazódott, valamint az az elvárás is, hogy az iskolák politikai tájékozottságot adjanak a fiataloknak. Jelen véleménynyilvánításom azonban nem az utóbbit célozza, sokkal inkább arról szól, hogy miként álltuk meg a helyünket és tehetnénk ezt a jövőben. Egyes szülők nagy megelégedésére, mások bánatára, már itthon tanulmányoztuk hasonló találkozók írásos anyagát, tájékozódva némiképp a témakörben, és nagy hangsúlyt fektettünk a szókincs bővítésére, szokatlan szóösszetételek jelentésének megfejtésére. Nemegyszer egyéves projektmunkába kapcsolódhattunk be, amely mostanra folyamatossá vált. Külföldi tartózkodásunk idején a tanulók örvendtek, hogy előtanulmányt folytattunk, különben bevallásuk szerint nem tudtak volna együttműködni a többiekkel.

Minden dolognak több oldala van. Rá kellett jönnünk, hogyha a tanórákból akarunk erre időt fordítani, kevesebb jut a nyelvvizsgára való felkészülésre. Pedig az mindenkinek fontos, mivel többletpontot hoz az egyetemi felvételiken. Néhány tanulónak és ennél valamivel több szülőnek ez a legfontosabb szempont. Ezért az órákon kívülre szorult a felkészülés, aminek megint van árnyoldala, mert tanulóink ideje a végsőkig betáblázott, és egyelőre sajnos néhány külföldi utazáson és külföldi fiatalokkal való kapcsolatfenntartáson kívül nem sok okot tudunk felsorolni, amely a fent említett témák tanulmányozására ösztönözne.

Teljes mértékben egyetértek az Európa Tanács oktatáskutatási osztályának vezetőjével, aki az osztály munkájának bemutatása alkalmával elmondta, hogy az EU egységes nyelvtanítási javaslatában így áll: a tanult idegen nyelven az egyénnek biztos legyen a kommunikációs készsége, a nyelvtan apró finomságaitól, bonyolult formáitól (amelyekkel gyakran az anyanyelvi beszélő sincs tisztában), ritka nyelvi fordulatoktól el kell tekinteni, mivel ezek nem akadályozzák a megértést. Félreértés ne essék, nem az igénytelenség oldalára akarok állni, de úgy vélem – és velem együtt még sokan mások –, hogy kár a nyelvtani teszteket szinte csupán a nyelvtan buktatóira kiélezni, mert ez egyoldalúvá, öncélúvá teszi a nyelvtudást. A nyelvnek pedig kommunikációs és kifejező/önkifejező eszköznek kell lennie. Ha ezt nem érjük el megfelelő, változatos, mai eredeti szövegek feldolgozásával, a beszélőnek (tanulóinknak) állandó hiányérzete lesz az ilyen beszédhelyzetekben.