Vopaleczky György
Kollégiumban nevelt fiatalok hátránykompenzációja
|
Az esélyek kiegyenlítése, a hátrányok csökkentése, a rászoruló
tanulók felzárkóztatása minden időben stratégiai célként fogalmazódott
meg az oktatáspolitikában. Más kérdés, hogy az intézmények, a pedagógusok
valójában milyen eredményeket tudnak elérni a gyakorlati megvalósítás
terén. Az alábbi írás azt mutatja be, hogy a középfokú kollégium mint
intézmény miért alkalmas erre a feladatra, milyen feladatok hárulnak
rá, milyen további lehetőségei vannak.
|
A kollégiumok helye az iskolarendszerben
Magyarországon ma közel félezer középiskolai kollégium működik mintegy
55 ezer középiskolással és 18 ezer szakmunkástanulóval. A prognózisok
szerint a középiskolások száma az ezredforduló után – a középfokú
képzés szerkezeti átalakulása okán – 15 ezerrel nőni fog, tehát szükségessé
válik a hálózat bővítése.
Az ott lakó diákok számára a család és az iskola mellett az
intézményes nevelés legfontosabb színtere a kollégium, melynek funkciói
(melyeket részletesen a kollégiumi nevelés országos alapprogramja
tartalmazza) szorosan kapcsolódnak az iskola fő funkcióihoz:
– a társadalmi munkamegosztásra való felkészítés (a munkaerő-piaci
követelmények és az egyéni elvárások, igények figyelembevételével);
– családpótlás (szociális funkció);
– a társadalmi mobilitás egyéni lehetőségeinek biztosítása;
– a társadalmi egyenlőtlenségek hatásainak enyhítése,
az indulási hátrányok csökkentése, a tudáshoz (ismeretszerzéshez)
való viszony pozitív befolyásolása, esélykiegyenlítés;
– szocializáció: a szociális kompetenciák fejlesztése,
a tartalmas társadalmi létre, adaptációra való nevelés;
– a tanuló személyiségének, képességeinek sokoldalú fejlesztése.
A középiskolai továbbtanulás a gyermekek számára a társadalmi
beilleszkedés, a társadalmi mobilitás fontos eszköze. Ugyanakkor elmondható,
hogy ma szinte kizárólag az alapképességek, a motiváció és az elsődleges
szocializáció (amely szorosan összefügg a családi, szociokulturális
háttérrel) határozza meg az egyén jövőjét. Hiszen az iskola minden
szándéka ellenére sem csökkenti, inkább konzerválja vagy növeli az
indulási különbségeket, s nem képes biztosítani az esélyegyenlőséget
még az általános iskolában sem.
Oktatási rendszerünk szelektív, s elsősorban a kedvező
szociális és kulturális környezetből érkezők számára biztosít megfelelő
oktatási-nevelési feltételeket. Az iskola ezzel a magatartásával azokat
a gyermekeket sújtja, stigmatizálja, szorítja még inkább peremre,
akik kedvezőtlen családi szociokulturális, illetve szocializációs
háttérrel, hiányos ismeretekkel rendelkeznek, beilleszkedési zavarokkal
küzdenek, depriváltak, akik hátrányos régióban, településen születtek,
nem értelmiségiek a szüleik, akiknek (már az alapfokú) sikeres képzését
sem tudják a szülők finanszírozni – annak ellenére, hogy deklarált
cél a felzárkóztatás, az esélyegyenlőség biztosítása.
Az iskolai tudásátadás hatékonysága gyenge. Ennek egyik
oka az, hogy az iskola a képességeknek csupán egy szűk szeletét ismeri
el. Továbbá olyan képességeknek a meglétét is feltételezi és számon
kéri, melyeket korábban nem adott át. Az iskolai tanítás nem motivál,
nem ösztönöz aktivitásra, hatékony kommunikációra, kreativitásra.
Az iskola nem képes módszertanilag megfelelni annak a követelménynek,
hogy a gyermekekkel életkori sajátosságaiknak, igényeiknek, képességeiknek,
motivációiknak megfelelően bánjon, az oktatást és a nevelést a
tananyag és a tanulási teljesítmény központúsága jellemzi.
Ebben kétségkívül akadályozza az esélyegyenlőség körüli értelmezési
zavar és hibás szemlélet, amelynek valódi jelentése és tartalma
az, hogy mindenkinek legyen esélye, lehetősége önmaga képességeinek
kiaknázásához.
A környezeti hátrányokból fakadó szelekciós folyamatok szinte
már az óvodában elkezdődnek, melyek e korai szakaszban a nyelvi, kommunikációs
fejlődésben való elmaradás tekintetében a legszembetűnőbbek, és ez
az, ami a legkomolyabb következményekkel jár az iskolai pályafutás
során. A művelődési hátránnyal indulónak relatíve egyre nagyobb lesz
a „hiánypoggyásza”: ahogy a kulturális előnyök, úgy a hozott hátrányok
is halmozódnak, aminek legfeljebb az ütemét lehet mérsékelni.
A felzárkóztatás intézményes formái nem működnek megfelelően.
Ez is oka annak, hogy már az általános iskolában szinte eldől a gyermek
életútjának, társadalmi érvényesülésének iránya.
Megkésettnek tűnhet tehát a középiskolás korban történő beavatkozás,
mégsem lehet a középiskolai kollégiumok szerepét lebecsülni az esélyek
növelésében, a hátrányok csökkentésében, mivel
– a kollégium lehetőséget teremt a továbbtanulásra a
szülői háztól távol lakó fiatalok számára is,
– a művelődési esélyek szempontjából mindegyik életszakasz
egyformán fontos,
– a kollégium második otthon, kiegészíti (sok esetben
igen jelentősen) a családi nevelést, főleg azzal, hogy „szellemi”
környezetet biztosít.
– ekkor sok tanulónál még nem történt meg a pályaválasztás,
vagy a pályakorrekcióról kell dönteni (tudni kell, hogy a kollégium
jövőbeni szerepe még inkább növekszik e téren, hiszen valószínűleg
a második szakma megszerzése is ingyenes lesz), továbbá folyik a továbbtanulásra,
az életre, az első munkába állásra való felkészülés. Tehát jelentős
befolyást gyakorolhat az egyéni életutak, sorsok alakulására.
Hátrányos helyzet és veszélyeztetettség
A rendszerváltozás után felerősödtek azok a negatív társadalmi jelenségek
és tendenciák, amelyek következményeiként folyamatosan nő a hátrányos,
illetve veszélyeztetett helyzetű gyermekek száma.
Ennek közvetlen okai:
– a középrétegek elszegényedése,
– a munkanélküliség,
– a család válsága (a hagyományos családi nevelési funkció
elvesztése, a kohézió gyengülése, értékeinek rombolása, életvezetési
problémák, a nevelés válsága),
– a társadalmi érték- és normaválság,
– a társadalmi kötelékek lazulása, a szolidaritás hiánya,
– a nevelés társadalmi ellenőrzésének gyengülése,
– az iskolai szelekció erősödése, a hátrányos helyzetűek
bővített újratermelődése,
– az iskolai tanulási teljesítménykényszer s annak személyiségromboló
hatása, egyidejűleg a nevelés háttérbe szorulása,
– a tömegkommunikáció negatív, sokszor
erkölcsromboló hatásának erősödése,
– az iskola és a család kooperációjának hiánya a nevelésben.
A legutóbbi adatok szerint Magyarországon körülbelül négymillióan
élnek a létminimum szintjén. Egymillió az alkoholisták, 800 ezer a
súlyos depressziósok, 250 ezer a kábítószerfüggők száma. 800 ezer
gyermek él a szegénységi küszöb alatt, 400 ezer veszélyeztetett. Körülbelül
8–12 ezer gyermek iskolakerülő. A korai teljesítménykényszerrel nagy
valószínűséggel összefügg a diszlexia terjedése; aránya tízszerese
a nyugati országokénak.
 |
A hátrányos helyzet relatív kategória, értelmezésénél
a sikertelen iskolai előrehaladás (társadalmi karrier) szempontjából
való definiálás a legelterjedtebb. Hátrányos helyzetűnek tekinthetők
a többségtől negatív értelemben eltérő, leszakadó (a többiekkel együtt
haladni nem képes, speciális) igényekkel rendelkező csoportok: „hátrányos
helyzetben lenni végül is azt jelenti, hogy olyan társadalmi csoporthoz
tartozunk, amelynek létfeltételei az egyén fejlődésében megmutatkozóan
is előnytelenek az iskolázás támasztotta követelmények szempontjából”
(Pataki F.).
|
A hátrányos helyzet, valamint a veszélyeztetettség ismérvei:
– a gyermek alapvető szükségleteinek kielégítési lehetőségei
korlátozottak,
– szociokulturális héttere átlag alatti.
Veszélyeztetettnek tekintjük az olyan fiatalokat, akiknek egészséges
testi, lelki, érzelmi, erkölcsi fejlődését az öröklött vagy szerzett
organikus károsodások, környezeti ártalmak (pl. család, rossz szociális
kapcsolatok) akadályozzák. Gyakran deviancia (társadalmi szokás- vagy
normasértés, értékpusztítás) kialakulásához vezet, predeviáns állapotnak
tekinthető.
Kialakulásának okai között első helyen áll az elhanyagoló nevelés,
gondozás, devianciák halmozott előfordulása a családban. Tehát meghatározó
a család életmódja. Nem minden hátrányos helyzetű gyermek veszélyeztetett,
de a veszélyeztetettség mögött az esetek többségében hátrányos helyzet
áll.
A hátrányos helyzet kialakulásában makro- és mikrokörnyezeti
tényezők játszanak szerepet. Az okok gyakran összefüggenek, illetve
bizonyos csoportokban több ok egyidejű fennállásával találkozunk (pl.
kisebbségi lét, szegénység, munkanélküliség, nagy család, betegség
stb.). Ezért hosszabb ideje inkább már halmozottan hátrányos helyzetről
beszélünk.
Bizonyos iskolatípusok, szakmák tanulóifjúsága egészében halmozottan
hátrányos, illetve veszélyeztetett helyzetű. Ezeknek a rétegeknek
az iskolái hagyományosan a szakmunkásképzők (kivéve a néhány keresett
szakmát) és a szakiskolák. Tény, hogy bizonyos régiókban már a gimnáziumba
is elindult a beáramlás, tudniillik az intézmények a demográfiai apály
miatt – kényszerűségből – nyitottabbá válnak.
Vizsgálati tapasztalatok alapján a hátrányos helyzet kialakulásában
szerepet játszhat:
– a szegénység, alacsony jövedelem a családban,
– a család egzisztenciális bizonytalansága (pl. bizonytalan
munkavállalói státus), rossz lakáskörülmények,
– az eltartottak száma három vagy több a családban,
– a szülő(k) munkanélkülisége,
– a szülők alacsony iskolai végzettsége (8 általános
vagy kevesebb),
– a család, a közvetlen környezet deviáns életmódja,
életvitele,
– a család hiánya (a gyermeket nem a szülei nevelik),
– elhunyt szülő(k),
– az ép család hiánya (elvált vagy külön élő szülők),
– a család instabilitása (konfliktusokkal terhelt családi
élet),
– beteg vagy cselekvésében korlátozott szülő,
– kisebbségi etnikai helyzet,
– fogyatékosság (értelmi, érzékszervi, mozgásbeli stb.).
Hátrányos helyzetűek a kollégiumban
Szociológiai vizsgálatok rámutatnak arra, hogy a hátrányos helyzetet,
valamint a veszélyeztetettséget elsősorban előidéző munkanélküliség,
tartós szegénység és alacsony iskolázottság főként a vidék problémája.
Az is tény, hogy folyamatosan nő az itt élő diákok tanulmányi lemaradása,
különösen a kistelepüléseken.
Egy 1994-ben elvégzett országos felmérés szerint a kollégisták
68,3%-a kistelepülésen vagy falun lakik. Majdnem egyötödük árva, vagy
csonka családban nevelkedik. A kollégisták családjának 40%-a szegény,
illetve szerény körülmények között él, és csupán 12,2%-uknak vannak
jó körülményei. A szülők iskolai végzettségét tekintve többségben
vannak a képzetlenek, illetve az általános iskolai végzettséggel rendelkezők
(43%), egyharmadnak van középfokú végzettsége, és mindössze 12%-uk
értelmiségi.
Egy 1998-as fővárosi vizsgálat hasonló képről tanúskodik. A
kollégisták szülei (apák) felének nincs érettségije, és mindössze
17,1% rendelkezik valamilyen felsőfokú végzettséggel. Ennek megfelelően
az apák többsége (több mint 44%-a) fizikai vagy alacsonyabb szintű
szellemi munkát végez.
Az intézmények szerint a diákok hátrányos helyzetét, illetve
veszélyeztetettségét előidéző egyik leggyakoribb ok a szegénység,
a család egzisztenciális bizonytalansága (a diákok több mint egyötödénél),
ami természetesen azt is jelenti, hogy a családok jelentős hányada
nem vagy csak nehézségek árán tud megfelelő támogatást adni a sikeres
iskolai pályafutáshoz. Ehhez járulnak még a települési hátrányok és
esetenként a rossz oktatási feltételek. A fővárosban a kollégisták
közel egyötöde él sérült szerkezetű családban.
A kollégiumban elhelyezett tanulók többsége tehát felzárkóztatásra,
kompenzációra, védelemre szorul. A kollégiumnak türelmet kell tanúsítania
ezekkel a fiatalokkal szemben, mert a kollégiumból való kikerülés
esetükben egyet jelent iskolai tanulmányaik megszakadásával, aminek
a jövőjük szempontjából helyrehozhatatlan következményei lehetnek.
A rászorulók köre
A kollégiumi hátránykompenzáció kiterjed minden gyermekre
és ifjúra, akit környezete – mindenekelőtt a családi háttér, a szubkultúra,
az iskola hatásai –, illetve élethelyzete bármilyen módon hátrányos
helyzetbe hoz, veszélyeztetett, és önerőből képtelen továbblépni,
vagy képességeit nem tudja megmutatni, kibontakoztatni.
A rászorultságot az is meghatározza, hogy egy adott fejlődési
szakaszban a kívánatos képességekkel, fejlettségi szinttel (fizikai,
kognitív, emocionális, morális, társadalmi), kompetenciával rendelkezik-e
az egyén.
A segítségre szorulók – a szakirodalmi meghatározásokat figyelembe
véve – a következő, többségtől eltérő (speciális) szükségletekkel
rendelkező csoportok:
– a tehetségígéretek,
– a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozók,
– a szegények,
– a szociokulturálisan depriváltak,
– a szociálisan inadaptáltak,
– a tanulásban akadályozottak,
– az iskolai kudarc által fenyegetettek vagy azt elszenvedők
(lemorzsolódók),
– a személyiség- és magatartás-zavaros fiatalok,
– a nehezen nevelhetők,
– a deviáns fiatalok,
– a fogyatékosok (mentális, fizikai, értelmi).
A csoportok között jelentős átfedések vannak, a határok sokszor
elmosódnak.
Meg kell jegyeznünk, hogy a segítségre szoruló gyerekek közé
soroljuk azokat is, akik a felsoroltaktól részben függetlenül, a számukra
kedvezőtlen iskolai környezetből fakadó ártalmak miatt rekesztődnek
ki az iskolai munkából, és szenvednek emiatt hátrányt (teljesítménykényszer,
a képességek rendkívül szűk szeletének értékelése és elismerése, a
frontális osztálymunka preferálása, a kooperáció hiánya, a tanár dominanciája,
a tanuló alárendelt szerepe az iskolai munkában). A vizsgálatok szerint
ez a 10–14 éves korosztálynak mintegy felét sújtja („spontán kirekesztődés”).
Ők az iskolai tevékenységben semmilyen feladatot, megbízást nem vállaló,
a gyermekközösségben kedvezőtlen szociometriai státusú, rossz családi
hátterű (szocializációs környezetű, hátrányos szociokulturális családi
hátterű), valamint az intellektuálisan fejletlen, alacsony teljesítőképességű
tanulók. Ezek a tanulói rétegek nem feltétlenül morzsolódnak le, ugyanakkor
iskolai státusuk megakadályozza egy valóban konstruktív magatartás-
vagy tevékenységrepertoár megerősödését, amely megalapozná konstruktív
életvezetésüket. Ezek a diákok azért szorulnak peremhelyzetbe, mert
az iskola elvárásrendszeréhez, „stílusához” nem tudnak alkalmazkodni,
s a helyzetükkel együtt járó nem törődés, kedvezőtlen tanári értékelés
miatt rendszeresen probléma van velük (közömbösek, fegyelmezetlenek,
agresszívak stb.).
A kollégiumok szerepéről
A kollégiumok egyik legfontosabb alaptevékenysége a felzárkóztatás,
az esélykiegyenlítés, amit lehetőségeik függvényében változó színvonalon
látnak el. A közoktatási törvény ma a kollégiumot részben önálló nevelési-oktatási
intézményként határozza meg, és olyan konkrét tennivalókat ír elő
számára, amelyek a tudáselosztásban való erőteljesebb szerepvállalásra
kötelezik az intézményt; továbbá fokozott hangsúlyt helyez a gyermekek
érdekeinek védelmére, a gyermek- és ifjúságvédelemre; tehát a korábbiakhoz
képest markánsan megfogalmazódnak a hátránykompenzációs feladatok.
Az intézményekben az utóbbi években e tekintetben feltétlenül
pozitív irányú elmozdulásnak lehetünk tanúi.
|
A törvény kimondja, hogy „A tanuló joga különösen, hogy
kollégiumi ... ellátásban részesüljön...”. „A kollégium feladata megteremteni
a feltételeket az iskolai tanulmányok folytatásához azoknak,
|
|
a) akiknek a tanuláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz
való jogok érvényesítéséhez nemzeti vagy etnikai kisebbségi nyelven,
illetve gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményekben való tanulásukhoz
a lakóhelyükön nincs lehetőségük, illetve
|
|
b) akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket
a szülő nem tudja biztosítani.”
|
|
„A gyermeknek ... joga, hogy képességeinek, érdeklődésének,
adottságainak megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön...”,
„...állapotának, személyes adottságának megfelelő megkülönböztetett
ellátásban – különleges gondozásban, rehabilitációs célú ellátásban
– részesüljön...”. Ennek formáját is megjelöli: „A kollégium a kollégiumba
felvett és az externátusi elhelyezésben részesülő tanulók részére
felzárkóztató, tehetség kibontakoztató, speciális ismereteket adó,
felkészítő foglalkozásokat, továbbá a szabadidő eltöltését szolgáló
foglalkozásokat és a tanulóval való egyéni törődést biztosító foglalkozásokat
szervez.”
|
|
A pedagógus kötelessége, hogy „...közreműködjön
a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában, a gyermek, a tanuló
fejlődését veszélyeztető körülmények megelőzésében, feltárásában,
megszüntetésében...”.
|
A (kollégiumi) hátránykompenzációt a széles értelemben vett
gyermek- és ifjúségvédelem részének tekintem, mely minden gyermekre
és ifjúra kiterjedő gondoskodás, nevelés, érdekvédelem. A hátránykompenzáció
a rászoruló tanulók sikeres iskolai pályafutásának, társadalmi
beilleszkedésének, társadalmi érvényesülésének (karrierjének), egyéni
boldogulásának (egymással párhuzamos akciókból álló) és differenciált
(az egyéni képességekre és adottságokra, valamint igényekre épülő)
tevékenység, adekvát szervezeti formában megvalósuló segítségnyújtás.
Ténylegesen az összes kollégista diák részesül hátránykompenzációban,
természetesen érintettségük különböző mértékű. (A kollégium puszta
léte már önmagában is hátránykompenzációs tényező, hiszen a rászorulók
számára megteremti a lakhelyen kívül eső oktatási intézményben való
tanulás lehetőségét.)
A kollégiumi hátránykompenzáció főbb területei
Gondoskodás és prevenció
A kollégium a családot helyettesítve rendszeres és szervezett gondoskodást,
védelmet nyújt; a tanárok személyesen felelősek a rájuk bízott gyermekek
gondozásáért, neveléséért, oktatásáért. Intézményesen biztosítja a
megfelelő lakást, élelmet, egészségügyi ellátást, a tanuláshoz az
egyenlő feltételeket, az egészséges életvitel feltételeit a különféle
háttérrel és diszpozíciókkal rendelkezők számára. A gondoskodás
alapja az ellátás és a biztonságos otthon nyújtása, ugyanakkor
nem szabad megfeledkezni arról, hogy ebbe a szeretet s a megbecsülés
iránti igény mint alapvető szükségletek kielégítése is beletartozik,
hiszen e nélkül magasabb kognitív teljesítményt a fiataloktól nehezen
várhatunk el.
A kollégiumi nevelés mintaadás, értékközvetítés, amely
az erkölcsös gondolkodásra és viselkedésre, a helyes és egészséges
életvitelre szoktat, továbbá ezekkel kapcsolatos ismereteket közvetít,
így a káros szokások, helytelen magatartások és életvitel, a szenvedélybetegségek
prevencióját is szolgálja egyben. A kollégiumi prevenciós tevékenység
segít megakadályozni a fiatalkori válsághelyzetek kialakulását, a
gyermek szociális körülményeinek további romlását, illetve szerepet
vállal körülményei megszilárdításában, javításában, felfogható
tehát a gyermekjóléti szolgáltatás speciális formájának is
(generálprevenció).
Különösen a gyermekvédelmi tevékenységben kulcskérdés a korai
diagnózis és felismerés, amelynek alapján a megfelelő terápiával –
segítő programok, személyre szóló beavatkozás, intézkedések formájában
– meggátolható a helyzet rosszabbodása.
A háttérben meghúzódó problémák a pedagógusok
előtt sajnálatos módon sokszor rejtve maradnak, aminek okai a személyes
és intézményi kapcsolatok elégtelen voltában keresendők. Az iskola
és a kollégium, illetve a pedagógus, a diák s a szülő között kialakult
közvetlen, bizalmi kapcsolat, az ezen alapuló együttműködés teszi
lehetővé a gyermek szocializációs hátterének, egyéni tulajdonságainak,
személyiségvonásainak, a helyzetét előidéző okok pontos feltárását,
amelynek ismeretében a szükséges – személyre szóló – beavatkozás tervezhető,
elvégezhető (speciálprevenció).
Vizsgálandó: szocializációs előzmények, szociokulturális
háttér, családi viszonyok, neveltségi állapot, igények, motiváció,
magatartás (viselkedésrepertoár), orientációs és érdeklődési preferenciák
(értékorientáció), beilleszkedési és mentális zavarok, kötődések,
az aktuális szocializációs környezet (család, iskola, kortárscsoportok,
szubkultúra, baráti kör stb.), valamint veszélyeztető tényezők feltárása.
A fiatalok körében oly gyakran tapasztalható közömbösségben,
kilátástalanságban, értékvesztésben komoly szerepe van a társadalom
általános értékválságának. Bármely, neveléssel foglalkozó intézmény
nevelési feladatainak teljesítése elképzelhetetlen világosan megfogalmazott
nevelési célok nélkül, melyeknek mindenkori alapja a szilárd, világosan
megfogalmazott értékrend, amely mintául szolgál az intézmény etikai-morális
rendszerének, szocializációs gyakorlatának kialakításához. Nem arról
van szó, hogy mindent értékelve tálalunk a gyermekeknek, hanem
megtanítjuk őket a helyes értékelésre, a jó és a rossz, a nemes és
nemtelen, az etikus és etikátlan stb. közötti különbségtételre.
Szocializáció
A személyes kapcsolatok, az állandó odafordulás, a valódi közösségek,
valamint a példaadás hiánya, az oly gyakran tapasztalható, saját életpályával,
jövővel kapcsolatos bizonytalanság vagy kilátástalanság feltétlenül
felelős a fiatalkori értékzavarokért, válsághelyzetek kialakulásáért.
A kollégium megteremtheti a lehetőséget azoknak az igen fontos pozitív
azonosulási (viselkedési) mintáknak és példáknak a követésére, magatartások
megtanulására (kooperáció, önállóság, felelősségtudat stb.), amelyek
a családban nem állnak rendelkezésre, ugyanakkor az egyéni életutak,
az egyéni boldogulás, a családi életre való felkészülés az önmegvalósítás
s a társadalmi integráció szempontjából alapvetőek.
Így a kollégiumnak jelentős szerepe van a szocializációban,
a társadalmi életben való részvételben, a környezetbe, a mindennapi
életviszonyokba való bevezetésben. A kollégiumi közösségben változatos
szerepminták állnak rendelkezésre, amelyek a fiatal szociális érését,
személyiségfejlődését jelentősen segítik: lehetővé válik ön- és valóságismeretének,
önbizalmának fejlesztése. Egy jól működő kollégiumi közösség gazdag
és pozitív interakciós közegével kiegészítheti, segítheti, szükség
esetén ellensúlyozhatja a családi, iskolai és egyéb szocializációs
tényezőket, a káros környezeti hatásokat. Ennek feltételei a személyesség,
a személyes kapcsolatok, az állandó empatikus odafordulás, egymásra
figyelés, a rendszeres eszmecsere, az együttműködés, a példaadás.
A hátrányos helyzetű és veszélyeztetett fiatalok számára különösen
fontos a harmonikus, szeretetteljes szocializációs környezet, amely
befogadó, szolidáris, pozitív élményeket, sikereket biztosít, mivel
növeli biztonságukat, javítja helyzetüket, életminőségüket.
Az intézmény a családi-társadalmi eredetű hátrányokat akkor
képes eredményesebben enyhíteni, illetve az ezzel kapcsolatos minőségi
követelményeknek eleget tenni, ha a kompenzációt nem csupán kognitív,
hanem pedagógiai környezeti kérdésként is kezeli.
Kultúra- és tudásközvetítés
A tudás és a személyiségfejlesztés eredményességének feltétele a tevékenységrendszer
sokszínűségének, változatosságának biztosítása, amire a kollégiumban
lehetőség van a gazdag eszközrendszernek, az időbeosztás viszonylag
rugalmas kezelésének és a széles tevékenységrepertoárnak köszönhetően.
A tartalmat (a tevékenységet) a merev korlátok
feloldásával, a tevékenységformák célszerű és hasznos integrálásával
lehet tervezni. A tevékenység során tehát minden gyermeknek egyforma
lehetőséget kell biztosítani az interakcióban való részvételre, a
kooperációra; ez azáltal érvényesíthető, hogy az ő igényeikre épül.
A tevékenységformák és a követelmények nem tantárgyorientáltak,
nincs teljesítménykényszer, így az intézmény szorongásmentes
hátteret ad a tanuláshoz, az alkotómunkához, az önmegvalósításhoz.
Mindezekből következik, hogy az értékelés
nem korlátozódik csupán a tanulmányi vagy magatartásbeli teljesítményre,
hanem kiterjeszthető bármely képességre, készségre. Így a tanulók
közösségben elfoglalt helyét, elismertségét nem csupán az iskolai
követelményeknek való megfelelés, hanem valódi, a közösség tagjai
által is elismert értékeik határozzák meg, ezáltal önbecsülésük, önbizalmuk
erősödik, hiszen a szociális megerősítés a leghatékonyabb ösztönző
erő.
Motivációfejlesztés
A kollégiumban nagyon sok az olyan diák, akinek a tanulással kapcsolatos
(elsősorban iskolai) előzetes tapasztalatai általában kedvezőtlenek,
akik a művelődés terén többlet-erőfeszítéseket nem szívesen vállalnak.
Tehát gondok vannak hozott ismereteikkel, az iskolai tananyag befogadásának
képességével, ezen túlmenően az önértékeléssel is. Az iskolai (vagy
szülői) fokozott teljesítménykényszer következtében kialakuló szorongásos
állapot még inkább akadályozza a képességeknek megfelelő teljesítést,
a személyiség harmonikus fejlődését.
A művelődésben, a tanulásban, az elsajátításban jelentős mértékben
szerepet játszik az önnevelés, a résztvevői aktivitás, a motiváltság.
Jelenleg a felzárkóztatás intézményes megoldásai azért nem kellően
hatékonyak, mert a szociokulturális helyzetből fakadó személyiségfejlődésbeli
anomáliákat (motiváció, önértékelés, életvezetés, értékrend stb.)
nem tudják kezelni.
A kollégiumi tudásközvetítés (felzárkóztatás) is akkor válik
eredményessé, ha feltárjuk a tanulók motivációs jellemzőit, a
meglévő motívumokat aktivizáljuk, valamint megtaláljuk és működtetjük
az új motivációs eszközöket. A tanulási motivációt befolyásoló tényezők
közül a legfontosabbak: a tanuló tanulási folyamatban szerzett egyéni
tapasztalatai, az egyes tevékenységek okainak háttérmagyarázata, a
tanulási motiváció, tanulási orientációk, technikák, stílusok, a tanuló
személyiségjegyei, a kognitív (megismerési) képességek jellemzői,
a családi szociokulturális hatások, s a tanulók szociális igényei.
A továbbtanulás segítése, pályaorientáció
A kollégium mintegy második esélyt biztosítva támogathatja, kiegészítheti
az iskola oktató-nevelő munkáját: a kulturális-műveltségi hátrányok
csökkentésével, az általános műveltség fejlesztésével, az általános
és speciális képességek kibontakoztatásával az igényeknek, az előképzettségnek
megfelelően. Olyan ismereteket kell nyújtani, amelyek megfelelnek
a legfontosabb munkaerő-piaci elvárásoknak, preferált képességeknek.
A kollégiumokban működő szaktanárok (esetenként
mentor diákok) megfelelő segítséget tudnak nyújtani a tanulmányi munka
segítésében, a korrepetálástól kezdve a különféle tantárgyi programokig,
a felzárkóztatástól az egyetemi felvételi előkészítésig. A tanulási
hátrányok kiegyenlítésére differenciált módszerek állnak rendelkezésre,
melyeknek lényege, hogy alkalmazkodnak a tanuló egyéni haladási üteméhez.
Azon fiatalok esetében, akiknél az iskola vagy a család (hátrányos
szociokulturális háttér, alacsony igény- és követelményszint, valamint
életnívó miatt) nem tud megfelelő szocializációs, viselkedési, orientációs
mintát adni, az egyéb külső segítség elmaradása esetén a gyermek nagy
valószínűséggel követi szülei életpályáját. Részükre különösen nem
elegendő, hogy a kollégiumi pályaorientációs tevékenység a
tanulásban való segítségre korlátozódjék, hanem fontos, hogy a jövőkép
hiányát pótolja, az életpályával kapcsolatos kilátástalanságot vagy
bizonytalanságot – mielőtt társadalmi inadaptációt, devianciát, krízist
idézne elő – feloldja, sőt az intézményi eszközökre és kapcsolatokra
építve tevőlegesen is részt vegyen a pályamódosítás segítésében, de
a végzettek elhelyezkedésének támogatásában is. Ehhez megfelelő külső
segítség is rendelkezésre áll (Munkaügyi Központok, Pályaválasztási
Tanácsadó stb.).
A kollégiumi nevelésben is érvényesíteni kell a következő oktatási-nevelési
célokat, képességek kialakítását, fejlesztését:
– a polgári társadalom és piacgazdaság követelményeihez
való alkalmazkodás,
– az információs társadalomban szükséges ismeretek megszerzése,
– alkalmazkodóképesség a gyorsan változó körülményekhez,
– az élethosszig tartó tanulás képessége,
– a saját egészséghez és a környezethez való pozitív
viszony,
– a modern európai társadalomhoz való tartozás tudatának
erősítése (egy erős nemzeti tudat alapján).
Ezek a képességek információs társadalom igényeinek megfelelnek.
Ugyanakkor tény, hogy tanulóink többségének úgynevezett általános
műveltsége – mindenekelőtt a szociokulturális hátrányokból eredően
– hiányos, ezt az iskola sem tudja kompenzálni, ugyanakkor stabil
szakmai műveltség enélkül nem létezik. E hiányok pótlásában a kollégium
részt tud vállalni. A kollégiumi hátránykompenzáció különösen a hátrányos
szociokulturális környezetből érkezettek számára jelentős: kommunikációs
ismeretek, matematikai és idegennyelv-tudás, tanulás-módszertani ismeretek,
vizuális kultúra, a testi és mentálhigiénés kultúra, önismeret (kockázatvállalás,
döntés és alkalmazkodási képesség stb.), továbbá a családi élet kultúrájával
összefüggő ismeretek fejlesztése.
Tehetségvédelem
A közoktatási törvény úgy rendelkezik, hogy a „kollégiumot a fenntartó
kijelölheti arra, hogy kiemelkedő képességű tanulókkal foglalkozzon”.
Különösen fontos szerepe van a kollégiumnak abban, hogy a tehetséges
gyermekeket kiemelje hátrányos szociokulturális környezetükből, és
egyengesse további útjukat. Hiszen a szülőknek a tehetségfelismeréshez
és gondozáshoz nincsenek kellő ismereteik; tudatos fejlesztésre csupán
a családok kisebbik részének van lehetősége. De a pedagógusok sincsenek
erre a feladatra felkészítve. Őket az is gátolja ebben, hogy az iskola
csupán néhány képességszférát (adottságot) preferál, továbbá az iskolai
teljesítményen ritkán mérhető a tehetség.
Eredményként könyvelhetjük el azt is, ha olyan közeget teremtünk,
amely nem akadályozza a tehetség kibontakozását. Olyan emocionális
biztonságot, intellektuális ösztönzést és szabadságot adó (motiváló),
ingergazdag környezetet (értelmiségi miliőt), amely kedvez a tehetség
kibontakozásának, amelyben az én bátorítást és megerősítést kap a
cselekvéshez, a kockázatvállaláshoz. Amely előhívja és fejleszti a
meglévő képességeket, biztosítja a személyiség harmonikus fejlődését.
A kollégiumi tehetségnevelésben egyfelől az (iskolai) tananyag-gazdagítás
modellje követhető (pl. önképzőkörök, tudományos diákkörök), másfelől
a különféle képességfejlesztő szakkörök keretében történhet
a tehetséggondozás (az ismeret-, tudás- és kultúraközvetítésnek jelenleg
ez a leggyakoribb formája). Végül, de nem utolsósorban a kollégiumi
közélet kiváló lehetőséget ad a szociális képességek megmutatkozására,
fejlesztésére.
A családi nevelés segítése, befolyásolása, kompenzációja
A kollégiumnak jelentős családpótló (szülőpótló) funkciója van, hiszen
amíg a gyermek szüleitől távol van, a kollégiumi közösség pótolja
a család közösségét, a pedagógust, a szülőt.
A család intézményének általános válsága okán a szociális,
gondozó funkció egyre erőteljesebb szerepet kap, tehát erősödik
az intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi funkciója.
Emelkedik azoknak a fiataloknak a száma is, akiknek az iskolába
bejárás nem okoz gondot, de családi körülményeikre, anyagi helyzetükre
való tekintettel az iskola vagy a családgondozó szolgálatok a gyermek
érdekében kezdeményezik a kollégiumi ellátást.
A veszélyeztetettség nem az életfeltételekből, az életszínvonalból,
hanem az életmódból következik inkább, így sok gyermek számára a kollégiumi
környezet és feltételrendszer mint nevelési és szociális közeg kedvezőbb,
mint az otthoni. Ezt igazolja az a sajnálatos tény, hogy mindig találkozunk
olyan fiatalokkal, akik hétvégéiket szívesebben töltik a kollégiumban,
az otthoni feszült vagy elviselhetetlen családi légkör miatt. (A kollégium
hétvégi igénybevételének gyakori oka az is, hogy a diákoknak nincs
pénzük a hazautazásra. Ez különösen hátrányosan érinti a határokon
túli magyar gyermekeket.)
Az intézménynek igen fontos szerepe lenne abban, hogy a bent
maradók számára hsznos programokat biztosítson vagy szervezzen, hogy
az itt eltöltött idő ne igénytelen szórakozással vagy semmittevéssel
teljék el.
A kollégiumokban egyre több gyermek szorul anyagi segélyezésre,
a lehetőségek szűkössége miatt azonban ez rendkívül korlátozott mértékű.
Ezek a megoldások (ösztöndíj, alapítványi támogatás, étkezési hozzájárulás
pótlása) esetenként a helyi önkormányzatok segélyeivel egészülnek
ki.
A kollégiumnak (hasonlóan a családvédelem intézményeihez) a
veszélyeztetett vagy krízishelyzetbe került gyermek családjának direkt
módon való befolyásolásában is szerepe van. Ezt ugyanakkor nehezíti,
hogy a szülők többsége nem tart szoros kapcsolatos az intézményekkel,
többnyire akkor jelentkeznek, ha a gyermekkel „baj” van, s nem is
minden esetben tudnak mit kezdeni azokkal a tanácsokkal, melyek rögzült
nevelési módszereik megváltoztatására tesznek javaslatot. Elsősorban
azoknál a deprivált családoknál van szükség – és általában igény is
– a határozott, segítő beavatkozásra, ahol a szülők eszköztelenek,
tanácstalanok, illetve megfelelő kommunikációs készlet híján képtelenek
gyermekükkel a kooperációra, de előfordul a család kötelékéből már
gyakorlatilag kiszakadt, érettségizett, illetve túlkoros fiatalok
esetében is.
Az is tény, hogy a problémák sokszor későn jutnak felszínre,
hiszen a gyermekek önmaguktól nem szívesen tárják fel a családi háttérben
meghúzódó gondokat, bajokat részben bizalmatlanságból, részben azért,
mert szégyellik helyzetüket. Ezekre gyakran a tanulmányi eredmény
hanyatlásából, kialakuló magatartászavarból tud következtetni a pedagógus.
Szakszerű ellátás
A kollégium mindennapi pedagógiai gyakorlata, a sokféle nevelési szituáció
a pedagógusoknak általában elegendő lehetőséget ad a gyermekek megismeréséhez,
esetleges háttérproblémáik feltárásához és a terápiához (tanácsadás,
káros szenvedélyek, egészséges életmód kérdéskörei stb., amikor a
tanulók kapcsolatrendszerük, családi hátterük, iskolai helyzetük stb.
megromlása miatt előállt életviteli és napi problémáikat önállóan,
illetve a szokványos keretekben nem tudják megoldani, tehát speciális
segítségre szorulnak). Ehhez szükséges az őszinte tanár-diák kapcsolat,
a nevelők empátiás odafordulása, a rendszeres kommunikáció, és nem
utolsósorban az, hogy a pedagógusok rendelkezzenek megfelelő pszichológiai,
szociálpszichológiai, fejlődés-lélektani, gyermekvédelmi, családpedagógiai
ismeretekkel, és képesek is legyenek ezeket alkalmazni a gyakorlatban.
Nem elegendő a törvényi előírás, a jövőben ehhez komolyabb támogatást
kell számukra adni. Ezért a képzésben, a szakmai módszertani kultúra
fejlesztését célzó továbbképzéseken, tanfolyamokon e szakmai specifikumoknak
nagyobb teret kell szentelni.
A pedagógusok időnként szembetalálják magukat olyan esetekkel
is, amelyek megoldása túlmutat a napi pedagógiai feladatokon, például
a család szocializációs diszfunkcióiból eredő súlyos iskolai vagy
szülő-gyermek konfliktusok, melyek speciális felkészültséget, szakértelmet,
tapintatot, diplomáciai érzéket kíván: krízishelyzet felismerése,
akut helyzetek kezelése, segítségnyújtás, tennivalók válsághelyzetekben,
hatósági intézkedés stb.
A felsorolásból látható, hogy a hátránykompenzációs tevékenység
összetett pedagógiai, pszichológiai, szociális, egészségügyi és jogi
ismereteket, tennivalókat igényel. Az intézmény és a fenntartó felelős,
hogy ezeket a helyzeteket mindenki számára megnyugtató módon oldja
meg. Fontos, hogy a pedagógusokat hiteles és megfelelő szakmai felkészültséggel
rendelkező ifjúságvédelmi szakember segítse (intézményi gyermek- és
ifjúságvédelmi felelős), akinek munkáját szükség esetén pszichológus,
szociálpedagógus, pszichopedagógus, szociális munkás, családvédelmi
szakember is támogatja. Szakmai követelmény, hogy adott esetben el
tudjanak járni külső, a kollégium kompetenciáján kívül eső, például
orvosi, hatósági, jogi beavatkozást igénylő helyzetek megoldásában;
továbbá képesek legyenek hatékonyan segíteni az együttműködést a gyermek
nevelésében közvetlenül érintett intézmények (kiemelten: család, kollégium,
iskola) és személyek között. Mindez maradéktalanul akkor teljesülhet,
ha az akciókban részt vevők partnernek tekintik egymást, és mindenkor
a segítségre szoruló gyermek érdekeit tartják a legfontosabbnak.
Irodalom
BENEDEK ISTVÁN–SZALAY
LÁSZLÓNÉ: Áttekintés a kollégiumok helyzetéről.
Budapest, 1994, Okker.
A magyar közoktatás távlati fejlesztésének stratégiája.
Budapest, 1996, MKM.
BÁBOSIK ISTVÁN: A spontán kirekesztődés
mint iskolai ártalom. Új Pedagógiai Szemle, 1993. 7–8. sz.
BÁTHORY ZOLTÁN: Tanulók, iskolák,
különbségek. Budapest, 1992, Tankönyvkiadó.
BENDA JÓZSEF: Személyiség
és interakció. 1982.
1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről.
1996. évi LXII. törvény a közoktatásról szóló 1993.
évi LXXIX törvény módosításáról.
GAZSÓ FERENC: Megújuló egyenlőtlenségek.
1988.
GÁTI FERENC: Gyermekvédelem
az iskolában. 1987.
Jelentés a magyar közoktatásról 1997. Budapest,
1998, Országos Közoktatási Intézet.
LANDAU, ERIKA: Bátorság a
tehetséghez. Budapest, 1997, Műszaki Könyvkiadó.
LISKÓ ILONA: Hátrányos helyzetű
gyerekek a szakképző iskolákban. Educatio, 1997. 1. sz.
RÉTHY ENDRÉNÉ: Tanulási motiváció.
1995.
STRAUSZNÉ SIMONYI ERZSÉBET:
Gyermek- és ifjúségvédelem. 1997.
SZIDIROPULOSZ ARCHIMEDESZ–VOPALECZKY
GYÖRGY: A gyermek- és ifjúségvédelem helyzete a fővárosi
kollégiumokban: egy vizsgálat tanulságai. Budapesti nevelő,
1999. 1. sz.
Szociális munka az iskolában: Válogatás iskolai szociális
munkások, gyermekjóléti szakemberek, szociális és pedagógusképzésben
résztvevők számára. (Szerk.: Budai István) Budapest, 1996, Nemzeti
Tankönyvkiadó.
Veszélyeztetettség és iskola. (Szerk.: Illyés Sándor)
Budapest, 1988, Tankönyvkiadó.