Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1999 november > Mire képes az iskolai nyelvoktatás? -- Beszélgetés az idegennyelv-tanításról (Szemere Pál)
Mire képes az iskolai nyelvoktatás?
Beszélgetés az idegennyelv-tanításról
A beszélgetés résztvevői az iskolai idegennyelv-tanítás
olyan fontos kérdéseit vitatták meg, mint: lehetséges-e iskolai feltételek
között megtanítani egy vagy két idegen nyelvet, milyen szintű nyelvtudást
biztosíthat az iskola, van-e értelme az iskolázás kezdő szakaszában
elkezdeni a nyelvoktatást, képes-e az idegennyelv-tanítás az adott
nyelvterület kultúrájának megismertetésére, milyen nyelveket oktasson
az iskola?
|
A beszélgetés résztvevői: Jilly Viktor, a Fazekas Mihály Fővárosi
Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium angoltanára; Kajtor Zsuzsa,
a Toldi Ferenc Gimnázium angoltanára; Kolarovszki Edit, a Budaörsi
Általános Iskola és Gimnázium általános iskolai angoltanára; Nagy
Dániel, a Kodolányi János Főiskolán nyelvtanári szakon végzett,
jelenleg az ELTE angol kiegészítő szakán elsőéves hallgatója; Szemere
Pál, az ELTE Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvészet Tanszékének
hangtan és mondattan tanára; Vámos Ágnes, az ELTE Pedagógia
Tanszékének docense, a Kétnyelvű Iskolák Egyesületének elnöke,
Schüttler Tamás, az Új Pedagógiai Szemle főszerkesztője.
Schüttler Tamás: A mai kerekasztal-beszélgetés
két okból is időszerű. Az egyik az, hogy az Oktatási Minisztérium
a közeljövőben jelentős nyelvoktatási program indítasát tervezi. A
másik pedig az, hogy az Európai Unióba történő belépés egyik legfontosabb
feltétele a magyar emberek különösen a fiatalok idegennyelv-tudásának
fejlesztése. Ezekre az okokra tekintettel célszerű áttekinteni a magyar
nyelvoktatás jelenlegi helyzetét. Mindenekelőtt vegyük számba, melyek
ma az iskolai nyelvtanítás legégetőbb problémái!
Kolarovszky Edit: Szerintem az óraszám a legégetőbb
probléma. Az általános iskola felső tagozatán heti három óra kevés,
gimnáziumban sem túl sok. Ha valamelyik gyerek nem túl tehetséges
és nem túl ambiciózus, akkor ilyen alacsony óraszám mellett nehezen
fog megtanulni beszélhető szinten egy idegen nyelvet.
Jilly Viktor: Erről nem a szakma tehet, hanem
a mindenkori kormányzat. Sajnos a tanárok általában elmennek a pályáról,
főként a nyelvszakosok, hiszen más pályákon nagyobb mozgásterük van.
Erről azért nagyon nehéz beszélni, mert ezen mi nem sokat tudunk változtatni.
Minden kormány verbálisan kihirdeti, milyen fontos, hogy Magyarországon
mindenki tudjon egy idegen nyelvet, de ebben az irányban nemhogy pozitív
lépések történnének, hanem inkább visszalépéseket tapasztalhatunk,
még a szidott Kádár-rendszerhez képest is. Azonban a szakma hozzáállása
is rossz. Úgy tenném fel a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy a gyerekek
nem tanulják meg az idegen nyelvet. A legtöbb tanár téves véleményt
alkot a nyelvtanításról, mert közismereti tantárgyként kezeli a nyelvet,
ami különösen alsó tagozaton végzetes félreértés. Lehet, hogy gimnáziumban,
nagyon okos gyerekeknél ez működik, hiszen ők mindent meg tudnak tanulni,
még a nyelvet is, de az általános iskolában ez tökéletes kudarc. Az
idegen nyelv alapvetően készségtárgy, ha nem sikerül mindjárt az elején
megszerettetni, akkor elvesztettük a gyereket. Ez körülbelül olyan,
mintha egy tanár megkapna húsz nyolcéves gyereket, akiket meg kell
tanítania hegedülni. Az a feladata, hogy a gyerekek tíz év múlva,
tizennyolc éves korukban ki tudjanak állni a pódiumra és el tudjanak
hegedülni egy darabot. Ha megutálják a hegedülést egy vagy másfél
év után, akkor annak vége! Sokszor arról van szó, hogy a tanárnak
nincs elég önbizalma, azt gondolja, hogy neki egy év alatt a szülő
előtt bizonyítania kell, hogy a gyerek mennyit tud már. Nem kíséri
figyelemmel a folyamatot elejétől a végéig, nem látja, hogy ez készségtárgy,
amelyben nagyon apró lépésekkel lehet előrehaladni. A szakmában itt
látom a legnagyobb problémát.
Schüttler Tamás: Az általános iskolában tanító
tanárok annak ellenére, hogy a nyelvtanulás lassú folyamat gyors
eredményt várnak el önmaguktól, meg netán a követelmények is hihetetlen
gyors haladást feltételeznek?
Jilly Viktor: Követelmények nincsenek. Bár
a NAT előír valamit, a tanárok többsége nem tudja, hogy mihez alkalmazkodjon.
Nem a szakfelügyelőtől félnek, aki ugye, nincs, hanem a szülőktől,
akik bejönnek az iskolába és azt mondják, egy éve tanul a gyerek és
nem tudja azt mondani, hogy kérek egy pohár vizet. A nyelvtanárnak
nincs elég önbizalma, hogy azt mondja, ez az én szakmám, én tudom,
hogy hol kell tartania a gyereknek. Mi az igazi probléma? Az általános
iskolában a tanár bünteti a gyereket, ha nyelvtani hibát vét, például
az egyes szám harmadik személyben az s-t nem mondja ki az angolban.
Ez ugyanolyan a számomra, mintha egy édesanya vinné három- vagy négyéves
gyerekét a villamoson, és amikor azt mondja a gyerek, hogy vijjamos,
az anyja rászólna, hogy amíg nem mondod jól, hogy villamos, addig
tőlem több szót nem hallasz. A tanárok gyakran elfelejtik, hogy a
nyelvtan például az angolban az egyes szám harmadik személyben használatos
-s abszolút kognitív dolog. A gyerek nyelvtanulásának ugyanakkor
számos olyan területe van, ahol szenzációsan halad. A régi hagyományok
azonban még nagyon erősen megvannak. A tanár úgy érzi, hogy a gyereknek
tökéletes mondatokat kell mondania, holott tudjuk, hogy a kommunikatív
nyelvoktatás nem erről szól. A nyelvtanárok sajnos nem érzik a nyelv
készségtárgy jellegét, és nem tudják, hogy mire tegyék bizonyos életkorban
a hangsúlyt.
Vámos Ágnes: Tulajdonképpen mindenki mást érez
igazán fontosnak attól függően, hogy honnan nézi. Én egy kicsit általánosabban
szemlélem a mai nyelvoktatást. Az a stratégiai koncepcionális alapvetés
hiányzik, amely igazából választ adna arra, hogy az iskolai nyelvoktatás
mennyire tegyen eleget annak a társadalmi érdeknek, hogy az idegen
nyelvet tudók száma és a nyelvtudás minősége gyorsan és nagy tömegekben
nőjön. Ha az a döntés születne, hogy ez nagyon fontos, akkor ennek
kellene leképeződnie az iskolákban, ehhez kellene mozgósítani az iskoláztatást,
ehhez kellene a műveltségi arányokban átalakításokat végrahajtani,
megfelelő óraszámokat biztosítani. Ehhez kellene olyan feltételrendszert
hozzáállítani, amely a tanárképzésben is megújulást hozna. Szerintem
a legégetőbb probléma az, hogy nincs meg a stratégiai érvényességű
nyelvpolitikai döntés, amely hosszú távra szólna, iskolán belül és
kívül meghatározó erejű lenne.
Ez a stratégiai alapvetés nem más, mint elvi jelentőségű döntések
sorozata, amelyek arra vonatkoznak, hogy mi az iskola feladata, továbbá
az iskolán belül hol helyezkedjen el a nyelvoktatás, mi legyen a szerepe.
Ez nem magától értetődik, ugyanis minden korban másképp rendeződik.
A 19. század elején például arról szólt a vita, hogy magyar nyelven
oktassanak-e egyáltalán, és komoly érvek voltak arra, hogy ez teljesen
fölösleges, mert ezt a nyelvet mindenki ismeri, otthonról hozza, olyan
nyelvet kell az iskolában tanítani, amely nincs a gyerek fejében,
tehát latint. Minden korban, minden országban másképp gondolkodnak
arról, hogy mi a műveltség és milyen részekből áll, de az iskolától
azt várja el a mindenkori társadalom, hogy a műveltség egészéből
ami minden magyar állampolgár fejében benne van összességében valamit
eszményítsen.
Én abban látom a problémát, hogy ez a döntés
nem elég markáns, a mai iskola műveltséghalmaza és a műveltség belső
arányai nem képezik le azt, ami a társadalomban jelen van. Például,
a 80-as években a szülő az iskolán kívüli nyelvoktatásba vitte el
a gyerekét, sok pénzt áldozott erre, mert az iskolában nem kapta meg
azt, amit elvárt. A társadalomban él az az igény, hogy produkáljon
az iskola. Most azon kell gondolkodnunk, hogy mi legyen az az alap,
melyet minden iskolának teljesítenie kell. Utána ezt le kell bontani
iskolaszakaszokra, iskolatípusokra.
Nagy Dániel: Talán közülünk időben én
állok a legközelebb a középiskolához, a gimnáziumhoz és az általános
iskolához, ezért egyszerű, gyakorlati problémákat szeretnék megemlíteni.
Véleményem szerint egyelőre legalábbis, a gyakorlatot jól ismerve
mindenféle döntéshozatal és intézkedés felett áll számos más jellegű
probléma. Ilyen például az a minden diák által jól ismert jelenség,
hogy a nyelvtanárok (a tanév során) jönnek-mennek. Négy középiskolai
év alatt manapság öt-hat nyelvtanár váltja egymást, holott ez többféle
rendszert, sokszor módszert, netán tankönyvet is jelenthet, nem beszélve
arról, hogy egy csoportnak időre van szüksége ahhoz, hogy egy új tanárt
megszokjon. Vannak más gyakorlati problémák is, de ezek már inkább
ún. házon belüli gondok: teremhiány, tanárhiány és az ebből adódó
rossz csoportbeosztás (nem megfelelő szint, létszám stb.). Ilyen feltételek
mellett nehéz az iskola felé irányuló követelményeknek eleget tenni.
Kajtor Zsuzsa: Azért mégis csak az a fontos,
hogy meglegyenek az említett stratégiai döntések, és aztán jöhetnek
a gyakorlati teendők. Ha megvan a stratégiai döntés, akkor a nyelvtanárnak
lesz becsülete és nem fog elmenni a pályáról. Van egy-két iskola,
ahol az igazgató megoldotta, hogy a nyelvtanárok külön juttatásban
részesüljenek. A stratégiai döntés fontos és a tanárképzés.
Szemere Pál: A döntés szót nem egészen értem.
Szerintem a szülő igényli, hogy a gyerek beszéljen valamilyen idegen
nyelvet, ellentétben vele, aki nem beszél, mert az iskola ezt neki
nem adta meg. A döntés nem a legtalálóbb szó, mert arra lenne szükség,
hogy a szülő, az iskola és a gyerek egyetértésre jusson abban, hogy
sok-sok órában kell lelkesen tanulni bármelyik idegen nyelvet. Szükség
van persze nyelvtanárra is, aki érdekessé tudja tenni a tanulást hosszú
éveken keresztül, amíg a közös erőfeszítés gyümölcse beérik. Hogy
a minisztériumban mit vetnek papírra, az nem biztos, hogy befolyásolja
a gyerek sorsát.
Jilly Viktor: Ha olyan döntés születik, hogy
minden magyar gyermeknek az általános iskola harmadik osztályában
heti három órában el kell kezdenie nyelvet tanulni, majd felső tagozatban
heti négy órában és a gimnáziumban négy-négy órában négy éven át,
ez hihetetlen anyagi vonzattal jár. Ha tehát nemcsak az igényt fogalmazza
meg a kormányzat, hanem ezért tesz is valamit, akkor már lehet mondani,
hogy a nyelvtanítás objektív feltételei meg vannak teremtve. Azt nem
tudom, miképpen lehetne megoldani, hogy a nyelvtanárok több pénzt
kapjanak. A nyelvtudás tényleg ennyire fontos Magyarországon? Márpedig
fontos, hiszen teljesen mindegy, hogy humán- vagy reálpályára megy
a gyerek, a nyelvet eszközként fogja használni mindenhol. Mindannyian
tudjuk, mit jelentene ebben a régióban egy olyan ország, ahol mindenki
könnyedén beszél egy idegen nyelvet. Azon csodálkozom, hogy nem így
van.
Vámos Ágnes: Ez mind prioritás kérdése. Ha
prioritást kap a nyelvoktatás, akkor ehhez pénzt kell hozzárendelni,
feltételeket kell biztosítani, más tantárgyak elé kell egy kicsit
helyezni, és ehhez döntés kell.
Jilly Viktor: Hogyan dől el, hogy melyik tárgy
mennyi óraszámot kap? Azon múlik, hogy ki van a döntéshozó bizottságban.
A NAT szerint, a 9-10. évfolyamon, ahol két élő idegen nyelvet kellene
tanítani, 11% a nyelvórák aránya. Ez azt jelenti, hogy a két idegen
nyelvre jut négy óra. Ez úgy történhetett, hogy abban a bizottságban
nem volt jelen egy olyan erős ember, aki a nyelvet képviselte volna.
Schüttler Tamás: A NAT-történet mögött
ki nem mondottan ott húzódott az a gondolat, hogy egy idegen nyelvet
úgysem lehet megtanítani jól az iskolában. Ehhez kapcsolódna a következő
kérdés. Vonatkoztassunk el stratégiától, nyelvpolitikától, oktatáspolitikától,
mert az az alapvető szakmai kérdés, hogy hol vannak az iskolai nyelvoktatás
határai. Meg lehet-e tanítani az iskolában egy idegen nyelvet?
Jilly Viktor: Egészen rövid válaszolok: igen.
Én Nagytétényben kezdtem oktatni angol nyelvet a disznóhízlaldától
egy kilométerre lévő általános iskolában, amelyről nem lehet azt mondani,
hogy a legkiemeltebb környezet. Egyáltalán nem válogatott gyerekekből
állt az osztály. Harmadikos koruktól tanítottam őket, majd folytattuk
a Budai Nagy Antal Gimnáziumban. 1980-ban kezdtek, 90-ben érettségiztek.
A világ minden tájára szétszéledtek mindenféle egyetemre, mert akkor
még nagy előnyt jelentett, hogy tudnak angolul. A mostani tanítványaimról
is elmondhatom, hogy nyolcadik osztályos korukban már minden érzelmüket,
gondolatukat el tudják mondani angolul. Persze a mondataikban van
egy-két nyelvtani hiba, de tökéletesen kommunikatívak. A válaszom
tehát a kérdésre az, hogy igen, ezt el lehet várni, meg lehet csinálni,
nem ördöngős dolog. Van erre egy kommunikatív módszer, ismert, le
van írva, oktatják. Számomra a világ legtermészetesebb dolga, hogy
iskolásoknak megtanítsunk egy idegen nyelvet, és csodálkozom, hogy
ezt kérdésként még fölvetik.
Kajtor Zsuzsa: Én is csodálkozom, hogy van
ilyen kérdés. Meg lehet tanítani egy nyelvet, hogy mennyire, az attól
függ, hogy éppen milyenek a körülmények. Azt gondolom, a nyugat-európai
országokban az a nagy előny, hogy az ottani diákok utaznak. A hollandok
tudnak négy nyelvet, mert mindenhova eljutnak cserediákként. Magyarországon
ez nem valósulhat meg teljesen. A szegénység az egyik oka ennek, ami
az érdektelenségben is megnyilvánul, de aki iskolába jár, azt meg
lehet tanítani kommunikálni egy idegen nyelven.
Szemere Pál: Két dolgot szeretnék mondani.
Az egyik: németországi nyelvtanár kollégám azt mondta és ez számára
természetes volt , hogy a legszorgalmasabb, legokosabb, legtehetségesebb
nyelvtanárok, akik mondjuk angol vagy holland szakon végeznek, állami
gimnáziumi állást kapnak, és ők vannak a legjobban megfizetve. A kicsit
kevésbé szorgalmas, illetve tehetséges végzősök művelődési házakban
vezetnek tanfolyamokat, szerényebb jövedelemért. A többiek pedig magánnyelviskolákban
dolgoznak, még szerényebb fizetésért, mert nincs máshol helyük.
A másik megjegyzésem személyes élmény, látszólag nem is tartozik
ide. Gyerekkoromban két helyen lehetett kenyeret venni, az állami
boltban meg a maszek péknél. Az állami boltban kevesebbe került a
kenyér, de kicsit sótlan, kicsit szivacsos vagy éppen szikkadt volt.
A maszeknál többe került, de nagyon jó, ízletes, jól átsült kenyér
volt. Az ember érzése az volt az egész magyar valósággal kapcsolatban,
hogy ami állami, ami közpénzen megy, az rossz, a maszek, a profitorienált
pedig jó. Szerintem a nyolcvanas évek nyelviskola-konjunktúrájának
ez a magyarázata.
Vámos Ágnes: A kilencvenes évek előtti időszakban
a nyelvoktatásnak egészen más státusa volt, például az alsó tagozaton
nem volt idegennyelv-oktatás. Akkor még markánsabban képviselték azt
az álláspontot, hogy nem is lehet kicsi gyerekeket idegen nyelvre
tanítani, tehát az iskola nem is alkalmas erre. Az ilyen gondolkodásmód
mögött persze politikai háttérmozgatók voltak, de ezek átáramlottak
a szakmába és a köztudatba, és ez őrződik. A szakmának újra és újra
azt kell válaszolnia, hogyha a gyerek képes arra, hogy megtanuljon
egy nyelvet, és nyilván valamennyien erre vagyunk genetikailag kódolva,
és ha meg tud tanulni iskolán kívül egy nyelvet vagy nyelveket, akkor
az iskolában is képes erre, csak ehhez megfelelő módszereket, eljárásokat
kell alkalmazni.
Jilly Viktor: 1963-ban kezdtem angolul tanulni
harmadik általános iskolás koromban az iskolában. Az első speciális
nyelvi tanterv 1965-ben lépett életbe. Ez harmadik osztálytól szabályozta
az angol és a német nyelv tanítását. A második speciális tanterv 1986-ban
készült el, tehát évtizedes hagyományai vannak. A korai nyelvtanulás
tehát nem új jelenség, a 60-as évek óta van Magyarországon alsó tagozatos
nyelvoktatás. Akik akkor jó iskolába jártak, azt sem tudják, hogyan
tanulták meg az idegen nyelvet. A világ legtermészetesebb dolga volt.
Schüttler Tamás: Ezek szerint abban mindenki
egyetért, hogy az a társadalomban meglévő értékítélet, mely szerint
az iskolában nem lehet idegen nyelvet megtanulni, az a maszek pék
példájára vezethető vissza. A társadalomban és a szakmában ezek szerint
ellentétes értékítélet él. Szinte mindenkinek, akit megkérdezünk,
az a véleménye, hogy az iskola kevés, nem elég az óraszám, és a tömegoktatás
nem alkalmas arra, hogy jó kommunikációs szintre eljuttassa a nyelvtanulót
egy vagy két idegen nyelvben. A magánnyelviskolák jó piaca szintén
ezt bizonyítja.
Jilly Viktor: Mindazokban az iskolákban, amelyek
valamit adnak magukra az igazgató úgy állítja össze az óratervet,
hogy a nyelvtanításra tisztességes óraszám jusson. Ebben az esetben
meg lehet tanítani a nyelvet, és meg is tanulják a gyerekek: ezt bizonyítja,
hogy középfokú nyelvvizsgával sok gyerek rendelkezik. A bajt abban
látom, hogy ez nem jellemző a közoktatás egészére. Legalább a lehetőséget
meg kellene adnunk ahhoz, hogy az egész országban mindenki egyenlő
esélyekkel indulhasson. Ma nem ez a helyzet, és ezért egyértelműen
az állam, a mindenkori kormány a felelős.
Vámos Ágnes: Ezért fontos, hogy a minisztérium
mit ír le, ugyanis a leírt szabályozók meghatározzák az iskola működését.
Ha a tömegoktatásban akarna az oktatási kormányzat nagyobb eredményt
elérni, akkor a leírt dokumentumokban a feltételek megteremtésének
mikéntjét is érinteni kell. El kell érni, hogy ne egy-egy iskola döntése
és kompetenciája legyen az, hogy ő milyen óraszámot állít be, hanem
erről legyen oktatáspolitikai döntés. Idegen nyelvre ne heti három
órát biztosítson, hanem adjon egy nyelvi keretet, egy arányt, amelyen
belül az iskola még mindig kialakíthatja saját arculatát. Ez mind
a szülő, mind a gyerek számára üzenet, mert a tantárgyaknak súlyuk
van attól, hogy hány órásak, és súlya van a tantestületben a tanárnak,
aki azt a tantárgyat tanítja.
Szemere Pál: Jilly Viktor mondta, hogy az idegen
nyelv nem közismereti tárgy, hanem készségtárgy. Lehet, hogy az iskola
más tantárgyakban átlagosan pont olyan kevéssé hatékony Magyarországon,
mint a nyelvtanításban. De az ismeretcentrikus tárgyaknál ez soha
nem derül ki. Soha senki nem fog a gyerek mellére bökni és azt mondani,
magyarázd el a Newton-tételeket, vagy hogy ki írta ezt és ezt a 19.
századi magyar verset. Az viszont rögtön kiderül, hogy tud-e beszélgetni
egy idegen nyelvet beszélő emberrel. És ha a gyerek nem tudja magát
megértetni az idegen nyelven, akkor az emberek ebből azt szűrik le,
hogy nem jól működik az iskola. Lehet, hogy nem is az a megoldás,
hogy a nyelvtanárokat privilegizált helyzetbe juttassuk az iskolán
belül, hanem az iskola egészének a hatékonyságát kellene megnövelni
azokon a területeken is, amelyekről nem érkezik ilyen közvetlen visszajelzés.
Kajtor Zsuzsa: A jelenlegi helyzetben ki kell
emelni a nyelvtanárokat. Nem biztos, hogy ez hosszú távú stratégia
kell legyen, de annyira le vagyunk maradva, hogy esetleg szükséges
lenne egy átmeneti szakasz. Ugyanakkor a nyelvvizsga-centrikusság
elég sokat árt az állami nyelvoktatásnak. A nyelvvizsga ugyanis nem
feltétlenül méri a kommunikatív készségeket, és így nem biztos, hogy
segíti a nyelvoktatást. Azt gondolom, és abban egyetértenek az iskolában
az angoltanárok érdekes módon a többi nyelvtanár nem , hogy a gimnáziumi
nyelvoktatás nem az a célja, hogy a nyelvvizsgára készítsen fel, hanem
arra, hogy mint ismereti tárgyat és mint készségtárgyat is megtanítsa
a gyerekeknek.
Nagy Dániel: Valamiben mérni kell a nyelvtudást,
és jelenleg ennek nincs más intézményesült eszköze, mint a nyelvvizsga,
legfeljebb rosszul mérik. Ha például egy 18 éves gyerek felsőfokon
szeretne továbbtanulni, legalább egy középfokú nyelvvizsgájának kell
lennie, különben nincs esélye a sikeres felvétei vizsgára. Ez egyébként
érthető is, hiszen felvételkor több száz, sokszor ezer emberből válogatva
nincs idő külön nyelvtudás-mérésre, erre ott van a Rigó utca. A legjobb
azonban az lenne, ha a nyelvvizsga egy állomást jelenthetne a nyelvtudásban,
nem pedig egy vakvágányt, amely egyébként jól bejárható, de aztán
ismét meg kell keresni a főutat, és azon haladni tovább.
Jilly Viktor: Érdekes, ha azt mondjuk,
hogy valahogy mérni kell a nyelvtudást, akkor csak a nyelvvizsgára
gondolunk. Eszünkbe sem jut, hogy van érettségi. Az állami nyelvvizsga
a felnőttekre méretezett vizsga, és elég tisztességesen méri mind
a négy készséget. Lehet vitatkozni a fordítási készségen. Nem csoda,
hogy a gyerek nem tud fordítani, hiszen ahhoz egy bizonyos háttértudás
kell, amit csak felnőttektől lehet jogosan elvárni. Szerintem inkább
azt nem tudják és ezt a tanárnak kellene elmagyaráznia a gyerekeknek
, hogy egy középfokú nyelvvizsga nagyon messze van a nyelvtanulás
céljától. Csak egy nagyon jó lépcsőfok, mert a felvételinél kap egy
pluszpontot, de tudnia kell a gyereknek, hogy ez csak egy állomás.
Ugyanakkor az állami nyelvvizsga nem méri mindazt, amit egy tanár
tesz, hiszen ő nemcsak pragmatikus tudást ad át a gyereknek, nemcsak
a nyelv szavait és szabályait. A nyelvtanítás ennél több: a tanár
a nyelvhez kapcsolódó kultúrát is megpróbálja közvetíteni. A középfokú
nyelvvizsgát ez egyáltalán nem érdekli.
Kajtor Zsuzsa: A gyerekek azonban azt gondolják,
ha megvan a nyelvvizsga, akkor befejeződött a nyelvtanulás. Például
ha másodikos korában megszerzi a nyelvvizsgát, és hiába jár még két
évig iskolába, már nem tanul, mert ez nem érdeke. Megvan a szükséges
pontja. Esetleg nem is kell órára járnia, ha osztályvizsgát tesz.
Mivel a gyerekeknek annyi más tárgyat kell tanulniuk, a nyelvtanulás
a továbbiakban egy kicsit elvész.
Schüttler Tamás: Elhangzott, hogy baj az,
hogy az iskola alapvetően a nyelvvizsgára készít fel, mert elszürkíti
a tanítást, és az adott nyelv kultúráját nem közvetíti igazán. Ennél
lényegesebb azonban, hogy a kommunikatív nyelvtudás és a nyelvvizsga
két egymástól eléggé eltérő dolog. Jól értem?
Szemere Pál: Van az a fajta gyerek, aki nem
képes letenni a középfokú nyelvvizsgát, de jól elboldogul az életben
a maga hibás és szűkös idegen nyelvi tudásával. Van az alapfok és
a középfok között egy tudásszint, amellyel meg lehet élni turistaként,
de ebből sosem lesz vizsga.
Schüttler Tamás: Ez a tömegnyelvoktatás
előtt lebegő cél? Mi az a szint, amit reális célként kitűzhet az iskola,
hogy arra egy viszonylag nagy tömeget eljuttasson?
Jilly Viktor: A mostani helyzetről beszélve:
a gyerek pontosan tudja, hogy ha van egy középfokú nyelvvizsgája,
van két pluszpontja, továbbtanulhat. Most ez a cél, és a tanár is
azt akarja, hogy a gyereket felvegyék az egyetemre, mert a tanár általában
jót akar. A gyereknek az a jó, hogy bekerüljön a felsőoktatásba, és
a tanár ebben segíti. Nem értek vele egyet, de most ez így van.
Szemere Pál: Reális cél a magyar közoktatás
egészében, hogy a gimnáziumban addig kell tanítani, amíg a gyerek
meg nem szerzi a középfokú nyelvvizsgát?
Jilly Viktor: Nem reális cél. A British Council
gondozásában megjelent Az angoltanítás háttere Magyarországon
című könyv. Ebben végeztünk egy felmérést, amely azt vizsgálta, hogy
az összes budapesti gimnáziumban a gyerekek hány százalékának sikerült
megszereznie a középfokú nyelvvizsgát. Abból indultunk ki, hogy ez
a fő cél, ugyan nem értünk vele egyet, de ez a realitás. Aztán Borsod-Abaúj-Zemplén
megyében a megyei polgármesteri hivatalban az érettségi dokumentumokat
néztem meg. Kiderült, hogy a gimnazisták 22%-ának sikerült a középfokú
nyelvvizsgája, ugyanakkor a tanulók 65%-a négyest vagy ötöst kapott
az érettségin, és egész Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen két
tanuló bukott meg angolból.
Kolarovszki Edit: Ez is a szülői elvárásnak
felel meg. Az igazgatók kiemelik az évnyitón, illetve az évzárón,
hogy ennyi és ennyi gyerek nyelvvizsgázott le, és a szülő megnyugszik,
hogy ez jó iskola, hiszen a diákok fele nyelvvizsgázott. Nem azt nézik,
hogy milyen folyékonyan beszélnek vagy mekkora ismeretet szereztek
az idegen nyelv kultúrájából, hanem azt, hogy papír van róla.
Vámos Ágnes: Szerintem ez azzal függ össze,
hogy a szülő nem hisz az érettséginek, az iskolának, de hisz egy iskolán
kívüli mérésnek. Ha azt mondják, hogy ennyi és ennyi ötös volt az
érettségin, az semmi, de ha azt mondják, hogy ennyi és ennyi nyelvvizsga-bizonyítvány
volt, akkor elhiszi, hogy az a gyerek tényleg tud. Társadalmi bizalomvesztés
van az érettségi vizsga iránt.
Kajtor Zsuzsa: Mivel az érettséginek semmi
súlya, semmi jelentősége nincs a továbbtanulás szempontjából.
Szemere Pál: De az érettségi írásbeli része
központi, ott meg lehetne bukni.
Kajtor Zsuzsa: Meg lehetne, de az elég érdekes,
hogyha valaki nyelvből az érettségin bukik meg.
Jilly Viktor: Egyrészt van az iskolai nyelvtanítás,
másrészt van a felnőttek számára készült mérés: az állami nyelvvizsga,
és ez nem helyes. Nyilván olyan érettségi kell, amely legalább ugyanolyan
jól mér minden készséget.
Schüttler Tamás: Mit kellene annak érdekében
tenni, hogy az iskolai nyelvoktatás eljuttassa a gyerekeket oda, hogy
külföldön megértessék magukat, megértsék egy idegen nyelvű könyv tartalomjegyzékét,
felfogják, hogy egy külföldi televíziós adás miről szól? Azaz, tudjanak
idegen nyelven kommunikálni.
Jilly Viktor: Aki 12 éven keresztül tanul,
annál az a célkitűzés és ezt fogalmazza meg a leendő érettségi is
, hogy hova jusson el az Európai Közösség nyelvvizsgaskáláján. Ez
pedig egy középfok vagy afölötti szint, egy olyan vizsgán, amely gyerekre
méretezett. A készségszinteket véve alapul jusson el mondjuk, egy
középfokú nyelvvizsgáig az első nyelven és egy erős alapfokra a második
idegen nyelven. Ez a célkitűzés. Azt gondolom, hogy az első idegen
nyelvből ennek reálisnak kellene lennie Magyarországon.
Vámos Ágnes: Az érettséginél a skálát szélesre
kell nyitni. Egy olyan tartományra is szükség van, ahova azok férnek
be, akik nem akarnak vagy sok ok miatt nem tudnak eljutni a középfokú
nyelvtudás szintjéig. A középfokú nyelvvizsga szintje a nyelvtudás
egyik állomása, de természetesen az iskolából kijövő gyerekek tudása
ez alatt is, meg e fölött is lehet.
Kolarovszki Edit: Szerintem ez nem elérhetetlen
cél, de ehhez az kell, hogy az iskola, a szülők meg a gyerekek együtt
akarják, mert hiába akarja az iskola meg a szülő, ha a gyerek nem
akar tanulni. A nyelvtanulás olyan, hogy csak aktív részvétellel lehet
megvalósítani.
Schüttler Tamás: A szülő azt akarja, hogy
a gyerek papírt szerezzen, valójában őt nem igazán érdekli az, hogy
mennyire kommunikatív a nyelvoktatás.
Vámos Ágnes: A papír mögött egy előfeltételezett
tudásszint van. Ha például valaki orvosi diplomával rendelkezik, akkor
annak az az üzenete, hogy aki ezt a papírt megkapta, az feltehetően
ezt és ezt tudja.
Valójában nagy veszély az iskola általánosan alacsony hatásfoka,
és a tömeges nyelvoktatás benne van az általános pedagógiai hatékonyság
hiányában. Miért van az, hogy sok szülő nem reagál arra, ha nem tud
a gyereke jól összeadni? Vagy miért marad közömbös, ha bármely más
területen hiányosságai vannak, mért pont a nyelvre reagál? Ha a szülő
erre a legérzékenyebb, akkor e mögött van valami olyan különleges
elvárás húzódik, amely miatt ez számára fontosabb, mint a többi. Ezen
a területen van egy minimum, amit mindenképpen elvár a szülő, és ezt
az iskola nem tudja megadni. Lehet, hogy így lesz a számítástechnikával
vagy bármely más tudásterülettel is a jövőben, de ma elsősorban a
gyors és minőségi nyelvtanítást várja el. Ezt támasztja alá a nyelvvizsga
is.
Kolarovszki Edit: Nem azért várja el a szülő
a számítástechnikai és a nyelvi tudást, mert ettől lesz a gyerek európai,
hanem úgy gondolja, hogy akkor kap jó állást, ha otthon van a számítástechnikában
meg a nyelvekben. Nem számít, hogy nem tud jól, folyékonyan olvasni.
Úgy gondolja, ha tud angolul, akkor már sok pénzt fog keresni.
Kajtor Zsuzsa: Az általános iskolában még nem
érdeklődnek annyira a gyerek nyelvtudása iránt, ez csak gimnáziumban
válik fokozottan érdekessé a pontszámok miatt.
Vámos Ágnes: Én úgy tudom, hogy a szülők eleve
azokat az iskolákat keresik, ahol az idegennyelv-oktatás és a számítástechnika
eredményesebb módszereit kínálják.
Kolarovszki Edit: Budaörsön azért kezdtük el
már első osztálytól a nyelvoktatást, mert ha valamelyik iskolában
elsőben nincs angol, oda nem íratják be a gyerekeket. Kevesebb gyerek
van évről évre, ezért harc folyik értük. Az a fontos, hogy minél többen
iratkozzanak be, és ha nincs nyelv, akkor mennek máshova. Hiába nem
jó képességű a gyerek, tagozatra járatják.
Schüttler Tamás: Amint az eddigi vitából
kiderült: a gyerekek többségének az iskolában is meg lehet tanítani
az idegen nyelvet, de nem a jelenlegi óraszámokkal. Az oktatásügy
berkeiben hallani arról, hogy a nyelvtanulás iránt érdeklődő gyerekek
számára esetleg állami pénzen biztosítanának az iskolában, a tanórai
kereteken kívül külön tanulási lehetőséget.
Vámos Ágnes: Ez nem azt jelenti, hogy szakmailag
nem képes rá az iskola, hanem úgy nem képes, hogy egyszerűen a közoktatás
ma nem tud olyan feltételrendszert biztosítani például tanárellátottságban,
óraszámban, teremben, taneszközben , amellyel a normál délelőtti
kötelező óraszámba beférne a nyelv, és ezért a kapacitás egy részét
tanórán kívül teremti meg. De ez nem azt jelenti, hogy az iskolai
nyelvoktatás szakmailag alkalmatlan arra, hogy ennek az elvárásnak
megfeleljen. A feltételek nem alkalmasak, hogy tömegesen mindenkinek
egyidejűleg emelje az óraszámot, és sokkal differenciáltabb és színesebb
módszerekkel tanítson. Van az átlagos tömeges oktatás, és ezen kívül
van még pluszkapacitás.
Schüttler Tamás: Elhangzott, hogy kevés az
idő a nyelvtanulásra, és ezt azzal gondolják kiegyenlíteni, hogy minél
korábbi életkorban kezdenék el a nyelvtanítást. Mikor kezdjünk el
nyelvet tanítani? Sokan azon a véleményen vannak, hogy a kisiskoláskori
és az óvodai nyelvtanításnak a világon semmi értelme nincs. Piaci
fogás most az iskolák részéről, hogy kicsiknek kezdenek el nyelvet
tanítani, vagy ennek van értelme?
Kolarovszki Edit: Nálunk az általános iskola
első osztályától van angol nyelv, ráadásul bontott csoportban. A gyerekek
imádják. Ha más haszna nincs is, nagyon jól érzik magukat, mert játszunk,
énekelünk, megszűnnek a gátlások, mindenki meg mer szólalni, mert
részt akar venni a játékban. Harmadikban, negyedikben kezdődnek el
a gondok és a kudarcok, amikor mérni kezdünk. Volt olyan, hogy harmadikban,
negyedikben leblokkolt a gyerek, és csak lassan vagy szinte nem is
haladt, de ötödiktől, hatodiktól már beérett mindaz, amit alsó tagozatban
tanult. Volt honnan merítenie, emlékezett arra, amit tanult, és sokkal
könnyebb volt folytatnia.
Nálunk kettéosztják az osztályt harmadiktól, a jobb képességűek
egy csoportba kerülnek, hogy jobban haladhassanak, a gyengébbek a
másikba, hogy lassabb tempóban tanulhassanak. A gyengébbeknek is jobban
megy ötödik-hatodikban, mint abban az osztályban, ahol egyáltalán
nem volt alsó tagozatban angol.
Schüttler Tamás: Milyen célokat tűznek
ki az alsó tagozatos nyelvtanítás számára?
Kolarovszki Edit: A cél az, hogy megkedveltessük
az idegen nyelvet, hozzászoktassuk a gyereket ahhoz, hogy van más
kultúra. Nyelvtani elvárások nincsenek, inkább szókincsbővítés van,
hogy ötödikben, hatodikban legyen miből építkezni. Nyelvtant csak
ötödiktől tanulnak.
Jilly Viktor: Nincs olyan szakasz az ember
életében, amikor ne lehetne elkezdeni nyelvet tanulni, csak minden
szakaszban másképp kell csinálni. Nyilvánvaló, ha a gyerek szülei
közül az egyik angol vagy német, akkor ilyen környezetben nem is tanulja,
hanem magába szívja a nyelvet. De minden életkorban lehet és érdemes
nyelvet tanulni. Ám ha rosszul kezdik, akkor nehezen gyógyuló sérüléseket
okoznak. A legtöbb kolléga a harmadikos kortól kezdődő nyelvtanításra
van kiképezve. 1965 óta létezik általános iskolai nyelvtanárképzés,
a tanárképző főiskolák is arra adnak módszertani útmutatást, hogy
harmadik általánosban, amikor a gyerek már tud írni, olvasni, hogyan
kezdje el a tanár a nyelvtanítást. Erre elsőben, másodikban nyilván
nem lehet építeni.
A fő cél az, hogy a gyerek megkedvelje azt, ami ott történik;
kialakuljon, hogy egy nyelvet hogyan lehet tanulni, kialakuljon a
pármunka, a csoportmunka, olyan légkör, ahol egy nyelvet kommunikatív
módon lehet elsajátítani. A gimnazista már nehezen fogja föl azt,
hogy forduljanak egymáshoz és beszéljenek idegen nyelven, amikor mindketten
tudnak magyarul. A kicsinek ez teljesen természetes és játéknak fogja
föl, és tényleg angolul beszél a pármunka és a csoportmunka alatt
is. Mire gimnáziumba kerül, már nem tartja ezt mesterkéltnek.
Talán ennél is fontosabb, hogy kialakulnak az ún. áthidaló stratégiák.
Mi van akkor, ha nem jut eszébe egy szó, hogyan jelzi, ha nem ért
meg valamit. A felnőtt már tele van gátlással, és ezen nem tud túllépni,
de aki ezt gyerekkorban megtanulja, nem okvetlenül csak a nyelvet
tanulja, hanem sokkal-sokkal többet tanul meg. A második nyelvet pedig
már ezekkel a stratégiákkal felfegyverkezve kezdheti eljsajátítani.
Már tudja, hogy nem az a legfontosabb, hogy egy mondatot hibátlanul
mondjon el, hanem az, hogy meg tudja értetni magát.
Egészen másképp tanulják a második nyelvet azok a gyerekek,
akik az első nyelvet harmadikban kezdték el. A hangképzés abban a
korban nagyon alakítható, de legalább olyan fontosnak tartom a munkamódszerek
kialakítását. A gyerek megtanulja a tanulási stratégiát. Nyolcadik
végén már nem is tudja, hogyan történt, csak azt tudja, hogy beszél
egy nyelvet.
Vámos Ágnes: Mi kifejezetten azt ajánljuk,
hogy kisgyermekkorban kezdjék el a nyelvtanulást.
Szemere Pál: Ha előírás lesz az, hogy az alsó
tagozaton nyelvet tanítsanak a gyerekeknek, akkor nem sokszorozódik-e
meg annak a veszélye, hogy mindjárt a nyelvtanulás elején az alulfizetett,
túl sok óraszámban tanító, különböző okok miatt nem ideális nyelvtanár
kudarcélményeket ébreszt a gyerekekben a nyelvvel kapcsolatban, és
akkor a későbbi nyelvtanulásnak meg van ásva a sírja állami közpénzen.
Vámos Ágnes: Azt hiszem, hogy ez a veszély
reális, de nem arról beszéltünk, hogy milyen veszélyek vannak, hanem
arról, hogy mi lenne ideális. Mivel a tanítóképzésben idegen nyelvet
tanítani tudó tanítókat elenyésző számban képeznek, nyilvánvalóan
elképzelt helyzetről beszélünk. Ezt csak ott szabad megvalósítani,
ahol a feltételek biztosítottak. A tanárképző főiskolán végzettek
nincsenek fölkészítve arra, hogy tanítói feladatokat lássanak el.
Jilly Viktor: De igen, fel vannak készítve.
Arra vannak képezve, hogy harmadik általánostól idegen nyelvet is
tanítsanak. Ez egészen biztos. A Medgyes Péter-féle nyelvtanárképzőben
végzettek is tudnak nyelvet tanítani alsó tagozattól egészen felnőttkorig.
Most már a tanítóképzőkben is folyik nyelvtanárképzés. A tanárképző
főiskolákon végzettek is tudnak tanítani, igaz, hogy nem elsőtől,
másodiktól, hanem harmadiktól. Ahol megvan a személyi feltétel, természetesen
elsőtől is folyhat nyelvoktatás, a jó meglévő dolgokat nem szabad
visszaszorítani, de országos szinten is meg lehetne próbálni harmadiktól.
Persze előzetesen föl kellene mérni, hogy hány ilyen nyelvtanár van.
Kolarovszki Edit: Egy továbbképzésen vettem
részt, ahová az ország minden részéről jöttek nyelvtanárok. Velük
beszélgetve az derült ki, hogy a legtöbb általános iskolában már alsó
tagozatban van nyelvtanítás. Legalább a felében első osztálytól tanulnak
nyelvet és nagyon sok iskolában harmadiktól.
Schüttler Tamás: Mindenkinek megvolt ehhez
a nyelvtanári képesítése?
Kolarovszki Edit: Ezt nem kérdeztem.
Schüttler Tamás: Úgy tudom, hogy az országban
az alsó tagozatos nyelvtanításban nagyon magas a tanítóképzőt végzett
és csak nyelvvizsgával rendelkező nyelvtanárok aránya. De nem biztos,
hogy ez rossz.
Vámos Ágnes: Ha valakinek van középfokú nyelvvizsgája,
az nem jelenti azt, hogy ő tudja is, hogyan kell tanítani: a nyelvoktatásnak
van saját módszertana.
Szemere Pál: Ma, amikor a módszertani könyvek
széles körben hozzáférhetőek, évente konferenciák tömegét rendezik
meg, nem kell feltétlenül formális iskolai képesítéssel rendelkezni
ahhoz, hogy az ember beletanuljon a nyelvtanítás módszertanába. Nem
biztos, hogy ez rosszabb, mint annak a tanárnak a gyakorlata, aki
harminc évvel ezelőtt végzett, rendes nyelvtanári képesítése van,
csak akkor éppen nem tanították azokat az eljárásokat, amelyek a mai
nyelvtanítás módszertanát meghatározzák.
Schüttler Tamás: Nem érintettünk eddig
egy fontos kérdést, az iskolai nyelvoktatás választékanak problémáját.
Ki válassza ki a tanulandó nyelvet, s milyen legyen a nyelvi kínálat?
Vámos Ágnes: Szerintem örülhetnénk, ha azt
el lehetne érni, hogy a gyerek választhasson nyelvet. Ne kényszerüljön
olyan nyelvet tanulni, amelyik nem érdekli. Jelenleg még ez az alapvető
tanulói választás sincs meg. Angol már majdnem mindenhol van, de még
mindig bekényszerülnek gyerekek számukra teljesen érdektelen nyelvi
csoportba, és ez visszaüt oda, hogy nem szívesen tanulják a nyelvet.
Jilly Viktor: Ez csak gimnáziumban lehet így,
mert harmadik általánosban a kisgyerek nem tudja, mi történik vele.
Vámos Ágnes: A gyerekben nem fogalmazódik meg,
de lehet, hogy a szülő azt szeretné, ha a gyereke németet tanulna
és csak angolt lehet. A gyerek úgy érezheti, hogy csak fecsérli az
idejét, mert a szülő nem motiválja. Egy gyerek pontosan tudja, hogy
a szülő mit szeretne és mit nem.
Kolarovszki Edit: Nálunk is angol és német
között választhatnak a gyerekek. Az arányokat mutatja, hogy hatan
választanak németet és tizenheten angolt. Amikor azt mondom, hogy
a szülő meg az iskola működjön együtt, arra gondolok, amit Vámos Ágnes
mondott az imént.
Jilly Viktor: Általános iskolában én csak az
angolt tenném kötelezővé az egész országban.
Vámos Ágnes: Ezzel nem értek egyet. Egy családnak
a lehető legszélesebb döntési joga legyen abban, hogy a gyerekének
milyen iskoláztatást választ. Ebbe beletartozik az is, hogy milyen
nyelvet akar tanulni. Ebben nem szabad korlátozni, hiszen a világ
rendkívül színes, és sok minden motiválhatja azt, hogy egy szülő miért
akarja ezt vagy azt a nyelvet választani a gyerekének. Nem írható
elő központilag az, hogy biztosan jó lesz az angol, mert mindenki
a világon angolul beszél, ha egy család, egy gyerek egészen más iránt
érdeklődik.
Jilly Viktor: Azért tenném kötelezővé az angolt,
mert a közoktatásnak leginkább arra kell felkészítenie a gyereket,
amire a legnagyobb szüksége lesz, ha kikerül az életbe. A legvalószínűbb,
hogy a nyelvek közül az angolra lesz szüksége a szórakoztatás, a művészetek,
a technika, az Internet megértéséhez. Majdnem minden könyv angolul
jelenik meg. Ez bizonyos fokig segítené azt, hogy nagyjából egységes
nyelvi képzés alakuljon ki. Az átmeneteket is megkönnyítené, hiszen
milyen nagy gond az, ha a németet, az angolt a középiskolában nem
tudja ott folytatni, ahová addig eljutott. Az biztos, hogy ez sárba
taposná a sokszínűséget, ugyanakkor meg vagyok arról győződve, hogy
egy harmadikos kisgyerek csak jól akarja érezni magát. Ha valamelyik
szülő nagyon szeretné, hogy más nyelvet tanuljon, akkor taníttathatja
külön, de a közoktatás nem fogja tudni mindenütt kínálni az angolt,
a németet, a csehet, a görögöt és a hébert. Most is csak arról beszélünk,
hogy esetleg az angol, a német és a francia között választhat.
Schüttler Tamás: Októberi számunkban olvasható
az Európai Unió dokumentuma, amelyben azt ajánlja, hogy az idegennyelv-tanításban
az Uniós tagországok az európai nyelvi paletta teljességét próbálják
meg minél inkább közvetíteni. A dokumentum szerzői szerint nem csak
az egymással való jó kommunikálás a cél, arra ott az angol. Nemcsak
az a célja az idegennyelv-tanításnak, hogy legyen egy vagy két olyan
kommunikációs eszköz, amely az egymással való érintkezést biztosítja,
hanem az is, hogy az európai nyelvi, etnikai, kulturális gazdagságot
a felnövő fiatal európaiak elé tárja. Fölmerül-e az az idegennyelv-tanításban,
hogy Európa és a világ kulturális gazdagságát is felmutassa?
Vámos Ágnes: A nyelvoktatás az egyik olyan
terület, amely fölülről lefelé építkezik az iskoláztatásban, tehát
az iskolán kívülről. Kívülről és fölülről történik annak a meghatározása,
hogy mit kell tanítani. Ma azt mondjuk, hogy szükséges, hogy mindenki
tudjon angolul, mert előfeltételezzük, hogy amikor ő tizenkét év múlva
végez, akkor neki az angolra biztosan szüksége lesz. Ezt a kategorikus
állítást tesszük. Ha visszagondolunk tizenkét évvel ezelőtti múltunkra,
akkor látjuk, hogy mennyi minden változik ennyi idő alatt. Akkor az
volt a kérdés, hogy oktassanak-e második idegen nyelvet az iskolákban,
hogy milyen nyelv kerüljön be és mennyire. Akkor vetődött fel, hogy
az orosz kötelező legyen-e vagy sem. Akkor még ez tabukérdés volt,
nyilvánosan igazán vitatkozni sem lehetett róla.
Jilly Viktor: Ez politikai dolog volt, teljesen
irreális.
Vámos Ágnes: Nem irreális, arra mindenképpen
intő jel lehet, hogy nem tudjuk olyan nagyon pontosan meghatározni,
hogy tizenkét év múlva mire lesz szüksége a gyereknek. A számítógépre
mennyire volt szüksége tizenkét évvel ezelőtt és mennyire most? Az
a praktikus, ha szélesre nyitjuk a lehetőségek kapuját, és rábízzuk
magunkat amennyire lehet a társadalom értékítéletére. Ha úgy fogja
gondolni a mindenkori szülő, aki a gyerekének elsőben iskolát keres,
vagy hatodik után iskolát változtat, vagy nyolcadik után középiskolát
keres, hogy szükséges az angol, akkor tekintsük őt felnőttnek és annyira
döntőképesnek, hogy akkor ő az angolt találhassa meg az iskolában.
Spontán módon is megnyilvánulnak ezek a tendenciák. Ha az európai
uniós távlatokat nézzük, azt, hogy mit gondolnak a világ más részein
az európaiságról, akkor a régiók, a kistérségek szerepének növekedése
legalább annyira benne van a jövőben, mint az integrálódásé. Ha csak
mindig a globális megközelítésből indulunk ki, akkor tényleg tévedni
fogunk, és el fogjuk felejteni, hogy Magyarország déli részén a román
nyelv, az ország más részein pedig más nyelv lehetne idegen nyelv
azoknak, akik ott élnek, és nem feltétlenül az angolra lesz szükségük
életük során. Szabad folyást, szabad mozgást kell adni azoknak a társadalmi
törekvéseknek és érdekeknek, amelyekről a beszélgetésünk elején azt
mondtuk, hogy azt kell megnézni, hogy végső soron milyen érdekek és
milyen értékfelfogások vezérlik a társadalmat.
Schüttler Tamás: A beszélgetés vége felé
közeledve szeretném, ha mindenki elmondaná, mi volt szerinte ennek
a beszélgetésnek a legfontosabb tanulsága, mi az, amit másképp gondol
most, mint a beszélgetés elején.
Szemere Pál: Én azt gondoltam eddig, hogy felső
tagozaton érdemes elkezdeni a nyelvtanítást vagy esetleg még később,
de az, amit Jilly Viktor mondott a tanulási stratégiák korai elsajátításáról
és ennek a természetességéről, megváltoztatta a véleményemet. Ez volt
számomra a beszélgetés egyik fontos tanulsága. A másik pedig az, hogy
egyetértettünk abban: a középfokú nyelvvizsga körüli szint a reális
cél, amennyire az első idegen nyelvet meg lehet tanítani a magyar
közoktatás keretében.
Jilly Viktor: Nekem pedig az, hogy újra és
újra ismételni kell azokat a nézeteket, amelyeket én magától értetődőnek
tartok. Például azt, hogy a nyelvtanítást jó alsó tagozatos korban
elkezdeni.
Nagy Dániel: Úgy gondolom, hogy a beszélgetésből
kimaradt egy szempont. Lehet, hogy elég a középfoknál alacsonyabb
szint arra, hogy az ember meg tudja magát értetni idegen nyelven,
de tudomásul kell venni, bár nem beszéltünk róla, hogy ez az élet;
és attól tartok az életben történő előrejutás és a különböző iskolák,
munkahelyek szigorú rostája és követelményei igen távol állnak ettől.
Jelentős mértékben még mindig a felsőoktatás alakítja a követelményrendszert.
Nyelvvizsga, érettségi, mindegyikkel valami baj van. Az érettségi
nyelvi eredménye teljesen hidegen hagy mindenkit, valószínűleg emiatt
alakult át a nyelvoktatás, nyelvtanulás nyelvvizsga-központúvá. Ezért
mondják azt a szülők, hogy minél hamarabb kezdjük el a gyereket valamilyen
nyelvre taníttatni. De ez talán már egy másik beszélgetésnek lehetne
a témája.
Kolarovszki Edit: Elhangzott, hogy egy tanító
nem taníthat nyelvet, mert esetleg többet árt, mint használ, mert
külön képzést igényel a nyelvtanítás, ahhoz is főiskolai vagy egyetemi
végzettség kell. Nem értek ezzel egyet. Nem tudom elképzelni, hogy
egy főiskolai tanár szívesen tanítana egy órán keresztül hat szót,
méghozzá úgy, hogy a gyerek ne unja meg, és mégis megtanulja az óra
végére és még élvezze is az órát.
Vámos Ágnes: Ahhoz érteni kell, hogy valaki
egészen kicsiket tanítson idegen nyelvre, rendelkeznie kell egy repertoárral.
Ha arról beszélünk, hogy minden életkorban meg lehet tanulni idegen
nyelvet, akkor ezzel azt mondjuk, hogy mindenhol a megfelelő módszereket
kell alkalmazni. Egészen kicsiknél különösen akkor, amikor még nem
tudnak írni, olvasni sajátos módszerek szükségesek, erre ki kell
valakit képezni, fel kell készíteni.
Kajtor Zsuzsa: Számomra is ez volt az egyik
legfontosabb tanulság, hogy kicsi kortól is lehet intézményesen nyelvet
tanítani, mert én is azt gondoltam, hogy később érdemes, mert nekem
rossz tapasztalataim vannak. Nagyon el lehet rontani például az angol
tanítását. A kiejtés az angolban nagyon fontos, többet ártunk, mint
használunk, ha nem megfelelő pedagógus kezébe kerül a dolog.
Vámos Ágnes: Igazából azok kételkednek a kisgyermekkori
nyelvoktatásban, akik maguk csinálják, esetleg rosszul, és nem látnak
eredményt. Az a szülő, akinek a gyereke olyan helyre jár, ahol nincs
eredmény, erősíti ezt a vélekedést. Ugyanakkor máshol remek példák
vannak. Ha valaki elvileg kérdőjelezné meg azt, hogy kicsi gyerekeknek
egyáltalán lehet idegen nyelvet tanítani, az vitatná a kisebbségi
oktatásnak egy igen jelentős százalékát, hiszen a kisebbségi oktatásban
a gyerekek jó része magyar anyanyelvű vagy olyan kétnyelvű, akinek
a magyar a domináns nyelve, és mégis mindenki elhiszi, hogyha beíratják
egy kisebbségi iskolába, és ott két nyelven tanul, akkor az eredményes
nyelvoktatás.
Kajtor Zsuzsa: Én nem vitatom, hogy a gyereket
lehet tanítani kicsit korábban idegen nyelvre, csak a mai magyarországi
intézményesített módszerek nem biztos, hogy a legjobbak erre.
Vámos Ágnes: Én azt gondolom, hogy vannak jó
intézményes módszerek és vannak rosszak. Számomra a mai beszélgetésben
az volt érdekes, hogy mennyire fontos azt tudatosítani vagy arról
beszélni, hogy a nyelvoktatásban minden mindennel összefügg. Hogy
minden lépésnek szerteágazó következményei vannak. Ez nagy rendszerként
működik, és csak összességében lehet jól megérteni, mert lehet elmondani
a vágyakat és lehet sok mindent feltételezni, de ha nem tesszük hozzá
azt, hogy e mögött feltételrendszerre, koncepcionális és elvi döntésekre
van szükség, akkor nem látjuk a megoldás reális útját.
A beszélgetés szerkesztette: Szemere
Pál