Katsányi Sándor

Információkereső technikák elsajátíttatásának problémái változó körülmények között

A szerző a tanulók önálló ismeretszerzésének, könyvtárhasználati kultúrájának legfontosabb változásait összegzi, melyeket az információs eszköztár kiszélesedése, a számítógépen olvasható tájékoztató eszközök elterjedése idézett elő. Felhívja a figyelmet arra, hogy a korszerű tájékozódási szokások kialakításának feltétele az információs apparátus mellett a kérdéskultúra fejlettsége.

Az a felismerés, hogy a tanulók önálló ismeretszerzésének, könyvtárhasználati kultúrájának megalapozása és orientálása az iskolának (is) feladata, a 70-es években erősödött meg a pedagógiai gondolkodásban, összefüggésben az oktatásügy korabeli megújulási kísérleteivel és az iskolai könyvtárak arculatkeresésével. Pontosan jelzi e törekvés indítórugóit, irányultságát és határait a Pedagógiai Szemle egyik akkori tanulmányának címe: „A könyv és a könyvtár az oktatási folyamat korszerűsítésében”.¹ A korabeli kezdeményezés dinamikáját mutatja, hogy néhány éven belül létrejöttek az elméleti, alapozó művek,² az egyes korosztályok könyv- és könyvtárhasználati tudnivalóit összefoglaló könyvek³ és a módszertani tapasztalatok összegezései⁴.

A 80-as éveket a gyakorlat elterjedése, a módszerek elmélyülése jellemezte, és mélyebb-felszínesebb beépülése az alsó- és középfokú tantervekbe, egyes pedagógiai programokba⁵. A 90-es évek első felében viszont a NAT első változatainak megjelenése, a korábbi standard tájékoztató művek elévülése, a számítógépes információközvetítők térhódítása miatt elkerülhetetlenné vált az alapok újragondolása és az alapozó művek újraírása is. Három év alatt több általános és középiskolai könyvtárhasználati bevezető mű jelent meg, mint előtte két évtizeden át.⁶

Bár a 90-es évek első felében megtörtént az önálló könyv- és könyvtárhasználat diszciplínájának tartalmi aktualizálása, a változások mélyáramai csak később, voltaképpen mostanra tették nyilvánvalóvá, hogy a tartalmi változtatásokon túl a módszertani megközelítés néhány területének alapvető újragondolása vált szükségessé. A továbbiakban e változások közül emelem ki azokat, melyeket meghatározónak tartok.

Az információs eszköztár kiszélesedése és áttekintésének nehézségei

Az állami dominanciájú könyvkiadás évtizedeiben az alapvető segédeszközök (lexikonok, szótárak, kézikönyvek) kiadása szűk körre korlátozódott. Ez a tény egyrészt minden versenyt kizáró monopolhelyzetet teremtett, másrészt eleve biztosított bizonyos színvonalat. Magyarán: volt „az” értelmező szótár, „az” angol szótár, „a” nagylexikon, „az” irodalmi lexikon stb., a variáció lehetőségét legfeljebb ugyanannak a műnek teljes és rövidített kiadása nyújtotta. (A tanulók nyelvismeretének szintje kizárta az idegen nyelvű eszközök rendszeres használatát, régi kiadványokból nem jelent meg reprint.) Mindennek súlyos metodikai következménye lett: az információs eszköztár használatának tanítása egyszerűvé és kényelmessé vált, egy-egy eszköztípust egyetlen példán kellett (és lehetett csak) bemutatni, és ugyanaz a mű szolgált a használat készségének kialakítására is. (Ez mellesleg azt is eredményezte, hogy azonos művek szerepeltek minden iskolaszinten.)

Ma sokan és nagyon is eltérő szinten jelentetnek meg tájékoztatási segédkönyveket. A kiadás pluralizmusa elkerülhetetlenné teszi a kritikus eszközválasztás kialakítására való törekvést. Annál is inkább, mert a sebtében összefércelt álkézikönyvek és az elavult művek kalózkiadásainak terjesztői éppen az iskolák tanulóit célozzák meg. Az eszköztár tanítása ezért a jövőben csak kétlépcsősen képzelhető el: alapszinten – a korábbi gyakorlathoz hasonlóan – egy-egy eszköztípus funkcióit kell ismertetni és használatát elsajátíttatni egy (vagy néhány) erre alkalmasnak bizonyuló alapmű példáján. A fejlesztő szinten viszont az egyes eszköztípusokon belül kínálkozó választék kritikai megítéléséhez kell támpontokat adni, a tanulók kritikai érzékét kell fejleszteni. Például az általános lexikonok használatának közös technológiáját alapszinten kell elsajátítani, de a ma közkézen forgó lexikonok formai értékeinek, tartalmi gazdagságának, az egyetemes, illetve a magyar anyag megfelelő arányának, aktualitásának mérlegeltetése s ezzel együtt a lexikon elhelyezése a kulturális értékek között már a fejlesztési szint feladata. Ez látszólag csak didaktikai változtatást jelent, valójában azonban jóval többet: kilépést a kényelmes, de szűk prakticizmus köréből. Az ismeretszerzés technológiáján túl feltárná a járható utak széles választékát, a kulturális javak sokféleségét, s így szélesebb perspektívát nyitna a tanulók előtt anélkül, hogy elhagyná a tárgy szorosan vett keretét.

A hagyományos és a számítógépen olvasható tájékoztató eszközök viszonya

Statisztikai tény, hogy a kiadványtípusok közül éppen a tájékoztató eszközök (bibliográfiák, repertóriumok, lexikonok, katalógusok) körében terjed leggyorsabban a számítógépen olvasható változat, s hozzá kell tennünk: e kiadványtípusnál nemcsak más formában való megjelentetésről van szó, hanem jelentős funkcionális gazdagodásról, a visszakereshetőség lehetőségeinek bővüléséről is. Az is tény viszont, hogy a tájékozódni kívánó könyvtárhasználók túlnyomó többségének ma még elsősorban a hagyományos tájékoztatási eszközök állnak rendelkezésére. Az alapvető tájékoztatási kiadványok mindkét formában megjelennek, s még hosszú évekig a párhuzamos használatra kell felkészülni. A kötet és CD-ROM formában egyaránt megjelenő tájékoztató eszközök esetében a könyvtárak is válaszút elé kerülnek. Nálunk gazdagabb országok könyvtárai a legáltalánosabban használt műveket mindkét formában beszerzik, hogy a könyvtárhasználóknak módjuk legyen a számítógépes eszközhasználat fokozatos elsajátítására.

A könyvtárakhoz hasonlóan válaszút elé került az önálló ismeretszerzésre, eszközhasználatra felkészítő diszciplína is. A 90-es évek első felének könyvtárhasználati bevezetői a hagyományos eszközökből indultak ki, s mintegy függelékként tárgyalták a számítógépes információkeresést. Az évtized második felében megjelenő bevezető⁷ más utat választott: először magát a megoldandó információs problémát mutatja be, aztán a megoldás útját hagyományos és számítógépes eszközök segítségével. (Ott, ahol a számítógépes megoldás rövidesen elterjedtebb lesz, pl. a katalógushasználatnál, a sorrend fordított.)

Valószínűleg még hosszú ideig az információs probléma exponálását követő párhuzamos bemutatás lesz a módszertanilag járható út, de a megoldási módoknál egyre inkább a számítógépes eljárást és ezzel együtt a számítógépes logikát kell előtérbe helyezni. Valójában ugyanis nem egyszerű sorrendiségről van szó, hanem a keresési stratégiák lényeges eltéréséről is.

A kétféle visszakereső rendszer dilemmája

A hagyományos könyvtári állományfeltáró eszköz, a cédulakatalógus s vele együtt a hierarchikus felépítésű, tizedes osztályozású keresőrendszer egyre inkább háttérbe szorul, s teret nyernek a számítógépes adatbázisok s velük együtt a természetes nyelvű, mellérendelő szerkezetű keresőrendszerek. Ez olyan mélyreható változás, melyet nem hagyhat figyelmen kívül az önálló ismeretszerzés elsajátíttatása. Mindeddig ugyanis a könyvtárhasználati bevezetők a dokumentumok és az információk hierarchikus rendjéből indultak ki (melyet az Egyetemes Tizedes Osztályozás testesített meg), s az ebben való keresésre készítettek elő. A tárgyszavak alapján történő kereséssel érdemben nem foglalkoztak, lefeljebb a szoros betűrend kérdéseit tárgyalták. Ez a megközelítés azonban már jelenleg sem felel meg a tényleges használói igényeknek, s a jövőben még kevésbé fog megfelelni. Akinek már volt alkalma tapasztalni értelmes középiskolás diákok tanácstalanságát vagy tévútjait a szavak rengetegében akár valamelyik nagyobb könyvtár katalógusának tárgyszavas mutatója, akár egy nagyobb adatbázis „bármely szó” ablaka előtt, az belátja, hogy az információkeresés megalapozásakor a természetes nyelvű mellérendelő rendszerekben való keresés logikai útját is meg kell tanítani. Annál is inkább, mert a számítógépes adatbázisok térnyerése következtében a kisebb, áttekinthetőbb dokumentumgyűjtemények helyett egyre inkább a nagyobb, vizuálisan kevésbé átlátható adatgyűjteményekben való tájékozódásra kell fölkészíteni a fiatalokat. Olyan logikai információkeresési műveletek elsajátításáról van szó, mint a magasabb-általánosabb és az alacsonyabb-szűkebb fogalmi szintekre való átlépés, a fogalmak szűkítése és bővítése egymáshoz rendelésük vagy viszonyításuk útján, a VAGY és az ÉS kapcsolatok alkalmazása, az időbeli, nyelvi és egyéb szűkítési lehetőségek felhasználása, nem beszélve a váltakozó szóalakok problémájáról, a „csonkolásról” stb. Ez a megközelítés egyébként szorosan kapcsolódik a modern szövegtanra épülő szövegértelmezéshez, mely – az eltérő terminológia ellenére – szilárd gondolati vázat adhat a könyvtári információkereséshez.

Ha a korábbi gyakorlattal szakítva – mely egyetlen visszakereső rendszer praktikus tudnivalóit adta csak át – a jövőben a keresés logikai lépéseivel ismerkednek meg először a tanulók, akkor olyan konvertálható alapozó tudás birtokába jutnának, mely egyrészt kapcsolódna a nyelvi, logikai és információs tanulmányaikhoz is, másrészt pedig megalapozná a számítógépes adatbázisok mellérendelő keresési rendszerének használatát, és alapot építene a tizedes osztályozási rendszer használatához is.

A társadalom és az iskola kérdéskultúrája

Az „információs társadalom” gyakran emlegetett fogalmát sokan a technikai fejlődésre – a számítástechnika és a hírközlés fejlődésére – szűkítik le. Pedig az információs társadalom íve két tartóoszlopon nyugszik: egyfelől az információtechnikán, melynek segítségével a társadalom kérdéseire válaszolni lehet, másfelől a kérdező társadalmon. Kérdések nélkül céltalan a válaszoló apparátus.

A kérdések mögött általában valamilyen választás lehetősége vagy kényszere húzódik meg. Az a társadalom kérdez sokat és intenzíven, amelyben szabad választani: a demokratikus társadalmak, és amelyekben van miből választani: a jóléti társadalmak.

Magyarországon a 80-as évek elején a nagy nyilvános könyvtárak – kimondva vagy kimondatlanul – arról panaszkodtak, hogy gazdag információs apparátusuk nincs eléggé kihasználva. Ma arról panaszkodnak, hogy nem győzik a tájékozódási igényeket kielégíteni.

Az iskola a társadalmat képezi le. Az az egyoldalú szemlélet, mely a modern információs technika bevezetésétől automatikusan várja az „információs társadalom” kibontakozását, az iskolaügyben is tetten érhető. Pedig a korszerű tájékozódási szokások kialakítása itt is két pillérre épül: egyfelől a kérdéskultúrára, másfelől az információs apparátusra.

A társadalom spontán kérdéseivel szemben az iskola „mesterséges” kérdésekkel vezeti rá tanulóit a problémák önálló megközelítésére, az önálló ismeretszerzés eszközeinek használatára. Az iskolai indíttatású kérdések száma – a közművelődési könyvtárakból nézve ez jól érzékelhető – az elmúlt tíz évben észrevehetően emelkedett. Az is érzékelhető azonban, hogy e kérdések didaktikai szintje és ezért hatásfoka még messze van az ideálistól: igen gyakran nem többek a tanítási óra szorosan vett anyagához kötődő memóriapróbánál. Számos didaktikailag elhibázott kérdés az iskolai könyvtárak segítségével alig-alig megoldható vagy egyenesen megoldhatatlan, s minden nagy tudományos könyvtár jól ismeri a vacsoraidő után befutó riadt szülői telefonokat. Az ilyen kérdések esetében a kívánt hatás ellenkezője következik be: a tanulók nem az önálló ismeretszerzés lehetőségéről és hasznosságáról győződnek meg, hanem kísérleteik céltalan és felesleges voltáról.

Az iskolák számítástechnikai fejlesztése megérdemelt figyelmet kap, kérdéskultúrája azonban egyáltalán nem.

A legkorszerűbb tájékoztatási apparátus sem működik sokáig, ha kikapcsolják az áramot, de akkor sem működik vagy öncélú játékká válik, ha nem kapcsolják be a kérdések áramkörét.