Czike Bernadett

Az IS hatalma a VAGY felett: a toleranciára nevelés lehetőségei az alternatív iskolákban

A tolerancia tanítható. Nem tananyag formájában, hanem mivel maga is életmód és attitűd, ezért életmóddal és attitűddel. Kérdés, hogy melyik életkor a legfogékonyabb a tanítására. Valószínű, hogy mint annyi más attitűd kialakulásának, ennek is a gyermekkor a legfogékonyabb korszaka. Az alternatív iskolák egy része módszereivel, nevelési stílusával, az iskolán belüli élet kialakításával, a tanárok mintaadó attitűdjével erre szövetkezett.

Az emberek, nézetek közti különbségek

„Sokan feltételezik, hogy az egyenrangúság magában foglalja azt is, hogy mindenki éppen olyan, mint a másik, vagyis, hogy az egyenrangúság azonosságot tételez fel. Azonban az egyenlőség és az egyenrangúság követelése valójában éppen ennek az ellenkezőjét tartalmazza: azt, hogy legyen az emberek között bármennyi különbség, egyik sem használhatja fel a másikat eszközül céljai eléréséhez, hogy minden emberi létezés önmaga célját jelenti. Ez azonban annyit tesz, hogy mindenkinek, nemének és saját népének tagjaként, szabadságában áll különös individualitásának kibontakoztatása. Az egyenrangúságban nem a különbségek tagadása foglaltatik benne, hanem azok legtökéletesebb megvalósításának a lehetősége.”¹

Fromm egy jellegzetes tévedésre hívja fel a figyelmet ebben az idézetben. Ugyan sokan eljutnak arra a megállapításra és utána arra a meggyőződésre, hogy mások személyiségének, gondolkodásának megismerése szükséges és fontos, valamint, hogy az „elfogadás” nem egyenlő az egyetértéssel. De miközben erre az attitűdre hangolódnak, egy manővert vetnek be. Mégpedig azt, hogy megpróbálják a gondolatok, vélemények, emberek között lévő különbségeket kicsinyíteni. Ha nem is olyan nagy a távolság a két gondolat között, akkor könnyebb elfogadóan viselkedni. Ezzel azonban nem toleranciájukat gyakorolják, hanem a tényeket igazítják intoleranciájukhoz.

A toleranciával kapcsolatos másik manőver, hogy ha el is fogadja valaki, hogy a másik más, ezt úgy teszi, hogy sietve keres olyan okokat erre a másságra, amelyek számára elfogadhatóak, mintegy saját sémáiba illeszthetőek. Így, ha a jelenség nem is, de legalább a háttere végre olyan, amelynek elfogadása nem feladat már, hiszen illik a saját gondolatmenetbe, a régebben kialakított rekeszbe tehető. Itt azonban szintén az előbb leírt folyamat játszódik le: a tények intoleranciához való igazítása.

Mi a tolerancia?

Az előítéletes, sematikus, konvergens gondolkodás, érzés, viselkedés ellentéte. A tolerancia, annak elviselése, elfogadása és megbecsülése, hogy a másik másmilyen, esetleg barna göndör haja van, vagy őszül, alacsony, kövér, másképp öltözik, mást gondol a világról, más a véleménye. Esetleg másképp viselkedik: másképp vezet autót, más dolgokat eszik. Sokszor netán másképp érez: máson dühöng, másért lelkesedik, más csal könnyet a szemébe.

Amennyiben a toleranciát szó szerint értelmeznénk, vagyis valaminek az elviselését, eltűrését értenénk alatta annak elfogadása és megbecsülése nélkül, akkor el kellene fogadnunk azt, hogy létezik eltűrés mögöttes indulatok nélkül. Az eltűrés azonban véleményem szerint azt jelenti, hogy a körülmények miatt (társadalmi normák, viselkedési szabályok) visszafogja, türtőzteti magát valaki. Ám ennek – tapasztalataim szerint – nagy ára van. Az elfojtott indulat előbb-utóbb utat tör magának, és inadekvát helyzetekben feléled, rombol. Ezért a toleranciát – igen intoleránsan – úgy definiálom, hogy nem fogadok el benne fokozatokat, árnyalatokat (eltűrés, elfogadás, megbecsülés). Csak azt az attitűdöt nevezem így, amelyiknek interiorizált formájával állunk szemben. Az interiorizált attitűdre pedig az jellemző, hogy értelmi, érzelmi és viselkedéses komponensei összhangban vannak egymással. Az eltűrés fokozata azt jelenti, hogy az attitűd viselkedéses komponense megváltozott ugyan, de a másik kettő érintetlen maradt. Aki épp csak eltűr egy adott másságot, az bizonyos körülmények között (például ha a normák megváltoznak, vagy a társadalmi visszatartó erők nincsenek jelen) már nem tűri el azt, sőt még irtani is képes lehet (pl. II. világháború).

Az elfogadás és megbecsülés mint külön fokozatok talán értelmezhetőek lennének. Az elfogadás esetében az attitűd értelmi komponense is megváltozik a viselkedéses mellett, de az érzelmi komponens még mindig érintetlen. A megbecsülés foka pedig ebben a rendszerben mindhárom komponens összhangját jelentené. Mivel tapasztalatom szerint az elfogadást a megbecsülésen (érzelmi komponens) keresztül lehet a leginkább elsajátítani, ezért a két lehetőséget nem választom külön.

A toleráns attitűd tehát nem keres rögtön elfogadható, sémákba illő magyarázatot, hogy miért tesz valaki így vagy úgy, nem feltételez a külső megjelenés vagy gondolkodás mögé ilyen vagy olyan, számára elfogadhatóként definiált okokat, múltat, érveket. Természetesnek veszi a másságot.

Ha úgy tetszik, a tolerancia egyfajta tudatlanság, naivitás, kategóriák nélküli gondolkodás. Ezért szokták a gyerekeket bizonyos aspektusból toleránsnak nevezni, hiszen oly kevés dolgot tapasztaltak, hogy osztályozási készségük még kezdetleges, sémáik kidolgozatlanok, és még csak gyűjtik az anyagokat a kategóriák létrehozásához. A gyerekek persze sok esetben intoleránsak. Intoleránsabbak, mint a felnőttek, de ezekben az esetekben viselkedésük oka nem a megrögzött sztereotípiákban keresendő. A gyerekek nagyon konzervatívak szokásaikban, hiszen a megszokott körülmények hatalmas biztonságigényüket elégítik ki. Ha az újdonság biztonságérzetüket fenyegeti, intoleránsakká válnak. (Könnyen lehet, hogy a felnőtteknél is hasonló folyamat játszódik le.)

Tolerancia és önbizalom, a tolerancia gátjai

A tolerancia és az azt képviselő ember gyanús. Gyanús, mert rugalmas szemlélete a gyermeki, kialakulatlan szemléletre emlékeztet. Bizonytalan, elvtelen gondolkodásúnak tűnhet, hiszen, ha nem ítél, nem használ rekeszeket, elképzelhető, hogy ezt azért teszi mintegy védekezésül, mert nincs kialakult véleménye, tehát befolyásolható, karakter nélküli figura. Pedig annak megéléséhez, hogy a másik ötlete, életvitele is lehet jó, nagy és mély önbizalom kell.

Sok embernek lustaságból okoz nehézséget a tolerancia, a „tudatlan állapotba való visszatérés”. Hiszen azért igyekeztek felfedezni a világot, hogy könnyebb legyen az eligazodás, ne kelljen mindig új és új rekeszeket nyitni az agyban, végre pihenhessenek gondosan létrehozott elméleteik, rendezési elveik párnáján.

A másság elviselése, esetleg elfogadása azért is nehéz, mert általa sokan elveiket, életstílusukat érezhetik veszélyben. Hiszen, ha az is jó, ahogy más gondolja, ha az is jó, ahogy más érez, akkor az emberek többsége saját gondolatát, érzését érzi megtámadottnak, esetleg nem megfelelőnek. E mögött az elgondolás mögött téves axiómák húzódnak meg.

Az egyik, hogy nincs több igazság, nincs több elfogadható érzés ugyanazon helyzetekben, hanem egy igazság, egy érzés az elfogadható.

Ráadásul hajlamosak az emberek két dimenzióban gondolkodni, a jó és a rossz dimenziójában, és ha a jót megtalálták (általában saját maguk oldalán), a másik csak a rossz lehet. A saját megítélés a magabiztos embernél nem függ fokozottan a külvilág, a mások megítélésétől, hanem belső kontrollal élve eleve jó, mert úgy gondolja. Sokszor tűnik úgy, hogy épp az intoleráns ember magabiztos, hiszen hamar, kategorikusan ítél, első látásra megismer, azonnal tud, mély meggyőződéssel, „magabiztosan” ítéli el mások külsejét, gondolkodását, érzéseit. Ez esetben azonban a magabiztosság csak forma, amely arra hivatott, hogy a bizonytalan belsőt eltakarja, leplezze azt, hogy védtelen a személyiség, és ezért sebezhető. Azért nem engedheti be a más álláspontot, érzést, viselkedést, mert akkor hite szerint a sajátját meg kellene változtatnia. Egyszerre van tehát jelen két téves alapvetés, amely szerint egy jó van, és az egy jó mellett a másik csak rossz lehet. A tolerancia az is hatalma a vagy felett.

Milyen a toleráns ember?

Kíváncsi, mert érdekli mások véleménye. Türelmes, mert van ideje észrevenni és odafigyelni a másságra. Kreatív, mert rugalmas, nem zavarja a szokatlan, új, a más ember, más nézőpont felbukkanása. Önbizalommal teli, mert nem félti belső harmóniáját, elveit, nem hiszi, hogy azok érvénytelenek lennének azért, mert mások másmilyenek és másként gondolják. Belső kontrollos attitűdű, vagyis véleménye, döntései nem függnek erőteljesen másoktól, nem hasonlítja magát folyton a többiekhez. Toleráns attitűdjének viselkedéses, értelmi és érzelmi komponensei összhangban vannak (kongruensek) és stabilak.

A tolerancia szemlélet, életfelfogás

A tolerancia nem elsősorban a súlyos eltérések elfogadása. Ismert és szomorú jelenség a testi fogyatékosok, az aidsesek, a cigányok, a zsidók negatív megítélése, elítélése, a velük szembeni intolerancia. De ezek csak a végpontok, a szélsőséges tünetek. A tolerancia életmód, szilárd, kongruens attitűd, amely a kisebb dolgokban éppúgy megmutatkozik. A gyanakvó, bizalmatlan ember, aki fél a számára újtól, a változásoktól, a mástól, ritkán toleráns.

Módszerek, eszközök az alternatív iskolákban a toleranciára nevelés érdekében

A tanár szerepe és a tekintély

A tekintélyelvű nevelés helyett támogató, segítő tanárszerep hódít tért magának. Mi köze ennek a toleranciához? Adorno vizsgálatai bizonyították, hogy a tekintélyelvű nevelés konformista, előítéletes felnőttet eredményez. A tekintély önmagáért való „l'art pour l'ar” tisztelete megkérdőjelezhetetlenné teszi a világot, a történéseket, az elfogadott elveket. Sematikus, áttekinthető világot feltételez, ahol a tekintélynek mindig igaza van, ahol ő az úr. Az ellene lassan fejlődő agresszív késztetések kanalizálásának egyik módja az adott esetben a gyengébb, a más, a kisebbség gyűlölete, elfogadhatatlanságának érzése. Az alternatív iskolákban a tanár ritkán nyilatkoztat ki, kevés igazságot képvisel, csak a legfontosabbakat. A válaszok többségére a gyerekeknek saját tapasztalataikon keresztül kell rájönniük. Ez sokszor hosszabb időt vesz igénybe.

A szabályok kialakítása

A szabályok nem önmagukért valók. Az alternatív iskolákban a szabályok létrejötte hosszú folyamat, interiorizálódás eredményeként jönnek létre, nem behódolással. A gyerekek megélik, hogy egy-egy szabály az együttélés gördülékenysége érdekében van, hogy más szabályok a testi és lelki egészség megvédését szolgálják. Megint mások a feladatok könnyebb és egyszerűbb megoldását célozzák, és néhány szabály azért van, hogy a fontos dolgoknak a végére érhessenek, holmijukat könnyebben megtalálják. A szabályelsajátíttatásnak ez a módja egyrészt lehetővé teszi annak megélését, hogy a szabályok értünk vannak és nem fordítva, másrészt, hogy a szabályok változtathatók. Az így elsajátított szabályok betartása hosszú életű, nem szorul mindig magyarázatra, és továbbvitele valószínűbb, mint a tekintélyi alapokon létrejött szabályoké.

A bizalom

A gyerekek iránti bizalom bennük is bizalmat szül. A bizalom mások iránt az önbizalom fontos jele és forrása. A gyerekek részt vehetnek saját életük alakításában, dönthetnek és választhatnak sok esetben, így átélik, hogy fontosak, hogy felelősek azért, ami velük történik. Ha valaki nem csinál meg valamit, vagy rosszul csinálja meg, a feltételezés mindig jóindulatú. Azért nem csinálta, mert nem érti, rosszul érzi magát, nem volt elég ideje. Az ilyen attitűd hosszú távon meghozza gyümölcsét. A gyerekek nem élnek vissza ezzel, saját maguk is ebben élnek, a bizalom önmagát beteljesítő jóslatként működik.

Hétköznapok, beszélgetés az iskolában

Az iskolai élet nem tér el gyökeresen a valódi élettől, az iskolai kapcsolatok személyesek maradnak, a tanulás az élet részeként jelenik meg. A reggeli beszélgetőkör, a problémák olykor hosszadalmasnak tűnő elemzése alkalmas arra, hogy a gyerek megtanulja: sokféle élet, sokféle elgondolás és sokféle nézőpont létezik, és mindegyiket más és más érzés kísér. Az élet bonyolult, és ettől érdekes. Egymásra figyelni fárasztó, de érdemes, mert tanulságos, és majd a szerepek egyszer felcserélődnek, s az addig figyelőből a figyelem tárgya lesz, ami kellemes érzés.

A tanítási módszerek

A tantárgyak integrált felépítése, az órák vezetése, felépítése, az azokon alkalmazott módszerek, mind a toleranciára nevelés elengedhetetlen eszközei. A feladatok differenciált kiadása azt közvetíti: nem vagyunk egyformák, és ez természetes. A viták serkentése a különböző nézőpontok megjelenésének bátorítását célozza. Fontos, hogy mást gondolunk egy-egy dologról, ennek időt és teret kell hagyni, hogy megmutatkozzék. A különböző tankönyvek használata a sok igazság, sok nézőpont, sok felfogás bemutatásának eszköze, s mint ilyenek, megint közvetetten hatnak. Az egyéni érdeklődés figyelembevétele a feladatok kiadásánál újra a különbözés természetességét hangsúlyozza. A szülő és egyéb tudorok tanítási kedvének kihasználása (órákat, foglalkozásokat tarthatnak) megint a sokféleség, a sok igazság üzenetét hordozza.

Az értékelés módja

A szöveges, osztályozás nélküli értékelés üzenete: sokféle gyerek van, nem lehet őket osztályokba, osztályzatokba sorolni. A gyerekeknek fontosak egyéni képességeik, tulajdonságaik, és csak önmagukhoz mérten értékelhetők. Az ilyen értékelés természetes velejárója a félelem hiánya a gyerekekben, ami lehetővé teszi a rugalmas, kreatív gondolkodást, az ötletek, elképzelések szabad áramlását.

A gyerekek összetétele

Az integrált osztályok létrehozásának gyakorlata nagyon fontos a tolerancia szempontjából. A gyerekek kicsi koruktól megszokják, hogy különböző kinézetű, képességű és habitusú gyerekek, emberek vannak. Megfigyelik egymást a hétköznapok során, nem lesz idegen számukra a másság. A megismerés, az együttélés mozgássérült, autista vagy szellemi fogyatékos gyerekkel megszünteti a későbbi idegenkedést, félelmet, esetleg szorongást, melyet mi felnőttek oly sokszor érzünk egy-egy speciális bánásmódot igénylő társunk láttán.

A mintaadás

A tanári minta az előbb felsorolt jellemzők miatt végig az elfogadást sugallja, a sokféleség figyelembevétele, sőt sokszor serkentése és jutalmazása fontos tapasztalat a gyerekek számára.

Az tolerancia buktatói az alternatív iskolákban

Mint az élet többi területén, ezekben az iskolákban is láthatunk példát arra, hogy amennyiben a tolerancia nem kongruens attitűdként van jelen (vagyis valójában nem tolerancia), káros hatása is lehet. Gyakori probléma az, ha az attitűd komponenseinek csak egyike „toleráns”. Előfordulhat, hogy a tanár sokáig eltűr bizonyos viselkedést, mert konform akar lenni (vagyis viselkedésében követni szeretne egy általa elképzelt példát) az „alternatív” jelleghez, és ezt tévesen úgy értelmezi, hogy neki semmiért nem szabad szólnia, neki mindent el kell viselnie. Ez azonban csak ideig-óráig tartható, hiszen ő is csak ember, még ha „alternatív” is, és ezért indulatai (érzelmi komponens) gyűlnek, sokasodnak. Hogy miképpen törnek ki, mikor és ki ellen, az csak neveltetés, idő és esetleg véletlen kérdése.

A tolerancia túl tág értelmezése is problémát okozhat. A tolerancia pontos értelme az, hogy önmagában a másságot nem bántja, sőt tiszteli, elfogadja az ember. Ám olyan nevelési helyzetekben, amikor a gyerek másokat veszélyeztet, amikor fontos szabályokat áthág, és ezért útmutatást igényel, akkor ő nem másmilyen elsősorban, hanem ártó és megnevelendő. Az ilyen esetben alkalmazott tolerancia súlyos intolerancia a többi gyerekkel szemben, és hosszú távon ártalmas az illető gyereknek is.

A tolerancia tág értelmezése az is, ha nem adunk megfelelő visszajelzéseket a gyerek teljesítményére, ha a tolerancia jegyében megengedett, hogy ő egy picit se erőltesse meg magát, hogy úgy tesz a pedagógus, mintha az iskolában bármi megengedett lenne, mintha a tanulás nem lenne mindenki számára kötelező, mintha a tolerancia egyenlő lenne a semmittevéssel, annak elfogadásával és a konfliktusmentes, feladatok nélküli élettel.

A felsorolt hibák ellenére mégis fontos, hogy mint érték a tolerancia megjelent az alternatív iskolák életében módszereiben és látásmódjában.

Összegzés

A fentiekből kitűnik, hogy a tolerancia indirekt módszerekkel fejleszthető. A tolerancia mint alapérték és ezáltal életet meghatározó elem az alternatív iskolákban azt jelenti, hogy a pedagógiai rendszer szerves része a másság elfogadása, a másság megjelenésének serkentése és a megjelent másság jutalmazása. Az egyének mint autonóm lények vesznek részt a folyamatban, és lehetőségük van, sőt kötelességük az eseményeket befolyásolni, feladatuk színességük megmutatása és kibontakoztatása, valamint mások színességének tisztelete. Ezek az eszközök öntudatlanul itatják a gyerekekbe a másság természetességét és a másságra való igényt. Az így nevelt gyerekeknek valószínűleg az ugyanolyan tolerálása lehet inkább nehéz feladat...

A fent felsorolt módszerek és eszközök magukban hordozzák egy egészséges, önbizalommal rendelkező, kreatív felnőtt nevelésének lehetőségét, és mint ilyenek, feltétlenül alkalmasak a toleráns ember tulajdonságainak megalapozásához.