G. Havas Katalin

A filozófiaoktatásról

– Elméleti problémák az UNESCO-tanácskozáson –

A szerző egy 1998 márciusában az UNESCO által rendezett, az általános és középiskolai filozófiaoktatás problémáiról rendezett konferencia kapcsán mutat be néhány olyan oktatási programot, amelyek célja a gyerekek gondolkodásának fejlesztése, a filozófiai problémák iránti érzékenyítés.

„...képes lesz-e ez az ember túlélni azoknak a társainak a mesterkedéseit, akik – úgy látszik – gyakran inkább eszeveszett majomként, mint épeszű emberként cselekszenek?”¹ Ez a probléma – melyet Szent-Györgyi Albert 1970-ben az ifjúság számára írt könyvében fogalmazott meg – ma nem kevésbé aktuális. El kell fogadnunk Szent-Györgyinek azt a gondolatát, hogy a túlélés lehetősége a gyermekek nevelésén múlik. „Amit mi nevelésnek nevezünk – írja –, az nem egyéb, mint az agy programozása abban a korai szakaszban, melyben az még formálható.”²

A kérdés tehát az, hogy miként formáljuk az agyat?

Minden korszakban a nevelés egyik alapvető eleme az oktatás, az ismeretek közlése. A tudásanyag átadásával az „agy formálása” mind ez ideig nem történt és talán a továbbiakban sem történhet az adott társadalomban és az adott átadónál uralkodó eszméktől függetlenített módon. Ez az egyik fontos ok, amiért az agy programozásánál az ismeretanyag közvetítése mellett a gondolkodási készség fejlesztése is fontos szerepet játszik.

Ezért egyetértek Pólya felfogásával, hogy „először és elsősorban gondolkodni kell tanítanunk”.³ A gondolkodni tanítás minden tanóra része kell hogy legyen, de úgy vélem, nyújtanunk kell a diákoknak olyan foglalkozásokat is, ahol anélkül ismerhetik meg és gyakorolhatják a helyes gondolkodás technikáját, hogy az kötődne valami más tananyag elsajátításához. Jól tudott, hogy a kötelező tananyagoknál a gyerekeknek meg kell tanulniuk és a tanárnak meg kell tanítania bizonyos – felsőbb döntések alapján kijelölt – tananyagot. Ezért a tanár, ha szeretné is, csak igen korlátozott keretek között tud alkalmat adni arra, hogy a gyerek maga találja ki az elsajátítandó anyag akkora hányadát, amekkorát önmaga is kitalálhatna. Márpedig ez az aktív gondolkodás fejlesztésének egyik legfontosabb feltétele. Ezért meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy a gyerek megtanuljon „kitalálni”, „felfedezni”. Erre alkalmasak az olyan foglalkozások, amelyeken a tanulók csoportokban, egymást segítve és egymással vitatkozva beszélgetnek bizonyos őket érdeklő problémákról. Az ilyen foglalkozásokon szerzett érvelési és vitakészség a későbbiekben kihatással lesz a gyerek minden más területtel kapcsolatos gondolkodására.

Napjainkban számos olyan publikáció jelenik meg, amely a gondolkodási készség fejlesztését leginkább a filozófiaoktatás (vagy filozófiai foglalkozások) keretein belül tartja megvalósíthatónak. Az UNESCO elnöke így ír erről: „A széles körben elterjedt, elérhető és fontos filozófiaoktatás lényegesen segíti a szabad állampolgárok nevelődését. Arra bátorít, hogy mindenki maga alakítsa ki véleményét, meghallgassa mások érvelését, tekintetbe vegye amit mások mondanak, és csak az ésszerű érveknek hódoljon be.”⁴

Az UNESCO – az elnök által megjelölt célok elérése érdekében – nemzetközi tanácskozást szervezett 1998 márciusában. A tanácskozáson 14 országból⁵ 19 filozófus vett részt. A találkozó célja az volt, hogy az általános és a középiskolákban már bevezetett filozófiai foglalkozások programjai között kapcsolat teremtődjön, és így elősegítsék ezek továbbfejlődését és a kiterjesztését a világ még több országába. A kapcsolatok elmélyítése érdekében számos elméleti kérdés került szóba abban a reményben, hogy ezek megvitatásával egységesebb álláspontot sikerül kialakítani a filozófiaoktatás célja, tartalma és módszere tekintetében. A továbbiakban közülük néhánnyal foglalkozom.

A „Filozófia gyermekeknek” program

A gyermekek gondolkodását fejlesztő filozófiai foglalkozások közül ma a legismertebb és a legszéleseb körben elterjedt az úgynevezett M. Lipman-féle program.⁶ Az UNESCO-megbeszélésen kiderült, hogy nem csak a mi számunkra adódnak problémák a Lipman-program angol elnevezése, a „Philosophy for Children” magyar nyelvű helyes fordításával.

A magyar nyelvre fordításnál a „Filozófia gyermekeknek”, „Gyermekfilozófia”, „Filozofálás gyermekekkel”, „Filozófia gyermekekért” kifejezések fordítási szempontból egyaránt elfogadhatók. A „for” kifejezésnek az angol–magyar szótárban feltüntetett tíz különböző jelentéscsoportja közül (számára, részéről, szempontjából, felé, irányában, érdekében stb.) még így is csak néhány értelmezési lehetőséget használtunk föl. De tartalmi szempontból ezen kifejezések egyike sem problémátlan annak megjelölésére, amit a program tartalmaz.

Az UNESCO-tanácskozáson a jelenlévők közül mindenki egyetértett abban, hogy nem az az elsődleges cél, hogy filozófusok munkáival ismertessük meg a gyerekeket, vagyis, hogy megtanítsuk őket arra, hogy melyik szerző mit mondott valamely filozófiai problémáról, vagy akárcsak azt közöljük, hogy mi, vagyis a gyerekek tanárai, mit gondolunk egy-egy adott filozófiai kérdésről. Nem „filozófiatanárok” oktatómunkájáról van szó. Legalábbis nem a szónak abban az értelmében, ahogy a matematikatanár vagy a történelemtanár célja az, hogy megtanítsa az adott korosztály számára előírt matematikai vagy történelmi tananyagot. A program csak arra szolgáljon, hogy a gyerek társaival együtt elgondolkozzon a filozófia néhány alapvető kérdésén, és ő maga, társaival együtt megpróbáljon a maga számára elfogadható választ keresni. Hangsúlyozzuk: keresni, és nem föltétlenül kell, hogy – akárcsak a maga számára is elfogadható – válaszhoz jusson.

Mi a korhatára a „gyermek”-programnak? Többen azt mondták, hogy talán jobb lenne az „ifjúság” szó használata. Végül is tisztázódott, hogy a korhatár megállapítása nem lényeges. Maga a Lipman-program, módszerét tekintve, már az óvodáskorban kezdődik mesék elemzésével, és egészen a középiskola befejezéséig tart történetek filozófiai megbeszélésével. De sajnos ez a széles program nem minden ország iskolarendszerébe illeszthető be. Nálunk Magyarországon, és számos más országban is, egyelőre elképzelhetetlen, hogy a Lipman-program teljes megvalósításához megfelelő óraszám legyen. De némelyik résztvevő maguknak a Lipman által írt történeteknek a megfelelő adaptációját sem tartotta keresztülvihetőnek. Ezért az UNESCO-tanácskozáson ahhoz a végeredményhez jutottunk, hogy a gyermekfilozófia körébe beletartozónak kell tekinteni mindazokat a programokat, amelyeknek eszmei célkitűzése az önálló gondolkodásra nevelés filozófiai problémák elemzésén keresztül. De el kell ismerni azt is, hogy az ilyen programok túlnyomó része olyan, amely a Lipman-program kiterjesztése, illetve annak továbbfejlesztése. Ilyen például a „100” elnevezésű, hét ország általános iskolásai által szerkesztett filozófiai folyóirat, amelynek szerkesztésében a jövőben magyarországi gyerekek is részt fognak venni.⁷ De célkitűzés tekintetében ide sorolhatók a középiskolások részére ma már számos országban megrendezett filozófiai tanulmányi versenyek és a Nemzetközi Filozófiai Diákolimpia (IPO) is. Igaz ugyan, hogy ezek a versenyek már bizonyos filozófiatörténeti ismereteket is megkövetelnek, de a céljuk ezeknek is a gondolkodási készség fejlesztése.

A „filozófia”, „filozofálás” szavak jelentése

Jogos-e a gyermekfilozófia tartalma esetében a „filozófia” kifejezés használata? Nem kellene-e a filozófiatanítás helyett valami mást, például „önálló gondolkodásra nevelés” kifejezést használni? Ezek a kérdések is felmerültek a tanácskozáson. A „filozófia gyerekeknek” vagy a „gyermekfilozófia” kifejezés esetében úgy tűnik, mintha elismernénk, hogy létezik gyermekfilozófia és ettől különböző felnőttfilozófia. Más a felnőttek filozófiája, és más a gyerekeké?

A „filozofálás” beletartozik csaknem minden ember hétköznapi életébe. Ennek eredménye a „személyiségek filozófiája”. E fogalom terjedelmébe beletartozik az „én filozófiám” és ezenkívül minden más egyén filozófiája. Természetesen nem minden ember van tudatában és használja tudatosan a saját filozófiáját. De az egyének számos tevékenysége a saját filozófiájukon alapul. A „személyiségek filozófiája” egyik fajfogalma a „filozófusok filozófiája”. (További meghatározásra vár, hogy kiket soroljunk a „filozófusok” körébe, de ezzel most nem kívánok foglalkozni.) A „filozófia” szó egyik, talán a leggyakrabban használt jelentése azonos a „filozófusok filozófiája” jelentésével.

A gyermekek legtöbbje is filozofál, és van saját filozófiája, amely nem feltétlen különbözik a felnőtt ember filozófiájától. Így az ő filozófiájuk is része a „személyiségek filozófiája” terjedelmének. A „filozófia gyermekeknek” a gyermekek saját filozófiájához kíván hozzájárulni, azt továbbfejleszteni, és ezzel az önálló gondolkodási készségüket fejleszteni. Tehát, amikor a „filozófia gyermekeknek” kifejezésben használjuk a „filozófia” szót, akkor ennek jelentése eltér a „filozófusok filozófiája” jelentésétől. Nem a filozófusok filozófiájának ismertetése, hanem a gyermekek filozófiájának fejlesztése a cél. A filozófiaoktatás tárgya ebben az esetben az önálló gondolkodásra nevelés a filozofálási készség fejlesztésén keresztül.

A filozófusok filozófiájáról

Érdemes-e filozofálni tanítani, a filozófiai problémákkal való foglalkozást megszerettetni? Egyáltalán szükség van-e filozófiára? Erről a kérdésről az utóbbi időben számos vita alakult ki. Boros János kezdeményezésére a Jelenkor folyóiratban számos hazai filozófus is hozzászólt e témához. Most ehhez teszek néhány, az oktatáshoz kapcsolódó megjegyzést.

Van olyan felfogás, ami szerint a filozófusok a történelem folyamán csupa olyan problémát vetettek föl, amelyek megoldhatatlannak bizonyultak, ezért értelmes ember nem foglalkozhat többé ezekkel. Valóban, ha a filozófia tárgyának a végső igazságok megtalálását tekintjük, akkor el kell ismernünk, hogy erre nem lehet választ kapni. Éppen úgy, mint ahogy egyetlen tudomány sem adhatja meg a területéhez tartozó véglegesnek minősíthető összigazságot.

Nem a „filozófia” az egyetlen olyan szakterület, amelynek tartalma változáson megy át a történelem folyamán. Ma már ugyanis elég általánosan elfogadott a filozófia körében az, amit Fehér Márta így fogalmazott meg a filozófia tárgyáról: „...a lehetőségek feltárója. Vagy legalábbis a lehetőségek lehetőségének kutatója”.⁸ Ezért tehát a filozófus feladata, hogy megtalálja a problémákat, és az általa adott válasszal utat mutasson az emberiség életében adódó problémák fölismerésére és elemzésére.

Úgy gondolom, igaza van Heller Ágnesnek abban, hogy lehet filozofálás nélkül élni.⁹ Pontosabban: a mai kor embere élhet anélkül, hogy filozofálna vagy énekelgetne. De mi lesz a későbbi korok embereivel? Azt nem tudom, hogy ha nem énekelget, mi lesz vele később, de ha nem filozofál, és csak teszi a dolgokat, anélkül, hogy elgondolkozna a tettei lehetséges következményein, akkor nem fogja legyőzni az „őrült majmok tevékenységét”. Ezért nem luxus a filozofálás ma sem!