Ulf Preuss-Lausitz
A fiatalok világa a posztmodern társadalomban1
A posztmodern nevelés problémakörével már több ízben foglalkoztak folyóiratunk hasábjain megjelenő írások. A berlini Technische Universität professzora arra a kérdésre keresi a választ, hogy mire vállalkozhat a pedagógia a nagy elbeszélések megkérdőjelezése, a pluralizmus legitimmé válása, a tanár-diák kapcsolat gyökeres megváltozása idején. Abban a korban, amikor nem tűzhetők ki általános nevelési célok, és amikor valamennyi egyén saját felelősségére alakítja ki személyes életútját. |
A gyermek évszázada és a posztmodern
Ellen Kay 1900-ban megjövendölte ugyan a gyermek évszázadát, a huszadik század azonban ilyen értelemben sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Századunkban is sok gyermeket sújtanak a háborúk és a szegénység, miközben viszonylag kevesen élvezhetik a teljes és szabad nevelődés, valamint az önálló hivatásválasztás jogát.
A nyugat-európai ipari országokban, közöttük Németországban
a gyermekek higiénikus és egészséges körülmények között nőhetnek fel.
Általában eleget kapnak enni, nem kell dolgozniuk, hosszú ideig járhatnak
iskolába, képezhetik magukat. Közben azonban eljutottunk a posztmodern
korába, ami azt jelenti, hogy megrendülnek megszokott bizonyosságok,
régi utópiák, hagyományos identitások. A posztmodern időszakban hiányzik
a haladásba és a jövőbe vetett hit, és
Mire vállalkozhat ilyen körülmények között a
pedagógia, amely természeténél fogva a jövőre irányul, és amely az
iskolai nevelés céljait tekintve hagyományosan az adott társadalom
célkitűzéseihez kötődött és kötődik. Hogyan ragadhatók meg e célok
a pluralizmus idején? Lemondhat-e az iskola arról, hogy általános,
mindenkire érvényes célkitűzéseket fogalmazzon meg? Beérheti-e a pedagógus
annyival, hogy állandó beszélgetőpartnerként kísérje végig tanítványait
egyéni fejlődésük útján? Meggyőződésem, hogy minden kockázati tényező
és pluralizmus ellenére vagy talán éppen ezek miatt létezik három
olyan elv, amelyhez a pedagógiának feltétlenül ragaszkodnia kell.
Mégpedig a minden egyént megillető
A kockázati társadalomra jellemző, hogy mindenki
maga felel saját életéért. Ennek értelmében neki kell felépítenie
saját magát, definiálnia személyes céljait és kialakítania kapcsolatrendszerét.
Újra és újra meg kell találnia saját szakmai fejlődésének irányát
annak valamennyi kerülő, mellék- és teljesen új útjával együtt. S
végül mindenki maga hozza létre saját egyéni etikáját, csakis ő találhatja
meg élete értelmét. Ezt a folyamatot
Sokan vannak, akik megértették ezt a trendet.
Az utolsó ötven évben Európában robbanásszerűen megnőtt a műveltség
színvonala. Németországban, hasonlóan a többi európai országhoz, a
lányok hátrányos megkülönböztetése hivatalosan megszűnt az iskolában
(de még nem ez a helyzet a munkaerőpiacon), és csökkenőben vannak
e tekintetben a regionális különbségek is. A mai szülők, s köztük
az anyák, sokkal iskolázottabbak szüleiknél és nagyszüleiknél, s ezáltal
jobban hajlanak a gyermekközpontú nevelésre, a liberalizmusra, inkább
törekednek demokratikus partnerkapcsolatra gyermekeikkel. Egyidejűleg
megnőtt az igény a képzés magasabb színvonalának kulturális, szakmai
és szociális szempontból történő hatékonyabb kihasználására. Ez az
igény azonban csak részben kielégíthető. Hiszen ahol több ember kénytelen
szűkös forrásokért versengeni, ott az elosztás kegyetlen és bonyolult
feladat. Ez
Ellentmondásos követelmények, kiegyensúlyozási törekvések
A gyermekek és a fiatalok a jelenlegi feltételek közepette Európa-szerte hasonló követelmények elé kerülnek. Ezek az elvárások rendkívül ellentmondásosak, de ha valaki nemcsak a hivatásában, hanem a magánéletében is sikeres szeretne lenni, aligha kerülheti meg őket. Döntsd el önállóan, mit akarsz! szól rá manapság a mama már egészen kicsi gyerekére is, ha az evésről vagy az öltözködésről van szó. Indokold meg, miért akarod ezt! mondja a papa, hiszen manapság már a család mindennapi dolgairól szóló beszélgetésekben is mindent meg kell indokolni. A modern szülő többé nem utasít, és nem hivatkozik olyan informális evidenciákra, mint például, hogy ezt vagy azt így vagy úgy szokás tenni, hanem hasonlóan a piaci alkudozásokhoz, megfogalmazza kívánságait, és figyeli, miként viszonyul ezekhez a gyermeke. Magát a folyamatot tárgyalásos nevelésnek5 nevezi a kutatás. Ehhez nem csupán beszédkészségre van szükség, hanem képessé kell válni az érzelmek kifejezésére, a másokra való odafigyelésre, mások érzékenységének tiszteletére, tehát a korszerű családi nevelés empátiát, toleranciát, kifejezőkészséget, önérvényesítő képességet, mérlegelésre való készséget igényel és eredményez is.
Már gyermekkorban szükség van arra, hogy az egyén tervezni tudjon. Egyrészt azért, hogy napirendjét önállóan alakíthassa ki: összehangolja a különféle időpontokat (edzés, megbeszélés, korrepetálás, különóra stb.). Másrészt pedig azért, hogy egyeztetni tudja, mikor elérhetőek a barátai, mikor mit lehet elintézni, hogyan kell szándékainak a megvalósítását előkészíteni. Lényeges, hogy programja egészét át tudja tekinteni, s összehangolja ezt barátai és szülei szándékaival. Napjainkban a gyerekek modern, barkácsolt életútja nem más, mint egy tervezett időpont- és viszonynaptár. A mai gyerekek pontos terminusokkal dolgoznak, programszerűen zajlik a barátaikkal való együttlét is. Már nem működik az a korábbi kapcsolattartási mód, hogy valaki ötletszerűen kimegy az utcára, és ott találja a társait. A találkozók időpontjának egyeztetését a mai gyerekek többsége telefonon intézi, és a megbeszélt időponthoz igazodva indul el otthonról.
A gyermekek és fiatalok világát az egymásnak ellentmondó törekvések
Ezek a posztmodern ifjak, sőt már a gyermekek iránt támasztott közös, mindenki számára érvényes követelmények, legyen szó akár fiúkról, akár lányokról, akár németekről, akár nem németekről, bármelyik társadalmi rétegből, bármely régióból érkező, bármilyen iskolázottsággal rendelkező fiatalokról. Ezért rendkívül nagy az országhatárokon túlterjedő nyomás a társadalmi viselkedési mód egységesítésére. A lányok és fiúk társadalmi viselkedése közötti különbségek már régóta megszűnőben vannak. A modern pluralista-demokratikus ipari társadalom elvárja és egyúttal létre is hozza a történelmi és területi eltéréseket kiegyenlítő egységet. Ebből a trendből következik, hogy a modern képzés során nem elegendő az anyanyelven történő kommunikáció képessége, meg kell követelni az idegen nyelven történő kommunikálni tudást is.
A posztmodern már említett közös követelményei azonban az egységesüléssel
párhuzamosan serkentik a sokféleséget, a differenciálódást, a pluralizálódást
és az individualizálódást is. Főként a gyermekekre és a fiatalokra
jellemző, hogy az egyenlőségre törekvés, a többiekkel való azonosulás
mellett az egyéni különbségeket is artikulálni kívánják. Én elsősorban
én vagyok, és csak ezt követően német, fiú, Jackson-rajongó, technotáncos
stb. Másként szólva: gyakran a csoportok sokfélesége a fiúk és a
lányok, a városi és a falusi gyerekek, a felső és az alsó rétegekbe
tartozók, a németek és a külföldiek, a multikulturális társadalom
sokféle etnikuma stb. a posztmodernben az individuumok sokszínűségévé
válik. A valamely csoporthoz tartozás az egyes ember számára rendkívül
fontos lehet ugyan, az egyén azonban öntörvényű szocializációja során
tudatosan választja meg a csoportot, amellyel azonosságot vállal.
Ha én például türingiai voltomat kívánom hangsúlyozni, akkor magam
Természetesen vannak olyan társadalmi feltételek, amelyek megnehezítik, sőt egyenesen megakadályozzák azoknak a képességeknek a kialakulását, amelyek alkalmassá teszik az egyént saját életútjának önálló alakítására. A szociális szempontból erősen polarizálódó, a jóléti államot leépítő társadalmakban fennáll egyes családok elszegényedésének a veszélye, s ezek a családok, illetve az ő gyermekeik könnyen a perifériára szorulhatnak. Közülük sokan sikertelenek az iskolában és a szakmatanulásban, s ezáltal csökken az esélyük az erős énidentitás kialakítására. Ők azok, akik idegengyűlölővé (olykor önsorsrontóvá) válnak, és frusztrációjukat más stigmatizálható csoportok tagjain bosszulják meg: külföldieken, testileg gyengéken vagy fogyatékosokon, homoszexuálisokon, nőkön... De az ezekre a dezintegrált csoportokra fordított figyelem (jelenlegi arányuk kb. 10-15% lehet) nem akadályozhatja meg, hogy a pozitív többséggel foglalkozzunk, és helyesen értékeljük az össztársadalmi trendet.
Minden pluralizálódás és sajátos individualizálódási kísérlet
ellenére a németországi, sőt egyes tanulmányok szerint az egész nyugat-európai
ifjúságban igen hasonló
A tekintélymentes individualizmus megjelenik más területeken is, például a vallásos orientációban. A szekularizáció általánossá válása nem csupán a vallásos orientáció visszaszorulásához vezet, hanem a még mindig hívő fiatalok körében a vallásos magatartás szubjektivizálódásához és individualizálódásához. Mindenki saját egyéni istenét szeretné imádni vagy sajátos egyéni hitrendszerét kialakítani. Ehhez azonban nincsen szüksége az egyházra és a csalhatatlan pápára. A kvázi-vallásos szekták, az asztrológusok és más mítoszok ifjú híveinek növekvő száma éppen a vallások individualizálódásával magyarázható.
Bár a fiataloknak vannak közös értékeik, de napi döntési kényszereik nem vezetik őket azonos cselekvésekhez. Mindenki az adott szituációnak megfelelően ítélheti meg, hogy itt és most mit tart a maga számára helyesnek. Az általános normákat és erényeket mindig a konkrét helyzet függvényében értelmezhetik. A becsületesség kétségtelen erénye például manapság nem mindig hozható összhangba más személyes értékekkel (mint például a harmóniára törekvéssel és a toleranciával). Tehát a mindenkori helyzettől függ, hogy a becsületességet gyakorolhatjuk-e. Már az egészen fiatal gyermekek is tisztában vannak avval, hogy olykor erkölcsösebb és okosabb dolog nem becsületesnek lenni, de legalábbis elleplezni az igazságot. Ami ma igaz, az holnapra már könnyen lehet hamis. Itt nem arról van szó, hogy az értékek megszűnnének értékek lenni, hanem arról, hogy bizonyos öröknek tekintett elvárások, magatartási normák és erények megkérdőjeleződnek. Ezért gyakran sokkal értékesebb, hogy ki-ki pontosan átgondolja: saját személyes értékrendje alapján mikor, mi a helyes. Ezen elvárás teljesítéséhez a fiataloknak saját benső mércével, megfelelő helyzetértékelő és beleélő képességgel kell rendelkezniük. Ugyanakkor el kell fogadniuk, hogy mások az ő saját értékrendjüket, mércéjüket követve ugyanazon helyzet kapcsán az övékétől eltérő következtetésekhez juthatnak, tehát toleránsaknak kell lenniük.
Posztmodern képzés Európában
Mit jelentenek a fenn vázolt életfeltételek és szocializációs folyamatok egy nyitott, pluralista iskola számára? Válaszként nem vállalkozhatom többre, mint az általam fontosnak tartott következtetések tézisszerű felsorolására.
1. A pluralista iskola
2. A pluralista iskolának
3. A pluralista iskolának didaktikai és tantervi szempontból,
valamint a tantestület összetételét illetően
4. A pluralista iskolának ténylegesen helyet kell adnia
5. A pluralista iskola a nyelvi (ide értve az
idegen nyelvit is)
6. Végül, de nem utolsósorban emlékeztetni szeretnék arra,
hogy a
Fordította: Szekszárdi Júlia