Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1997 július--augusztus > Az informatika: tantárgy vagy szemlélet? - Rendhagyó beszélgetés az informatika oktatási hatásairól
Az informatika: tantárgy vagy szemlélet?1
Rendhagyó beszélgetés az informatika
oktatási hatásairól
Az informatika iskolai oktatásának ma az egyik alapkérdése,
hogy az információs korszak iskolájában változatlanul megmaradhat-e
egy tantárgyként az informatika, vagy valami mássá, az iskolai tanítás
és tanulás folyamatát átható általános szemléletté kell-e alakulnia.
A kerekasztal-beszélgetésben arra keressük a választ, hogy ma milyen
tényezők nehezítik az informatika iskolai alkalmazásának elterjedését.
|
Az informatika tantárgy viszonylag hosszú idő óta jelen van a
magyar iskolában, s nemcsak a szakképzésben, hanem az általános képzésben
is. Valószínűleg ennek a ténynek is szerepe van abban, hogy kezdenek
az informatika ismeretei nálunk is a műveltség szerves részévé válni.
Az informatika társadalmi elterjedése most éppen abba a fázisba lép,
amelynek eredményeként a gazdaságban és a mindennapi életben egyaránt
lehetetlen lesz a számítógépek alkalmazása nélkül boldogulni. Az információs
kor kihívásait, hatásait egyre inkább érezzük. Ebben a beszélgetésben
arra szeretnénk választ keresni, hogy az információs társadalom milyen
szükségleteket, igényeket támaszt az iskolával szemben, hogyan alakítja
át annak belső világát, tanítási tradícióit.
A beszélgetés résztvevői: Páli Judit pszichológus, az ELTE
Fejlődés és Nevelés-lélektani Tanszékének docense, Farkas Károly,
a neveléstudomány kandidátusa, a Neumann János Számítógép-tudományi
Társaság Logo Szakosztályának elnöke, Theisz György, a székesfehérvári
Teleki Blanka Gimnázium számítástechnikatanára. Szerkesztőségünket
a negyedik beszélgetőtárs, Kőrösné Mikis Márta, az OKI Program-
és Tantervfejlesztési Központjának informatika tantárgymenedzsere
képviselte.
Theisz György: E beszélgetésre készülve
több olyan gondolatébresztő témát gyűjtöttem össze, amelyeket az informatika
iskolai elterjedése vet fel, annak ellenére, hogy némelyikük látszólag
távol áll magától az informatikától. Először is arról kellene elgondolkodnunk,
hogy az oktatási intézményekben állapot- vagy folyamatközpontú gondolkodást,
illetve tanítást szeretnénk-e. Eddig állapotközpontú volt szemléletmódunk,
most úgy tűnik, hogy egy kicsit a folyamatközpontú gondolkodás irányába
fordulunk, bár még mindig nagyon messzinek tűnik ez a cél. Tudjuk,
hogy a diktatúrák szeretik az állapotközpontú gondolkodást, és nem
szeretik a folyamatközpontút, hiszen a folyamatközpontú gondolkodás
valamiféle kreativitást igényel, és a diktatúrák nem igazán örülnek
az effajta gondolkodásnak. Nyilvánvaló, hogy különböző körülmények
között más-más fajta gondolkodás sikeres.
A következő kérdésem annak elemzésére irányul,
hogy mit jelent a tudás. Vajon azt, hogy valaki el tudja mondani a
tanultakat, mint egy papagáj, vagy esetleg ennél magasabb szinten
képes az ismeretek reprodukálására. Mechanikusan végrehajtja a tanultakat,
mint egy betanított munkás, vagy pedig megszerzett tudását magáévá
téve viselkedik, gondolkodik, él. Azt gondolom, a sokféle ismeret
magas szintű reprodukciója a műveltség, az ismeret széles körű alkalmazása
az intelligencia. Gyanítom, hogy az iskola leggyakrabban az alacsonyabb
szintet tűzi ki célul, mivel az objektívnek elfogadott módszerekkel
jól mérhető, jól osztályozható.
A harmadik téma a hagyományos pedagógiai kultúra kérdésköre.
Nem elég ugyanis, ha a gyerek válaszolni tud a tanári kérdésekre.
Mit jelent a teljesítőképes tudás, mi a konvertálható tudás? Kell-e
a memoritert tanulni az informatika világában? Problémám az is, hogy
mi áll előbbre: az információs technika, az informatika iránti igények
vagy a módszertan? Rendkívül izgalmas kérdés annak eldöntése, hogy
melyik, hogyan és milyen irányban hat a másikra.
A kérdések egyik legfontosabbika: érték-e a demokratikus személyiség?
Mennyire legyen demokratikus egy oktatási rendszer? Azt hiszem, a
társadalomnak nem zsenik tömege kell, hanem inkább alattvalók, mégpedig
ütközési felületek nélkül.
Ugyancsak megválaszolásra váró kérdés az, hogy melyek az elismert
értékek társadalmunkban. A pénz? Az információ? Az erő? Az erőszak?
Melyek a hatalom forrásai? Nagyon szomorú dolog, ha az értékrendből
kimarad, vagy éppen cirkuszi mutatványokká, netalán látványos televíziós
vetélkedőkké válik a tudás, az ügyesség, a mesterség. Nem tartom véletlennek
azt sem, hogy a számítógépes játékok közül az erőszakos jellegű játékok
a leginkább sikeresek.
Némiképp pragmatikusabb téma az érdekviszonyok elemzése. Kinek
milyen érdeke fejeződik ki és érvényesül az informatikaoktatás adott
irányú fejlődésében, terjedésében?
Végül válaszolni kellene arra a kérdésre, hogy mennyire informatikabarát
a NAT. Ha százalékosan vizsgáljuk a műveltségterületek megoszlását,
megállapítható, hogy a legkisebb hányadot, 2 százalékot az informatika
kapta, ezzel negatív rekorder lett. Némi előnyt biztosít ugyan,
hogy már az 56. évfolyamokon önálló műveltségterületként szerepel,
de úgy gondolom, ennek mindenképpen üzenetértéke van, ami felveti
azt a kérdést, hogy legyen-e önálló tantárgy.
Az informatika iskolai helye, szerepe számos
oktatáspolitikai, oktatásfilozófiai kérdést vet fel. Az információs
robbanás, a felgyorsult technikai fejlődés mindenképpen megelőzi a
pedagógiát. Az már ma is érzékelhető, hogy többek között ezeknek a
társadalomban lejátszódó folyamatoknak hatásaként is egyre inkább
eltűnnek a merev oktatási módszerek. A mindennapi ember hol dicséri,
hol szidja az informatikát. A technikai előnyök számos felesleges
tevékenységtől szabadítanak meg bennünket, az így felszabaduló időnket
értelmesebb célokra, akár társas, emberi kapcsolataink építésére fordíthatjuk.
Az egyik legnagyobb előny az elektronikus úton történő korszerű ügyintézés
(például telefonos banki átutalások, levelezés e-maillel, árurendelés
otthonról). Ugyanakkor az informatika veszélyeire is oda kell figyelnünk:
az információözönben amely akár az Interneten, akár a hagyományos
információs csatornákon keresztül zúdul ránk ki kell bányásznunk
az értékeket. Ebben segíthetne az iskolai informatikaoktatás, ezért
kellene örülnünk annak, hogy a NAT-ban önálló műveltségterületként
megjelent. Persze ha az informatikát csupán egy jól számon kérhető,
kipipálható tantárgynak tekintjük, az igazi értékeket, az informatika
alkalmazásához szükséges tudást mindenképpen elveszítjük.
Farkas Károly: Nagy örömmel hallgatom kollégáim korrajzát,
amely tele van bírálatokkal. Valóban döntő lehet pedagógiánk megújítása
szempontjából annak elemzése, hogy az informatika tantárgy vagy szemlélet
legyen. Véleményem szerint tantárgynak is és szemléletnek is kell
lennie. Vajon miért terjed az informatika ilyen erősen? Mert igény
van rá. Soha nem látott mértékű robbanásszerű fejlődés következik
be, mert az emberiség korábbi álmodozásait tudjuk az informatika segítségével
kielégíteni. Komoly probléma, hogy az informatika terjedésében milyen
érdekek játszanak közre. Ez a pedagógusok szemében nagyon fájó pont,
számos negatívumot sorolhatnánk fel ezzel kapcsolatban. Napjainkban
az informatika révén mindinkább az üzleti érdek vonul be az iskolába.
Úgy látom, hogy egyértelműen a kereskedők irányítják, merrefelé haladjunk,
és nem azok a pedagógiai eszmék, amelyek kiforrottak és jók. Úgy hiszem,
hogy az informatika hatása már rég itt van. Gyaraki Frigyes
szerint a pedagógia terén az informatika hozta a legerősebb kihívást.
Remélem, hogy az informatika fogja megreformálni a pedagógiát. Az
informatika felváltja majd a comeniusi iskolát, és végre még humánusabb
tanulási mód jön létre. Ezt előbb-utóbb a gyerekek fogják rákényszeríteni
a tanárokra. Az oktatás, ami most sokszor még mindig döbbenetesen
merev, lassú és konzervatív, meg fog változni. A pedagógiai gyakorlatot
végre helyre teszi az informatika. Ostobaságnak tartom azt az állítást,
hogy az informatika individualizál, elidegenít. Pontosan fordítva
van, az informatika kollektivizálja az embereket. Aki diákok között
van, az jól tudja, hogy az informatika mennyire elősegíti az együttes
munkát és a barátságot. Az informatika bevonulása az oktatásba, úgymond
az iskolákat tönkre fogja tenni. Mint ahogy Seymour Papert
jósolta: az iskola meg fog szűnni! Egészen más oktatás lesz akkor,
amikor már több információval rendelkeznek a diákok, mint a tanárok.
Remek kérdésnek tartom, hogy mit is értünk tudás alatt. Régóta nem
azt kell már megtanítani a jövő nemzedékének, hogyan reprodukáljon
valamit, hanem azt, hogy miképpen alkalmazzon, alkosson. Hazánkban
a pedagógia, az oktatás irányítása időnként elfeledkezik a gyerekről.
Igaz, hogy az informatika már az ötödik-hatodik osztályokban megjelenik,
ezért sokan azt hiszik, hogy igen nagyot léptünk előre. Nem veszik
észre, hogy az informatika használatára történő felkészítésben nincs
alsó korhatár, már az óvodások is igénylik ezt. A nagyvilágban már
régóta kétéves gyerekeknek is készítenek programokat.
Páli Judit: Nagyon örülök annak, hogy az első
felvetődő gondolat éppen az állapotszemlélet vagy folyamatszemlélet
kérdése, vagyis annak elemzése, hogy egyszerű teljesítményt mérünk-e,
vagy pedig a gyermek fejlődését folyamatában nézzük: hogyan játszik,
hogyan gondolkodik, hogyan változik. Azt gondolom, hogy a gyerek fejlődésében
minden életkorban pontosan ez a folyamatszemlélet az, ami döntő jelentőségű
lehet, a fejlődéslélektant mindenképp egy korszerű dimenzióba billenti
át. A teoretikus megközelítés helyett előtérbe kerül a fejlődés vagy
fejlesztés, a prevenció, a korrekció, a kompenzáció fogalma függetlenül
a számítógéptől. A gyerekek fejlődésének megfigyelésében a folyamatszemlélet
nagyon fontos. Akár a játékot, akár a gondolkodást vagy a szocializációt
vagy a kognitív fejlődést is tekintjük, nem elégedhetünk meg pillanatfelvételekkel.
Természetesen kiléptünk régi rendünkből, jött egy olyan új tényező,
mint az informatika, ami újfajta rendezetlenséget teremtett. Ebben
meg kell találnunk a korszerű vezető elveket.
Mit kell értenünk ezen az újfajta rendezetlenségen?
Páli Judit: A gyerek fejlődésének van egy természetes
rendje, vannak bizonyos prioritások benne. Az informatika belépvén
a kisgyerek életébe nem előzhet meg olyan fejlődési lépcsőket, amelyek
az életkor szenzitív periódusában nagyon fontosak. A mozgásfejlődés,
a kézügyesség, a vizuomotórium, a rajzolás egy adott fejlettségi szintjét
el kell érnie a gyereknek. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az informatika
megtalál néhány olyan csatlakozási pontot, ahol ebbe a fejlődési sorba
könnyen be tud illeszkedni. Ilyenek a számítógépes gyermekjátékok
is. A 4-5 éves gyerekek mérhetetlen éhséget éreznek az elemi szabályjátékok
iránt, amikor már információval játszanak, döntéseket hoznak, hipotéziseket
alkotnak. A feladat természetét megismerve kell tehát keresni a különböző
fejlesztési formákat, annak érdekében, hogy a fejlődési folyamat a
lehető legkedvezőbben menjen végbe. Ebben a látszólagos rendezetlenségben
kell kitalálnunk, megteremtenünk egy sajátos rendet. Tehát nem az
a kérdés, hogy hány éves kortól léphet be az informatika a gyermek
életébe, hanem az, hogy hogyan!
Változtat-e az informatika a gondolkodási stratégiákon,
és ha igen, akkor miben?
Páli Judit: A gondolkodásban felnőttkorban is gyakran
megmarad a találgatás, a véletlenszerű próbálkozások tömege. Aki az
informatikával valamilyen módon kapcsolatba kerül, annak véletlenszerű
keresései hatékonyabbak lesznek. A gyermek a számítógép mellett próbálgat,
miközben felfedezéseket tesz. Olyan kérdéseket tud feltenni, amelyekre
használható válaszokat kap, tehát a számítógép segíti a tájékozódásban,
előbbre viszi a tanulási folyamatban. Manapság a fejlődéslélektannak
vannak nagyon fontos és nagyon nehezen körüljárható fogalmai, mint
például a prevenció, a korrekció, a kompenzáció. Ha a gyermek fejlődésében
valamilyen problémát fedezünk fel, a számítógép bevetése az adott
pillanatban korrekció vagy kompenzáció is lehet, de a későbbi tanulási
nehézségek kialakulásának elkerülése érdekében távlatilag preventív
szerepet is betölt. Közismert például, hogy a diszgráfiás gyerekek
írástanulásában rendkívül hasznos eszköz a számítógép, hiszen nem
kell kínlódniuk motoros gyengeségük miatt. Lépést tudnak tartani a
többiekkel, mert odaülhetnek a számítógéphez és akár egy ujjal is
beírhatják a szöveget, amely esztétikus formában jelenik meg a képernyőn,
majd nyomtatásban is.
Segíthetnek tehát az informatikai eszközök
azon idegrendszeri struktúrák fejlesztésében, amelyek a diszgráfiás
állapotért felelősek?
Páli Judit: A számítógép abban segít,
hogy időt hagy a kompenzációra és a korrekcióra. A gyerek nem marad
le a tanulásban a problémája miatt. Persze külön kell még foglalkoznunk
manualitásának, finommotorikájának fejlesztésével, vagy legalábbis
meg kell próbálnunk a kézírását is fejleszteni, de a számítástechnika
lehetőséget ad neki arra, hogy hátrányával meg tudjon küzdeni. Ugyanígy
segíthet a számítógép azoknak a súlyos idegrendszeri sérült gyerekeknek
az esetében is, akiknél fel sem merül az írás. Ezek az atetotikus
gyermekek, akik súlyos idegrendszeri károsodottságuk miatt nem tudnak
beszélni, bár csodálatos szimbolikus reprezentációjuk, igazi fogalmi
gondolkodásuk van. Náluk a fejlesztésnek az az alapvető célja, hogy
gondolataikat érthetővé tudják tenni, ezért olyan speciális billentyűzetet
csatolunk a számítógéphez, amelyet darabos, rossz mozgásukkal is kezelni
tudnak. Így lehetségessé válik, hogy jól írják le a szöveget, írásban
tudjanak beszélni, tehát képessé válhatnak gondolataik közlésére.
Számítógép nélkül ezek a nagyon súlyosan károsodott gyerekek nem tudnának
kommunikálni.
A fogyatékos gyermekek példáját hallva mindig felvetődik az
a szokásos kérdés, hogy egészséges kisgyermekek esetében nem korai-e
a számítógép alkalmazása. A legfontosabb az, hogy a géppel való tevékenység
ne előzze meg, ne üsse ki azokat a releváns cselekvéseket, amelyek
az adott életkorban fejlesztő hatásúak. A felnőtt környezet felelősségén
múlik annak kézbentartása, hogy a gyerekek játsszanak, rajzoljanak,
eleget mozogjanak a szabad levegőn. A gyerek nem ragadhat le a számítógép
elé. Ugyanez a veszély a televízió vagy a video esetében is fennáll.
A gyerekek alkatilag nagyon különbözőek. Vannak közöttük, akiket a
mozgás éltet, vannak, akiket a művészetek ragadnak meg: a kézművesség,
az alkotás, a kép, és vannak gyerekek, akik az absztrakcióban már
háromévesen is sokkal előbbre tartanak, mint a többiek. Ezek a gyerekek
fognak először leülni a számítógép mellé, és rájuk kell majd igazán
vigyázni, hogy érdeklődésük más irányú is legyen, hogy eleget mozogjanak,
eleget beszéljenek.
Az is érdekes kérdés, hogy miért lett annyira sikeres az informatika?
Ugyanaz erről a véleményem, mint Szent-Györgyi Alberté. Ő azt
állította, hogy a magyarok a világon azért olyan sikeresek és tehetségesek,
mert nagyon jó a képi szimbolikus gondolkodásuk. A számítógép is azért
vonzó a gyerekek számára, mert képi szimbólumaival, magas absztrakciós
szintjével és nagyon komoly háttértudásával (amit akár gondolkodási
stratégiának is nevezhetek) nagyon megragadja a gyerekeket. Izgalmas
számukra és szeretik.
Theisz György: A számítógépet sem kell másnak
tekinteni, mint egyfajta eszköznek, a kezelése is hasonló bármely
más eszközéhez. Éppen ezért nem vagyok nagy híve annak, hogy magát
a számítástechnikát tanítsuk. A számítógép túlbecsülhetetlen értéke,
hogy sikeressé tett újabb magatartásformákat, újabb stratégiákat.
Ugyanakkor veszélyeket is hordoz. A veszély abban van, hogyha ezt
a fajta sikert abszolutizáljuk, ha ezt a fajta sikert tartjuk elsődlegesnek
és az összes eddigit elfelejtjük vagy háttérbe szorítjuk.
Mit tett az informatika sikeressé?
Theisz György: Bizonyosfajta gondolkodásmódot,
gondolkodási stratégiákat. Voltak olyan mélyen gondolkodó gyerekek,
akik nagyon sokáig nem voltak sikeresek az iskolában, mert nem tudtak
kapásból válaszolni. Az iskola ugyanis elsősorban azt a gyereket ismeri
el, aki gondolkodás nélkül tud válaszolni, mert az iskolát alapvetően
a válasz érdekli. Ennek nagyon komoly hagyományai vannak. Az a gyerek,
aki mélyen gondolkodik, ebben az iskolarendszerben nem vagy csak alig
sikeres. Most is sok olyan gyerekkel találkozunk, aki az iskolában
alapvetően nem nagyon sikeres, de a számítógépes környezetben kimagasló,
elképzelhetetlenül nagy intellektuális teljesítményt nyújt azért,
mert gondolkodási stratégiája ami döntően örökletes és nagyon kis
részében tanult jól illeszkedik a számítógépes környezethez. A számítógép
sikereket hoz a gyerekeknek: újabb, eddig kevéssé sikeres csoportoknak,
másfajta gondolkodási stratégiákkal, személyiségjegyekkel rendelkező
tanulóknak ad esélyt arra, hogy kibontakozzanak, hogy sikeresek tudjanak
lenni.
Vajon mi irányítja az iskolai informatikát? Sajnos azt hiszem,
hogy a szegénységünk. Tudjuk, hogy lépéshátrányban vagyunk, és ezt
megpróbáljuk intellektuális teljesítménnyel kompenzálni. Szeretnénk
lépést tartani, de az ehhez szükséges feltételek megteremtése meghaladja
az erőnket, ugyanakkor látunk egy olyan mintát, amelyet a szellemi
kapacitásunkat tekintve bőven elérhetnénk.
Többször elhangzott, hogy itt van az új
technika, amely betört az oktatásba is, és sikereket hoz az egészséges
és kevésbé egészséges gyerekek számára egyaránt. Eddig inkább az informatika
alkalmazásának fejlesztő hatásait elemeztük. A NAT szerint az informatika
tantárgyként lép be, amelynek már az 16. évfolyamon is kemény követelményei
vannak. Hogyan érvényesül az informatika tantárgy és/vagy alkalmazás
mérlege? Alkalmazás vagy egy jól kipipálható tantárgy lesz az informatika?
Farkas Károly: Az informatika tantárgy és/vagy
tanítandó műveltségi terület évek óta nem tölti be azt a szerepet,
amit be kellene töltenie, de még sajnos azt sem, amit betölthetne.
Hazánk ezen a téren szegény, de a szegénységet egyáltalán nem arra
értem, hogy kevés vagy rossz számítógépünk van. A hátrányt abban érzem,
hogy az oktatásirányítás ezen a téren nem sokat tesz. Voltak fejlesztési
programok, amelyek abban merültek ki, hogy kaptak az iskolák gépet,
esetleg még néha akadt egy-egy továbbképzési programajánlat is, de
a pedagógusok felkészítése terén még mindig csak ott tartunk, hogy
valamiféle szakmai képzésen vesznek részt a tanárok, ahol megtanulják
a valahányadik szövegszerkesztő használatát. Az informatika pedagógiája
terén még mindig nagyon kevés a tudományos munka.
Gyakorta állítják szembe az informatika szűk
tantárgyi felfogását azzal a szemléletmóddal, amelyben az informatika
áthatja a tanítás-tanulás egészét. Valójában milyen különbség van
a két értelmezés között?
Farkas Károly: Induljunk ki abból, hogy az informatikát
az információkezelés tudományaként és technikájaként értelmezzük.
Ha a teljes tanítási folyamatot áthatná az informatika, ez ideális
és szép volna. Jó lenne, ha minden tanító, minden tanár használná
az informatikát. A mai pedagógusok egy része erre nem képes, és talán
soha nem lesz képes, mert az informatika műveléséhez valamiféle speciális
gondolkodási mód, stratégia kell, ami hiányzik. Mivel van informatikatanár,
ezért szükség van egy informatika tantárgyra is, és ez fordítva is
igaz.
Kiknek az érdekeit szolgálja az az informatika
tananyag, amely ma rögzített vagy rejtett tantervként az iskolában
megvalósul?
Farkas Károly: Leginkább a munkaerőpiac érdekeit.
Szinte minden iskolában általános és középiskolában egyaránt jelenleg
magát a gépet, az IBM személyi számítógépet (!), illetve konkrét szoftvereket
tanítanak, és erre ösztönöz a NAT is. A szülők véleménye is ez: a
munkahelyükön látott példákból kiindulva azt mondják, hogy a jövő
emberének elsősorban fontos tudnia, hogyan tud egy szöveget szépen
megírni. Mintha jelenleg hazánkban csakis banktisztviselőket és titkárnőket
akarnánk képezni! Hogy miért? A félreértett praktikum miatt, amit
egyáltalán nem kompenzál egy tudományosan megalapozott oktatásirányítás.
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium Internet-programját
minden gazdag ország megirigyelhetné. Befogadóképes-e a magyar pedagógustársadalom,
a magyar iskola arra az óriási informatikai programra, amelyre nemsokára
sok milliárd forintot költ az ország?
Farkas Károly: Messze nem annyira, mint amennyire
szeretnénk. Hadd idézzem a franciák példáját: az informatika terjesztésére
fordítható pénzösszeg legnagyobb hányadát a pedagógusok felkészítésére
szánták, a következő nagy hányadot a szoftverek vásárlására, a legkisebb
részarányt pedig a gépek vásárlására költötték. Hazánkban nem először
történik meg, hogy megérkezik az eszköz, de felkészületlen a pedagógus.
A minisztériumnak már sokkal előbb meg kellett volna szerveznie a
posztgraduális képzéseket az Internet pedagógiai alkalmazására. Tegyük
fel, hogy az iskola a gépek mellé bérelt vonalat is kap, így fenntartási
gondjai nem lesznek. A diák szívesen odaül a géphez. De hogyan tartunk
órát? Milyen új lehetőséget ad az Internet? Hogyan változnak módszertani
szokásaink?
Óriási igény és várakozás van a pedagógustársadalomban, és biztos,
hogy a helyi kezdeményezésekben részt vevő, az önképzésre vállalkozó
értelmes pedagógusok nagyon sok mindent kihoznak ebből a lehetőségből.
Mégis nyilvánvalóan hatékonyabb lenne az alkalmazás, ha pedagógiailag
megalapozottabb volna az előkészítés. Nem elég a géphez juttatásban
megnyilvánuló segítség, a pedagógiai szakmai előkészítés is feltétlenül
szükséges lenne!
Ami pedig az informatika megjelenését az 56. évfolyamokon és
nevetségesen alacsony óraszámait illeti, döbbenetes ostobaságnak tartom
a társadalom és a pedagógia részéről, hogy nem veszi észre, hogy az
informatika a gyerekek számára a tantárgyak kedveltségi sorrendjében
az első helyen áll. Végre van egy olyan oktatási mód, egy olyan eszköz,
amelyet szeretnének a gyerekek, amiért ujjongnak, rajongnak. Most
ezt ugyan tudomásul veszik az óraszámokról döntő szakemberek, de csak
módjával engedik meg a gyerekeknek, hogy örüljenek! Az az informatika-tananyag,
amelyet ma az iskola közvetít, nem a gyerek valós szükségleteit elégíti
ki, hanem annak csak egy nagyon parányi részét. Kevés helyen van lehetőség
a robotikával, a videóval, az információtechnika további részeivel
való játékra. Kevés idő jut arra, amit napjainkban talán a legjobb
hatásfokkal és a legolcsóbban az informatikai eszközök segítségével
valósíthatunk meg: a felfedezés, a tudományos jellegű kutatás, a komplex
alkotás örömének megéreztetése. Az informatika oktatása során kialakítható
helyes technikaszemlélet segít az emberi értékek megőrzésében, alkotó
továbbfejlesztésében is. Szücs Ervin technikája az én értelmezésemben
az egyik leghumánusabb tudomány.
Theisz György: Farkas Károly említette, hogy
az üzlet befolyásolja az iskolát. A számítógép-beszerzésben pedig
még inkább pénzügyi szempontok alapján dönt egy iskola, a pedagógiai
szempontok nagyon gyakran másodrangúak lesznek. Mivel a szülők jelentős
része nem tudja megvenni gyermekének ezt a technikát, elvárja, hogy
az iskola vegye meg, az iskola biztosítsa a számítógépeket. Ennek
számos olyan következménye van, amelyekre az ember nem is gondol.
Például a szülő nem szereti, ha a gyerek élvezi a számítógép-használatot,
mert azt mondja, hogy a gyereknek tanulni kell. A tanulás azonban
a szülő szerint nem élvezet, tehát élvezetről szó sem lehet.
A szülők akarata, igénye nem játszik szerepet
abban, hogy az alkalmazás, a szemlélet nem tud jobban elterjedni az
iskolában?
Theisz György: Azt, hogy az iskolában mit csináljunk,
részben tanterv írja elő, részben pedig bár nem mindig lokalizálhatók
ezek az információforrások az iskolának elég keményen tudomására
hozzák, hogy mit kell tennie. Konkrét formájában senki nem látja az
informatika célját, senki nem látja azt, hogy ez hova vezet. Ezért
nem nagyon örülök annak, hogy a számítástechnika, az informatika tantárgy
lett, és lesz a jövőben is, mert úgy gondolom, hogy ezáltal nagyon
fontos varázsát veszíti el.
Az iskolai informatikaoktatás hatékonysága nehezen mérhető.
A tanuló már réges-rég befejezte az iskolát, amikor kiderül, hogy
a bizonyítványában szereplő jegyektől függetlenül sikeres lesz-e vagy
sem. Van olyan gyerek, aki az iskolában kimondottan sikertelen, szinte
átkínlódja magát a tanéveken, és a végén mégis rendkívül sikeres emberré
válik, mert az iskola nem egészen azt modellezi, ami az élet. Azt
gondolom, ilyen értelemben nem nagyon szerencsés hatékonyságorientáltan
gondolkodni ezekről a kérdésekről.
Farkas Károly: Hadd idézzek egy meglepő
felmérési eredményből. Több mint hatszáz gyermeket vizsgáltunk meg
egy japán teszt magyar adaptációjával. Az eredmények nemzetközi összehasonlítása
elgondolkodtató. Magyarországon a gyermekek jobban értenek a számítógéphez,
mint a japánok. (Ez a tény jólesik nemzeti büszkeségünknek.) A számítógépes
játékot viszont kevésbé élvezik, mint az amerikaiak vagy a japán gyerekek.
Meglepő ez az eredmény, de elég kézenfekvő a magyarázat: a magyar
gyerekek nem jutnak hozzá olyan nagyszerű játékokhoz, mint a japánok
vagy az amerikaiak. Azt is megtudtuk, és persze örömmel nyugtáztuk,
hogy a magyar gyerekek kreativitása az átlagosnál jobb. Amiben viszont
utolsók lettünk ezen teszt szerint, az az empátiakészség. Azóta is
gondolkodom ennek az okán. A magyar diákok miért nem empatikusak,
miért csak alig-alig képesek a beleérzésre mások gondolkodásába? Pedig
hipotézisünk szerint a számítógép ezt a készséget fejleszti. Hiszen
ahhoz, hogy a géppel kommunikáljunk, másfajta gondolkodási módot kell
átvenni, a gép agyával kell gondolkodni. Tulajdonképpen, amikor
a számítógéppel folytatunk párbeszédet, azt gyakoroljuk, hogy nem
minden úgy történik, ahogy azt az egyén elképzeli. Úgy kell fogalmaznunk,
hogy az információ vevője, a számítógép azt megértse. Tehát a számítógép-használat
az empátiakészséget is fejleszti. Persze az is igaz, hogy a magyar
otthonok gyerekszobáiban még nem megszokott a számítógép, így talán
szegénységünkből adódóan mi elsősorban az iskolai számítógépes
szokások alapján vizsgálódhattunk.
Theisz György: Annak, hogy ennyire empátiaképtelenek
a gyerekeink, nem az informatika a legalapvetőbb oka, hanem az iskolarendszerünk
értékelési, ha úgy tetszik, értékszemlélete. Semmit nem kell ugyanis
igazán tudni, érteni, csak azonnal, lehetőleg gomblenyomós gyorsasággal
kell tudni válaszolni. Ezt ismeri el, ezt értékeli sokra az iskola.
A gyerek ma eltávolodik az oktatás tárgyától és szinte csak a memoriterre
koncentrál. A nyugati oktatási modell odaviszi a gyereket a problémához,
felfedezteti vele, és a tanítás során elsősorban a probléma megoldásával
foglalkozik. Mi viszont azt tesszük, hogy elmondjuk az igazságot,
és ezt az igazságot meg kell tanulni.
Létezhetne tehát az informatikának egy olyan
interpretációja az iskolában, amelyik nem feladatközpontú, hanem fejlesztésközpontú
lenne? Amelyikben nem az lenne a lényeg, hogy milyen programnyelvet
tanul meg a gyerek és hogy tudja kezelni az Excelt, hanem rendkívül
komoly fejlesztésen vinné keresztül? Tehát az informatika személyiség-
és képességfejlesztő, kreativitást fokozó szerepe dominálna?
Theisz György: Elképzelhetőnek tartom,
de azt nem hiszem, hogy ez a képzési forma képes lenne az iskolai
rendhez illeszkedni. Elsősorban azért nem, mert az iskola osztályoz.
Az iskolában minden olyan dolognak helye van, amit egy-két tucat órában
taníthatónak gondolunk, és objektívnek álcázható módszerekkel lehet
minősíteni. Ilyen az osztás, a szorzás, az összeadás, az egyenletrendezés
stb. Ha egy elsős tanító néni azzal kezdené, hogy a ceruza úgy működik,
hogy benne van a grafit és cédrusfából van, hogy könnyen legyen hegyezhető,
elmondaná, hogy irón... és így tovább, akár fél év is eltelhetne úgy,
hogy értelmesen töltenék el az időt. Holott csak annyi lényeges, hogy
a ceruza nyomot hagy a papíron. A számítástechnika-órákon DOS-t, hardvert
és mindenféle fölösleges ismereteket tanítunk. Pedig egy szövegszerkesztőről
első közelítésben elég annyit tudni, hogy egy intelligens írógép,
mert egyrészt nem kell javítófestékezni a képernyőn, másrészt megjegyzi,
amit írtunk. Teljesen fölösleges például tudni azt, hogy mi van fizikailag
vagy logikailag a szövegszerkesztő programok hátterében. A fölösleges
ismeretek halmazával a mi iskolarendszerünk nagyon nehezen fog megküzdeni.
Mi most tantárgyiasítottuk az informatikát.
A francia közoktatásban például nincs informatika tantárgy, csak alkalmazás
van, már az alsó tagozaton is. Szinte minden iskolának van valahol
testvériskolája az országon belül vagy külföldön, amelynek bemutató
füzetet készít a saját városáról. Elsőtől negyedik osztályig több
ilyen füzet is készül. Hogyan? Az informatikával mint eszközzel. A
gyerekek adatokat gyűjtenek, felfedező sétát tesznek a lakóhelyen,
fényképeket készítenek, az iskolai könyvtárban versek, novellák után
kutatnak, térképeket olvasnak, rajzolnak. Technikaórán elkészítik
az album borítóját és annak logóját. Amikor összegyűlt a sok hasznos
anyag, a kicsik a számítógépterembe mennek és egyszerű szövegeiket
a gép (és a tanító) segítségével megírják. Így születik meg a füzetsorozat,
vagy akár az iskolaújság, anélkül, hogy megtanulnák, mi működteti
a gépet. A füzet készítésével a gyerekek osztályzásos számonkérés
nélkül, tucatnyi képesség fejlesztésével végigmennek az informatika
legfontosabb állomásain. Nagyon jó lenne, ha a magyar iskolákban
inkább ez a szemlélet, ez az alkalmazás terjedne el a megfelelő tantárgyi
képességfejlesztő programok, a multimédia, az Internet igazi használatával!
A NAT informatika műveltségterületére megfogalmazott tartalmak, követelmények
viszont inkább a jól számon kérhető tantárgy irányába mutatnak.
Farkas Károly: Az informatika alkalmazásának, az informatika
társadalmi elterjedésének ütemét figyelembe véve rövid időn belül
számos olyan terület lesz, ahol a DOS-t és a konkrét szoftvereket
már semmire sem lehet használni. Ha viszont a francia példát követnénk,
akkor elképzelhető, hogy egy sokkal rugalmasabb, érzékenyebb alkalmazó,
felhasználó válna a diákból. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az előttünk
álló egy-két évtizedes perspektívát figyelembe véve jó vonalon vagyunk-e,
jól sáfárkodunk-e azokkal az anyagi erőforrásokkal, szellemi energiákkal,
amelyeket most ebbe a nagyon erős tantárgyasításba fektetünk bele.
Bár ez nemcsak az informatika, hanem a teljes magyar oktatási rendszer
problémája, amit éppen az informatika hoz élesen a felszínre.
Theisz György: A magyar pedagógustársadalmat
rengeteg kritika érte az elmúlt tíz évben, amire nem szolgált rá.
Az, hogy iskolarendszerünk még létezik, alapvetően a pedagógusoknak
köszönhető. Annak a tanárnak, aki becsöngetéskor bemegy órára, mert
hatéves kora óta ezt teszi. Úgy gondolom, hogy ezen nagyon komolyan
el kellene gondolkodnia az oktatásirányításnak. Ez a pedagógustársadalom
szinte bármit hajlandó végrehajtani, méghozzá elképesztően olcsón,
ha a célokat többé-kevésbé tisztességesnek érzi. Ugyanakkor ez a pedagógustársadalom
egyre kevésbé vihető továbbképzésre, mert egyszerűen nem tud megélni.
Egyre kevésbé fogékony a világra, mert nem ezt várja el tőle sem a
társadalom, sem a szülők. Ez a legnagyobb értelmiségi réteg egyre
bizonytalanabb helyzetben van egzisztenciálisan is, lelkileg is és
szakmailag is, hiszen a pedagógiába ma mindenki beleszólhat. Ugyanakkor
egy adott cél érdekében még ma is pillanatok alatt összeszerveződik
egy lelkes tanári csapat, tehát a potenciális lehetőség ebben a rétegben
megvan a fejlődésre. Csak az a kár, hogy hajlandóságukkal már túlságosan
sokat és sokszor éltek vissza. Ráadásul most a cél sem világos. Pedig
ha valaki értelmes célokat fogalmaz meg és elviselhető helyzetet teremt,
akkor bármit el lehet érni, bármit véghez lehet vinni elég jó hatékonysággal.
Akár konkrétan az Internet bevezetése is lehet a cél!
Mindenképpen tudomásul kell venni, hogy az iskolák életébe nagyon
keményen beleszól az önkormányzat (a fenntartó), leginkább pénzügyi
szempontból. Emiatt az iskolák között soha nem látott különbségek
vannak. A gazdag iskolák (elsősorban a szakképző intézmények) nagyon
sokszor nem győzik elkölteni, sőt, néha elszórni a pénzt. A legkorszerűbb
sokszor az oktatási folyamaton túlmutató és fölösleges technikai
eszközöket is be tudják szerezni. Ugyanakkor vannak általános iskolák,
amelyek csupán két párhuzamos osztállyal működnek és mégis rendkívül
hatékonyak azért, mert családias, tanulásra ösztönző légkört tudnak
teremteni. Ennek ellenére annyira szegények, hogy személyi számítógépről
nem is álmodhatnak, legfeljebb néhány elavult C16-os házi számítógépük
van. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy az ilyen szélsőséges helyzetekben
a kollégák is szélsőséges szemléletmódot kezdenek képviselni.
Úgy tűnik, hogy az informatika iskolai alkalmazása
terén nem állunk jól. Az informatika kemény, tantárgyiasított változata
az általános, és ritka, üde kivétel egy-egy olyan iskola, ahol az
informatikát értelmesen alkalmazzák. Vajon miért?
Theisz György: Botorság lenne a dolgot egyetlen okra
visszavezetni, de azt hiszem, hogy egynek döntő szerepe van. Igazából
a társadalmunk nem szkriptomán, hanem azt kéne mondanom, hogy még
mindig pennomán, tehát nem elég, hogy írás, de kézírás legyen. Ez
a szemlélet nagyon ellene dolgozik az informatika alkalmazásának,
a gép eszközként történő kezelésének. A sok apró ok pozitív visszacsatolással
egymás hatását erősíti, és egyszerűen félrebillenti a tantárgy/alkalmazás
egyensúlyát.
Ezek szerint az informatizáció a magyar társadalomban
általában jobban terjed, mint az iskola világában? Hiszen az átlagembert
is eufóriával tölti el, hogy a bankszámlájáról most már egy kód lenyomásával,
telefonon tud pénzt utalni, hogy az intranetek kezdenek a városokban
kiépülni, a társadalom megy az egyre szélesedő informatikai alkalmazások
irányába. Ugyanakkor az iskola görcsösen ragaszkodik a jól számon
kérhető, jól körülírható informatika-tananyag megtanításához. Valóban
ez a kettősség áll fenn?
Theisz György: Sajnos nagyon kevés olyan iskola van,
amelyik az alkalmazástantárgy két véglete között a középúton halad.
Ez a középút ugyanis labilis. Nagyon gyakran a véletlenen vagy éppen
az igazgató ügyeskedésén múlik az, hogy az iskola hova jut, nem pedig
a pedagógiai munkán, a pedagógiai következetességen. Természetesen
egy olyan iskolában, amelyikben két C16-os gép van, nem lehet az informatika
alkalmazói szemléletét megvalósítani. Tehát a szegénység drága, rettenetesen
drága. Ugyanakkor a törvény előírja a NAT-ot, az pedig a PC-kre, sőt,
a Microsoftra épít.
Tehát valójában Bill Gates határozza meg azt,
hogy milyen legyen a magyar informatikai oktatás tartalma, szemlélete?
Theisz György: Azt tudom mondani, hogy döntő befolyással
van rá. Már 1984-ben az első iskola-számítógépünkkel, a HT-1080Z-vel
is Microsoft-szoftvert hoztunk be, zömében ma is Microsoft operációs
rendszerük van és az e-mail is Microsoft-rendszerrel jön be. Ugyanez
a helyzet a legtöbb európai országban is.
Miért ne vihetné el éppen az Internet az iskolát
az általunk jónak ítélt alkalmazói szemlélet irányába?
Páli Judit: Talán közelítsük meg a kérdést a szabadidős
tevékenységek irányából! Jó lenne, ha egy játékos szemlélet hatná
át a gyermekek számítógéppel való foglalatosságát. Nem a számítógépes
játékokra gondolok, hanem arra a játékos és egyben kreatív szemléletre,
amit a francia kisiskolások példája mutatott. Játsszunk lehetőségeinkkel,
hogy a világ dolgait összefüggésbe hozzuk a gép alkalmazási lehetőségeivel!
Az új technikának köszönhetően ismerjük meg a másik várost, szerezzünk
új barátokat! Ha az iskola biztosítja ehhez az eszközfeltételeket
és a pedagógiai környezetet is lazán kezeli, továbbá nem szűkíti merev
tantárggyá a számítógépes tevékenységet, akkor olyan végtelen szabadságot
és egy olyan játékos szemléletet adhat, amely az alkalmazói attitűdöt
maximálisan kibontakoztatja. A legkisebbek korcsoportjában talán
éppen azért, mert még nincs tantárgyiasítva az informatika manapság
is inkább az alkalmazás, az eszközhasználat dominál. A szoftver megválasztásában
és a géphasználat játékos, fejlesztő körülményeinek biztosításában
viszont döntő a pedagógus felelőssége.
Beszélgetésünk fő témája az informatika tantárgy,
illetve alkalmazás viszonyának kérdése. Hogyan tudná maga a pedagógus
ezt a technikát a meglevő feltételek mellett mégis kreativitást
fejlesztővé tenni és az alkalmazói oldalt erősíteni?
Theisz György: Máris látszik, hogy nem táblázatkezelőt,
nem adatbázis-kezelőt, nem szövegszerkesztőt kellene tanítani, hanem
legfeljebb adatbázis-kezelést, táblázatkezelést, szövegszerkesztést.
1987 óta jómagam 30-féle szövegszerkesztővel dolgoztam, bár volt olyan,
amelyikkel csak egyszer-kétszer. Nincs értelme egyetlenegyet megtanítani.
Magát a funkciót kellene tanítani és a nyomtatott vagy elektronikus
segédanyagok, puskák kezelését.
Abban pedig, hogy az informatika a tantestület mindennapjaiba
is belépjen, az igazgató tudna leginkább segíteni. Például azzal,
hogy az igazgató nem fogad el kézzel írt dokumentumokat a tanártól.
Ilyen apró dolgokon múlik legtöbbször az informatikai szemléletmód
elterjedése, sikere.
Ez a beszélgetés egyértelművé tette, hogy az
informatizáció szempontjából a gazdaság bizonyos szféráihoz képest
a pedagógia, az iskola világa erős fáziskésésben van. Számos példa
mutatja, hogy az informatika pedagógiai tartalommá transzformálódhat,
amennyiben ezt egy iskolavezető valamilyen szinten befogadja. Ha az
iskolában csupán két-három tanár hobbija az informatika, és ez sajátos
szemléletként nem hatja át az iskola légkörét, akkor nem válhat a
tanítás-tanulás folyamatát meghatározó rendszerelvvé. Ahhoz, hogy
az informatika kiszabadulhasson a szűk tantárgyi keretekből, nélkülözhetetlenül
szükséges, hogy az információkkal való bánni tudás, az információs
társadalomban való létezés technikáinak megtanítását az oktatási intézmény
egyik fontos pedagógiai feladatként építse be pedagógiai programjába.
A mai helyzeten igazán akkor lehet javítani, ha az informatikai szemléletmód
a legelemibb szinten a vezetés számára is nyilvánvalóvá válik, ha
az informatika alkalmazása az iskola mindennapi életében is természetes
elemként jelenik meg. A társadalom és a gazdaság informatizációjának
üteméből arra következtethetünk, hogy az iskolának nincs sok ideje
a tétlenkedésre.
Szerkesztette: Kőrösné Mikis Márta