Komenczi Bertalan

On-line

– Az információs társadalom és az oktatás –

Sokan gondolják úgy, hogy az új technológiák felhasználásában rejlő lehetőségek komoly kihívást jelentenek az oktatás tradicionális rendszere és megszokott módszerei számára. Mi várható, mit remélhetünk, és mitől kell tartanunk? Hogyan lehet felkészülni az információs korszakra? Mi az, amiben az oktatás segíthet? Honnan erednek és hogyan alakultak ki azok az eszközök, amelyek ezeket a gyors változásokat létrehozzák? Sokunkat foglalkoztatják ezek a kérdések. Tanulmányomban saját válaszkeresésem eredményét próbálom megfogalmazni a teljesség és a tökéletesség igénye nélkül, abban a reményben, hogy írásom segíti mások eligazodását is, és továbbgondolkodásra késztet.

A telekommunikáció és a számítástechnika rohamos fejlődése, valamint a két terület összekapcsolódásából adódó új kommunikációs, illetve információ-hozzáférési lehetőségek jelentősen – talán alapvetően – megváltoztatják életünk számos területét. A változások rendkívül gyors és expanzív jellegére utal az információs forradalom kifejezés. A társadalom „információs környezetének” radikális megváltozását érzékelteti az „információs társadalom” fogalom is. Különösen mélyreható változások várhatók az oktatás, a tanulás, a képzés és továbbképzés területén. Sokan gondolják úgy, hogy az új technológiák felhasználásában rejlő lehetőségek komoly kihívást jelentenek az oktatás tradicionális rendszere és megszokott módszerei számára. Mi várható, mit remélhetünk, és mitől kell tartanunk? Hogyan lehet felkészülni az információs korszakra? Mi az, amiben az oktatás segíthet? Honnan erednek és hogyan alakultak ki azok az eszközök, amelyek ezeket a gyors változásokat létrehozzák? Sokunkat foglalkoztatják ezek a kérdések. Tanulmányomban saját válaszkeresésem eredményét próbálom megfogalmazni a teljesség és a tökéletesség igénye nélkül, abban a reményben, hogy írásom segíti mások eligazodását is, és továbbgondolkodásra késztet.

Először az új információs eszközrendszer fontosabb elemeivel foglalkozom rövid, vázlatszerű bemutatás erejéig, felidézve az új technológiák kialakulásának szellemi-történeti hátterét is. Majd megpróbálom összefoglalni az új technológiának az oktatás területén várható hatásait, és az ezzel kapcsolatos, gyakran egymásnak ellentmondó vélekedéseket.

A lábjegyzetekben és a szövegben megadott hivatkozások (például: http://www.well.com/user/hlr/texts/tftindex.html) az Interneten érhetőek el.

A szöveg hipertext változata hozzáférhető lesz az Új Pedagógiai Szemle Internet oldalain, 1997 szeptemberétől¹. A hagyományos, papíralapú változatban megadott hivatkozások ott a színnel és aláhúzással megjelölt szövegrészekre kattintással közvetlenül elérhetők.

I. Történeti és technikai áttekintés

„Nem sejthetjük meg az
emberi agy lehetőségeit
kiterjesztő technológia jövőjét,
ha nem ismerjük eredetét.”

Howard Rheingold²

Realista álmodozók

A második világháborút követő években – elsősorban a tudománnyal foglalkozók körében – erősödött az a meggyőződés, hogy az emberiség eddig felhalmozódott és gyorsuló ütemben növekvő tudáskészletének áttekintéséhez és hasznosításához az eddigieknél jóval hatékonyabb információkezelő technikákra lesz szükség. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre komplexebbé és bonyolultabbá váló, ugyanakkor egységesülő világ folyamatainak ellenőrzése és szabályozása, valamint az, hogy a szükséges döntések kellő időben történjenek, új kommunikációs rendszerek kialakítását követeli meg. Ez utóbbit különösen sürgetővé tette a hidegháborús katonai szembenállás az akkori két nagyhatalom között.

Az első mesterséges hold, a Szputnyik fellövése és röviddel azután Gagarin űrrepülése megrázta az amerikai társadalmat. Vélt lemaradásuk behozására olyan fejlesztési program indult el, amely az elkövetkező évtizedekben létrehozta azt a bámulatosan teljesítőképes eszköz- és lehetőségrendszert, ami ezredvégi világunk információs környezetét jellemzi.

A bekövetkezett fejlődés nem kis részben azoknak a világosan és meggyőzően megfogalmazott, merész és nagy ívű elképzeléseknek köszönhető, amelyeket az emberiség intellektuális lehetőségeit kiterjesztő technológiai rendszerekre vonatkozóan fogalmaztak meg amerikai mérnök-tudósok. Vannevar Bush, J. R. C. Licklider, Douglas C. Engelbart – sok más tudóstársukkal együtt – nem perifériára szorult, eszköztelen álmodozók voltak, ellenkezőleg: álmaik gyakorlati megvalósítását kedvező feltételek tették lehetővé. Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának irányítása alá tartozó Advanced Research Project Agency (ARPA) támogatását élvező kutatócsoportok a piacra fejlesztés kényszerétől mentesen hozták létre azt a technológiát, amely alapvetően megváltoztatja mindennapi életünk csaknem minden területét.³

Hipertext

Vannevar Bush⁴ egy 1945-ben megjelent tanulmányában javaslatot tett olyan berendezés elkészítésére, amelynek segítségével az emberiség rendelkezésére álló tudásanyag, az adatok és információk összegyűjtött és egyre növekvő halmaza áttekinthető lenne, beleértve az egyes részinformációk könnyű és gyors előkereshetőségét is.⁵ Bush úgy látta – mint azóta bebizonyosodott, helyesen –, hogy rendelkezésre állnak vagy kialakulóban vannak azok a technikai eszközök, amelyek továbbfejlesztésével a felvázolt cél elérhető. Írásának az volt a korszakos jelentőségű felismerése, hogy a jövő információkezelő berendezésének nem a hagyományos könyvtári kereső rendszer szerint, hanem – az emberi agyhoz hasonlóan – asszociációk létesítése alapján kellene működnie. A szöveg egyes részei – amennyiben a felhasználó aktiválja ezeket – az előzetesen meghatározott asszociatív kapcsolatok segítségével képesek lennének más tartalmak automatikus felidézésére.

Húsz év múlva, 1965-ben, Ted Nelson – Bush elképzeléseitől inspirálva – bevezette a hipertext fogalmat. A megvalósítás technikai feltételeit a kutatóintézetek a hatvanas évek második felében dolgozták ki, a nyolcvanas évek közepétől pedig a piaci forgalomban is megjelentek az első hipertext rendszerek.⁶ Napjaink információs környezetének alapvető és általános gyakorlatát jelenti a hipertext alapú információszervezés.

A hipertext fogalom értelmezése során a hagyományos szöveg jellemzőiből célszerű kiindulnunk. A hagyományos szöveg lineáris szekvencia szerint elrendezett szövegelemekből tevődik össze. Van eleje, közepe és vége, kezdete és befejezése. Ugyanez vonatkozik a hangszalagokra és filmekre is, amelyeknél még nyilvánvalóbb az egyes elemek kötött szekvenciája, hiszen, ha az előzetesen meghatározott sorrendtől eltérően akarunk egyes részeket meghallgatni vagy megtekinteni, az csak időigényes előre-hátra tekeréssel valósítható meg.

A hagyományos szöveg az értelmezőtől a szerző által kialakított sorrendnek megfelelő olvasást tételez fel. Bár szerkezete lábjegyzetekkel, hivatkozásokkal, jegyzetekkel és egyéb kiegészítő részekkel oldható, ez nem változtat a szerkesztés és befogadás alapvetően lineáris rendjén.

A hipertext kifejezés a számítógép monitorán megjelenő, különlegesen szervezett szöveget jelenti. Ami a képernyőn megjelenik, az csupán egy elsődleges szöveg (primary text), amely olvasható lineárisan is, azonban a „központi narratíva” mögött különböző szövegek és szövegelemek komplex hálózata rejlik. A hipertext dokumentum ugyanis inhomogén, egyes szövegrészek más színnel kiemelve jelennek meg (anchor text).⁷ Ha ezeket az érzékeny pontokat (link) aktiváljuk – általában egérgombkattintással –, akkor a mögöttes utasításnak megfelelően újabb szöveg jelenik meg a képernyőn, amelyről az előzőekben vázolt módon haladhatunk tovább.

Az elsődleges szöveg nem más tehát, mint bejárat egy potenciálisan végtelen információmindenségbe, amelynek bejárása során folyamatosan lehetőségünk nyílik arra, hogy eldöntsük, merre akarunk továbbhaladni. Így a hipertext alapon kialakított információs rendszerben határtalan a tematikai és szekvenciális választási lehetőségek köre a számítógépet használó érdeklődésének és céljainak megfelelően. A hipertext szervezésű, úgynevezett hiperdokumentumban a szövegegységek (csomópontok) és a közöttük előzetesen meghatározott, elektronikus összeköttetés-lehetőségek (link) hálózatrendszert képeznek. Hol „helyezkednek el” ezek a megjeleníthető mögöttes szövegek? Számítógépünk valamelyik háttértárolójában, CD-ROM-on vagy – ha számítógépünk az Internethez kapcsolódik – egy másik, a világ bármely részén lévő számítógép adatállományában.

Ha valaki e tanulmány hipertext változatát olvassa, a Vannevar Bush névre kattintva közvetlenül behívhatja a képernyőre Bush tanulmányának teljes szövegét egy amerikai számítógép adatbázisából. Ha a következő címet helyeztem volna el az anchor text mögött: http://www.artpool.hu/hypermedia/bush.html , akkor a magyar fordítás lenne olvasható.

Multimédia

A multimédia rendszerek vizuális, illetve auditív média-elemek számítógépes integrációját és számítógép-vezérelt prezentációját, bemutatását teszik lehetővé. A multimédia programok, illetve alkalmazások használata során lehetőség van arra, hogy a felhasználó párbeszédet folytasson a rendszerrel, befolyásolja annak működését, kiváltson hatásokat és felidézzen tartalmakat (interaktivitás). A digitalizált információkat szolgáltathatja háttértár, CD-ROM, illetve hálózati kapcsolat. A vizuális hatásokat képernyő, LCD kivetítő, illetve projektor jelenítheti meg, a hangokat pedig hagyományos fülhallgatókon, illetve hangszórókon keresztül jut el számítógép használójához.

1968 tavaszán emlékezetes esemény színhelye volt a kaliforniai San Franciscoban megrendezett számítástechnikai konferencia.⁸ Douglas Engelbart⁹ és munkatársai az interaktív számítógép-használat és a képernyőn történő multimédia prezentáció lehetőségének bemutatásával kápráztatták el a nagyszámú, szakemberekből álló közönséget. Engelbart többek között ekkor mutatta be egy általa kifejlesztett eszköz, az „egér” használatát, amely az ember-számítógép kapcsolat új, vizuális szimbólumokkal operáló, impulzív módját vetítette előre. A számítógépek teljesítményének növekedése és új perifériák kifejlesztése a 90-es évek elejére a kereskedelmi forgalomban kapható személyi számítógépekkel is lehetővé tette hangok és mozgóképek digitalizálásával a számítógép számára értelmezhető formára alakításával létrehozott állományok számítógépes integrációját és megjelenítését. A multimédia gyűjtőnévvel összefoglalt jelenség az információs társadalom egyik fő ígéretét jelenti, és különösen perspektivikus az oktatásban történő felhasználása.

Hipermédia

Ha a hipertext alapú információkezelő rendszer nem kizárólag szövegegységeket, hanem egyéb állományokat (hang, kép) is képes integrálni, egységben bemutatni, akkor hipermédiáról beszélünk.

A hipermédia dokumentumok különösen nagy tárolókapacitást igényelnek, ezért elsősorban CD-ROM formában jelennek meg, illetve on-line módon érhetők el.

Egy elképzelt hipermédia enciklopédia részlete:

Internet

1968-ban figyelemre méltó tanulmány jelent meg két számítógép-fejlesztő kutató tollából.¹⁰ Már az írás címe – A számítógép mint kommunikációs eszköz – jelezte, hogy a szerzők másképpen tekintenek a számítógépre, mint az akkor szokásos volt.¹¹ A tanulmányban arról értekeznek, hogyan lehetne a számítógépeket egymással összekapcsolva on-line kapcsolatok teremtésére, információk, gondolatok cseréjére, emberek közötti kommunikációra, kapcsolatteremtésre felhasználni. Az élénk képzeletű tudósok írásának nyitó mondata így szól: „Néhány év múlva az emberek jóval hatékonyabban fognak számítógép közreműködésével kommunikálni, mint szemtől szembe.” A tanulmány vége felé pedig megkockáztatják a következő állítást: „A jövő on-line interaktív közösségei ... nem földrajzi hely, hanem hasonló érdeklődés alapján fognak szerveződni.”¹²

Abban, hogy a merész elképzelések megvalósulhattak, jelentős szerepe volt annak, hogy az amerikai védelmi minisztérium olyan kommunikációs rendszer kifejlesztésének lehetőségeit kutatta, amely egy ellenséges atomcsapás esetén is lehetővé tenné a kapcsolat fennmaradását, illetve felvételét az egyes vezetési pontok között. Olyan rendszert kellett kiépíteni, amelynek struktúrája és működése minden addigival homlokegyenest ellenkezett: nincs központ, valamennyi számítógép egyenrangú; a gépek nem kitüntetett irányokban, hanem pókhálószerűen kapcsolódnak egymáshoz. – Így az egyes csomópontok esetleges kiesése nem gátolja az üzenetek továbbítását. Az egyes üzenetek is részekre bontva, egymástól függetlenül, kis csomagokként jutnak el a célszámítógépre.

Az ARPA a kutatások támogatására, illetve koordinálására 1962-ben létrehozta az Information Processing Techniques Office-t (IPTO). A tanulmány szerzői J. C. R. Licklider¹³ és Robert Taylor ennek az irodának voltak a vezetői.

Amikor Lickliderék tanulmánya megjelent, a kutatások már javában folytak, és 1969-ben létrehozták az első kísérleti hálózatot, amely négy egyetemet, illetve kutatóközpontot kapcsolt össze (ARPANET). Ez volt a mai Internet őse. A munka ekkor persze még nem fejeződött be, hiszen rengeteg technikai problémát kellett megoldani ahhoz, hogy a rendszer a megkövetelt biztonsággal működjön. Az elkövetkező évek során alapvető megoldások születtek, többek között az egyik gépről a másikra történő bejelentkezést (remote login), az adatállományok átvitelét (file transfer) és az üzenetek elektronikus úton történő továbbítását (e-mail) illetően.

Ma a hálózatba kapcsolt számítógépek egységes szabályrendszer, protokoll alapján nagy sebességű összeköttetéseken keresztül automatikusan kommunikálnak egymással. Az Internet kommunikációs szabványa a Transmission Control Protocol, illetve az Internet Protocol (TCP/IP). Az elküldésre kerülő üzenet részekre bontva, kis adatcsomagokként jut el rendeltetési helyére az úgynevezett útválasztó számítógépek (routerek) segítségével külön-külön, egyik gépről a másikra „ugrálva”, és közben a hálózat egyes szakaszainak leterheltségétől függően mindig a legkedvezőbb irány kerül kiválasztásra. A TCP biztosítja a küldő számítógépen az üzenet csomagokká alakítását, a célszámítógépen pedig az egyes adatcsomagok eredeti sorrend szerinti összerakásáról gondoskodik. Az Internet Protocol feladata az adatcsomag „címzése”, amelynek alapján az célba juttatható. Ha egy adatcsomag megadott időn belül nem érkezik meg, a TCP újrapostázást kér. Ez a kaotikusnak tűnő, de előtörténetéből és eredetéből adódóan rendkívül stabil, megbízható átviteli rendszer képezi ma az Internet alapját.

World Wide Web

1989-ben Tim Berners-Lee¹⁴ és Robert Cailliau, a genfi CERN kutatói javaslatot tettek egy hipertextrendszer létrehozására, amely a különböző szervereken „szétszórt” információkat egységes grafikai felületen képes kezelni.¹⁵ Eredeti céljuk az volt, hogy a több adatbázisban szétszórtan található szakmai információkat speciális szoftverek segítségével könnyen elérhetővé tegyék a CERN részecskefizikusai számára. Az általuk létrehozott rendszerből alakult ki a mai World Wide Web (WWW), ez az Internet alapú globális hipermédia rendszer. A különböző helyeken tárolt, különböző kódolású információelemeket a tallózó szoftver (browser) keresi meg, és grafikai szimbólumok alkalmazásával kialakított „felhasználóbarát” felszínen, a web-lapon jeleníti meg.¹⁶ A web-lap a WWW alapegységének tekinthető. A web-lapok szövegeket és ábrákat is tartalmaznak, felületükön kisebb-nagyobb ablakban mozgó képek, animációk, illetve videószekvenciák is megjelentethetők. A rendszer képes hangállományok átvitelére és lejátszására is.

A web-lapok egyes részei (aláhúzással és/vagy eltérő színnel jelölt szövegrészek vagy képek) különböző információkra utalnak, amelyek lehetnek ugyanazon a számítógépen, de bármely másik számítógép adatbázisában is – bárhol a földkerekségen. Ezek az úgynevezett linkek két részből állnak: a kiemelt szövegrész vagy grafika, és „mögötte” a cím, illetve utasítás, amely a tallózó számára megadja, hogy a szükséges információ milyen szabályrendszer alapján, melyik számítógép melyik könyvtárából hívható be. Ha a linket aktiváljuk, akkor képernyőnkön újabb web-lap jelenik meg – amelyről tetszés szerint tovább „ugorhatunk” a világ bármelyik, az Internethez kapcsolt számítógépére. Az a web-lap, amellyel egy szerver, intézmény, szervezet vagy személy az Interneten „bejelentkezik” a homepage avagy magyar szóhasználattal ottlap, honlap, kezdőoldal, nyitóoldal.

A web-lapokat a hipertext-leíró nyelvvel (HyperText Markup Language, HTML) lehet elkészíteni. A HTML dokumentum a linket, vagyis a hivatkozott információ elérési címét szabványos módon (Uniform Resource Locator, URL) a már említett módon a megjelölt szövegrész vagy kép „mögött” tartalmazza.

A keresett adatot elérhetjük úgy is, hogy begépeljük az URL címét.

Arra is van lehetőség, hogy speciális kereső szoftvereket (search engine) vegyünk igénybe. Ilyenkor fogalmakat vagy összekapcsolt fogalmakat írunk be, és elindítjuk a keresést. Az eredmény képernyőnkön megjelenő – általában hosszú – lista, ahonnan tetszés szerint léphetünk tovább a már megismert módon. A web-tallózók (browser) egyre inkább képesek minden eddigi Internet szolgáltatás integrálására (e-mail,¹⁷ ftp,¹⁸ telnet,¹⁹ gopher²⁰ stb).

Így vált valóra Bush álma – a tudós dolgozószobájának korlátai közül kilépve – messze túlteljesítve az eredeti elképzelést azzal, hogy korunk „memex”-e képes a világ bármely részén digitális formában hozzáférhető információkat fénysebességgel megkeresni és képernyőnkön megjeleníteni. Az információs korszak globális, egész világot átfogó hipermédia, illetve kommunikációs rendszere a World Wide Web nem más, mint a hipertext típusú információszervezés, a multimédia prezentáció és az Internet alapú kommunikációs kapcsolatrendszer integrációja. Ezt az új, „többdimenziós” információs univerzumot általában „hipertérnek” vagy „kibertérnek” (cyberspace) nevezik, és a benne való tájékozódást, a navigálást az információs korszak emberének meg kell tanulnia.

II. Az információs társadalom tanulási környezete

A multimédia kiépítésű számítógépek, az Internet világméretű hipermédia rendszere, az iskolai számítógép-hálózatok, az oktatási célokat szolgáló adatbázisok és intelligens oktatóprogramok, valamint az oktatásszervezést segítő szoftverek minőségileg új lehetőségeket nyújtanak a tanítási-tanulási környezet átalakítását illetően. Az új fejlemények ugyanakkor kihívást is jelentenek a tanulás és tanítás tradicionális szervezési formái és módszerei számára. Az információs technológia beépülése az iskolai környezetbe egy új oktatásfilozófia és ennek megfelelő gyakorlat bevezetésének lehetőségét is jelenti. Azt, hogy változtatásokra van szükség, jelzi az európai és világméretű munkaerőpiacnak a munkavállalók új típusú képzettségére, képességére és beállítódásaira vonatkozó igénye is. A foglalkoztathatósággal összefüggésben, de azon messze túlmutatóan feladata az iskolának az is, hogy felkészítse a fiatalokat az információs társadalomban történő eligazodásra és boldogulásra.

Elvárások

Arra a kérdésre, hogy az információs társadalom emberének milyen ismeretekre, képességekre, beállítódásokra és értéktudatra van szüksége, különböző válaszok léteznek.

Az Európai Unió oktatási célkitűzéseit összefoglaló „Fehér Könyv” a következő fontosabb megállapításokat fogalmazza meg:

„Egyre terjed annak a felismerése, hogy az iskolán kívüli világ jobb megértéséhez elengedhetetlenül szükséges az, hogy a tanulók széles ismeretanyaggal hagyják el az iskolát. A szakértők ma már egyetértenek abban, hogy nincs ellentmondás a széles alapokon nyugvó általános műveltség és a foglalkoztatás-orientált képzés között.” ... „A természettudományos ismeretek – beleértve a matematikát is – a demokrácia megfelelő működéséhez elengedhetetlenek.” ... „Az irodalom és a filozófia vértezi fel az egyént a tömérdek információ közötti eligazodáshoz szükséges ítélőképességgel és kritikai érzékkel.” „Az a társadalom, amelyik megfeledkezik múltjáról, elveszíti tájékozódási pontjait és irányait.” ... „Az európai bizottság úgy ítéli meg, hogy az iskolákban fontos feladattá kell hogy váljon legalább két idegen nyelv elsajátítása.” ... „Egyre nagyobb szerepet játszik az önálló kezdeményezés és az új feladatokhoz való alkalmazkodás a folyamatos megújulás képességével együtt.” „Ki kell alakítani az egész életen át történő tanulás (lifelong learning) készségét és ennek alapfeltételeként a tanulással szembeni pozitív beállítódást.”²¹

Heinz Mandl professzor egymásra épülő kompetenciák kialakítását látja szükségesnek. Ez a kompetenciahierarchia a következő elemekből tevődik össze: technikai kompetencia, az információk közötti eligazodás kompetenciája, szociális és kommunikációs kompetencia, az egyéni orientáció kompetenciája és a demokratikus orientáció kompetenciája.²²

Dieter Baacke professzor, médiapedagógus az új nemzedék médiaismeretére helyezi a hangsúlyt (Mediakompetenz). Szerinte a posztindusztriális társadalom polgára számára alapvető a médiák megértésének és értelmes használatának a képessége, és ennek az alábbi fokozatai vannak: médiakritika, médiaismeret, médiahasználat és médiakreativitás.²³

Seymour Papert a korábbi „számítógépes írástudás” (computer literacy) fogalom helyett az „(információs) technikai jártasság” (technological fluency) kifejezést használja annak érzékeltetésére, hogy mi a kornak megfelelő legfontosabb képesség.²⁴

A korszak kihívásai – amint az előzőekben idézett válaszokból is körvonalazódik – az oktatás területén paradigmaváltozást eredményeznek: a hagyományos ismeretközlésről áttevődik a hangsúly az információk kezelésével kapcsolatos képességek, kommunikációs és szociális kompetenciák, illetve a változásokkal szembeni pozitív beállítódások kialakítására. Az alábbi táblázatban e hangsúlyeltolódásnak néhány fontos elemét foglalom össze:

Ígéretek

Az oktatás a legjobb befektetés – ezt a mondatot választotta Bill Gates, a Microsoft elnöke az eljövendő információs társadalom közeljövőjét felvázoló könyve oktatással foglalkozó fejezetének címéül.²⁵ A hatalmas szoftvervállalat első embere az új információs technikák iskolai jelenlétének erősítésétől az oktatás minden területén jelentős javulást vár.

„Hiszem, hogy az információs technológiák az iskolában és azon kívül is jóval könnyebb, élvezetesebb és főleg eredményesebb tanulást tesznek lehetővé... Személyesen is tapasztaltam, hogy a tanulás hatékonysága mennyire fokozható, ha a megfelelő technikák és információk rendelkezésre állnak, és milyen nehéz tanulni ezek hiányában.”²⁶

Gates úgy látja, hogy a számítógépek egyik legnagyobb ígérete abban rejlik, hogy a felhasználó – érdeklődését követve – könnyen és gyorsan olyan messzire jut tudása gyarapításában, amennyire csak akar. A tanuló tetszés szerinti utakon, tetszőleges részletességgel ismerheti meg a kiválasztott témaköröket. Mivel mindenki a maga módján tanul igazán eredményesen, a számítógépes tanulási programokat egyre inkább úgy tervezik, hogy lehetővé tegyék az egyéni tanulási stílusok érvényesülését a tanulás során. A közeljövő számítógépei arra is képesek lesznek, hogy a tanuló kognitív stílusát felmérjék, és a tanulási programot hozzá igazítsák. Így a tanuló jobban megismerheti saját tanulási preferenciáit, ami tanulási módszereinek tudatos fejlesztéséhez felbecsülhetetlen értékű segítséget jelenthet. A számítógép használója személyes viszonyba kerül a programmal, amely számon tartja azt is, hogy mi érdekli, mi az, amit már megismert és megtanult egy témakörben. A program személyi segítőként, asszisztensként szolgál (smart agent), megkeresi a hálózaton elérhető olyan tartalmakat is, amelyek a felhasználó érdeklődésére számot tarthatnak. Különösen perspektivikus az a lehetőség, hogy a diákok a számítógép segítségével képesek lesznek bármikor, kockázat nélkül felmérni saját tudásszintjüket. Az ellenőrzés és értékelés – integrálva a tanulási folyamatba –, pozitív hatássá szublimálódik. A hiba elkövetését nem rossz érzés és dorgálás követi, hanem a félreértés tisztázásához szükséges segítés. Ha valami valóban nem megy, a számítógép javasolja a diáknak, hogy vegyen igénybe tanári segítséget. Az ilyen rendszer a diák számára lehetővé teszi tudása reális felmérését, segít a tanulásban, és a tanár számára megkönnyíti megfelelő segítség nyújtását.

Gates – hogy szemléletesebbé tegye a jövőre vonatkozó elképzeléseit – leírja könyvében azt is, hogyan képzeli el egy osztály, egy diák és egy tanár tevékenységét 5-10 év múlva.

Az osztályban 3 tanulóként egy-egy gép áll rendelkezésre, és az iskola minden tanárának van külön számítógépe. Valamennyi gép hálózatba van kötve. A tananyag és a feladatok jelentős részét az iskolai szerverek tartalmazzák, a diákok a tanulási programok segítségével önállóan tanulhatnak. A rendszer rögzíti a diákok előmenetelét, a tanárok – és a szülők, otthonról, a hálózaton keresztül kapcsolódva az iskolai adatbázishoz – erről bármikor tájékozódhatnak. A diákok gyakran dolgoznak kisebb csoportokban, középpontban a számítógéppel, és kicserélik tapasztalataikat. A tanulás gyakran téma- és nem tantárgyközpontú. A tanár ritkábban közvetít frontálisan tananyagot, így több ideje marad arra, hogy egyes tanulókkal foglalkozzon. Segít annak, akinek szüksége van rá, kiscsoportos vagy csoportok közötti beszélgetéseket vezet, tanácsokat ad és motiválja a gyerekeket. Lássunk egy példát a tanuló oldaláról!

Hannát reggel hangosan köszönti a számítógépe, és megjeleníti a képernyőn az arra a napra esedékes feladatokat, melyeket az iskolai szerverről töltött le. Hanna észreveszi, hogy matematikatanára néhány feladatmegoldásban hibákat talált, és beírta a javításhoz szükséges instrukciókat. Később, az iskolában irodalom órán kiselőadást tart, és az ismertetett könyv szerzőjének képét a tanterem táblaméretű képernyőjén jeleníti meg az Internetről letöltve. Ebédidőben az iskolai hálózaton keresztül részt vesz a következő heti menzai menüt meghatározó elektronikus szavazásban, majd módosítja saját tanulási programtervezetét és elküldi véleményezésre osztályfőnöke elektronikus postaládájába. Saját elektronikus postáját ellenőrizve másolatot talál arról a levélről, amelyet az iskolaorvos küldött tornatanárának könnyített testnevelésével kapcsolatosan, és elolvashatja kémiatanára levélváltását édesanyjával – amelynek tárgya: órai viselkedésének megítélése. Az iskolai könyvtárban délután a mexikói forradalom témakörével kapcsolatban gyűjt anyagokat, a könyvek mellett CD-ROM-programokat és Internet-forrásokat is használ. Az Interneten keresztül még megnézi egy Dél-Amerikában kutató tudományos expedíció aznapi tevékenységének elektronikus dokumentációját – osztálya napról napra követi ennek a kutatócsoportnak a munkáját. Hazafelé menet csak néhány könyvet visz magával, házi feladatai az iskolai adatbázisból letöltve már otthon várják a saját számítógépén.

A fizikatanár a Naprendszerről fog órát tartani. A hálózaton keresztül elérhető adatbázisokból rengeteg kép, videofilm és hangbemondásos animáció áll rendelkezésére. Néhány perc alatt képes lesz összeállítani olyan órai bemutató anyagot, amelynek elkészítéséhez most napokra lenne szükség. Az órán az osztályterem falán lévő nagyméretű képernyőn a képek, filmrészletek, diagramok villámgyorsan megjeleníthetők lesznek, és a diákok kérdésére is képes lesz gyors és szemléletes választ adni ábrák, animációk, képek, bemutatásával. A témakör előkészítése során tematikus weblapot készít, amelyen számos kapcsolatot definiál a különböző érdekes adatokhoz, amelyek a különböző internetes adatbázisokban találhatók meg. A diákok az iskolai könyvtárból vagy otthonról tetszés szerint érhetik el az órán bemutatott vagy hivatkozott anyagokat.

Kétségek

Az információs technológia szállítói gyors, könnyű és ráadásul kellemes, szórakoztató tanulást ígérnek. Felvetődik azonban a kérdés: a szép, színes, mozgóképes hipermediális megjelenítés nem gátolja-e a komoly szellemi elmélyülést, automatikus enkódolásra, felületességre csábítva. Az új tudásmédium által felidézhető információlavina nem okoz-e több zavart és bizonytalanságot, mint amennyi hasznot és javulást remélhetünk általa? Az oktatás rohamos számítógépesítése és általában a tanítási-tanulási környezet egyre kiterjedtebb technologizálása egyáltalán kívánatos-e? Beilleszthetők-e a tanulási környezet hagyományos, evolúciós módon kialakult szocio-kulturális feltételrendszerébe az új médiák? Mennyire lehet hinni az információs ipar piacszervezése által terjesztett könnyű tanulás ígéretének?

Valamennyi új média megjelenésekor feléledt a remény az oktatás és általában a közműveltség állapotának jelentős méretű javulására. Ez a remény azonban soha nem igazolódott.²⁷

„Lehet, hogy mai lelkesedésünk forrása a remény győzelme a tapasztalatok felett – vagy ami még rosszabb: az a tévhit, hogy mélyen gyökerező társadalmi-kulturális válságunkat egy jobb technológia bevezetése egy csapásra megoldja?” – kérdezi az amerikai Paul Starr,²⁸ az Interneten is elérhető tanulmánya bevezetőjében. A számítógépek iskolai felhasználását illető általános eufória közepette jótékony hatású lehet néhány kételkedést és fenntartást kifejező vélemény megismerése.

Theodore Roszak Magyarországon is megjelent könyvében kifejezésre juttatja, hogy nem sok jót vár az új technológiától.²⁹ Véleménye szerint a számítógép- és szoftveripar nyomása, a számítógépet körülvevő mítosz és az emberi hiszékenység egyengették a gépek iskolai bevezetésének útját.

A számítógépet a kereskedelmi érdek lendülete sodorta be az iskolába³⁰ – írja Roszak. Nehéz lenne még egy olyan korszakot találni, amikor egyetlen iparág ilyen agresszivitással avatkozott volna be az ország oktatási rendszerébe, és ilyen lelkes fogadtatásra (esetleg félénk behódolásra) talált volna az oktatók körében³¹ ... Az iskolák (pontosabban a divatra érzékeny hivatalnokok és az ideges szülők, illetve valamennyire a tanárok is) többnyire az edzett fogyasztók készségével és hiszékenységével reagáltak a komputeripar kereskedelmi nyomására”³²

Roszak aggodalommal figyeli a számítógépek tulajdonságainak félreismeréséből és a számítástechnika lehetőségeinek túlértékeléséből adódó általános tudatzavart és az ebből eredő megalapozatlan elvárásokat és téves helyzetértékeléseket, amelyek hozzájárulnak a világméretű orientációs zűrzavarhoz.

...oly korban élünk, amikor az emberi kommunikáció technikája hihetetlen gyorsasággal fejlődik; abban azonban, amit közlünk, nem következett be hasonló mérvű fejlődés. Mégis, a csodálatra méltó technika láttán könnyű arra a következtetésre jutnunk, hogy minél több elektronikus jelet vagyunk képesek továbbítani, több emberhez és gyorsabban, mint valaha, ez a kultúra szempontjából is haladást jelent – és hogy ennek a haladásnak a lényege maga az információs technika.”³³

Clifford Stoll amerikai asztrofizikus és számítástechnikai biztonsági szakértő 1995-ben megjelent, világszerte nagy visszhangot kiváltott könyvében igen kritikusan vélekedik az Internet és általában a számítógépek iskolai alkalmazását illetően.³⁴ Véleménye szerint kár kétes hatásfokú, drága technológiákra pazarolni az iskolák amúgy is szűkös anyagi eszközeit. Hálózatba kapcsolt számítógépek helyett a tanároknak kisebb osztálylétszámokra, nagyobb szülői támogatásra és a társadalom elismerésére lenne szüksége. Nem hisz abban, hogy az informatikai eszközökkel könnyen és játékosan lehet tudást szerezni.

„Szeretném hinni – írja Stoll –, hogy a technológia hozzásegíti a diákokat a világ alaposabb megismeréséhez. Jó lenne, ha létezne olyan egyszerű módszer, amellyel a gyerekeket a jövő kihívásaira felkészíthetnénk. A tapasztalatok és a józan ész azonban inkább azt támasztják alá, hogy a tanulás nehéz és lassú folyamat... Nem tudjuk még, milyen hatása lesz a digitális varázslatnak az oktatás tartalmára. A gyerekek bolondulnak a számítógépért, és ha rákapnak, akkor minden más érdektelenné válik számukra. Egy könyv elolvasását unalmasnak találják, mert nincsenek benne hanghatások, és a saját fantáziának kell dolgoznia.”³⁵

Egy újabb interjúban Stoll a következőképpen erősítette meg korábbi véleményét:

„Annak a kérdésnek eldöntésében, hogy legyen-e számítógép a tanteremben, bizonytalan vagyok. Azt azonban biztosan tudom, hogy a számítógép nem alkalmas arra, hogy jelentősen hozzájáruljon a tanulás hatásfokának megjavításához. Az utóbbi 50 évben számos új eszköz jelent meg az iskolában, de semmi sem olyan fontos, mint egy jó tanár. Ami valójában számít a tanulási folyamatban: a jó tanár és a motivált diák. Nem fontos, hogy még a számítógép is ott legyen.”³⁶

Neil Postman, a New York Egyetem Média és Kommunikáció Tanszékének professzora új könyvében szintén úgy véli, hogy a számítógépek sem az iskolák valódi feladatainak betöltésében, sem a közoktatás súlyos gondjainak megoldásában nem jelentenek igazi segítséget, ugyanis: „Az iskolának soha nem az volt a fő feladata, hogy információkkal lássa el a gyerekeket.”³⁷ Egy informatikusok előtt elmondott előadásában pedig a következőképpen fogalmazott: „A számítógép kiváló eszköz arra, hogy megkíméljen bennünket a valóban fontos problémákkal való szembenézéstől ... a terjedő számítógép-használatnak van egy igen veszélyes rejtett üzenete: minden gondunk megoldható, ha mind kényelmesebben, mind gyorsabban mind több információhoz jutunk.”³⁸

Joseph Weizenbaum professzor, a Massachusetts Institute of Technology informatikatanára szerint az iskolákban először a gyerekeknek saját anyanyelvük helyes használatát, az írást és az olvasást kell megtanulniuk, „hogy elképzeléseiket világosan meg tudják fogalmazni úgy, hogy mások is oda tudjanak rá figyelni és kritikusan tovább tudják gondolni”, másodsorban „a történelem és a természettudományok összefüggéseinek megismerésén keresztül a kritikus gondolkodás képességét” kell elsajátítaniuk, és mindehhez a számítógépnek nem sok köze van.³⁹

Átmenet

Paul Starr amerikai oktatási szakértő a számítógépek iskolai felhasználásának evolúcióját három szakaszra osztja:⁴⁰

Az első szakasz a '80-as évek elejéig tartott. A számítógépeket elsősorban programozás tanítására, illetve egyszerűbb oktatóprogramok futtatására használták (Computer Assisted Instruction, CAI). Ez volt a hőskorszak, elkötelezett tanárok és lelkes diákok szubkultúrája, távol az oktatás főáramától.

A második szakasz a korai nyolcvanas években kezdődött, a személyi számítógép, a grafikus felhasználói felület és általános célú, könnyen kezelhető szoftverek megjelenítésével. Az iskolákban a gépeket külön szaktanteremben helyezték el. Az informatika tantárgy megjelent a tantervben, és a diákok megismerkedhettek a számítógép-használat alapelemeivel. Egyre több tanár fedezte fel a számítógépben rejlő lehetőségeket szaktárgya vonatkozásában és általában tanári munkája adminisztratív segítését illetően is. Erősödik a diákok és a szülők részéről a nyomás az iskolai számítógép-használat kiterjesztésére.

A harmadik szakasz világszerte napjainkban teljesedik ki, fő mozgatói a multimédia kiépítésű gépek megjelenése és az Internet rohamos terjedése, valamint a World Wide Web-jelenség. A folyamat során a számítógép a perifériából a centrumba kerül, mindenütt jelenlévővé és így általánosan hozzáférhetővé válik, a korszerű iskola tanulási környezetének fő szervező, kapcsolatfenntartó, valamint tartalom szolgáltató eleme.

A tanulási környezet

A tanulás eredményessége különböző környezeti tényezőktől függ. Ezek egymástól eltérő mértékben befolyásolhatók és alakíthatók. A tanítás módszere, a felhasznált technikai eszközök, médiák, segédanyagok, programok, a terem berendezése, csoportlétszám és -összetétel stb. alakíthatók és választhatók. A szocio-kulturális keretfeltételek a tanulás történelmileg adott és lassabban változó elemeit jelentik. A tanulási környezet a különböző nevelésfilozófiai és didaktikai alapelveknek megfelelően rendszerközvetítő vagy szituatív tendenciájú lehet.⁴¹

Az oktatás tradicionális gyakorlata ún. rendszerközvetítő tanítási-tanulási környezetet alakít ki. A valóság másolatának tételezett tudástartalom tantárgyakba rendezve, azokon belül is jól elhatárolt kis egységekre szétbontva, kész rendszerként vár arra, hogy átvitele a tanulóba megtörténjen (Wissentransport).⁴² A tanár az aktív tudásközvetítő fél, a didaktikai vezető, a tanuló befogadja az ismereteket, passzív és receptív. A tananyag sokszor a valós élethelyzetek, illetve tudománytörténeti összefüggések kontextusából kiemelve, steril, elszigetelt egységként jelenik meg. A tanulás zárt, lineáris szekvenciájú és mechanikus folyamat, amelynek vezető médiuma az írott tankönyv. A folyamat kívülről vezérelt és gyakran félelemmotivációval terhelt. Az értékelés többnyire a tanulási folyamat végén, attól elkülönülten történik; a sikertelenségtől való félelem gyakran eredményez frusztrációt. A frontális oktatás és a kész tudástartalmak átadása a tanulótól alkalmazkodást és konformizmust igényel; az engedelmes adaptáció a kreativitás érvényesülését és fejlődését visszafogja. A hagyományos oktatás gyakori problémája az, hogy a kialakult tudás sokszor nehezen mobilizálható (träges Wissen), csekély átviteli és alkalmazhatósági értékkel. A rendszer intézmény- és tanárközpontú, általában tekintélyelvű és az instrukció elsődlegességére épül. Ugyanakkor vitathatatlan előnye, hogy olcsó és jól kézben tartható.

Az oktatás konstruktivista elmélete abból a feltételezésből indul ki, hogy a gyermek aktívan vesz részt személyiségének, belső világának kiépítésében, a tanuló saját tudását nem kész rendszerként veszi át, hanem azt aktív „konstrukcióval” saját maga hozza létre. Ennek megfelelően olyan tanulási környezetet kell létrehozni, amely tág teret biztosít a tanuló öntevékenységének. Ehhez a tanuló belső kognitív és emocionális feltételrendszerének folyamatos aktivitását kell elérni. Erre az a legmegfelelőbb módszer, ha valósághű problémahelyzeteket hozunk létre és a megoldás-megfejtés során a szükséges mértékben segítünk a tanulónak. A folyamat főszereplője tehát a tanuló, a tanári segítség az ő szükségletéhez alkalmazkodik. A tanulási környezet megfelelő kialakításával elérhetjük azt is, hogy adott problémakör többféle kontextusban, különböző perspektívákból megközelítve jelenjen meg. Ezzel növelhetjük annak a valószínűségét, hogy a megszerzett tudás kellően rugalmas lesz ahhoz, hogy változó feltételek közepette is használható legyen. Ennek a módszernek az a hátránya, hogy nagyon időigényes, és előkészítése sok energiaráfordítást igényel a tanár részéről.

Seymour Papert, Piaget tanítványa, a Massachusetts Institute of Technology tanára a konstruktivista pedagógia elveinek megvalósításában az informatika eszközeitől remél segítséget. Több, világszerte ismert könyvében fejtette ki az általa „konstrukcionizmus”-nak nevezett pedagógiai elképzeléseit.⁴³ Munkacsoportja kifejlesztette a gyerekeknek szánt „LOGO” programozási nyelvet. Papert a hagyományos oktatás szervezeti rendszerét és módszereit elavultnak és rendkívül rossz hatásfokúnak tartja.⁴⁴ Kritikájának megfogalmazása során abból indul ki, hogy a kisgyermekek belső ismeretvilágukat környezetük folyamatos, állandó „letapogatásával” alakítják ki. A tudásszerzésnek ez a közvetlen és személyes módja általánosan sikeres, a gyerekek szenvedélyes érdeklődést mutatnak külső világuk iránt. Hasonlóképpen bővítik ismereteiket az intellektuálisan aktív felnőttek is, főleg az olvasás segítségével, ami egyféle kiterjesztett, közvetlen, személyes tudásszerzésnek felel meg. Azonban nem mindenki jut el erre a szintre. Az átvezető szakaszban – az írás, olvasás, számolás tanulása során – a gyerekek jelentős részében megszűnik a tudásszerzés iránti természetes törekvés, még mielőtt rendelkeznének a kiterjesztett tudásszerzés eszközrendszerével. A hagyományos iskolarendszerből a gyerekek nagyobb része úgy kerül ki, hogy elveszíti azt a felfedező kíváncsiságot, amely vele született. Ahogyan ezt Neil Postman kifejezi: „Minden gyerek kérdőjel, amikor belép az iskolarendszerbe, és pontként hagyja el azt.”⁴⁵ Papert úgy látja, hogy az oktatás lehetőségeit a múltban nagyon behatárolta a rendelkezésre álló médiák szűk köre és az oktatás merev szervezeti és túlságosan kötött tartalmi rendszere. Napjainkban lehetővé vált – a rendkívül kibővült médialehetőségek segítségével –, hogy a tanulás az egyéni „mentális stílushoz” alkalmazkodjék. Legfontosabb az olyan környezet kialakítása, amelyben a gyerekek egyéni érdeklődésüknek és kognitív stílusuknak megfelelően saját maguk képesek tanulni. A cél: a lehető legkevesebb tanítással a lehető legtöbb tanulás elérése.⁴⁶

Az oktatás napi gyakorlata során a hagyományos, instrukcióra épülő és az „új” konstruktivista szemléletnek megfelelő tanulási környezetnek, illetve módszereknek egyaránt megvan a létjogosultságuk. Kialakítható egy komplementer modell és az ennek megfelelő gyakorlat.⁴⁷

Ez a pragmatikus és pluralista felfogás abból indul ki, hogy az egyes módszerek eredményessége az oktatás céljától, tartalmától, a tanulók előképzettségétől, tanulási preferenciáitól, általában az oktatás feltételrendszerétől függően változik. Hol az instrukciós, rendszerközvetítő, hol a konstrukciós, szituációs tanulási feltételrendszer biztosítása a kedvezőbb a tanulás hatékonyságát illetően. A hagyományos, rendszerközvetítő oktatási módszert akkor célszerű alkalmazni, ha egy témakörről, szakterületről adunk tájékoztatót, vagy ha jól körülhatárolt és konkrét tudástartalmakat szándékozunk átadni. Azonban a tanulási folyamat akkor eredményes igazán, ha érdeklődés motiválja. Ebben az esetben lehet számítani arra, hogy a tanulás „önjáróvá” válik, a tanuló átveszi a folyamat irányítását, és vállalja a felelősséget eredményességéért. Ha nem ismeretek átadása a cél, hanem készségek, jártasságok, attitűdök kialakítása vagy a tanulók komplex problémamegoldó képességének fejlesztése, akkor szituációs tanulási környezetet célszerű biztosítanunk. A konstruktív tanulás során is szükség van időnként arra, hogy instrukcióval, verbális, orientációs segítséggel lendítsük tovább a megakadt önálló tanulási folyamatot. A tanulási folyamat eredményességének optimalizálása érdekében olyan tanulási környezet kialakítása kívánatos, ahol mind a rendszerközvetítő, instrukciós, mind a konstrukciós tanulás-tanítás lehetséges. A tanárnak kell eldönteni, mikor szükséges átvenni a tanulási folyamat vezetését, és mikor lehet háttérbe húzódni.

A tanulási környezet módosítása

Az iskolákban egyre több nagy teljesítményű számítógép jelenik meg. Az informatika ma már nem elsősorban tantárgyként vagy műveltségterületként határozható meg, hanem a tanulási környezet szervezésének egyetemes infrastrukturális háttérrendszere. Az új elektronikus médiák lehetővé teszik mind a hagyományos, mind a konstruktivista felfogásnak megfelelő tanulási környezet kialakítását. Véleményem szerint a pragmatikus, kiegészítő tanuláskörnyezet-szervezés az, amely az információs korszak igényeinek és a hazai realitások figyelembevételének egyaránt megfelel. A számítógépek használatától akkor várhatók a legpozitívabb hatások, ha a gépeket körültekintően integráljuk a meglévő tanulási környezetbe.

A számítógépekkel⁴⁸ felszerelt könyvtár az iskola központi tartalomszolgáltató helyévé válik, tanulási-önképzési-információs médiaközponttá, ahol a könyvek és az elektronikus médiák világa – a Gutenberg-galaxis és a Neumann-univerzum – egymást kiegészítve, erősítve segíti a diákok és a tanárok munkáját.⁴⁹Az Internet-kapcsolaton keresztül a könyvtárat használók lehetőségei a szó közvetlen értelmében határtalanul megnövekednek. Ha a hálózat csupán szövegeket és képeket tartalmazna, akkor is a világ legnagyobb könyvtára lenne. De egyre növekvő számban érhetők el hanganyagok és videoprogramok is.⁵⁰ Az Internet lehetővé teszi a közvetlen kommunikációt is – részvételt a „kibertérben” működő csoportos információ- és véleménycserében, beszélgetőcsoportokhoz kapcsolódva. Az elektronikus levelezés (e-mail) diákok és tanárok számára egyaránt gyors és kényelmes üzenetváltást tesz lehetővé bárkivel, akinek van hálózati csatlakozása és címe. Ennek az elektronikus információtovábbítási rendszernek a segítségével a különböző iskolák diákjai közös programokon dolgozhatnak, és adataik, eredményeik, véleményük cseréje során nem csupán tanulnak, hanem az új típusú társas kapcsolatok kialakításában és a kommunikációs technikákban is jártasságot szereznek. Az Internet-kapcsolat az iskolának – diáknak és tanárnak egyaránt – olyan rohamosan bővülő tudásszerzési és kapcsolatteremtési lehetőséget biztosít, amely minden képzeletet meghalad.

Azonban az Internet-hozzáférés biztosítása néhány problémát is felvet. Az egyik technikai jellegű: a jelenlegi sávszélesség mellett a vonalak zsúfoltsága – különösen bizonyos napszakokban – jelentősen lassítja az adatforgalmat.⁵¹ A másik probléma tartalmi: a weben sok haszontalan, értelmetlen, zavaró, sőt ártalmas és veszélyes információ is fellelhető. A harmadik a tájékozódásra vonatkozik: gyakran nehéz és hosszadalmas megtalálni bizonyos, éppen szükséges tartalmakat. Mindhárom probléma kiküszöbölhető, ha iskolai intranet-rendszert alakítunk ki. (Ez a rendszer ugyanúgy web alapon működik, ugyanazzal a tallózóval mint az Internet, az egyetlen különbség az, hogy itt az állományok saját adatbázisban helyezkednek el.) Iskolai intranet szerver beállítása számos előnnyel jár. Ha szerverünk elegendő háttértároló kapacitással rendelkezik, akkor az Internetről sok értékes anyagot tudunk összegyűjteni – akár tematikus könyvtárakban is. Saját állományokat is elhelyezhetünk az iskolai intranet szervereinken – a lehetőségek elvileg korlátlanok. Az így kialakított iskolai adatbázis az iskola hálózatára kapcsolt valamennyi gépről könnyen elérhető, a szükséges tartalmak könnyen megtalálhatók és nagyon gyorsan letölthetők. Ha a településen létezik helyi hálózat, akkor az iskolák akár közös használatú adatbázisokat is létrehozhatnak – ez azzal az előnnyel is járna, hogy a tartalomszolgáltatás idő- és költségigényes munkáját gazdaságosabban el lehetne végezni. A települési hálózat (Metropolitan Area Network, MAN) a helyi tanterv egységesítő rendszere és bázisa lehet. Emellett a helyi közösségek kapcsolatrendszerének olyan új dimenzióit hozhatja létre, amely talán esélyt adhat a görög poliszok bensőséges – és hatékony – „piactéri demokrácia” gyakorlatának megelevenítésére. Lehetséges, hogy a korszerű elektronika által lehetővé tett azonnali kapcsolatfelvétel, általános elérhetőség, valamint a mindenütt jelenlévőség és a kisebb települések, városrészek lakóinak személyes ismeretsége egymást erősítve képes lesz részben visszaépíteni a már-már elveszett értékőrző és normaérvényesítő köznyilvánosságot.

Az információözönben történő biztos eligazodáshoz fejlett kritikai érzék, józan ítélőképesség és stabil értékrend meglétére és kialakítására van szükség. Érdemes a könyvtár kitüntetett helyzetét – és az intranet által biztosított lehetőségeket – felhasználni arra is, hogy az analóg és a digitális tartalomhordozók igényesen válogatott értékmintát, intellektuális, esztétikai és etikai orientációs pontokat mutassanak be a tanulóknak.

Az adatok, információk, tudástartalmak és műalkotások elérésének a legcélszerűbb módját és technikáit szintén a könyvtárban lehet megtalálni – ez is nélkülözhetetlen jártasság lesz a következő évszázadban.

A számítógépterem használata is változik a korábban megszokotthoz képest. Egyre több helyen biztosítják a diákoknak – és tanároknak – a gépekhez a hozzáférést, ilyenkor mindenki saját maga által választott témán dolgozik vagy tanul a neki megfelelő ütemben. Internet-kapcsolat és intranet-rendszer kialakításának esetén tovább bővülnek a lehetőségek, különösen az elektronikus közvetítésű kommunikációt illetően. Amennyiben az általános elérhetőség biztosítható – és ez a cél –, a diákok maguk megtanulják mindazokat a felhasználói ismereteket, amelyekre szükségük van, így az iskolán túlmutatóan hasznosítható jártasságokat is szereznek az információs technológiai eszközök használatát illetően.

A tanárok számára célszerű olyan informatikai tanári kabinet létrehozása, ahol az információs eszközrendszer – multimédia kiépítésű számítógépek, színes nyomtató, szkenner – tetszés szerint elérhető. Egy ilyen „tanári műhely” kialakítása azért is előnyös, mert így a tanárnak bármikor lehetősége nyílik arra, hogy az órai bemutatásra szánt multimédia CD-ROM vagy hálózati anyag tartalmát megismerje, és otthonos legyen a program használatában, illetve, ha a diákok dolgozzák fel a témát, segítségükre lehessen a navigáció során. Az Internet-hozzáférés többek között azt is lehetővé teszi a tanárnak, hogy megkeresse a szaktárgyával kapcsolatos fontosabb forrásokat, az elérhető anyagok egy részét letöltse, illetve listákat vagy tematikus web-lapokat készítsen a fontosabb forrásokra vonatkozó elektronikus utalásokkal, ezzel is gyarapítva az iskola belső hálózatán (intranet) hozzáférhető szaktárgyi adatbázist. Ha sikerül a multimédia-szerkesztés feltételeit is megteremteni, akkor a tanár a legkülönbözőbb forrásokból – videofelvételek, hanganyagok, képek, folyóiratok, könyvek, Internetről letöltött tartalmak – olyan bemutató anyagot vagy gyakorlóprogramot készíthet, amilyent csak akar. Az így elkészült „saját” multimédia bemutatót aztán át lehet másolni videokazettára, CD-ROM-ra írni vagy az iskolai intranet egyik szerverén tárolni bármikor lehívható formában.

A technológia fejlődése a tantermi szemléltetés eszközeit is megváltoztatja. Az ideális állapot az lenne, ha minden osztályteremben a tábla mellett nagyméretű, a televízió és a számítógép-monitor lehetőségeit integráló képernyőn bármilyen időpontban be lehetne mutatni bármilyen tartalmat CD-ROM-ról, az iskola video-archívumából vagy on-line adatbázisból. (Ennek ma nem annyira technikai, sokkal inkább anyagi korlátai vannak.) Ezzel párhuzamosan a diákok csoportmunkájának a segítésére 3-5 főként kívánatos lenne egy-egy monitor és terminál.

Amíg ez a feltétel az iskolákban nem valósulhat meg, célszerű multimédia előadóterem berendezése, ahol nagyméretű vetítőfelületre projektorral lehet kivetíteni a szükséges film-, illetve multimédia-anyagokat – videomagnóról és/vagy számítógépről. Természetesen az is lehetséges, hogy a projektoros bemutatás feltételeit több tanteremben biztosítjuk úgy, hogy a projektor mobil, kerekes állvánnyal tolható a vetítés helyére a számítógéppel és videomagnóval együtt. A multimédia-tantermek természetesen berendezhetők úgy is, hogy a diákok csoportmunkáját (is) támogatjuk, ideális esetben 3 tanulóra jutna egy számítógép.

A tanár szerepének módosulása

A hagyományos tanulási környezet zárt világában a tanár tudásrendszer-közvetítő szerepe meghatározó. Ő az ismeretek szinte kizárólagos forrása, a tanítási-tanulási folyamat főszereplője, aki „leadja” az anyagot, és megítéli az elsajátítás eredményességének fokát. Minden túlságosan is személyéhez kötődik. A globális hipermédiarendszerhez kapcsolódó nyitott tanulási környezetben a tanár szerepe jelentős mértékben változik. Speciális viszonyba kerül a tanulás technikai infrastruktúrájával, és új típusú kapcsolatot alakít ki a tudástartalmakkal. A változások jelentősen módosítani fogják a hagyományos tanár-diák viszonyt is. Az új oktatási technológia sok terhet le fog venni a tanár válláról. Az adminisztráció, a diákok előmenetelének regisztrálása – és részben az értékelés is – automatikus gépi tevékenység lesz. Az információk szinte kimeríthetetlen bőségben fognak rendelkezésre állni digitalizált formában, ezek villámgyorsan előhívhatók és tetszőlegesen kombinálhatók lesznek egységes kezelő és megjelenítő platformon. A tanulók önálló haladását tanítóprogramok sokasága teszi lehetővé. A változatos tanulási környezet megadja annak a lehetőségét, hogy minden diák saját kognitív stílusának, tanulási preferenciáinak megfelelően haladjon. A tanár új feladata elsősorban két területre terjed ki:⁵² 1. A tanulási környezet fejlesztése és a tanulási folyamat szervezése. 2. A tanuló számára szükséges segítség, motiváció és megerősítés biztosítása.

1. A tanulási környezet átalakítása rendkívül munkaigényes feladat, különösen az átmenet első szakaszában. Elsősorban tartalomszolgáltatást és tartalomszervezést jelent. Az új technikai és tartalmi lehetőségeket ugyanis először be kell illeszteni a meglévő tanulási környezetbe. Ez magában foglalja multimédia programok megismerését, értékelését, kiválasztását, esetleg elkészítését, Internet adatbázisok megismerését, forrásnyilvántartások, katalógusok, web-lapok készítését, adatok letöltését és frissítését, tanító-értékelő programok megismerését, esetleg megalkotását. Komoly feladatot és sok munkát jelent majd az iskolai adatbázis információ-megosztásának, a jogosultságok és hozzáférések kialakításának és a tanulási folyamatok nyomon követésének a megtervezése.

2. A tanulási folyamat során felkészíti a diákokat az önálló tanulásra; megérteti velük, hogy felelősek saját tanulásuk eredményességéért; segít nekik abban, hogy képesek legyenek felmérni saját tudásuk szintjét; motiválja és biztatja őket; tanácsot és eligazítást ad annak, aki ezt igényli; megmondja a diákoknak, mit kell megtanulniuk, hol és hogyan találják meg az előrehaladásukhoz szükséges információkat és tudástartalmakat.

A tanár maga is folyamatosan tanul az új, nyitott rendszerben, így tanulótárs, aki számos tapasztalata következtében egyúttal szakértő és tanácsadó is ezen a területen. Az új információs technológiák jellegéből adódóan előfordulhat, hogy a diák valamit előbb tanul meg, vagy hamarabb fedez fel, mint a tanár. Meg kell tanulnunk ezt a helyzetet is kezelni. Tudomásul kell vennünk és természetesnek kell elfogadnunk, hogy nyitott, változó és folyamatosan bővülő információs környezetben tevékenykedünk.

A tanuló szerepének változása

Ő a folyamat főszereplője: az új tanulási környezet nagyszerű technikája és a tanár segítő hozzáállása azt célozza, hogy ő, a tanuló, kognitív preferenciának megfelelően, a lehető legmesszebb jusson el képességei kifejlesztésében. Ezért a folyamatért neki is felelősséget kell vállalnia. Fel kell hogy fedezze saját tanulási preferenciáit, tudatosan fejlesztenie kell tanulási módszereit. Meg kell tanulnia saját tanulásának irányítását és szervezését, ami magában foglalhatja az egyes témák feldolgozási irányainak megválasztását, az anyagban való haladás útvonalának és tanulása ütemezésének, tempójának meghatározását is.

III. Perspektívák

Tisztában vagyok azzal, hogy a tanulmányomban leírtak egy része ma még inkább a sci-fi benyomását kelti. Mégis úgy gondolom, hogy mindaz, ami ezen a területen már a közeljövőben be fog következni, meghaladja képzelőerőnket. A jövő közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Mi sem jelzi ezt jobban annál a ténynél, hogy Bill Gates a megjelenést követően át kellett hogy írja 1994-ben megírt és 1995-ben kiadott könyvét, mert nem számított az Internet népszerűségének és elterjedésének ilyen robbanásszerű növekedésére.⁵³ Elgondolkodtató, hogy az információs technológiának ez a gyors (r)evolúciója időnként azokat is zavarba hozza, akik a folyamatot mozgásban tartják. Úgy tűnik, igaza van Arthur C. Clarknek, aki azt írta, hogy „a jövőről csak azt tudjuk biztosan, hogy más lesz, mint amilyennek elképzeljük”.⁵⁴

Az iskolának elemi érdeke, hogy minél hamarabb alkalmazkodjon a kor kihívásaihoz. A szülők mélységesen meg vannak róla győződve, hogy gyermekük karrierje szempontjából a számítógép-ismeretnek kulcsszerepe lesz. A hagyományos oktatási rendszer egyre nagyobb mértékben veszíti el azt az előjogát, hogy a tudásközvetítés egyedüli letéteményese legyen. Lewis J. Perelman „School's Out” című, sokat vitatott könyvében arról próbálja meggyőzni az amerikai adófizető polgárokat, hogy az új információs médiák és a közoktatási rendszer nem egyeztethetők össze, és az egészséges gazdasági növekedés érdekében az utóbbit ezért egyszerűen fel kellene számolni.⁵⁵ Seymour Papert legújabb, nemrég megjelent könyvében az otthoni tudásszerzésre (home learning culture) helyezi a hangsúlyt, szemben a rossz hatásfokú iskolai tanulással (school-style learning), és azt fejtegeti, a szülők hogyan tudnák hatékonyan segíteni gyermekeik otthoni számítógépes tanulását.⁵⁶

A jövendőmondók nagyobbik része azonban úgy látja, hogy az új fejlemények felértékelik a tanári hivatást. Bill Gates is ezen a véleményen van, amikor idézett könyvében ezt írja: „...a tanári hivatás jövője biztató. Azok a tanárok, akik energiát és kreativitást hoznak az osztályterembe, boldogulni fognak.”⁵⁷

A futurológusokkal egyetértve én is úgy gondolom, hogy növekedni fog a jó tanár és a jó iskola értéke, éppen a kor kihívásaiból következően. Az adatokkal, információkkal való azonnali rendelkezés még nem jelent automatikusan tudást is. Azok a kutatók, akik az információs korszak technikáját megálmodták és megvalósították,  Vannevar Bushtól Tim Berners-Lee-ig, nagy tudással, széles körű intellektuális aktivitással rendelkeztek. Az Internet és a web egyetemi körökben, „tudástermeléssel” foglalkozó emberek (knowledge worker) közreműködésével alakult ki, a tiszta alapkutatás közegében. Ahhoz, hogy ezt a világméretű kollektív tudásrendszert értelmesen tudjuk használni, nagyon jó intellektuális előfeltételekkel kell rendelkeznünk. ⁵⁸ Ezt a felkészültséget pedig úgy nem lehet megszerezni, hogy leülünk a számítógép elé, és szörfözünk az Interneten. Nagyon fontos megállapítást fogalmaz meg Jürgen Mittelstrass filozófus, amikor ezt mondja: „Az információs szupersztráda feltételezi az ítélőképességet és az önálló, kritikus gondolkodást, azonban ezeket nem alakítja ki.” Aztán hozzáteszi: „és valószínűleg ez lesz a fő problémánk”.⁵⁹ Szükségünk van egy „a priori” belső webre, egy személyes neuronhálózat alapú hipermédia rendszerre, amely alkalmassá tesz bennünket arra, hogy a „külső web” határtalan lehetőségeit okosan és hatékonyan tudjuk igénybe venni. A tanár lehet a tudós mestere annak, hogy mi legyen a hatékony belső web kialakításához szükséges minimális tartalom, és azt hogyan kell „betáplálni” – az iskola pedig az a hely, ahol ez megfelelő ütemezéssel és megfelelő sorrendben történhet. (Itt kell megjegyezni, hogy a felhasználóbarát grafikus felületeknek köszönhetően ma már nem a számítógép-használatot kell elsősorban megtanulni – a trend az, hogy a gépek alkalmazkodnak hozzánk.⁶⁰ Sokkal fontosabb lesz a jó általános előképzettség és az információs korszak lingua francájának, az arab elemekkel kevert újlatin nyelvnek, az angol nyelvnek az ismerete!)

A másik ok, ami a tanárt nélkülözhetetlenné teszi, egy olyan tulajdonságegyüttes iránti fokozódó igény, amely inkább a felső határt megszabva kívánatos: érdeklődés és motiváltság, nyitottság és fogékonyság, belső stabilitás és határozott, pozitív értékszemlélet. Ezek kialakításáért a jó tanár sokat tud tenni. A multimédia programok és adaptív oktatószoftverek tanulmányozása során egyre erősödött bennem az a felismerés, hogy milyen értékes egy igazi tanár. Abszolút multimediális megjelenítést eredményez; a vizuális és auditív elemekhez magas szintű kölcsönös érintkezést és a tanulók szellemi előfeltételeihez alkalmazkodó oktatóprogramot társít. Rengeteg, folyamatosan frissített szoftvert alkalmaz, és ráadásul értéket, példát, mintát mutat, dicsér, bátorít, vigasztal; és igen, szükség esetén fegyelmez és büntet is.

Miközben a technológiáról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy célunk az oktatás színvonalának és hatékonyságának a növelése. A hatékonyság nem kizárólag és nem elsősorban a technológiától, hanem a tanulási környezet egészétől függ.⁶¹ Jó tudatosítanunk ezt akkor, amikor „a technológia itt van, de a pénz sajnos, nem” – ahogyan ezt egy nálunk gazdagabb ország oktatásfejlesztője mondja.⁶² Ezért, amikor fejlesztünk, alternatív és kiegészítő stratégiákra is gondolnunk kell. Lehet, hogy a „lágy” és olcsóbb eszközök sok vonatkozásban hatékonyabbak. Lehet, hogy egy jó iskolapszichológus alkalmazása többet segít, mint néhány új számítógép. Lehetséges, hogy ha tanulóinkat képessé tesszük arra, hogy hatékonyabban tanuljanak, jelentős javulás érhető el számítógépek nélkül is. Az is elképzelhető, hogy a számítógép-használattal összekapcsolt „új” pedagógiai módszereket kevesebb géppel, de felkészített és kellően motivált tanári közösséggel lehet érvényesíteni. Az bizonyos, hogy az új technológia robbanásszerű térhódítása felgyorsítja a hagyományos oktatási rendszer átalakulását. Egyre inkább teret nyer a komplex tanulási környezetben történő gondolkodás, tervezés és az ennek megfelelő gyakorlat. A legfontosabb talán az, hogy kialakítsuk a gyerekekben az önálló tudáselsajátítás képességét, és így felkészítsük őket arra, hogy egész életükön át készek és képesek legyenek tudásuk megújítására.

Az iskolákban a számítógép-használat általánossá válása számos, megválaszolásra váró kérdést vet fel. Világszerte nagy a tanácstalanság és a lázas keresgélés az új, elképesztően gazdag és rohamosan gazdagodó lehetőségek értelmes, hatékony és kivitelezhető felhasználását illetően. Óvjuk meg magunkat az új technikák iránti túlzott lelkesedésből adódó csalódásoktól. Meggyőződésem, hogy a teljesítőképes tudás megszerzéséhez változatlanul nem vezet királyi út. Az iskolában a legfontosabb link, (összekötő láncszem) ma még az, amelyik a tankönyv megfelelő oldalaihoz vezeti a tanulót. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Minden új technológia bevezetésekor azt gondoljuk, hogy mi, emberek is tökéletesebbek és jobbak leszünk. Lehet, hogy ezúttal sikerül?

Glosszárium

e-mail: egy számítógéphálózat által nyújtott szolgáltatás, amely lehetővé teszi üzenetek (levelek) küldését és fogadását.

homepage: kezdőoldal, az a web-lap, amellyel az Interneten információt szolgáltató egyén, intézmény stb. bejelentkezik (magyarul: honlap, ottlap, kezdőlap).

interaktív: a számítógép és felhasználó közötti olyan aktív kommunikációs kapcsolat, amellyel a felhasználó igényei szerint befolyásolni tudja a programok működését.

Internet: a földkerekség többmillió számítógépének kapcsolatát biztosító hálózat.

on-line: folyamatos elektronikus kapcsolat valamely számítógépes hálózattal.

real-time: a kommunikáció élő, azonos időbelisége.

router: útválasztó számítógép, amely elősegíti, hogy a hálózaton elküldött üzenet a hálózaton az adott körülmények között legoptimálisabb irányban, a leggyorsabban eljuthasson rendeltetési helyére.

szerver: olyan számítógép, amelyet (elsődlegesen) nagy mennyiségű információ tárolására használnak.

World Wide Web (web, www): Internet alapú, az egész földkerekségre kiterjedő hipermédia rendszer.