A „nevesincs” sulitól az önálló arculatú iskoláig

Felhívjuk a figyelmet – ha ez nélkülünk nem volna meg – a Kemény Gábor Iskolaszövetség Kis Könyvtárára, jóllehet ez nem „központi” orgánum, hanem „csak” a regionális pedagógiai élet hírmondója. A debreceni pedagógiai tanszék eléggé nem méltányolt, de már nagy utat megjárt erőfeszítéseiről, jelentős kisugárzásáról van szó; s nem utolsósorban Petrikás Árpádról, a tanszékvezetésről egészségi okokból lemondó, a nyugalomba vonuló, de jó értelemben nyughatatlan elméleti és gyakorlati pedagógusról, tevékenységének tovagyűrűző kiterebélyesedéséről – hatásáról.¹

Van olyan, panaszolja, aki nem akarja őt észrevenni, olyan is akad tán, aki köszöntését csak ímmel-ámmal (ha) viszonozza (ebből is kitűnik, hogy a pedagógiai innováció útjai milyen göröngyösek). Viszont némelyik meghirdetett rendezvényére 100-nál több tiszántúli pedagógus sereglik össze, s a „Mellékletek” végén olvasható Láng István akadémikus méltató levele, melyben Petrikást arról tudósítja, hogy OTKA-pályázatát („A pedagógus munkaközösség kialakítása és szerepe az iskolai nevelőmunka rendszerében”) kiválónak minősítették.

A kötet 51. oldalán tudatosan vállalt „szubjektív megjegyzései” olvashatók a „falakról”: „...miért voltunk gyakran magunkra hagyatva, ... amikor a rendszer meglévő hibáinak, súlyos fogyatékosságainak láttán az autonóm, önszervező és önfejlesztő iskola közösségi arculatát kívántuk megerősíteni...?” Utal a Szentlőrinc körüli viharokra, Sarkad kísérleteinek ... befejeztetésére és saját „lefokozására”. (Szervezője és vezetője volt évtizedekig az MPT Neveléselméleti Szakosztályának; 20 évig tagja a TMB Szakbizottságának, s az MTA Pedagógiai Bizottságának. Publikációinak száma száma elérte a 140-et. De doktori disszertációját, melyet a bírálóbizottság elfogadott, „felsőbb fórumok” „élettől távolinak” találták, s elejtették. (Szeretnők hinni, hogy mindez nem a Gáspár–Kocsis–Rozsnyainé–Székely Endréné–Loránd-vonulat, vagyis nem a „szocialista munkaiskola” fanatikusainak szólt.)

A 100. oldalon arról olvashatunk, hogy „...nagy az eltérés az újító erők törekvései és az irányításnak a rutinból adódó magatehetetlensége között. Nem mondhatok semmi rosszat a hivatalról, hiszen magát a ťfórumotŤ is csupán a minisztériumi, a társadalmi és a művelődési szervek jelentékeny támogatásával tudtuk megszervezni. Mégis, néha igen elkeserítő az ellenállás ... az apparátus részéről...”

Mindemellett a Pedagógiai Szemle rendszeresen közölte a fórumokon lezajlott tanácskozások átfogó összegzését.

A Köznevelés korán felfigyelt munkájukra, és 1986. november 14-én lehozta (XLII. évf. 38. sz. 3–4. o.) Beke András Mihály interjúját Petrikás Árpáddal („Alkotó pedagógusok és alkotó iskolák”).

Az „apparátus” tehát nem értelmezendő globálisan.

A könyv lényegében a „krónikás” beszámolója négy részben (1. Válság, útkeresés, a fejlesztés esélyei; 2. Alapozás, alkotás, nyitás és falak; 3. Műhelymunkák és dilemmák: autonómia vagy krízisek; 4. Autonóm módon, alkotó, önálló arculattal) közel két évtized állhatatos kutató-szervező-kísérletező-fejlesztő munkájáról, olyan segítőkkel, mint Vaskó László, Brezsnyánszky László, Orosz György, Sass Attila, Polonkai Mária, Szekeres Melinda, Zelei Veronika, Boros Dezső, Vecsey Beatrix, Szabó Antalné; együttműködő aktív tanszékkel, szolidáris pedagógiai intézetekkel, kutatókkal és szerzőkkel és a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) „hátterével”.

Az arcnélküli, jellegtelen, elbürokratizálódott, szürke iskolától az egyéni arculatú, autonóm, aktivitásra építő és azt ösztönző közösségi iskoláig akarnak eljutni, élő, helyi társadalmi kapcsolatokkal, nyitottsággal, tanár-diák partnerkapcsolatokkal, önkormányzattal, önműveléssel, komplex tevékenységi rendszerekkel.

Kutatómunkájuk önértékelő „műfajai” és eredményei: az iskolakonferenciák (a 103. oldalon felsorolja ezeket); az elméleti szemináriumok; a „Fórum” tanácskozások – Fórum-közlemények; neveléselméleti munkaértekezletek; helyi tantervi munkálatok (Polonkai–Perjés); az Acta Paedagogicák; a DAB Pedagógiai Füzetek.

Kocsis szerint „egy sajátságos, gyakorlatra orientált, gyermekközpontú és rendszerszemléletű pedagógiai gondolkodásmód anatómiája ez a kis kötet”.

Külön is kiemelendő az 1991. évi Karácsony Sándor tudományos (és „rehabilitációs”) ülésszak, a Makarenko-antológia (1986) és az említett OTKA-pályázat.

A 94 oldalnyi krónikát „Mellékletek”, az Iskolakonferenciák felsorolása, a Debreceni Pedagógiai Füzetek szemléje, Kutatási beszámolók, Fórum-közlemények, publikációs jegyzékek, s mind a négy fejezetet jegyzetek bibliográfiai hivatkozások követik.

A kötet 1993-as cikluszárása nem a munka végét, hanem a nyugdíjba menetelt jelzi, de mint Petrikás írja: „Az együttes tevékenység öröme azóta is tiszta forrás maradt.”

Petrikás Árpád: A „nevesincs” sulitól az önálló arculatú iskoláig. Az Embernevelés Kiskönyvtára 4. Sorozatszerkesztő Varga Ferenc. Lektorálta Kisbalázs György. Felelős kiadó dr. Kocsis József. 1996, Kemény Gábor Iskolaszövetség, 117 p.

Faludi Szilárd