Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 6. szám
Mily forrón-forgó ős-iszapos vágyak
mélyéből riasztott, ahogy kikel
a hajnal tojásából a madárhad?
a férfikor. Leplét ejtve a környék
ezer fényével int és mosolyog
hatalmak, baljós árnyak visszajöttét,
kúszását érzed feléd napra nap
dobogó szivvel e derűs világ
mióta ezüsttel vegyül hajad?
ha reggel egyszer versengve-tolúlva
vád, bosszú, gyász, - a rejlő istenek
akár a vérfertőző Ödipuszra?
szíved alján mily dac, vágy, bűn lapúl?
Hogy ott él te is csak arról tudod,
felelni kelt, csak állsz majd szótlanúl...
s az ártatlanok sikolyaival
csak sírsz fennen, nyomorultan, vakon
hogy útat lelhet lám a férfijaj,
és megátkozod ezt a földet itt,
amely anyád volt, aztán kivetett
nem fedte fel néked a titkait...