Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 3. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
Sásdi Sándor ortodox naturalista író. Ahogyan alakjainak, megfigyeléseinek, filozófiájának orsóit mértéktartó egyenletességgel s minden szakadás-bogozás nélkül lefejti, ahogy a lefejtett szálakat alapos tudással s a legjobb példákra emlékeztető biztossággal egymásbaszövi: munkája a naturalizmus elsőfogalmazású programmjának kifogástalan - de kevéssé idejét is mult - megvalósítása.
Ez a naturalista programm szükségszerű ellenhatása volt annak a túlzott egyéniségkultusznak, a monumentális, de túltömöttségükben elrajzolt freskóknak, a magával ragadó felületességnek, amely a romantikus iskolát jellemezte s idővel elsekélyesítette. Készletező módszere a tizenkilencedik század tudományos felfedezésein épült. A romantikus szemlélet nagy horizontját leszűkítette, de egyben ugyanannyira el is mélyítette, amikor érdeklődési körébe bevonta nemcsak az embert, de környezetét is, kimutatta a miljő s az egyén összefüggését, tisztázta a természeti törvények érvényesülését, s mint a Rougon-Macquart-sorozatban Zola tette, az egyes ember és az összesség társadalmi vonatkozásait is új szempontokból világította meg.
A harcteret járt, tüdővészes fiatal gazda, a halódó férjtől a duzzadó egészségű sógorhoz átfekvő menyecske, a gyerekbe átplántált betegség a földre kapzsi, lelketlen öreg szülők, a nyolcholdas asszonyért lánykedvesét elhagyó legény, a magzatát elhajtó, csalódott szegénylány, a ráolvasó asszony, az angyalos bába, s a többiek, a regény alakjai - a naturalista-iskola ismert, rikító patronjai, lényük adottságával a körülöttük kialakuló történet is adott, némi kombinációval. Sásdi rokonszenves, tehetsége határait pontosan ismerő írói ereje azonban éppen itt nyilatkozik meg: igazi élettel tudja megtölteni ezeket a többször megírt figurákat is, a rikító színeket biztos érzékkel, kellő ökonómiával letompítja s munkájában mindvégig a valóságos történés és élet teljes illuzióját kelti célbataláló, egyszerű, okosan racionális mondataival.
Ez az
Kompoziciója már nem ilyen szerencsés. A túlméretezett tagoláson erősen érzik a regénnyé nyujtott, novelláris zártságú és csattanójú mag. Emiatt azután igen sok rész szinte betétszerűen hat. Egyes jelenetei pedig, az ormánsági tájszólás közösségét leszámítva, itt-ott idegen hatásról is tanuskodnak: a
A