Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 24. szám · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ESTI MÁR MEGINT JÓT TESZ
Dühösen csöngetett.
Jött a szobalány. Megállt a fürdőszoba küszöbén.
- Jolán, - kiabált feléje Esti, már a kádból - Jolán! Hát teljesen megőrültek maguk? Beengednek ide mindenkit.
- Nem én engedtem be. A Viktor.
- Hová?
- A verandára.
- De ez itt volt. Itt, az orrom előtt. Hallatlan. Mit akar?
- A nagyságos urat keresi. Már többször járt itt.
- Milyen ügyben?
- Azt nem tudom. Talán irodalmi ügyben - tette hozzá a cseléd, egyszerüen.
- Irodalmi ügyben - ismételte Esti. - Gyűjteményes munkákat akar elsózni. Kéreget. Valami szélhámosnő. Besurranó tolvaj. Összeszedhetett volna mindent. Elvihette volna az egész házat. Ezerszer mondtam, hogy a koldusoknak adjon valamit, aztán menjenek isten hírével. Csak pénteken fogadok, tizenkettőtől egyig. Egyébkor soha. Értette? Akkor is be kell jelenteni, aki jön. Most nem vagyok itthon. Senkinek. Meghaltam.
- Igenis - szólt a szobaleány.
- Tessék? - kérdezte Esti kissé meghökkenve azon, hogy ezt ilyen gyorsan, ilyen magától érthetően veszik tudomásul. - Szóval küldje el. Majd pénteken. Tizenkettőtől egyig.
A szobaleány miután hallotta, hogy a víz locsog és gazdája fürdik, indult. Könnyű léptei már a másik szobában suhogtak. Esti utánaordított:
- Jolán!
- Parancsol?
- Mondja meg neki, hogy várjon.
- Várjon?
- Igen. Mingyárt készen leszek.