Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 20. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő
A mai film kispolgárias stupiditása és prüdériája közismert igazság. Ez az oka annak, hogy Richard Oswald új filmjének, a "Halálrózsák"-nak témája forradalmian merésznek hat. Egy film, amelyben az események és sorsok mozgatója a vérbaj, amely tönkreteszi a főhőst, szerecsétlenné egy családot! Anélkül, hogy ez a film felvilágosító propagandafilm lenne, külön előadásban férfiaknak és külön nőknek.
Azt talán mondanunk sem kell, hogy a rendező ízlése mindenütt elkerülte azt, hogy a baj fiziológiai tünetét is megmutassa és így e "halálrózsák" csak a mese mögött virítanak, borzalmasan és végzetesen.
A történet főhősét, a testi örömöket hajszoló festőművészt, Conrad Veidt alakította, olyan színesen és megragadóan, ahogyan már régóta nem láttuk játszani. A film egy emberélet történetét és egy generáció sorsát öleli át és így Conrad Veidt játéka hosszú skálán szaladhat végig, a bohém és léha festőfiútól az utcákon, kocsmákban botorkáló, kórházban haldokló öreg koldusig. Alakításában az értékek teljességét, mint régi nagy filmjeiben, nem annyira a szélesebb és kitártabb effektusok jelentik, hanem inkább azok a csendes, fojtott, lemérsékelt, kevéssel is igen sokat beszélő gesztusok, amelyeknek ő olyan felülmúlhatatlan színésze.
A rendezés néhány figyelemre méltó értékére legjobban az amerikai filmekkel való összehasonlítás útján lehet rámutatnunk. (Egyébként úgyis legfőbb ideje lenne már fellökni az amerikai filmeknek reklámordítozásból és a minden messziről jövőt túlbecsülő tömegpszichózisából nagyra nőtt presztízsét.) Az amerikai filmeken a szereplők csak azért járnak és mozognak, hogy eljussanak az egyik helyről a másikra. Járásuk fizikai mozgás marad, mert legtöbbször nem fejez ki semmit. Az amerikai filmek meséjéhez több kell: ott mindent elmond a felírás és a külső események sora. A jó európai filmnél mindenből, akár ha a szereplő a szoba egyik sarkából a másikba megy, belső igazság lesz, kifejező, szükséges része a drámának. A szebbnél-szebb példákat találjuk erre a "Halálrózsák"-ban. Gondoljunk csak a legpompásabbra, amikor az öreg koldus végigmegy az utca során. Emlékezzünk vissza a múlt szezon egyik legszebb filmjére, a "Florenci hegedűs"-re. Majdnem az egész film szövete ilyen kifejező totál plán-mozgásokból volt összeszőve. Amerikai filmekben a tér mélységére csak az autónak vagy a cowboycsapatnak van szüksége.
Véletlen alkalomból a "Halálrózsák"-at nyersen, közbeiktatott felírások nélkül nézhettük meg. Az egész mese, legkisebb részleteivel együtt, így is tökéletesen átérthető és átérezhető volt. Kell ennél kitűnőbb bizonyítvány egy film filmszerűségéről és kell ennél nagyobb dicséret egy rendező munkájáról?