Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 9-10. szám
Ottkünn a tavasznak napja ég
Jaj, nem tudok én fölkelni még!
Lelkemben zsibbad a gyönge vágy
bús testemet marasztja az ágy.
Bénult akarásom csak kesereg!
ó régi tavaszi reggelek!
Madárfütty, tervek, rebbenő szárny
friss kávé illata, templomárny
diákos friss ész, jó tanulás
nagy reggeli séta, elindulás
ó versek, versek víg üteme!
ó játszi munka szent öröme!
kedves várása, virágcsokor!
reggeli csókok! reggeli bor!
A tavasz fénye ma oly sivár,
Miért keljek föl újra? Mi vár?
Kocsizörgés jő az ablakon
Lovak zaja rúgja homlokom -
szomszéd szobából korhol a sok
könyv, már amit sosem olvasok
beíratlan papirlevelek -
bénult akarásom csak kesereg:
Ó fáradt, szomoru reggelek!
Mit álmodhattam? íszonyuat
hogy testem íly kimerült maradt.
És mit élhettem? rettenetet
hogy abból íly álom született
hogy szörnyü évek folyama-gyürt
lelkemben ily sár torlasza gyült.
Köröttem fájó haza, beteg
nép - de magam már nem szenvedek
csak fekszem az ágyon lankatag,
mint egy levágott szomoru tag.
Jöhetsz már, nap, tavasz! - a halott
tag meg sem érezi a napot
csak férgei kelnek tőle ki -
ó lelkem íszonyu férgei!