Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 16. szám · / · Réti Ödön: Vióra
Vióra, Joan, Nucu, Zimbrán.
(Eltelik néhány pillanat, s akkor kilép Zimbrán, Nucut tolja maga előtt. A gyermek egyenesen anyjához fut:)
Vióra: Fiam, fiam! (Őrjöngve szorongatja, majd gyengéden eltolja magától.) Zsivány!(Most olyan mozdulatban áll, mintha rá akarná vetni magát Zimbránra; az urára néz, s a fejéhez kap), Jaj... én... Joan... Istenem... (Ugyanezen idő alatt Zimbrán, mintha a halálos lövést várná, tenyerével eltakarja a szemeit, majd a két karját feje fölé emeli. Joan leereszti a fegyvert.) Öld meg, lődd agyon!
Nucu: Betömte a szájamat egy kendővel.
Vióra: Öld meg, Joan, ne irgalmazz neki.
Zimbrán: Lőj agyon... hatalmadban vagyok, lőj, ha vétettem ellened... itt a gyerek, ki bántotta?... Az asszonyod...
Vióra: Ne hallgass rá, Joan!
Joan: Csend legyen.
Zimbrán: Erre jártam, gondoltam benézek...
Joan: Takarodj!
Zimbrán: Bezár ide... megyek... nem jöttem én... tedd le a puskát...
Joan: Pusztulj! De vigyázz... kérd az Istenedet, ne kerülj a szemem elé többet... mert... te gyalázat, te... utolsó... a kapcarongyomat sem törülném hozzád. Te föld terhe, föld szemetje, lesipuskás, orgyilkos, söpredék... pusztulj!
Vióra: Végezz vele.
Zimbrán: (kételkedve): Nem bántasz?
Joan: Bottal verjelek ki, mint egy kutyát?
Zimbrán: Megyek magamtól is. (Még mindig gyanakodva, óvatosan lopakodik az ajtóig, kinyitja, a küszöbön visszafordul, egy pillanatig szembe néz Joannal), Cine mintye! (Gyorsan elmegy.)