Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 2. szám
Amitől nem féltem, bekövetkezett: a közlés helyének szépirodalmi karaktere nem nyújtott mentességet - a kis népszerűsítő korridorból és kikötőből tudományos hadi kikötő készül lenni. Érdeklődnek, sőt vitára hívnak. A Nyugat karácsonyi számában megjelent Érzéklés és ébredés című cikkemnek egy nyájas olvasója a postán ultimátumot küldött: mutassam meg közelebbről, hogyan magyarázza meg az érzéklésnek tőlem adott elmélete, mint én állítom, a magasabb lelki életet, a felfogást, az összehasonlítást, az alakok észrevételét. Ő az én több-komissiós hasonlatomból legjobb akarata mellett sem tudja megérteni.
Örüljünk ennek a váratlan incidensnek! Mikor Spencer Herbertet a szerzői jog tárgyában kiküldött angol ankét kikérdezte: vajon, ha a szerzőket arra köteleznék, hogy könyveik megjelenése után néhány évvel olcsóbban árusítsák azokat, nem-e nyernék vissza, amit árban elveszítenének, a vevők nagyobb számán - mondom, mikor ezt kérdezték tőle, a nagy filozófus az önámítás bús hiányával így szólt: "Vannak áruk, miket az a kevés ember, kinek szüksége van rájuk, drágán is megvesz, de az a sok, akinek a természete nem kívánja, akármilyen olcsón sem vált magához. Ilyen teszem a csukamájolaj és szakasztott ilyenek például az én pszichológiai munkáim". [*]
Örüljünk, mondom, hogy van olyan is, akinek természete megkívánja a pszichológiát, és ha a főszerkesztő úr, ki e kis harcba sodort, megengedi, megfelelek a föltett kérdésre.
[*]
• 1.
• 2.
• 3.
• 4.
• 5.
• 6.
• 7.
• 8.