Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 9. szám
Karvezető:
Hogy meg nem vakult ifju két szemem,
Mikor először látta!
Kórus:
Ó isteni csiszolt két kristály-serleg,
Mikor először s pereméig telt meg
Fénylő öblöd pár boldog percen által
Látása uj, aranyszin italával,
Hogy' bé nem fedett örökös setét!
Karvezető:
És minek annak látni, ki őt már látta!
(Szünet.)
Karvezető:
És két fülem hogy meg nem siketült,
Mikor a hangját már hallottam én!
Kórus:
Hogy kagylókként, ölük ki sose tárva,
Szavát mint gyöngyöt rejtenék bezárva
Örök csend örök tengerfenekén!
Karvezető:
És mit figyelek száz más hangra én,
Ki figyeltem folyó-arany szavára!
(Szünet.)
Karvezető:
S hogy meg nem bénult vergődő szivem!
Kórus:
Hogy őrizné, mint elfelejtett várba
Felejtett ódon, lezárt, titkos láda,
Melyről ki tudna, már rég mind halott,
A szerelmet, a nehéz illatot,
Az egyetlent, mely adatott nekem!
Karvezető: Óh jaj!
Más arc, más hang, más szerelem!
(Csend. A kórus mozdulatlan.)