GYÖRGY BÉLA

Magyar újság a román fővárosban: Bukaresti Magyar Hírlap

Az utóbbi két évszázad folyamán Románia különböző városaiba, de mindenekelőtt a fővárosba, Bukarest irányába, erőteljes magyar kivándorlás bontakozott ki Erdélyből. A román fővárosban végleg vagy ideiglenesen letelepedett magyarok, és főleg székelyek nagy száma miatt, valamikor, talán a 19−20. század fordulóján, tréfából mind gyakrabban mondogatták, hogy Budapest után a legnagyobb magyar város Bukarest. Az itteni magyarság számbelileg folyamatosan növekedett, így magától értetődött, hogy a magyar diaszpóra megteremtette a maga szervezeteit. Kiépítette egyházait, iskoláit, társadalmi és művelődési intézményeit, amelyeknek keretében bensőséges magyar életet folytatott.[1] Ugyanakkor Bukarestben, 1860 és 1926 között, nem említve a naptárakat, egyesületi emlékkönyveket, tucatnyi magyar nyelvű időszaki kiadvány is megjelent, több-kevesebb számmal, így: Bukaresti Magyar Közlöny (1860), Bukaresti Híradó (1876–1885), Bukaresti Közlöny (1895 és 1899), Bukaresti Magyar Néplap (1900), Bukaresti Magyar Újság (1902), Romániai Hírlap (1907–1910), Romániai Magyar Újság (1908–1916), Bukaresti Magyar Hírlap (1918), Bukaresti Hírlap (1921)[2], Munkás (1923), Munkásélet (1926).

1926. tavaszán a Brassói Lapok is szándékozott bukaresti napilapot kiadni (akkoriban az utódállamokba került magyar kisebbségeknek csak Csehszlovákiában volt fővárosi napilapjuk, a kitűnően szerkesztett Prágai Magyar Hírlap), Bukaresti Magyar Hírlap címmel, amelynek főszerkesztője a Brassói Lapok szerkesztője, Móricz Miklós lett volna.[3] Ennek megjelenéséről nincsen tudomásunk. Ez év őszén azonban más magyar hetilap indult a román fővárosban, Bukaresti Magyar Hírlap címmel, amely vizsgálódásunk tárgya, mivel ismereteink szerint Magyarországon ez egyetlen közgyűjteményben sem található, és ez által eddig teljesen ismeretlen. Ezen újság tíz száma 1926. november 30. és 1927. február 28. között jelent meg, és az általunk ismert, valamint ismertetett példány a bukaresti Akadémiai Könyvtárban található.[4]

A lapról a szakirodalom csak néhány jelzésszerű információt adott. Monoki István alapvető munkája említi,[5] míg a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon „Bukarest magyar irodalmi élete” című szócikkének szerzői, Beke György és Kovács János, a Bukaresti Magyar Hírlapot sajnálatosan Bukaresti Magyar Kurírnak írták.[6] A Magyar Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának 1927-es összefoglalója, a lapot oktobrista hetilapnak minősítette. A jelentés szerint:

„Voltaképpen a Keleti Újság bukaresti alapítása, és annak két munkatársa szerkeszti: Ormos[7] és Gara,[8] a két zsidó emigráns. A pénzt hozzá állítólag Hatvani Lajos báró adja.”[9]

A lap története a romániai Országos Magyar Párt (OMP, 1922–1938) megújítására törekvő csoport történetével függött össze, amelynek tevékenysége Krenner Miklós[10] nevéhez fűződött. Az ide tömörültek elégedetlenek voltak az OMP arisztokratikus vezetésével, a pártba szélesebb körű társadalmi rétegek bevonását óhajtották, továbbá közeledést a román politikához, és azzal jobb együttműködést.[11] A pártellenzék egyes személyiségeinek lökést adott Bánffy Miklós gróf (volt magyar külügyminiszter) Erdélybe való hazatelepedése is, 1926. tavaszán. Az elégedetlenkedők csoportja így 1926. őszére mozgalommá terebélyesedett, és mind a párton belül, mind azon kívül sok vitára adott alkalmat.

Krenner Aradról, a szélről figyelte, szemlélte az erdélyi politikai helyzetet (innen a Spectator – néző, szemlélő – írói név, amely ismertté vált belső Erdélyben is), és az Ellenzék című kolozsvári lapnak lakhelyéről küldött írásaiban többször kiállt a kisebbségi jogvédelem mellett. A fenti közéleti kérdések mellett 1926. tavaszán Krennert a Magyarországra való áttelepedés is foglalkoztatta, és ezt megosztotta barátjával, Kecskeméthy István református teológiai tanárral.[12] Krenner áttelepedési szándékát nem koronázta siker, ugyanis „pesti kudarcról” írt Kecskeméthynek, aki viszont júliusban írt válaszleveleiben gratulált a helybennmaradás mellett való döntéséhez, és gyakorlati, taktikai tanácsokat fogalmazott meg számára egy, a párton belüli, ellenzéki mozgalom elindítására, amely, mint írta „Spengler[13] után van elgondolva”.[14] Ugyanakkor, mint leendő szövetségest, tucatnyi személyt ajánlott Krenner figyelmébe, akiknek levelet írhatna. Egyben mindenkitől kérne ajánlatot, hogy még kiknek küldhetné meg azonos tartalmú levelét. Hangulatkeltés céljából Kecskeméthy elengedhetetlennek tartotta egy sajtótermék megindítását is:

„…ha sikerül neked a polgári alapon haladó, egyben nemzeti és kisebbségi gondolat hirdetői és hívői számára lapot teremteni, mely megélhetésedet és közéleti állásodat is alátámasztja, úgy kétségtelenül a köz hasznára elégítetted ki privát érdekeidet”.[15]

Egy időszaki kiadvány, valamilyen sajtótermék kiadására, Kecskeméthy konkrétumokkal is szolgált Krennernek.

„Van azonban itt egy ideám. Talán már ismered is, de ha nem ismernéd még, érdemes lenne kissé figyelemmel kísérned a Gyergyószentmiklóson megjelenő Székely Szó[16] című hetilapot. Már az a hadakozás is elég érdekes, amit eddig művelt; azt hiszem azonban, hogy ezt a vállalkozást könnyen lehetne szélesebb alapokra fektetni. A lap tulajdonosa Gaál Alajos, fiatal orvos (Gaál Endre testvéröccse) jól kereső ember, ki egészen azt az új közéleti gondolatvilágot képviseli, melyet mi keresünk. Munkatársa, Makkai Domokos fiatal ügyvéd, egészen kiváló ember, kire erdélyi életünkben egészen szép jövő vár. Gondolkozz a dolgon: nem lenne a legokosabb a tervezett toborzást ezeken a fiatalokon kezdeni, s esetleg ezt a lapot olyan Harden-Zukunft-féle[17] harcos heti lappá kifejleszteni? A te főszerkesztőséged s szellemi irányításod mellett?”[18]

Megfogadva Kecskeméthy tanácsát, Krenner Erdély közel félszáz személyiségének körlevelet írt,[19] amely nyomán, a közös ellenzéki szervezkedésnek híre ment, mozgolódás támadt.[20] Az OMP vezetősége, amely választási egyezmény eredményeképpen 1926. nyarán a kormányra jutott román Néppártot támogatta, attól várta az erdélyi magyar sérelmek orvoslását. A konzervatívnak tartott pártvezetéssel szemben Krenner a polgári elemeket, a szellemi foglalkozásúakat szólította meg. A szervezkedő ellenzéki csoport nagy része nem óhajtott pártszakadást, az OMP gyergyószentmiklósi nagygyűlésén (1926. okt. 9–10.) megválasztott elnöknek, Bethlen György grófnak viszonylag könnyű volt a párt egységének megőrzése jelszavával az elégedetlenkedők táborát leszerelnie.[21] A gyűlésen Krenner, nagy várakozás közepette, kitűnő szónoki tehetségének köszönhetően sikeres beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy a párt szervezete nem elég erős, abba be kell vonni minden demokratikus erőt, meg kell teremteni egy igazi, minden társadalmi réteget magába foglaló, és minden erőt felhasználni tudó pártot.[22] Az egység szellemében a vezetőséget újraválasztották, míg az Intéző Bizottságba bekerült néhány személy a Krenner-csoportból is.

Ez a csoport a nagygyűlés után nevezte magát reform-csoportnak, akik az új szervezeti szabályzat kidolgozásában szerettek volna részt vállalni, elképzeléseiket itt szerették volna gyakorlatba ültetni. A radikálisabb elemek is elfogadták Krenner vezérségét, de nem elégedtek meg az ellenzéki mozgalom addigi eredményeivel. A disszidensek, az OMP-ből kilépettek, (így Kós Károly) készen álltak a pártbontásra is, eszméik terjesztéséhez pedig külön sajtóorgánumot is akartak. Kós lapengedélyt, vagy valamelyik helyi lap megszerzését kérte Molter Károly, marosvásárhelyi írótól.[23]

Úgy tűnik, hogy a lapkiadás szándékában a két elgondolás mellett egy harmadik is jelentkezett, hiszen már néhány éve a román fővárosban tevékenykedő Tőkés Ernő[24] református esperes lapalapítás szándékával kereste fel Krennert levélben, és egyben a főszerkesztői tisztséget ajánlotta neki.

„Öt éve vagyok itt (…), a legfőbb volt annak felismerése, hogy a fővárosunkká lett Bukarestben magyar politikai lap kell! (…) Ennek a józan, minden politikai iránytól független, az OMP programját mélyen tisztelő, demokratikus és a kisebbségi sors enyhítését kereső reálpolitikának szószólója óhajt lenni az a »Bukaresti Hírlap« amelynek élére – mi itt – szeretnők Nagyságodat megnyerni. E lap, egyelőre hetilap volna, szombat éjjeli megjelenésével Erdély számára hétfői újság, és a Regát sok ezer magyarja számára vasárnapi újság volna. A lapot a fővárosban élő több magyar újságíró, az erdélyi lapok tudósítói óhajtanák kiadni Dr. Gara Ernő felelős szerkesztősége mellett. Ennek a lapnak főszerkesztői tisztére vagyok bátor megbízás folytán Nagyságodat felkérni. Ha e gondolatra szerencsések lennénk megnyerni Nagyságodat: a részletkérdésekben teljes engedelmességgel hajtanánk meg a fejünket.”[25]

Öt napra rá, 1926. november 19-én „Ideiglenes megállapodás” született Aradon Krenner Miklós és Győri Ernő,[26] a lap későbbi szerkesztője, (a bukaresti Magyar Hírlap – [sic!] képviseletében) között. Krenner feltételesen beleegyezését adta, hogy mint főszerkesztő szerepeljen a lapon, de kikötéseket fogalmazott meg: a szerkesztőség elfogadja az ő politikai irányítását, és a reform-csoport politikáját képviseli, a főmunkatársak sorába tartozik gróf Toldalaghy Mihályt, Tabéri Gézát, Zima Tibort, és lehetőleg Sulyok Istvánt is megnyerni. Krenner egyben tudomásul vette, hogy

„a bukaresti Magyar Hírlap megindulását és megjelenését a Mosse bukaresti nyomdavállalat hitele teszi lehetővé, amelyet a kolozsvári Pallas lap-kiadóvállalat, és Tőkés Ernő esperes úr garantált”.[27]

Győri a lap nevében elfogadta Krenner feltételeit, és kötelezte magát arra, hogy annak megindulásától számított négy héten belül végleges szerződést fognak kötni. Így találkozhatott Krenner Miklós és Tőkés Ernő elképzelése közös lapkiadásban.

A nehézségek elhárultak a lapalapítás útjából, az I. évf. 1. sz. ingyenes mutatványszámként 1926. november 30-án megjelent, amelyről több újság is tudósított:

„A Bukaresti Magyar Hírlap, amelynek munkatársai sorában Erdély legjelentősebb hírlapírói foglaltak helyet, tegnap jelent meg először egy mutatványszám formájában. A lap »Spectator« remek cikkétől[28] kezdve végig a színes és értékes riportokban, novellákban kitűnő újságírói munka. Az újság dec. 12-től kezdve minden hétfőn jelenik meg Erdélyben”

– adta hírül az Ellenzék és a Keleti Újság is 1926. dec. 5-én, „Megjelent a »Bukaresti Magyar Hírlap« mutatványszáma” című cikkében.

BUKARESTI MAGYAR HÍRLAP. Független politikai és közgazdasági lap. Főszerkesztő: Dr. Krenner Miklós, Felelős szerkesztő: Dr. Gara Ernő, Szerkesztő Győri Ernő. A szerkesztőség és kiadóhivatal Strada Dr. Marcovici 7, később a Strada Sărindar 16. szám alá költözött, míg a kiadóhivatal címe Bulevardul Basarab No. 37. volt. Főmunkatársak: Szász Endre, Tabéry Géza, Tanódy Endre, Tőkés Ernő, Zima Tibor, később Dr. Makkai Domokos.[29]

Az újságot a Brănişteanu nyomdában[30] állították elő, tíz oldalon. Mérete ekkor 48×33 cm. volt, 1927. febr. 7-től az angol és francia kiadványokhoz hasonló nagyobb formátumban jelent meg (mérete 58×40 cm.), ugyanis kénytelenek voltak alkalmazkodni a bukaresti nyomdafeltételekhez, amely az előállítást gazdaságosabbá, olcsóbbá tette (ekkor csökkentették a hetilap árát nyolc lejről öt lejre, terjedelmét nyolcról négy oldalra).[31] A különböző számok ára 10, 8, 5 lej között váltakozott (a terjedelemtől és valószínű az eladástól függően), példányszáma nem ismeretes.

Egy rovat szerint „Hol kapható a BUKARESTI MAGYAR HIRLAP?”,[32] Erdélyben minden városi hírlapárusnál és pályaudvaron kapható volt, Bukarest központjában, a Calea Victoriei (Győzelmi Sugárút) összes hírlapárusainál, több román városban a református parókián, valamint egyes hírlapárusoknál vagy magánszemélyeknél (esetleg pártoló tagoknál).[33] Előfizetésre – legalább félévre – többszöri felhívást közöltek, még 1927 februárjában is, amikor a szerkesztőség már előre láthatta, hogy a kiadvány megszűnésre ítéltetett.

A hetilap cikkeit elsősorban a szerkesztők és főmunkatársak írták, de szerepelt benne néhány kevésbé ismert név is (Bánffy György, Tanodi Endre), gyakran pedig Somlyói-Eller Gizella.[34] A szerkesztőség a lap bemutatkozásában arról írt, hogy ők a romániai magyarság egyetlen bukaresti lapja, sziget a nyelvben idegen fővárosban, az erdélyi magyar hang szócsöve, híd a megértő szeretet útján. Programjukat, reményeik szerint a lap hasábjain adják! Valóban ezt bizonyítják Krenner Miklós, Makkai Domokos, Tőkés Ernő vezércikkei, akik átérezve kezdeményezésük jelentőségét úgy az államalkotó többség, mint saját kisebbségi társadalmuk felé, a megbékélés szándékát hirdették, a kisebbségek jogfeladása nélkül, a többség asszimiláló szándékával szemben. A megbékélés céljából írtak olyan román személyiségekről, akik a magyarsággal szemben nem voltak ellenségesek (Liviu P. Nasta,[35] Victor Eftimiu,[36] Constantin Mille[37]), és egy oldalon közöltek verset Adytól és Eminescutól.[38]

A lap sokat foglalkozott gazdasági témával, és néha, egy-egy szám mellékleteként (öt alkalommal), „Bukaresti Lloyd” címmel közgazdasági mellékletet is szerkesztettek. Összességében írtak a román vagyonok sorsáról, az öt leggazdagabb romániai családot is bemutatták, írtak a román–magyar gazdasági kérdésekről (Románia felajánlotta Galacot Magyarországnak tengeri kikötőként?), de legtöbbet az ország gazdasági kérdéseivel foglalkoztak: adózás, bankélet, bányajogok igazolása, csődbement cégek, hitelek, kereskedelem, székelyföldi erdő-panamák, vasúti törvénykezés stb.

A politika témakörében tájékoztattak külpolitikáról, a Kisantant-tárgyalásoktól az angol bányászsztrájkig, de leginkább a román kormány tevékenységét követték a kisebbségek vonatkozásában: a magyar iskolák államsegélye, a konkordátum tárgyalások folyamata, a kultúrzóna ügye, magyarok román nyelvvizsgája, OMP pártfegyelme, a párt parlamenti csoportjának vitái, a reform-csoport marosvásárhelyi értekezlete, a magyar szórványok kérdései, stb. Interjút közöltek Rabindranat Tagore-vel a kisebbségi kérdésről, Molnár Ferenccel budai otthonában, Mayer Ebner[39] zsidó parlamenti képviselővel a romániai zsidókérdés problémáiról. Több lapszám tartalmazott „Képes melléklet”-et korabeli politikai eseményekről, látványosságokról, ünnepélyekről, szenzációkról. Irodalom, színház, könyvkritika, képzőművészet, zene is szerepelt a lapban, bár kisebb terjedelemben, de híradás, problémafelvetés szintjén mindenképp. A „Jogi tanácsadó” rovat a leggyakrabban előforduló állampolgársági, honosítási kérdéseket foglalta össze, és próbálta megválaszolni azokat.

A „Bukaresti tudósító” tájékoztatást adott a minisztériumokról, követségekről, közintézményekről (múzeumokról, színházakról, koncerttermekről, könyvtárakról), szállodákról, éttermekről, ugyanakkor a fővárosba érkező, és onnan induló vonatokról is. Ez annál inkább is érdekes, mivel a kolozsvári Ellenzék c. napilap egyik írása „Bukaresti kalauzt” címmel, 1927. január 6-án éppen valamilyen tájékoztatást, eligazítást hiányolt a román fővárosba ügyes-bajos dolgok megoldására utazó erdélyi magyar ember számára. Mint a cikkíró írta: „Mi kisebbségiek – ködbevesző távolságban látjuk Bukarestet és a Regátot!” Tehát a Bukaresti Magyar Hírlap rovatai mindezen kérdésben igyekezetek eligazítani a fővárosba látogatót. A „Sport” rovat tucatnyi sportágról tudósított, míg a „Rádió” rovatban rádiószerelésről, és fontosabb rádióműsorokról tájékoztattak. Apróhirdetések, reklámok mindegyik lapszámban szerepeltek. Magyarországról közöltek Hatvany Lajostól, Juhász Gyulától, tudósítottak Mednyaszay Vilma bukaresti szerepléséről, írtak Magyarország külkereskedelmi mérlegéről az 1926-ik évre.

Három lapszám megjelentetése után már jelentkeztek a viharfelhők a Bukaresti Magyar Hírlap megjelentetése körül! Az 1927. január 7-én megjelent úgymond újévi első szám „Olvasóinkhoz!” c. rovatában a szerkesztők a késedelmes megjelentetés miatt mentegetőztek. Hivatkoztak a nyomda magyar betűanyaggal való felszereltségének hiányosságaira, a képes melléklet előállításának nehézségeire, és egyben fogadkoztak, hogy a „reánk és olvasóinkra egyformán kellemetlen késedelmeskedés többé előfordulni nem fog.”[40]

Tőkés Ernő, mint lapalapító, kiadó és főmunkatárs ugyanezen a napon, tehát január 7-én, magánlevélben festett „helyes állapotrajzot” Krenner Miklós főszerkesztőnek. Panaszkodott Gara és Győri Ernő költekezései miatt, az anyagi nehézségekre, és közölte azon tervét, hogy a kiadóhivatal átadásáról tárgyalt Kahána Bernáttal, a Brassói Lapok tulajdonosával, aki bizonyos anyagi és személyi feltételekkel hajlandó volna átvenni a lapot. Minderre azért is szükség volna, mert már a következő lapszám megjelentetése is anyagi okokból kérdéses. Tőkés tervének megvalósításához a főszerkesztő hozzájárulását szerette volna megnyerni, és várta tájékoztató feleletét.[41]

A beleegyező helyeslés helyett Krenner főszerkesztő és Zima főmunkatárs Aradról parancsszerű levelet írtak Tőkésnek, amelyben követelték neveik levételét a lapról. A hír villámcsapásként érte őt, és válaszában könyörgött, hogy maradjanak meg a lap élén, míg ő maga egyedül továbbra is kiadná a lapot.[42] Közben Sebesi János, székelyudvarhelyi ügyvéd, 1926–27-ben kamarai képviselő, Krenner barátja és eszmetársa, magánlevélben azt javasolta Krennernek, hogy vetesse le nevét a bukaresti lapról, hisz az neki sem anyagi, sem erkölcsi elismerést nem hozhat.[43]

Egy újabb kellemetlen ügy is bonyolította a helyzetet: a Bukaresti Magyar Hírlap február 28-i számában (mint utólag kiderült, ez volt az utolsó szám), Gara Ernő szerkesztő erősen becsmérlő cikke jelent meg Bakó Ignác, szatmári magyar párti elnök ellen.[44] Ez maga után vonta a szatmáriak heves tiltakozását, akik az Erdélyi és Bánsági Kisebbségi Újságíró Szervezet eljárását kérték,[45] amelynek Krenner az adott időszakban éppen alelnöke volt. A levél írója Krennert „kiváló magyarnak”, ugyanakkor Garát „hazug újságírónak” tartotta. Ezért a szervezet ügyvezető alelnöke, Zágoni István írt Krennernek, és azt kérte tőle, hogy úgy próbálja meg elsimítani az ügyet, mint a szervezet alelnöke.[46] Ugyanakkor Tőkés Ernőnek sem volt jó a híre. Bukarestben az OMP ottani tagozatából való kizárását javasolták,[47] később működését botrányosnak, a Bukaresti Magyar Hírlapot magyarellenesnek minősítették. Akikkel együtt adta ki a lapot, súlyos vádakkal illették.[48]

Következésképpen nem csoda, ha Krennernek nem maradt kedve a főszerkesztőséghez. A lap a feltornyosult nehézségek miatt a tízedik szám után nem jelent meg. Az oktobristának minősített lap nem töltött be jelentős szerepet az erdélyi magyar közvéleményben, sőt, tartalma, és egyes magyarpárti vezetők támadásai miatt ellenérzéseket váltott ki. A lap rövid, dicstelen lét után, kimúlt anélkül, hogy a reformcsoport szócsöve lehetett volna. Krenner 1950-ben kemény öniróniával írt önvallomása is szintén ezt támasztotta alá:

„Magyarországon, főleg a Magyar Nemzet és a liberális lapok berkeiben csodálkoztak, hogy nem bírok politikai eredményeket elérni, és a Ligeti Független Újsága egyedüli birodalmam (egy bukaresti magyar lap – Gara Ernő, Tőkés Ernő stb. zsaroló lapjának – főszerk. címétől eltekintve még felelős szerkesztő sem bírtam lenni), és csináltak belőlem egy román részről üldözött vértanú félét, a magyarság oldaláról elhanyagolt, puritán, kopott apostolt.”[49]

Annak, aki érdeklődik a két világháború közötti romániai magyar sajtó története iránt, érdekes adalékokkal szolgálhat a tíz számot megért Bukaresti Magyar Hírlap, amely egy színfolt, de nem egy nagy horderejű magyar hang volt a román fővárosban. Ma kortörténeti dokumentum a bukaresti magyar lapok sorában, amely távol a tömbmagyarságtól, ingatag alapokon álló vállalkozásként, kiadói és terjesztési nehézségekkel eleve tiszavirág életűnek ítéltetett, amely össze nem hasonlítható Erdély jelentős magyar lapjaival, mint például a Brassói Lapok, Ellenzék vagy a Keleti Újság.

Bukaresti Magyar Hírlap. Független politikai és közgazdasági lap. I. évf. (1926. nov. 30.)–II. évf. (1927. febr. 28.) – Megj. minden hétfőn [valójában rendszertelenül.] – Fel. szerk.: Gara Ernő, Főszerkesztő: Krenner Miklós, Szerk.: Győri Ernő. – Ny. Brănişteanu.

I. évf.

1. sz. 1926. nov. 30. 10 l. Főmunkatársak: Szász Endre, Tabéry Géza, Tanódy Endre, Tőkés Ernő, Zima Tibor. Ingyenes mutatványszám. Képes melléklettel. Bukaresti Lloyd (közgazdasági melléklet). Mérete: 48×33.

2. sz. 1926. dec. 12. 10 l. Főmunkatársak: Szász Endre, Tabéry Géza, Tanódy Endre, Tőkés Ernő, Zima Tibor, Dr. Makkai Domokos. Bukaresti Lloyd.

3. sz.1926. dec. 25. 12 l. Karácsonyi szám ára 4 oldalas képes melléklettel 10 lej. Bukaresti Lloyd.

 

 

 

II. évf.

1. sz. 1927. jan. 7. 10 l. Képes melléklettel. Bukaresti Lloyd.

2. sz. 1927. jan. 17. 8 l. Bukaresti Lloyd.

3. sz. 1927. jan. 26. 8 l.

4. sz. 1927. febr. 7. 4 l. Mérete 58x40.

5. sz. 1928. febr. 14. 4 l.

6. sz. 1927. febr. 21. 4 l.

7. sz. 1927. febr. 28. 4 l.

BÉLA GYÖRGY

Journal hongrois dans la capitale roumaine: ’Bukaresti Magyar Hírlap’ (Courrier Hongrois de Bucarest)

Au cours des 19e–20e siècles, un exode important des Hongrois de Transylvanie s’est dégagé, en direction de Bucarest. Les Hongrois, installés là-bas, avaient formé leurs associations culturelles et religieuses, et de même avaient fait paraître des publications, parfois des périodiques.

L’article présent fait connaître les précédents de l’édition du ’Courrier Hongrois de Bucarest’, autant que son contenu, et les conditions de sa cessation, puisque le numéro analysé ci-devant de l’hébdomadaire, paru en dix numéro (à partir du 30 novembre 1926 jusqu’au 28 février 1927), autant qu’on le sache, n’est conservé qu’en un seul exemplaire, à la Bibliothèque de l’Académie de Bucarest (sous la signature: P.IV.8894) et ainsi dans la littérature spéciale hongroise restait jusqu’ici inconnu.

Le journal peut être lié à la représentation des intérêts des Hongrois de Roumanie, au mouvement de réforme de ’Országos Magyar Párt’ (Parti Hongrois National). Son rédacteur en chef était le chef du parti, Miklós Krenner (1875–1968), qui a prêté son nom au journal, mais plus tard, à cause des divergences surgies dans la rédaction, il en a demandé l’enlèvement. Le journal, après une brève existence sans gloire, s’est éteint, sans qu’il puisse devenir le porte-parole du groupe de réforme, il n’a même pas joué un rôle éminent parmi les journaux hongrois de Bucarest et de Roumanie d’entre-les-deux-guerres.