szemle

Velenczei Katalin: A Székesfehérvári Püspöki Könyvtár 1601 előtti nyomtatványainak katalógusa. Bp. 2008. Országos Széchényi Könyvtár–Székesfehérvári Püspöki Könyvtár, XXXVIII, 582 l.

Mindig nagy öröm egy régikönyves kolléga új kötetét kézbe venni, s külön megtisztelő feladat, ha egy több évtizedes szakmai karrier egyik kimagasló munkáját dicsérheti a recenzens. A Borsa Gedeon irányításával folyó „Magyarországi gyűjtemények 1601 előtt kiadott nyomtatványainak katalógusai” c. program újabb kötete jelent meg a Nemzeti Könyvtár és a Székesfehérvári Püspöki Könyvtár kiadásában. Velenczei Katalin az Országos Széchényi Könyvtár hűséges munkatársaként vett részt a sorozat első kötete, a nevezetes antikva-katalógus munkálataiban, amelyben közel 13 000 nyomtatvány több mint 15 000 példányát írta le Soltész Erzsébettel és W. Salgó Ágnessel. Egy évtizeddel később Klinda Mária jelentette meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 15–16. századi, több mint ezer nyomtatványa teljességre törekvő leírását. A Borsa által az 1980-as évek elején lefektetett egységes szempontokból, az igényes és részletes feltárás céljából nem engedett Velenczei sem, mikor hozzálátott az ország negyedik legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjteményét és jelentős antikva-kollekcióját magába foglaló bibliotéka katalógusának a kiadásához.

A most megjelent katalógus az egykori székesfehérvári Szemináriumi Könyvtár 1190 ősnyomtatványa és antikvája részletes leírását adja. A bibliotéka alapjait Sélyei Nagy Ignác, az újonnan létrehozott székesfehérvári egyházmegye első püspöke vetette meg. Ám az 1790-ben készült hagyatéki jegyzék abban a tekintetben árulkodó, hogy ősnyomtatványt nem találunk benne, s antikvából is mindössze 18 kötet leírását olvashatjuk a tételek között. A gyűjtemény szépen gyarapodott ajándékozás révén a 18–19. század fordulójától. Az áttörés Pauer János püspök nevéhez fűződik, aki 1878-as kinevezésekor a 11.000 kötetre rúgó gyűjteményét beolvasztotta a püspöki könyvtárba. Óriási bibliofil kollekcióról volt szó: majdnem félezer ősnyomtatvány és közel 300 antikva került a püspöki könyvtárba. Ezek többsége magán viseli Pauer tulajdoni jegyét: a gerincre ragasztott címkéket, amiket Szammer Kálmán fehérvári nyomdász és címfestő készített. Pauerről jegyezte fel egyik méltatója: „mint a középkor tudásszomjas szerzetesei valóságos cella életet élt, napjai legnagyobb részét könyvei társaságában tölté.” Még egy jelentősebb gyarapodás volt a gyűjtemény életében, midőn Shvoy Lajos püspök 1935-ben felállított egy könyvtár szakbizottságot, s az egyházmegye összes plébániáján található muzeális dokumentumot (kéziratokat, nyomtatványokat) Székesfehérvárra szállíttatta. Ez utólag megítélve – a 20. század magyar könyvtártörténete ismeretében – bölcs döntés volt. A katalógus felépítése követi a Borsa által lefektetett elveket: a részletes bibliográfiai leírást (a kolláció és a bőséges szakirodalmi hivatkozás felbecsülhetetlen munka a régi könyvet kézbe vevő könyvtárosnak és kutatónak) az ugyancsak alapos példányleírás követi, hiányok és pótlások jelölésével, kötések leírásával, a provenancia adataival (possessor, bélyegző, ex libris, supralibros, régi jelzetek) lehetőleg időrendben, kézírásos bejegyzésekkel, díszítések megemlítésével, s végezetül (ha van) a példány irodalmával. A katalógus első használói – a régikönyves kollégák – minden bizonnyal nagy örömüket fogják lelni benne.

Talán nem is akad olyan régi könyvet szerető ember szerte a világon, aki egy új katalógust kézbe véve – a bevezető tanulmány gyors átolvasása után – ne az egykori tulajdonosokról készített mutatót böngéssze lázas izgalommal. Magam sem tartozom a kivételek közé, s két évtizedes possessor-gyűjtésemet rögvest össze is vetettem a székesfehérvári kötetek egykori tulajdonosaival, hátha találok ismerős nevet. A részletes bevezetésben Velenczei kiemelte Conrad Celtis ex librisét tartalmazó Baptista Mantuanus-kötetet (Bologna, 1489), amely a Hofbibliothekből került egy bécsi könyvkereskedő, Kohn közvetítésével Pauer Jánoshoz 1885–1886 fordulóján. Az ELTE Egyetemi Könyvtárában található egy antikva (Ant. 0889), amelynek címlapján Balassa Bálint 17. századi (kissé dilettáns) költő bejegyzését olvashatjuk. A püspöki könyvtárba egy Paulus Jovius-kiadás példánya került a költőnek (Basel, 1578), amelyet lapszéli latin nyelvű jegyzetekkel láttak el. Beythe István református író és botanikus Justus Lipsius roppant népszerű hadtörténeti munkájába (Antwerpen, 1598) írta bele a nevét. Forgách Imre humanista író volt a tulajdonosa Caspar Casalius, Coimbra püspöke De quadripartita iustitia c. könyvének (Velence, 1563). A leszakadt bejegyzés és az évszámtöredék (1588) alapján ez a kötet is – közel 200 másikkal – a trencséni evangélikus egyházhoz került. Zacharias Geizkofler (1560–1617) birodalmi fillérmester szép ex librise megtalálható az ELTE Egyetemi Könyvtára egyik nyomtatványában (Ant. 0367). Így különösen érdekes, hogy ez a nyomtatvány a komáromi trinitáriusokhoz került az 1700-as években, míg a székesfehérvári kötetek közül kettő (BEpAlb Cat. 1127–1128) pedig a Fejér megyei Pusztavámra még a 17. században. Geizkofler másik könyve Christophorus Longolius flamand humanista levélkiadása (Basel, 1580) viszont a bécsi trinitáriusoké lett, s majd a rendfeloszlatás után valamilyen úton-módon a pesti Horovitz antikváriumba került, s onnan szerezte be Pauer János 1879-ben. Ugyancsak Horovitz-tól vásárolta Pauer 1870-ben Hésziodosz munkáját (Basel, 1550), ami a bejegyzés tanúsága szerint Sárossy Márton (–1687), az eperjesi vésztörvényszék által kivégzett polgár olvashatta. Míg az Egyetemi Könyvtárban található Livius-példány (Ant. 0055) – amit baráti körével olvasgathatott esténként – az eperjesi jezsuita misszióhoz került, majd a rendfeloszlatás után a Magyar Királyi Egyetem Könyvtárába, addig a székesfehérvári Hésziodosz 17–19. századi tulajdonosok után szerezte meg a pesti antikvárius. Carolus Clusius botanikai munkáját (Antwerpen, 1584) 1750-ben Hatvani István vásárolta meg Debrecenben, s látta el magyar nyelvű bejegyzésekkel. A könyvet később Pauer János szerezte meg. A példákat hosszasan sorolhatnám, szétfeszítve a könyvismertetés kereteit, de úgy vélem, hogy ez a néhány – szívemhez közel álló – történet jól megmutatja a székesfehérvári könyvtár művelődéstörténeti jelentőségét, s Velenczei a munkához méltó pontosságát, illetve alázatát. A katalógus további használóinak (egyház-, irodalom-, kötés- és művelődéstörténészeknek) hatalmas kincsesbánya lesz.

A leírásokat mintaszerű mutatók zárják. A nyomdahelyek, nyomdászok és kiadók, kiegészülve a kronológiai és a nyelvi mutatókkal alkalmasak nyomdászat- és kiadástörténeti prezentációra. A német (Augsburg, Bécs, Frankfurt am Main, Köln, Lipcse, Nürnberg, Strassburg, Wittenberg), francia (Lyon, Párizs) és olasz (Róma, Velence) városok dominanciája ugyanúgy nem meglepő, mint a Plantin-Moretus, Ratdolt, Amerbach, Frobenius, Petri, Quentell, Gryphius, Manutius, Torresanus officínájának markáns jelenléte. Ebben szerepet játszott a bibliofil Pauer gyűjtése is, kedvvel vásárolta például a Plantin- és az Aldus-kiadásokat (vagyis Aldinákat), s több kötetébe írta bele büszkén: „rarissima editio”. Nagy öröm a Heltai- (Enyedi György, 1598) és a Telegdi-nyomda (Telegdi Miklós, 1580) feltűnése a gyűjteményben. A bibliotéka legkorábbi nyomtatványa Hrabanus Maurus mainzi érsek munkája, amely a strassburgi Rusch nyomdában jelent meg igen korán, 1467-ben. A nyelvi megoszlás követi a 15–16. századi európai könyvkiadást: félszáz (mintegy 5%) kivétellel latin, s a fennmaradó nyelvek (néhány kisebbet nem számolva) a német, illetve az olasz. A már említett Enyedi és Telegdi mellett magyar nyelvű nyomtatvány Bornemisza Péteré, Monoszlóy Andrásé és (részben) Carolus Clusiusé (RMNY 538). Ez utóbbi munkálataiban vett részt Beythe István. A kézi díszítések és kódextöredékek mutatója után mindenre kiterjedő konkordanciák zárják a kötetet. A mellékletek között nemcsak a szemet gyönyörködtető ex librisek, supralibrosok és bélyegzők igen hasznos képeit találhatjuk meg, hanem a bibliográfiailag ismeretlen kiadások címlapmásolatait is.

A kötet – sorozatának előző tagjaihoz megérdemelten – keményfedeles fekete vászonkötésben jelent meg, ami a komoly, évszázadon átnyúló fizikai igénybevételt is lehetővé teszi. S tegyük hozzá, egy katalógus (és persze szerkesztője) nem is álmodhat ennél szebb jövőről. Javasolt rövidítése: BEpAlb Cat.

Farkas Gábor Farkas