Krónika

A morál és a háború sokak szemében egymást kizáró, ellentétes fogalmak, de manapság mind többen vannak olyanok is, akik szerint a hadsereg, a fegyveres szolgálat és az erkölcs önmagában is antagonistái egymásnak. Más vélemények szerint épp ellenkezőleg, a morál a hadseregekben fontos összetartó erő, a háborúban pedig még fontosabb a szerepe, még akkor is, ha időnként a parancs végrehajtása az egyes egyén erkölcsi értékrendjével ütközik. Ennek a régmúltban gyökerező vitának aktualitást ad a Magyar Honvédség küszöbön álló, hivatásos haderővé való átalakítása, valamint napjaink kihívása: a terrorizmus elleni háború, amelynek új morális aspektusai is vannak. Ezekkel a gondolatokkal és a történeti kutatások szükségességének hangoztatásával nyitotta meg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által a fenti kérdések tisztázása céljából szervezett egynapos tudományos konferenciát Holló József ferenc vezérőrnagy, főigazgató.

A rövid beköszöntést követően Czigány István alezredes, a Hadtörténeti Intézet igazgatóhelyettese, a délelőtti ülésszak elnöke visszaadta a szót a főigazgatónak.

Holló József Ferenc vezérőrnagy, aki a kezdetektől tevékeny résztvevője a Karin­tiában immár tíz éve folyó hadszíntérkutatásnak, "Ember az embertelenségben - kiállítás az alpokban" című előadásában egy nemzetközi összefogással létrejött, nagysikerű kiállítás illusztrálásán keresztül mutatta be az első világháború magashegyi harcaiban küzdött katonák szélsőséges viszonyok közötti frontéletmódját, mindennapi gondjait és örömeit, egészségi, lelki, mentális megrázkódtatásait és erkölcsi konfliktusait. A Dolomitokban zaj­lott hegyvidéki harcok nem csak a közkatonákat állították szinte megoldhatatlan feladat elé (a szélsőségesen változó időjárás, a sziklás talaj, az ellenséges vonalak és katonák állandó közvetlen közelsége, a csapatok váltásának és az utánpótlás biztosításának akadozása, a kimerültség, a halottak eltemetésének megoldatlansága stb. miatt), hanem a hadvezetést is: az Osztrák-Magyar Monarchia katonai vezetői ugyanis korábban a magas hegyvidéket nem tartották alkalmasnak nagy hadműveletekre, s épp ezért csak későn állítottak fel hegyicsapatokat, s azok kiképzése sem volt megfelelő. Nem csak a közkatonák kerültek tehát konfliktusba korábbi elveikkel, de a legfelső hadvezetés is, s ez morális válságot okozott. A kiállítás és az előadás tanulsága, hogy az első nagy világégés kataklizmájában számos olyan, a hadsereg háborús működésével kapcsolatos morális probléma vetődött, vagy erősödött föl (emberölés miatti bűntudat, ellenségek közti barátkozás, hadifoglyokkal való bánásmód stb.), amelynek hatásai napjainkig húzódnak.

Holló tábornok előadását követően Perjés Géza hadtörténész egy a saját, s a krónikaíró megítélése szerint is igen fontos kérdést állított vizsgálódásai középpontjába: a katona becsületét. Definíció híján Perjés először áttekintette a fogalom használatát Zrínyitől Burke-ön és Clausewitzen keresztül a XX. századig, majd kiindulópontként az alábbi értelmezést kínálta: a becsület a társas együttélésből eredő, a mindennapi problémák és fel­adatok megoldása közben a közösség céljait szem előtt tartó magatartás. A polgári és a katonai becsület közötti különbség "mindössze" az a közeg, amelyben becsületesnek kell lenni. Ennek a közegnek, tudniillik a háborúnak a sajátosságait Clau­sewitz nyomán írta le, majd bemutatta azt a felvilágosodás korától kiinduló folymatot, amely a fogalom téves értelmezésén keresztül napjaink - Perjés véleménye szerint hibás és káros, a háború természetét szem elől tévesztő - uralkodó hadseregfelfogásához vezetett. A tradicionális katonai erények helyébe a menedzserszemléletet állító, az emberi jogi szempontokat nem a hadsereg sajátosságainak megfelelően érvényesítő liberális hadseregpolitika csődjének példáiként említette az amerikai hadsereg vietnami kudarcát és a Bundes­wehrben előfordult szolgálatmegtagadási hullámot az Öbölháború, illetve a koszovói válság idején. Ezzel szemben Perjés szerint mind a második világháborúban a német hadifoglyok körében végzett szociológiai vizsgálatok, mind a háború természetéről írott egyetemes hadtudományi művek (Zrínyi, Clausewitz stb.), mind a személyes tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a haláltól és a sebesüléstől való félelem, a testi-lelki fáradtság, a bizonytalanság és a véletlenül előálló súrlódások körülményei között, azaz háború idején rendkívül fontos szerepe van a félelem enyhítésében és a túlélésben a békeidőben begyakorolt drill mellett a közösségek belső kohéziójának, a hagyományos katonai értékeknek és morális tényezőknek: a katona becsületének.

Amíg Perjés strukturális-racionális keretben elemezte a háború és az erkölcs kérdését, addig Pető Andrea a Közép-Európai Egyetem adjunktusa a nemek dominanciájának szemszögéből tette kritika tárgyává a normatizált erőszakot, amely felfogása szerint nem más mint a férfiasság megerősítése és önigazolása. "A szovjet katonák által elkövetett nemi­erőszak-esetek emlékezete Magyarországon" című előadásában leplezetlenül harcos feminista szemszögből mutatta be a második világháborús erőszak egy szexuális formáját, amely­nek áldozatai többnyire (bár nem kizárólag) nők voltak. A jogi, közigazgatási, egészségügyi, politikai, külügyi, irodalmi források és az oral history segítségével mintegy 5 000-200 000 főre becsülte azoknak a magyar nőknek a számát, akik 1945-ben Budapesten áldozattá váltak. A Berlinbe bevonuló szovjet katonák pedig mintegy egymillió nőt tettek "jogos hadizsákmánnyá."

Pető Andrea az erőszak okai, lehetséges magyarázatai és a róla való diskurzusmódok közül is (racionalista: az erőszak a háború velejárója, lásd a szabin nők elrablása mítoszt; ideológiai-nemzeti: a nőkön keresztül egy ország meggyalázása; etnikai, civilizációs különbségek: nem szláv népesség alávetése) a nemi dominancia alapján állót hangsúlyozta: szerinte az esetek döntő többsége mögött nem a szexuális örömszerzés, hanem a hatalmi vágy dominált. Ezt követően csöppet sem volt meglepő, hogy előadásának "A hallgatás összeesküvése" címet viselő befejező részében azt a tényt, miszerint a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakesetek emlékei hiányoznak a magyar köztudatból, és a kérdésnek korábban nem volt tudományos feldolgozása, szintén a háború férfias jellegéből fakadó szándékos elhallgatásnak tulajdonította.

Rövid szünetet követően Szabó János, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója "Agresszió és etika a hadviselésben" című előadásában az egységes erőszakelmélet kidolgozására irányuló kutatások során született eredményeket foglalta össze. Az etológia, az evolúciós biológia és a kultúrtörténet segítségével olyan kérdésekre keresett választ, mint például van-e különbség az emberi és az állati agresszió között, mi az erőszak szerepe napja­ink háborújában, létezik-e egyáltalán erkölcs a posztmodern korban, s ha mégis, van-e minden történelmi koron átívelő, minden történelmi esetlegességeken felülkerekedő, túlnyúló, általános érvényű katonai erkölcs?

Az állatvilágban az agresszió mindig a túlélést, vagy a dominancia elismertetését szolgálja, kizárólag az emberre jellemző a vélelmezetten más fajok elleni (ideológiai) agresszió. Az emberi agressziónak léteznek expresszív (háború) és szublimált formái (társadalmi-gazdasági versengés, sport stb.), s azok lehetnek legitimek és illegitimek. Napjainkban létezik a legitim, rendfenntartó erőszak, sőt, legitim háború is. Más szempontból ugyancsak a közelmúlt fejleménye, hogy a haditechnika, a katonai professzionizmus jelenlegi szintjén az indulat, a hagyományos értelemben vett agresszió csak zavar az erőszak elkövetésében.

Az etika szerteágazó kérdésköréből itt csak az előadónak a katonai etikára vonatkozó figyelemre méltó megállapításait emeljük ki. Az ókortól a XX. századig sorolt példák azt látszanak bizonyítani, hogy létezett-létezik a katonai erkölcsnek valamiféle kvintesszenciája. A közösségi erőfeszítések és azok hatékonyságának a maximalizálása az a legáltalánosabb kritérium, amely által az erkölcsi alapvetések megfogalmazódnak, amelyen a katonai erkölcsök a különböző korszakokban szerveződnek. A katonai erkölcsrendszerek ugyanakkor rendkívül erőteljesen korfüggőek. Ebben minden korban helyet kapnak tradicionális (a múltban sikeres) és új (a jövőben sikert ígérő) elemek. Az informális társadalomnak adekvát hadseregszervezésben véleménye szerint az erőfeszítések maximalizálása érdekében került előtérbe a tanultság, a racionális menedzsment, amely átmetszette a hagyományos hierarchiát, és az új, magas technológiai hányadú szervezési formák. A közeljövőben a tradicionális és az új katonai etikai elemek egymás mellett élése várható.

Az elméleti igénnyel készült referátumok után a XIX. századi közerkölcsök-magánbű­nök világából adott humort sem nélkülöző ízelítőt Hermann Róbert, a hadtörténeti Intézet igazgatója "Egy kis igazítás, avagy hogy viselkedjünk hölgytársaságban" című előadásában. A "kis igazítást" Karove Antal százados, Tiszafüred térparancsnoka követte el 1849 tavaszán négy hölgy jelenlétében, Lipcsei Gedeon földbirtokos házában, ahol elszállásolva volt. Somogyi a hölgyek társaságában "zavaros fővel" - azaz alighanem ittasan - egyes források szerint elővette, mások szerint csak az asztal alatt megigazította férfiasságát. Az esetnek, hogy-hogy nem, híre ment, a műveletlen, durva tiszt ellen felettesei vizsgálatot kezdeményeztek, s a vizsgálat ide­jére felfüggesztették. Később azonban sikerült kimosakodnia a vádak alól (fájdalmas betegségére és 19 évi hűséges szolgálataira hivatkozva!), sőt, a vizsgálat lezárultát követően még őrnaggyá is előléptették. Igaz a források nem teljesen egyértelműek, hogy ki volt a négy hölgy, és milyen céllal ültek egy asztalnál a mulatozó Karovéval...

A Hadügyminisztérium Elnöki és Igazságügyi Osztályának vizsgálati irataiból kibontott nem tipikus történet érdekes látleletet nyújtott egy, a szabadságharc hadseregében szolgált tiszt erkölcsi állapotáról.

a délelőtti ülésszak utolsó megszólalója, Csikány Tamás alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem docense ugyanezt a témát, a 48-49-es forradalom hadseregének az erkölcsi helyzetét vette górcső alá, általánosabb nézőpontból "A forradalmi hadsereg etikája" címmel megtartott előadásában. Bevezetőjében utalt rá, hogy a a XIX. század közepére kialakult etikai normákat a lezajló nagy társadalmi átalakulás kikezdte, s ez bizonyos értékvesztéssel is járt, majd kitért az 1848-49-es hadsereg szervezésének néhány kérdésére. Kezdetekben a nemzetőrzász­lóaljak szervezése uralkodói jóváhagyással, törvényes keretek között folyt a régi szellemiség és erkölcsiség jegyében. Az 1848 augusztus végén elfogadott újoncállítási törvény végrehajtását ugyan már uralkodói jóváhagyás nélkül kezdték meg szeptemberben, de még mindig a korábbi, bevált módszerek és értékek alapján. A katonai helyzet rosszabbra fordulása és a hadsereg létszámigénye azonban új, forradalmi megoldásokat követelt, így került sor a népfelkelés meghirdetésére, önkéntes vagy szabadcsapatok szervezésére, amelyek keretében kétes értékű és erkölcsiségű elemek is a szabadságharc szolgálatába álltak. (például Rózsa Sándor, aki a délvidéken, majd a Bánságban számos atrocitást követett el a lakosság ellen, mígnem Vukovics Sebő kormánybiztos fellépése nyomán végül kitették a hadseregből.)

A főként az irreguláris csapatok és a nemzetőrség körében előforduló negatív példák ellenére az 1848 végére több elemből kialakult honvédsereg tiszti- és főtiszti karának viszony­lag homogén értékrendszere volt, amelynek alapját a cs. kir. hadsregben elsajátított normák alkották. Nekik volt köszönhető, hogy a forradalom hadserege a kor szokásainak, elvárásainak többnyire megfelelően bánt a lakossággal, a hadifoglyokkal és az ellenséggel.

Az ülésszak délután Bona Gábor, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főtanácsadója, nyugállományú ezredes elnökletével folytatódott.

Elsőként Hajdú Tibor, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főtanácsadója kapott szót, aki az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregét összetartó tényezőkről tartott előadást "A hadkötelezettség és a haza védelmének eszméje a soknemzetiségű Monarchiában" címmel. a Habsburg monarchiában csak lépésről-lépésre, a XIX. század végére alakult ki az a tudat, hogy a hadkötelezettség "minden férfi szent kötelessége". A soknemzetiségű, sokvallású államalakulatban a kötelező katonáskodás eszmei alapja nem a nemzeti, hazafias szellem, sokkal inkább az uralkodó iránti hűség volt, ám Magyarországon ez - érthető okokból - csak az 1880-as években vált elfogadottá. A magyarok körében (a magyar vezényleti nyelv és a tisztikar magyar többsége miatt) sokkal népszerűbb maradt a honvédség, mint a közös hadsereg, jóllehet az előbbi fejlődését a bécsi udvar inkább gátolta. A lojális szellem kialakítására irányuló legfelső törekvés sikerének, valamint a kifelé gravitáló erőktől és a pánszlávizmus fenyegetésétől való félelemnek tudható be, hogy a századfordulóra megnőtt a közös hadsereg presztizse. Az első világháborúban ez a hazafias szellemmel átitatódott királykultusz hatékony összetartó erőnek bizonyult, amit bizonyít egyebek közt, hogy tömeges parancsmegtagadásra, dezertálásra 1917-ig nem került sor. A vereség oka nem ez, hanem a Monarchia gazdasági gyengesége miatt megoldhatatlan katonai feladat volt.

Ugyancsak a XX. század "őskatasztrófáját", az első világháborút követően vetődött fel az a napjainkban is aktuális kérdés, amellyel Pollmann Ferenc, a hadtörténeti Intézet kutatója foglalkozott "A békebontó felelőssége" című előadásában. A nagy hatású XIX. századi német katonai író Clausewitz megfogalmazása óta ("A háború nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel") a "jus belli", mint az állami szuverenitás eszköze polgárjogot nyert. Ennek ellenére a béke megbontásának ódiumát Bismarck óta minden államférfi igyekezett provokációval vagy hamis ürüggyel a másik félre hárítani. A első világháborúban bekövetkezett pusztulás minden korábbit felülmúló mértéke, az áldozatok hatalmas száma stb. miatt a háborús felelősség kérdése egészen másként vetődött fel, mint a megelőző háborúknál. A békebontóra minden korábbinál nagyobb morális (és esetleg jogi) felelősség nehezedhetett. Ezért a háború alatt és különösen annak befejezése után a felelősség kérdéséről szenvedélyes nemzetközi vita bontakozott ki, amelynek nyomán differenciáltabb kép kezd körvonalazódni. S bár e vita még nem jutott nyugvópontra, az új források is megerősíteni látszanak, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felelőssége a Szerbia elleni fellépésre, azaz a békebontásra korlátozódott, míg a háború kirobbantásában és eszkalálásában a fő szerepet Németország játszotta.

Nem nélkülözte a napi aktualitást Szabó Mária előadása sem, aki szintén a Hadtörténeti Intézet tudományos kutatója. "hadseregben szolgálatot vállaló nők kettős erkölcsi megítélése" címen megtartott hozzászólásában a nőknek a honvédelemben való részvételét, annak változó társadalmi megítélését, végül pedig a katonanők integrálására vonatkozó elképzeléseket tekintette át a korai kezdetektől (a XVI. századtól) a NATO és a mai magyar hadsereg gyakorlatáig. A XVI-XVIII. század "hőslelkű asszonyait" (egri nők, Zrínyi Ilona stb.) még a kortársak és az utókor osztatlan elismerése övezte, a polgári társadalom nemi szerepmegosztásának kialakulásával párhuzamosan azonban a nőket kizárták a hadseregből, vagy ha be is engedték, kizárólag valamilyen tradícionális, női szerepre, mint például a betegápolás. A hadseregben szerepet vállaló nők megítélése ettől kezdve szinte századunkig kettős: az elismerő hangok mellett erős kritika kíséri jelenlétüket. Míg a tradicionalisták a nőknek a nemüknek megfelelő, hagyományos szerepet szántak és szánnak a hadseregben, a liberális véleményen lévők az egyenlőség elve és a demokratizmus alapján képzelik el integrációjukat. Ez a kettősség még a NATO-ban is fennáll, hiszen a német és az olasz haderőben csak 2000-től vállalhatnak fegyveres szolgálatot a nők, szemben például az angolszász országok és Franciaország gyakorlatával, ahol már 20 éve megnyitották előttük a kapukat.

A konferencia záró előadását Szabó József János alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem docense tartotta. "Az emberi élet értéke nyugaton és keleten" című referátumának elején Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról című dolgozatára támaszkodva rövid áttekintést adott a magyar társadalmi fejlődés sajátos alakulásáról, kettős jellegéről, amelyre egyaránt hatott a nyugati-keresztény és keleti ortodox kultúrtörténeti fejlődés, amit tovább színesített a török-magyar együttélés 150 esztendeje.

Abból az axiómából kiindulva, hogy a kultúrtörténeti fejlődés akarva akaratlanul is nyomokat hagy egy-egy ország hadművészetén, Szabó József János előadása második részében az emberi élet értékét vizsgálta a nyugati-keresztény és a keleti, ortodox kultúrkör hadművészetében. Kifejtette, hogy nem találunk alapvető különbségeket a két kultúrkör hadászatában és harcászatában, azonban az emberi élettel való gazdálkodásban igenis kimutathatók bizonyos különbségek még akkor is, ha kivételek mindkét oldalon fellelhetők.

Az előadásokban csakúgy, mint az azok nyomán támadt élénk vitában számos aktuális eszmei, jogi, morális probléma merült fel. A teljesség igénye nélkül néhány a kötelező szol­gálat megszüntetése kapcsán újból megválaszolandó kérdések közül: a hivatásos hadseregre való áttérés során megmarad-e a honvédelmi nevelés hazafias eszménye, vagy lesz-e helyette más? Mi lesz e hadsereg morális kódexe? Az előadások azt bizonyították, hogy a történelem, más diszciplinákkal karöltve, hasznos fogódzókat nyújthat a jelenünkben folyó átalakulás irányítói számára.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak legfontosabb publikációi 2002-ben

Ad acta. A Hadtörténelmi Levéltár Évkönyve. 2001. (Szerk. Lenkefi Ferenc.) Hadtörténelmi Levéltár, Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2002. 128 o. (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok)

*

Aggházy Kamil: Budavár ostroma 1849-ben. (Szerk. Hermann Róbert. Munkatársak: Czaga Viktória, Kreutzer Andrea, Szoleczky Emese, Tóth Orsolya.) 2. kiad. Budapest Főváros levéltára, Budapest, 2002. I. k. 503 o., 16 t.; II. k. 447 o. (Budapest Történetének Forrásai)

*

Az államiság megőrzése. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharcról. (Szerk. és az előszót írta Czigány István. Szerzők: Bánkúti Imre, Czigány István, Kovács Ágnes, Köpeczi Béla, Mészáros Kálmán, Perjés Géza, Ságvári György, R. Várkonyi Ágnes, Zachar József.) Zrínyi Kiadó, Budapest, 2002. 312 o.

*

"De víg élet , s míly gyöngy élet ... a honvédélet." Mihálka Endre, Borcsik Salamon, Thóbiás Dani emlékiratai 1848/49-ből. (Szerk. Bene János, Hermann Róbert, Kedves Gyula.) Periféria Alapítvány, Nyíregyháza, 2002. 212 o.

*

Emlékezés a hegyicsapatokra. (Szerk. Illés­falvi Péter.) Honvéd Hegyivadász Alapítvány, Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2002. 114 o.

*

Erdődy Gábor: Batthyány. - Hermann Róbert: Szemere. Pannonica Kiadó, Budapest, 2002. 327 o. (Fekete-fehér könyvek)

*

"Fényesebb a láncnál a kard..." Emlékkiállítás az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára. Kiállítási katalógus. (Főszerk. Cs. Kottra Györgyi. A szerk. munkatársa Kincses Katalin Mária. Szerzők: Basics Beatrix, Kedves Gyula, Kincses Katalin Mária, Cs. Kottra Györgyi, Kovács S. Tibor, Lugosi József, Miltényi Dénes, Ságvári György.) 2. kiad. Hadtörténeti Múzeum, Budapest, 2002. 208 o.

*

Fond- és állagjegyzék. A hadtörténelmi Le­véltár őrzésében lévő katonai iratok. (Szerk. Szijj Jolán.) 2., bőv. kiad. Hadtörténelmi Levéltár, Petit Reál Könyvkiadó, Budapest, 2002. 278 o. (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok)

*

A Hadtörténeti Múzeum értesítője 5. Acta Musei Militaris in Hungaria. (Szerk. Hausner Gábor, Kincses Katalin Mária, Kreutzer Andrea. Szerzők: Baczoni Tamás, Bencze László, Galván Károly, Hermann Róbert, Illésfalvy Péter, Kincses Katalin Mária, Makai Ágnes, Mátyássy Gabriella, Lugosi József, Sallay Gergely.) Hadtörténeti Múzeum, Budapest, 2002. 231 o.; 12 t.

*

Hermann Róbert - Kucza Péter: 1848-1849. Szabadságharc a Tápióvidéken. A tápió­bicskei ütközet. KÁTA '95 Bt., Nagykáta, 2002. 404 o.

*

Hermann Róbert: Kossuth Lajos élete és kora. Pannonica Kiadó, Budapest, 2002. 128 o.

*

Hermann Róbert: Kossuth és kortársai. Hermann Róbert és Dobák Géza kiállítása. (Kiállítási katalógus). Katona József Múzeum, Kecskemét, 2002. 96 o.

*

Hermann Róbert: Russkie vojska v Vengrii. Gosud. arhiv Vengrii, Budapest, 2002. 21 o.

*

Horváth Miklós: Maléter Pál. 2. jav. kiad. H&T Kiadó, Budapest, 2002. 324 o.

*

Az IHNETOV munkanaplója. Vitéz Béldy Alajos vezérezredes Hadtörténelmi Levéltárban őrzött irataiból, 1941-1943. (Szerk. Blasz­szauer Róbert.) Hadtörténelmi Levéltár, Petit Reál Könyvkiadó, Budapest, 2002. 378 o. (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok)

*

Írott és tárgyi emlékeink kutatója. Emlékkönyv Bánkúti Imre 75. születésnapjára. (Szerk. Mészáros Kálmán.) Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2002. 346 o.

*

Kedves Gyula: Szabolcs a hazáért. A 48. honvédzászlóalj története. Heraldika Kiadó, Budapest, 2002. 301 o.

*

A magyar államcímer története. History of the Coat-of-Arms of the Hungarian State. Címertabló. (Kiad. Csáky Imre.) Budapest, 2002.

*

Magyarhontól az Újvilágig. Emlékkönyv Urbán Aladár ötvenéves tanári jubileumára. (Szerk. Erdődy Gábor, Hermann Róbert.) Argumentum Kiadó, Budapest, 2002. 320 o.

*

Magyar párbaj. (A Clair Vilmos és a párbaj című bevezető tanulmányt írta Ságvári György.) Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 594 o.

*

Makai Ágnes - Héri Vera: Kereszt, érem, csillag. Kitüntetések a magyar történelemben. Helikon Kiadó, Budapest, 2002. 279 o.

*

A Millennium of Hungarian Military His­tory. (Ed. Béla Király and László Veszprémy. Papers written by Gábor Ágoston, Tibor Balla, Tamás Csikány, István Czigány, Lóránd Dombrády, Róbert Hermann, Miklós Horváth, Béla Király, Teréz Oborni, Géza Pálffy, Géza Perjés, Ferenc Pollmann, Gyula Rázsó, Miklós Szabó, Péter Szabó, Sándor Szakály, Ferenc Szani, Mihály Szántó, László Veszprémy, József Zachar, Attila Zsoldos.) Boulder, Col.: Social Science Monographs, 2002. (Atlantic Studies on Society in Change No. 114)

*

Pécs szabad királyi város címeres kiváltságlevele 1780. Facsimile. (Szerk. Csáky Imre. A tanulmányt írta Sándor László.) Budapest, 2002. 144 o.

*

Ravasz István: Erdély ismét hadszíntér 1944. 2. bőv., jav. kiadás, Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2002. 344 o. (PetitMilitary Könyvek)

*

Szabó Péter - Számvéber Norbert: A kele­ti hadszíntér és Magyarország, 1941-1943. (A fotókat gondozta és válogatta Kalavszky Györgyi.) Puedlo Kiadó, Budapest, 2002. 152 o.

*

Számvéber Norbert: Páncélosok a Tiszán­túlon. Paktum nyomdaipari Társaság, Budapest, 2002. 149 o.

*

Szent István és az államalapítás. (Szerk. Veszprémy László.) Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 617 o. (Nemzet és emlékezet)