műhely

HORVÁTH JÓZSEF

A MAGYAR FIUME VÉGNAPJAI, 1914-1924[1]

1914 nyarán apostoli királyunk I. Ferenc József mérhetetlen terhet rótt alattvalói vállára könnyelmű "mire a lomb lehull" ígéretével. Százezrek vonultak vidám nótaszóval, virágdísszel, fellobogózva szekéren, vonaton és hajón a frontokra. A Dunán és a Száván előretörő monitorjaink első lövéseit követően polgárok tízezrei kényszerültek otthonaik, munkahelyük, iskoláik elhagyására.

A lomb lehullt, a virágdíszek elhervadtak, a lelkesítő bakanóta siratódallá változott, s a mosoly kínos vigyorba torzult a fáradt arcokon. Dicsőséges előrenyomulásból szomorú emlékű rendezetlen visszavonulás lett. Az összeomlás elkerülhetetlenné vált. Nem csak katonailag, de gazdaságilag és politikailag is. Újdonsült királyságok, köztársaságok, és régi köpönyegforgatók feszültek egymásnak a koncon. E szomorú sors jutott a "magyar korona gyöngyszemének," Fiumének is osztályrészül. E sors jutott az ország egyetlen tengerészeti iskolája, a Magyar Királyi Állami Tengerészeti Akadémia tanárainak és növendékeinek is. Ez a kis létszámú, zárt közösség pontos keresztmetszetét adta a Kárpát-medence népei vallási, nyelvi sokszínűségének, hiszen a tanárok és a hallgatók az ország legkülönbözőbb régióiból származtak. E kis közösség és a város mindennapjain keresztül pillanthatunk be a királyért s nemzetért folytatott háború felemelő, dicsőséges perceibe, majd az összeomlás és a forradalmak embert próbáló éveibe.

A háború kirobbanásakor már régen négy tanéves Akadémia felemelkedésének fénykorát élte. Jó nevű, sőt nemzetközi hírű tanárai írták, fordították a szükséges tankönyveket. Az iskola szertáraiban a kor legmodernebb oktató eszközeit őrizte, gazdag, több nyelvű könyvtár segítette a tanítást és a tanulást. Az intézet internátusában 32 növendék lakhatott. Osztályonként 5 ingyenes, 2 félingyenes és egy fizető hely állt a hallgatók rendelkezésére. A növendékek által két évtizeddel korábban alapított ifjúsági könyvtár több száz kötete szolgálta szabadidős kikapcsolódásukat. A három legnagyobb magyar tengerhajózási vállalat, az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt., az Atlantica Tengerhajózási Rt., és a Magyar Keleti Tengerhajózási Rt. ösztöndíjakat biztosított a tanulóknak szerződés ellenében. Évenként negyven hallgató kapott erre lehetőséget. Két alapítvány is támogatta az iskola egy-egy legjobb növendékét, kiknek a személyéről a tantestület döntött. A növendékek a szak- és közismereti tárgyakon túl vívást és úszást is tanulhattak, s a társasági táncot és viselkedést is elsajátíthatták. Általában részt vettek a város társadalmi életében, különböző előadásaikkal emelték az ünnepélyek bensőséges hangulatát.

A háború kitörése 1914 júliusának végén mélyreható változásokat hozott az iskola addigi békés, megszokott életében. A cs. és k. haditengerészet már a hadüzenet másnapján, a szárazföldi haderő két nappal később rendelte el a mozgósítást. Az Akadémia nyári gyakorlaton lévő növendékeit a hajókkal együtt internálták az idegen kikötőkben, több növendék hosszabb időre külföldön rekedt.[2] Az Adria Rt. ARAD gőzösén gyakorlatot teljesítő előkészítő osztály növendékeit - formaruhájuk hasonlósága miatt - haditengerész növendékeknek vélték a holland hatóságok Amszterdamban, s csak hosszas huzavona után kaptak engedélyt a hazatérésre. Az útra elvitt 10 személyes csónakjuk és valamennyi felszerelésük is ott rekedt az internált hajóval együtt. Bugél Ödön szolgálaton kívüli sorhajóhadnagy, kísérő tanárt a hajó személyzetével együtt internálták.[3]

A városban is érződött a háború hatása. A fiumei lapokat augusztus 4-től cenzúrázták. A külföld bizalmatlanná vált. A kikötőben rakodó CARPATHIA brit gőzös augusztus 5-én megszakította a New Yorkba szóló áruk, s a kivándorlók behajózását, sőt a már berakott árut is kirakta, s éjfélkor gyorsan elindult Máltára. A Magyar-Horvát Tengeri Gőzhajózási Rt. négy nappal később beszüntette a Fiume - Ancona és Fiume - Velence közötti járatait.

A magyar hajók közül csak kevésnek sikerült hazai felségvizekre visszatérnie a háború kitörését követően. Az Adria Rt. ZICHY gőzöse, többszöri feltartóztatás ellenére, augusztus 12-én, a brit és francia hadüzenet napján, Cardiffból megérkezett Fiumébe. Két nappal később a társaság CAROLA és FERENC JÓZSEF KIRÁLY gőzösei is befutottak Máltáról illetve Cadizból. A KASSA gőzös is megérkezett Marseille-ből 48 evakuált alattvalóval. E napon hirdették ki a hadiállapotot hadikikötőnkben, Polában. Augusztus 18-án a Tengerészeti Hatóság értesítette a hajóstársaságokat, hogy a Monarchia felségvizein minden hajóközlekedést beszüntet. Ennek ellenére a Magyar-Horvát Tengeri Gőzhajózási Rt.vállalta, hogy a lakosság érdekében parti járatait hetente kétszer fenntartja.

Megtörtént az első harcérintkezés is az Adrián. Két francia hajócsoport bekerítette a montenegrói partok előtt zárszolgálatot ellátó ZENTA kiscirkálót. Hajónk hősies küzdelme ellenére győzött a túlerő, a ZENTA elsüllyedt. Csak 134-en tudtak úszva a montenegrói partra menekülni, ahol azonnal fogságba estek, 280 tengerész elesett az ütközet során. Szeptember elsején megérkezett Teodóból fiumei Haditengerészeti Akadémián berendezett hadikórházba szánt 101 sebesülttel a fehérre átfestett, vörös kereszttel megkülönböztetett ELEKTRA kórházhajó. Ezt követően szinte naponta érkeztek - utanként 120-150 sebesülttel - a METKOVICH, TIROL és ELEKTRA kórházhajók a városba.

A távol lévő magyar kereskedelmi hajók semleges kikötőkben kerestek menedéket a háború hírére de sokan kerültek fogságba, sőt volt hajó, melyet a britek elsüllyesztettek, és a személyzetet internáló táborokba vitték.[4]

Az iskolából három tanár, közöttük Pavlicsek Rezső, már az iskolaév megkezdése előtt, a mozgósítást követően bevonult szolgálatra a haditengerészethez (Bugél Ödön tartalékos sorhajóhadnagy, mint említettük, internáltként kezdte a háborút). Helyettük ideiglenes tanerőket kellett alkalmazni a tengerészeti hatóságtól, illetve a főgimnáziumból. Újabb kisegítő tanár vált szükségessé 1915 januárjától a váratlanul elhunyt Constantino Margoni helyett is.[5] Jóval az első háborús iskolaév befejezése előtt 11 növendéknek kellett az 1895/96-os korosztályból bevonulnia. Az első bevonuló Vechovszky László harmadikos növendék volt, aki még október közepén behajózott az Adria Rt. KASSA gőzösére, s ott teljesített hadiszolgálatot. A következő Banko Jenő volt, aki október 24-én vonult be Pécsre a 19-esekhez, később Veszprémben szolgált. A harmadik bevonuló az elsős Korbai Pál, aki katonatiszt apja engedélyével lett katona a szárazföldi torpedóosztálynál december közepén. Ők 1915 nyarán, az iskolaév végén, vizsgáik letételére szabadságot kaptak alakulataiknál. A többi hét bevonuló felsőbb engedéllyel korábban, már április 2-án letehette vizsgáit.[6] Az olasz hadüzenettel a többiek számára is sürgősen befejeződött a tanév, a vizsgákat május 25-28-án tartották meg. Öt helyi és kilenc anyaországi hallgató tett záróvizsgát.[7] Segota harmadikos végzős növendéket nem tudták leosztályozni, mert hadifogsággal végződő nyári gyakorlatáról csak 1915 áprilisában tért haza.

Az olasz hadüzenet hatására Fiume vagyonosabb polgárai elmenekültek a városból. A háború miatt minden üzleti tevékenység lehetetlenné vált. A hajózási forgalom beszüntetésével többé nem érkezett áru a kikötő raktáraiba sem hajón, sem vasúton. Az ottani raktárakban felhalmozott nagy mennyiségű, kivitelre szánt árut is visszafuvarozták a hátországba. Az üzleti forgalom csak a mindennapi élelmiszerszükséglet beszerzésére korlátozódott. Mikor azután Fiumét háborús területté nyilvánították, megszűnt a távirat- és telefonforgalom, s bevezették a levélcenzúrát. Ez az intézkedés a bankok és vállalatok üzletmenetét teljesen ellehetetlenítette.

Az 1915/16-os tanévben még több nehézség adódott az oktatásban. A harmadik osztályba beiratkozott tíz növendék közül heten már az 1915-ös nyári szünidőben bevonultak.[8] Ezek később egy havi szabadságot kaptak állomáshelyükön, s egy rövid előkészítő tanfolyam után tehettek záróvizsgát. Az első és második osztályból is többen bevonultak 1915 október közepén.[9] Az év vége előtt, május 15-én, újabb növendékeknek kellett eleget tenniük hadkötelezettségüknek a harmadik osztályból, valamennyien 1898-ban születtek. Előrehozott vizsgájukat követően ők is katonák lettek.[10]

A nyári gyakorlatokra történő behajózás szinte csak az álló hajókon volt lehetséges, hiszen a Tengerészeti Hatóság utasítására a Monarchia felségvizein még 1914. augusztus 18-án megszűnt a hajózás, csak a Magyar-Horvát Tengeri Gőzhajózási Rt. egységei dolgoztak a parti járatokban, heti két alkalommal. 1915-től sem szünidei, sem előzetes, sem év végi behajózás nem volt lehetséges a fiatalok számára. Kádár Ferenc egykori növendék, önéletírásában így emlékezik erre az időre:

"... Amikor Fiuméban időnként diákként tanulmányoztuk egy-egy hajó berendezését, felszerelését, a háborús helyzet miatt nem volt alkalmunk igazi nagy rakodást, kirakást látni. Láttuk ugyan a kis helyi hajók darabárus tevékenységét, de gabonát, szenet és ásványféléket aligha láthattunk."[11]

1915 júniusában pályázatot hirdettek az intézet kibővítésére, melynek eredménye az 1916/17-es tanévtől érvényesült. Az új szervezeti szabályzat 1917-ben 63 3215./17. számmal látott napvilágot, hatálytalanítva az 1903-tól érvényes 69 356./1903 sz. korábbi rendeletet.[12]A magyar honos növendékek számára teljesen ingyenessé vált az iskola. Az idegeneknek 50 korona díjat kellett fizetniük, mely összeg a növendékek segélyalapjába folyt be. A 15-17 éves korú jelöltek jó magyar és olasz nyelvtudással közvetlenül a II osztályba is felvételizhettek a középiskola V. osztályának elvégzése után. Minden jelölt szigorú orvosi vizsgálaton esett át, különös tekintettel a színlátásra.

Az addigi végbizonyítvány a nevében is érettségi bizonyítvány lett. Az érettségi vizsgán írásbelit kellett tenni mennyiségtanból, magyar nyelvből és hajózástanból. Szóbeli vizsgát tettek mennyiségtanból, földrajzból, magyar nyelvből és irodalomból, hajózástanból, légtünettanból és tengerrajzból, tengerészeti-, kereskedelmi-, és váltójogból, hajóépítés- és -felszereléstanból, hajóművelet-tanból, jelzéstanból és gőzgéptanból. A jelesen érettségizettek nevét közzétették a Budapesti Közlönyben. A szervezeti szabályzat az alábbi függelékeket tartalmazta: I. Felvételi rend, II. Tanterv osztályonként és tantárgyanként, III. Érettségi bizonyítvány mintája. Végül az új szervezeti szabályzat bemutatta az Akadémia tanári karát: az igazgatót, s az úgynevezett rendes és segédtanárokat.[13]

A város, s vele együtt a lakosság helyzete egyre romlott. 1916 nyarán megtiltották a Monarchia férfilakosainak  kivándorlását. Megkezdték a színesfémek rekvirálását, melynek Fiume harangjai is áldozatául estek. Augusztus elején érte a várost az első olasz légitámadás, melynek során egy Caproni gépet sikerül lelőni.

Fiuméban elfogyott a cigaretta, az alapvető élelmiszerekből sem volt már elegendő, sorozatosak voltak a visszaélések, beindult a feketézés. A tengermelléki olasz ajkú - és érzelmű - alattvalók sorra dezertáltak. Elrettentésül szeptember 10-én Polában kivégezték Nazario Sauro tengerészkapitányt.

Az 1916/17-es tanév volt az utolsó, melynek eseményeiről még készült Értesítő. Soha nem tapasztalt létszám jelentkezett az újonnan átszervezett intézmény négy osztályába: az első osztályba 32, a második osztályba 31, a harmadik osztályba 25 és a negyedik osztályba 20 fő. A növendékek által vezetett internátusi eseménynapló utolsó bejegyzése is ebből az időből való. 1916 novemberének végén ünnepség keretében emlékeztek meg I. Ferenc József haláláról. Az iskola énekkara elénekelte a himnuszt és a szózatot, többen szavaltak. Néhány nap múlva kitört a városban a tífuszjárvány, mely miatt több hónapos karantént rendeltek el az iskolákban.

A háború ezt az évfolyamot sem kímélte. A román hadüzenet miatt megnyitott új déli front ismét sok embert követelt. Az I. osztály kivételével az 1899/1900-ban születettek közül jelentős létszám ment a háborúba az 1917 márciusi bevonuláskor. Még olyanoknak is be kellett vonulniuk, akik vizsgáikra leszerelhettek: a második osztály 31 növendékéből 11,[14] a harmadik osztályba beiratkozott 25-ből 15,[15] a negyedik osztályból két hallgató.[16]

A katonai szolgálat miatt sokan kényszerültek osztályismétlésre, s nagy számban voltak azok is, akik csak két-három év kihagyása után tudtak végül levizsgázni. Különösen a háború kitörésekor, 1914 nyári szünidejében bevonultaknak kellett ezt a megoldást választaniuk. Akadt olyan növendék is aki hadifogsága miatt végkép lemondott az akadémia befejezéséről, de azért később, mint hajószakács, mégis tengerész lett.[17]

Az 1917-es záróvizsgákon a nehézségek ellenére több halasztó is le tudott vizsgázni.[18] A következő két tanévben még sokan fejezték be tanulmányaikat, és tettek sikeres vizsgát, amint azt az 1917/18-as évfolyam fiumei (rijekai) levéltárban őrzött anyakönyve és az 1918/19-es magyar nyelvű vizsgajegyzőkönyv bizonyítja. Az 1917/18-as évfolyamba szintén száz fő feletti létszám jelentkezett. Az első osztályba 28 fő, a másodikba 33 fő, a harmadikba 26 fő és a negyedikbe 20 hallgató.

Az elhúzódó háború egyre több embert kívánt. Az intézetben már jószerével csak az első és a második osztály működött rendesen, a harmadik és a negyedik osztályban alig néhányan tanultak a beiratkozottakból. Mindig újabb tanulók vonultak be. 1917 októberében öten lettek katonák.[19] 1918 februárjában kilencen vonultak be.[20] Egy hallgatót ugyanakkor kizárták az intézetből.[21]

1917 novemberétől az addig alkalmatlannak minősített hadköteleseket is bevonultatták hátországi szakszolgálatra. Az ország tartalékainak kimerülését mutatja, hogy az arany vitézségi érmeket már bronzból készítették, azzal a bíztató ígérettel, hogy a háború után ki fogják azokat cserélni aranyra. 1918 februárjának elején a Cattaróban állomásozó hadihajóinkon szláv nemzetiségi lázadás tört ki, melyet a szocialista agitátorok a maguk hasznára igyekeztek fordítani. A helyi magyar sajtó, melyet akkor már két éve cenzúráztak, mélyen hallgatott az eseményekről.

Az utolsó háborús évben már nagyon vegyes társaság vizsgázott az intézetben. Egy helyi és négy anyaországbeli magyar, továbbá hét fiumei és egy lussinpiccoloi olasz, valamint egy osztrák fiú.[22] Még a vizsgákat követően, júniusban is hívtak be növendékeket az első és második osztályból. Az 1918/19-es végzős osztály névsorából kiderül, hogy a bevonultak közül néhányan soha nem tértek vissza. Nem lehet tudni, hogy elestek, hadifogságba kerültek-e, vagy a megváltozott viszonyok miatt feladták tengerészettel kapcsolatos terveiket. Csáky, Csapó, Csupka, Nyársik és Simó akadémisták sorsáról semmit nem tudunk. Bódis Kálmán 1917 őszére eltűnt a csatatéren![23]

Az 1918/19-es évnyitó már szerényen, csendben, a szokott külsőségek mellőzésével zajlott le. Az első osztályba a helyi magyarokon kívül alig néhány anyaországi jelentkezett. Volt rá okuk. Október 25-én, Budapesten megalakult a Nemzeti tanács, majd 30-án győzött az őszirózsás forradalom. A nagy zűrzavarban, a következő napon, a Károlyi gróf miniszterelnök vezetésével megalakuló kormány, még felesküdött a királyra. Napok kérdése volt a teljes káosz.

A háború vége, a Monarchia összeomlása, végképp felborította az Akadémiának a háborús viszonyok közepette is működő rendjét és életét. Megnehezítette, sőt esetenként lehetetlenné tette a tanítást. Az internátus növendékeit átmenetileg a környéken álló hajókon kellett elhelyezni, mintegy a nyári gyakorlat pótlására, hogy elkerüljék a kialakuló forradalmi eseményekbe való belesodródásukat. A hajók zöme a kikötőkben állt, vagy jobb esetben helyi szolgálatot látott el. A bejáró növendékek azonban, sajnos, nem kerülhették el a kibontakozó nemzeti és politikai mozgalmak propagandájának a hatását.

Nehéz felvázolni azt a zűrzavart, amit a háború évei alatt meggyötört, demoralizálódott katonatömegek szétzilálódása okozott az október végi napokban Fiuméban és a Tengermelléken. A vasúti és közúti torlódások következtében a frontra indulók vonatai összekeveredtek a frontról érkező, sebesülteket és foglyokat szállító szerelvényekkel, melynek következtében az esetenként tízezres nagyságrendű tömeg átmeneti élelmezésé-ről, gyógyszerrel való ellátásáról is gondoskodni kellett a városban.[24] Ezek a körülmények fokozták az addig is érezhető élelmiszer- és gyógyszerhiányt, valamint az elégedetlenséget és zúgolódást. A nacionalista és szociáldemagóg uszítás is termékeny talajra lelt a szerencsétlen tömegben.

Fiume békés polgársága már október 23-án ízelítőt kapott a reá váró megpróbáltatásokból. A Fiumarán túli Sušakról, az ott gyakorlatozó Jellasics ezredbeli katonákkal sok sušaki érkezett horvát zászlók alatt a Fiumara hídján a városba, a velük fraternizáló katonák laktanyájába, ahol horvát zászlókat tűztek ki. Istvanovič táborszernagy, városparancsnok alpesi vadászokat küldött a rendbontás felszámolására, de azokat a horvát katonák, és a csőcselék lefegyverezte. Ezt követően hangoskodva kivonultak a laktanyából, s először az útjukba eső rendőrőrszobát dúlták fel, megölték illetve fogságba ejtették a szolgálatban lévő rendőröket, majd a városi törvényszék épületéhez tódultak, hogy oda behatolva az ott lévő rabokat szabadon engedjék. Ennek során az egész épületet feldúlták, kifosztották, az ablakokon keresztül mindent az utcára dobáltak. A lázadók mögött vonuló városi csőcselék hamar széthordott mindent. Mielőtt a szomszédságban lévő kormányzósági palotára került volna a sor, azt egy, a polgári iskolában pihenő magyar géppuskás osztag, Teslič százados parancsára megszállta, és védelemre rendezkedett be. A helyőrségparancsnok a rendőrség és a magyar katonák segítségével vetett véget a lázadásnak, a laktanyába visszakényszerítve és lefegyverezve a horvát katonákat. Másnap, teherautókon, a Punto Francóba, majd onnan hajón Polába szállították a lázadókat.[25]

Az eseményektől távolabb, a Belvedere városrészben található Akadémia, illetve az internátus szervezeti rendje egy ideig még megvédte a fiatalokat a zavargások hatásaitól, csak a bejáró növendékek meséiből hallhattak a kinti szomorú eseményekről.

Október 28-án Istvanovič, a polgármester útján, falragaszokon hirdette ki, hogy a közrend fenntartását a katonaság vette át. Úgy tűnik kevés eredménnyel, mert este Lucich sorhajókapitány, és Teslič százados jelentette a Kormányzóságon, hogy a rendelkezésükre álló katonai erő nem elegendő a város rendjének helyreállítására. Vekerle miniszterelnök a helyzetre való tekintettel a fiumei kormányzót Budapestre rendelte. Az állami rendőrség feladta hivatali helyiségeit, s zömmel a várost is elhagyta.[26]

A Zágrábban október 29-én megalakult Horvát Nemzeti Tanács kimondta Horvátország elszakadását Magyarországtól. Ennek hatására a Tanács fiumei bizottsága tüntetést szervezett, Fiumének Horvátországhoz való csatlakozását követelve. A főként katonákból álló, fiumei, horvát és szerb zászlók alatt tömörülő sokaság a kormányzósági palota elé vonult, hogy bevonja a palota ormán lengő magyar lobogót, s felhúzza helyette a horvátot. Miután ez megtörtént, a városon végigcsődülve elkezdték a többi közintézményen lévő zászlókat is lecserélni, majd a vasútállomás magyar zászlóit és feliratait verték le, s egyben megszállták azt.[27]

Jékelfalussy Zoltán fiumei kormányzó az események hatására családjával együtt elhagyta Fiumét és Pestre utazott. Vele együtt a palota magyar őrsége is elvonult. A kormányzói teendőket a továbbiakban a Horvát Nemzeti Tanács tagja, Lenaz Richárd ügyvéd vette át. A városban rekedt magyar polgárok érdekeinek képviseletével Jékelfalussy Egán Lajos mérnököt, a Tengerészeti Hatóság osztályvezetőjét bízta meg. Ő és a gondnok az átadás lebonyolítása céljából a palotában maradtak.[28]

A nagy tömegeket vonzó megmozdulásokat már nem tudta elkerülni a fiumei tanulóifjúság. A megalakult polgárőrség zömét e diák-ifjak adták. A tapasztalatlan, fegyverforgatásban járatlan fiatalokat a felszabadított és felfegyverzett szerb hadifoglyok képezték ki hevenyészve, mely a későbbi napokban sok tragédia forrása lett. E szerbek által befolyásolt, félrevezetett őrség tagjai voltak az elsők, akik megkezdték a rájuk bízott értékek dézsmálását mind a vasútállomáson, mind a közintézményekben.[29]

Még aznap este (29-én) az olaszok is megalakították képviseleti szervezetüket, a Fiumei Olasz Nemzeti Tanácsot, Grossich Antal kórházi főorvos vezetésével, aki azonnal bejelentette a Horvát Nemzeti Tanácsnak, hogy a város Horvátországhoz csatolását csak fenntartással és ideiglenes jelleggel veszi tudomásul: a város végleges sorsáról a békekonferenciának kell határoznia. Ossoinach András fiumei országgyűlési képviselő visszaadta mandátumát.[30] Míg az egyik utcában horvát lobogó alatt vonult az új horvát uralmat éljenző, a másik utcában pedig olasz kokárdákkal Fiume függetlenségét éltető felajzott tömeg, addig az elhagyott városrészekben a kiszabadított orosz és szerb hadifoglyok randalíroztak, raboltak.[31]

1918. október 30-án Zágrábból megérkezett a hivatalos küldöttség a város átvételére, s Rajčevič népbiztos beköltözött a kormányzósági palotába. Erre a Consiglio Nazionale kiáltványban jelentette be, hogy ők az anyaországgal, Olaszországgal való egyesülést támogatják, s a délszláv megszállást csak ideiglenesnek tekintik. Antonio Vio polgármester, azonosulva a kiáltvánnyal, átadta azt Rajčevičnek, mire a népbiztos kijelentette, hogy Fiume hovatartozásának kérdését a Szerb-Horvát-Szlovén állam megoldottnak tekinti.[32]

Az akkori nehéz napokról az intézet utolsó magyar igazgatója, bártfai Szabó Samu ekként tudósít feljegyzéseiben:

"... 1918. okt. 30.-án de. 9 órakor Zustovics Kornél, községi reáliskolai tanár, vezetésével 8-10 fiúból álló csapat jelent meg az igazgatói irodában, s mint a Guardia Nazionale Italiana tagjai a Consiglio Nazionale Italiana nevében követelték az intézet birtokában lévő magyar nemzeti lobogók kiadását."

Négy volt intézeti növendék is volt a csapatban: Böhm, Sinčič, Benzan és Justin. Tekintve, hogy a felügyelő - kinél a kulcsok voltak - nem volt az iskolában:

"... a szuronyos fegyverekkel felszerelkezett fiatalemberek puskatussal és szuronnyal felfeszítették a raktár ajtaját és elvitték az intézet összes magyar lobogóját. Később visszatérve leverték az Akadémia homlokzatán volt magyar felírást, leszedték az intézet belsejében talált valamennyi magyar feliratot, s lepedővel bekötötték a kapu feletti magyar címert, s végül felhúzták az olasz lobogót az épület homlokzatára."

Jellemző az akkori idők zavarodott, anarchikus állapotára, hogy az esetet követően két nappal, a horvátok küldöttsége tűzte ki a maga lobogóját, s vette le az olaszt, a Délszláv Nemzeti Tanács nevében. E küldöttségnek Ivancich Ernő volt fiumei révkapitány IV. osztályos akadémista fia is tagja volt.[33]

Az eseményektől megszeppent, anyaországától elszakított fiumei magyarság számára nyilvánvaló volt, hogy a város sorsa pillanatemberek kezén van, s hogy a tegnapi olasz-délszláv barátkozás kérészéletű.

S hogy a káosz még nagyobb legyen, a fiumei szocialisták is megalakították a Munkástanácsot, követelve azonnal a népszavazást Fiume hovatartozását illetően, s ezzel együtt az általános, titkos, nőkre is kiterjedő választójogot valamennyi fiumei polgárnak, aki már egy év óta ott lakik, s betöltötte 18. életévét. November elsején a szocialisták nagygyűlést tartottak, s tüntető körmenetet szerveztek a városban.

Ezen a napon érkezett Zágrábból egy tanfelügyelő, aki a helyiek segítségével megkezdte az állami iskolák átvételét. Ez az addigi igazgatók passzív ellenállása miatt hosszabb időt vett igénybe.[34]

Az addig háborítatlanul működő Tengerészeti Hatóság, megelőzendő a város beleszólását, Albino Celligoi tengerészkapitányt, helyi patriótát, az Akadémia óraadó tanárát nevezte ki révkapitánynak Nyírő Gábor helyett. Nyírő ettől kezdve Egán segítője lett a magyarok ügyeinek intézésében. A horvát kormányzó és az Olasz Nemzeti Tanács engedélyével megalakították a Magyarokat Segítő Egyesületet. Az egyesület több százezer koronát gyűjtött az albán és montenegrói frontokról hajón visszaérkező katonák meleg étellel való ellátására.[35]

A következő napon a horvát bán elrendelte az ostromállapotot a városban is. Sok volt az erőszakos cselekmény, a fosztogatás, a betörés és a lopás. A polgárőrség ifjai és az olasz nemzeti gárda képtelen volt a rend megőrzésére a felfegyverkezett hadifoglyokkal és katonákkal szemben. A szláv katonai járőrök mindent elszedtek a hazafelé tartó katonáktól, sok esetben még a bakancsot is. A fiumei olaszok követeket menesztettek a határon túlra, hogy a rend helyreállítása végett behívják a kikötőbe az olasz flotta egységeit.

Küldetésük sikerrel járt.[36] November 4-én reggel befutott a kikötőbe a STOCCO, majd a SIRTARI romboló, fedélzetén Rainer admirálissal. Az olasz lakosság a Consiglio Nazionale vezetésével lelkesen üdvözölte az érkező hajókat és az admirálist. Nem sokkal később megérkezett az EMMANUELE FILIBERTO sorhajó is és a Mária Terézia-móló mellé állt. Rainer a tiszteletére kivonult városatyáknak kijelentette, hogy az olasz király nevében érkezett és minden erővel meg fogja védeni az olasz lakosság és Olaszország érdekeit. Ennek szellemében az olasz flotta egységei a következő két napban elfoglalták az isztriai partokat, Zárát és Abbáziát is, nem törődve a délszlávok heves tiltakozásával.[37]

November 5-én délelőtt az olasz Guardia Nazionale, maga mögött tudva a hadihajókat, vissza akarta cserélni az Akadémia épületén lévő horvát lobogót olaszra, de az akkor már horvát kézen lévő rendőrség három fegyverese egy polgári biztos jelenlétében ezt megakadályozta.[38] Ugyanekkor a városi toronynál is zajlott egy zászlócserélgetés, mely több napig borzolta a helyi olaszok és horvátok idegeit, s fakasztott mosolyt a magyarokban.

A tornyon ünnepnapokon évtizedek óta kitűzött fiumei színek helyett a horvátok a magukét rakták ki a város elfoglalásakor. Rainer admirálisnak első dolga volt a sérelmet orvosolni, de nem a fiumei zászló került a horvát helyébe, hanem az olasz. Ez a cserebere napokig folyt, mígnem az olaszok katonai tiszteletadással, díszlövéssel tették egyértelművé akaratukat. A horvátok így már nem merték levenni, de hasonló parádéval kitűzték az olasz mellé a magukét is.[39]

A következő napon, 6-án Baborszky Lajos tengerészkapitány - a buccari-i hajózási iskola volt igazgatója -, a Zágrábból érkezett tanfelügyelő utasítására, a Délszláv Nemzeti Tanács nevében felszólította Szabó Samut, a Tengerészeti Akadémia igazgatóját, hogy adja át nekik az intézetet. Mivel az igazgató ezt megtagadta, erőszakot alkalmazva átvették a leltárakat, pénztárt s a hivatali helyiségek kulcsait. A kisajátításról horvát nyelvű jegyzőkönyvet vettek fel. Ebben Baborszky kijelentette, hogy a horvátok az oktatást oly módon kívánják folytatni, hogy az intézet magyar jellege fokozatosan megszűnjön. Pavlicsek Rezső helyettes igazgatót szándékozták vezetőnek kinevezni, tekintve, hogy ő beszélt horvátul. Az alkalmazottak közül mindazokat hivatalukban kívánták hagyni, akik elfogadták a horvát szolgálatot.[40]

Mivel Pavlicsek csak a magyar kormány utasítására lett volna hajlandó az igazgatóságot átvenni, az iskola tantestülete hivatalosan megerősített igazgató nélkül maradt. A többi fiumei állami iskolában is hasonló gondokkal küszködtek, mindenki várta a horvát és a magyar kormány közötti megegyezést. Ez az ismert ottani és hazai forradalmi események miatt nem jöhetett létre.

Nagy gondot okozott a városnak a Horvátországban felszabadult olasz hadifoglyok hazaszállítása, mely vonaton történt Fiumén keresztül. A nehézségek ellenére megoldották ellátásukat. Még nagyobb nehézséget jelentett az Albániából hajókkal visszavonuló volt cs. és kir. alakulatok fogadása, ellátása és továbbindítása hazájukba. E hazatérő katonák között sok volt a sebesült és a súlyos beteg, akik nem tudtak tovább utazni. A volt Haditengerészeti Akadémiából még a háború elején átalakított hadikórház nem tudta kezelni a városra szakadt nagy tömegű beteget, így azok tömegesen haltak meg. Ehhez járult még a maláriajárvány is. A városban elfogytak a koporsók, s a halottakat anélkül temették. A sírásók nem győzve a sok munkát sztrájkba léptek. A temetőkbe kivezényelt katonák csak ímmel-ámmal végezték el a munkát, így végül a szocialisták toboroztak a tagjaik közül önkénteseket, akik tömegsírokba helyezték a szerencsétlenül jártak százait.[41]

November 9-én falragaszokon értesítették a tanulóifjúságot, hogy a tisztán olasz nyelvű városi iskolákba iratkozzanak be, melyek néhány nap múlva meg fognak nyílni. A magyar iskolákat teljesen meg kívánták szüntetni. Ez a tervük akkor még nem járt sikerrel.[42]

A következő napon a város három fős küldöttsége Velencében felkereste az ott tartózkodó olasz királyt és bejelentette a város szándékát, hogy a független Fiume Olaszországhoz kíván csatlakozni.

November 11-én a FRANCESCO FERRUCCIO is befutott a kikötőbe, és az EMMANUELLE FILIBERTO mellett kötött ki. Ugyanekkor érkeztek a városba a Ká­rolyi-kormány Svájcba tartó küldöttei is, akik tájékozódni igyekeztek az új városi hatóságoknál. Látogatást tettek az olasz flotta parancsnokánál is, aki felsőbb engedéllyel - egyéb közlekedési lehetőség híján - egy torpedónaszádon vitette őket Olaszországba, ahonnan tovább utaztak Bernbe.[43]

November közepétől, miután Lindner Béla aláírta a Károlyiék által elutasított Belgrádi Katonai Egyezményt, Fiume, a demarkációs vonalak mögé szorulva, végkép elszakadt az anyaországtól. Az utolsó novemberi szerelvényekkel menekülő magyar családokkal együtt sok magyarországi növendék is elhagyta az iskolát.

A fiumei horvát-olasz-magyar kérdést hamarosan a tüzérséggel megerősített olasz csapatok bevonulása oldotta meg: november 17-én Drenova felől szállták meg a várost. A korábban érkezett SAN MARCO csapatszállítóról pedig a kikötő környékét szállták meg, a Whitehead gyárban lévő rádióállomással egyetemben. A városból tömegesen menekültek a frissen betelepült horvátok és szerbek Sušakra és a távolabbi városokba. Estére a szláv katonaság is kivonult a városból Sušakra. A horvátok, tartva a további olasz előnyomulástól, felszedték a síneket. Fiume és Buccari-Bakar között megszűnt a vasúti közlekedés.[44]

Dondero sorhajókapitány, az EMMANUELE FILIBERTO parancsnoka átvette a Tengerészeti Hatóság vezetését és eltávolította a horvát főispánt, Dr. Lenazt a kormányzói palotából. Ezen felbátorodva az Akadémiáról is levették a horvát lobogót s várták a további fejleményeket.[45]

Dondero november 20-án kijelentette a hivatal alkalmazottainak - így az Akadémia igazgatójának is -, hogy nagyon fontos érdek a hivatal további működése, mert sok ezer beteg és sebesült vár még Albániában hazaszállításra, s a partvidék lakosságának élelmezése szempontjából is szükséges a hajózás mielőbbi normális megindítása. Felszólította a tisztviselőket, hogy folytassák munkájukat, végezzék addigi feladataikat, mint korábban a megszűnt kormány alatt. Az Akadémia igazgatójának visszaadatta a horvátok által elvett kulcsokat, aki az intézet tantestületét szintén utasította munkája folytatására.[46]

Az olaszok igyekeztek a teljes közigazgatást átvenni, illetve felügyelni. November 21-én a város katonai parancsnoka súlyos börtönbüntetés terhe mellett tiltotta meg az osztrák-magyar bank papírpénzeinek behozatalát, s a városban használt korona értékét 40 olasz centesimiben állapította meg. A következő napon pedig az olaszok által megszállt terület határát az antant demarkációs vonalának hirdette ki. Elrendelte, hogy e vonalat 24 órán belül, hacsak nem igazolható helyi illetőségük, valamennyi volt osztrák-magyar katonának el kell hagynia. A rendelet ellen vétőket hadifogolyként fogják kezelni.[47]

Ugyanekkor az antant is megkezdte bevonulását Fiumébe. Beérkezett a kikötőbe az USS ISRAEL amerikai romboló és az HMS DARTMOUTH brit cirkáló.

Még aznap délután az intézetből tíz olasz katona elvitte az Akadémia internátusának 34 vaságyát matracostól, az összes takarót, lepedőt, párnát, törölközőt. Másnap egy olasz és egy angol tiszt megnézte az intézet helyiségeit és négy osztályt, két dolgozót, valamint két hálót lefoglalt az angol katonaság számára.[48]

November 24-én francia, zömében annamita gyarmati katonaság vonult be a városba. Ezzel teljes lett az antant megszállás. Az olasz járőrök mellett megjelentek a város utcáin a brit, amerikai és francia katonák is. A megszállással némileg javult a város élelmiszer-ellátása. Megemelték a kenyérfejadagot s esetenként a szegénysorúak között ingyen kenyeret is osztottak az olaszok.

Az antant megszállás a Tengerészeti Akadémiát is érintette. Az intézetbe 400 angol katonát szállásoltak be 25-én reggel, s az igazgató magánlakása és a szertárak kivételével valamennyi helyiséget lefoglalták. Három nappal később az olaszok az épület tetején meteorológiai megfigyelőállomást szereltek fel a repülőknek, melyhez a műszereket az intézet légtünettani szertárából "kölcsönözték" ki. Két katona őrizte.[49]

Az antant-erők bevonulása nem zavartatta az olaszokat abban, hogy a várost sajátjuknak tekintsék. November 28-án Cagni olasz tábornok látogatott a városba, kit nagy ünnepléssel fogadtak a helyi és a bevonult olaszok. A tábornok szónoklatában kijelentette: "Ez a mi földünk és az is marad!"[50]

Az egyre zavarosabb politikai helyzet tisztázására 29-én brit-amerikai bizottság érkezett Fiumébe. Volt mit tanulmányozni! Az antant megszálló csapatok igen megosztottak voltak. Az olaszok, a londoni egyezmény ellenére a helyi lakosságra hivatkozva, Olasz­országhoz kívánták csatolni a várost. A britek, az egyezmény értelmében, az egyesült Horvát-Szlavón-Dalmát ország részének tekintették Fiumét, ezzel remélték megakadályozni, a szerveződő állam Szerbiával való egyesülését.[51] A franciák inkább a szerbek dél-szláv államalapítási törekvéseit, s ezzel együtt Fiume szláv okkupációját szerették volna, míg az amerikaiak a független státusz felé hajlottak, ahol valamennyi nemzet fia, mint fiumei polgár, egyforma jogokkal rendelkezik.

E függetlenség gondolatát képviselte a december 5-én hazaérkező Riccardo Zanella tanár, Fiume egykori képviselője a magyar országgyűlésben. Ő az olasz-délszláv tusakodást elvetve próbált a városnak önálló státuszt kiharcolni a párizsi békeértekezleten antant-körökben. Törekvésének több híve is akadt.

E hatalmi harcok közepette a város egyre több gonddal küzdött. Mind nehezebben tudták megoldani a lakosság élelmiszerrel és téli tüzelővel való ellátását. A pénz értéke az áruhiánnyal egyenes arányban csökkent. Virágzott a feketézés, az üzérkedés és a valutázás. A szétszabdalt területeken jelentős árfolyamkülönbség alakult ki a korona valutaértékében, ezért valamennyi új államalakulat igyekezett a pénzintézeteinél lévő osztrák-magyar bankjegyeket és postai értékcikkeket felülbélyegezni.

Először a város postahivatalaiban lévő bélyegkészleteket nyomták felül három kiadásban december eleje és január 19-e között FIUME felirattal.[52] Január 18-án került sor a korona-bankjegyekre. Az Olasz Nemzeti Tanács falragaszokon adta hírül az osztrák-magyar bank papírpénzeire vonatkozó rendeletét, azok lebélyegzését és átváltását illetően. Az utódállamok által újólag kibocsátott második kiadások, illetve a csak egy oldalon nyomott új osztrák-magyar bankjegyek érvénytelenek voltak, azok nem kerültek felülnyomásra. Ugyanígy a már más által egyszer felülnyomott bankjegyek sem. A bankjegyek átváltására külön irodát állítottak fel.[53]

Ezzel a rendelettel a város végkép elvágta magát anyaországától, ami a hátramaradt nagy számú magyar alattvaló helyzetét tovább rontotta. Szinte megoldhatatlan problémával szembesültek a Tengerészeti Akadémia magyar honos hallgatói is.

Az Olasz Nemzeti Tanács végrehajtó bizottsága december 10-én értesítette az Akadémia igazgatóját, hogy - mihelyt a katonaság kiüríti az épületet és az egészségügyi viszonyok lehetővé teszik - ismét megkezdhetik a működésüket. Az addigi tantervet annyiban módosították, hogy az olasz anyanyelvű növendékek - ha kívánják - felment­hetők a magyar nyelv és történelem tanulásától, továbbá az olaszul tudó tanárok kötelesek előadásaikat olaszul is megismételni. Az olasz anyanyelvű diákok természetesen olaszul is vizsgázhatnak.[54]

A tanítás végül 1919 januárjában csak nagy nehézségek között folytatódhatott. Március 21-én Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot, s megkezdődött a Magyar Vörös Hadsereg szervezése a demarkációs vonalakat átlépő cseh, román és szerb csapatok ellen. A Fiume és az anyaország közötti közlekedés ezt követően még kerülő utakon is csak nagy nehézségek árán volt lehetséges.

 Egan Lajos meghatalmazott kormányzóhelyettes 1919. április 14-én ezt jegyezte fel naplójába: "Pavlicsek Rezső a Tengerészeti Akadémia vezetője panaszkodott, hogy 4-5 magyar növendék a zárlat miatt szüleitől nem kaphat pénzt, és az ellátásukat nem bírják fizetni, nyomor és elzüllés veszélyének vannak kitéve. Az intézet segélyalapját nem veheti igénybe, mert azt rendelet tiltja."

Egan 2000 koronát utaltatott ki a fiúknak azzal, hogy a szülőknek majd a viszonyok rendeződése után meg kell azt téríteniük.

De nem csak a hallgatókra leselkedett sok veszély, a tanárok közül is többen belekeveredtek a helyi baloldali, vagy nacionalista szervezkedésekbe. Az óraadók közül Ányost eltanácsolták az Akadémiáról, sőt a Consorzio Nazionale a városból is kitiltotta. A többi fiumei magyar iskola tanárai sem kerülhették el a térség nemzeti és politikai mozgalmainak hatását. Gauss-Garády Viktor akadémiai tanárt, a Halbiológiai Állomás Budapestről visszatért vezetőjét, szintén kiutasították a városból, de mint fiumei patrícius, nem hajtotta végre a kiköltözési parancsot.[55]

Az egyház is kivette a részét az ellentétek szításából. A városban hagyományos Szent Fábián és Sebestyén napi körmenet során a Szent Sebestyén kápolnához érve a horvát plébános horvát nyelven kezdte a misét celebrálni, mely miatt zavargás támadt és a szertartást félbe kellett szakítani. Másnap azután egy másik plébános olasz és latin nyelven végezte el a szertartást.[56]

Az iskolaévnek a június 19-i vizsgákkal lett vége az Akadémián, tizennégy magyar és kilenc olasz anyanyelvű hallgató vizsgázott, továbbá azok, akik a hadkötelezettségük miatt elmaradtak a többiektől, illetve az utolsó végzős évfolyam, amelyik még a magyar iskolában kezdte a IV. osztályt.[57] Ez az évfolyam két bizonyítványt is kapott. Megkapta a magyar érettségi bizonyítványt, és egy olasz nyelvű bizonyítványt is Fiume, mint független városállam nevében.

A régi tanárok közül a bizonyítványok aláíróiként szerepelt Szabó Samu, Pavlicsek Rezső, Rocco Pizzetti, Dr. Rauch Árpád, és Dr. Csepreghy Kálmán. A vizsgabizottság elnöke Cattalinich kapitány volt, vélhetően Fiume akkori kikötőhatóságától. Két aláírás található még a bizonyítványon: Negovetich doktoré és Minach kapitányé.[58]

Ha figyelembe vesszük a hagyományt, hogy a vizsgabizonyítványt a végzős osztály valamennyi tanára aláírta, megállapíthatjuk, hogy a régi tanárok közül sokan eltávoztak. Dunay László már a budapesti Tengerészeti Hatóságot vezette, Hankó Pécsett tanított, Bugél végleg nyugalomba vonult. Ányost szervezkedés miatt eltávolították az Akadémiáról, Urbanek a saját iskolája gondjaival küszködött, Celligoi és Leard a fiumei révhatóság vezetéséért folytatott harccal volt elfoglalva.[59]

Ekkorra már egyre nagyobb ellentétek feszültek a várost megszálló antant-erők között. Az amerikai és brit tisztek egyre gyanakvóbban szemlélték az olaszok térnyerését, de igazán a francia-olasz ellentét jelentett megoldhatatlan problémát. A franciák szlavofil beállítottságának megnyilvánulásai június végére zavargásokhoz vezettek. Az olaszok először az éjszaka részegen randalírozó, Olaszországot pocskondiázó katonákat verték el, majd a franciákat bujtogató és leitató horvátokat is kiverték a városból. A zavargások néhány nap múlva fegyveres összetűzéssé fajultak, melynek sajnálatos módon a Baross kikötőben lévő francia bázis gyarmati katonái estek áldozatul. A július 15-én Fiumébe érkező amerikai - angol - francia - olasz szövetségközi vizsgáló bizottság hosszú vizsgálat alapján a fiumei lakosságot és a rendőrséget marasztalta el a történtekért, és nemzetközi rendőrség felállítását javasolta.[60]

1919 augusztusában elkezdődött a fiumei tisztviselők felülvizsgálata. Csak azok folytathatták tovább a tevékenységüket, akiket az Olasz Nemzeti Tanács átvett. A többieknek el kellett hagyniuk a várost, ami az akkori zavaros viszonyok között nem volt egyszerű, hiszen nem volt hová menniük. A budapesti tanácskormány bukása, a szegedi Nemzeti Kormány taktikázása következményeként a románok szinte az egész országot megszállták, Budapesttel együtt.

Augusztus végén több, egykor Budapesten végzett tanárt, többek között Gelletich Vincét átvették a főgimnáziumba tanárnak. E tanárok korábban óraadóként működtek a Nauticán. Szeptember elején a magyar iskolák vezetőit értesítették, hogy a tanítás más vezetők kinevezésével fog megkezdődni.  Arrigo Depoli városi tanár ennek értelmében, szeptember 4-én át kívánta venni a Tengerészeti Akadémia épületét, de az ott felállított brit őrség nem engedte be az épületbe.[61]

A magyar iskolák igazgatói (Urbanek, Békei, Pavlicsek) tanári értekezletet tartva jegyzőkönyvet vettek fel, melyben a tanári karral együtt tiltakoznak a bolsevizmus, és a Tanácskormány által Ányosék közreműködésével felállított Tanügyi Tanács ellen, melynek vezetőit, Orbán, Schneider, Molnár és Ányos tanárokat, már kiutasították a városból.[62]

A párizsi konferencia ezer főből álló nemzetközi rendőrség felállításáról határozott, s az első ötszáz fő behajózása meg is kezdődött La Valettában augusztus végén. Ez nagyon meggyorsította a város antant-megszállásának megszüntetésére tett titkos előkészületeket. A szövetségesek az olasz csapatok kivonulását követelték, mely szeptember 9-én meg is kezdődik.[63]

A csapataiktól tisztjeik tudtával, sőt sok esetben közreműködésével dezertált olasz katonák Gabrielle D'Annunzio ezredeshez csatlakozva elhatározták, hogy úgymond véglegesítik Fiume sorsát, még a béketárgyalások befejezése előtt. E különböző alakulatokból összeverődött, de jól felfegyverzett, fiumei zászló alatt vonuló légió, szeptember 12-én Isztria felől megszállta Fiume fontosabb pontjait. A kormányzósági palotából eltávolították a brit őrséget, és katonai tiszteletadás mellett bevonták a francia és brit lobogókat, csak az olaszt hagyták fenn.

Délután D'Annunzio beszédet mondott a palota erkélyéről, melynek végén kijelentette, hogy a várost Olaszország annektálta. Másnap bejelentette, hogy átvette a város katonai parancsnokságát és felszólította a szövetséges megszálló csapatokat, hogy 24 órán belül hagyják el a várost. Az amerikai hadihajó a saját csapatok felvétele után elhagyta a kikötőt, a britek felszerelésük hátrahagyásával ugyanezt tették. Az olasz csatahajó csatlakozott hozzájuk, majd elfoglalta a kikötő előtti térséget, lezárva a be és kijárást. A franciák csak napokkal később távoztak, miután a katonaságot és a hadiszereket sikerült behajózniuk. Ők is csatlakoztak a blokádhoz.

A horvát területek felé menő, korábban helyreállított vasútvonalat Bakar és Fiume között ismét felszedték egy darabon, így - a tengeri blokád miatt - csak Olaszország felé volt lehetséges a közlekedés.

A városi magisztrátus az akkor szokásos falragaszokon szeptember 26-án közölte, hogy megnyitja az összes elemi, polgári iskolát, a kereskedelmi iskolát, a főgimnáziumot és a Nauticát; a beiratkozás október 1-je és 3-a között történik.

D'Annunzio irreguláris légiója napról napra gyarapodott, mígnem tízezer fő fölé emelkedve komoly élelmezési nehézségeket okozott a városnak. Annak ellenére is fokozódtak a problémák, hogy az olasz Vöröskereszt élelmiszerrakományaival esetenként hajón és vasúton is igyekezett segíteni a város lakosságán. Az élelmiszerhiány enyhítésére a Fiumei Olasz Nemzeti Tanács elhatározta a városban még nagy számban élő idegenek hazaszállítását. Rövid idő alatt 12 vonat indult az egykori fiumei közalkalmazottakkal Magyarországra. E vonatok egyikén volt Szabó Samu, az Akadémia volt igazgatója is, aki október 15-én elhagyta Fiumét. Budapestre költözött, s hamarosan nyugdíjba vonult.

Silvino Gigante, az olaszok által kinevezett városi tanügyi biztos elrendelte, hogy a magyar iskolák által 1919. június 30-a után kiállított bizonyítványok nem fogadhatók el, érvénytelenek.

Eljött a tél, s az élelmiszerhiány mellé társult a tüzelőanyag hiánya is. A katonák kivágták a korábban a város köré telepített erdőket, szétbontották a vasútállomás és a kikötő faépületeit. Szomorú és nehéz napoknak nézett elébe a bezárt város lakossága. Drágaság, valutaüzérkedés, tömegnyomor! A gondok elkendőzésére D'Annunzio naponta kétszer hazafias szónoklatokkal tarkított zenés katonai felvonulást rendezett.

1920 januárjában Ányos visszatért Fiumébe. Fegyelmi eljárást indítottak ellene a szovjet érdekében kifejtett propagandája miatt, de ő annak eredményét nem várta be, február 10-én Bécsbe költözött. Január 15-én, munkalehetőség reményében, Dr. Rauch Árpád is Pestre költözött. Szintén Fiumében élő édesapja, a Punto Franco egykori vezetője, már november óta nem kapott nyugdíjat.

A január óta folyó béketárgyalások híreinek hatására az iskola tanári kara lassanként eltávozott a városból. Pavlicsek 1920. február 27-én átadta az intézetet az Olasz Nemzeti Tanácsnak, amiről a Közlekedési Minisztériumot értesítette. Ezzel az iskola olasz lett, s Depoli igazgató megkezdhette tevékenységét.

A magyar békedelegáció által június 4-én Trianonban kényszerűségből aláírt diktátum csak szentesítette az addig erőszakkal kialakított helyzetet. Nem békét teremtett, hanem csak hosszabb fegyvernyugvást, szinte folyamatos helyi háborúkkal, megszállásokkal, bevonulásokkal. Fiume lakossága, még az irredenta mozgalom elkötelezettjei is, hamarosan rájöttek hogy őket is becsapták.

Az önálló városi lét időszakából már csak kevés magyarról tudunk. Sokan önként elhagyták az olasszá lett intézetet, mert hátország nélkül nem tudták megteremteni maguknak az oktatáshoz szükséges anyagiakat, illetve nem tudták követni az 1919/20-as tanévtől kizárólag olasz tannyelvű előadásokat. Akik maradtak, alkalmi munkákból tartot­ták fenn magukat. A háború során hosszú állásra kényszerült hajók fenéklemezeire lerakódott kagylókat, fúrócsigákat, moszatot takarították le a dokkokban. Vállaltak éjszakai rakodómunkát a kikötőben, vagy mint - Potzner Frigyes - bádogosinasnak álltak be, hogy megteremtsék a létfenntartásukhoz szükséges anyagiakat.

Az 1919/20-as tanévben még nyolc magyar hallgató végezett,[64] de 1920/21-ben már csak öt.[65] 1921/22-ből pedig csak két végzős magyarról tudunk, a fiumei születésű Potzner Frigyesről, az egyetlen Kossuth-díjas tengerészről és a Nova Bukovicán született Rémi Ferencről, aki 1941 tavaszáig az Angol-Magyar Rt.-nél szolgált. Az ő bizonyítványukat már a Regio Istituto Nautico "Cristoforo Colombo" nevében állították ki.[66] Az okmány aláírói: Arrigo Depoli igazgató, Vincenso Gelletich, N. Ivancich, Enrico Duimich, Misculin, Dobrovich, G. Bauer, dr. Arturo Lauri tanárok és a vizsgabizottság elnöke, A. Cattalinich, aki már 1919-ben is a vizsgabizottság elnöke volt.[67]

Az egyre tornyosuló gondok hamarosan szakadáshoz vezettek a várost erőszakkal megszálló D'Annunzio és a város politikai vezetősége, a Consiglio Nazionale között. Nyilvánvalóvá vált, hogy D'Annunzio nem óhajtja átadni a várost Olaszországnak, így nem maradt más hátra, mint a szövetségesek segítségével kifüstölni szerzeményéből. Erre a november közepén Rapallóban aláírt délszláv-olasz egyezmény adott lehetőséget, mely a várost és a kikötőt - lehetetlen módon - megosztotta az aláírók között, de a nagyobbik részt Olaszországhoz csatolta.

Mivel D'Annunzio megtagadta a város békés átadását, december 24-én az olasz kormánycsapatok súlyos utcai harcok között behatoltak Fiuméba. A harcokba bekapcsolódott az olasz hadihajó, az ANDREA DORIA is, lőtte a fontosabb pontokat melynek következtében a kormányzósági palota is belövést kapott.[68] Ötnapos harc után végül D'Annunzio és megmaradt ármádiája, sebesültek és halottak százait hátrahagyva, elmenekült a városból.

Ezzel Fiume, rövid időre, független, szabad városállam lett! Ez tette lehetővé, hogy az utolsó magyar növendékek még befejezhessék tanulmányaikat. 1924-ben a fasiszta Olaszország megszüntette a város függetlenségét.