<back to contents>

Urbán Aladár

A Honvédelmi Bizottmány megválasztása

1848. szeptember 16 21.

Az országgyűlés 1848. szeptember 15-i esti ülésén a drávai sereg parancsnoka, Teleki Ádám áruló magatartásáról érkezett tudósítás következtében Batthyány Lajos miniszterelnök javasolta: kérjék fel István nádort, hogy álljon a sereg élére. Az árulók megbüntetését, azonnali honvédelmi intézkedéseket sürgető beszédében Kossuth Lajos egyetértett, és ő is indítványozta, hogy a ház azonnal küldjön küldöttséget a nádorhoz, és szólítsa fel, vegye át a sereg vezérletét.

A küldöttség nem sokkal éjfél előtt érkezett vissza, s jelentette a nádor beleegyező nyilatkozatát. A főherceg azonban feltételül szabta, hogy az országgyűlés "a törvényes úton és formák között maradjon". (A nádor ugyanis értesült arról, hogy a ház ingerülten vette tudomásul Teleki árulása mellett Batthyány azon kijelentését, hogy Bécsből még nem érkezett meg miniszterelnöki kinevezésének jóváhagyása, s az 24 órán belül nem is várható.) Kossuth azonnal kijelentette, hogy "az soha sem törvénytelen, mit a törvényhozó test tesz," s hosszabb eszmefuttatás után megnevezte a nádor mellé delegálni kívánt három képviselőt. Batthyány ekkor kifejezte aggodalmát, hogy a ház megbízottai ellentétbe kerülhetnek a nádorral, s így annak tevékenységét akadályoznák. Kossuth azt válaszolta, hogy az országgyűlési biztosok feladata nádor támogatása, aki maga is igényelte az országgyűlés segítségét. Mivel a nádor valójában a sereg erősítését kérte, s az erősítésről a háznak is tudomást kell szereznie, ám azok az információk nem valók a nyilvánosság elé, Kossuth egyidejűleg egy "néhány tagból álló választmány" kinevezésére tett javaslatot. Batthyány ezt tudomásul vette azzal a kikötéssel, hogy amíg hivatalban van, igényli, hogy a végrehajtás kérdéseiben a "szabad kezet" megőrizhesse. Kossuth magyarázata, majd az újoncállítás kérdéseit érintő két hozzászólás után az elnök megszavaztatta a Kossuth által a nádor mellé név szerint javasolt három személy megbízatását. Ezt követően Pázmándy Dénes elnök azt kérte, hogy a miniszterelnökkel kapcsolatot tartó bizottmány hat tagjára másnap tegyenek javaslatot. Valójában ez az időpont már "aznap" volt, mert az ülés jóval éjfél után fejeződött be.

Jellačić előnyomulása, a veszprémi, illetve a fehérvári tábor erősítésének folyamata, a szenttamási szerb tábor elleni régen várt újabb ostrom előkészületei és egyéb védelmi intézkedések, az ezzel kapcsolatos bizalmas információk megszerzése indokolttá tette volna, hogy a ház Kossuth által javasolt bizottmánya mihamarabb megkezdje munkáját. A választás eredményét azonban Pázmándy elnök csak szeptember 21-én jelentette be. Elgondolkodtató, hogy a növekvő feszültség és bizonytalanság ellenére - legalábbis nyilvános ülésen - senki sem sürgette, hogy hirdessék ki a szavazás eredményét: a bizottmány tagjainak nevét. Mi lehet ennek a késlekedésnek a magyarázata? Továbbá: miként állhatott elő az a helyzet, hogy a bizottmány tagjai között nem csak Kossuth és addigi két parlamenti ellenfele, Nyáry Pál és Madarász László kapott helyet, hanem további két olyan személy is, akiket a kortársak a korábban elhanyagolható létszámú ellenzék tagjának tekintettek? Nincs tehát világos magyarázat arra, hogy a bizottmány névsora

361

miként állott össze, miért húzódott napokig a szavazás eredményének bejelentése, s miként kezdte tevékenységét a képviselőknek ez a kis csoportja. Ezekre a kérdésekre keressük a továbbiakban a választ.

Az előzmények

Az országgyűlés által Kossuth javaslatára megválasztott hattagú bizottság, a Honvédelmi Bizottmány rövidesen az ideiglenes kormány szerepét töltötte be. Létrejötte Batthy-ány ügyvezető miniszterelnöksége idejére esik, az pedig a kormányválság, illetve a kormány lemondásának következménye volt. Érdemes tehát áttekinteni az előzményeket, amelyek a bizottmány megválasztásához vezettek.

1848 augusztusának második felében egyértelművé vált, hogy nemcsak a Dráván túl összevont horvát katonai erő fenyegeti az országot, hanem az osztrák kormány is szakított addigi "semleges" magatartásával. Ilyen körülmények között született meg a haderő növelését szolgáló újoncozási, valamint a szükséges költségeket biztosító pénzügyi törvény. Az augusztus 27-i minisztertanács pedig elfogadta azt az országgyűlés elé még nem terjesztett elképzelést, amely a horvát-magyar ellentétek radikális megoldásaként indítványozta volna Horvátország teljes elszakadásának elismerését. Ezen tervezet ismertetésének szándékával, valamint az említett két törvény királyi szentesítésének kieszközlésére utazott augusztus 27-én éjjel Bécsbe Batthyány Deák Ferenc kíséretében. A két miniszter egyben királyi parancs kibocsátását kívánta elérni, amely az országban állomásozó nem hazai újoncozású cs. kir. ezredeket feltétlen engedelmességre (vagyis a szerb felkelők elleni határozott fellépésre) utasítja, illetve megtiltja a horvátoknak, hogy Magyarországot megtámadják. [1]

Sem Batthyány, sem Deák, sem a fővárosban visszamaradt minisztertársaik nem bíztak a bécsi látogatás sikerében. Augusztus 29-én és 31-én mind Kossuth, mind Szemere Bertalan azt írta Csány Lászlónak, a Dráva-vonal kormánybiztosának, hogy ha a küldetés nem jár sikerrel, lemondanak, s rendkívüli eszközökhöz folyamodnak. Közben az uralkodó augusztus 31-i dátummal megküldte István nádornak az osztrák kormány emlékiratát, a Staatsschriftet. Azt a nádor szeptember 3-án éjjel ismertette meg a kormány Pesten maradt tagjaival. A minisztertanács úgy döntött, hogy nem tárja a képviselőház nyilvánossága elé a bécsi ultimátumot, így Kossuth az országgyűlés szeptember 4-i ülésén a bácskai tábor főparancsnoka, Bechtold altábornagy lemondása, s az idegen származású tisztek ellenséges magatartása kapcsán tette híres kijelentését: "Én tisztelt ház, erősen meg vagyok győződve, hogy vagy végének kell szakadnia ezen állapotnak, vagy pedig a nemzet kénytelen lesz ideiglenesen olly végrehajtó hatalomról gondoskodni, melly végrehajtó hatalom ne legyen kénytelen a maga eljárásának eszközeit a törvényből, hanem a haza veszélyéből meríteni. A ministerium melly így meg van kötve, mint ez meg van kötve, nem mentheti meg a hazát." Kossuth ezt követően több javaslatot terjesztett elő, köztük azt az azonnal jóváhagyott indítványt, hogy az országgyűlés indítson küldöttséget a királyhoz, és szerezzen bizonyságot, "valjon a dynastia akarja-e őszintén a

362

nemzetet azon törekvésében támogatni, hogy ez országot ő felségének csorbítatlanul megtartsa." [2]

Kossuth határozott kijelentését nem csak azért érdemes idézni, hogy annak a szükséges kormányzati változásokat előkészítő, sugalmazó jellegét érzékeltessük. Nem retorikai fordulat volt ugyanis, amely egy eljövendő lehetőségre célzott, Kossuth tényleges szervezkedése húzódott meg mögötte. A rendelkezésre álló adatok szerint Kossuth már augusztus végén említette Beöthy Ödönnek a kormányváltás lehetőségét, amelyben beszélgetőtársára is számított. Wesselényi Miklós egy szeptember 5-i levelében arról írt, hogy Kossuth "egyesült a baloldallal", vagyis Nyáry Pállal, Madarász Lászlóval és a többiekkel. A szeptember 6-án Győrbe hazatért Lukács Sándor képviselő arról beszélt, hogy ha a bécsi tárgyalások nem lesznek eredményesek, az országgyűlés korlátlan hatalommal fogja felhatalmazni Kossuthot, Nyáryt és Beöthyt. Pálffy János erdélyi képviselő és az országgyűlés alelnöke 1849 után írt jellemzéseiben arra emlékezett, hogy Kossuth ővele, valamint Nyáryval, esetleg Pázmándy Dénessel, a képviselőház elnökével, vagy Perényi Zsigmond báró, ugocsai főispánnal, a felső tábla alelnökével akart triumvirátust szervezni. Végül egy szeptember 11-én kelt levélben, amely a Batthyány-minisztérium lemondásáról és az országgyűlés által Kossuthnak és Szemerének adott ideiglenes kormányzati megbízásról tudósít, ilyen információt olvashatunk: "A projectumok többnyire Madarász Laczitól jönnek, ki már három nap ólta dolgozik Kossuthtal." [3]

Ismeretes, hogy szeptember 11-én, amikor a kormány lemondott, Szemere Bertalan megtartotta tárcáját, hogy legyen miniszter, aki az új kormány kinevezését ellenjegyzi. A nádor levelének ismertetése után, melyben tudomásul vette a kormány lemondását, Kossuth is visszatért a miniszteri padokba, mivel a nádor úgy nyilatkozott, hogy maga veszi kézbe "a kormány gyeplőit." (Ezt minden felszólaló törvénytelennek tekintette, mivel az 1848:III. tc. értelmében a nádor ugyanúgy nem volt felelősségre vonható, mint a király.) Kossuthnak a helyzetről tett nyilatkozata után Szemere fejtette ki nézeteit, majd javasolta: a lemondott miniszterek vegyék vissza tárcájukat, illetve ház ne fogadja el lemondásukat, míg utódaikat ki nem nevezik. Batthyány ezt az elmúlt napokban a kormányban mutatkozott ellentétek miatt lehetetlennek tartotta. Majd a Kossuth nyilatkozatát kísérő képviselői helyeslésre - és az épület előtti tömeg megnyilvánulásaira - utalva Kossuth megbízását indítványozta. A ház ekkor Kossuthot és Szemerét bízta meg a kormány vitelével. Kossuth elfogadta a megbízást, majd amíg a nádort szándékának törvénytelenségéről tájékoztató küldöttség távol volt, előterjesztette intézkedési tervét. Az 5 forintos papírpénz kibocsátásának és a toborzásnak a megkezdését javasolta addig is, amíg a két törvény királyi jóváhagyása megszületik. Egyben nyilvánosan együttműködésre szólí-

363

totta fel Nyáry Pált, Perényi Zsigmondot és Pázmándy Dénest. Ez a felkérés egyértelművé teszi, hogy a megnevezettekkel Kossuth mint a leendő kormány tagjaival számolt. [4]

Másnap, szeptember 12-én délelőtt a nádornál járt küldöttség beszámolt arról, hogy előző napi eljárását István nádor nem tekinti törvénytelennek. A végrehajtó hatalmat a törvény értelmében gyakorolva nem tett mást - szólt a nádor értelmezése -, mint ezen feladatának támogatására felkérte a törvényhozást, hogy "olly egyéneket jeleljen ki, kikkel felelősségük mellett az ország kormányzatát ideiglenesen gyakorolhassa." A beszámoló után a ház a főherceg nádor iránt "teljes bizodalmát" nyilvánította, s ennek közlését "a ministeriumra", vagyis Kossuthra és Szemerére bízta. Így Kossuthnak joga volt a nádort meglátogatására, aki neki is megismételte eljárása törvényességével kapcsolatos nézetét. Erről az országgyűlés délutáni ülésén Kossuth beszámolt, és újabb nyilatkozatot sürgetett. Javasolta, hogy a képviselők fejezzék ki megnyugvásukat a nádor eljárásával kapcsolatban, mivel a haza érdekében kívánatos "Istvánnal az egyetértés." Kossuth egyben azt indítványozta, hogy kérjék meg a főherceget: vessen véget "az ideiglenes állapotnak," vagyis nevezze meg a miniszterelnököt. E beszámoló világossá tette, hogy a nádor nem volt hajlandó jóváhagyni a két miniszter előző esti országgyűlési megbízatását. Kosssuth valószínűleg tudta - vagy legalábbis sejtette -, hogy Batthyány megbízatása várható. Amikor a képviselők megszavazták Kossuth két indítványát és a határozatokat a nádornak hírül vivő küldöttséget, Batthyány felszólalt. Közölte, hogy István nádor felkérésére elvállalta a miniszterelnökséget. Kossuth nem mutatott meglepetést, hanem támogatta a grófot, és kijelentette: "Magyarország önállósága felől" többé nincsenek kétségei. (A Madarászok lapja, a Népelem szerint a lelépő miniszter "lovagias szellemben" méltatta a nehéz feladatra vállalkozó Batthyányt.) A radikálisok azonban korántsem voltak ilyen nagyvonalúak. Perczel Mór azonnal három, a védelmi intézkedéseket érintő kérdést tett fel a megbízatást újra elvállaló miniszterelnöknek. Batthyány részletesen válaszolt Perczel interpellációjára. Mikor azonban Madarász László arra volt kíváncsi, hogy Jellačić miként merte megtámadni Magyarországot, nem várta meg a hozzászólás befejezését, hanem elhagyta az üléstermet. [5]

Kossuth Batthyányt támogató nyilatkozata feltehetően nemcsak annak szólt, hogy István nádor jelöltjét nem lehetett elutasítani akkor, amikor a ház éppen rendezni kívánta a főherceggel támadt feszültséget. Nem kételkedett abban, hogy Batthyány csak az áprilisi törvények keretében kívánja a viszonyt rendezni Béccsel, s hogy újbóli megbízatása elfogadásának egyik feltételéül azt szabta, az uralkodó rendelje vissza Jellačićot a Dráva mögé. Minden jel szerint azonban arról is meg volt győződve, hogy az osztrák kormány végleg elhatározta a magyar alkotmányos vívmányok felszámolását. A Staatsschrift, a "kedves bán" szeptember 4-én bejelentett visszahelyezése, majd az országgyűlés küldöttségének schönbrunni kudarca mindezt világossá tette. (Hozzátehetjük: Batthyány sem számított másra. Szeptember 16-án este elhangzott, az alábbiakban idézendő nyilat-

364

kozata szerint már ő sem reménykedett.) Ezért érthető, hogy a bizalmi nyilatkozat után Kossuth rögtön értésére adta híveinek - képviselőtársainak és a karzatnak -, hogy éberen fogja figyelni a fejleményeket. Az útban, az eszközök megválogatásában különbözhet a létrejövő "ministerium," de amíg a haza szabadságát és önállóságát biztosítja, számíthat "gyámolítására." Ugyanakkor - folytatta szinte fenyegetően - "minden perczben, minden időben, minden ember" számíthat arra, hogy "mindent a mit isten tudnom adott és mit a nemzet némely részének bizodalma bennem rejleni vél, fel fogok használni az ellen, akár ki legyen azon férfiú, ki Magyarországnak önállását eladni, elárulni vagy ügyetlenség által veszélybe dönteni fogja." [6] Támogatás, fenntartás, és fenyegetés ötvözete ez a beszéd. Egyrészt a volt miniszter "gyámolítását" ígérte Batthyánynak és követőinek, miközben a radikálisoknak és saját egyre növekvő táborának világosan értésére adta, hogy "akárki" ellen fellép, ha az az ország önállóságát - akár ügyetlenségből is - veszélyezteti.

Kossuth méltányolta Batthyány vállalkozását, de nem bízott sikerében. Szeptember 13-án délelőtt, amikor Batthyányt amiatt interpellálták, hogy akadályozza a sorkatonaság átállását a honvédekhez - amelyet előző napon a ház megengedett -, Kossuth megvédte a miniszterelnököt. Batthyány a védelmi intézkedésekről beszámolva kérte, hogy az említett határozatnak "innentúli foganatba vételét" bízzák rá. Beszéde végén megjegyezte, hogy ha a ház tudomásul veszi intézkedéseit, azt "szerencséjének fogja tartani". Ha azonban nem értenek egyet azokkal, azt olyan nyilatkozatnak tekinti, "mellynél fogva ezen nehéz perczekben nem lennék képes tovább kormányozni." Látva a ház ingerültségét, Kossuth erre úgy válaszolt, hogy amíg a miniszterelnök a vázolt politikáját követi, "gyámolításomra számíthat." Ami pedig a ház határozatát illeti - amelyet éppen ő fogadtatott el -, támogatta Batthyány igényét mondván, hogy a miniszterelnök nem annak visszavonását kéri a háztól, hanem, hogy az iránta való bizalom jeleként alkalmazását bízzák reá. Kossuth érvekkel támogatta állásfoglalását hangsúlyozva, hogy a határozatokat egyrészt nem mindig könnyű végrehajtani, másrészt megtörténhet, hogy egy-egy katona elkövetett vétke miatt hagyja ott sorezredi alakulatát. A kérdést így zárta le: "megvárom a ministerelnök úrtól, hogy a hol a körülmények veszélyessé nem teszik, követni fogja a ház politicáját, melly tudva volt akkor, midőn a ministerium megalakítását elvállalni szíves volt". Érzékelve a ház nyugtalanságát, s látva, hogy mások is szólásra jelentkeznek, Kossuth visszatért Batthyány kérdésére, hogy megadják-e neki a bizalmat, vagy sem és az előbb idézettekhez csatlakozva így fejezte be beszédét: "Ezeket kívántam kijelenteni, s most reassumálom, először, hogy politicáját a hon védelmére helyeslem, másodszor kijelentem, hogy miszerint nem kívánja, hogy felfüggesztessék a határozat, hanem hogy annak alkalmazására adassék neki szabad kéz. Én megadom azt neki." [7] Kossuth kijelentését éljen fogadta, s egyetlen kivétellel a többiek elálltak a hozzászólástól.

Szeptember 13-án az országgyűlés esti ülésén a szőlődézsma ügyét, az úrbéri kármentesítés kérdéseit és az Erdélyről szóló törvényt vitatták. Batthyány megbízatása, a kormány politikája nem került szóba. Ez érthető, mert a képviselők Batthyány kinevezésének megerősítését várták, amit a nádor még 12-én továbbított Bécsbe. A szeptember

365

14-én délelőtt tartott ülés azonban fontos volt a miniszterelnök számára. Madarász László interpellációjában kifogásolta, hogy Batthyány rendeletileg tiltotta meg a sorkatonák minden további átlépését a honvédekhez, holott a ház a szeptember 12-i határozatnak csak a felfüggesztését engedte meg. Ugyanakkor a Batthyány által az előző napon a Dunántúlon meghirdetett népfelkelés kapcsán követelte, hogy azt a ház vezesse, mert azt nem generálisokra, hanem polgári biztosokra kell bízni. Madarász végül megemlítette, hogy Budáról az előző napon 80-90 katona jött át, hogy a honvédekhez írják be őket, s azokat Batthyány elutasította. Ezért követelte, hogy a miniszterelnök számoljon be arról, miként teljesíti a ház 12-i határozatát. Ehhez Bernáth József csatlakozott, majd Nyáry Pál is, aki javasolta, hogy küldjenek a távollévő miniszterelnökért. Batthyány rekedtségére hivatkozva nem jelent meg, de a felmerült kérdésekre írásban válaszolt. E szerint a sorkatonaság átmenetét a jelen pillanatban azért függesztette fel, mert azt az ellenség ellen indítják. A népfelkelést csak a támadástól fenyegetett vidékre terjesztette ki, s az országgyűlési határozatok végrehajtásának jele, hogy annak megfelelően az 5 forintos bankjegyek már forgalomban vannak.

Az ellenzék ingerülten fogadta Batthyány távolmaradását. Balogh János bizalmatlanságát fejezte ki, és követelte, hogy a kormányt adják Kossuth kezébe. A vita még tartott, amikor Kossuth megérkezett. Természetesen értesült Balogh bizalmatlansági indítványáról, s tapasztalta, hogy őt milyen hosszas éljenzéssel fogadták. Világos volt, hogy miként az előző napon, a ház most is hallgatni fog rá. Ezért emlékeztette a képviselőket: Batthy-ány komoly bátorságot tanúsított a megbízás elvállalásával, továbbá, hogy a ház szószékéről jelentette ki: csütörtökig vár a bécsi válaszra. Most csütörtök van, várják meg az estét, s legyen a ház készen "nagyszerű határozatokra". Ezt követően visszatért a sorkatonaság átállásának kérdésére, s kifejtette: ő ezer sorkatonát akart kétezer lelkes emberrel összevonni, s így magyar hadsereget teremteni. Sajnálja, hogy Batthyánynak nem ez a politikája, de kétségtelen, hogy olyan hatalmat gyakorol, amit neki a ház adott. (Kossuth mellékesen megemlítette, hogy a miniszterelnök a Hunyadi-csapat létszámát is teljesnek tekintette, és rendelkezett annak táborba indításáról.) Majd arra figyelmeztetett, hogy estére eldől, elhalasztódott-e a Magyarországot fenyegető veszély, vagy sem. Ha igen, "akkor nagy köszönettel fog tartozni a nemzet Batthyánynak, hogy kieszközlött a veszély növekedése nélkül néhány napot a nemzetnek készületre." Ha nem - folytatta -, akkor szembe kell nézni azzal, hogy Jellačić nem mint pártütő, hanem mint császári tábornok tör be az országba, s "akkor ehhez képest kell választani a nemzetnek az eszközök közül." Majd az ismert érvelés következett: "mert örömest élnénk a formák között, de a formák kedvéért sem magunkat, sem nemzetünket megölni nem hagyjuk." (A napló szerint a kijelentést "kitörő és szűnni nem akaró" tetszés kísérte.)

Kossuth úgy cselekedett, mint az előző napon: elvette a radikálisok támadásának élét, de már beszéde elején - vagyis mielőtt azt javasolta, hogy várják meg az estét - kijelentette, nem hiszi, hogy Batthyány feltételeit "odafenn" jóvá fogják hagyni. Utalása arra, hogy a miniszterelnök biztosított "néhány napot a készületre" anélkül, hogy a veszély növekedett volna, jelezte: Batthyány megbízatását, illetve vállalkozását ideiglenesnek tartja. Ilyen körülmények között kívánatosnak tűnt számára, hogy kitérjen arra a nyilatkozatra, amelyben neve is elhangzott. (Ez Balogh János bizalmatlansági indítványa volt.) Sajátosan komponált mondatában Kossuth ekkor először arra utalt, hogy hónapokkal előbb bátrabb politikát folytatott, de most, "bizony megvallom, ha végig nézek maga-

366

mon, és más részt, hogy mennyi támogatásra számíthatok, nem csak itt, hanem egyebütt is, kevésbbé bízom, de a cselekvéstől mindamellett vissza nem tartand semmi, sőt kétszeresen fogom erélyemet kifejteni." A képviselők erre nem reagáltak - legalábbis a jegyzőkönyv ezt nem jelzi. Kossuth folytatta: "Ám ez nagy dolog, roppant hivatás, mellynek nem tudom, van-e ember a házban, ki megfelelhetne; ezért ismételten kérem, várjuk be az estét, akkor határozzunk, de legyünk úgy elkészülve, úgy, hogy azok után, miket minister elnök úrtól hallani fogunk, okvetlenül végezzünk, mert a sorsnak jobbra vagy balra, de dőlnie kell." [8] Kossuth biztos lehetett a támogatásban, s a jelek szerint remélte, hogy még aznap este döntő határozatokra kerül sor.

Az országgyűlés azonban szeptember 14-én este nem ülésezett. Maga Kossuth volt, aki a napirendet - az erdélyi törvényjavaslat vitáját -megszakítva javasolta, hogy ha Bécsből későn várható a futár, este ne tartsanak ülést, hanem csak másnap reggel. Indítványozta: a képviselőház reggel nyolckor kezdje munkáját, de csak a hírek ismeretében döntsenek, hogy nyilvános, vagy zárt ülést tartanak-e. Az elnök másnapra nem tűzött ki időpontot, hanem azt ígérte, hogy a szokott módon (a ház hirdetőtábláján) tesz közzé értesítést "mihelyt a körülmények parancsolandják." A képviselőház ülése végül 15-én déli tizenkettőkor nyílt meg, jóllehet Bécsből futár nem érkezett. Beadványokkal, képviselőkkel kapcsolatos ügyekkel foglalkoztak, majd Kossuth beterjesztette törvényjavaslatát az úrbéri kármentesítésről, illetve kifejtette azokat a szempontokat, amelyek alapján indítványait kidolgozta. Amikor a ház a napirendi kérdésekre akart rátérni, Kossuth a szónoki emelvényre ment, és az előző napon Bécsből érkezett önkéntesekre, pontosabban az azok között található osztrákokra hivatkozva 12 tagú, a bécsi országgyűléshez küldendő delegáció megválasztását javasolta. Indoka az volt, hogy a kamarilla a közös ellenségük, és a küldöttség útján a nemzetnek kell szólni a nemzethez. A ház elfogadta a javaslatot. Ekkor Batthyány kért szót, és bejelentette, hogy Bécsből az esti gőzössel várja az értesítést, s egyben beszámolt honvédelmi intézkedéseiről. Ennek kapcsán rosszallóan említette, hogy a drávai sereg vezetése nem felel meg a várakozásnak. A horvátok már Nagykanizsát is elfoglalták, míg a magyar sereg Keszthelyre vonult vissza. Egyben felolvastatta Teleki Ádám vezérőrnagyhoz intézett rendeletét, amelyben meghagyta, hogy ellenállás nélkül "egy talpalatnyi magyar földet" se adjon föl. Érdekes módon Kossuth nem szólt hozzá Batthyány beszámolójához. Csak azt kérdezte meg, hogy a miniszterelnök megküldte-e Csány kormánybiztosnak a Telekihez intézett parancsot azzal a meghagyással, hogy "ha akár ki a katonai egyének közül annak ellenszegülni merne, azzal úgy bánjon, mint árulóval." [9]

Este nyolckor a ház a türelmetlen várakozás jegyében ült össze. "Künn az utcán az emberek sereglének, és Kossuthot lármázák; belül az épület udvarán, lépcsőin, előtermein nagy mozgás, bizonytalanság az arcokon, kétségbeesés sokakon, öröm némelyiken..." - jegyezte fel naplójába Hunfalvy Pál. Az ülés azzal kezdődött, hogy Pázmándy elnök ismertette a Bécsbe induló küldöttség névsorát, amelynek tagjait a déli ülést kö-

367

vetően titkos szavazással választottak meg. Ezt követően Batthyány szólalt fel, és jelentette, hogy "a mára várt eldöntő válasz" nem érkezett meg, s 24 órán belül nem is lesz képes határozottan nyilatkozni. Egyben közölte, hogy Csány kormánybiztostól előző napi kelettel Keszthelyről levelet kapott, amely szerint a drávai sereg gyakorlatilag vezér nélkül maradt. A levelet átadta a jegyzőnek, aki felolvasta a tudósítást, mely szerint Teleki Ádám vezérőrnagy nem hajlandó szembeszállni Jellačić-tyal, mert "egy eskü köti vele," Batthyányt pedig nem ismeri el törvényes miniszterelnöknek. A levél szerint a vezérőrnagy "neutrális állásba kívánja magát helyezni," sőt ha Csány nem gondoskodik a katonaság elhelyezéséről és élelmezéséről, átáll Jellačićhoz. A levél óriási felháborodást váltott ki. Amikor a zaj elcsitult, Batthyány kifejtette: a sereg egy pillanatig sem maradhat vezér nélkül, ezért azt javasolta, hogy egy küldöttség azonnal kérje fel István nádort, hogy álljon a sereg élére.

Kossuth elsőként szólalt fel. Mint a jegyzőkönyv megörökítette, "hosszantartó ingerültség közepette" lépett a szószékre és a dinasztia ellenséges magatartására tett célzás után kijelentette: ki hitte volna, hogy "még a Teleki név sem lehet szenny nélkül". A nádorról úgy nyilatkozott, hogy szerinte az ország nádorának "vannak esküszerénti kötelességei." A képviselőház épületét körülvevő tömeg zajongására és nevének éltetésére megjegyezte: "lármával nem mentjük meg a hazát". Ezt azonban az utca nem hallotta, s Kossuth a következő mondatát már be sem tudta fejezni a kinti zaj miatt. Ekkor Pázmándy elnök felszólította Nyáryt és Madarász Lászlót, hogy "legyenek szívesek lecsendesíteni az utcai közönséget." Ezek után tartotta meg Kossuth a szeptemberi válság napjaiban elhangzott egyik legfontosabb beszédét. Nem állapítható meg, hogy tudott-e előzetesen Batthyánynak a nádorral kapcsolatos tervéről, de úgy tűnik, mintha bevezető mondataiban első hallomásként mérlegelte volna a főherceg "esküszerénti kötelességeit." (Teleki vezérőrnagy magatartásáról Kossuthnak is voltak információi.) A zaj elültével kifejtette: most elválik, hogy van-e előzetes tudomása a nádornak a horvát támadásról. Ha nincs, teljesítenie kell "magas méltóságához" kötött feladatát. Ha valamiféle értesítést kapott az udvartól, választania kell "születési állása vagy esküvel megerősített kötelessége" között. Ezért azonnali küldöttséget indítványozott ő is, azzal az elvárással, hogy "őfensége mindjárt holnap induljon". Kossuth ezt követően azt javasolta, ha a nádor átveszi a fővezérletet, delegáljanak mellé három képviselőt, akik "az árulók ellenében használják fel teljes hatalmukat," s szigorúan büntessenek. (A napló szerint ezt a kijelentést is kitörő lelkesedés kísérte.) A ház kérését a nádorhoz megvivő küldöttségbe többen Kossuthot javasolták, aki azonban ezt azzal hárította el, hogy "jobb, ha kedvesebb emberek kérik." Mielőtt a küldöttséget kijelölték volna, a szónok mérlegelte a lehetőséget, hogy a nádor válasza elutasító is lehet: "Én kijelentem, miszerint ha ő fensége nem teljesíti kívánatunkat, a ministerium alkotása iránti várakozásra egy perczig sem volnék kész, s nem volnék hajlandó azon 24 órára, mellyre a minister elnök úr hivatkozott." Ha azonban a válasz pozitív, "ám legyen, s várjuk be a 24 órát, de ha nem teljesíti: a hazát halogatásokkal veszni nem hagyhatjuk, s ekkor másképp kell intézkedni, mikép? azt meg fogom mondani azután." Kossuth ezzel a fordulattal személyes ügyének nyilvánította a teendőket, pontosabban kész tervet sejtetett a nádor elutasító válasza esetére. A zárómondat mindenesetre jól sikerült. A jegyzőkönyv szerint "a szónok zajos, szűnni nem akaró tapsok, éljenzések s közhelyeslés közt lép le a szószékről."

368

Az előszóban utaltunk rá: a nádor vállalta, hogy átveszi a sereg vezérletét, de kérte, távolléte idején a képviselőház maradjon meg a törvényesség terén. Kossuth erre úgy reagált, "őfensége csak arra gondolhat, hogy ne deklarálja, miszerint a királyi széket üresnek tekinti." Majd elméleti szintre emelve a kérdést kijelentette: "Az sohasem törvénytelen, mit a törvényhozó test tesz." Akkor követne el törvénytelenséget a ház - folytatta érvelését -, ha nem tenne meg mindent, hogy megőrizze a királyi széket. A törvényességen pedig azt érti, hogy a király iránti hűséget nem mondják fel ("ezt a ház jelenleg tenni nem fogja"), ezért mindent megtesznek a haza védelmére, ami törvényes. Majd a nádornak a tábor létszámának növelésére tett kívánságát támogatta, és javasolta, hogy a miniszterelnök "minden disponibilis erőt" oda indítson. Végül visszatért korábbi indítványára, hogy a ház küldjön három embert a táborba. Mindjárt javasolta is mint rendkívüli energikus embert Perczel Mórt, Asztalos Pált és Bónis Sámuelt. Batthyány ekkor kijelentette, hogy a három egyén kiküldése ellen nincsen kifogása, de az nem kívánatos, hogy a nádor fölé olyan hatalmat állítsanak, "melly talán némileg az ő állását nehezítené, szabad mozgását akadályozná." Kossuth azonnali válaszában azzal érvelt, hogy a nádor a ház támogatását kérte, s azt a biztosok kiküldésével és a képviselők által meghozandó intézkedésekkel kívánják megvalósítani, utóbbihoz azonban a háznak "a dislocált és disponibilis [elhelyezett és rendelkezésre álló] erőket egészen ismernie kell." Azok tárgyalása viszont nem való a nyilvánosság elé, mert az interpellációkra adott válasz esetleg bajok forrása lehet. Ezzel Kossuth Batthyánynak a délben kezdődött ülésen elhangzott megjegyzésére utalt, aki kijelentette: a miniszternek, ha interpellálják, igazat kell mondania, mert ha nem mond igazat, vád alá helyezhető. Majd így folytatta: "Ha tehát kérdeznek, meg fogom mondani az igazat, vagy hallgatni fogok, mit azután ne méltóztassanak rossz néven venni." Kossuth tehát a miniszterelnök azon dilemmájára reagált, hogy az ilyen tájékoztatásokat ne a ház előtt tárgyalják. Jobb módot kell keresni, s ha ilyet tud valaki, elfogadja. Majd előterjesztette saját javaslatát: "talán méltóztatnának nehány tagból álló választmányt kinevezni, melly a disponibilis erőről, mellyről mininsterelnök úr intézkedhetik, magának tudomást szerezvén, ha intézkedésre van szükség, a háznak javaslatot adhasson". Batthyány erre kijelentette, akár a képviselőház, akár egy kinevezett bizottmány kéri a szükséges információkat, mindenkor kötelességének tekinti, hogy megadja azokat. Majd így fejezte be rövid nyilatkozatát: "A mi a végrehajtást illeti, kérem, hogy míg állásomban maradok szabad kezet engedjenek, mihez ha nem járul a ház, minden pillanatban kész vagyok hivatolomat letenni." Kossuth rögtön kijelentette, hogy ő a bizottmányt "nem rendelkezés, hanem a haderők állapotáróli tudomás szerzés végett" indítványozta. A kérdéshez a táborba küldött biztosok kapcsán még hozzátette, megbízásuk nem csorbítaná Csány László országos biztos hatáskörét. [10]

Ezt követően az ülés még meghallgatta Nyáry hozzászólását az újoncozásról, majd az elnök felszólítására a képviselők felállással szavazták meg a három, Kossuth által meg-

369

nevezett tábori biztost. Végül Pázmándy kijelentette, hogy szerinte elegendő lesz, ha hat tagból áll a Kossuth által javasolt bizottmány. Ezért kérte, "méltóztassanak tehát a szavazási czédulákat holnapra beadni". Egyesek azt ajánlották, hogy ő nevezzen hat személyt, ami azt mutatja, hogy az ülés résztvevői - legalábbis egyes képviselők - nem érzékelték a létrehozandó bizottmány jelentőségét. Pázmándy nem méltányolta a felkérést és megismételte: "A hat tagot méltóztassanak holnap megválasztani." [11]

A jelölés és a választás

A leendő Honvédelmi Bizottmány létrejöttének körülményeiről a kortársak jóvoltából meglehetősen keveset tudunk. Érdemben csak Madarász József emlékezik meg késő öregkorában írott emlékirataiban a fejleményekről. Igaz, ő mind a bizottmány tagjainak jelöléséről, mind azok megválasztásáról hasznos információkat nyújt. Emlékezései szerint az országgyűlés szeptember 16-i délelőtti ülése után az ellenzék 10-12 tagjának részvételével megbeszélést tartott, hogy az előző napon elhatározott hattagú bizottmány megválasztásakor kikre szavazzanak. Az emlékezés szerint megegyeztek abban, hogy Kossuthot be kell választani. Majdnem egyhangúlag állapodtak meg Nyáry és Madarász László megválasztásában. A további három tagra több javaslat is elhangzott, beleértve azt az ötletet is, hogy "érintkezzünk a volt kormánypárt befolyásos tagjaival, s ők válasszák meg a mi ajánlottainkat, mi is rászavazunk három jelöltjeikre." Ezt többen ellenezték - mondja Madarász József -, így ő maga is. Végül abban egyeztek meg, hogy a Királyhágón túliakból megválaszthatják Pálffy Jánost, de rajta kívül a többi tagot is az ellenzék soraiból kell megválasztani, "mert most a veszedelem perczeiben kellenek a bizottmányba a férfiak, a kik miniszterrel szemben függetlenek." Ezt a nézetet elfogadták, s egyetértettek abban is, hogy "most a vész perczeiben keresztül is vihetjük azt kellő eréllyel." További tagnak ajánlották magát Madarász Józsefet, Perczel Mórt, Patay Józsefet, Kubinyi Ferencet, Sembery (Zsembery) Imrét, Kállay Ödönt. Mivel nem tudtak megállapodni, s az idő sürgetett, az értekezlet Madarász Józsefre bízta, hogy döntse el: ki legyen a hiányzó két tag. Az emlékezés szerint a megbeszélés "közös lista" mellett döntött: "S azon szavazati lapokkal fogunk szavazni mind. A szavazati lapok elkészítését elvállaltam." [12]

Az emlékíró a továbbiakban beszámol arról, hogy önmaga miként jutott döntésre a két további személyt illetően. Szerinte első gondolata az volt, hogy "abban Kossuthnak, Laczinak, nekem, Perczel Mórnak és Kállay Ödönnek kellene lennünk, s akkor ott lehetne Nyáry is a ki felől köztudomású volt az, hogy Kossuthnak személyes ellenszenvese". Végül Madarász József nem írta fel saját nevét a listára. Perczelt nem vehette fel, hiszen előző nap a nádor mellé delegált bizottságba választották, Kállay Ödönt mellőzte, mert

370

az olasz segély ügyében a kormány politikájára szavazott. Így végül Patay és Sembery mellett döntött. Majd így fejezi be a tájékoztatást: "s azután ezeket írtuk be a már elfogadott 4 után a szavazati ívekbe. (Kiemelés utólag.) Készítettünk pár száz szavazólapot." [13]

Az értekezlet lefolyását, Madarász József szerepét illetően nem kételkedhetünk az emlékezések szövegében. A személyi döntéseket illetően azonban érdemes némileg kiegészíteni ezeket az információkat. Kétségtelen, hogy ezen a megbeszélésen Kossuth nem vett részt. A jelenlévőknek az is magától értetődő volt, hogy a képviselők nagy többsége Kossuthot tekinti a Béccsel szemben követendő határozott politika egyetlen lehetséges vezetőjének. A volt pénzügyminiszter emlékezetes, szeptember 11-i, dörgő éljennel fogadott kijelentése óta - "melly pontra a veszély perczében a ház engem parancsol, azon meg fogok állani" - megjelenését és beszédeit a képviselőház minden alkalommal lelkesen üdvözölte. [14] Nyáry esetében azonban Madarász évtizedek múltán már nem emlékezett arra, hogy a szeptemberi napokban Kossuth és Nyáry között milyen egyértelmű volt a közeledés. Nyáry a május 10-én a budai várban lezajlott katonai vérengzést követő vizsgálat polgári elnökeként igen népszerű lett, s ezt a népszerűséget a továbbiakban is megőrizte. Az országgyűlésen zajló viták során Kossuth sohasem támadta Nyáryt, s szeptember 11-én - amikor a ház Kossuthra bízta a kormányt - elsőként őt kérte fel együttműködésre. Madarász László és Kossuth szeptember elején kialakult kapcsolatára már utaltunk. Egyik emlékező arról számol be, hogy szeptember 11-én az ülés befejezése után Madarász tájékoztatta az országgyűlés körül összegyűlt tömeget a történtekről, Kossuth megbízatásáról. Nyárynak és Madarász Lászlónak Kossuthtal való kapcsolata az "utca" előtt is kellően ismert lehetett, mert szeptember 15-én éjjel Páz­mándy Nyáryt és Madarászt kérte, hogy csendesítsék le a ház előtt zajongó tömeget.

Ez lett volna tehát az a "triumvirátus", amely mellé a szervezkedők kezdetben elképzelhetőnek tartották, hogy paritásos alapon a (volt) kormánypárt három tagját javasolják. A további személyek között, az emlékezések szerint, Pálffy János mint erdélyi politikus volt kívánatos. Ez a meggondolás kétségtelenül érvényesült. Joggal feltételezhetjük azonban, hogy Kossuth ragaszkodhatott Pálffy személyéhez, hiszen a közelmúltban nevezte ki őt a pénzügyminisztériumba a májusban Bécsbe áthelyezett Pulszky Ferenc üresen álló államtitkári helyére. [15] Valószínű, hogy Madarász Lászlónak pontos ismeretei voltak arról, hogy Kossuth milyen megfontolásból nevezte ki államtitkárának Pálffyt. Így nem kívánt nagy mérlegelést, hogy őt is jelöljék. (azt, hogy augusztus 31-én az országgyűlésen nevetségessé tette Madarász Lászlót, nem tekintették Pálffy bűnének.)

A két hiányzó tag kiválasztásának szempontjaihoz érdemes néhány megjegyzést tenni. Madarász visszaemlékezése nem említi, hogy felmerült volna Balogh Jánosnak, az

371

ellenzék régi politikusának neve. Pedig ő volt az, aki szeptember 14-én Batthyánynak az interpellációs kérdésekre adott írásbeli válasza után bizalmatlansági indítványt terjesztett elő a miniszterelnökkel szemben. (Szeptember 28-án a Lamberg elleni tüntetés kibontakozásakor Kossuth állítólag őt küldte ki, hogy tartóztassa le a királyi biztost.) Szerepel viszont Perczel Mór, akit az emlékiratok szerint azért kellett mellőzni, mert a ház az előző napon tábori biztosnak nevezte ki a nádor mellé. Ez kétségtelenül kizáró ok lehetett. A kései kutató azonban arra gondolhat, hogy amikor Kossuth mérlegelte az "interpel­lácionális bizottmány" létrehozását, azért jelölte Perczelt név szerint a tábori biztosok közé, hogy kivédje valószínű jelölését a létrehozandó bizottmányba. Ezt a feltételezést az sugallja, hogy Kossuth szeptember 15-én este két ízben is utalt egy Perczelnek szánt másik megbízatásra, hogy ti. állítsa ki vadászait, illetve szervezzen egy honvédezredet. (Ismeretes, hogy másnap Perczel megkapta Batthyánytól a megbízást a Bécsből érkezett önkéntesek, a Zrínyi-csapat vezetésére.) Ami Kállay Ödön elmarasztalását illeti, az országgyűlési napló szerint július 22-én a felirat mellett szavazott. Augusztus 21-én azok közé tartozott, akik a délvidéki katonai vezetést árulással vádoló Perczelt védelmezték a támadások ellen. A hadsereg "magyar lábra állítása" kérdésében aznap lefolyt név szerinti szavazás nyilvántartásában azonban Kállay neve sem az igennel, sem a nemmel szavazók, sem a tartózkodók listáján nem szerepel. Lehetséges, hogy az emlékező Kállaynak a felirati vitában tanúsított "pártszerűtlen" magatartására emlékezett, lehet azonban, hogy a lista pontatlan. (A név szerinti szavazások esetében több utólagos reklamációt ismerünk, hogy egyes nevek vagy nem szerepelnek, vagy rossz helyen tüntették fel azokat.) Végül érdemes megemlíteni, hogy az emlékirat által lehetséges tagként felsorolt nevek között szerepel Kubinyi Ferencnek, a régi ellenzéki politikusnak a neve is, akinek mellőzését ugyanakkor nem indokolja. Elképzelhető, hogy őreá utal Madarász, amikor azt említi, hogy az értekezlet végén valaki keresztnevén szólította, s a fejével intett felé. Arcán látta, "a megválasztás utáni sóvárgást," s tisztában volt azzal, hogy őt nem szabad beírnia. Kubinyi valóban számíthatott arra, hogy a jelölésre érdemesnek tartják, mivel nem szavazta meg az újoncozási törvényt, nem szavazott augusztus 31-én a költségvetési vita kapcsán a miniszterelnök "asztali pénze" mellett, s szeptember 12-én ő javasolta az országgyűlésben, hogy a Kossuth által beterjesztett két indítványt felállással, vagyis szavazás nélkül hagyják jóvá. Lehetséges azonban, hogy Kubinyi nevét csak azért említi Madarász József minden későbbi magyarázat nélkül, miközben egy meg nem nevezett személyre tesz célzásokat, mert így utólag kívánt elégtételt venni azért, hogy 1849 tavaszán a bátyja ellen folytatott vizsgálat vezetője Kubinyi Ferenc volt. Balogh és Kállay egyébként nem lehettek a jelölésért "sóvárgók", mert aznap már Bécsbe utaztak a Deák Ferenc által vezetett, az osztrák országgyűléshez küldött bizottság tagjaként.

Végül néhány szót a Madarász József szerint általa jelölt két személyről. Valószínűtlennek tűnik, hogy a megbeszélésen Nyáry ne ragaszkodott volna Patay József személyéhez, akivel a március-áprilisi napokban a megyei és a középponti választmányban együtt tevékenykedett. (Patay javasolta április elején, hogy készítsék el Nyáry arcképét, és nyomtassák ki.) Patay azzal tette magát nevezetessé, hogy augusztus 16-án Batthyányt mint "a régi ellenzék főnökét" támadta, mivel szerinte a miniszterelnök eltért korábbi elveitől, 22-én pedig Széchenyit vádolta meg, hogy míg korábban a nemzet ébresztője volt, most a reform zászlajával "hátra megy." (Az önérzetében sértett Széchenyi Patayt párbajra hívta ki. A duellum alkalmával azonban mindketten szándékosan mellé lőttek.)

372

Pataynak még július 15-én az egyik képviselő azt vetette szemére, hogy "a Pilwax népe nevében" interpellál. Tehát őt valóban a radikálisok között tartották nyilván, így Madarász Józsefnek könnyű volt róla a döntést meghoznia. Sembery Imre is a baloldalt támogató aktív politikusok közé tartozott, jóllehet politikai súlyát a képviselőházi viták alapján nehéz felmérni. Ő sem szavazta meg a felirati javaslatot, egyike volt azoknak, akik augusztus 9-én kritizálták Pázmándyt, mert az előző napon az tulajdon elnöklete alatt elfogadott (a népiskolai törvénnyel kapcsolatos) részhatározatot, az elnöki széket elhagyva, képviselőként igyekezett megváltoztatni. Már augusztus 7-én követelte a hadügyi törvény vitáját, augusztus 16-án a vita kezdetekor keményen bírálta a kormányt, majd ő sem szavazta meg a hadügyi törvényt. Szeptember 12-én Sembery ajánlotta, hogy a ház mondja ki a permanenciát. Az indítványt Nyáry is támogatta, s csak Deák Ferencnek sikerült azt megakadályoznia, bebizonyítva felesleges voltát. Mindkét, Madarász által jelölt tagról elmondhatjuk, hogy a későbbiek során nemigen játszottak szerepet. Patay betegeskedett, s október 24-i beadványában kérte, betegsége miatt hosszabbítsák meg szabadságát. November 16-án megállapították, hogy a Bizottmány ülésén egyszer sem volt jelen. December 1-étől azonban, mint a Bizottmány tagja, több ízben nyilatkozott a képviselőházban, december 30-án pedig egy, a pénzügyminisztériumhoz intézett értesítés arról tudósított, hogy Patay lemondott a Bizottmány tagjai számára megállapított napidíjról. [16] Sembery november közepéig jelen volt az országgyűlésen, és részt vett a Bizottmány munkájában. November 4-én a Pest körüli erődítési munkálatok ellenőrzésével bízták meg, majd november 21-én, kérelmére, az országgyűlés tizennégy napi szabadságot engedélyezett neki. Időben visszatérhetett az országgyűlésre, mert Kossuth december 30-án az ő, bizottmányi tagsága után járó napidíjáról is intézkedett. [17] Sembery azonban Debrecenben nem jelent meg.

A Honvédelmi Bizottmány létszámát illetően is szükséges még egy megjegyzést tennünk. Bár nem zárhatjuk ki, de nem valószínű, hogy Kossuth és Pázmándy elnök előzetesen egyeztetett volna a bizottmány kívánatos létszámáról. Így Pázmándy megjegyzése - "úgy gondolja", hogy elegendő lesz a hat fő - az ő személyes döntése lehetett. A leendő bizottmány páros számú tagsága azonban minden, némi tapasztalattal rendelkező politikus számára figyelmeztetés lehetett, hogy a vitás kérdések esetében a 3:3 arány nem eredményez többségi döntést. Első pillanatban arra gondolhatunk, hogy a képviselőház elnöke az elmúlt napok tapasztalata alapján úgy vélte, Kossuth vitathatatlan tekintélye következtében egyetlen akarat fog érvényesülni. Ez utóbbit Pázmándy nem vonta kétségbe, de a javaslat mögött - mint kiviláglott - az az igény húzódott meg, hogy ő, mint a képviselőház elnöke, hivatalból tagja legyen a ház bizottmányának. Ez így is történt, s Pázmándy az első pillanattól részt vett a bizottmány ülésein. A ház elnökének ez a szerepe köztudott volt. Hunfalvy szeptember 23-án, amikor a nádor távozásának hírére nyilvános ülést akartak tartani, ezt jegyezte fel naplójába: "jelenti az elnök a háznak, hogy a kinevezett 6 tag: Kossuth, Nyáry, Patay, Madarász László, Pázmándy stb. a had ügyében a ministerelnökkel tanácskozni fognak". Kossuth a már említett, december 30-i rendeletben Pázmándy bizott-

373

mányi napidíjáról is intézkedett. Windisch-Grätz pedig szemrehányást tett a fővárosban visszamaradt Pázmándynak, hogy hivatalánál fogva nem tartozott "a kormányhoz", mégis "a Honvédelmi Bizottmány üléseiben tettlegesen részt vett." [18]

A Madarászok által összehívott értekezlet tehát szeptember 16-án a koradélutáni órákban döntött úgy, hogy saját jelöltjeiket közös listán nyújtják be a Pázmándy által javasolt hatfőnyi bizottságba, pontosabban: ezt a névsort a képviselőkkel elfogadtatják. Madarász József erre így emlékezik: "Készítettünk pár száz szavazólapot. 16-án a délutáni ülésben az előttem lévő asztalon a készített szavazati lapok, s úgy történt a mint sejtettem. A volt kormánypárt nem gondolkodott. Vezető lelke nem lévén, s a vész percze­iben a felelősséget közülök senki magára nem vállalván, vezettette magát az ellenzék erélye által. A volt ellenzék az előttem kitárt lapokkal szavazott, s miután a volt kormánypárt tagjainak lehetetlen volt ezt nem látni, ők is nagy sokasággal jöttek hozzánk egymásután, s elfogadván szavazati tagjainkat, azokkal szavaztak. A karzat az ellenzék tagjait a mint a terembe léptünk, zajosan megéljenezte. Ez is hozzá járulhatott ahhoz, hogy a volt kisebbség szavazati íve legyen döntő a választásokra nézve." [19]

Az emlékezés hitelesnek tűnik. A listát az élén álló Kossuth nyilván elfogadhatóvá tette. Maga a listás megoldás sem okozhatott meglepetést. Július 6-án a házszabályt kidolgozó bizottság tagjainak megválasztására az egyik képviselő a következőképp javasolta a tervezett létszám megválasztását: "9 egyént felírhatunk egy ívre," s azt 30-40 "rokonérzelmű ember" aláírhatja. (A javaslatot elfogadták; Kazinczy Gábor és Madarász László is elfogadta.) Július 17-én az elnök a házszabályok kidolgozása után felszólította a képviselőket a 15 tagú, a petíciókkal foglalkozó bizottság megválasztására, s kérte, hogy másnap "a 15 megválasztandók neveit czédulákra felírva" hozzák magukkal. Ez megtörtént, 19-én a ház elnöke közölte a megválasztott képviselők névsorát és az egyesekre adott szavazatok számát. Július 24-én a trónbeszédre adott választ a nádornak megvivő küldöttséget sorshúzás útján jelölték ki, sorshúzással állították össze augusztus 19-én azt a tisztelgő delegációt, amelyet István nap alkalmából a nádorhoz küldtek. Ugyancsak sorshúzás útján jelölték ki szeptember 4-én a Kossuth által javasolt 100 tagú küldöttséget, amely másnap Bécsbe indult. Szeptember 15-én, a délben megnyílt ülésen, amikor Kossuth javaslatára a bécsi Reichsrathoz indítandó 12 tagú küldöttségről határoztak, nem sorshúzás, hanem szavazás útján kívánták a tagokat jelölni. Miután minden képviselőnek 12 személyre kellett javaslatot tennie, így az is csak külön-külön benyújtott listákon volt elképzelhető. Így Madarász József kész listája csak az akció nyíltsága miatt okozhatott meglepetést, esetleg még amiatt, ha az általa kínált névsor nyomtatva volt. [20] Feltételezhetjük, hogy az ülés kezdetekor nem mindenki figyelt fel a kínálatra, s a kierőszakolt nyilvánosság nyomása ellenére sem mindenki folyamodott az előre elkészített szavazólaphoz. Jelenkori tapasztalatok alapján az is elképzelhető, hogy a kész listáról egyes neveket kihúztak és más neveket írtak be. Madarász nem állítja, hogy mindenki az

374

ő listájukkal szavazott, így feltételezhető, hogy egyesek önálló listát nyújtottak be. Ez kétségtelenül nem könnyítette meg az összesítést. A már említett, a petíciókat elbíráló bizottság tagjaira másnap, vagyis július 18-án leadott szavazatokról az elnök kijelentette, hogy az összeszámláláshoz legalább három óra kell, így eredményt csak másnap hirdetnek. A szeptember 15-én Bécsbe indítandó 12 tagú küldöttségre, érthetően, csak az esti ülés kezdetén nyújtották be a listákat. Mivel a küldötteknek másnap reggel már indulniuk kellett, a javaslat elfogadásakor kimondták, hogy a szavazatokat még aznap megszámolják. Így az esti ülés megnyitása után tulajdonképpen hosszú szünettel kezdődött, miközben a képviselők és az érdeklődők - mint az előbbiekben láttuk - a Bécsből érkező értesítésre, illetve Batthyány tájékoztatására vártak. Hunfalvy azt jegyezte fel naplójába, hogy a várakozást megunva már haza indult, amikor a hajóhídon megtudta, hogy "Kossuth a néphez szólt volna: legyenek béketűréssel, a gyűlés nem oszlik el, míg a haza sorsa felett nem intézkedett." A napló szerint ez "11 felé" lehetett, amikor is visszatért az ülésbe, ahová nemsokára megérkezett Batthyány és Kossuth. [21]

Szeptember 15-én este tehát háromórányi időt vett igénybe, hogy a 12 küldött névsora összeálljon. Feltételezhetjük, hogy a ház elnökének utasítását szeptember 16-án a dél­utáni ülés után sem hajtotta végre minden képviselő, mert a történtek elvonták a figyelmüket. Ekkor értesülhettek ugyanis arról, hogy a Bécsből végre megérkezett tudósítás szerint a király csak feltételesen hagyta jóvá Batthyány megbízatását, mivel nem ismerte leendő minisztertársait. Batthyány ezért le akart mondani, de Nyáry nagy hozzászólása, Madarász László és Kossuth támogatása, valamint a ház bizalomnyilvánítása után megtartotta megbízatását. [22] A Közlöny szerint az ülés este nyolckor "lelkesült hangulatban" oszlott szét, s a baloldal kezdeményezése nem tűnhetett fontosnak. Másnap délelőtt, az ülés kezdetén, feltételezhetően, a mulasztók is beadhatták javaslataikat. Így, ha hamarább nem, szeptember 17-étől várhatták a képviselők a szavazás eredményének kihirdetését. Ez annál természetesebb lett volna, mivel eladdig a szavazás másnapján ez mindig megtörtént. Most azonban erre nem került sor. A szokatlan késésre valójában nincsen egyértelmű magyarázat. Madarász József emlékezése így kísérli meg a választ: "Vagy azért, mert a jegyzőknek sok tenni valójuk volt, vagy az összeszedett szavazatokról a jelentést egy hamar nem készítették el, a választás eredménye 5 nap múlva hirdettetett ki; a midőn ismét zivatarosabb volt a légkör, mint ama közben esett várakozás-, reményszálakban bízásnak néhány napja alatt." [23] Ez a fejtegetés azért nem meggyőző, mivel a horvát sereg változatlanul nyomult előre, a védelmi intézkedésekről a ház elvárhatta volna a bizottmánytól a tájékoztatást, amely - Madarász szavaival - "csakis tudomás-szerzés és előterjesztés végett választatott". Mi lehetett a várakozás és a reménykedés oka? Batthyány szeptember 17-én ismertette új minisztériumának névsorát, de ennek bécsi jóváhagyása - ha abban bíztak - nem változtatta volna meg a bizottmány iránti igényt, illetve az annak szánt szerepet. A választás eredményét a ház elnöke csak szeptember 21-én a kora délutáni órákban jelentette be. Milyen remények szűntek meg ekkor? Ezen a napon kellett találkoznia István nádornak a horvát bánnal, de annak elmara-

375

dásáról akkor a fővárosban még nem értesültek. Ezen a napon került sor Szenttamás harmadik, ismét kudarccal végződött ostromára. De Mészáros Lázár arról csak délután írta meg jelentését. Így ezek az események nem okozhatták a választás eredményeinek ekkor elhangzott bejelentését.

A bizottmány névsorának késlekedve történt kihirdetését egy 1917-ben megjelent tanulmány azzal vélte megmagyarázni, hogy a ház elnöke négy napig arra várt: "hátha megérkezik a felterjesztett miniszterek megerősítése, mely a bizottmányt fölöslegessé teszi." [24] E feltételezés a Madarász által a reménykedésre tett homályos utalást igyekszik megmagyarázni. Mivel feltételezhetjük, hogy Kossuthnak és radikális szövetségeseinek nem változott meg a véleménye a bécsi kormánykörök magatartásáról a miniszteri névsorral kapcsolatban, valószínűleg nem beszélhetünk reményteli várakozásról. Szeptember 15-én este, amikor Kossuth a hattagú bizottmányt javasolta, azt azzal indokolta: a háznak a katonai erőviszonyok ismeretére van szüksége ahhoz, hogy a megfelelő intézkedéseket meghozza. Valójában ezek az intézkedések a végrehajtó hatalom, vagyis a miniszterelnök hatáskörébe tartoztak. Az abba történt beavatkozás kísérlete épp az előző napon vált tarthatatlanná, amikor Madarász a dunántúli népfelkelés elrendelése miatt interpellálta Batthyányt. Így ha Kossuth Batthyány aznap délelőtti szavaira reagálva javasolta is a ház tájékoztatása érdekében kiküldendő bizottmányt, annak kétségtelenül volt a miniszterelnököt ellenőrzését célzó szándéka. Hogy Batthyány ezt így értékelte, mutatja fentebb idézett reagálása, amikor jelezte: a végrehajtó hatalom körébe nem enged beleszólni. (Egyébként, ha meggondoljuk, hogy a bizottmány bevallott rendeltetése a képviselők bizalmas tájékoztatása volt, akkor felmerül a kérdés: zárt ülésben a miniszterelnök ezt miért nem tehette volna meg?) A miniszteri névsor jóváhagyása nem változtatott volna a létrehozandó bizottmány bevallott - és elhallgatott - célján. Valószínűbbnek tűnik az, hogy Kossuth, Nyáry és Madarász a szeptember 16-án az ő kezdeményezésükre a ház által Batthyánynak megszavazott bizalmi nyilatkozat után nem tartották indokoltnak a miniszterelnök elleni támadások folytatását. Valamiféle parlamenti "treuga dei" jött tehát létre. Jól mutatja ezt, hogy szeptember 16-22. között Kossuth az országgyűlésen keveset szólt hozzá - főleg az előző napokhoz viszonyítva -, s akkor is csak a napirenden lévő törvényjavaslatok vitájában nyilatkozott meg. [25] (A kritikának ez a visszafogása lehet a magyarázat arra, hogy miért nem sürgették a bizottmány névsorának bejelentését.) Amikor azonban Bécs hallgatott, s nemcsak a nádorral, de magával Batthyányval szemben is élt, sőt növekedett a gyanú, hogy együttműködik az ellenséggel, nem lehetett tovább várni. (A türelmetlenek előtt a radikálisok vezetői is kockáztatták volna a tekintélyüket.) A ház elnöke eddig nyilván nem saját elhatározásából hallgatott, s most elvárták tőle,

376

hogy nyilatkozzék. Így Pázmándy szeptember 21-én a délelőtti ülés végén, úgy két óra tájban bejelentette: "a bizottmány, melly a hadügyekre nézve ki lesz küldve, benyújtatván a szavazati lapok, a következő tagokból álland: Kossuth, Nyáry, Zsembery, Madarász László, Pálffy János." [26]

A türelmi idő lejárt. Szeptember 22-én a délelőtti ülésen Kossuth a napirend előtt szólalt fel. Mondanivalóját azzal kezdte, hogy az ország súlyos körülményei között egy ember az ország kormányzatának, védelmének "minden nemű ágát" egymaga nem tudja vinni. A minisztérium tagjaira "már több napok óta" megtörtént a felterjesztés, és ő azt óhajtaná tudni, szankcionálták-e azt, vagy sem. Erről kell a miniszterelnököt a ház részéről megkérdezni, valamint arról, nem érzi-e annak szükségét, hogy a ház "valamelly rendkívüli segítséget" nyújtson neki. Ha azt feleli, hogy erre nincs szüksége, ebben ő megnyugszik. Ezt a kijelentést azonban Kossuth csak retorikai fordulatnak szánta, mert így folytatta: ha az ellenkezőjét mondja, és minisztérium nincsen, "akkor vagy azt kívánom, hogy a ministerjelöltek foglalják el helyeiket, vagy ha nem foglalják, a ház lesz kénytelen egy comitét küldeni a ministerelnök mellé, mert az lehetetlen, hogy egy ember mindent végezhessen". Mivel a miniszterelnök nincs jelen - folytatta Kossuth -, tudni szeretné, hogyan állanak "e tekintetben a dolgok". Ha a miniszterek nincsenek jóváhagyva, "vagy foglalják el helyöket a ministeri jelöltek, vagy mondja meg a minis­terelnök úr: nem látja-e annak szükségét, hogy a ház bizottmány által segítséget nyújtson neki az ország kormányzásának vitelében, mert ez egy ember erejét felül haladja".

Kossuth a megismételt második kérdésben minden bizonnyal az előző nap bejelentett bizottmányra utalt. Az első kérdésre a jelen lévő igazságügyi államtitkár, Ghyczy Kálmán - maga is miniszterjelölt - felelt mondván, hogy a megerősítés még nem történt meg. Majd Deák szólalt fel, s arra figyelmeztette a házat, hogy az egyes minisztériumokat az államtitkárok vezetik, így legföljebb olyan határozatot kell hozni, hogy a szaktárcák ügyeit az államtitkárok írhassák alá (ti. a miniszterek helyett). Mondják ki - indítványozta -, hogy az államtitkárok vezessék a dolgokat, mert ez sokkal célszerűbb volna, mintsem hogy azt az ügyekkel nem ismerős idegenek tegyék. Ghyczy és Deák tehát mindkét kérdést feleslegessé tette. Ekkor Madarász László megismételte, hogy meg kell kérdezni a miniszterelnököt, "elégségesnek látja-e magát, hogy elhárítsa Magyarországról a veszélyt". Ő egyértelműen hangsúlyozta, hogy a ház által választott hat személynek kell információt szereznie a hadihelyzetről. A miniszterelnök az ország védelmét ígérte, s amíg a ház a szőlődézsmáról vitatkozott, addig a pártütő egyre közeledik. Kossuth ehhez csatlakozva jelentette ki, hogy nincs idő a várakozásra. Minden teher a miniszterelnökön van, s a kijelölt miniszterek azt mondják, hogy "nekik tudományuk nincs, hogy ki vannak nevezve". Majd így folytatta: "Egy szóval nem állunk azon téren, hogy személyre reducált végrehajtó hatalmunk legyen." Kossuth érvelése szerint vagy Batthyány kell felkérni, hogy alakítsa meg a minisztériumot, vagy ideiglenes kormányt kellene létrehozni. Arra is utalt, ő azok között volt, akik felkérték Batthyányt, hogy vállalja a feladatot. De ha törvényes kormányzati formák között kell maradni - tette hozzá sajátos fordulattal -, ne kelljen nélkülözni azt az erőt, amely "egy ministeriumi eljárásban fekszik",

377

miközben nélkülözni kell azt az erőt "melly egy más alakú kormány működése által kifejthető". (Kiemelés utólag.) Majd folytatta: "ezen húzás-halasztását a ministerium megerősítésének azon árulási politica emanatiojának" tartja. Ezt követően immár sokadszor megismételte: intézzenek kérdést Batthyányhoz, van-e már ministerium, s ha nincsen, "nem érzi-e szükségét, hogy a ház részéről nyújttassék neki segéderő". Dobozy Mihály, Bihar megyei képviselő ehhez hozzátette, hogy ne a ház egyik jegyzőjét küldjék a miniszterelnökhöz - mint azt előzőleg Madarász ajánlotta -, hanem a megválasztott hattagú bizottságot.

Ekkor megint felszólalt Deák, aki ismételten megkísérelte megindokolni, miért nem tartja jónak Kossuth és szövetségesei törekvését. Ha a segélynyújtást úgy értik - mondotta -, hogy a ház mindenfelé biztosok küldését határozza el, ahová az elnök szükségesnek tartja, annak látja értelmét. Annak azonban, hogy a jelen veszélyes körülmények között nyolc miniszter legyen Batthyány mellett, nem látja értelmét. Benn volt ő is abban a körben, s tudja, hogy "nincsen nehezebb, terhesebb és zsibbasztóbb," mint olyan emberekkel körülvéve lenni, akik gyakran nem értenek egyet. Ha a miniszterelnök mellé tanácsot adnak, az csak akadályozza tevékenységét, mert annak "felette nem áll, hanem mellynek többsége szabályozza az ő tehetségét". Deák érvelésének lényege: "Midőn ő maga viszi a dolgokat, addig az álladalmi titkárok viszik a különböző tárcákat, hanem mivel ezek álladalmi titkárok, ő pedig a ministerelnök, az egyetlen felelős minister, mind azt mi az összes politicát tárgyazza, ő határozza meg." Az erélyre szükség van, de azt egy személy jobban tudja biztosítani, mintha a kijelölt minisztereket is melléje rendelik. Kérdezzék meg a miniszterelnököt, s feltételezi, hogy az elfogadja a ház segítségét, "de hogy azt óhajtsa, hogy az általa delegált ministerek mint ministerek foglalják el helyeiket, nem hiszem, hogy tegye". Viszonylag hosszú hozzászólásában Deák kijelentette, kívánja a miniszterek kinevezését (mint ismeretes, ő nem volt a jelöltek között), de azzal, hogy a képviselőház határozza el, hogy "a designált ministerek foglalják el helyeiket, azon designált ministerek, kikről bizonyos sem vagyok, hogy politicájuk összevágó lesz-e, s nem fogják-e zsibbasztani a ministerelnök erélyességét," nem ért egyet. Deák összegezésül maga is elismételte érveit, azaz a miniszterelnök hatalmának növelésével egyetért, de nem hiszi, hogy a kijelölt miniszterek csatlakozása azt elősegítené.

Deák nem értett egyet ugyan Batthyány megkérdezésével, de nem ellenezte, hanem befejezésül megjegyezte: "meglátjuk, mit felel". Ekkor Pázmándy, hogy az elhúzódó vitát berekessze, meg akarta fogalmazni a Batthyánynak felteendő kérdést, amit Kossuth a saját korábbi szövegével akart kiegészíteni. Bezerédj István egy, a miniszterelnök iránti bizalmat kifejező megfogalmazást ajánlott, s ekkor Sembery Imre - maga is a bizottmány tagja - "a már megválasztott hat tag" kiküldését sürgette, hogy személyesen interpellálhassák a miniszterelnököt eddigi és ezután tervezett intézkedéseiről. Majd ismételten felszólalt Ghyczy Kálmán, aki a Batthyánynak felteendő kérdés élét kívánta elvenni. A minisztérium megerősítését tudakoló kérdés mellett a nemleges válasz esetén (amiről ő már korábban tájékoztatott, de azt Kossuth nem kívánta figyelembe venni) a szövegnek ilyen fordulatát ajánlotta: "minő további intézkedéseket szándékozik a ministerelnök úr tenni. Ebben minden benne foglaltatik, s a ministerelnök úr nyilatkozatát megértve a ház tetszése szerint rendelkezhetik". Közbekiáltások után, hogy fogadják el Kossuth javaslatát, Patay - ugyancsak a bizottmány tagja - azt javasolta, hívassák a ház elé a miniszterelnököt, s ott válaszoljon. Kossuth reagált erre, s nem helyeselte azt,

378

mert a miniszterelnök nagyon elfoglalt. "Szükségesnek látom tehát - mondotta -, hogy kérdeztessék meg a ministerelnök úr azon küldöttség által, melly egyenesen a végett van kiküldve, hogy a hadi munkálatokra történendő interpellatiókra ne a ház előtt adassék felelet". Ezért újból megfogalmazta a Batthyánynak felteendő kérdéseket. Pázmándy elnök ekkor felszólította a képviselőket: aki elfogadja Kossuth indítványát, álljon fel. A napló szerint mindnyájan felálltak. [27]

Kossuth tehát elérte, hogy a ház bizottmánya a képviselők döntő többségének jóváhagyásával kereshette fel a miniszterelnököt. Ebben a pillanatban véget is érhetett volna az ülés, de Ghyczy ekkor harmadszor is felszólalt. ez alkalommal a tűzvészben elpusztult Révkomárom megsegítésére, illetve a komáromi vár védelmére az előző napon hozott határozatra adott miniszterelnöki választ tolmácsolta. Erre Batthyánytól megbízása volt, de hamarabb nem terjeszthette elő mondandóját, mert Kossuth napirend előtti felszólalásával indította el a vitát. Komárom várával kapcsolatos tájékoztatóját, miszerint Batthy­ány a helyőrség "minden külön rendű katonájától" nyilatkozatot vár, hogy az erődöt "mindennemű megtámadások ellen" védelmezni fogja, zúgás fogadta. Halász Boldizsár, a dabasi kerület képviselője fogalmazta meg az elégedetlenség okát, ti. hogy a miniszterelnök ne a katonaság nyilatkozatára várjon, hanem adja a várat valamely, már hűségnyilatkozatot tett személy kezére. Kossuth rögtön csatlakozott, és kijelentette: azért indítványozta, hogy a ház ajánlja fel segítségét a miniszterelnöknek, "mert ha ezt igényli, akkor nem levél fog menni Komáromba, hanem ember a ministerelnök és a ház részéről," aki a nemzet és a kormány nevében leváltja Mertz altábornagy várparancsnokot. Ehhez csatlakozva Madarász László azt emlegette, hogy Komárom követe az előző napon arról számolt be, hogy a vár áruló kezekben van, s ezt nem szabad hagyni. Ezért még egyszer hangoztatta azt a már többször kifejezett kívánságot, hogy "a hat tagból álló küldöttség tegye magát érintkezésbe a ministerelnök úrral, és szólítsa fel, tegyen meg rögtön mindent, hogy Magyarországnak kulcsa biztos kezekbe tétessék". Ezt követően az elnök végre lezárhatta a vitát azzal, hogy a hat tag Kossuth indítványának megfelelően felkeresi a miniszterelnököt. Azt, hogy a küldöttség milyen kérdéseket tegyen fel, nem tartotta szükségesnek megfogalmazni. Mindezek után Deák jelentett a bécsi Reichsrathoz menesztett küldöttség útjának kudarcáról. Majd az eredeti napirendre térve az úrbéri kármentesítésről tartandó név szerinti szavazásra került volna sor, de az elnök a távollévők nagy száma miatt délután négy órára napolta el az ülést.

A délutáni ülésen Kazinczy Gábor, a ház egyik jegyzője számolt be arról, hogy Batthyány milyen választ adott a Kossuth által megfogalmazott két kérdésre. E szerint örömmel vette volna, ha igénybe veheti kijelölt minisztertársai segítségét, de azok megerősítését még nem kapta meg. Ami saját feladatát illeti, "felhívatván a ház közbizalma által" minden szükséges intézkedést megtett, s azokról bármikor számot adhat. "Ha azonban ezen intézkedések megtételére rajta kívül fogna bármelly hatalmat szükségesnek vélni a ház, ő a ház által kezébe letett hatalmat akárkinek akármikor szívesen átadni kész. Ha a ház nem a rendelkezések megtételében, hanem azok végrehajtásában kíván segédkezni, azt feleslegesnek, sőt zsibbasztónak" tartja. Rendeleteit általában végrehajt-

379

ják, de ha ez nem történt meg néhány esetben, azon a ház bármely bizottmánya vagy választmánya nem tudott volna segíteni. Intézkedéseiről bármikor kész számot adni,  a ház "netaláni" nézeteit "tartozó figyelembe kész venni," s ezt fogja tenni a jövőben. "De az állandó bizottmánynak kinevezését teljesen fölöslegesnek, s a maga állásával megegyeztethetőnek nem tartja."

Batthyány válaszában tehát elutasította a mellé adandó "állandó bizottmányt", de ez nem jelenti azt, hogy a hattagú bizottmány léte ellen tiltakozott volna. Mint az alábbiakból kiviláglik, a miniszterelnök nyilatkozatában a Kossuthék értelmezése mögötti "segítséget", vagyis az ellenőrző együttműködést utasította vissza. Ezt minden bizonnyal a Kossuth vezetésével őt megkereső bizottmánynak is megmondta. Erre utal Pázmándy összefoglalója, aki Kazinczy Gábor beszámolója után, reagálva arra a hozzászólásra is, hogy Batthyány válaszában nem esett szó Komáromról (ami Kossuth kérdései között nem szerepelt), így szólt: "Azt vélném, hogy mind ezen intézkedések legfőbbjei és legnagyobbjai a hadügy körüli intézkedéseket illeti; s miután erre nézve a ház a 6 tagból álló küldöttséget már megválasztotta, s azon képviselő urak a ministerelnöknél már össze is jöttek, s össze fognak még ma jönni..." Majd - a választmány által szerzendő információknak és a miniszterelnök intézkedésével kapcsolatos nézeteinek továbbítására utalva - ismét visszatért Batthyány és a küldöttség találkozására. Tájékoztatója így folytatódott: "ma nálam voltak, s ma este össze fognak jönni, és a ministerelnök is oda nyilatkozott előttem: hogy azon 6 urak minden intézkedéseit [ti. saját intézkedéseit] - mellyekre nézve felvilágosítást kívánnak - a legnagyobb készséggel elő fogja terjeszteni. Várjuk tehát azt be, ha valljon ezen 6 tagból álló választmány szükségesnek tart-e valamelly intézkedést. Különben is olly egyénekből áll, kik a háznak bizalmát bírják." [28]

Kazinczy Gábor tájékoztatása egyértelművé teszi, hogy Batthyány a ház nevében előterjesztett két kérdésre azonnal válaszolt, amit a ház kiküldött jegyzője - esetleg Jászay Pál, elnöki titkár - írásban rögzített. Pázmándy nyilatkozata azt érzékelteti, hogy a küldöttség találkozott Batthyányval, de arról nem volt mit mondania. A miniszterelnök feltehetően a Kossuth által is emlegetett elfoglaltságára hivatkozva egy későbbi találkozási időpontot javasolt. Pázmándy valószínűleg a küldöttséggel együtt járt Batthyánynál és a bizottmány tagjainak jelenlétében kapta azt a nyilatkozatot, amiről jelentett, hogy ti. a miniszterelnök minden intézkedéséről beszámol a bizottmánynak. A "ma nálam voltak" kitétel nem egyértelmű. Nagy valószínűséggel ez nem a Batthyányval történt találkozásra vonatkozik, hanem csak a bizottmány tagjaira, akikkel a ház elnökeként szorosan együtt kívánt működni. A "ma este össze fognak jönni" szöveg abban a vonatkozásban világos, hogy az a miniszterelnök és a bizottmány aznap esti első érdemi találkozására utal. Azt azonban nem tudni, hogy Pázmándy nem azt kívánta-e jelezni, hogy a Batthyányval történt találkozás előtt, tekintettel az elhangzott miniszterelnöki nyilatkozatra, nála beszélik meg a követendő magatartást.

A szeptember 22-én délelőtt lezajlott ülés napirend előtt elhangzott megnyilatkozások hosszú ismertetése érzékelteti: Kossuth és szövetségesei úgy látták, hogy a Batthyánynak hat nappal korábban megszavazott bizalmi nyilatkozat után újabb határozatra van szükség a már bejelentett bizottmány tevékenységének megkezdéséhez. Ezért Kossuth mon-

380

dandójának újból és újból történt ismétlése, ezért Madarász támogatása, ezért Kossuth ahhoz való azonnali csatlakozása, ezért a bizottmányba beválasztott Patay, majd Sem­bery hozzászólása. (Érdekes, hogy Nyáry Pál hallgatott.) A kívánt eredmény meg is született, mondhatjuk, kettős eredménnyel. A Kossuth által fogalmazott kérdésekre Batthyány azonnal pontos választ adott. Kossuth azt is elérte, hogy a bizottmányt a ház a szokásos egyetértésével felhatalmazta, hogy lépjen érintkezésbe a miniszterelnökkel. A délután négy órakor újra kezdett ülés előtt tehát megtörtént a bizottmány "bemutatkozó látogatása" Batthyánynál, de az első érdemi megbeszélés ezek szerint az esti órákra esett. Vagyis a névsor szeptember 21-i bejelentése nem helyezte automatikusan "üzembe" a bizottmányt. Kossuth és munkatársai tehát természetesnek találták, hogy megválasztásuk után a ház határozatára van szükség a miniszterelnökkel történő kapcsolatfelvételhez. Tehát nem a szeptember 16-án lebonyolított - vagy legalábbis megkezdett - szavazás, sőt még nem is a szeptember 21-iki "névsorolvasás" pillanatától kezdődik a Honvédelmi Bizottmány (vagy választmány) tényleges tevékenysége, hanem a 22-én este Batthyányval folytatott első megbeszélés eredményeként.

A bizottmány, mint a képviselőház peticionális igényét kielégítő testület, összesen hat napig működött. Bár ez az időszak túlnyúlik jelen írás tervezett időhatárán, érdemes röviden áttekinteni ennek az időszaknak az eseményeit. Mint a korábbiakban Hunfalvy naplóját idézve láttuk, szeptember 23-án Batthyány a délelőtti ülésről kérette magához a bizottmányt, hogy beszámoljon a nádor szökéséről. Szeptember 24-éről nincsen egyértelmű információnk a miniszterelnök és a bizottmány találkozásáról. A reggel tízkor kezdődött ülésen Kossuth bejelentette, hogy toborzóútra indul, s másokat is példája követésére buzdított. Így ha ezen az estén sor került is találkozóra, az Kossuth nélkül zajlott. Szeptember 25-én a felsőházban olyan felszólalás hangzott el, hogy nincs tudomásuk a képviselőház fontos határozatairól, így arról, hogy mit döntöttek a királynak azon levelére, amely a Staatsschriftre adandó választ sürgette. (Erről a képviselők két nappal korábban zárt ülésen tárgyaltak.) Id. Pázmándy Dénes, Komárom megye főispánja a képviselők által kiküldött hattagú bizottmány mintájára soraikból három személy delegálását javasolta a miniszterelnökhöz, hogy tájékoztatást nyerjenek tőle. Majláth György, a felsőház elnöke ekkor az indítványozó id. Pázmándy, gróf Perényi Zsigmond alelnök és gróf Esterházy Mihály kiküldését javasolta. A rövidesen visszatért küldöttség beszámolt arról, hogy Batthyány méltányolta érdeklődésüket, de közölte, temérdek dolga miatt nem kívánhatják, hogy az ülésben megjelenjen. Ezért javasolta - szól a Közlöny tudósítása -, "mivel minden nap este 6 órakor hozzá gyülekeznek a képviselőház néhány tagjai," amikor is ő "mindent, mi a házat érdekli s azon napon történt elibök terjeszti," a felsőház is delegáljon néhány tagot. Az elnök előterjesztésére e feladattal a miniszterelnöknél járt három tagot bízták meg. Batthyánynak a "minden nap estére" tett kijelentetése valószínűsíti, hogy az előző napon, vagyis 24-én is volt megbeszélés, valamint azt is, hogy a rendszeres találkozás időpontjában ekkor állapodtak meg. [29]

Szeptember 25-én tehát a felsőház tagjai is részt vettek az esti tájékoztatón. Szeptember 26-án, a délelőtti ülésen Nyáry jelentette a hírt, hogy elfogták Jellačić postáját, amelyben állítólag Latourhoz intézett levél is található. Pázmándy elnök kijelentette,

381

hogy ő is hallott a dologról magától a miniszterelnöktől, s arról, hogy a levelek között stratégiai jelentőségűek is vannak. Mivel nyilvános közlésük nem kívánatos, azokat a választmány elé kell terjeszteni, "melly a ház által különben is ki van küldve." Mivel a választmány este hatkor szokott értekezni a miniszterelnökkel, vele egyetértésben határozzanak, hogy másnap milyen iratokat terjesztenek a ház elé. Szeptember 27-én, a dél­előtti ülésen Batthyány javaslata alapján három elfogott levelet ismertettek, majd a meginduló vita kezdetén Pázmándy egy órára felfüggesztette az ülést. Közölte, a miniszterelnök a hattagú bizottmánnyal kíván értekezni, "mivel rendkívüli levél érkezett hozzá." A szünet után tájékoztatta az ülést, hogy az uralkodótól és a nádortól "holmi iratok" érkeztek, s azokat komitéban (zárt ülésen) kívánja közölni, ezért elrendelte a karzatok kiürítését. Ekkor számolt be a nádor lemondásáról, arról, hogy a király Vay Miklóst nevezte ki miniszterelnöknek, hogy Lamberg altábornagy királyi biztosi megbízatást kapott, s hogy Batthyány a vele való találkozás érdekében a martonvásári táborba indult. [30] Batthyány tehát szeptember 27-én a déli órákban találkozott utoljára a bizottmánnyal, amelynek tagjai másnap már a végrehajtó hatalom feladatait vállalták magukra "a képviselőház honvédelmi bizottmánya" elnevezés alatt. [31]

A fogadtatás

Elméletileg elképzelhető, hogy az "interpellácionális választmány" névsorát azért jelentették be oly későn, mert nehezen alakult a végeredmény, vagyis a Madarász József által listára vett képviselők csak napok múltával kapták meg az egyszerű többséget. Závodszky idézett cikkében azt is lehetségesnek tartja, hogy Batthyány hívei - ismerve a miniszterelnöknek a ház előtt elhangzott fenntartásait - esetleg nem siettek a szavazással. A Batthyány iránti, szeptember 16-án este bekövetkezett lelkes bizalomnyilvánítást követően ez is elképzelhető. Mindez azonban csak elméleti lehetőség. a korábbi gyakorlattól eltérően ugyanis elhúzódott volna a szavazás, ha a baloldalnak esetleg "agitálnia" kellett a kívánatos szavazati eredmény érdekében. Nehezen képzelhető el, hogy ha ez így történt volna, ne találnánk valami utalást akár a korabeli sajtóban, a naplókban vagy a visszaemlékezésekben. A baloldallal szemben kritikus Hunfalvy naplójában nem találjuk nyomát. A személyében érintett, a tapasztalatait viszonylag hamar rögzítő Pálffy János csak azt emlegeti, nem csak a ház nem látta, hogy Kossuth és Madarász terve mire irányul, de neki magának sem volt tudomása a választmány "titkos rendeltetéséről." [32] A szövegben nem az átlátszó mentegetőzés az érdekes, hanem az, hogy az emlékező a képviselők jóhiszemű és zavartalan szavazására utal.

A korabeli sajtót lapozva úgy tűnik, hogy a közvélemény tudomásul vette, Batthyány nem fogja megengedni, hogy a megválasztandó bizottmány beleszóljon a kormányzati

382

ügyekbe, vagyis annak összetételét nem tartották jelentősebbnek, mint a nádorhoz vagy a bécsi országgyűléshez menesztendő küldöttségét. Ezt a feltételezést az valószínűsíti, hogy a legkülönbözőbb lapok mennyire nem következetesen kísérték figyelemmel a bizottmány kialakulásának fejleményeit, az indítvány beterjesztését, a névsor bejelentését és a bizottmánynak a miniszterelnökhöz történő delegálását. Hol az egyik, hol a másik eseményre utalnak, többnyire különösebb hangsúly nélkül. A Pesti Hírlap tudósít Kossuth szeptember 15-én előterjesztett javaslatáról, hogy nevezzenek ki egy választmányt, amely tudomást szerez a "disponibilis erőről," de sem a bizottmány megválasztott tagjait nem említi, sem a másnapi, napirend előtti vitáról nem ad hírt. a Kossuth Hírlapja meglehetősen későn, szeptember 24-én számol be a nádorhoz indított küldöttségről, közli, hogy fél tizenkettőkor tértek vissza, s az ülés fél egykor ért véget. Kossuth indítványát azonban nem közli. [33] A Marczius Tizenötödike szeptember 16-án elsőként tudósított a nádornál késő éjszaka járt küldöttség eljárásáról, annak zajos fogadtatásáról. "Ez után - folytatja - Kossuth Lajos indítványozá, hogy egynehány tagból álló választmány neveztessék ki, melly a káros hatású kamarai interpellációknak elmellőzésével, folytonosan ügyeljen arra, hogy harczi ügyeink rendben menjenek." A szöveg az ellenőrzés igényét sugallja, a lap mégsem közölte, hogy 21-én bejelentették a bizottmány névsorát. Tudósított viszont Kossuth 22-iki javaslatáról, hogy kérdezzék meg a miniszterelnököt, nem érzi-e szükségét, hogy a ház őt "a rendkívüli helyzetben rendkívüli eszközökkel gyámolítsa." A tudósítás megemlíti Deák és Ghyczy hozzászólását, akik nem ellenezték Batthyány megkérdezését, "de magyarázataikkal úgy lelapíták, hogy erejéből egészen kivetkőzött volna." Ezek után megelégedéssel közli az eredményt: "Kossuth indítványa felállási szavazással s nehány ülve maradottak ellenzésére elfogadtatott". A Die Opposi­tion sem szeptember 15-i rövid híreiben, sem az aznapi országgyűlésről szóló későbbi tudósításában nem említi Kossuth javaslatát, miközben azt elmondja, hogy a bécsi küldöttség Wahlzettel-jei miatt az esti ülés gyakorlatilag csak fél tizenegykor kezdődött. (Említi viszont Perczel, Bónis és Asztalos kiküldetését.) Tudósít 23-án a Batthyány kívánságára megszakított nyilvános ülésről, s hogy a miniszterelnök magához rendelte a bizottmányt. [34] A Pester Zeitung szeptember 15-éről ismerteti mind Perczel és társai kinevezését, mind a miniszterelnök mellé delegálandó bizottmányra tett javaslatot, mind Batthyány válaszát, hogy szabad kezet kér, vagy leteszi hivatalát. ugyancsak jelenti ez a lap, hogy a szeptember 21-i ülés végén az elnök bejelentette a bizottmány névsorát. Végül a Figyelmező sem a nádor mellé delegált képviselőkről, sem Kossuth javaslatáról nem tudósít, s nem említi azt sem, hogy Pázmándy szeptember 21-én tájékoztatott a bizottmány megválasztásáról.

Az elősorolt tudósítások egyet valószínűsítenek: a bizottmány megválasztásának, illetve névsorának nem volt különösebb "hírértéke." Ennek több oka lehet. Az egyik talán az, hogy a közvéleményt, elsősorban a fővárost megnyugtathatta, hogy a ház szeptember 16-án egyhangúlag bizalmát nyilvánította Batthyány iránt, vagyis van remény az alkotmányos megoldásra. Másrészt annak is szerepe lehetett, hogy a bizottmány vezetőjének

383

magától értetődően Kossuthot tekintették, aki a közvélemény számára a legnépszerűbb politikus volt ezekben a napokban. Ha a bizottmány megalakulásának bejelentését a sajtó nem igazán regisztrálta, Kossuth szeptember 22-iki terjedelmes, napirend előtti felszólalása ráirányította a figyelmet. Irányi Dániel, aki e napon a ház jegyzője volt, néhány év múlva így emlékezett a történtekre: amikor Kossuth interpellációt intézett a miniszterelnökhöz, "Batthyány felelt rá; a ház azonban nem találta kielégítőnek válaszát, így hat képviselőt választottak, hogy segítsék az elnököt az ügyek intézésében, - míg a király meg nem erősíti, vagy el nem utasítja a törvényes kormányt." [35] Az emlékezés több vonatkozásban is pontatlan. Esetünkben az az érdekes, hogy az országgyűlés baloldalához tartozó emlékező, aki hivatalból részese kellett, hogy legyen a szavazatok számlálásának, nem emlékezett arra, hogy a bizottmányt nem ekkor kellett létrehozni. Ezek szerint semmi rendkívüli előzmény nem ötlött fel emlékezetében, amikor e sorokat rögzítette.

Az elmondottak azt sugallják, hogy a bizottmány szeptember 22-ével került az érdeklődés középpontjába. Ezen a napon nyert felhatalmazást, hogy a miniszterelnökkel felvegye a kapcsolatot, illetve, hogy Batthyány ettől az estétől meghatározott feltételek között együttműködött a ház által delegált testülettel. Ezért írhatta Madarász József emlékezéseiben: "Ártatlan, de fontos működését szept. 22-én kezdte meg a bizottmány." [36] Az, hogy a bizottmány megválasztását nem kísérték zavaró körülmények, s hogy tevékenységének kezdete "ártatlan" formában történt, megmagyarázhatja, hogy a Kossuthtal ellenséges emlékezőknél nem találunk megjegyzéseket a megalakulás körülményeiről. Kemény Zsigmond a forradalom után született egyik röpiratában sem foglalkozott ezekkel a fejleményekkel. Kazinczy Gábor "védiratában" csak azt említi, hogy a bizottmány "más végre választott" volt, s hogy Kossuth hatalmát "a tagok többségének nullitása" biztosította. [37] (Ez természetesen nem csak a későbbiekre, de a kezdetekre is igaz. Bár ez a megjegyzés nem érzékelteti Nyáry súlyát és szerepét.) Kovács Lajos Kossuth szeptember 22-i fellépését "az ideiglenes kormány zaklatásának" minősíti, szeptember 27-éről pedig azt jegyzi meg, hogy Batthyány, kézhez véve a király két nappal korábban kelt manifesztumait, "magához hívatta a ház egyik bizottmányát." [38] A korábbi fejleményekről azonban nem ejt szót. Végül érdemes még megemlíteni, hogy az emigrációban élő Madarász László kései emlékiratában, 1848 szeptemberi szerepéről emlékezve, nem említi a bizottmány megválasztását, pedig az kétségtelenül a baloldal sikere volt. Csak a Batthyánynál szeptember 27-én lezajlott értekezletre utal, de arra is úgy emlékezik, hogy mire ő Batthyány szállására érkezett, csak Nyáryt találta ott, mert a miniszterelnök már a táborba ment, hogy Lamberg altábornaggyal találkozzék. [39]

384

*

Áttekintésünk végére érve talán sikerült megvilágítani, hogy Kossuth szeptember 15-16. fordulóján tett javaslata nem vezetett automatikusan a bizottmány megalakulásához. Legfeljebb a 16-i délutáni ülés kezdetén adták le az első szavazócédulákat. Szeptember 21-én Pázmándy ismertette a tagok nevét, de a képviselők erre különösképpen nem reagáltak, s a sajtó sem tekintette a bejelentést különösen fontosnak. Szeptember 22-én megtörtént az első találkozás a miniszterelnökkel, s a megbeszélések napi rendszerességgel zajlottak szeptember 27-én a déli órákig. Az eddig történteknek igazán a későbbi fejlemények növelik meg a jelentőségét. Batthyány elutazása, Lamberg halála és Kossuth újbóli eltávozása után volt egy képviselői csoport, amelyet a ház választása és Batthyány velük való együttműködése hitelesített. A bizottmány tagjai az utóbbi napok legfontosabb információit az ügyvezető miniszterelnöktől nyerték, így a minisztériumokat vezető államtitkárokkal együttműködve intézkedni tudtak a védelmi kérdésekben. A bizottmány ekkor joggal kezdte használni a Honvédelmi Bizottmány elnevezést.

A fentiek ismeretében önkényes eljárásnak tűnik úgy beállítani ezeknek a napoknak a történetét, hogy Kossuth szeptember 15-én előterjesztett javaslatát követően "másnap már meg is alakult ez az Országos Honvédelmi Bizottmány". Ez a feltételezés azt a célt szolgálja, hogy Batthyány szeptember 16-án bejelentett lemondási szándéka kapcsán a szerző kijelenthesse: "Ámbár egy baloldali többségű forradalmi kormány éppen 16-án akár magához is ragadhatta volna már a hatalmat." [40] Ez elméletileg ugyan feltételezhető, de a lehetséges baloldali kormány számításba jöhető tagjai: Kossuth, Nyáry, Madarász László kellő megfontolás után nem csak nem tettek ilyen kísérletet, hanem erkölcsi nyomást gyakoroltak Batthyányra, hogy tartsa meg tárcáját. A téma más korszerű feldolgozásai természetesen szeptember 21-ét tekintik a bizottmány formális megalakulása napjának. [41] Az említett szerző újabb munkája a szeptember 15-én elhangzott javaslattól indulva változatlanul úgy fogalmaz, hogy "a másnap délután sorra kerülő ülésen ugyanis simán többséget kap az ő [ti. a radikálisok] jelöltlistájuk, holott ezen a listán Kossuth neve mellett csupán egyetlen liberális képviselőnek a neve szerepel..." [42] Sajnálatos, hogy ez a megalapozatlan állítás egy olyan munkában található, amelyet merőben új kutatási eredmények és finom elemzések jellemeznek. Csupán a kronológiai fejlemények figyelmes számbavétele is megóvott volna efféle következtetéstől. Forradalmi események elemzésénél nem mellőzhető a nagy jelentőségű történések pontos egymásutánjának mérlegelése, az általuk sugallt nyilvánvaló összefüggések tiszteletben tartása.

385

Aladár Urbán

 <back to contents>