TÖRÖK SÁNDOR MÁTYÁS

Megfeketült 

Minden egy lobbanás
Alatt kihunyt: a Nap zsenge
Sugarai elsötétültek, a fák
Törzsei zörögve

Zuhantak a föld törmelékeire;
Volt virágok repedeztek szét
Egy kiszáradt mederben. Messzire
Hordta a darabokat a szél,

És megfeketült a csend: a nemlét néma
Csendje feketült meg gondolataimban... 

Éjszaka 

Vérágakat festenek a kinti fák
Az ablakon. Fényt lövell a hold,
S a lenge szélben gépkocsik
Morajlanak langyos altatót.

Ásító csend füröszti az utat.
Világ helyett világtalanság.
A ház, az út, a park, a tér is,
Minden árnyba foszforeszkált.

Koldus botja pattan a kövön –
Fütyülve jár a Gondolat.