A tó
„Ugyanazt
a jelenetet mutatni
be a függöny felhúzása után nem szép.”
Pedig annak a jelenetnek az alján
feneketlen tó van,
egy ó betű
kegyetlenül,
rozsdamentes vaskampókkal szétfeszített szája,
a t-n meg következetes sás,
mocsaras, süppeteg part és rapszodikus békák.
Az ember nem szívesen gyalogol
a kottavonalak között, akkor már inkább
a tópart, melyre diszkréten,
valahol a t keresztvonalánál
rávetül egy motorbicikli roncsa,
nem tudni, mi tartja egyben, s hogy miként
öröklődhet át e feldúlatlanul patetikus süppedés.
Nézd a roncsot.
Hangszernek túl sok, szobornak kevés.
Koncert
Helsinkiben
Nincs
vége ott és akkor,
a szünet éppúgy része:
hogy kiválasztod az italt (pezsgő),
a mignont,
andalogsz a hatalmas asztal mellett,
üvegpalotában,
selyemruhák, gyöngysorok közt,
és kibámulsz a sirályokra,
csak te tudod, mikor törik át az üveget,
mikor költöznek be a hangszerekbe,
az egyik a kürtbe, a másik a trombitába,
páran a lakatlan dobba,
gyengéd szárnyuk miként emeli a basszust,
ügyetlen lábuk hogy lép a zongorán,
míg a szellős terem tollal lesz tele,
az akusztika az
elhalkulás felé vesz irányt,
csak ülsz és kitartóan nézed a madarakat,
végül is, te csaltad ide őket,
és most
telibe látod, ahogy
a legkisebbet
a hárfahúrok közt
halálos áramütés éri.