|
HALMAI TAMÁS
Vállra hajtott
fej
Takács Zsuzsa:
A megtévesztő külsejű vendég1
Vehetjük
akár szó szerint is a cím ajánlatát: Takács Zsuzsa első s mindmáig egyetlen
prózakötete valóban megtévesztő külsejű vendég az olvasó asztalán.
Alakilag történeteket elbeszélő rövidprózák, azaz novellák sorakoznak
a könyvben (a megrendítő személyességű Ajánlást2
tizenhét szöveg követi) ám, amint több kritikus is észrevételezte,
olyannyira költői a nyelv s oly mértékben összetett az anyag motivikus
megalkotottsága, hogy az epikai igénynél gyakran lényegibbnek tűnnek föl
a lírai beszéd- és szerkesztésmód eljárásai. Akárha megannyi másként
elmondott vers-et3 olvasnánk: Takács
Zsuzsa könyvében, a verseit is jellemző erős narratív építkezés ellenére,
kevés a valódi, elbeszélhető történet inkább csak helyszínek, hangulatok,
illatok, találkozások és álmok, reflexiók, pillanatnyi benyomások, félelmek
válnak történetértékűvé.4
Egy prózapoétikai olvasat szavaival: Takács Zsuzsa prózája is, Tóth
Krisztináéhoz hasonlóan már a narratív szerkezet létrehozásakor a metaforikusság
költői eszközeivel operál. Mintegy a történeteket rímelteti, és nem a
szavakat.5
Beszédes mozzanat, hogy több történeten a szerző valamely korábbi versének
szcenikája rajzolódik át.6
Takács Zsuzsa költészetének vonzalma az epikus alakításhoz ma már értékes
kritikusi közhelyeink egyike: Takács Zsuzsa költészetének egyik
leggyakrabban emlegetett, legjellemzőbb vonása az erőteljes narratív építkezés,
a versek epikához közelítő szerveződése. A sokszor csak sejtető, olykor
balladisztikusan tömör versek zárt történetei többnyire valóban magukban
rejtik az önfeledt mesélés lehetőségét.7
A műfajjelölő alcím (Önéletrajzaim)8
is mintha inkább a Takács-versek beszélőjének megnyilatkozása volna (s
nem a műfaji játékhoz a nevét adó szerzőé); mintha az, aki eddig versben
szólalt meg, most a próza nyelvén igyekezne elmondani mit is? Valamiképpen
mindegyik írás a saját én (és a saját nyelv!) idegenségével, az otthon(talanság)
kísértő léttapasztalatával, a kommunikáció és az emlékezet defektusaival
szembesíti hősét (akár első, akár harmadik személyű az elbeszélés, s függetlenül
az adott elbeszélő nemétől is); a halálra szomjaztatott kisgyerek történetétől
a disszidálás lélektanáig, az (elveszített) anyához való viszonytól a
karrierépítés balvégzetű módszertanáig vezetve a cselekményszálakat.9
Az álomi jelenetezés mint a Takács-féle narráció talán legsajátabb jegye;
a montázsszerűséget eredményező vágások a történetmondásban; a történetek
légkörének egyszerre misztikus-kísérteties és realisztikus-szociografikus
volta; a kiszámíthatatlan szólam- és nézőpontváltások; a lélektani indokú
áttűnések (egyik történetből/személyből a másikba); a variációk (egy vagy
több témára); s a motívumhasználat poétikus ritmizáltsága: ezek azok a
tényezők, amelyek munkát adnak az olvasónak (hogy élményt adhassanak),
s amelyek az epika köréből a líra tartományába utalják Takács Zsuzsa prózáit.
Abba a tartományba, amely egy miniatűr remek formájában annak idején (az
Üdvözlégy, utazás!-ban10)
így szólaltatta meg a saját narratívának kiszolgáltatott önazonosság metafizikus
drámáját: Pillantásom kimenekült a fenyőfa / tüskés ujjhegyére,
az ablakon túl / legelt a kéken-zöldön, akart, de félt is / messzebbre
jutni, vergődött hosszan / a gallyakon, de hálójából végre szabadult.
/ Hullámzó, könnyű ösvényeken indult / a diadalmas trón felé, és fölszállt.
/ A szobában maradt száraz, üres tok / hallgatott és viselte történetét.
(Test és lélek)
A megtévesztő külsejű vendég különleges, mert a kortárs magyar prózairodalomban
szokatlan eszközökkel élő munka. Több köze van a latin- amerikai irodalmak
alternatív realizmusához (amelyet jobbára mágikusnak szokás nevezni),
mint pályatársak műveihez, több a klasszikus modernség megújuló epikájához
s a Camus-féle egzisztencialista prózairályhoz, mint a posztmodern kísérletező
elegyességéhez. Nem meglepő, hogy az egyik legalaposabb kritika irodalomtörténeti
előzményekből vezeti le a kötet által képviselt esztétika jelentőségét:
Takács Zsuzsa első prózakötete a lírai nyelvnek éppen azon tartományai
felől fordul egy epikus nyelvhasználat felé, mely a személyiség konstruálását-metamorfózisát
foglalja magába, s amely ezen belül az emlékezés fenntartotta szubjektivitás
mint az immár elbizonytalanodott, olykor cserélhetővé váló énalakzat jelentésköreit
illeti. [...] a kötet igen nagy íráskultúrával rendelkezve figurálja a
modern irodalmiság formatanát, számos poétikai összetevőjét és fontos
eljárását mind narratológiai szempontból, mind a szubjektum és
a nyelv összetett viszonyát illetően.11
A zajos és lelkes kritikai fogadtatás minden tekintetben indokoltnak látszik
tehát. Még akkor is, ha talán nem hibátlan e könyv, s talán nem elégít
ki maradéktalanul minden (hivatásos) olvasói elvárást. A méltató írások
némelyikében megfogalmazódó fenntartások erre mutatnak. Jellemző hozzáállás
azonban, hogy Takács Zsuzsa életművének alkalmasint legjobb ismerője például
a szerző költészetének dicséretébe foglalja szelíd kételyeit: Takács
Zsuzsa nagyszerű költő, aki bármit ír, az természetesen érdekes adalék
a versek értelmezéséhez, de sokszor alig több ennél.12
Az első elbeszélés nyitó mondata emblematikus erővel, emlékezetes önreflexióval
adja meg a teljes munka alaphangját: Ez a történet nem velem esett
meg, de első személyben tudok csak beszélni róla.13
Innen, a
hol megindító, hol rettenetes, egyszer kísérteties, másszor mulatságos
történetek fölmondásának szándékától jut el a kötet az utolsó narratívát
berekesztő, de a könyv és szereplői számára tágasabb jövőt ígérő szavakig:
Készületlenül ért, hogy átölelsz, a két egyforma dzseki átöleli
egymást ettől összezavarodom. Egyszer egy jómódú családból származó
fiatal lány abbahagyta egyetemi tanulmányait, és beállt munkásnak a Renault-gyárba,
akkortól, ha kedvesen szóltak hozzá, azt hitte, hogy kedvességük puszta
félreértés folyománya. Hosszú ideig leszek abban a hitben én is, hogy
tévedsz, s tévedésed egy idő után a magad számára is nyilvánvalóvá válik.
Merő gyöngeségből egy pillanatra mégis válladra hajtom a fejemet.14
Ez a zárlat mintha a novellákban színre vitt valamennyi dilemmát, az én,
a nyelv, a sors valahány komor kérdését egyetlen közönséges esetben oldaná
föl. A tárgyiasított egymássallét (a dzsekik ölelik egymást) szemérmes
békéjében, a Simone Weilre névtelenül hivatkozó hasonlítás rejtett misztikájában,
a vállra hajtott fej alkalmi idilljében; azaz, végső soron: a szeretet
profán szakralitásában.
1 |
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2007. |
2 |
A
két és fél oldalas írás narratív komplexivitásával, a kihagyásalakzatok
radikalizmusával, egzisztenciális sűrűségével és nyelvének egyszeri
egyetemességével Takács Zsuzsa a jelek szerint prózában is megtestesülő
költészetének mesterdarabja, nem túlzás: koronája. Szegő János:
Megtévesztő vendég-szövegek, Beszélő, 2008/3. [http:// beszelo.c3.hu/cikkek/megteveszto-vendeg-szovegek]
A mű összetettségéhez tartozik, hogy szembeszökő személyessége sem
egyedi teljesítmény, s nem is szűkös alanyi érdeket mutat
föl: az Ajánlás jól nevesíthető irodalmi hagyományba illeszti
magát, amennyiben Franz Kafka A kakasülőn című parabolájával
létesít motivikus és retorikus értelemben is szoros
szövegközi kapcsolatot. |
3 |
Reményi József Tamás, Kivilágított. Takács Zsuzsa: A megtévesztő
külsejű vendég, Népszabadság, 2007. május 26. [http://www.nol.hu/archivum/archiv-447984]
|
4 |
Demeter Zsuzsa, Hány novella egy élet? Takács Zsuzsa: A
megtévesztő külsejű vendég, Jelenkor, 2008/78, 891.
|
5 |
Szegő János, i. m. |
6 |
Ezt legmélyebben Bodor Béla tanulmányszámba menő kritikája tárta
föl: Próza feltétlenül és feltételekkel. Takács Zsuzsa:
A megtévesztő külsejű vendég, http:// www.litera.hu/hirek/proza-feltetlenul-es-feltetelekkel
[2007. június 2.]. Ez az életművön belüli, műfajok közti játék már
a kötet címével kezdetét veszi: A megtévesztő külsejű vendég
címet eredetileg A letakart óra (Magvető Könyvkiadó,
Budapest, 2001) egyik verse viselte. |
7 |
László
Emese: Egy másik kezdés. Takács Zsuzsa: A megtévesztő
külsejű vendég, Élet és Irodalom, 2007. június 15. [http://www.es.hu/index.php?view=doc;16858]
|
8 |
Figyelemre méltó adalék lehet, hogy interjúk és műhelyjegyzetek
tanúsága szerint Önéletrajzaim címmel éppen a Takács
Zsuzsa által többé-kevésbé mesternek tekintett Pilinszky János tervezett
regényt (vertikális regényt) írni. |
9 |
A szubjektum és a nyelv közös identitásának kérdésére jószerivel
mindahány értelmező írás kitér; vö. például: Szó és alkotás
összetartozásának felismerése mellett a szövegek legalapvetőbb közös
tapasztalata nyelv és önazonosság szétválaszthatatlansága, illetve
a nyelvbe vetett emberi létezés határainak megtapasztalása.
Érfalvy Lívia, Az önazonosság problémája. Takács Zsuzsa:
A megtévesztő külsejű vendég, Vigilia, 2008/4, 313. |
10 |
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2004. |
11 |
Eisemann György: Takács Zsuzsa: A megtévesztő külsejű vendég
(Önéletrajzaim). Takács Zsuzsa prózakötetéről, Műhely, 2008/4,
66. |
12 |
Bodor Béla, i. m. Csak itt, jegyzetben idézünk két további bíráló
észrevételt; olyannyira nem ez volt a meghatározó szólam a mű befogadásában.
Ámde a kritikai szigor (egyik esetben a prózaírói képességek megkérdőjelezésében,
másikban az életműbéli hely elbizonytalanításában) tanulsággal szolgálhat
akkor is, ha magunk a fölemlített hiányosságokban hajlamosak vagyunk
inkább a műfaj szabályait kijátszó leleményt, a hagyományos novellaformát
átpoetizáló szellem szép rendhagyását látni, mintsem valódi hibát,
kifogásolandó gyöngeséget: A kötet írásainak legalább felénél
könnyen támadhat az az érzésünk, hogy ezek még nem lezárt szövegek,
hiszen a bennük rejlő ötlet, a jellegzetes hang és a tökéletes stiláris
megoldások ellenére is a szerkesztetlenség benyomását keltik, azt
sugallják, hogy szerzőjük a struktúra problémáját nem oldotta meg
tökéletesen. A kis történetek némelyike aránytalan felépítésű, a
kiinduló szituáció után elkalandozik, csapong, cselekményvezetése
nehezen értelmezhető, és ezt a lezárás csattanói sem mindig képesek
megoldani, egy jól sikerült befejezéssel kikerekítve, egésszé téve
a történetet. Kolozsi Orsolya: ...a világ mutatványossátrának
kakasülőjén... Takács Zsuzsa: A megtévesztő külsejű
vendég, Híd, 2007. szeptember. [http://www.epa.oszk.hu/
01000 /01014/00040/pdf/114.pdf] Takács Zsuzsa magával ragadó
prózavilágot teremtett, ugyanakkor elmondható, hogy A megtévesztő
külsejű vendég a történetek újramondása, a motívumok és tematika
megismétlése, illetve újrarendezése révén nem hoz újat a korábbi
kötetekhez képest, sőt bizonyos értelemben kevesebbet ad, mint a
többször említett 1998-as könyv [A bűnök számbavétele H.
T.]. Ménesi Gábor, Nem akartam otthon lenni a világban.
Takács Zsuzsa: A megtévesztő külsejű vendég, Irodalmi
Jelen, 2007. szeptember. [http://www. ij.nyugatijelen.com/ archiv/
2007/2007%20szeptember/ij3.html] |
13 |
Tanyai
történet, in: A megtévesztő külsejű vendég, 9.
|
14 |
Beszélgetések
terme, in: A megtévesztő külsejű vendég, 223. |
|
|